Tolna Megyei Népújság, 1989. április (39. évfolyam, 77-100. szám)

1989-04-01 / 77. szám

2 ÜÉPÜJSÁG 1989. április 1. Ülést tartott a megyei pártbizottság (Folytatás az 1. oldalról.) Váradi László szólt arról is, hogy a megyei pártbizottság kér tájkoztatást a jelölést elő­készítő bizottságtól, de ez semmiképpen nem jelentheti a konkrét személyi kérdések megtárgyalását. Kizárólag arra kér választ a testület, megnyugtató ütemben halad-e a munka. Majd így folytatta:- A jelölést előkészítő bizottság vezetőjé­nek a bizottság megalakulásáról, munkájá­nak megkezdéséről, valamint tevékenysé­gének tapasztalatairól kötelessége a párt­tagságnak, a tömegkommunikációs esz­közökön keresztül a lakosságnak is infor­mációt adni. Fontos, hogy a pártértekezlet előtt legalább egy héttel a jelölést előkészí­tő munkáról, a számításba vett jelöltekről a Tolna Megyei Népújságon, valamint a ká- bel-tv, a Pécsi Rádió és a párt információs csatornáin keresztül a küldöttek és a lakos­ság tájékoztatást kapjon. A megyei titkár ezt azért is fontosnak tar­totta, mert lehetőséget ad a párttagok, párt- alapszervezetek ismételt véleménynyilvá­nítására. Arról a kérdésről, milyen szempontok szerint mérlegeljék a személyi javaslatokat a jelölést előkészítő1 bizottág tagjai, Váradi László a következőket mondta:- Nem szabhatunk más kritériumot, mint azt, hogy a számításba vettek minden te­kintetben alkalmasak legyenek az adott funkcióra, élvezzék a különböző kollektí­vák, pártszervezetek és párttagok bizalmát, aj<tiv pártéletet élve képesek legyenek a megyei testületek előtt álló feladatok meg­oldására. Ezt követően az előadó azokról a jelölés­sel, választással kapcsolatos előzetes irányelvekről szólt, amelyek lényegesek a jelölést előkészítő bizottság számára, de amelyeket - éppen, mert a döntés a pártér­tekezleté - a küldötekkel is meg kell vitatni. Ezen kérdések közé tartozik, hogy a vá­lasztások milyen funkcióra terjednek ki.- Az természetes - mondta a megyei tit­kár -, hogy a pártértekezlet közvetlenül vá­laszt tisztségviselőket és megválasztja a pártbizottság nem delegált tagjait. Az a ja­vaslatunk, hogy a pártértekezlet a végre­hajtó bizottságot közvetlenül ne válassza, ez az új pártbizottság jogosítványa legyen, így a jelölést előkészítő munka se terjedjen ki a végrehajtó bizottsági tagokkal kapcso­latos kérdésekre. Az új pártbizottság alakuló ülésén válasz- szón jelölő bizottságot, és ennek javaslata alapján két héten belül válassza meg vég­rehajtó bizottságát. A13 fős fegyelmi bizott­ság elnökét és tagjait a pártértekezlet vá­lassza, mivel várható jogkörük, funkciójuk így indokolja. Végezetül Váradi László a pártértekezlet nyilvánosságáról szólva javasolta, hogy a dokumentumok előzetesen jelenjenek meg a sajtóban, a pártértekezletről pedig a tömegkommunikációs eszközök révén kapjon a párttagság és a lakosság is széles körű tájékoztatást. Azonban ez is olyan kér­dés, amelyet a küldöttekkel előzetesen ér­demes megvitatni. A megyei pártbizottság a végrehajtó bi­zottság javaslatait elfogadta, majd zárt ülé­sen tudomásul vette, hogy a jelölést előké­szítő bizottság delegáltak 14 párttagot és megválasztott további 7 tagot. A jelölést előkészítő 21 fős bizottság összetétele a következő: Kasler Antal, a kisvejkei terme­lőszövetkezet elnöke; Halmai László, a dombóvári MÁV-pártbizottság titkára; Adorján Ferenc; a paksi MHSZ városi titká­ra; Varga Béla, a szekszárdi Lakóterületi Pártbizottság társadalmi titkára; Klein Ist­ván, a tamási Áfész nyugdíjas elnöke; Fe- renczi János, a dunaföldvári termelőszö­vetkezet elnöke; Bognár Jenő, a bátaszéki tanács elnöke; Waffenschmidt Ibolya, a gyönki szociális otthon igazgatója; Molnár Sándor, a Hőgyészi Állami Gazdaság párt- bizottságának titkára; Bartháné Molnár Mária, a nagydorogi bölcsőde vezetője; Csigi János, a Tolna Megyei Rendőr-főka­pitányság hivatásos tisztje; Szabó Rózsa, a simontornyai általános iskola tanára; Rohr- né Palotás Györgyi, a Tolnai Gép- és Mű­szeripari Szövetkezet elnökhelyettese; An- tus Antal, a megyei tanács pártbizottságá­nak titkára; Balaskó János, a bonyhádi szakmunkásképző iskola gyakorlati okta­tásvezetője; Balogh István, a Dalmandi Me­zőgazdasági Kombinát pártbizottságának titkára; Erős András, a felsőnánai termelő- szövetkezet elnöke; Holmár József, a du­naföldvári Gumiipari Szövetkezet elnöke; Izsák Gyula, a bátaszéki termelőszövetke­zet elnöke; Katona Tamás, a Paksi Atom­erőmű Vállalat műszaki tudományos fő­mérnöke és Piszker Ferenc, az iregszem- csei termelőszövetkezet függetlenített párt- alapszervezet titkára. KAMARÁS GYÖRGYNÉ Ilyenkor finomabb a fagyi Ügy kezdődik az idén a tavaszi szün­idő, mintha csak a nagy nyári vakáció toppant volna be helyette váratlanul - 31 fokos meleggel. A szekszárdi Úttörőházban már áp­rilis 5-én reggel 9 órától agyagozásra, gyöngyfűzésre, manuális tevékeny­ségre várják a gyerekeket; 6-án: Tiéd a tornaterem egész nap! 7-én 10 óra­kor autóbusz viszi a vállalkozó kirán­dulókat Váraljára ibolyatúrára, ahon­nan délután 4 óra körül érkeznek visz- sza. Minden délután 3-tól fantasztikus fil­meket láthatnak a videózás hívei. Vé­gül 8-án 16 órakor a szokásos diszkó zárja a szünidei programot. Bonyhádon és Dómbóváron az idén nem szerveztek különleges szünidei tevékenységet. , De azért a bonyhádi gyerekeknek, ha csoportosan kérik, videovetítése­Szünidei programkínálat két, számítógépes játékokat rendez­nek a Művelődési Központban. Pakson az Ifjúsági Házban április 5- 6-7-én 14 és 18 óra között videovetíté- seket, papírhajtogatást, játékos sport- versenyeket és bábkészítést ajánla­nak a szórakozni vágyóknak. Ennél is gazdagabb lehetőségek várnak a gyerekekre Tamásiban: ma délután videofilmét vetítenek az Úttö­rőházban, szerdán 10-16 óra között lovagolni lehet. Rossz idő esetén agyagozni, csütör­tökön és pénteken kirándulás, ha rossz az idő, asztalitenisz-verseny és szombaton 15 órától diszkó áll a gye­rekek rendelkezésére. d.e. - o.r. Végre van időm! Vörös Vándorzászló a SZÜV-nek Ünnepi megemlékezéssel egybekötött szakszervezeti taggyűlést tartottak tegnap délután a SZÜV Szekszárdi Számítóköz­pontjában. A rendezvényen Orsós Anna, a Tolna Megyei Ifjúsági Szervezetek Szövet­ségének titkára adta át a KISZ KB legma­gasabb kollektív kitüntetését, a Vörös Ván­dorzászlót - kiváló munkája elismerése­képpen - a vállalat KISZ-bizottságának, il­letve Gazdag Ferenc személyében a helyi szervezet titkárának. - sza - gk ­Meghalt Győri Varga György Március 30-án Balatonfüreden elhunyt Győri Varga György új­ságíró. Győrben született, de Sopront szerette, mert középiskoláit ott jár­ta. Veszprémet szintén szerette, hiszen ott alapított családot és a Veszprémi Napló volt az első munkahelye, majd Szekszárd követke­zett: a Tolna Megyei Népújság -, kétméteres termetével és nem utol­sósorban nagy tehetségével és műveltségével. Szekszárdról ismét Veszprémbe került, majd a Képes Újsághoz, végül a Juventus Rádióhoz. Temetése április 2-án lesz Balatonfüreden 16 órakor, a Bajcsy- Zsilinszky úti temetőben. Aki ismerte, emlékezzen rá! „Az a visszasírt egység soha nem létezett...” Dr. Ormos Mária előadása Pakson Dr. Ormos Máriát, a pécsi JPTE rektorát hívták meg aktivaülésre teg­nap délután a paksi pártbizottság épületébe. Viszonylag szerény hall­gatóság, mintegy negyven érdeklő­dő előtt izgalmas kérdésekről be­szélt a történész „Az MSZMP 40 éves stratégiája” címmel meghirdetett ta­lálkozón. Előre eljuttatott igen sokré­tű kérdésekre válaszolt az előadó, elsősorban a történelmi albizottság tanulmányával kapcsolatban felve­tődő kételyekre voltak kíváncsiak a paksi pártaktivisták, de szó esett egyebek mellett a semlegesség kér­déséről, vagy gazdasági helyzetünk problematikájáról is. A teljesség igénye nélkül csupán két gondolatkört emelünk ki, ami mindjárt elsőként fogalmazódott meg: nemcsak a múltunk, a jövőnk is bizonytalan, múltunkban igen sok fe­hér folt található. Hogy politikai okból miért és miként sötétednek el egyes korszakok és a jö*ő hogy prognosz­tizálható, arra példákkal, a Tanács- köztársaság, Trianon kérdésén, tör­ténetén keresztül válaszolt az elő­adó. Elmondta, hogy ’56 vizsgálatá­val egy tabu dől meg, néhány hónap alatt azonban nem lehet minden részletében feltárni egy korszakot. Meglepetések még bőven várhatók, maga számára eddig az volt az iga­zán meglepő, hogy szürkének, ese­ménytelennek tartott időszakról ki­derült, hogy késhegyig menő harcok dúltak ezalatt, csak az ország lakos­sága nem értesült róla. Ma ezért döbbennek meg sokan, azok, akik­ben egész más kép él erről a kor­szakról. Az egyközpontú államokra jellemző egyébként éppen az, hogy a politikai harcokat kulisszák mögött, gondosan rejtve vívják, és akik ma a pártegységet sírják vissza, nem sej­tik, hogy ez az egység soha nem lé­tezett. Arra a kérdésre, hogy hazánk felszabadulása mikor volt valójában, egy periódust említett dr. Ormos Má­ria: 1944. szeptember 24-töl 1945. április 13-ig, mondta. Hogy ezen be­lül mit emelünk ki, az majdnem szub­jektív, valószínűleg egy alegység je­lentése nyomán deklarálták koráb­ban a németek kiűzésének dátuma­ként április 4-ét, ami bizonyíthatóan nem helytálló. A történész felvetette, ebben a kérdésben például lehetne népszavazást tartani, melyik időpont jelenti a lakosság számára hűen a felszabadulást. A felszabadulás fo­galmat megfelelőnek tartja abból a megfontolásból, hogy a nácik kiűzé­sével, a pincéből kijőve valóban úgy élték meg az emberek. Igaz, 1948- ban kiderült aztán, hogy valóban mi­lyen folyamatról volt szó. - tzs ­Kitüntetés­átadások a felszabadulás évfordulója alkalmából (Folytatás az 1. oldalról.) tanácsosi címeket kollégáinak. A Tolna Megyei Tanács elnöke által adományozott Városi tanácsosi cí­met kapta meg: dr. Péter Gergely, a Szekszárd Városi Tanács igazgatási osztályvezető-helyettese, Palkovics József, a Szekszárd Városi Tanács főelőadója, Szeleczky József, a Szekszárd Városi Tanács műszaki osztályvezető-helyettese és Szinger Ferenc, a Paks Városi Tanács műve­lődési, ifjúsági és sportosztályának vezetőhelyettese. Nagyközségi főtanácsosi címet Farkas Gézának, a Gyönki Nagyköz­ségi Közös Tanács pénzügyi cso­portvezetőjének adtak át. Nagyköz­ségi tanácsosi címet kapott Guth Andrásné, Nagymányok Nagyköz­ségi Tanács igazgatási főelőadója, míg tanácsosi címet Bogos András­né, a Bonyhád Városi Földhivatal főelőadója, Závodi József, a Tamási Városi Földhivatal csoportvezetője és Bathó Ernő, a Tamási Városi Föld­hivatal főelőadója vette át. A változó társadalmi feltételekhez iga­zodva tartalmában és formájában is új tan­folyamokat hirdet az MSZMPTolna Megyei Bizottság Oktatási Igazgatósága az 1989/ 90-es oktatási évre. Azok jelentkezését várjuk, akiknek a korábban megszerzett műveltségük felfrissítése, vagy a társada­lomtudományok legújabb eredményeinek megismerése áll szándékukban. Általános tudnivalók A tanfolyam hetente, illetve kéthetente egy alkalommal 2 órás foglalkozások kere­tében zajlanak. Az előadások egy részét neves szakemberek felkérésével tartjuk, mig a szemináriumokon a tanfolyam részt­vevőinek aktiv közreműködésével kívánjuk az anyagot feldolgozni. Az új ismeretek megszerzésén túl a politikai vitakultúra színvonalának emelését kívánjuk elősegí­teni. Ezért nagyobb hangsúlyt fektetünk az önálló tanulásra, felkészülésre, mig a fog­lalkozásokon, az előadás, érvelés, vita módszerét helyezzük előtérbe. A tanfolyamok beszámolóval zárulnak, elvégzésüket bizonyítvánnyal dokumentál­juk. A tanfolyami év 1989. szeptember 4-től 1990. június 1 -ig tart. A tanfolyam hallgatói félévenként 300,- Ft tandíjat fizetnek. Je­lentkezési lapok a városi, nagyközségi pártbizottságokon kaphatók. A jelentkezé­si laphoz kérjük csatoljanak 1 db 4x4-es (1 évnél nem "régebbi fényképet), 1 db bé­Felhívás lyeggel ellátott, saját névre megcímzett bo­rítékot. A jelentkezéseket az alábbi címre kérjük: MSZMP Tolna Megyei Bizottság Oktatási Igazgatósága Szekszárd, Mártírok tere 15-17. Beküldési határidő: 1989. má­jus 31. A felvételről az értesítést 1989. jú­nius 30-ig megküldjük. Tanfolyamok felsorolása: 1. Gazdaságpolitikai (5 hónapos) 2. Világgazdasági kérdések (5 hónapos) 3. Idegenforgalmunk politikai kérdései (10 hónapos) 4. A társadalmi beilleszkedési zavarok és visszafordításának szociológiája (10 hónapos) 5. Környezetvédelem szociológiai és po­litikai kérdései (5 hónapos) 6. Társadalmunk és az erkölcs (5 hóna­pos) 7. Vallástörténet (10 hónapos) 8. Bevezetés a filozófiába (középiskolai tanárok számára)(10 hónapos) 9. Filozófiatörténet (10 hónapos) 10. Művelődéspolitika (5 hónapos) 11. Honismeret és helytörténeti kutatás Kérdései (5 hónapos) 12. Nemzetiségi és kisebbségi politikánk főbb kérdései (10 hónapos) 13. Politikaelmélet, politikai szociológia (10 hónapos) 14. Vezetési ismeretek (10 hónapos) 15. Retorika (5 hónapos) 16. Propaganda és számítástechnika (5 hónapos) Ezen kívül igény - és lehetőség - szerint más tanfolyamok tartását is vállaljuk. Le­hetséges egy-egy tanfolyam összevonása is, pl. a gazdaságpolitikai és világgazdasá­gi kérdések tanfolyamai egyéves időtar­tamban együtt tarthatók. Vagy ún. komplex tanfolyamok tartását is elképzelhetőnek tartjuk, pl. politikaelmélet, filozófia és gaz­daság együtt. Az alapszervezeti és testü­leti tisztségviselők számára a következő formákat javasoljuk: 1. Pártiskolai tanfolyam: 1 éves (ún. alapfokú). Azok számára, akik korábban megszerzett ismereteiket kívánják felfrissí­teni 4 hónapos speciális felkészítő tanfo­lyamokat hirdetünk. Ez a forma a korábbi ún. középfokú pártiskolai képzést helyette­sítené. Ezek a tanfolyamok szeptember 4- től december 15-ig, illetve február 1 -tői má­jus 15-ig tartanak. Szabadon választható, hogy melyik félévben kívánnak a tanfo­lyamra beiratkozni. 2. A propagandisták számára 1 éves tanfolyamot hirdetünk. MSZMP Tolna Megyei Bizottság, Oktatási Igazgatósága

Next

/
Thumbnails
Contents