Tolna Megyei Népújság, 1989. április (39. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-15 / 88. szám
4 - TOLNATÁJ 1989. április 15. A műhely Reggelizett a műhely. Akadt, aki a kazán mellett összeeszkábált ülőkén melegítette fájós hátát még evés közben is. Volt aki a satupadon terített magának akkurátusán. Külön papírban a lángolt kolbász, termoszban a forró tea és a befőttes üveg csavaros tetejében a hosszú csípős paprika. A Gyerek megint csak kakaót vett. Két zacskóval.- Na, mi van Gyerek, neked lassan az egész Völgységtej, vagy mi a csoda a nevük, Mőcsénytej... tudom is én... a gyomrodba vándorol? Már kettőt iszol? Hogy bírod ’ pénzzel? Anyád nyugdíjából csened, hisz aki reggelire is két kakaót iszik, meg ebédre is kettőt, az vagy jól keres, vagy lop - mondta nevetve.- Hagyjon már Fater! Minek piszkál állandóan? Lassan a kettőben van annyi, mint eddig egyben volt Kell a tejtermék a szervezetnek. ■ - Aztán edzésen úgy lötyög benned, hogy hol jobbra húz, hol meg balra, és persze senki sem tud leszerelni. Még a végén azt hiszik, hogy tehetséges vagy.- Ne piszkáld már, a fene essen beléd, inkább arról beszélj nekem, mi lett a hős kocsmacsapatotokkal. Nem mertetek indulni, csak a szátok volt nagy. A vékony, szikár, villogó szemű szakember fölállt a kazán melletti priccsről, fájós derekát, hátát fogdosva visszatámadott:- Már megint nem tudsz semmit csak dumálsz! Nem engedtek indulni bennünket. Minden meg volt szervezve, még azt is tudtuk, ki, mikor lesz csere. Mi az, hogy Komlós SC?! Csak nem indíthat egy kocsmáros melósokból verbuvált csapatot?- Azt hallottam, hogy még a téeszcsapat sem indulhatott pedig azok egy évvel előbb harmadikok lettek ezen a kupán. A Gyerek hallgatott Ö a bujtatott állás ebben a műhelyben. Neki „kuss” a neve, csak akkor jöhet a duma, ha kérdezik - pedig megvannak jól egymással, nincs baj. Nem hajtják, csak állandóan ugratják. Néha még kímélik is. Mindenki tudja, hogy délutánonként edzés van. A Gyerek ki akart suttyanni az ajtón. Elkapták.- Dalolj, Gyerek! Mi folyik itt a háttérben? Miért nem indulhatott a Komlós SC? Te hallottad. Neked hallanod kellett!- Mit tudom én, hagyjanak már evvel! Úgyis megkenték volna őket, hiába volt mindegyik jó zsugás, ha most a sörhas húzza mindet Itt már tekemi kell, Fater!- Már megint mellébeszélsz. Mit hallottál a nagyfejúektől? Miért nem indulhattak? Azt mondd meg! Maszek kocsmáros maradjon a csapolásnál, a pohármosásnál? Félt a „szuper escé”, hogy egy ilyen útszéli kocsmás banda meg ruházza, őket? Hallottam azt is, hogyan mennek a sorsolások!- Már megint mit hallott? Mindenki ott volt látták a párosítást, senkinek nem volt baja, csak magának. Mert a kocsmában két sör... két feles..., aztán már a kék is vörös, mi? Az öreg sosem csinált ilyet de most fölkapott egy földön heverő lécet és megemelte. De a keze megállt a levegőben. Elszégyellte.- Bánom én - mondta csöndesen. A fájrontnak vége, emberek! Ezt már harsogta. Egész délután nem lehetett szót váltani vele. Úgy dolgozott, mintegy megszállott. Űzte, hajtotta társait Csak a Gyereknek nem szóltegyszótsem.Munkátsemadottneki,pedig tudta, délután is marad. Nincs edzés. Készül a csapat Ausztriába. Neki már ez is fura volt Minek kell elmenni idegenbe ahhoz, hogy futkározzanak, meg tornázzanak? Aztán, ha jön a tavasz, verik őket mint fuvaros a lovát Munkásruhában ment el. Ilyet még sosem tett A táskája is ott árválkodott a kazán mellett, a priccsen. Hiányzott a reggeli munkakezdésről is. Ott toporgott a szövetkezet kapujában és várta az el- i . nők autóját.- Főnök, vagy én megyek, vagy a Gyerek! - lökte mellbe a kocsiját záró elnököt a ki- ; jelentéssel.- Mi a baj, Lajos? Mondtam már magának, hogy a negyedévet várja meg és akkor tudunk bért emelni. Addig birja már ki.- Maga engem összetéveszt a kőművesek művezetőjével, főnök. Nekem nem kell | több fizetés. Nekem nyugalom kell. Vigye tőlünka Gyereket ahová akarja! Csak vigye!- Na, de azt mondják..., hogy maga, maga szereti azt a srácot, nagy tehetségnek tartja..., majd bocsánatot kér, ha megbántotta magát!- Tőlem ne kérjen bocsánatot! - ordította. Menjen a műhelyből, vagy én megyek. ; Kérem, főnök, fogadjon szót - susogta megtörtén.- Rendben, ha megmondja a miértet is...- Mert tehetséges, nagyon tehetséges. És mi jó pénzért tesszük tönkre.- Lajos, tudja maga is, kímélni kell, edzőtá... j - Egy fenét kell, nem kímélni! Követelni kell! Most aztán kimondtam, főnök azt, ami I régen bökte a csőrömet, most tartsa a szavát maga is. Még soha, senki nem látta elérzékenyültnek. Némán adta a Gyerek kezébe a rek- ! lámszatyrot és az ajtóra mutatott.- Menj fiam! Először szólította így, lágyan, majdnem sírósan.- Na, mit'bámultok?! Az évtized leghosszabb munkanapja volt az aznapi. Reggeli nélkül. SZABÓ SÁNDOR Kereskedőnek született Kurovszky úr vasárnap is nyitva Azaz most már csak vasárnap. És szombaton, és ünnepnap. Hétköznap zárva. Az új adótörvény miatt. A megkötések, a fékek, az akadályok miatt. Egyébként örömmel nyitva tartana mindennap. Mint régen. Tolnán született, és Tolnára tért vissza - több évtizedes kitérő után -, hogy a saját házában végre üzletet nyithasson, és kereskedhessen. 66 éves. Háromszoros nagyapa. Egész életében azért küzdött, hogy azt csinálhassa, amit szeret, amihez ért, amihez tehetsége van. Kereskedőnek született. De miért kell nálunk ezért is küzdeni? Az USA budapesti nagykövetének szavai szerint: - A magyarok valahogy félnek attól, hogy módosabb polgáraik is legyenek. Itt van pl. Mr. Rubik - mondja -, ha ö gyarapodik, hagyni kell, mert azzal az ország is gyarapodni fog. Kurovszky Sándor is gyarapodni akar. Nehéz ügy. Az ötvenes-hatvanas években a postánál dolgozott. Györkönyben .volt postahivatal-vezető, majd mint állandó külszolgálatos, postaellenőri teendőket látott el. De míg más postamesterek 4-kor lehúzták a rolót, és esetleg kiültek a nyugágyukba sütkérezni, ő 30 hízót tartott. Kaszált, etetett, trágyázott. Irigylésre méltóan jó anyagi helyzetben volt. Neki volt pl. egyedül autója a faluban, abban az időben.- A fizetésemelésnél ez meg is látszott - mondja - 50 Ft-of kaptam, mikor mások 4- 500-at! S mikor rájuk kérdeztem, azt válaszolták a vezetők: te állsz legjobban anyagilag. Fel akartam mondani, nem akartak elengedni. Ment a huzavona, aztán egy nap SAS-behivót kaptam. Így oldották meg.- Tehát jól hallottam - állapította meg a központi ellenőr, mikor belépett a györkönyi postára.- Elgurult néhány karalábé meg káposzta - folytatja Kurovszky úr -, olyan gyorsan jött a revizor, hogy már csak kapkodva tudtam elpakolni. Györkönyben ugyanis úgy nézett ki a hivatal, hogy én benn ültem, szembén pedig egy állványon ládákban sorakoztak a primőrök. Valaki beárult. Az ellenőr kioktatott: ez nem zöldségesbolt, otthon, a saját házamban azt csinálok, amit akarok,-itt nem. Végül, többszöri felmondási kísérlet után, 1965-ben elengedte a posta. 1967- ben Kurovszky Sándor 44 éves völt. Elhatározta: kereskedő lesz. Mint tudjuk, nálunk a szándék édeskevés. Papir is szükségeltetik, mely engedélyezi, hogy az illető kereskedősködhet, ugyanis birtokában a kellő talentum, elvégezte a megfelelő fakultást. Főhősünk tehát bement érdeklődni egy szedresi üzletbe, ahol ki volt írva: „tanulót felveszünk”.- És hány éves a gyermeke, aki ide jönne? - kérdezték.- Én jönnék ide - felelte. 900 Ft-os kezdő fizetéssel felvétetett, a postamesteri-2200-as záróbér után. Az autóját akkor már rég eladta. Györköny- ből 1 évig biciklivel járt be Szedresbe, aztán átköltözött. 1968- ban „felszabadult”. Kapott egy önki- szolgáló boltot Szedresen, és kisebb-na- gyobb megszakításokkal 83-ig ott dolgozott.--Vegyeskereskedést akartam, de csak zöldség-gyümölcsre kaptam engedélyt. Akkor egy fél évre leálltam. Átjöttem a Patexhoz, aztán visszahívtak. 83-tól vagyok Tolnán. Unicum, banán, narancs, füge. Mi a titka?- Régi, nagy kereskedői tapasztalat, és jó összeköttetés. Felesleges ezt titkolni vagy tagadni. Ismerni kell azAizleti életet. Én magam szerzem be az árut, saját kocsival. Húsért, tejért, kenyérért még ünnepnap délutánján is tudom hova, kihez kell menni. Állandó választék, állandó készlet - sosem vagyunk nyitva. Sokáig úgy tűnt, hogy ez az egyetlen lehetséges megoldás az állandó kínálati szint tartására. * De ekkor jött Kurovszky úr. És kinyitott vasárnap is, ünnepnap is, húsvétkor, karácsonykor is. WESSELY GÁBOR A földet művelni kell Ladomány Egy kis falu szomorú története Ladomány. Egy kiránduláson fedeztem fel a Kakasd melletti kis települést tavaly szeptemberben. Megragadott a látvány szépsége és fura ellentéte. Lenyűgöző volt az őszi színekben pompázó természet, a szűk völgyben megbúvó néhány ház idilli képe, a gyémánttiszta levegő, illatos csend. Ha valahol, hát itt igazán meg lehet szabadulni a zajos városi élet gondjaitól, fáradtságától, egybeolvadni a természettel, erőt meríteni belőle. És mégis, a paradicsomi völgy minden szépsége és vonzása ellenére a pusztulást hordja magában. Romok, romok mindenütt. Valaha házak voltak, élettel, szorgos munkával, békés jóléttel, szerelemmel, gyermekneveléssel tele, ma váltig, derékig érő fal maradványok, vagy már azok sem. A természet visszaveszi, ami az embernek már nem kell. A kis patak túloldalán a volt szérüskertben haragoszöld dús fű nő, láthatóan gazdag, termékeny ez a föld. Fölötte a domboldalban elvadult gyümölcsös. A szilva-, alma-, diófák még kötelességtudóan megérlelik gyümölcseiket, de pusztulnak, hiányzik nekik az emberi kéz gondoskodása. Fényes Elek: Magyarország geogra- phiai szótára című művében, amelyet 1851-ben adtak ki, német faluként említi Ladományt, 128 lakossal. Az 1933-as népszámlálás 27 házat és 148 német ajkú lelket talál a faluban. Az 1970-es adatok Szánandó lakosról számolnak be. Ma hárman élnek itt állandóan. Egy idős házaspár lakik még Ladományban tavasztól őszig, de télre beköltöznek Bonyhád- ra, a gyerekekhez. Hozzájuk kopogtatok be érdeklődni a faluról. Hosszú, oszlopos-tornácos német parasztház, előtte gondozott kert, virágok, szőlőtőkék, hátrébb méhkaptárak sorakoznak. A Radnai házaspár - Rézi néni 77 éves, Józsi bácsi 82 éves - szívesen fogadnak, leültetnek.- Ugye szomorú látvány a mi kis falunk, vagy már talán annak sem lehet nevezni ezt a néhány megmaradt házat - mondja a néni.- Pedig nagyon szép ez a völgy. De hogyan tudnak itt élni? Hiszen bolt nincs, busz nem jár erre, gyalog meg messze van a legközelebbi település...- Bizony nehezen. Mi már nemigen tudunk mozogni, nem bírják a lábaink. Néha kijön a lányunk Bonyhádról, de Szek- szárdról is jár ide egy család. Kivettek a tanácstól bérbe egy kis területet, azt művelik. Ha jönnek, mindig hoznak kenyeret, tejet. Különben pedig ellákbennünket ez a kis kert. Csak tudja, az a nagy baj, hogy ha esik az eső, akkor aztán se ki, se be, el vagyunk zárva a külvilágtól. Legfeljebb, ha traktorral lehet akkor közlekedni. •- Régi könyvekben olvastam, hogy Ladomány valaha virágzó kis falu volt. Maguk itt élték le az életüket, így hát nyilván tudnak mesélni azokról az időkről.- Rég volt, tán igaz sem volt. A háború előtt öröm volt itt lakni. A szüléink, nagy- szüleink keményen dolgoztak, hogy nekünk jobb legyen. Szorgalmas, dolgos népek éltek itt mindig. A nagyapám azt mondta: unokám, neked már könnyű lesz, jólétben élhetsz a családoddal, ez a föld eltart benneteket. Nem is panaszkodhattunk. Húsz holdon, virágzó gazdaságunk volt. Száz hektó borunk termett évente, kétszáz zsák krumpli, 13 mázsa méz, gabona, állatok, minden, ami kell egy parasztnak. Minden talpalatnyi földet megműveltek akkoriban az emberek. A falu körüli dombok mind-mind szőlővel voltak beültetve. Híres volt a ladományi bor. Sok tejet adott A néhai iskola romjai Már csak néhány ház maradt a falu, naponta kétszer is kijött érte a tejeskocsi Kakasd- ról. A legszegényebb család is legalább két lovat és két tehenet tartott. Szép kultúrhá- zunk volt, hatalmas hársfákkal körülvéve. Harminckettőben gazdakör alakult, kulturális estéket tartottunk, jöttek ide mindenféle előadók az egész országból. Énekkarunk is volt sokattáncoltunk, bálokat rendeztünk, már ahogy ez lenni szokott mindenhol abban az időben. Gyönyörű búcsúkat tartottunk itt valamikor. A búcsú ideje nálunk mindig egybeesett az akácfavirágzással május elején. Ma is emlékszem azokra az illatokra, jókedvre, mulatozásra. Persze, akkor még mi is fiatalok voltunk. Szóval mindenünk megvolt, ami a boldoguláshoz kell az embernek. A fiatalok is jól érezték magukat, volt gyermekáldás bőven. Két tanítót is kellett alkalmazni az iskolában.- Ma viszont romokat, düledező épületeket, gondozatlan kerteket, elvadult szőlőket, gyümölcsösöket, pusztulást látni mindenütt. Hogyan történt?- A háború után felfordult a világ. Va- gyonkorlátozás alá estünk, elvették majdnem mindenünket De nemcsak mi, sokan jártak így. Áttelepítettek bennünket egy másik házba, egy lovat és egy tehenet vihettünk magunkkal. Ez ’48-ban történt A házunkba felvidékieket raktak, de azokat nem kötötte ide semmi. El is költöztek ’52-ben. Akkor visszaköltöztünk, de lakbért kellett fizetnünk. Végül ’58-ban visszavásároltuk tőlük a saját házunkat Szomorú idők voltak, nehezen boldogultunk. A földünket elvették, csak ez a kis kert maradt. A férjem bejárt Bonyhádra dolgozni, a kórházban volt betegszállító, amig nyugdíjba ment. Az a nyugdíj is mit ér ma már! Épp arra .elég, hogy éhen ne haljunk. Ha gazdálkodhattunk volna, akkor most nem lenne gondunk a nyugdíjra. És nem pusztult volna el a falu.-Miért költöztek el innét az emberek?- Miért? Mert nehéz volt itt élni. De hát nem Ladomány az egyetlen ilyen falu, ezt mindenki tudja. Utat nem építettek ide, pedig csak másfél kilométer kellett volna. Hiába fizette a faluban mindenki A kis templom még áll, de már veszélyes bemenni rendesen a községfejlesztési adót, mi abból nem láttunk semmit Pedig milyen közel van a 6-os út. Csak másfél kilométer. Eny- nyin múlott. Aztán az iskolakörzetesítés is sok embert elvitt Megszüntették az iskolánkat, ráadásul nem Kakasdra, vagy Bonyhádra. kellett a gyerekeknek járni, hanem Nagy- mányokra. Az pedig olyan messze van, hogy nem lehetett naponta bejárni. A gyerekeket hétfőn reggel elvitték és szombat délután hozták meg őket, a hetes iskolából. Gondolja csak el, melyik szülő nézi jó szemmel az ilyesmit. Emiatt is nagyon sokan elmentek. Ki Bonyhádra, ki Szekszárd- ra, itt meg lassan tönkrement minden. Munkalehetőség nem volt a faluban és a bejárást nehezítette az út hiánya. Volt itt ugyan egy téesz, de rövid működés után feloszlott ’56 végén. így áztán lassan elmentek az emberek. A bonyhádi tanács mindenkinek megadta a bontási engedélyt, aki kérte. Az elköltözők lebontották a házaikat, hogy a használható anyagokat elvigyék, vagy összeomlottak azok maguktól is az idő folyamán. A helyüket már benőtte a gaz, mint ahogy a megmű- veletlen földeket is benőtte mindenütt. Nincs ennél szomorúbb látvány a parasztember szemének. Ez a termékeny föld gazt növeszt, pedig nőhetne ott búza, kukorica, szőlő, krumpli vagy bármi más, ami hasznos. A földnek az a dolga, hogy termeljen, az embernek pedig, hogy megművelje, gondozza, ápolja azt. Ez mindennek az alapja. És mi ezt szerettük volna tenni egész életünkben. De nem hagyták. ÁRKI ATTILA
