Tolna Megyei Népújság, 1989. március (39. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-09 / 58. szám

TOWA MEGYEI r " MÁRCIUS A Nap kél 6.10 9 nyugszik 17.40 órakor CSÜTÖRTÖK A Hold kél 6.39 Névnap: Franciska nyugszik 20.21 órakor ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ: ROSTÁS ILONA Telefonszámunk: 16-211, melyen reggel 8 órától este 20 óráig hívható ügyeletes munkatársunk. Üzenetrögzítőnk száma: 16-211, mely 20 órától reggel 6 óráig rögzíti mondandójukat. Telexszámunk: 14-251, ez a vonal nap közben él. CB-számunk: 18-as csatorna Népújság 1, AM-üzemmó- don. Ezen szintén reggel 8 órától este 20 óráig lehet hívni szerkesztősé­günket. Ügyeletes újságíró Bonyhádon: SZABÓ SÁNDOR, a városi tanács épületé­ben, 8-tól 10 óráig. Telefon: 51-410. Kissé változékony idő várható A várható időjárás az országban ma estig: Északkeleten kevesebb, másutt több alkalommal növekszik meg a fel­hőzet. Elszórt, futó záporeső elsősorban az ország nyugati felében várható. Az eleinte változó irányú, mérsékelt szél észak felöl időnként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 11 és 16 fok kö­zött, északkeleten 10 fok körül várható. V _________________________________________________________J 5 5 évvel ezelőtt, 1934. március 9-én született JURU GA­GARIN a Szovjet­unió Hőse, a világ egyik legnépsze­rűbb embere, aki 1961. április 12-én a Vosztok nevű űrha­jóval, a szovjet raké­tatechnika diadalára, először szállt fel az űrbe és kerülte meg a Földet 1 óra 48 perc alatt „A világűr Kolumbusza” 1968-ban próbarepülés közben vesztette életét A Hold túlsó oldalán egy krátert róla nevez­tek el és a Szovjetunió repülőtiszti akadé­miája ma az ő nevét viseli. * 20 éve halt meg, 1969-ben ezen a na­pon SÁRDY JÁNOS érdemes művész, be­hízelgő tenorhangján ma is emlékezünk a Rózsalevél című dalára. Ismertebb szere­pei: János vitéz, Havasi kürt operettek, Mágnás Miska, Déryné című filmek.- ÁFÉSZ-SEGÍTSÉG A HÁZTÁJINAK. A Bonyhád és Vidéke Áfész tavaly 19 mil­lió forint értékben forgalmazott tápot és szemes takarmányt a háztáji gazdálko­dók segítésére, ami 226 vagonnyi árunak felel meg, s 8 vagonnal több az előző évi­nél.- HALÁLOS BALESET SZEKSZÁR- DON. Március 7-én este 7 órakor a Hu­nyadi és a Pollack utca kereszteződésé­ben Békéi András 43 éves Szekszárd, Allende u. 34. szám alatti lakos személy- gépkocsijával elütötte az előtte haladó Dudás Ádám 44 éves kerékpárost (Szek­szárd, Alisca u. 11 . szám alatti lakost), aki a kórházba szállítás után belehalt sérülé­seibe. A baleset körülményeit a rendőr­ség vizsgálja.- EGYETLEN UJ LAKÁST SEM ÉPÍT­TET a Bonyhádi Városi Tanács 1989- ben, ugyanakkor várhatóan 10 lakás fel­újítására kerül sor és 12 megüresedő lakással is számolhatnak a városban la­kásra várók.- SOLT külterületén Bencze Bálint 78 éves nyugdíjas, helyi lakos kerékpárjával fának ütközött és a helyszínen meghalt. A rendőrség megkezdte a baleset vizsgá­latát. Szigetszentmiklóson Kiss József 19 éves ellenőr, helyi lakos motorkerékpár­jával az úttestről kisodródva fának ütkö­zött. A fiatalember a kórházba szállítás közben belehalt sérüléseibe. A vizsgálat eddigi adatai szerint Kiss József nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezetett. Mezőberényben Plavecz And­rás 85 éves nyugdíjas, a családi háza melletti húsfüstölőben az égő fára rá­esett. Az idős férfi égési sérülések és füstmérgezés következtében a helyszí­nen meghalt. A Tatabányai Bányák má­nyi bányaüzemének l/A aknájában eddig ismeretlen ok miatt egy üzemen kívül he­lyezett bányagép beindult és marószer­kezete halálosan megsebesítette Nagy József 27 éves csillést, tatabányai lakost.- A MABÉOSZ Dél-dunántúli Területi Irodája 1989. január 13-án, 17.30 órakor a szekszárdi Babits Mihály művelődési központban gyorscserét tart.- TIZENÖT ÉVES AZ ÚJVIDÉKI SZÍNHÁZ. Tizenöt éve alakult meg az új­vidéki színház, amely fontos szerepet tölt be a jugoszláviai magyar nemzetiség kul­turális életében. Az évforduló alkalmából a vajdasági tartományi közművelődési közösség „a kultúra szikrái” elnevezésű díjjal tüntette ki a társulatot. Az 59. nemzetközi autókiállitás ma nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt. Az előkészületek utolsó pillanatairól már beszámolnak a hírügynökségek. így ke­rült először lencsevégre az a Mercedes is, amelyért várhatóan 125 ezer márkát kell majd fizetnie a boldog, no meg gazdag vásárlónak. (MTI TELEFOTÓ) Szerencsejátékban: kedveltebb a totó, főleg a kollektív szelvény Szerda délelőttönként talpalatnyi he­lyet sem találni a megye totó-lottó irodái­ban: az utolsó percekben is sokan töltik ki a nagy szerencse reményében a lutrit. Reménykedünk: egyre kevesebb pén­zünket hátha pótolja egy busásabb nye­remény, sőt eljátszadozunk azzal a gon­dolattal, mire is költhetnénk a millióin­kat... Milliókat nem - százezreket azonban már többen nyertek - azokkal a szelvé­nyekkel, amelyeket megyénk nagyobb településein, vagy a falvakban, a postá­soktól a takarékpénztárak fiókjaiban vettek azok, akik bíznak a szerencséjük­ben. Csakhogy nem csupán a buszjegy, hanem a lottó- meg a totószelvények ára is emelkedett, így aztán csökkent az el­adott totók és lottók száma is. Mig 1985- ben, mikor öt forintért „mérték” a szelvé­nyeket 21 millió 500 ezret, az áremelés után, 1987-ben, mikor duplájára emelke­dett a szelvények ára, már csupán 13 millió 621 ezret vásároltunk. Tavaly már 16 millió 479 ezer lottó-, meg totószel­vény fogyott a megyében, s különösen a hatos lottónak, és a kollektív szelvénynek volt nagy a keletje. A tárgynyereményekben is bíznak a játékosok - azt azonban kevesen tudják, hogy az OTP azokat a mázlistákat, akik nyernek és a szelvények hátlapján fel­tüntetik a nevüket, értesíti. Ma este ismét nyilvános lottóhúzás, s abban a pillanat­ban amint ismert lesz a nyertes öt szám, a pécsi körzeti irodában előkerülnek a sablonok. A szelvények ellenőrzése szi­gorúan titkos, így hát csak holnap tudhatjuk meg; ki lett már megint boldog­talan - netán hányán születtek burok­ban... dvm Ügyeletesünktől kérdezték Kell-e a tulajdonjogot igazolni? Többször megállította már a rendőr egyik olvasónk kismotorral közlekedő fiát, kérve tőle, hogy mutassa be a jármű tulajdonjogát igazoló papírt. A fiatalember a fölszólitásnak sajnos nem tud eleget tenni, mivel a boltban, a vásárláskor kapott cédulát elveszítet­te, újat pedig nem ad ki részére az üz­let. A fia nyugalmáért aggódó anyukának Ipacs László, a szekszárdi városi rendőr- kapitányság főhadnagya ezúton azt a vá­laszt adja, hogy nincs szükség a kismo­tor tulajdonjogát igazoló papírra. OLVASTAM Idegen szavak Ha rajtam múlna, legszívesebben ácsceruzával irtanám az idegen szavakat. Rendkívüli módon kihoz a sodromból, ha gyönyörű szép, rengeteg jelzős szerke­zettel bíró, fordulatokban gazdag magyar nyelvünket idegen szavakkal becstelení- tik meg. Pedig divatja van ennek mostanság, szóban és írásban egyaránt. A^ainap egyik napilapunkban öt sorban hat idegen szót számoltam meg - mindegyiknek volt értelmes, pontos magyar megfelelője. Hogy mindez mire jó? Semmi másra, mint arra, hogy aki használja, többnek lát­tassa magát ezáltal is, mint ami, mint amennyi. Nem a szerénység, a bölcsesség, a tudás, sokkal inkább a tartalom nélküli okoskodás a fellengzős nagyzási mánia sajátja ez a fajta beszéd- és írásmodor. Hogy stílszerű legyek: nem az intel­lektusát fitogtatja az, akinek megnyilvánulásaiban hemzsegnek az idegen szavak. Néha meg egyenesen nevetséges dolgok sülnek ki abból, ha valaki nem ismeri a magyar megfelelőjét! Ilyenek például: meghívlak egy nerc kávéra, snasszolunk hozzá süteményt, aztán iszunk egy pohár bort, aminek magas az egzakt tartalma. Nem akarok persze ezzel az égvilágon senkit sem inszinuálni, de hát úgy látszik: nem vagyunk azonos platformon. . _ Pénzt mindenáron „Lehet, hogy a föní­ciaiak a bűnösök? Sokak szerint, ami­óta a pénz megjelent az emberiség történe­tében, gyakran előbb akarjuk levenni az al­mát a fáról, mint ahogy megilletne bennün­ket.” E gondolatokkal kezdődik az a kiad­vány, melyet a Pénzt mindenáron című, a szekszárdi BM-klub- ban megnyílt kiállítás alkalmából vehettek kezükbe az érdeklő­dők. Ám az egyébként találó soroknál kétsé­get kizáróan még ér­dekesebbnek bizo­nyultak a tárlat fotókkal illusztrált anyagai: a lá­togatók bepillantást nyerhettek az elmúlt évek jelentő­sebb, nagy visszhangot kiváltó bűn­eseteibe, főképpen a kirívóan brutá­lis vagyon- és életellenes cseleke­detekbe. A fotók néha szinte sokkolják a nem ilyen látványhoz szokott néző­ket, ám egyúttal arra is rádöbbente­nek hogy saját érdekünkben mennyire óvakodnunk kell a hasonló esetek bekövetkeztétől. Sajnos, ez az óhaj a jövőben egyre inkább csak vágyálom marad, hiszen a bűnügyi statisztikák számoszlopai minden kategóriában jelentősen emelked­nek, javulásra a körülmények rosz- szabbra fordulása miatt nem sok az esély. -szá-gk­Lélektani hadviselés... Honi vendéglátóhelyeink mos­dói általában mérsékelten vonz­zák a látogatót, a kényesebb kül­földieket pedig többnyire taszít­ják. Tisztasági okokból. Kivétel az egyik szekszárdi presszó, ahol a mindig tiszta tükörre ragasztva minap a következő kézírásos pla­kátra bukkanhatott a kezét mosni készülő: „Kedves Uram! Miután ön rendszeresen lopja a szappant, WC-papírt, törülkö­zőt, a dolgozók néhány törzsven­dég és szomszéd segítségével figyelőláncot szerveztek. A hétfői szappanlopásnál sikerült önt azonosítani. Felhívom a figyel­mét, hogy legközelebb kénytele­nek leszünk intézkedni. Üzletvezető.”- Tökéletes! - mondom az üz­letvezetőnek. - És ez igaz?- Sajnos nem az! - ismeri be töredelmesen. - De bevált! A lop- dosás mostanában megszűnt. Tökéletes lélektani hadviselés. o. i. KÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna Megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettesek: GYURICZA MIHÁLY és HAZAFI JÓZSEF. Szerkesztőség: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. - Kiadja a Tolna Megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS igazgató. - Készült: dms 7000 fényszedő rendszerrel, Saphir 96-os ofszet-rotációs géppel a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi ú. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR igazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 105,- Ft, negyedévre 315,- Ft, egy évre 1260,- Ft. - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. J A szerencsének meg kell adni az esélyt Bevezetés a hátborzongató látványosságokba

Next

/
Thumbnails
Contents