Tolna Megyei Népújság, 1989. április (39. évfolyam, 77-100. szám)

1989-04-02 / 78. szám

1989. április 2. TOLNATÁJ - 5 Népszámlálás előtt: Régi népszámlálásokról 1870 óta érvényes az a törvény, mely szerint Magyarországon minden tizedik, kerek szá­mú esztendőben népszámlálást kell tartani. Ez alól csak kétszer, 1941-ben és 1949-ben tet­tek kivételt. Voltak azonban korábbi népszámlálások Is, például II. József idejében és ké­sőbb is. Valahogy úgy hozta a sors, hogy ezek sosem keltettek osztatlan örömöt. Az emberek nem szeretik, ha számba veszik őket, mert ki tudja, hogy a mindig távoli és bizo­nyos fokig mindig titokzatos államhatalom mit akar a számokkal. Az átlagember különben se nagyon szereti a számokat. Ennek a félelemnek korábban bizonyára volt némi alapja. Hiszen népszámlálás már az ókori Athénben és Rómában is volt, a középkor és újkor elején nem kevésbé. Félreérthetet­len célból: a katonakötelesek és adózók összeírására. A korát messze megelőzően gondol­kodó II. Józsefnek is voltak hátsó gondolatai az általa elrendelt népszámlálással, amit az összeírandók jó érzékkel megsejtettek és ez nem növelte bennük az uralkodó iránti szimpá­tiát. Egy múlt századi kiváló magyar szakember, dr. Ráth Zoltán már a millennium évében így foglalta össze a népszámlálások lényegét: „Csak az állami élet legújabb fejlődése hozta magával a tudományos célú és valóban ki­merítő népszámlálásokat, melyek a nemzet demográfiai, gazdasági, közművelődési viszo­nyairól nagyon gazdag felvilágosításokat szolgáltatnak s ekképp az állami közigazgatást tá­mogatják, a gazdasági, egészségügyi, közművelődési politikának pedig rendkívül fontos útmutatást nyújtanak. A népszámlások szervezése, a kutatandó viszonyok megállapítása, a kérdések fogalmazása, a számlálók kiválasztása, a feljegyzések módja és alakja, a számlá­lás határideje s végre annak feldolgozása és közzététele hosszas fejlődésen ment át, s ma is egyike a gyakorlati statisztika legfontosabb problémáinak.” A titkosság A modern népszámlálásoknak, ezen belül a magyarnak van a korábbiakkal szemben egy megnyugtató sajátossága. Törvény írja elő, tehát kőtelező ugyan, de a törvény azt is előírja, hogy a népszámlálás során nyert adatokat csak és kizárólag statisztikai célra szabad fel­használni. Teljesen titkosak, az egyes személyek adatai semmilyen más szervnek, vagy ha­tóságnak (ide értve a honvédelmi minisztériumot, a belügyet, sőt legújabban az APEH-et is) ki nem adhatók. A „statisztika” szó nagyon soknak idegen, pedig majdnem mindenki gyakorló statisztikus. Például a fialási átlagot vezető agronómus, vagy a családi pénzkészletet rendszeresen fel­jegyzésekben nyilvántartó háziasszony. Ugyanis minden észlelés, leírás, ami összeszámlá- láson alapul, tulajdonképpen statisztika. Ennek részletezésébe azonban itt és most ne me­rüljünk el, sőt tulajdonképpen az 1990. január 1 -i állapot szerint közelgő népszámlálás által valamennyiünkre rovandó feladatokba se. Pillantsunk vissza a megye múltjába. II. Józseftől - idáig Az ország területe az utolsó bő kétszáz évben sajnálatos módon elég sokszor változott. Tolna megye területi változásai azonban jelentéktelenek, így az alábbi számok nagyjából megfelelnek az egyik legfontosabb statisztikai követelénynek, az összehasonlíthatóságnak. Ma megkülönböztetnek „jelenlévő”, „lakó-” és „állandó" népességet. Az alábbi számada­tok közül az első három nem tudjuk melyikre vonatkozik, a későbbiek a jelenlévő, az utolsó három a lakónépességre. II. József uralkodásának félidejében, 1785-ben megyénknek 131 317 lakója volt. Óriási gyarapodás következett. 43 év múltán már több, mint 177 ezren, 2 évvel a szabadságharc előtt pedig kevés híján 200 ezren voltunk. Ezzel véget ért a békés és fellendülő reformkor. A modem népszámlálások bevezetése óta megyénk lakossága (a jelenlévő) így alakult: 1870. 224 918 lélek 1880. 239 231 lélek 1989. 257 380 lélek 1900. 258 748 lélek 1910. 273218 lélek 1920.268954 lélek 1930. 272 641 lélek 1941. 276 569 lélek 1949. 275 644 lélek Azt, hogy a II. világháborút követő többrendbeli népvándorlást a megye lélekszáma nem szenvedte meg, az sejthetőleg a „lakosságcserének” is nevezett ki- és betelepítések hozzá­vetőleges egyensúlyának köszönhető. 1949 után azonban megkezdődött a lakónépesség fogyása. 1960-ban 271 ezren voltunk, 1970-ben már alig többen, mint a század elején, 258 760-an. E sorok írója nem statisztikus, csak kedveli a számok mögött fellelhető össze­függéseket. Ebben az esetben majdnem biztosra veszi, hogy a falvakból történt kényszerű városba menekülés mérhető itt a szenvtelen számokkal. A lassan megindult kedvező válto­zások is mérhetők. 1980-ra a megye lélekszáma már felemelkedett 266 273-ra. Azt, hogy 1990. január 1 -én hányán leszünk Tolna megyeiek, előzetes adatok formájában már valószínűleg egy esztendő múltán megtudjuk... ' ORDAS IVAN „Együtt nőttem fel a fecske becsületével” méhesben hogy „hasznukat vehetik” a párzási-raj- zási ösztön megszűntével - tömegével pusztítják őket a dolgozók. A kirepülőket nem engedik vissza, a bennrekedteket beszorítják egy sarokba, ahol éhen hal­nak. Egy-egy kaptárban 2-3 marék here­hulla is összegyűlik. Bajor Antal 41 éve foglalkozik e szor­gos kis rovarokkal.- A méhész sztetoszkópja a bádog­tölcsér. Télen nem szabad őket zavarni, csak hallgatni. Ha nincs baj, halk, egyen­letes a zümmögésük. Ha valami nyugta­lanítja őket, zavaros zúgásba csapnak át. Előfordult már, hogy égér, vagy ökör­szem fészkelt be a raktárba, és rájárt a mézre. Ilyenkor védekezni nem tudnak, mert amelyik kiválik a telelő fürtből, meg­fagy. Már virágzik a kecskefűz. Szirmot nyitottak az első kerti és vadvi­rágok. Robotolnak a zümik. Termelik a mézet, virágport, propoliszt, viaszt. Bul­gáriában van egy intézet, ahol csak méh- termékekkel gyógyítanak. De házigaz­dánk is erősen hisz ezekben. - Gödöllőn hallottam egy ilyen témájú előadást. Az­tán magam is kipróbáltam. A kezeimről pl. ha leverem a plezúrt, pillanatok alatt begyógyul. Méhnek lenni nem „öröm”. Amelyik át­vészeli a telet, és elkerüli a madárbegye­ket, az is csak néhány hetet vagy hóna­pot élhet. A dolgozót a munka pusztítja el, a herét a dolgozó. Az anyák 2-3 évre van­nak „hitelesítve”, aztán gazdájuk cipőtal­pa alatt végzik. S a méhész új anyát állít be. Már virágzik a kecskefűz... WESSELY GÁBOR Fotó: SZENTE KÁROLY Bajor Antal Tavasszal a Már vi­rágzik a kecskefűz. Ha a kül­ső hőmér­séklet 12°C fölé emel­kedik tavasz- szal, meg­történik a méhek tisz­tító kirepü­lése. Egész télen nem ürítenek, és ilyenkor gyufafej nagyságú bélsarakat potyogtat- nak. Fürtben telelnek összebújva. Állan­dóan cserélik a helyüket, így a hidegből is, a melegből is, a téli élelemből is egy­formán jut mindegyiknek. Bajor Antal tolnai méhészetében já­runk. Ö a 28-as taglétszámú Boczonádi- szakcsoport elnöke. Bogyiszló, Fadd, Mözs és Tolna méhészei tartoznak ide. Karón varjúmadár, riasztó madár - a gyurgyalag ellen. - Együtt nőttem fel a fecske becsületével - mondja a nyugdí­jas pedagógus méhész - persze, hogy nem lövök rá, de szó mi szó, igencsak pusztítja az állományt a madársereg. És persze a varroa atka. Ez Ázsiából került hozzánk. 10 éve még nem ismertük. Élősködő. A méhek társadalma egyszerű felépítésű. Családonként van 1 anya, 40 ezer dolgozó és 3-400 here. Csak a dol­gozóknak van fullánkjuk. Az anya életé­ben egyszer párzik egy herével. Az a he­re belepusztul a frigybe - kiszakad az ivarmirigye - de a többi előtt sem áll be­láthatatlan, fényes jövő. Szeptembertől ugyanis - mikor már nincs esély arra, Hol be-, hol kijutni volt nehéz Közgazdászszemmel Kelet-Ázsiában Kitoloncolva - olcsóbb Hanoi-Bangkok-Hongkong-Ma- cau-Kanton-Peking-Phenjan. íme csak néhány, ízelítőként, a távol keleti váro­sokból, ahol a bonyhádi Varga Zoltán a közelmúltban egy utazás alkalmából megfordult. A negyedik évfolyamos pé­csi közgazdász egyetemista érdekes módon még az NSZK-ban, az ott végzett szakmai gyakorlaton kapott kedvet eh­hez a nem mindennapi kiránduláshoz: a német kisvárosban, Pforzheimben tanúja volt egy floklór műsorral egybekötött dél­kelet-ázsiai, ezen belül is kínai esetnek, s az itteni élmények hatására már azzal az elhatározással tért haza, hogy feltétle­nül meglátogatja ezt az egzotikus vidé­ket. Még két vállalkozó szellemű társ - Orosz Tamás és Zentai Tamás, a két jog­hallgató - is csatlakozott a tervhez, s az idén év elején a kis csapat - természete­sen megfelelő előkészítés, felkészülés és nem utolsósorban anyagi fedezet megte­remtése után - nekivágott a több ezer ki­lométeres, összesen 36 napig tartó út­nak.- Vietnam fővárosa, Hanoi volt az első állomásunk - kezdi az élménybeszámo­lót Varga Zoltán. - A télből hirtelen a tró­pusi hőségbe érkeztünk. Már ott, a repü­lőtéren várt bennünket a Pécsen tanuló vietnami barátunk, aki sokat segített helyismeretével. A szállást végül is egy régi francia szállodában oldottuk meg, viszonylag elfogadható körülmények kö­zött éjszakáztunk.- Hogyan jellemezné a vietnami fővá­rost?- Hanoi korábban - úgy gondolom - egy csodálatos város lehetett, a francia gyarmati stíluselemek jól egészítették ki a délkelet-ázsiai építészeti hagyományo­kat és a kultúrát. Ma azonban minden a romlás, az elhanyagoltság jeleit mutatja, az épületek sorra dőlnek össze, mivel azokat pénz hiányában nem tartják kar­ban. Tény, hogy Vietnam szegény or­szág, az infláció eléri az évi ezer százalé­kot. Az emberek szinte kivétel nélkül mégis vidámak és barátságosak. Min­denki árul valamit: a legnagyobb kincs, az igazi konvertibilis valuta a cigaretta. A helyi pénznek, a dongnak gyakorlatilag nincs értéke.- Akkor mivel fizették a kiadásokat, pél­dául a szállást?- Nekünk sikerült dongban kiegyenlí­teni a számlánkat, de ezt csak és kizáró­lag vietnami barátunknak köszönhettük. Egyébként nem a magyar turistáknak ta­lálták ki ezt az országot, mindent dollár­ban, az eredeti ár három-négyszereséért számítanak fel.- A következő megálló, a thaiföldi Bangkok bizonyára alapvető változásokat hozott.. HO CHI MiNH- Pontosan hova?- Hajóval vágtunk neki a Kantonba vezető útnak. Megérkezésünkkor azon­ban elkezdődtek az igazi bonyodalmak. Közlekedési eszközként a vasútat vá­lasztottuk, ám Kínában már a pályaudva­rokra bejutni is valóságos művészet. Ha­talmas tömeg, esetenként több tízezer fő várakozik mindegyik vasútállomás előtt, mintha éppen nagygyűlést tartaná­nak az emberek. A pénztárak előtt száz­méteres sorok kígyóznak, ha kell öt na­pot is várnak a jegyre. Azután a kínai vo­natokon való utazást sem kívánom senki­nek sem, nem könnyű elviselni az ottani állapotokat, a zsúfoltságot, a számunkra gyomorfelforgató szokásokat. Egy példa: a kínai abszolút közösségi lény, s mint ilyen minden „dolgát” a teljes nyilvános­ság előtt végzi. Szörnyűlködtünk ezen nem is keveset...- Persze, ez az ország nem kevés ter­mészeti szépséggel, idegenforgalmi ne-, vezetességgel is rendelkezik.- Természetesen, erről meggyőződ­hettünk, akár a nagy fal láttán, vagy a Ming császári dinasztia sírjainál, vagy Pekingben a nyári és a téli palota megte­kintésekor.- A távol keleti körút befejezéseként Észak- Korea fővárosa, Phenjan várta a három ma­gyar utazót Köztudott, hogy hazánk és a KNDK között az utóbbi időben hűvössé vált a kapcsolat Éreztek-e ebből valamit?- Túlzás lenne azt mondani, hogy igen. Mindenesetre meglepett bennünket az az erős, már-már nyomasztó fegyelem, ami ezt a népet jellemzi. Az utcákon mindenütt/^- feliratok, amelyek Kim Ir Szén államelnök- pártfőtitkár dicsőségét és nagyszerűségét hirdetik. Siettünk is hazafelé, bár a repülő­téren azért utoljára kellemetlenségben volt részünk: a kilépési engedély hiányára hi­vatkozva nem engedtek beszállni a gépbe, ezért kénytelenek voltunk a magyar nagy- követség közbenjárását igénybe venni. Hosszas vita és várakozás után végre nem tartóztattak tovább, s búcsút intettünk az észak-koreai fővárosnak Moszkvában szálltunk le, innen már egyszerű volt az út Magyarország felé. SZERI ÁRPÁD- Ezt már a szu­permodern repülő­téren tapasztalhat­tuk, ahol a világ szinte mindegyik lé­gitársasága képvi­selte magát. Azután a szebb- nél-szebb szállo­dák, a külföldi turis­ták tömege, renge­teg fiatal, diákok a föld különböző országaiból. Olcsó szál­lást is találtunk, átszámítva napi 80-100 forintért.- Thaifölddel kapcsolatban szinte mindegyik beszámoló megemlíti a ki­terjedt leánykereskedelmet. Találkoztak- e ezzel?- Nehéz lett volna elkerülni, hiszen ez itt a legnagyobb üzletág. A lányok min­den bárban, minden szórakozóhelyen hármasával-négyesével lepik meg a gyanútlan külföldi vendéget. Sokan talál­nak „munkát” közülük a környező váro­sállamokban is, Hongkongban és Ma- cauban.- Ezzel máris eljutottunk az újabb úticé­lokhoz.- Bangkokból szerettünk volna egye­nesen Macauba utazni. Megoldásként a Kínán á^Jörténő vonatozás adódott, ez viszont meglehetősen drágának bizo­nyult a mi pénztárcánkhoz képest. Ezért más megoldás mellett döntöttünk: érvé­nyes vízum nélkül beléptünk a közeli, angol fennhatóságú Hongkong területé­re, ahol minden reményünk megvolt arra, hogy záros határidőn belül kitoloncolja­nak bennünket Macauba. így is történt. Hongkongban a rendőrség igazán kor­rekt módon viselkedett, még vacsorát is adtak, majd levittek hármunkat a hajóál­lomásra és két óra múlva már Macauban találtuk megunkat.- Ez a Kína partvidékén fekvő város hi­vatalosan portugál gyarmat, avagy árnyal­tabban fogalmazva Portugália koncesz- sziós területe.- Erre azonnal rácsodálkoztunk, hi- * szén a nyelv a kínai, de számos portugál felirattal is találkoztunk. Ez az összesen 16 négyzetkilométeres területű kikötővá­ros egyébként a szerencsejátékokról hí­res, vagy inkább hírhedt. Meglepett az is, hogy az emberek jól öltözöttek, ápoltak, az életszínvonal szintekkel meghaladja a magyarországit. Egyébként pont Macau­ban találkoztunk magyarokkal, két egy­kori, most Pekingben tanuló évfolyamtár­sam tett itt kirándulást. Úgyhogy öt nap elteltével értékes információkkal felsze­relkezve mehettünk át Kínába. A Ho-Si-Minh mauzóleum Hanoian Gyümölcsárusok Bangkokban

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents