Tolna Megyei Népújság, 1989. március (39. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-29 / 74. szám
4 IníÉPÜJSÁG 1989. március 29. Vendégek, vendéglátók Ünnepi díszbe öltözött húsvét ünnepére Váralja, vendéglátóvá vált az egész falu, hogy fogadhassa az alig egy éve, a müncheni Október Fesztiválon megismert Baden-Würtenberg tartományi Sváb ALB Egylet néptánccsoportját. Az NSZK-ból érkezett ötven vendéget a váraljai hagyományőrző népi együttes tagjainál szállásolták el, némely háznál két család is volt.- Péntekre szabadnapot vettem ki, valakinek várni kellett a vendégeket, hogy örültek amikor megláttak bennünket! - mondja Joó Imréné, a magyar néptáncegyüttes tagja. - Nem tudok németül egy szót sem, gondolhatja - nevet a mellette ülő vendégre -, a gyerekeimmel beszélgettek angolul. Három napig nem csináltunk mást, mint fűztünk, vendégláttunk, meg mulattunk. Megértettük mi egymást így is! A négy nap alatt megmutatták a vendégeknek Pécs nevezetességeit, fürödtek Harkányban, megkóstolták a váraljai ódon pincék mélyén rejtőző hodók nedűjét. Húsvét vasárnapján a falu főterén a hagyományoknák megfelelően hímestojás-vásár volt, este bál - néptánccal egybekötve. A fekete bőrnadrágba, fekete hímzett bársonymellénybe, fehér gyolcsingbe öltözött, fekete bársonysapkás vendégegyüttes bemutatta táncait, a legnagyobb sikert az úgynevezett takácstánccal aratták, ahol a táncosok mozgása jól imitálta a szövés folyamatait.- Nyolcadik éve táncolunk együtt - mondja a táncolástól kiizzadt, homlokát törölgető Walter Nagel, a Sváb ALB Egylet elnöke, a néptánccsoport tagja. - Amatőrök vagyunk, önfenntartók, kedvtelésből csináljuk ezt az egészet, a feleségem a csoport vezetője. Először járunk önöknél, még soha nem voltunk Magyar- országon. Nagyon tetszenek az itteni szokások, a táj, az emberek, nyáron viszszajövünk az asszonnyal kempingezni - fejezi be a szakállas, őszülő, szálfatermetű pedagógus. A húsvéti kétnyelvű istentiszteletet Gizelle Wilke rosszulléte szakította meg.- A szívem nem bírta - állítja az egyébként jókedélyű, magyarul törve beszélő asszony, aki 10 évesen, kitelepített szüleivel került ki az NSZK-ba. — Negyven- három év után jöttem vissza, de úgy éreztem, hazajövök. Nem értettem magam, a bennem zajló érzéseket. Már amikor a buszba ültem és elindultunk, akkor teljes izgalomba jöttem, ahogy közeledtünk a határhoz, ez egyre inkább fokozódott, és a nagymisén te'tőzött. Akkor értettem meg, hogy hiába élek évtizedek óta kinn, hiába van jó német férjem, gyerekeim, hiába beszélem tökéletesen a tulajdonképpeni anyanyelvemet, a németet, és törve a másikat, a magyart, én idevalónak érzem magam, én még ma is magyar vagyok. Az itteni embereket, ezeket a szokásokat, ezt a mentalitást érzem közelebb magamhoz. Legszívesebben itt maradnék, de ott a családom.- Most bocsátottam meg mindent az ittenieknek, meg az ottaniaknak - magyarázza a lelkében kavargó érzéseket. - Tudja, Magyarországra azért nehezteltünk, mert nem kellettünk, mert kitoloncoltak. Édesapámék a két kezükkel épített új házat, nagy szőlőt hagytak itt, majd megszakadt a szívük, ott meg nincstelenek lettünk. Magyar cigányoknak csúfoltak bennünket abban a kis faluban a parasztok, ahová kitelepítettek. Nem volt mit ennünk, nem volt semmink, nem volt munkahely. Az édesanyám ment tejet kérni a gyerekeinek egy parasztgazdához, akinek 30 tehene volt. Az mondta, hogy ma ad ingyen, de holnap csak pénzért, menjünk a polgármesterhez, kérjünk tőle. Az ablakon át leskelődtek, amikor megláttak bennünket becsukták az ajtót - szomorodik el a több évtizedes távlatból is felkavaró emlékek hatására az egyébként mindig nevetős asszony, majd még hozzáteszi, hogy most már béke, megnyugvás van a szívében, és azt ennek a látogatásnak köszönheti. F. KOVÁTS ÉVA Bemutatót tart a sváb ALB Egylet néptánccsoportja A tánc nyelvén éltették meg egymást Német néptáncegyüttes vendégeskedett Váralján húsvétkor Felhívás Országos német nemzetiségi vers- és prózamondó verseny A német nyelv és a hazai német nemzetiségi hagyományok ápolására, az iskolai német nyelvoktatás segítésére a kiíró szervek második alkalommal hirdetik meg az országos német nemzetiségi vers- és prózamondó versenyt. Mindazok jelentkezését várják (14-25 éves korig), akik vállalkoznak arra, hogy három művet német nyelven előadnak. A kiválasztott vers vagy próza lehet klasszikus, illetve ma élő német szerző, magyarországi német nemzetiségi költő, iró műve. Választhatnak a jelentkezők a német nemzetiségi közösségekben hagyomá- nyozódott és dialektusban előadható alkotásokat is. Az országos döntőt 1989. május 6-án Szekszárdon, a Deutsche Bühne székhelyén tartják. Jelentkezési határidő: 1989. március 31-, Jelentkezni a választott három mű megjelölésével írásban lehet. Cím: 7100 Szekszárd, Deutsche Bühne Mártírok tere 10. Telefon: 74/16-222, 15-865 Pontosan fel kell tüntetni:- a jelentkező nevét, életkorát, lakcímét,- munkahelyet, iskola címét, telefonszámát, tanulók esetében a felkészítő tanár nevét,- a választott műveket, szerzőket, címeket. A jelentkezők létszámától függően elődöntőt szerveznek, melynek helyéről, idejéről értesítik az érintetteket. A verseny lebonyolításának részleteiről is írásban tájékoztatják az érdeklődőket. Művelődési Minisztérium Magyarországi Németek Szövetsége Országos Közművelődési Központ Tolna Megye Tanácsa Nikolaus Lenau Közművelődési Egyesület Magyar Rádió Pécsi Körzeti és Nemzetiségi Szerkesztősége Szekszárdi Német Bemutató Színpad (Deutsche Bühne) Szekszárdi Tanítóképző Főiskola Nincs új a Nap alatt Vitray Tamás kedves és mulattató teleferéjében furcsa ötlettel állt elő egy fiatalember, aki az őserdőket szeretné megmenteni. A gondolat valószínűleg kevés rokonszenvet ébreszt, mertmegmehtenivaló itthon is akad bőven, ilyenért nem kell az őserdőkbe menni, a lelkes természetbarát azonban látványos módját találta ki a tiltakozásnak, ugyanis arra gondolt, hogy beköltözik az állatkert egyik ketrecébe, ami elől az épp jelenlevő igazgató nem is zárkózott el. Az ilyen akció nyilván hatásos, s az is bizonyos, hogy sok nézője lesz, mert egy zsiráfnál vagy majomnál sokkal érdekesebb egy ember. Csak hát a gondolat nem új, úgy látszik, már mindent kitaláltak előttünk, még az állatkerti feltünéskel- tésnek is van előzménye, sőt irodalma is van. David Garnett 1928-ban írta „A Man in the Zoo" című regényét, amit 1937-ben magyarul is kiadtak Ember az állatkertben címen, Déry Tibor fordításában. Pontosan erről szól s Garnett alapján azt is könnyű megjövendölni magyar követőjének, hogy nagy sikere lesz, ketrece előtt állandóan sokan tolonganak majd, s nem is kell csinálnia semmit, ahogy Garnett hőse is csak üldögél a ketrecben, néha végigsétál a viszonylag tágas ólban, s ez elég is a sikerhez. De azért nem kellene valami újabbat kitalálni a meghökkentéshez, felebarátaink elképesztéséhez? cs. A nyomozás eredménytelen Heinrich von Kleist rejtélyes lángész, életében, halálában egyaránt. Porosz nemesi család sarja, de vagyontalan, így katonai pályára kényszerül, holott utálja a katonaságot, gyűlöli a megszálló franciákat, de ellensége a porosz államnak is, mégis a Napóleonnak behódolt III. Frigyes Vilmost eszményíti a Homburg hercegében. Élete is csupa ellentmondás, míg végül 1811. november 11-én a Berlin melletti Wannsee partján előbb agyonlövi Adolfine Henriette Vogelt, egy tisztes polgár feleségét, akivel közös öngyilkosságot határoznak el, majd golyót röpít fejébe. Közben az egyik legjobb német drámairó, bár ennél is többre törekedett, mert azt a nagy világdrámát akarta megírni, ami a görögöktől Schillerig mindent magába foglal és betetőz. Az első kísérletbe belebukott: a Robert Guiscard hatalmas torzó, ahogy többi müvében is van valami riasztó, ami kicsap az emberi indulatok medréből. Talán csak Az eltört korsó hibátlan remekmű, amit Goethe mutatott be Weimarban, igaz, hogy a darab megbukott, amiben talán Geothének is része van, mert nem szerette s ösztönösen távol tartotta magát ettől a vad és kiszámíthatatlan lángésztől. Másutt sem volt sikere, Iffland, a színházi nagyhatalom, éppúgy visszautasította s Kleist jelentősége lassan tudatosult, még novellái is lassan váltak népszerűvé, pedig olyan áttetsző remekművek vannak közöttük, mint a Kohlhaas Mihály vagy A chilei földrengés. A Kleist-titkot próbálja felfejteni Günther Kunért műve, ebből irt tévéjátékot Kálmán János, amit - miként ma divatos - ő is rendezett. Az eredetit nem ismerjük, marad hát az átdolgozás, ami meghökkentően indul: az öngyilkosság után vagyunk, s ekkor hangzik fel Homburg herceg félelemmel teli tirádája a halál iszonyatáról. Kleist és a hozzá hasonló egzaltált Adolfine Henriette Vogel tudatosan készült az öngyilkosságra, mindent alaposan megfontolva, Kleist fennmaradt búcsúlevelei már-már cinikusan józanok, még arra is volt gondja, hogy bőriszákját Müller nevű házigazdájára hagyja, akinek Mauerstrasse 53. szám alatti házában talált Berlinben otthonra. Az utolsó napok és órák egyes mozzanatait is ismerjük, még a cselédlány szavait is feljegyezték, aki hallotta a lövéseket, de azt hitte, hogy a vendégek kedvtelésből vadásznak. I A többi Kleist titka maradt, így a Nyomozás a Kleist-ügyben inkább a koncepció drámája, melyben a képtelen feltételezés is elhangzik, miszerint mindketten gyilkosság áldozatai lettek. Önmagában ez sem lenne baj, az írónak joga van eljátszani az emberélet lehetőségeivel, de itt a szálak annyira összekuszálódnak, hogy a néző eltéved ebben a szövevényben, s nem tudja, hogy egy lángész tragédiájáról van-e szó vagy politikai paraboláról, a megszálló hatalom sötét üzelméről. A berlini orvosok, akik az öngyilkosság után a tetemet megvizsgálták, ezt jegyezték fel: sanguino-cholericus in summo gradu, vagyis rendkívüli módon heves vérmérsékletű, s drámáiból is ez a Kleist lép elénk, amint Homburg hercege című művének szép filmváltozatában is láthattuk. Az a „másik Kleist”, akiről Günter Kunért műve szól, ami a magyar tévéváltozat alapjául szolgált, legföljebb költői fikció, s az író-rendező Kálmán János megoldásában rosszul sikerült félreértés, s a néző alig tudott mit kezdeni vele. Szerelmi bájital Donizetti vigoperája csupa derű, nem vet fel elvi megfontolásokat, s nem véletlen, hogy a világ dalszínházainak állandó és sikeres darabja. Öt jó énekes kell hozzá, s a rendező Fehér Györgynek legföljebb az lehetett gondja, hogy kiket válasszon ki, hisz több világszínvonalú előadásra is akad itthon énekes. Gulyás Dénes, Miller Lajos, Sólyom-Nagy Sándor mellett két fiatal, Bátori Éva és Pánczél Éva biztos siker, a többit csak elrontani lehet. A rendezés ezúttal a helyszínnel hoz zavarba, az opera ugyanis egy olasz faluban játszódik, nyáron, a szikrázó napsütés az egész darabot beragyogja. Fehér György helyszíne inkább a Lam- mermoori Luciához illenék: a romos templombelsőben mindig sötét van, a szereplők bonyolult lépcsőn közlekednek, hogy állandóan attól tartsunk, beverik a fejüket, Dulcamara, a csodadoktor valósággal besettenkedik a faluba, holott sza- maras kordáján diadallal kellene bevonulnia, éppúgy, mint a harcias Belcore őrmesternek. Miért e balladai homály? Az igénytelenségében is kedves történet arról szól, hogy a gazdag Adina és az ügyefogyott Nemorino végül egymásra talál, mert mégis csak hatásos a csodadoktor bájitala, igaz, hogy Adina is vonzódik Ne- morinójához, aki közben tekintélyes örökséghez jutott, mintegy megkönnyítve a szerelmesek útját, s most már Dulcamara is diadalmasan vonulhat más vidékre. Magyarországi bemutatója 1840-ben volt Kolozsvárott, azóta hangzanak fel újra meg újra a Bájital dallamai, s ezúttal is oly biztosan, meggyőzően szólnak, hogy énekeseink akár a Metropolitan színpadára is átsétálhatnának. Ez pedig vigasznak is, kárpótlásnak is elég. CSÁNYI LÁSZLÓ Nekik szólt a blues * A korábbi Beatrice-koncert után múlt pénteken a Hobó Blues Band lépett fel a szekszárdi 5-ös iskolában. A szervezők bizalma nem volt alaptalan, a nagy sikerű műsor úgy zajlott le, ahogy azt nyitó szavaival Hobó kérte a közönségtől: fegyelmezetten, rendbontás nélkül. Fotó: Kapfinger András * Földes László, azaz Hobó Hobóék Szekszárdon \ 1
