Tolna Megyei Népújság, 1989. április (39. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-19 / 91. szám
1989. április 19. ( nxN* 6 NÉPÚJSÁG Sakk OB I». Értékes győzelem Lajosmizsén Oldalháló ’89 KSZE Szekszárd-Lajosmizse 8-4. A bajnokság első fordulójából elmaradt találkozót játszotta le vasárnap Lajosmizsén a két együttes. Éles küzdelmek, időzavarok és az átlagosnál feszültebb hangulat következtében presztízsmérkőzéssé vált a találkozó. A szekszárdiak számára persze minden jól indult. Rittmann döntetlenjét két győzelem követte Vámosi és Heilig révén. A folytatásban újabb három mérkőzésből 2,5 pontot könyvelhetett el a KSZE csapata. Hölczl remizett, Paszler és ifj. Prantner meglepő biztos játszmavezetés Lehetséges, hogy Ben Johnson, a szöuli olimpiai játékokon doppinghasználaton ért és emiatt aranyérmétől megfosztott kanadai rövidtávfutó 1992-ben, a barcelonai ötkarikás viadalon képviselheti hazája színeit - jelentette be Roger Jackson, a kanadai Olimpiai Bizottság elnöke. Mint ismeretes, a Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség (IAAF) szabályai alapján az ilyen vétségért kétéves eltiltás jár, azonban a A dél-algériai Hoggar hegységben rendezett „gyilkos” viadal után újabb, hasonlóan kemény ultramaratoni versenyre készülnek a hosszútávfutók: augusztus 22-én indítják útjára a Szibériai Maraton mezőnyét. A 420 km-es versenyt a Kom- szomolszkaja Pravda című ifjúsági lap szervezi, s a tíznapos futásra mintegy 70 fős nemzetközi meután nyert. A jelentős előny tovább nőtt: a 7. játszmát Andi megnyerte, így félidőben 6-1 -re alakult a mérkőzés állása. Márpedig, ilyen nagy arányú előnyre OB ll-es mérkőzésen még nem tett szert a szekszárdi csapat. A hátralévő hét mérkőzésből csupán egy pont elérése is már a döntetlent biztosította volna a szekszárdiak számára. Az ideges hangulat nem csökkent, de ezzel együtt végül is a döntetlennél sokkal többre vitték a vendégek. A következő négy befejezett partiból a hazai csapat csökkentette ugyan szöuli botrányt követően Jean Charest kanadai sportminiszter úgy nyilatkozott, hogy Johnson örök kizárását érdemel tettéért. A vágtázó doppingügyének tisztázására vizsgálatot rendeltek el, s Torontóban továbbra is folyik a tanúk meghallgatása. Maga Ben Johnson még nem került sorra, edzője viszont Charlie Francis beismerte, hogy tanítványa 1981. óta teljesítménynövelő szereket, izomfejlesztő anabolikus szteroidokat szedett. zőnyt várnak. A futást a Baj- kál-Amur vasútvonal mentén rendezik, s a cél az egyik szibériai hegységben fekvő Sara faluban lesz. A hírügynökségi jelentések kiemelik, hogy ez a verseny nemcsak a világ egyik legnehezebb viadala lesz, hanem egyben a kelet-nyugati sportegyüttműködés újabb jó példája is. hátrányát, de az elért 1,5 pont már szekszárdi győzelmet eredményezett. Ifj. Balázs „hozta” a teljes pontot, míg Varga értékes döntetlent harcolt ki. A mérkőzés 7,5-3,5-es állásánál Szuhai - veretlenségét megőrizve - döntetlent ért el. Az utolsó két mérkőzés, Tálos és Sümegi játszmája a játékidő leteltével nem ért véget, így azt a szövetségben fogják értékelni. A KSZE Sakk Klub együttese összességében rendkívül értékes győzelmet szerzett. Ezzel együtt a bajnoki táblázaton az igen előkelő 6. helyet foglalja el 34 pontjával. Bárki falra mászhat... A hét végén bárki falra mászhat Lillafüreden - aza2 sziklafalra. A Felsőzsolcai Természetbarát Egyesület szombaton és vasárnap hetedik alkalommal rendez a festői környezetben akrobatikus sziklamászó versenyt. A mostani viadal azonban különbözik az eddigiektől. Míg a korábbi találkozók a hegymászók „belügye” volt, azaz csak igazolt versenyzők indulhattak, ezúttal nyílttá teszik az eseményt. A mintegy 200-300 magyar, NDK-beli, csehszlovák, lengyel, osztrák és svájci sportoló mellett a bátor érdeklődők is kipróbálhatják erejüket. A rendezők a sportág népszerűsítése érdekében a nézőknek is kijelölnek egy sziklafalat, ahol bemutathatják tudásukat. Sőt, a gyerekeknek is lesz „minifala”, ahol kockázat nélkül, teljes biztonságban kóstolhatnak bele ebbe a sportágba. A kétnapos programot turisztikai kiállítás, valamint két nyugatnémet hegymászó akrobata videovetítés- sel illusztrált élménybeszámolója színesíti. Vasárnap pénzdíjas versenyt rendeznek a hivatalos sziklamászók számára. A főtitkár frissiben rácáfolt... Négy meccs gólképtelenségétől roskadozva látogatott a Kisdorog 11-e (szűkös a játékoskeret) a mostanában igen csak vitézkedő, feltámadt bátaszékiekhez. Előjós- latként Kovács István edző vereséget szimatolt, míg a hazaiak tekintélyes bajszú ifjú trénere, Botos Árpád a menekülés fontosságát ém- legette at alsóházból. A lelátón - bizonyítván a mérkőzés rangját - helyet foglalt a Tolna Megyei Labdarúgó Szövetség új főtitkára, Újvári Mihály is. így máris rácáfolt az elődeit ért bírálatokra, hogy a szövetség csak papíron kíséri figyelemmel a megyebajnokságot. A partvonal mellett a dózsás Kniesz anekdotázott, a Paksi SE játékosa, Horváth Péter pedig edzői előtanulmányként hadrendeket vetett papírlapjára. Kiderült, hogy a Kisdorog Horváth József mellé Kleint is hátravonta, aki magas szinten rombolt és előretörései is veszélyt jelentettek. Ám, ami ismételten nem jött be a „kleindo- rogiaknak”, az bejött az igen ötletesen, gyorsan és ügyesen játszó - terjed a jó hírük - bátaszéki „szuper” csatársornak. Ök betaláltak Kiss kapujába. A fekete ruhás ifjabb Dravecz a mozgalmas mérkőzésen bicegésre kényszerült, mert megsérült. így a távolból megadott 11 -es a hazaiak kegyelemdöfését jelentette. Úgy látszik kapaszkodnak a „széki legények” és látva igen tehetséges ifistáikat, nem nehéz megjósolni: valami készül a felemelt áru téglák és cserepek birodalmában. - bittner És a sikerélmény? Csak csóválja fejét az ember egy-egy vasárnap esti szerkesztőségi ügyelet során. A telefonon sorjáznak az eredmények, így "a megyei ifjúsági bajnokságé is. Már-már óhatatlanul a gólszüret igencsak elkoptatott jelzője motoszkál fejünkben, amikor egy-egy _________________________3___ f orduló összefoglaló gyorsmérlegét megvonjuk. Tudjuk mi, persze, hogy ennek a játéknak a sava-bor- sát a gólok adják. Csak hát, az vesse rám az első követ, akit a 10-1- es, a 11 -0-as, vagy a 13-0-as kétszámjegyű eredmények nem késztetnek egyfajta tovább gondolkodásra. Hát még ez a legutóbbi ifjúsági meccsrekord: Simontor- nya-Gerjen 20-0! Miközben ugye arról beszélünk, hogy minden szinten mekkora fontossággal bír az utánpótlás-nevelés, a jövő futballgenerációjával való foglalkozás, vannak fiatal labdarúgók, akikben egy-egy bajnoki meccsen ezek a kétszámjegyű verések aligha táplálnak vonzerőt, nagy rajongást a foci iránt. Mert tessék mondani, át ebben a korban elmaradt sikerélményt mi pótolja? Ismert, a versenykiírás a felnőttcsapat mellett az ifisták szerepeltetését is kötelezővé teszi. Azaz, tetszik, nem tetszik, játszani kell! A szándék összességében nem vitatható, mi több dicséretes, de a néhány településen tapasztalható kivitelezés már kevésbé. Mert vajon a községek fociéletében meg- tesznek-e mindent a fiatal korosztályú játékosok szakmai fejlődése érdekében? Nem lehet, hogy túlságosan isfelnőttcsapat-centrikus a szakosztályvezetés igénymegfogalmazása? A gerjeni példánál maradva: a bajnokság eddigi 21 találkozóján zsinórban csupa vereséget könyvelhettek el a Duna-parti legények. Tizennégy lőtt góljukkal szemben 156-ot kaptak. Ennél többet -165- öt - az ozoraiak kasszíroztak. Mi tagadás, ilyen sanyarú helyzetben azon sem lepődnénk meg, ha játékosok hiányában egyszerűen képtelenek lennének csapatot küldeni soros meccseiken a pályára. A törődés, a fiatalokkal való foglalkozás hiánya - s ez nem csupán az említett gerjeni és ozorai egyesületekre értendő - jóvátehetetlen a futballban is - még a sportág negyedik vonalának utánpótlásában is. - fekete Johnson Barcelonában visszatér? Maraton Szibériában Események A Tolna Megyei Labdarúgó Szövetség' játékvezető bizottsága 25 éves bírói működésükért Dravecz Istvánnak, Szinger Ferencnek és Rózsa Eleknek aranysípot ajándékozott. * Április 19-én a BHG 4. Számú Gyárának ebédlőjében rendezi küldöttközgyűlését az Atlétikai Club Szekszárd. * A Paksi SE ritmikus sportgim- nasztikai versenyzői közül a vidékbajnokságon a serdülő kategóriában Hermész Anita a 4., a paksi serdülő csapat pedig 3. helyezést ért el. A gyermek korosztályúak csapatversenyében a PSE gárdája 4., Istók Orsolya az egyéni összetettben ugyancsak 4. lett. * eredmények Diákok részvételével e hét péntekén délután 3 órai kezdettel az ASE-sportcsarnok előtti béren BMX-versenyt rendez az Atomerőmű sportegyesülete, a városi közlekedésbiztonsági tanács, a Hungária Biztosító és a paksi egészségvédelmi munkacsapat. * Szekszárdon befejeződött a 12 csapattal megrendezett 1988-89. évi városi asztalitenisz-bajnokság. A csapatbajnokság élcsoportja: 1. SZHV SE 30,2. Növényvédő 27,3. MTSZ SE 25, 4. Söripar I. 19, 5. BHG II. 15,6. Totév 14 ponttal. A városi Tizek-bajnokság dobogós helyezettjei: 1. Mandler Ervin, 2.-Pecz Róbert (mindkettő Húsipari SE), 3. Németh István (MTSZ SE). * Tamásiban április 24-én 14.30 órakor rendezik meg a labdarúgó tehetség kutató akció Tamási városkörnyéki válogatóját. * Április 23-án 6. alkalommal rendezik meg Budapesten az IBUSZ Maratont. A versenyre a szekszárdi Sport és Szabadidő Központ autóbusszal utazást szervez. Jelentkezés telefonon a 12-922-es (11-es és 12-es mellék) számon, valamint személyesen Szekszárd, Széchenyi u. 54-58. szám alatt. * Nagymányokon 13. alkalommal rendezik meg a Rákóczi Kupa leány kézilabdatornát április 20-án 6 csapat részvételével. * A megyei labdarúgó szövetség versenybizottsága elkészítette az 1989-90. évi Magyar Népköztársasági Kupa Tolna megyei selejtezőinek versenykiírását. Nevezési határidő április 20-ig írásban. A tervezett játéknapok: május 3., 10., 17., 24., 31., illetve június 7. és 14. A Népújság totótippjei A totó 16. heti szelvényén szereplő mérkőzésekre Temesvári Ferenc, a Hőgyészi Vegyesipari Szövetkezet elnöke tippel. 1. Düsseldorf-Hertha BSC 1 X 2. Essen-Darmstadt X 1 3. Offenbach-Wattenscheid -2 4. FC Homburg-Aschaffenburg 1 5. Freiburg-Bayreuth 1 X 6. Meppen-Mainz 1 7. Bari-Udinese X 8. Brescia-Ancona 1 9. Catanzaro-Reggina X 10. Empoli-Avellino X 1 11. Messina-Barletta 1 12. Padova-Taranto 1 X 13. Parma-Cremonese X 1 + 1 14. Licata-Genoa 2 Tajvani sportolók Pekingben Ifjúsági tornászok alkotta tajvani sportküldöttség vendégeskedik hétfő óta a kínai fővárosban. A 15 tagú csapatot a Tajvani Olimpiai Bizottság egyik tisztségviselője, Csan Te-csi vezeti. A tornászok az e hétvégi ifjúsági Ázsia-bajnokságon vesznek részt, s kilenc napig maradnak Pekingben. A csapat Kínai Köztársaság néven szerepel a viadalon. A pekingi kormány a mai napig Kína részének tekinti Tajvant, s nem ismeri él a szigetország önálló államiságát. A negyven éve befejeződött polgárháború, s a Kínai Népköztársaság 1949-es kikiáltása óta ez az első közvetlen sport- kapcsolat-feivétel a két ország között. Súlyemelés Négy érem Miskolcról Miskolcon rendezték meg az 1989. évi úttörőolimpia országos döntőjét, valamint a középfokú tanintézetek országos súlyemelő bajnokságát. A megyénk színeit képviselő szekszárdi és tamási fiatalok kerültek be a súlycsoportonkénti tizes rajtlistára, közülük az úttörőolimpián Sebők Róbert és Pold Zoltán révén két ezüstérmet szerzett, a középiskolás OB-n pedig a tamási Lakatos Béla ezüstérmet, a szekszárdi Parrag Tibor bronzérmet nyert. Eredmények: Úttörőolimpia: 44 kg: 5. Parrag Zoltán (Szekszárd ll-es iskola). 60 kg: 2. Sebők Róbert (Szekszárd IV-es iskola). 64 kg: 6. Huszár Zsolt (Szekszárd ll-es iskola). 67 kg: 2. Pold Zoltán (Szekszárd lll-as iskola). +75 kg: 5. Zsinkó László (Szekszárd-ll-es iskola). Középiskolás OB: 48 kg: 7. Kiss Zsolt (Szekszárd 505-ös Szakmunkásképző Intézet). 52 kg: 2. Lakatos Béla (Tamási szakmunkásképző intézet). 60 kg: 7. Haumann Péter (Tamási gimnázium). 64 kg: 5. Fűzi István (Szekszárd Csapó Dániel Szakközépiskola). 67 kg: 3. Parrag Tibor (Szekszárd Garay Gimnázium). 71 kg: 5. Orsós István (Szekszárd 505-ös Szakmunkásképző Intézet). A Művelődési Minisztérium pályázatai Sokak véleménye szerint a magas szintű élsport és az eredményes tanulás nem egyeztethető össze, mivel a versenyzés a sportolók mind több idejét elveszi. Szerencsére évről évre nő azon versenyzők száma, akik személyes példájukkal cáfolják meg a fenti kijelentést. A Művelődési Minisztérium - a társszervekkel együttműködve - mindig is értékelte a sportban és a tanulásban is élenjáró, példát mutató fiatalok teljesítményét. Ez a hagyomány az idén sem szakad meg. A minisztérium a nevelésioktatási intézményekben folyó testi nevelés színvonalának emelése, valamint a közreműködők ösztönzése, erkölcsi és anyagi megbecsülésének elősegítése érdekében az idén is meghirdeti pályázatait:- Az általános iskolai tanulók mindennapi testedzésének és sportolásának megszervezésre, bevezetésre- „A Magyar Népköztársaság jó tanulója - jó sportolója" országos cím elnyerésére A mindennapi testedzés színvonalának emeléséért meghirdetett pályázaton részt vehetnek az alapfokú nevelési-oktatási intézmények pedagógusai, valamint iskolai munkaközösségek, kollektívák, mozgalmi és diákközösségek. A pályázatokat 1989. május 30-ig kell eljuttatni a területileg illetékes megyei (fővárosi) művelődési szakigazgatási szervekhez.- „A Magyar Népköztársaság jó tanulója - jó sportolója” országos címet a nevelési-oktatási intézmények tanulói nyerhetik el. Az MM az elismeréssel ösztönözni kívánja a tanulóifjúságot a szellemi és fizikai képességek folyamatos fejlesztésére, az eredményes tanulásra s az ezzel egyidejű magas szintű sportolásra. Az oktatási intézmények javaslataikat 1989. szeptember 20-ig küldjék el a megyei (fővárosi) művelődési osztályoknak. KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Eco-mix. 8.50: A Holló együttes felvételeiből. 9.05: Verbunkosok, nóták. 10.05: Elvesztett otthonok. 10.36: Operettparádé. 11.29: Fejezetek Erdély történetéből - 5. rész. 12.45: Törvény- könyv. 13.00: Klasszikusok délidőben. 14.10: A magyar nyelv századai. 14.25: Operaslágerek. 15.00: Népzenei Hangos Újság. 15.38: Az éjjeliőr. Lajta Kálmán novellája. 16.20: Miska bácsi levelesládája. 17.00: „Isten népének szolgálatában”. 17.25: Beszélgessünk zenéről. 17.50: Rímzene. 19.15: A Rádiószínház bemutatója. Marija. Iszaak Babel színmüvének rádióváltozata. 20.10: Dras- kóczy László népzenei feldolgozásaiból. 20.35: A külpolitikai rovat műsora. 21.05: Hallgassuk együtt! 22.00: Hírvilág. 22.30: Egy igazgató névjegye. 22.50: Évszázadok mesterművei. 23.40: Schumann: Négy ének kettős karra. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Idősebbek hullámhosszán. 9.05-12.00: Napközben (ELŐ). 12.10: Fúvósindulók. 12.30: Ifi. Járóka Sándor népi zenekara játszik. 13.05: A tegnap slágereiből. 14.00: Akár hifi, akár nem. 15.00: Zenerulett (ÉLŐ). 17.05: Kölyökrádió. 17.30: Ötödik sebesség. Csak középhullámon: 18.30: Sport - Közvetítés a labdarúgó MNK negyeddöntőiről. Az URH-sávban: 18.30: Garázs. 19.05: Willi Boskovsky operettfelvételeiből. 19.55: Albumajánlat 21.05: Tanakodó. 22.00: Töltsön egy órát kedvenceivel! 23.15: Adzsessztörténete - 80/38. rész. 23.55-0.14: A Hobo Blues Band felvételeiből. BARTÓK RÁDIÓ 9.08: Barokk kamarazene korabeli hangszereken. 9.55: A Román Rádió ésTelevízió szimfonikuszenekarának hangversenye. 11.54: Zenetörténeti értéktár. 12.22: Magyar művészek operafelvételeiből. 13.05: Szonda. 13.35: Muzsikáról versben, prózában. 14.03: Csajkovszkij: Rómeó és Júlia - nyitányfantázia. 14.25: A magyar nyelv hete. 15.00: Berg: Wozzeck. 16.30: Mozart: F-dúr zongoraverseny K. 413. 16.55: Brahms: B-dúr szextett 17.30: XX. századi magyar oratóriumok - XXI/8. rész. 18.10: Holnap közvetítjük. 18.30: A Magyar Rádió szlovák nyelvű nemzetiségi műsora Szegedről. 19.05: Embertan - középhaladóknak. 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét (ÉLŐ) Osztrák Kulturális Hét A Clemencic Consort hangversenye. Közben: kb. 20.15: Mesterséges kromoszóma, kb. 20.35: A hangverseny- közvetítés folytatása, kb. 21.20: Könnyűzene Ausztriából, kb. 21.45: Csellóművészek felvételeiből. 22.00: Diszkotéka. 23.00: Fiatalok stúdiója. PÉCSI RÁDIÓ 5.55-8.00: Hajnaltól reggelig Dél-Dunántűlon. Jó reggelt! (Kossuth) - Dél-dunántúli krónika - Lapszemle - Útinform - Tegnap történt 7.00: Jó reggelt! (Kossuth) - Lapszemle - Időjárás - Ügyeletek jelentik - Útinform - Dél-dunántúli krónika - Sporthírek - Porgramajánlat 18.30: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 19.00: Magyar nyelvű hírek. 19.05-19.35: Német nemzetiségi műsor. MAGYAR TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 9.00: Képújság. 9.05: Tévétoma nyugdíjasoknak. 9.10: Hármas csatorna. 9.55: Két férfi - egy eset NSZK bűnügyi tévéfilmsorozat 10.55: Stúdió '89.11.40: Képújság. 16.30: Hírek. 16.35: Déli videoújság. 16.45: Hírek szlovák nyelven. 16.55: „Türelöm köll a szögénységhőn”. 17.10: Legyen a vendégem! 17.50: Műsorajánlat 18.00: Új Reflektor Magazin. 18.50: Esti mese. 19.00: Színházi este... -1. rész. Beszélgetés a Kaposvári Csiky Gergely Színházban az Oidipusz király című darabról. 19.25: Közlemények. Műsorajánlat. 19.30: Híradó, kb. 20.05: zínházi este... - II. rész. kb. 22.55: Híradó 3. TV2 Kudlik Júliával és Déri Jánossal 17.00: Képújság. 17.15: TV2. Benne: Reklám - Riportok - Időjárás - Zene - Tévétorna. 17.45: Kérdezz-felelek. 18.00: Telesport 18.25: Gyerekeknek! 18.48: TV2.19.00: ZenésTv-Színház. Jacobi Viktor: Leányvásár. 20.39: TV2. Benne: Népzene zenekarra. 21.00: Híradó 2.21.20: TV2. Benne: Időjárás. 21.30: AC Milan-Real Madrid. BEK labdarúgó-mérkőzés. Közvetítés Milánóból, felvételről. Bayem München-Napoli. UEFA-Kupa labdarúgó-mérkőzés. Közvetítés Münchenből, felvételről. 23.10: TV2. Napzárta. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ I. MŰSOR 8.15: Műsorismertetés. 8.20: Hírek. 8.25: Tv- naptár. 8.35: A szupemagyi. 9.00: Iskolai program. 10.30: Hírek. 10.35: Iskolatelevízió. 12.40: Elmulasztották - Nézzék! 15.10: Elmulasztották - Nézzek! 16.00: A Sólyom-hegygerinc. 16.30: Magyar nyelvű tv-híradó. 16.45: Oktatóműsor. 17.15: Tv- napló. 17.35: A szupemagyi - sorozat gyermekeknek. 18.00: Rajzfilm. 18.05: Számok és betűk. 18.30: Dokumentumprogram. 19.10: Időjárás. 19.15: Rajzfilm. 19.30: Tv-napló. 19.53: A mai sport 20.00: Rímest: Kontra-ütés. 22.35: Tv-nap- ló. 22.55: Éjszakai program. 0.55: Hírek. II. MŰSOR 17.40: Műsorismertetés. 17.45: Tv-naptár. 17.55: Hírek. 18.00: Kariovaci, siseki, gospioi, bje- lovari és varazdini krónika. 18.45: A nap műsora. 19.30: Tv-napló. 20.00: Sportszerda: Európai labdarúgókupák. 22.30: Hírek. 22.40: Időjárás. A MŰHOLDAS MŰSOROK KÉT HÉTRE ELŐRE MEGTALÁLHATÓK A mikr#viláq CÍMŰ LAPBAN. SUPER CHANNEL 7.00: Hírek. 7.10: Időjárás-jelentés. 7.15: Üzleti hírek. 7.45: Hírek. 7.55: Időjárás-jelentés. 8.00: Egyveleg. 14.30: Európai kitekintő. 15.30:.SIáger- Iista-körkép. 16.30: Forró drót 18.30: Új zenei show. 19.30: Hétköznapok a Halál-völgyben. 20.00: Tetthely. 21.45: Hírek. 22.00: Dempsey és Makepeace. 22.55: A profik. 0.00: Egyveleg. SKY CHANNEL 6.30: Üzleti hírek. 7.00: Gyermekműsor. 7.05: Dennis. 9.30: The Lucy Show. 10.00: Visszaszámlálás. 11.00: Sullivanék. 11.30: Sky-krónika. 12.30: Gond-fórum. 13.00: Egy másik világ. 14.00: Változó világ. 16.00: Szeretni. 16.30: Családi ügy. 17.00: Visszaszámlálás. 18.00: Eurosport-műsor- ismertetés. 19.00: Eurosport 0.00: Eurosport-mű- sorismertetés. 1.30: Az Arts Channel műsorai. 4.30: Landscape Channel. THE ARTS CHANNEL 1.30: Picasso-portré. 3.00: Utóhatások. 4.00: Wales-i mesterek. 4.15: Műsorzárás. TV5 16.05: Hírek. 16.10: A hollandok kincse. 16.30: Muskétások konyhája. 17.00: Pihenőidő. 17.30: Számok és betűk. 17.55: Hírek - időjárás. 18.00: Alligátorok fia. 19.30: Csillogó papíros. 20.00: Jelenidő. 21.00: Carabirié-dosszié. 21.30: A múltját kereső ember. 21.55: Közjáték. 22.00: Tv-híradó. 22.30: Időjárás-jelentés. 22.35: Ismeri ön Svájcot? 22.40: Francia ajkú kontinensek. 23.10: Komolyzene. 0.00: Személyiségek. 1.00: Műsorzárás. SZOVJET TELEVÍZIÓ 14.55: Hírek. 15.00: Gyermekek órája. Benne: angol nyelvtanfolyam. 16.00: Haladás, információ, reklám. 16.45: Mi történt a nagyvilágban? 17.00: Agro. Televíziós folyóirat 17.30: Andrej Mironov filmjeiből. Óvakodj az autótól! (1966). 19.00: Tv- híradó. 19.40: Az átalakítás reflektorfényében. 19.50: A lengyel kultúra napjai a Szovjetunióban. Mieczyslaw Kariowicz. A lodzi Nagy Színház balettelőadása. 21.50: Mi történt a nagyvilágban? 22.05. A kép. Rím. 3. rész. 23.25: Hírek. 23.30: Régi orosz románcok. 0.55: Utazása Dnyeper mentén.