Tolna Megyei Népújság, 1989. március (39. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-14 / 62. szám
» Világ proletárjai, egyesüljetek Z MSZMP TOLNA MEGVEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA TOLNA MEGYEI 1989. március 14. KEDD XXXIX. évfolyam, 62. szám Új áruház Tamásiban (2. oldal) ÁRA: 4,30 Ft Interparlamentáris konferencia Budapesten Mintegy 90 delegáció érkezett meg tegnap délutánig Straub F. Brúnó, az Elnöki Tanács elnöke nyitotta meg hétfőn délelőtt a Budapest Kongresszusi Központban a 81. Interparlamentáris konferenciát. Csaknem száz ország mintegy félezer törvényhozója, számos nemzetközi szervezet képviselője és a parlamenti kapcsolatok több száz szakértője a hét végéig folytat megbeszéléseket hazánk fővárosában számos nemzetközi fontosságú kérdésről, az Interparlamentáris Unió magyar csoportjának meghívására. Az Elnöki Tanács elnöke rámutatott: az Interparlamentáris Unió tagjai, országuk választott parlamenti képviselői tanácskozásaikon átfogóan, sokoldalúan törekednek egy-egy fontos, saját népük s az egész világ életét érintő kérdés megvitatására. Talán ez az oka annak, hogy a nemzetközi szervezetek sorában azon kevés kivételhez tartoznak, amelyek - századik születésnapjukhoz közeledve -, tevékenységük kibővítésével, tagságuk számának növekedésével számolhatnak - mondotta, rámutatva, hogy a tanácskozás napirendjén szereplő kérdések valóban átfogó megközelítést követelnek meg. Ezek között szerepel a gyermekek jogainak védelme, a fajgyűlölet és az apartheid minden megnyilvánulása elleni küzdelem, a nemzetiségek és a kisebbségek egyéni, valamint kollektív jogainak védelme, továbbá a világ politikai, gazdasági és szociális helyzete. Mindhárom kérdésben van mit mondanunk, és van mit tanulni egymástól - hangoztatta Straub F. Brúnó, aki Magyarország, a magyar nép nevében is jó munkát kívánt a tanácskozáshoz. A hétfői ünnepi ülést Barcs Sándor, az IPU magyar tagozatának elnöke nyitotta meg, egyebek között emlékeztetve arra, hogy Magyarország törvényhozása már a kezdettől fogva, egy évszázada vesz részt az Interparlamentáris Unió munkájában. Az Országgyűlés és az IPU magyar csoportja nevében Szűrös Mátyás, az Országgyűlés elnöke köszöntötte a tanácskozást. Bizton állíthatjuk, hogy gyorsan változó világunkban az 1989-es esztendő az Interparlamentáris Unió éve is - hangoztatta, aláhúzva: Magyarország méltán büszke arra, hogy születése pillanatától részese volt az Unióban megtestesülő összefogás korszakokat átívelő nagy vállalkozásának. Köszönetét mondott a tagparlamenteknek, hogy a centenáriumi év tavaszi eseményének színhelyéül hazánk fővárosát választották. A napirenden szereplő kérdésekről szólva az Országgyűlés elnöke kiemelte: azok a világ súlyos sorskérdéseit érintik.- A feltorlódó gondok mennyisége és milyensége ma még nem jelezhető megbízhatóan előre. Egy azonban bizonyos: minden eddiginél nagyobb szükség lesz a következő évtizedekben az állam társadalmi konfliktusmegelőző és kezelő képességére, az országok együttműködésére és összefogására. Ehhez hozzájárulni mindannyiunk közös feladata és kötelessége - hangoztatta.- Nem mulaszthatom el felhívni a figyelmüket arra, hogy korunk változásai szükségszerűen más megvilágításba helyezik az emberi jogok és a szabadságjogok kérdéseit is, amelyek az eddigieknél sokkalta nagyobb szerephez jutnak valamennyi társadalomban. Az emberi jogok tömeges megsértését a civilizált világ elítéli, s nemcsak az államok, de a különböző hivatalos és nem kormányzati nemzetközi szervezetek is fellépnek a jogsértések megszüntetése érdekében. Rendkívül fontosnak tartjuk, hogy az emberi nem alapvető egységéből következő kölcsönös szolidaritás egyetemes kötelezettséggé váljék, és kifejezésre is jusson, bármelyik embert vagy csoportot érjen jogsértés.- Valljuk, hogy mindez érvényes a nemzeti kisebbségeket sújtó, sokszor létüket megnyomorító, sőt alapjában veszélyeztető megkülönböztetések esetén is. A kisebbségek egyéni és kollektív jogai védelmének ügye ma is időszerű Európában, de a világ más részein is - mon(Folytatás a 2. oldalon.) Ülést tartott a SZOT elnöksége A Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöksége hétfőn jelentését a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének ülést tartott. A testület megvitatta az országos szakszervezeti ta- alapokmány-tervezetéről, és úgy döntött, hogy a dokumen- nácskozáson megválasztott Alapokmányt Előkészítő Bizottság tumokat a SZOT következő plénuma elé terjeszti. Megkezdődtek a Csapó-napok Hétfőn megkezdődtek a Csapó Dániel Mezőgazdasági Szakközépiskola és Élelmiszeripari Szakmunkásképző Intézet hagyományos napjai, melyeknek különlegesen ünnepi jelleget ad az iskola fennállásának hatvanadik évfordulója. Az idei ünnepségek rendezését, szervezését pályázat döntötte el. Az „első magyar nemzetgazdáról” elnevezett nagy múltú iskola, amely 1961-ben vette fel Csapó Dániel nevét, 1973 óta minden évben megünnepli névadója születésnapját. Az idei Csapó-ünnepségek diáknapi programmal kezdődtek. Tegnap délelőtt zajlott le a megyei szakközépiskolák tudományos diákköreinek találkozója, délután iskolai vers- és prózamondó versenyt tartottak. Ma 13 órakor kerül sor a március 15-e alkalmából rendezett eseményjátékra, valamint a Csapó-sír megkoszorúzására. Nagy érdeklődés előzi meg az idei „fordított nap” csütörtöki eseményeit: a diákigazgató választása után a diákok tartanak órákat. Minden tanárnak feladata, hogy a hatalom jelképes átadásakor nyújtsa át a meglepetésnek szánt szimbólumot a diáktanárnak. Délután sport- és szakmai vetélkedőkön mérik össze erejüket a diákok, este irodalmi teaház várja őket. A pénteki nap programja rendkívül gazdag, változatos. Amint azt Harangozóné dr. Rózsa Katalin tanárnőtől megtudtuk, a hagyományos diákszünnapon a Feund György tanár gondozásában megrendezett, állandó (Folytatás a 2. oldalon.) Állásfoglalás „A politikai rendszer reformjának wmmmmmmmmmmmmmmmmmamKmmammmtmKmmmmmmsmmmmmmmmmmmmtmmmmmmmammmmmmmmmmmmmmmm néhány időszerű kérdéséről” című ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■ vitaanyagról írásunk a 2. oldalon. Szovjet-kínai határtárgyalás Hétfőn befejeződött Moszkvában a szovjet-kínai határtárgyalások újabb ülésszaka. Ezúttal a közös határ nyugati szakaszával foglalkozó vegyes munka- csoport tanácskozott; ennek a munka- csoportnak ez volt az első ülésszaka. A háromhetes megbeszéléssorozat tárgyszerű légkörben, építő szellemben zajlott le. A felek megállapodtak, hogy március végén Pekingben folytatják közös munkájukat. Hétfőn találkozott a szovjet-kínai munkacsoport tagjaival Igor Rogacsov szovjet külügyminiszter-helyettes, a szovjet kormányküldöttség vezetője a szovjetkínai határtárgyalásokon. Sztyepanakertben ismét dolgoznak A Karabah-hegyvidék központjában hétfőn ismét megkezdődött a munka - közölték az MTI moszkvai tudósítójával telefonon Sztyepana- kertből. Mint ismeretes, a múlt hét második felében a város üzemeiben a dolgozók sztrájkba léptek, mert kevesellték az autonóm területnek adott eddigi önállóságot. A sztrájk beszüntetését elősegítendő, a Karabah irányítására kinevezett különleges bizottság tagjai, élükön Arkagyij Volszkijjal, pénteken és szombaton sorra járták a sztyepa- nakerti üzemeket, vállalatokat, s az ott folytatott eszmecseréken sikerült jobb belátásra bírni a dolgozókat. A Karabah-hegyvidék székhelyén hétfőn reggel nyugodt volt a helyzet, az élet megszokott kerékvágásában zajlott. Helyi vélemények szerint nem áll fenn a veszélye újabb munkabeszüntetéseknek, a lakosság, úgy tűnik, megértette a vezetés szándékait. Karabahban továbbra is érvényben van a különleges állapot, s az ezzel együtt járó éjszakai kijárási tilalom. A helyzet normalizálódásának első komoly jeleként a közelmúltban Sztyepanakertből eltávolították a páncélozott katonai járműveket, így csak az utal a korábbi feszültségre, hogy az utcákon katonai járőrök cirkálnak. Dombóvári Híd — a közéletért A létező struktúrába akarunk bekapcsolódni - mondta dr. Halas Zoltán, amikor a Dombóvári Híd Közéleti Egyesület céljairól kérdeztük. Az egyesület, dombóvári volt Rétesklub hagyományainak folytatója olyanokat vár soraiba, akik aktív közéleti tevékenységet folytatnak, akik világnézettől függetlenül hajlandók az együttgondolkodásra, napi feladataink megvitatására, a közös útkeresésre. Az elmúlt héten hivatalosan is bejegyzett egyesületről a lap 3. oldalán olvasható írás. Egy ’48-as honvéd főhadnagy nyughelyénél Tavaly ősszel a Szekszárdi Városgazdálkodási Vállalat dolgozói arra lettek figyelmesek, hogy egy szép, kovácsoltvas kerítéssel körbevett, gránit emlékoszloppal megjelölt sír gondozatlan állapotban van. A feliratból kiderült, hogy a Hollós-család nyughelye ez, méghozzá nem is akármilyen személyiségeké. Doktor Hollós László, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a híres gombatudós pihen itt, akinek van Szekszárdon, a Mátyás király utcában emléktáblája is. Aztán az édesapja, Hollós Alajos ügyvéd, aki a szabadságharc honvéd főhadnagya volt. S itt lelt végső nyughelyét felesége is. Á VGV Ságvári szocialista brigádjának tagjai elhatározták, hogy gondozásukba veszik a sírt, mivel feltételezhető, hogy nincsenek már hozzátartozók. Kiirtották a gyomokat, virágokat ültettek, most pedig március 15-e alkalmából a megóvásra méltó kovácsoltvas sírkerítést festették be társadalmi munkában. czs-