Tolna Megyei Népújság, 1989. március (39. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-30 / 75. szám

1989. március 30. NÉPÚJSÁG 3 Gondolatok a veszteséges vállalatok leállításáról A költségvetési egyensúly megterem­tése érdekében évek óta túlhangsúlyoz­zák a veszteséges vállalatok támogatá­sának csökkentésében rejlő lehetősége­ket. Ez önmagában nem volna akkora baj, hogy szólni kellene ellene, hiszen erre is szükség van, de nagyon veszé­lyessé teszi, hogy a tényleges feladatok- .ról eltereli a figyelmet. Már 1953-ban azt kellett tapasztal­nunk, hogy a vállalati kapacitások leállí­tása nem javított, hanem rontott a költ­ségvetési egyensúlyon. Kiderült, hogy nagyon rövidlátó szemlélet az, amelyik csak a veszteségek megszűnésével szá­mol akkor, amikor leállításra kerül egy • vállalat, vagy annak akár csak egy rész­lege. Akkor nem volt és valószínűleg ma sincs olyan vállalat, amelynek leállítá­sa javítana a költségvetési egyensúlyon. Bizonyításként nézzük meg, mi áll az el­maradó veszteséggel szemben: a/ Elmaradnak a vállalat költségvetési befizetései. Mindenekelőtt a bérjárulé­kok és a dolgozók személyi jövedelem- adója. b/ A vállalatnál jelentkező amortizáció szintén elvész. c/ Amennyiben a leállítás munkanél­küliséggel jár, a munkanélküli-segély ösz- szege is költségvetési többletkiadás. Én még nem találtam olyan vállalatot, amelynek vesztesége a fenti három vesz­teség összegét elérné. Tehát elenyésző kivételtől eltekintve a veszteséges válla­latok leállítása növeli a költségvetési hiányt. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy nincsenek olyan tevékenységek, ame­lyeket jó volna leállítani, de ezeket azon az alapon nem lehet megállapítani, hogy a vállalat veszteséges vagy sem. Fel kell hagyni minden olyan gazdasági tevé­kenységgel, amelyet jövedelmezőbbel lehet helyettesíteni. Ilyen pedig nem rit­kább a nyereséges vállalatoknál, mint a veszteségeseknél. Az első tanulság te­hát: nem leállítani kell, hanem struktúrát módosítani. Még kevesebb szó esik ar­ról, hogy a veszteséges vállalatok leállí­tása szinte mindig a kínálat szűkítését, vagyis a hiánygazdálkodás erősítését je­lenti. Sajnos a reformpolitikusok sem tartják szem előtt, hogy egyensúlyt csak kivételes esetekben lehet keresetcsök­kentéssel, a kínálat dinamikus növelése nélkül biztosítani. Arra is gondolni kellene, hogy a vállalat leállítása általában koncentráltan jelent­kező munkanélküliséget, tehát az érintett létszámhoz viszonyítva nagy szociális feszültséget okoznak. Ez pedig önmagá­ban több gazdasági és erkölcsi kárral, mint megtakarítással járhat. Mindebből nem az következik, hogy el­lenzem a felesleges munkaerő leépíté­sét. Ellenkezőleg, annak módját szeret­ném megvilágítani: sürgősen le kell épí­teni minden olyan munkaerőt, amely nem végez hasznos munkát. Ezek 90 százalé­ka azonban nem a veszteséges vállala­toknál található, hanem szinte mindenütt. Amíg nem szabadulunk meg a kapun be­lüli munkanélküliségtől és a bürokráciá­ban dolgozóktól, addig nem volna sza­bad egyetlen termelő munkában résztve­vőt sem elbocsátani. Nincs olyan iparág vagy vállalat, ahol a társadalom számá­ra nagyobb veszteséggel járna a munká­sok dolgoztatása, mint a felesleges lét­szám egy jövedelmező vállalatnál. Nem­csak az a felesleges, akinek a munkájára nincs szükség, de az is, akinek a hatósá­gi előírások találnak ki haszontalan munkát. A bányászok joggal háborodhatnak fel azon, hogy a kormányzat őket tartja fe­leslegesnek és nem azokat a tisztviselő­ket, akik azzal foglalkoznak, hogy a kor­mányzatnak, a hatóságnak értelmetlen adatok tengerét szolgáltatják, vagy olyan hatósági előírások követelik meg a mun­kakörük betöltését, amelyre sokkal keve­sebb szükség van, mint a szénre. A pél­dánál maradva: A bányászok szellemi tő­kéje, vagyis szaktudása, képzettsége másutt aligha hasznosítható, tehát leépí­tésük esetében jórészt kihasználatlan marad. Ezzel szemben a jelenlegi mun­kakörükben felesleges tisztviselők sok helyütt alkalmazhatók, ha nem is mindig tisztviselőként, hát a szakmájukban. Ahogy én tapasztalom, a bürokráciában foglalkoztatottak jelentős részének jó szakmája van, de kényelmesebbnek ta­lálta az íróasztalt. Van a leépítésnek egy másik módja is, amiről alig esik szó. A diplomások mun­kaidejének jelentős részét a bürokrati­kus kötelezettségek emésztik fel. Hasz­nos volna például az orvosok válláról le­venni az időt rabló adminisztrációt. A má­sutt felesleges adminisztrátor itt hasznos lenne. Gondoljuk meg, hogy mennyi mérnök, orvos, pedagógus fecsérli el az idejét adatszolgáltatással, holott azt nála olcsóbban, gyorsabban elvégezhetné egy adminisztrátor. Végül azt kívánom hangsúlyozni, hogy a munkanélküliség drágítja a termelést, ezáltal csökkenti a munkaerő keresletét, tehát öngyorsító folyamatot vált ki. Ezzel szemben a kapun belüli munkanélküli­ség felszámolása csökkenti a termelési költségeket, növeli a versenyképessé­get, ezáltal munkanélküliség-teremtő ha­tású. A veszteséges vállalatok leállítása helyett sokkal fontosabb .volna a figyel­met egy másik kérdésre koncentrálni: a foglalkoztatásért való felelősséget le kell venni a vállalatok és a szövetkezetek vál­láról, ők ezzel nem törődve igyekezzenek minél kisebb létszámmal, minél többet termelni, a munkanélküliség legyen a tár­sadalom gondja. Ha ehhez tartjuk ma­gunkat, nem kell félnünk a munkanélküli­ségtől. Akkor nőni fog az áruk kínálata és a munkaerő kereslete, és csökken a költ­ségvetési hiány. Igaz, ehhez másként kell gondolkodnunk, mint eddig. (MTI- Press) Kopátsy Sándor Vita tárgya lehet! Lejárt-e a szerződéses üzletek kora? A kereskedelmi és vendéglátóipari hálózat korszerűsítése jegyében 1981-ben megjelentek az első szerződéses üzletek, valamivel később pedig a jövedelemér­dekeltségű forma. Ma már azonban gyakran lehet hallani olyan véleményeket, melyek szerint ezekben a - néhány évig kétségtelenül jól szolgáló - üzemelési formákban rejlő lehetőségek kimerültek - írtam egyik, néhány hete megjelent cik­kemben. Részben ez utóbbi megállapítással, részben pedig egy másik gyakran hangoztatott véleménnyel - nevezetesen azzal, hogy a szerződéses üzletek veze­tői gyors meggazdagodást keresve kivonják a tökét az üzletekből - kívánt vitába szállni Papp József, a szekszárdi Tambov presszó üzletvezetője. Papp József több, mint hét éve vezeti szerződéses formában a Tolna Megyei Vendéglátóipari Vállalat presszóját, de több évtizedes, egyéb területen gyűjtött vendéglátós tapasztalattal is rendelkezik. „Véleményem szerint nem merültek ki a szerződéses formában rejlő lehetősé­gek, de más feltételeket kellene szabni a vállalati központok részéről. Én havonta 170-180 ezer forint átalánydíjat fizetek be a vállalat kasszájába, a hasonló módon üzemelő egységekkel együtt mi termeljük meg a vállalat nyereségének jó részét. Az itt - és más szerződéses üzletekben - megtermelt nyereséget aztán elviszik más egységek - például a Garay - fönntartására. Az általam eddig befizetett 12 millió forint mind másutt került fölhasználásra, a Tambov presszó a hét év alatt mindössze egy 22 ezer forintos hűtőládát és egy 28 ezer forintos aggregátort ka­pott. Szó sincs tehát arról, hogy az üzletvezetők vonják ki a vállalkozásból a tőkét, azt a vállalatok teszik meg.” Abban természetesen megegyezünk, hogy - tekintve a hét évnél hosszabb időtartamot és a nyugdíjkorhatárt meghaladóan is aktív tevékenységet - szerző­déses üzletet vezetni ma is, így is „bolt”. De ez nem változtat semmit Papp József azon véleményén, mely szerint nem fölszámolni kell ezt a formát, hanem más fel­tételek között megújítani. Beszélgetésünk alapján kitűnt; ő személy szerint több fantáziát lát benne, mint a kereskedelem képzeletbeli zászlajára írt új jelszavak­ban, a privatizálásban, a társasággá történő átalakulásban... Bizonyára vita tárgya lehet e vélemény. Szívesen helyt adunk lapunk hasábjain olvasóink egyetértő vagy vitatkozó nézeteinek!-ri­Se telek, se igény Apadó anyagiak Szakáiyban Szépen, dinamikusan fejlődő falu, mondhatja a Balatonhoz igyekvő utazó Szakályon áthaladva, a 65-ös főútvona­lat szegélyező új házak láttán. Hiszen a két- és többszintes épületek rendezett kertjeikkel, akármelyik település diszei lehetnének. Az új soron, új ABC pompá­zik széles áruskálával. „Valóban ilyen fel­hőtlen lenne a kép?" - kérdeztem az 1630 fős település tanácstitkárát. Csalóka látszat- Látszatra igen - mondja Bárdos Lászlóné -, hiszen 160 férőhelyes általá­nos iskolánk, 50-60 gyerek elhelyezésé­re alkalmas óvodánk van. A község egész területén, még a szőlőhegyen is vezetékes ivóvíz van, a legtöbb utca szi­lárd burkolatú. Az idős lakosok részére az általuk igényelt szociális étkeztetést megoldottuk. Kedvező a falu fekvése is, hiszen itt halad át a Budapest-Pécs villa­mosított vasútvonal. Az ABC-áruház megépülte óta lényegesen javult az alap­ellátás színvonala is. Hogy akkor mégis mi a probléma? - kérdez vissza a fiatal tanácstitkár. - A legfőbb gond, hogy nincs elegendő munkahely. Az itt lakók csak a helyi téeszben vagy a Hőgyészi Állami Gazdaság ürgevári kerületében il­letve az Agrokémiánál helyezkedhetnek el. Esetleg még a vasútnál is, de minden­hol korlátozott a létszám. A munkaképes lakosság nagy része ingázik, a férfiak többsége Szekszárdra, a húsipari, tej­ipari vállalathoz jár, az asszonyok Tamá­siba, a Páva Ruhagyárba. Éppen ezért a módosabb réteg, akinek több pénze van, az inkább a várost választja, vagy vala­melyik megyeszékhelyhez közeli közsé­get, és ott épít... Évek óta stagnál a falu la­kosságának száma, mert ahányan elköl­töznek, meghalnak, annyian jönnek is a környező pusztákról, kis településekről ide, és házat vesznek, építkeznek. Beköltözők Alápincézett, tetőtér-beépítéses, több­szintes ház a Tanácsköztársaság utca 116/35. Az épület bevakolva, de a kőpo­rozás még hátra van, a terasz korlátja szintén hiányzik. A bejárati ajtó melletti nagy, hármas ablakban muskátlik pom­páznak. A lakásban, csak a nyugdíjas Banai Istvánnét találjuk.- A fiam még dolgozik, nem jött haza, Tamásiban az útfenntartóknál kőműves - magyarázza a beteges, idős asszony. - Négy családunk van, de ezzel a kisebbik fiammal kedtünk építkezni még amikor Tárkány-pusztán laktunk, 1980-ban. Öt évre rá tudtunk csak ide költözni, mert közben meghalt a férjem, de mit tehet­tünk? Be kellett fejezni ezt a házat, ha már egyszer beleöltük a kis pénzünket, csak a telek 28 ezer volt. Mi magunk, a rokon­ság, meg ez a kőműves fiam csináltunk mindent, munkásra nem kellett pénzt ad­ni, csak az anyagra, a fiam rakta ezeket a boltíveket is - mutatja végig a lakószinten a két szobát, konyhát, a gyönyörűen csempézett fürdőszobát. A hali-nappali aljzata maradék, kisdarab műanyag pad­lóburkolóból van összetoldva, az emelet­re vezető lépcső alatt vashordóból készí­tett kályha ontja a meleget.- Kész az alagsorban a kazánház, megvannak a csövek is, radiátorokat kéne még venni, de arra egyelőre nincs pénz - mondja az időközben hazatért fia­talember. - Jó ez a kölcsön, mert így tud­tunk építeni, csak a törlesztés ne lenne olyan sok! Elviszi az összes pénzünket, ha az anyunak nem lenne a nyugdíja, se­hol se lennénk.- Nehéz így kettesben - sóhajt a mama -, nincs szerencséje a fiamnak, nem si­került ez a második házassága sem, el­ment a menyecske egy másik emberrel. Az első után meg fizeti'a gyerektartást. Még jó hogy itt a kert, gazdálkodunk, megtermelünk mindent, tartunk állatokat. Ha meg nem elég ez a büdös fillér, kérek a lányomtól - itt lakik a fáluban ő is nyugdíjkor megadom, neki is szüksége van rá. Szeretünk itt egyébként, meg­szoktunk, jók a szomszédok, nem kíván­kozunk vissza a tanyára. Regölyiek maradtunk- Úgy lenne jó, ha ez a ház mindenes­tül Regölyben lenne - mondja a szom­szédos, szinteltolásos ház asszonya, Gábrielné Szabó Erzsébet. - Odavaló- siak vagyunk, a férjem is, én is, a szü­léink, rokonaink, barátaink ott élnek. Itt tanítok az általános iskolában, azért kezdtünk Szakályban építkezni nyolc­vankettőben. Goldoltuk, kapok pedagó- guskölcsönt - akkor volt az utolsó év, amikor még adtak -, de aztán ki tudja miért, nem adták meg -, mondja a szé­pen berendezett konyhában vacsorát készítő, gyesen lévő fiatalasszony. - A szüléink segítettek anyagilag amíg bírták, aztán meg kölcsönt vettünk fel. Három évig állt az építkezés, addig gyűjtöttünk, mert a takarékpénztár szerint kevés volt az induló tőkénk nem kaptunk hitelt. Min­dent OTP-re vettünk, a bútortól az autóig mondja a ház előtt lévő teherautóra és a hátsó udvarban álló buszra utalva. Ez utóbbi, mármint a busz egyébként a második magánkézben lévő jármű a me­gyében, a férj üzleti érzékét dicséri.- Mi, ha megkérdezik, most is regölyi- nek valljuk magunkat, mondja a feleség. - Bár igaz, hogy ezt a házat el nem ad­nánk, de még egyet nem is építenénk. A lokálpatrióták Lehőcz Sándorék a Tanácsköztársa­ság utcai első építkezők közé tartoznak, 1978-ban költöztek be a mértéktartó, rá­juk szabott házba.- Hetvennégyben házasodtunk össze, egy évre rá már építkeztünk - sorolja a dátumokat a Somogy megyei feleség. - Én Tamásiban szerettem volna házat, hi­szen a férjem akkor ott dolgozott, de a Sanyi ragaszkodott a szülőfalujához, még az ingázás árán is.- Persze, hiszen itt éltek a szüleim, az­tán meg mindketten falun nőttünk fel, ezt szoktuk meg -, veszi át a szót a most Hőgyészen dolgozó férj, a Kop-Ka Áfész körzeti ügyvezetője. - Városban tanul­tam, dolgoztam is ott, ismerem az ottani körülményeket, és nyugodtan állítom, hogy azokkal az előnyökkel, a kényelem­mel szemben sokkal több a hátrány. Legalábbis szerintem. Nagyobb telepü­lésen ugyanis nem alakul ki olyan közös­ségi élet, mint itt, ahol mindenki ismeri egymást a bölcsőtől a sírig. Egy városi gyereknek nincs olyan mozgástere, sza­badsága sem, mint egy falusinak, én nem akartam megfosztani a gyerekeimet a természet közelségétől. Aztán meg itt ol­csóbb volt a telek is -, akkor még 16 ezer forintért adtak 300 négyszögölet -, a ro­konság meg jött segíteni. A végső indokot választásuk indokolá­sára, hogy falun könnyebb a megélhetés a pedagógus feleség vitatja.- Igaz, hogy megtermelünk magunk­nak mindent - mondja -, de azért meg is kell dolgozni, a kert mellett szőlőt, szántót bérelünk a téesztől. Aztán meg a városban, ki tudja miért, magasabbak a fizetések is. Ez utóbbi kijelentésben egyetért a há­zaspár éppen úgy, mint abban, hogy ők még jókor építkeztek, hiszen a hetvenes évek közepén egy új háztető alá hozatala töredékébe került egy mostaninak. A fel­vett hitel összegének törlesztése - a 460 forint - sem volt túlságosan megterhelő, no meg már a végére is jártak, visszafi­zették. A szépen beépített, jelenleg még nem lakott tetőtér talán egyik gyerekük családalapítását fogja majd megkönnyí­teni. Pénzszűkében- Fizetésből nem épít senki ebben a fa­luban, csak a pluszmunkákból - folytatja a tanácstitkár. - Szorgalmasak az itteni emberek, az új utcában a járdát társadal­mi munkában készítették végig. Szakály­ban igény a teljesen közművesített tel­kekre van, ahol szilárd útburkolat, víz, vil­lany van. Legutóbb a Tanácsköztársaság utcában mértünk ki tizenhárom 1100 négyzetméteres telket, darabját 55 ezer forintért, két év alatt elfogytak. Ezt az 50 forint négyzetméterenkénti árat ma már sehogysem tudnánk tartani, ha lenne is telek, de jelenleg nincs. A szakályi tanács az elmúlt év őszén hirdetést adott fel, melyben jelezte, hogy építési telkek alakítását tervezi az iskola mellett, a Szabadság utcával párhuzamo­san. A telkek előreláthatóan 80 forint/négy- zetméter áron kerültek volna értékesítésre. A felhívásra nem volt jelentkező, így a ta­nács azóta sem alakított ki telkeket.- Önerőből a telekalakítást nem tud­nánk megoldani, nincs annyi pénze a ta­nácsnak, hitelt kellene felvennünk, de a mai kamatok mellett ez olyan mértékű eladósodást jelentene, hogy nem koc­káztathatjuk meg - mondja Bárdos Lász­lóné. - Ha lenne öt-tíz olyan jelentkező, aki a télek vételárát előre befizetné, akkor belevágnánk, de így? Lehet, hogy évekig ott állnának a telkek - benne a pénzünk - eladatlanul. Bizonytalanok az emberek, nemigen mernek ma belevágni egy épít­kezésbe, félnek az emelkedő áraktól. Akinek van pénze és teheti, az inkább házat vesz, jelenleg is van a faluban több üresen álló porta. Aki pedig mégis újat szeretne építeni, annak ajánlunk foghíj­beépítésre alkalmas területet. De mód van még a nagyobb telkek megosztására is, vagy kisebb, bontásra alkalmas, régi házak megvételére, az új telkekkel közel azonos áron. F. KOVÁTS ÉVA Fotó: GOTTVALD KÁROLY A Tanácsköztársaság utca új házai

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents