Tolna Megyei Népújság, 1989. március (39. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-07 / 56. szám
^"tolna ^ 4 ríÉPÜJSÁG 1989. március 7. Ha kell, ha nem, itt vagyunk Nem számolták meg a gyerekeket? (Szak)munkanélküliek a gyárkapuk előtt Szülői értekezlet az 505-ös harmadéves autó-, illetve autóvillamosság-szerelő osztályában. Az aktuális témák után Enyedi Oszkár osztályfőnök az elhelyezkedés gondjaira tereli a szót. A gyerekek nagy részének gyakorlati oktatását végző Volán Vállalat képviselője nincs jelen, így marad a bizonytalanság, lesz-e munkahelyük a frissen végzetteknek. Ugyanis nem kötöttek velük tanulmányi szerződést, s a legutóbbi találkozáskor úgy tűnt, nem is tudják felvenni az ifjú szakmunkásokat. A paksi szülők nyugodtak, nekik azt ígérték, ottmaradhatnak a fiúk, de a többiek idegesek, csalódottak. * Ember Ferencné bátaszéki. Fia egy maszeknál gyakorolt, de állást nem kap ott.- Az elméleti tárgyakból hármas, gyakorlatból négyes-ötös jegyei vannak, de mostanában csak éppen annyit tanul, hogy átmenjen - mondja az anyuka. - Mi lesz vele? Elmegy a vasúthoz. Újrakezdi a tanulást. De a MÁV-nál csak 18 évesen alkalmazzák. Úgyhogy egy évig otthon kell maradnia. Van egy kilencéves testvére is. Nem lesz könnyű a családnak. Novák Zoltán, úgymond, szerencsés. Szüleinek Simontornyán van üzlete, így Zoltánt az első év végén a Simovillhez vitték gyakorlatra. Úgy tűnik, ez lesz az első munkahelye is. Versenyekre jár, 4,2-es tanuló, szívesen fogadják. Novembertől katonának megy, édesanyja úgy gondolja, ott majd megemberesedik, még felnőttebbé válik, s a másfél év haladékot is jelent. Fazekas Istvánné és Csik Zoltánné Nagyszékelyből jötték. Tanácstalanok. Három évig azt hitték, biztos állás várja gyermeküket. Most meg úgy látszik, nekik kell gondoskodniuk munkahelyről.- Közepes tanuló az István, autóvillamosság-szerelő lesz. De hogy hol? Pincehelyen van Volán-telep, meg Tamásiban, de az 25 kilométerre esik tőlünk. Reggel ötkor kellene menniük. Csik Zoltánné hangja is kétségbeesett.- Egyedül nevelem a két gyereket, nemigen tudok utánajárni, hogy elhelyezzem. Pedig négyes tanuló, a megyei történelemversenyen első lett, megy az országosra. * Kint a folyosón a két falubeli jó baráttal is beszélgethetek. Átjöttek a kollégiumból, hogy találkozzanak a szülőkkel.- Nem tudom, mi lesz - gyűrögeti sötét dzsekije csücskét a szelíd arcú, csendes Zoli. Nyári gyakorlatra Tamásiba jártunk, de idén már nem mehettünk. Engem második év végén hívtak a dalmandi kombinátba, de itt lebeszéltek... Kamionos szeretnék lenni, de sajnos jövőre nem indul szakközépiskolás osztály, s ott az feltétel. Azt ígérték, ha jól tanulok, felvesznek.- Az osztályban sokan lazítanak most?- Igen, pedig szerintem most még jobban kellene hajtani.- Az általánosban 3,6-3,8 voltam, autószerelőnek nem vettek volna fel, ezért jelentkeztem a villamosság szakra - mondja István. A farmeres fiú nyakán vékony bőrszíj, kezében könyveket szorongat.- Nem bántam meg, hogy így döntöttem, de csak találgatni tudok, hogy mi lesz ezután. Ha kapnék is állást Szekszárdon, bejárni nem tudnék. 3600-4000 forintból meg albérletet fizetni, félretenni lehetetlen.- Talán behívják őket a seregbe, s az alatt történik valami - búcsúznak el szüleik. =k Az osztály 29 tanulójából 10 villamosságszerelő, mind a Volán üzemegységében gyakorolt. A19 autószerelőből 13 Szekszárdon, 3 Pakson, 3 kisiparosnál sajátította el a gyakorlati fogásokat. Szakmai ismeretekre az iskolában Halász Bálint tanította őket. Huszonöt éves gyakorlata során előfordult már, hogy a vállalatok nem kötöttek szerződést a diákokkal, de mire jött a szakmunkásvizsga, a bevonulók helyett mégis felvették őket.- Olyan is volt, hogy mind továbbállt onnan, ahol először dolgozott. Mindenesetre a tavalyi 37-ből egy se maradt állás nélkül. De mindig a vállalatok gazdasági helyzetétől függ, hogy hány újoncot alkalmaznak. *- Korábban, úgy négy-öt éve folyamatosan képezünk szakmunkásokat, s kértük a gyerekeket, hogy kössenek velünk szerződést. Nemigen álltak rá, mert azok a vállalatok, amelyek nem képeznek CSAK foglalkoztatnak, jóval többet tudnak fizetni mint mi - mondja beszélgetésünk során Orgoványi József, a Volán oktatási csoportvezetője. - Képeztünk egy egész osztályt, aztán nálunk maradtak öten-hatan. Most nem ajánlottunk szerződést, mert mint a vállalatok többsége, mi sem tudjuk megmondani két évre előre, hogy hány dolgozóra lesz szükségünk. Egyébként azzal, hogy a tanműhelyünkben megoldjuk a képzést, nem saját igényeinket elégítjük ki elsősorban, hanem az egész megye szakemberellátását segítjük. Azt, hogy idén hány végzőst tudunk alkalmazni, az három hónap múlva derül ki, mert most folyik a tárgyalás az üzemegységek között. Mindenütt maguk dönthetik el, hogy az ott gyakorló fiatalok közül kit tartanak meg. Sajnos, ritka, hogy a legjobbakat sikerülne. Azokat sokszor elcsábítja egy másutt felajánlott magasabb fizetés. Őszintén szólva én is aggódom ezekért a srácokért, de azért azt is el kell mondanom, hogy Pakson például üres álláshely is maradt tavaly - teszi hozzá. * Idén 451. végzős növendéket enged útjára az iskola.- Milyen esélye van az elhelyezkedésre a többi osztálynak? - érdeklődtem Babai Zoltán igazgatótól.- Pontosan nem tudok válaszolni, mert nemigen lehet a vállalatokra adni - felelte. Az építőipari szakmában, az asztalosoknál nem lesznek gondok, tegnap beszéltem a TÁÉV-vel és a TOTÉV-vel. Azt ígérték, aki megbecsülte magát, szorgalmasan tanult, dolgozott, azt felveszik. A fodrászoknál, műszerészeknél félek, bajban leszünk, de lehet, hogy nekik is lesz helyük. Három-négy éve még ostromoltak az üzemek, hadd menjenek be osztályfőnöki órákra toborozni. Túlígérték egymást. Ez most megszűnt. Hiszen saját dolgozóikat se tudják megtartani.- A legveszélyesebb helyzet úgy tűnik, a divatszakmákban van. Muszáj ezekre ennyi diákot felvenni?- Olyan a társadalmi nyomás, hogy kénytelenek vagyunk. A szülők nem hiszik el, hogy utcára kerülhetnek a gyerekek. S ha a maszek vagy a szövetkezet kiadja a nyilatkozatot, hogy a gyakorlati oktatást vállalja, még bővítenünk is kell a keretet. Pedig egyre rosszabb körülmények között tanítunk. De három évre leültetjük a gyerekeket, kapnak egy szakmát, aztán lesz, ami lesz...- A most felvett elsősök egy része eleve vállalati háttér nélkül indul. Magyarul, a jelenlegi helyzet szerint egy gazdálkodó egységnek sincs szüksége rájuk. A megyei tanácstól kap az iskola pénzt arra, hogy tanműhelyében foglalkozzon velük. Hányán vannak?- Eddig 61 általános iskolát végzettet iskoláztunk így be, de valószínűleg még 30- 40-en lesznek, akik az iskolai tanműhelybe szorulnak. Esetleg tíz-húsz gépszerelő, illetve könnyűszerkezet-lakatos jöhet le ebből, akiket téeszek kikérnek tmk-ba, mert a szüleik is ott dolgoznak. Az elhelyezkedésnél azonban ma már nem jelent előnyt a vállalatnál gyakorlás. Ez többiek számára némi vigasz lehet. Meg az is, hogy igyekszünk nekik a tanműhelyben változatosabb munkát adni. El kell mondanom azt is, hogy nyolcvan-kilencven érettségizettet is várunk, mert főleg a szolgáltatásban például a gázszerelőknek - több reményük van az elhelyezkedésre. De itt is gond a tanműhely. Amikor a zsúfoltság, tanteremhiány, a város másik felében való tanítás miatt panaszkodunk, nem magunk miatt tesszük tehát, hanem a gyerekekért. Az ö érdekükben tettünk javaslatokat a megoldásra tavaly áprilisban az igazgatói értekezleten is, de nemigen fogadták meg a tanácsainkat. Pedig ez a helyzet tragikus. * Mi is úgy gondoljuk. Főleg, ha figyelembe vesszük: három év múlva csak ebből az egy intézményből 900 ifjú szakmunkás lép ki a munkaerőpiacra. Velük mi lesz? pkd ■■ mi/n Választani a rossz és a még rosszabb között kell Úgy hiszem, nem volt mostanában Szekszárdon olyan oktatási kérdésekkel foglalkozó ülés, melyen ne hangzott volna el valamilyen formában a kérdés: „Miért nem számolták meg tizenvalahány évvel ezelőtt az újszülötteket?’’ A folytatás pedig az, ha ezt megteszik, akkor évekkel ezelőtt elkezdődhetett volna a felkészülés a nagy létszámú korosztályok fogadására a megyeszékhely középfokú nevelési-oktatási intézményeiben. Mondjuk, épülhetett volna iskola, átalakíthattak volna meglévő épületet... De hát sajnos, egyiket sem tették, így érthető módon igen sok a „volna". S mint mondják, „ha az a volna ott nem volna...” Úgyhogy most megpróbáljuk mellőzni e szót, s azt kutatni, hogy mi van? Előtte persze szögezzünk le még valamit. Mégpedig egy ellentmondást, már ami a gyerekek megszámlálását illeti. Ugyanis olvasom a Szekszárdi Városi Tanács művelődési osztályának vezetője aláírásával hitelesített javaslatot, mely az 1989-90-es tanév beiskolázására vonatkozik. Ebben egyebek között ez íródik: „Városunkban az 1975 előtti évekhez viszonyítottan megjelenő jóval nagyobb létszámú korosztály fogadására felkészültünk bölcsődei, óvodai, általános iskolai férőhelyekkel, természetesen szükségférőhelyek igénybevételével is. Ennek a korosztálynak az első osztályai az elmúlt tanévben jelentek meg első ízben a középfokú nevelési-oktatási intézményekben. A legmagasabb létszámot számláló tanulók ma az általános iskolák 8. osztályaiban vannak. Az őket követő három általános iskolai évfolyam számlál még nagyobb létszámot." Tehát össze- számlálás mégis volt, ám lehet, hogy az illetékesek a matematikai művelet eredményét felejtették el egy időre. A február 13-án keltezett javaslat viszont tartalmaz számokat. A demográfiai hullám csúcsát jelentő következő tanévben a megye általános iskoláiban végző és továbbtanulni szándékozó nyolcadikosok becsült száma 4100, közülük a fele Szekszárdon szeretné folytatni tanulmányait. Szeretné, de nem mindegy, hogy hol és milyen körülmények között! Persze mindebből nem arra következtetünk, hogy a város nem tett meg semmit annak érdekében, hogy fogadni tudják a tanulókat. Csak hát több minden nem a tervezett ütemben haladt (egyéves késéssel, idén szeptember elsejével szeretnék átadni a Bezerédj-iskola nyolc tantermes szárnyát) és nem készült el az új gimnázium, melynek átadását az 1987-88-as tanév kezdetére tervezték. „Ennek oka egyrészt, hogy a tanács középtávú tervében központi helyen szerepelt a tömeges igényre épülő lakásépítési program megvalósítása, másrészt az 1986 óta bekövetkezett jelentős változás, amely a tanács költségvetési lehetőségeinek tendenciózus romlását láttatja.” E súlyos gondról természetesen nemcsak a hivatalos fórumokon beszélnek, hanem az „utca emberét” is foglalkoztatja a dolog; hiszen az ő gyerekéről, gyerekeiről van szó. Ezért joggal mondja neuralgikus tónusban a véleményét, mely csöppet sem mentes a zaklatott megjegyzésektől. Ezért nem csoda, hogy már-már szállóigévé vált a városban az a találó megfogalmazás, miszerint „a játékcsarnok a mi Bős-Nagymarosunk”. Hogy jön ide a játékcsarnok? Úgy, hogy az emberek azt mondják, helyette inkább iskolát kellett volna építeni. (Mielőtt folytatnám annak sorolását, hogy mi történt és mi nem történt középiskolaügyben Szekszárdon, mindenképpen le kell szögezni, hogy távol, áll tőlünk az olcsó piszkálódás. Inkább a magunk módján mi is segíteni szeretnénk abban, hogy mielőbb sikerüljön jó megoldást találni a több középfokú oktatási intézményt és sok diákot érintő ügyben. Tesszük ezt úgy, ahogyan más fórumok is napirendjükre tűzték a témát az együtt gondolkodás jegyében!) Ezek után visszatérek a városi tanács legutóbbi ülésére, amikora bejelentések között szereplő egyik pontként ismertették, hogy „Az 505. Számú Ady Endre Ipari Szakmunkásképző Intézetben négy új elsős szakmunkásosztály indul. Az osztályok elhelyezése érdekében átadjuk az intézmény kezelésébe a Pázmány téri 5 tantermes iskolát. Határidő: 1989. május 30., illetve szeptember 1.” (Ezt egy ellen- szavazattal és néhány tartózkodással megszavazta a tanácsülés.) Ám előtte: Acélosné Solymár Magdolna, az iskola tanára kért és kapott szót. Ez azért jelentett meglepetést, mert ugyan a tanácsülések nyilvánosak, de az érdeklődők nemigen szoktak hozzászólni. A tanárnő ekkor elmondta, hogy most is három épületben folyik a tanítás. A Pázmány tér lenne a negyedik. Az a Pázmány tér, ami meglehetősen messze van az oktatási intézménytől. Jogos ingerültséggel jelentette ki, hogy azok követtek el mulasztást, akik nem építtették meg az ígért iskolát eddig, akik nem számoltak e nagy létszámú korosztály beiskolázásával. Hozzá tette azt is, hogy miért csak a pedagógusok erkölcsi kötelessége vállalni minden körülmények között a jövő nemzedékének oktatási gondjait? Amennyiben ők nem vállalják a plusz 150 gyerek tanítását az adott körülmények között, akkor mi lesz? Szélnek eresztik őket? Persze, mondta Acélosné Solymár Magdolna, ők természetesen vállalják a plusz terhet, de ennek fejében mindössze azt kérik, hogy az elhelyezést Illetően adjanak nekik alternatívákat, s ők maguk dönthessék el, hol tanítják a diákokat. Kérték, hogy az iskola kollégiumát átépíthessék, s ott alakíthassanak ki osztály- termeket. Ezt nem engedélyezték, hanem helyettük döntöttek. (Azóta is szó van a kollégiumról, ám más formában képzelik el ott a tanftást. Úgy, hogy a bentlakók kicsit szorosabban lennének az átmeneti időszakban!) Ezután a tanárnő részletesen elmondta, hogy a több mint kétezer tanuló és a közel kétszáz tanár és oktató milyen nehéz helyzetbe kerülne, ameny- nyiben a Pázmány téri iskolában helyeznének el osztályokat. Furcsa volt az ezt követő vita. Ugyanis a városi és a megyei művelődési osztály vezetője, illetve munkatársa igen hosszasan reagált a fölvetésre. így kissé visszaéltek a tanácstagok idejével (az ülés fél nyolckor fejeződött be - két órakor kezdődött!), holott ezt írásos mellékletként is hozzáfűzhették volna az anyaghoz. Kovács János, a városi tanács elnöke a tanácsülést követő napok egyikén így nyilatkozott:- Nem érheti hátrány az „ingázó” tanárokat. Éppen ezért a megyei és a városi művelődési osztály plusz összeget biztoNéhányan az 505-ös „kétezréből” sit az iskoláknak aszerint, hogy hány csoporttal bővitették az iskolát. Ezt a pénzt bérre fordítják majd. Egyébként sajnos e probléma nemcsak az 505-öst érinti, hanem az egészségügyit kivéve valamennyi középiskolát. De csak átmenetileg, ugyanis 1991. szeptember 1 -jére megépül a 16 tantermes középiskola.- Hol? - kérdeztük meg Jutkusz Győzőtől, a városi tanács elnökhelyettesétől.- Egészen pontosan még nincs kijelölve. A Kecskés Ferenc lakóteleptől délre eső részen épül az új iskola. Bognár Cecil, a városi tanács művelődési bizottságának egyik tagja volt az egyetlen tanácstag, aki az 505-ös osztályainak Pázmány téri kihelyezése ellen szavazott. Szerinte „ráerőszakolt megoldásnak” nincs értelme. Azt is elmondta, hogy a művelődési bizottság két utóbbi ülése (az egyik öt órán át tartott) szabályosan kabaré volt. Mindenki mindenkivel vitatkozott, alig jutottak valamire, mi több, a lehetetlen helyzet miatt „kénytelenek voltak” egymásnak „ugrani” az iskolák. Persze, minderről nem a bizottság tehet, hanem az igen megkésett pótmegoldások, melyek nyilvánvalóan csak kapkodást, néha fejetlenséget okoznak. Zentai András, a művelődési bizottság elnöke a bizottság szerepét „villámhárítónak” nevezi, s készséggel elismeri, hogy az ügyben az 505-ös kellemetlensége a legnagyobb. Elmondja, hogy üléseiken (január 12. és 24.) érthetően igen élesen vetődtek föl a dolgok, ám olyanok, melyeknek már jóval korábban meg kellett volna oldódniuk. Tehát az ügy elaludt - még ébredése táján -, s ki tudja, hogy hol. Egyébként kiderült az is, hogy a bizottság január 12-i ülésén még senki nem tudta, hogy 1991-re elkészül az új iskola. (Megjegyzem, hogy erre igazi garancia még most sincs.) Zentai András, aki a Garay János Gimnázium igazgatója, egy öt évvel ezelőtti felvetéséről is szól. Már akkor javasolta, hogy építsenek két szintet a gimnázium tornatermére és öltözőire. A javaslatot „megköszönték”, de elutasították mondván, úgyis új iskola épül. A szekszárdi városi pártbizottság állásfoglalása szerint a demográfiai hullám levezetésének a bázisa az MSZMP Tolna Megyei Bizottsága Oktatási Igazgatósága legyen. (A helyzet jelenlegi állása szerint ott négy termet biztosítanak a gimnázium számára.) A tanácsülés tulajdonképpen döntött az 505-ös ügyében. Ám, van valami furcsaság is a dologban. Ugyanis amikor egy jó hónappal ezelőtt Péter Szigfrid országgyűlési képviselővel folytattak eszmecserét az 505-ös tanárai, abban állapodtak meg, hogy a képviselő még visz- szatér a felvetésekre.- A tárgyalás után nyomban megbeszéltem a dolgot Tamás Ádámmal, a megyei tanács elnökével, s kértem, hogy intézkedjenek, hiszen az az állami és a szakmai szervek feladata. Ennek ellenére felajánlottam négy tantermet az oktatási igazgatóságon. Egyébként a Honvédelmi Minisztériummal a laktanyával, annak oktatási célra való felhasználásával kapcsolatban folytatunk tárgyalásokat. Ebben az ügyben magam is lépek, s remélem, hogy megtaláljuk a megoldást. Persze ez bármi is lesz, csak kényszer- megoldásnak és átmeneti állapotnak számit. Szerintem ezt az egész középiskolai témát még egyszer, alaposan át kell venni. Most még vidáman CSER ILDIKÓ V. HORVÁTH MÁRIA Fotó: GOTTVALD KÁROLY
