Tolna Megyei Népújság, 1989. április (39. évfolyam, 77-100. szám)

1989-04-19 / 91. szám

1989. április 19. NÉPÚJSÁG 5 Lassítani a gyorsan múló időt (TUDÓSÍTÓNKTÓL)- Pálfi Istvánná, Gizella nénit keresem kérdeztem meg köszönés után egy idősebb férfit az értényi templom előtt, a falu központjában.- őt mindenki ismeri - mondja készsé­gesen és gyorsan útba is igazit. Ahogy letértem a szilárd útról egy-két kátyú ne­hezítette meg utamat, aztán ahogy a bá­csi elmondta, addig mentem, amíg olyan ház elé nem értem, amelynek kútkáváján egy oroszlán és egy elefánt néz farkas­szemet egymással. Gizella néni régi ismerősként örömmel üdvözölt és vezetett be „dolgozószobájá­ba”, egy konyha melletti kicsiny kis helyi­ségbe. Az asztalán levelek, fényképek és a legújabb versek, strófák garmadája. Azon nyomban fel is olvassa a legújabb szerzeményét a „Két körtefához" elműt. A fákat, melyekről a vers szól, még édesap­ja ültette, de gyümölcséből ö maga már nem ehetett. Aztán többek között szóba került a hagyományőrző Gyöngyösbok­réta asszonykórus, a vánkosos meg az üveges tánc. Jó lenne fiatalítani, mert már az egykori alapítók lábai nem olyan ru­galmasak és többen elmentek, s a teme­tő felé mutat. Gizella néni a versfaragás mellett népi táncos és alapító tagja az asszonykórus­nak. Rendezvényeken, családi esemé­nyeken saját költeményeivel szórakoz­tatja a vendégeket. Van egy bánata meg egy öröme. Az utóbbi, hogy a közös éneklés és tánc az élete hétköznapjait szebbé, elviselhetőbbé tették, verseivel, mondókéival embertársainak szerzett al­kalmakhoz illő élményt, derűt, sokszor meghatódottságot. Bánata, hogy nem tudja lelassítani a gyorsan múló időt MINÁRIK LAJOS Gizella néni egy fellépése alkalmával Idősek klubja Szedresen (TUDÓSÍTÓNKTÓL)- 1977. január elsejével indult. Volt rá igény, hát megszervezték. A nem éppen kellemes emlékű csendőrlaktanya szol­gált otthonul. Egy valóságos patkányfé­szek volt az... meg a mennyezete is lesza­kadt - mondja Varga Ferencné, aki 1982 tavaszától vezeti, szervezi, irányítja az ÖNO életét. - így hát éppen időszerű volt a költözés. Igaz, a hely nem bőséges, de elégséges. A végleges megoldás a bőví­tés: pihenővel, irodával, s egyéb szociális helyiségekkel. Ez akkor lehetséges, ha a lakó elmegy. Azt hiszen rövidesen. De örülünk ennek is: hiszen parkettás, vilá­gos, olajkályha-fűtésű, központi fekvé­sű épületről van szó. Ez az időseknek sem mindegy. Szük­ség esetén gyorsan felkereshető az or­vos, aki rendszeres látogató. Évente egy­szer pedig nagyvizsgálatot tart. A gyógy­szerész is kijár, szükség szerint feltölti a házi patikát. Az otthonban járók naponta kétszer kapnak ételt: a reggelit önszervezéssel, a fejenkénti hét forintból mi vásároljuk és állítjuk össze: vaj, sajt, tejföl, felvágott... hetente ötféle. Ebédet az iskola napközi­jéből kapunk. Nagyon ízletesen, és főleg változatosan főznek, hiszen 26-29 na­ponta ismétlődik egy-egy étel. Az alacsony nyugdíjasok nem fizet­nek -, a legmagasabb térítési díj is 22 forint. Reggel nyolckor kezdődik a nap. Dél­előtt tv, rádió, lemezjátszó, napilapok, színes hetilapok a sláger. A nők - mind a tizenhármán - inkább kézimunkáznak. Eközben is tudnak beszélgetni, s így van látszata az időnek!- Évente kirándulásokat teszünk a tsz. buszával, és tanácsi segítséggel. Jár­tunk Abaligeten, Veszprémben, Pécsen, Máriagyűdön, Siklóson, Visegrádon, Esztergomban. Mikor Budapesten vol­tunk sokan akkor látták először az Or­szágházat belülről, vagy a Mátyás-temp­lomot. A Balaton is nagy meglepetést okozott: tágra nyílt csodálkozó szemmel nézték a hullámzó vizet, a könnyedén sikló vitorlásokat. Jó néhányan ekkor látták először a nagy tavat. A férfiak vol­tak a bátrabbak: nem fürödtek, de meg­mosakodtak a jó vízben. Sem az iskola, sem az óvoda nem ha­nyagolja el az időseket. Karácsonykor a citerások és az iskola irodalmi színpa­dának tanulói mondtak köszöntőt. Az óvodások Mikuláskor a saját készítésű csomagjaikat hozták, de várjuk őket anyák napjára is. Egy-egy jeles ünnepen a tanácsi vezetők is látogatást tesznek. Már említettem, hogy a „lányok” szívesen kézimunkáznak, a legszebbeket egy-egy kiállításra is eljuttatjuk. Legutóbb Tamá­siban szerepeltünk. Ahogy befejeztük a beszélgetést, ko­pogtatnak: megérkezett az ebéd. Bent szépen megterített asztalok. A másik helyiségben kényelmes beszélgetők. Egy-egy vig kacaj is felhangzik még akkor is, ha a legtöbb időt az emlékezés tölti ki. Hiszen valamennyien 75-80 év közöttiek. KONRÁD LÁSZLÓ A kézimunkázok... Mottó: Töredékekből áll össze az élet egésze! Pumpa és a többiek (Éícmű) Valahol, Magyarországon egy nagy vá­rosban megalakult egy beatzenekar. A fiúk szerettek volna gyakorolni, de a kegyetlen, zord tanácsi .vezető bácsik nem adtak még egy dohos szenespincét sem a jövő Beatle- seinek. Ekkor a fiúk - végső elkeseredésükben - a rádióhoz fordultak: szerezzenek nekik pódiu­mot. A rádiónál kb. ugyanebben az időben je­lentkezett a valamelyik ÁFOR KlSZ-szerveze- te, hogy zenekart keres. A szerkesztők meg­örültek, hogy egy csapásra két legyet is ütnek, s nekik nem kellett még a kisujjukat sem meg­mozdítani az ügyben. Hiszen minden megy magától, csak hagyni kell. Nem kell mást csi­nálni, csak bemondani a rádióban a telefon­számot - okoskodtak az okosok. így is lett. A rádióban elhangzott a kérés. A KISZ-titkár leült a telefonhoz és várta a hívást. Az jött is. Szám szerint kilencvenöt zenekar je­lentkezett. Most voltak ám csak bajban. A KláZ-titkár, akit a telefonban elvtársnak, úr­nak, KISZ-titkár elvtársnak, KISZ-titkár úrnak tituláltak, gondolkodóba esett. Úgy döntött, él­ni fog a válogatás lehetőségével. Rögtön ösz- szehlvott egy vezetőségi ülést. Ott eldöntötték, hogy öt zenekar közül választják ki majd ezt az egyet, amelynek a zenéjére táncolni fognak. Sorrendben az öt elsőt választották. A többi ki­lencvenet ott egye meg a fene, ahol van. Az el­ső ötben temészetesen nem volt benne az a zenekar, amely az egészet elindította. Persze, ez már senkit nem érdekelt. Őket is ott egye meg... Meghívták az öt zenekarvezetőt. Négy meg is jelent. Na nem baj, könnyebb lesz a vá­lasztás. A kultúros, aki mellesleg úgy beszélt, hogy „aztat” meg hogy „gyünnek”, szép ízes magyar szavakkal elmondta a feltételeket. El­ső és leglényegesebb: fizetni nem tudnak, a zenekar viszont ne csak „bitet” játsszon, mert éjfél után, amikor már mindenki részeg és az asztalt veri nem Omega számot akar hallgatni, hanem magyar nótát. A „Százforintnak ötven a fele..” című dal szövegét többen ismerik, mint a „Gyöngyhajú lány”-ét. A zenekartagokkal egyenként elbeszélgettek. Az első, aki bejött, elmondta, hogy a zenekar tagjai mind KISZ-ta- gok, de ha kívánják, akkor átjönnek ebbe az alapszervezetbe. Ezt már akkor mondta, mikor a párttitkár kijelentette, nem kívánják, hogy a zenekar új alapszervezetet alapitson. A másik zenekarvezető jogász. Elmondta, hogy atagok közül még senki sem volt büntetve, és az egy magánzón kívül, mindenkinek tisztességes munkahelye van. A hosszú hajat pedig szívből utálják. (Élénk helyeslés.) A harmadik zenekar vezetője (menedzse­re), a mama elmondta, hogy a fiai szülői fel­ügyelet alatt zenélnek. Ö pedig anyagilag is, erkölcsileg is támogatja őket. (Kitörö nevetés.) 0 nem nagyon örült, amikor a gyerekek a „Pumpa” nevet adták a zenekarnak, de nem szólt bele a dologba, mert a gyerekek egyéb­ként nem huligánok. Mint anya kötelességé­nek tártja, hogy a gyerekek feltörését (szak­mában) elősegítse. A negyedik zenekarvezető igen „politiku­sán” válaszolt a feltett kérdésekre. Mindig op­timális dolgokat mondott. Olyat, amitőszerinte egy ilyen bizottság vár. Jól számított, a bizott­ság áhítattal hallgatta. Emberismeretből kitű­nőre vizsgázott. A bizottság eléggé kiváncsi­nak bizonyult. Olyasmi érdekelte őket, hogy tudnak-e gitározni, kottát olvasni, s milyen val­lásé a zenekar. (Talán itt a zenei hitvallásra gondoltak?) A zenekarvezetőkkel azt is közöl­ték, hogy nem szabad túl hangosan játszani, és az egyenruha jelleget meg kell adni a zene­kari tagok öltözetével. Az lehet tarka ing is, csak azt legalább hetente ki kell mosni. (Hogy mi mindenre ki nem terjed egy kötelességeket rögzítő jegyzőkönyv!) A bizottság átalakult zsűrivé. Meghallgatták a zenekarokat. Az elbírálás szabályait a mű­korcsolya sporttól kölcsönözték, volt egy kő­telező, és egy szabadon választott szám. Gyülekezett a közönség is. Gumicsizmá­ban, svájcisapkában, söröskorsóval a kézben ültek az ebédlő csövázas székein. Lehettek olyan negyven-ötvenévesek. (Hogy a fialatok hová tűntek el a veszedelem elöl, senki nem tudta.) Egy férfi a harsogó teremben ülve fülére egy Sokol rádiót tapasztott. Talán a Szabó családot hallgatta? A zenekarok nyikorognak, az erősítő torzít, az énekes hamis. A kötelező szám hallatára az eredetit játszó zenekar összetördelné sa­ját lemezeit. (Ha felismerné, hogy ő játszot­ta, ő komponálta a számot valamikor 1970- ben.) Végül megszületett a döntés. A zsűri elnöke megfelelő komolysággal, egy kis hangerőt kérve a technikustól, kihirdette az „ítéletet”. Annak ellenére, hogy az énekes kissé hami­san énekelt, és a dobos a lassú számnál is két dobverőt eltört, a „Pumpa” együttes győzött. Világos! Az ÁFOR-nak csakis egy „Pumpa" le­het a zenekara. Ök majd gyakorolnak és lesz belőlük egy-egy világszerte elismert „Pumpa”. A mama boldog, a kultúros boldog, a fiúk azt kérdik: „Mama, muszáj játszani?” A közönség néma.- A zenekar játszani kezd. Az arcokon nyo­ma sincs a győzelem mámorának. Az énekes savanyú, fals hangon belekezd a refrénbe. „Sajnálom magam / Sajnálom magam” Megértjük elkeseredését! (Egy le nem vetített dokumentumfilm nyo­mán.) Nagy Vendel Szekszárd Olvasói reagálás Ellenérvek Fadd-Domboriról Hirmann Béla faddi olvasónk, a faddl ta­nács üdülőtelepi gondnokságának vezetője küldte be szerkesztőségünkbe az alábbi hoz­zászólást: A fadd-dombori holtágról szóló kétrészes cikket olvasván több kérdés merült fel ben­nem, amelyekre nem kaptam választ. Például: miért nem kérdezték meg a területen illetékes faddi tanácsot, a KDT KÖVIZIG vízügyi szak­embereit, vagy a PAV ASE illetékeseit? Úgy gondolom, hogy a cikk igy kétségek között hagyta az olvasókat, üdülötulajdonosokat a holtág jövőjével kapcsolatban. A kérdések mellett ellenérvek is megfogal­mazódtak bennem. A KISZ-tábor melletti strand fáinak kivágása nem a felvonulási terü­let biztosítása miatt történt. 1985-töl tervszerű minőségi csere van folyamatban, az ipari fa - amely elöregedett, balesetveszélyes - helyett fenyő, nyír, platán, juhar, stb. nemes fák kerül­nek folyamatosan ültetésre. Nem vitatkozva a nyilatkozók őszinte, segítő szándékú észrevételeivel, nem vitatva annak jó szándékát, nem tudom összehasonlítható-e a marha- és birkacsordák, libák, és kacsák ál­tal okozott szennyeződés mennyisége a mai, ipari méreteket öltött kommunális szennyvíz- termelődéssel. A tájidegen halak lehalászásá­ra tett javaslat módját is kifogásolom. Egyetértve azon fáradozással, hogy az ere­deti állapotot visszaállítsuk, egy újabb kérdés fogalmazódik meg. A Duna-völgye ezen terü­letének vízforgalmában jelentős szerepe volt a paks-csámpai patakból a holtágba jutott víz- mennyiségnek. Miután a patak évek óta, az év nagy részében kiszárad, hogyan pótolható a vízveszteség? A tó megkímélt hasznosításakor többcélú, új igények kielégítésével is foglalkozni kell. Az ősi szerzett jog mellett bizonyos toleranciával jó, ha új elemek épülnek be és férnek meg egymással, kölcsönös előnyükre. Az üdülőtulajdonosok a csatornamű-beru­házás finanszírozói - akik esetenként erőn túl is vállaltak anyagi áldozatot - azt kérdezik most: ha tényleg ilyen tragikus a helyzet, ha az ügyek így intéződnek, miért nekik kellett fel­vállalni a jelentős anyagi terheit egy bizonyta­lan, végeláthatatlan folyamatnak? A szerző megjegyzései: Az üdülőtulajdonosokban felmerült kérdé­sekre természetesen nem tudok válaszolni. Az újságíró feladata, hogy a problémákat meg­lássa és nyilvánosságra hozza, azzal a szán­dékkal, hogy megoldásukat elősegítse, gyor­sítsa, nem pedig az, hogy az illetékesek helyett megoldja azokat. A lap helyet ad minden rea­gálásnak, ellenvéleménynek, mi azt szeret­nénk, ha ilyen és ehhez hasonló közéleti kér­désekben vitafórum lehetne. Bár sok nap eltelt már a cikk megjelenése óta, mindeddig Hir­mann Béla volt az egyetlen, aki észrevételeivel megkeresett bennünket. Az érintettek hozzá­szólását továbbra is várjuk. ÁRKI ATTILA A lappok a rénszarvashúst kedvelik Sirkka Söderlund a finn és a magyar konyháról Lenne mii keresnünk Helsinkiben? A mintegy 20 ezer lakosú, finnországi Espooban ilyenkor, tavasz közepén leg­feljebb + 5-6 Celsius-fokig emelkedik a hőmérő higanyszála. Ezért okozott kelle­mes meglepetést annak a tizenkét fős csoportnak a hazai viszonylag meleg idő, akik ebből az északi városból érkeztek Szekszárdra. Mint arról egy rövid, képes tudósítás erejéig már beszámoltunk, a fiatal vendégek - akik egyúttal szakács­tanulók - a Gemenc Szállóban magyar ételkülönlegességek készítésére is vál­lalkoztak. A csoport vezetője, Sirkka Sö­derlund, az espooi vendéglátóipari szak- középiskola igazgatónője korábban egy alkalommal már járt hazánkban. A jó ta­pasztalatok is közrejátszottak abban, hogy az intézmény tanulói az egyhetes szabadidő eltöltésének helyszíneként Magyarországot fogadták el.- Úgy gondolom, a leendő szakácsok számára is hasznos, ha látják, hogy mi­lyen a magyaros vendéglátás - teszi hoz­zá mindezekhez Sirkka Söderlund, aki elmondása szerint alig tud betelni az itte­ni élénk életvitellel, az emberek barátsá­gosságával és kedvességével. De vajon - áttérve egy szakmai kérdésre - hogyan vélekedik a magyar konyháról?- A válasz jobb megértéséhez először röviden jellemezném a finn kohyhát, ami elsősorban a svéd és az orosz hatás nyo­mait viseli magán. Finnországot ebből a szempontból négy, egymástól különbö­ző részre lehet osztani. A vizek - tehát a tengerpart és a tavak - melletti területe­ken főként a halételeknek van hagyomá­nyos kultúrája. Nyugaton és keleten a már említett svéd, illetve orosz befolyás érvényesül, mig északon, a Lappföldön egy teljesen sajátos étkezési szokás ala­kult ki, köztük a rénszarvas húsának a Sirkka Söde'rlund (középen) a Ge­menc Szálló konyhájában felhasználásával. Úgyhogy a finn és a magyar gasztronómia között teljes az el­térés. Az itteni konyha sokkal fűszere­sebb és zsírosabb mint a mienk.- Ez utóbbi megállapítása különö­sen vonatkozik az önök által itt, a Gemenc konyháján készített töltött ká­posztára...- Teljesen megdöbbentünk azon, hogy a káposztához még hússzeletek is járultak, azután meg kolbászdarabok. Ezeket mind csak külörr-külön fogyaszt­juk. Ez így egyszerre hihetetlenül sok len­ne számunkra.- Tehát egészségesebben étkeznek az emberek Finnországban?- Ez pontosan így van.- Azért talán mégsem bizonyult ha­szontalannak a magyar izekkel való is­merkedés.- Semmiképpen sem, hiszen a tőlünk* tíz kilométerre található főváros, Helsinki számos olyan, étteremmel rendelkezik, ahol nemzeti ételeket szolgálnak fel. Biz­tos vagyok abban, hogy a magyar kony­ha hatalmas népszerűséget vívna ki ma­gának. S ha a szakácsok közül csak egy karolja fel ezt az ötletet, már megérte ez - a szakmai programmal egybekötött - tu­ristaút. SZERI ÁRPÁD Fotó: ÓTOS RÉKA

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents