Tolna Megyei Népújság, 1989. március (39. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-25 / 72. szám
4 - TOLNATÁJ 1989. március 25. Koronával vagy anélkül? A magyar címer a történelem tükrében A régi magyar kiscímer A legrégibb krónikák tanúsága szerint / a honfoglaló magyar törzsek zászlain, ha nem is a mai értelemben vett címerképek, de ahhoz hasonló jelvények voltak láthatók. így nagyon valószínű, hogy az a törzs, amelyikből Árpád fejedelem is származott, az oroszlánt választotta jelképéül. Az ezzel foglalkozó kutatók azonban már azt is bebizonyították, hogy a történelmi magyar címer két fő eleme, a vörössel és ezüsttel többször vágott (sá- vozott) pajzsmező, illetve kettős kereszt ugyancsak az Árpádok alatt jelent meg. Pajzsra kerül a Szent Korona Az egyébként bizánci eredetű kettős kereszt először III. Béla király egyik, 1190 körül vert pénzén tűnik fel, bár ezt a formát csak IV. Béla idején, az 1240-es években kezdik rendszeresen használni. A keresztet kezdetben még lebegve, tehát önmagában ábrázolták, azt csak Vencel király uralkodásakor, az 1300-as évek elején kezdik az ismert hármas halom közepére helyezni. Nagy Lajos (1342-1382) alatt a kettős kereszt már ezüst színezéssel jelenik meg, míg a halmok zöldek. Az a közszájon forgó elmélet, mely szerint a hármas domb a történelmi Magyarország három hegységét, a Tátrát, a Mátrát és a Fátrát jelképezné, nem bizonyított, vélhetően utólagos és önkényes belemagyarázás. Az viszont tény, hogy a négy ezüst vágás a Duna, Tisza, Dráva és a Száva folyókkal értelmezhető: ezt még Werbőczi István jegyezte fel az 1500-as évek elején megjelent híres Hármaskönyvében, aTripartitumban. A vörös-ezüst sávozás ugyancsak a korai időkben, 1202-ben tűnik fel Imre király egyik függőpecsétjén. A címer pajA Kossuth-címer zsa fölé Luxemburgi Zsigmond (1387— 1437) és Hunyadi Mátyás (1458-1490) óta helyeznek koronát, bár ezek még nem igazán tekinthetők a később egyeduralkodóvá vált Szent Koronának. Az vélhetően II. Jagelló Ulászló alatt, 1491-ben csatlakozik a pajzshoz, mindazonáltal ez a forma csak a Habsburgok 1526-tól kezdődő uralkodásától honosodik meg hazánkban. A fentiekben ismertetett, történelmileg kialakult - nem pedig a jelenlegihez hasonlóan mesterségesen kialakított - jelkép Magyarország kiscímere. Ezt egészen 1946. január 31-ig használták. Köztársasági eszmék jegyében Mint köztudomású, manapság tart a vita a kiscímer újbóli visszaállításáról, esetleg azzal a feltétellel, hogy a korona elmarad az együttesből. Ez esetben hozzávetőlegesen a Kossuth-címerhez jutunk, ami 1849-ben jutott első alkalommal történelmi szerephez. Ekkor - pontosabban a Habsburgok áprilisi trónfosztását követően - maga Kossuth Lajos kormányzó-elnök választotta a független Magyarország jelképéül a címer korona nélküli változatát. így lett ez az enyhén ívelt, tehát derékban szűkített címer a köztársaság szimbólumává, jóllehet a Habsburgok 1849-es trónfosztása egyáltalán nem jelentette a királyság megszüntetését az államforma megváltoztatásáról ugyanis akkor nem született egyértelmű intézkedés. Mindenesetre '48-49 politikai örökségeként a Kossuth-féle változat mellett voksolt az 1918. november 16-án kikiáltott önálló Magyar Népköztársaság is. 1949-től azonban - a hírek szerint Rákosi Mátyás ízlésének megfelelően - a címer esetében is bekövetkezett a szovjet minta szolgai másolása. 1956. október végén - az ismert események következtében - közel fél évre visszatértek a Kossuth-címerhez, amíg ezt fel nem váltotta a máig is érvényes állami címer. Hat címer egy pajzson Az érdekesség kedvéért érdemes néhány mondatot ejteni a magyar középcímerről is, mely Ferenc József (1848- 1916) idejében nyerte el végleges formáját. Ez egy nagyobb és egy kisebb címerből állt. A nagyobb külső pajzs közepét egy kisebb belső pajzs fedte, ez volt a tulajdonképpeni, szűkebb értelemben vett magyar kiscímer. A külső pajzs öt egymástól különböző mezőt ölelt fel: Dalmácia három, koronás arany oroszlánfejes, Zsigmond által 1405-ben adományozott címerét, Szlavónia kék pajzsot átszelő, két ezüst pólyáját, melyek között vörös mezőben természetes színű nyest szalad. Ez arra utal, hogy régebben Szlavónia nyestbőrökben fizette az adót. A másik oldal felső negyedében van Horvátország címere: öt sorban ezüsttel és vörössel ötször-ötször sakkolt mező. Ez a forma először II. Lajos 1525-ös emlékérmén tűnik fel. Alatta Erdély címere, vörös pólyával vágott pajzs, a felső kék mezőben arany csőrű, emelkedő fekete sas. Lejjebb arany mezőben hét ormos bástya látható, utalásként a szász hét bástya = Siebenbürgen, azaz Erdély elnevezésére. Az alsó beékelt mezőt Fiume címere foglalja el: vörös mezőben kék bélésű és szalagos hercegi korona alatt álló, kiterjesztett szárnyú fekete, kétfejű sas, vörös nyelvekkel. A sas jobb lába sziklán áll, bal lábát pedig egy barna korsón tartja, melyből bőven ömlik a víz (Fiume =folyó). Az Adriai-tenger partján található város 1659-ben I. Lipót császártól kapta címerét, mely 1874-ben került a magyar középcímerbe. Ezt a - jelen sorok írójának véleménye szerint - legszebb, leglátványosabb európai államcímert 1918-ig birta Magyar- ország. Visszaállítására - a koronás kis-, illetve a Kossuth-címerrel ellentétben - kevés, pontosabban semmi remény. Az 1920-as trianoni békeszerződés ugyanis megtiltotta használatát. Összeállította: SZERI ÁRPÁD A régi szekszárdiak még emlékeznek arra, hogy a mostani Bartina Áruház helyén állt a Hangya Szövetkezet csemegeboltja és Hirschfeld Miksa bácsi hentesüzlete. Emlékeztetőül mindezt azért mondom el, mert hajdani húsvéti történetem itt kezdődik, s itt is fejeződik majd be. A Hangya-bolt előtt mindennap megjelent történetem hőse: Guszti bácsi, aki annyiban különbözött a többi hétköznapi embertől, hogy 6 nem lábon, hanem kézen járt. Na, nem azért, mert artista volt valamelyik cirkuszban, nem! Ő a háború szörnyű cirkuszában, Koro- tojaknál „felejtette" két lábát, amikor a II. honvédhadsereg átélt egy szörnyű éjszakát, melynek zenéjét az embereket pusztító bombák robbanása, aknák vijjogása, harci gépek agyat repesztő moraja szolgáltatta. Mire felébredt a kijevi kórházban, már hiába kereste lábait, mert azokból az élet a hófödte orosz mezőkön maradt, s hogy legalább gazdájuk életben maradjon, amputálták aléltságában. Szerettem Guszti bácsit, nagyon sokat beszélgettem vele. Előttem van most is középen választott kócos haja, borostás arca, melegséget, szeretetet árasztó acélkék szeme. Ott a bolt szegletén tartotta magát két tenyerén, ölében a Don mellékét megjárt, viseletes katonasapka, amelybe a könyörület fillérei hullottak. Felső testét kopott zubbony fedte, amelynek jobbján a HR-jelvény, a hadirokkantak szomorú jelvénye, míg balján - elveszett két lába „jutalmául” - a bronz vitézségi érem csüngött. Alsó féltestén egy vásott bakanadrág, melynek fenekét nyúlbőrrel foltozták, amolyan férfi-fércöltésekkel, de azért úgy hogy megvédje a nadrágot a kopástól s talán szegény Guszti bácsit a felf ázástól. Guszti bácsi Sokat mesélt nekem életéről, szörnyű, háborús emlékeiről. Tőle tanultam meg a hit, reménység, szeretet igazi értelmét, ő oktatott arra, hogy az élet kölcsön kapott ajándék, de ezt a kölcsönt egyszer vissza kell adnunk annak, akitől kaptuk. Nagyszombat délelőttjén beszéltem vele utoljára. Szokott helyén tenyereit, de most mintha más lett volna mint máskor. Többször köhögési roham fogta el, jóságos kék szemei telve voltak szomorúsággal.- Haza megyek, Gáborkám, haza megyek - ismételgette maga elé nézve.- Haza? - kérdeztem tőle riadtan -, hisz eddig nem is mondta, hogy nem szekszárdi.- Én nagyon szép vidéken lakom, és sokáig nem fogjuk látni egymást, kisfiam. Keserű szívvel váltam el öreg barátomtól. S amit addig soha nem tettem, leguggoltam hozzá, homlokon csókoltam. Tüzes volt homloka, mint a parázs. Féloldalra dőlt s magához húzva visszacsókolt. Közben patakzó köny- nyeiből ajándékozott meg párral, amelyek kabátom ujjára hullottak.- Holnap húsvét, reggel eljövök és hozok magának mákos kalácsot meg piros tojást - váltam el tőle, bár valami egyre-egyre marasztalt. Alig vártam a reggelt. Anyámmal két szelet mákos kalácsot csomagoltattam, mellé két piros tojást csúsztattam, zsebembe pedig egy doboz Levente cigarettát tettem. Hét órakor már rohantam lefelé az utcán, hogy minél hamarabb találkozhassam Guszti bácsival. Nagy csalódás ért... Nem láttam szokott helyén, a Hangya sarkánál, körülszaladtam a Béla teret, de sehol sem volt. Gyanús érzés lett úrrá bennem. Visszatértem a szokott sarokhoz, talán késik, gondoltam. A plébánia felől egy tisztelendő úr jött. A templomba tartott, de meglátott, odaintett magához:- Guszti bácsit várod, gyermekem?- Igen, tisztelendő atyám - válaszoltam készséggel.- Ne várd őt, hazatért Urához. Tegnap a körmenet után rosszul lett, elvitte a mentő. Az éjjel meghalt a kórházban. Hát így ment ő haza! Ezt mondta nekem tegnap, csak én az akkori gyermeki fejjel ezt nem fogtam föl. Álltam, szinte kővé meredten, a fájdalom belenyilallt a szívembe. Közben egy fehér szátnyú galamb el is röppent nyomban a torony felé, ahonnan e pillanatban harang csendült, hívogatva a híveket az ünnepi misére. De ez a harangzúgás annak is szólt, aki már hazatért az örök hazára, a szép vidékre. Amint hallgattam a harangok zúgását, s néztem az ég felé távolodó fehér galambot, ! egyszer csak egy borzas szőrű fekete kutya ; nyalta meg kezemet. Úgy nézett ki, mint , Guszti bácsi kuszáit haja. Gyorsan elővettem i a kalácsot, odaadtam neki. Majd megtisztítot- I tam héjuktól a tojásokat s ezekkel is megáján- j dékoztam. A kutya rám nézett zöldeskék sze- í mével, melyben képzeletben könnyeket lát- ! tam, majd megnyalta a kézfejemet (mintegy \ köszönetként), s elsőm fordáit a Munkácsy ut- ] ca irányába. Én meg kivettem a csomag Levente ciga- j rettát a zsebemből, letettem oda, ahol Guszti ] bácsi ülni szokott, s végképp elbúcsúztam at- j tói, aki már hazatért, de mégis itt maradt. ID. TÖTTÖS GÁBOR ! _____________________________I Csöcskepusztán: aktatáskában a gazdakör dolga „Hasonlóképp a „falu dógába” is minden család képviseltette magát. Ezt a munkát a bíró irányította és szervezte. A bíró előre megállapodott az uradalommal, vagy egyik-másik birtokossal, hogy a „falu dógába” learathatnának 40- 50 hold terményt. Az uradalom ezért a munkáért úgy fizetett, mintha napszámosok arattak volna. Azonban a pénz a falu kasszájában ment, hogy abból a falu dolgait, kiadásait intézzék.” A fenti idézet Papp Zoltán: A be- regdaróci emberek élete a századfordulón című könyvéből való. A rendkívül izgalmas, az egykori paraszti életformát, időbeosztást népművészetet, építkezési és étkezési szokásokat bemutató szociografikus leírásban többek között olvashatunk az „estézésekről”, arról, hogy munkájuk végeztével a parasztemberek valamelyikük házában leültek beszélgetni olykor, főleg téli estéken. Az estézésből az idők múltával gazdakörök lettek, ahol a tájékozottabb parasztoktól tanulni lehetett, regényeket olvastak föl egymásnak, gazdasági és főzőtanfolyamokat tartottak a lányoknak, asszonyoknak, jelesebb ünnepeken pedig bálokat rendeztek. A gazdakör intézménye most, a 80-as évek végén ismét feléledni látszik. A hír bejárta az országot: Bony- hádon egy 30 éves fiatalember, Szőts Béla egyéni termelő gazdakör alakítását tervezi. A terv ma még csak valóban terv, az elméleti része többé-kevésbé már elkészült, a gyakorlati megvalósításának úgy tűnik egyelőre nincs meg az anyagi alapja, vagyis: nincs rá pénz. Szőts Béla két esztendeje vett meg egy tanyát, Majos és Aparhant között Csöcskepúsztán. Csirkékkel, disznóhizlalással fog- lalkgzik, minthogy azonban a háromgyerekes család csak ebből megélni nem képes, néhány társával együtt favágást vállal.- Hogyan merült föl önben a gazdakör megalakításának gondolata?- Alapvető gondnak látom, hogy a kistermelők, a háztájiban dolgozók nem rendelkeznek elegendő és alapos információval ahhoz, hogy munkájukat a lehető legjobban végezzék. Tanácsot ugyan bőven kapnak, de sokan ma nem tudják, hogy például mivel érdemes foglalkozni, mit éri meg termelni. Nem tudják, hogy kivel, melyik szervezettel érdemes szerződést kötni, napokig telefonálgatnak, utazgatnak, míg valamelyik tenyésztési vagy termelési rendszer, felvásárlószervezet illetékes előadóját megtalálják. Szerződés- kötéskor a legtöbb esetben csupán egy formanyomtatványt adnak a kezükbe, a technológiát viszont nem ismertetik, vagy ha igen, akkor sem kellően alaposan. Bony- hád környékén például a sertéstenyésztést vagy tíz cég integrálja, nehéz eldönteni, hogy melyiket válasszák, melyik integrátor ajánlata kedvezőbb. A kistermelők többsége, s nemcsak az egyéni termelők, hanem a háztáji és kisegítő gazdaságokban dolgozók sem ismerik a legújabb fajtákat, és technológiákat. A világ mezőgazdasági termelésének élenjáró termelésmódjait megismerni lehetetlen, hisz a hazai szaklapok zömmel magazin jellegűek.- Agrár- és kertbarátklubok viszont valamennyi nagyobb város, község művelődési házában működnek.- Az a tapasztalatom, hogy - tisztelet e kivételnek - ezek a klubok sem adnak idejében és kellően alapos információt a paraszti gazdálkodáshoz, gyakran gazdaságpolitikai témát tárgyalnak, s az év fő eseménye a gazdászbál. Pedig gyakran hangoztatjuk: a leggyorsabban a kistermelő képes átalakítani a termelésszerkezetet. Csakhogy ez igen gyors átképzést, speciális szakismeretet igényel. Gondoljunk csak arra: hogyan kezd el dolgozni az, aki mondjuk broyler csirke helyett nyulakat akar tartani az istállójában. Ahhoz, hogy kellő felelősséggel váltson, a szakkönyv mellett elengedhetetlen a speciális szakértők által tartott tanfolyam. De: kárba vész mondjuk az a termelői tapasztalat is, amit egy-egy termelő hosszú időn át önmagának megszerzett. Havonta, negyedévente - az igényeknek megfelelően - egy-egy ágazat iránt érdeklődőknek olyan fórumokat tartanánk, ahol előadások hangoznának el, megjelennének az integrátorok, azok a cégek amelyek az eszközkereskedelemmel foglalkoznak, s ekkor mindenki egy olyan kiadványt kapna a kezébe, amely az adott ágazat valamennyi problémakörét felölelné, átfogná, s ennek alapján a kistermelő otthon, önmagának elvégezné a számításokat is.-Ezt a fajta gazdaköri munkát elképzelhetetlennek tartom egy információs bázis, iroda nélkül, ahol a gazdakör munkáját szerveznék, üzeneteket adnának és vennének át, netán számítógéppel tartanák nyilván a kistermelők pénzügyi, adózási, optimalizálási, adminisztrációs adatait.- Igen, erre én is gondoltam. A bonyhádi művelődési ház helyet adna egy ilyen központnak. Számítógép, úgy tűnik, hogy lenne, s a számítógépes programot is most készíti egy szakember. Ha ez megvan, két héten belül teljes egészében „összeállna” a gazdakör megalapításának elméleti része. Itt, ennél a pontnál azonban megáll a tudomány, ugyanis pénzünk nincs, hiányzik az anyagi hátterünk. Meg kellene nézni, milyen lehetősége van annak az ötven kistermelőnek, aki Bonyhád és Bátaszék környékén egy-egy ágazattal nagyobb volumenben foglalkozik, s hogy szerintük nekik megérné-e, ha önfenntartó módon dolgozna egy információs központ. A művelődési házra nem számíthatunk: öt évvel ezelőtt még lett volna pénze arra, hogy a gazdakört támogassa, mára már nincs. A népfrontnál érdeklődtem, ott azt mondták: néhány alkalommal vállalnák a postaköltséget. Ez kevés, hisz havonta legalább egy alkalommal minden tagunknak levelet kell küldenünk, pénzbe kerülne az iroda alkalmazottjának a bére, az előadók tiszteletdíja, a propagandaanyag, s a különböző kiadványok is. Most éppen azon töröm a fejem, hogy szponzorokat keresnénk, üzemeket, érdekképviseleti szerveket kérnénk fel arra, hogy támogassanak bennünket. Mert meggyőződésem, hogy az új vállalkozási formák kialakításával egyre szaporodik azoknak a száma, akik a földből élnek, vagy kiegészítő tevékenységként állattenyésztéssel, növénytermeléssel foglalkoznak.- Hogyan definiálták a 80-as évek gazdakörének fogalmát?- „Olyan kistermelők önszerveződő közössége, akik termelőtevékenységük jövedelmezővé tétele érdekében igénylik azokat a találkozási lehetőségeket, amelyek során a tapasztalataikat kicserélhetik, új ismeretekre, akár speciális szakmai információkra tehetnek szert.” D.VARGA MÁRTA A középcímer
