Tolna Megyei Népújság, 1989. február (39. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-21 / 44. szám
4 tfEPÜJSÄG 1989. február 21. Nyelvművelő Milyen eredetűek a magyar szavak? Moziban Isten akaratából A szerző-rendező neve önmagában is garancia, és bizalmat kelt, hogy értéktiszteiő kíváncsiságunkat felébresszük a történelem bizonyos értelemben íratlan eseményei iránt. Bokor Péter, századunk világösszefüggésekbe helyezett európai történelmének kiváló ismerője lassan két éve, 1987 nyarán kereste fel az utolsó magyar trónörököst, dr. Habsburg Ottót - IV. Károly fiát - felső-ba- jorországi otthonában, hogy hasonlóan a televízióban sugárzott „Végjáték a Duna mentén” című sorozatához, ismét esszenciális információkat kapjunk a múlt, a közelmúlt viharos eseményeiről. Az effajta felfedezések értékét nem csökkenti az az esztétikailag is kamatozó tény, hogy például dr. Habsburg Ottó kitűnő interjúalany, egyénisége elegendő ahhoz, hogy emberi értékeivel váljon vonzóvá, s nem feltétlenül azzal, ami körülötte és vele történik. Sors és jellem persze szorosan összefüggnek, kapcsolatuk némelykor ezoterikusabb, mint ahogyan azt egy felületes pillantással hisszük. A tizenkét történelmi és életepizódra tagolt visszaemlékezés egy olyan emberé, aki szinte magától értetődő természetességgel vált az események tevékeny részesévé a huszadik század legdrámaibb periódusában. Antifasisztaként, befolyását, kapcsolatait erői szerint érvényesítő humanistaként - Hitler hatalomra jutásától egészen a második világháború végéig. Sőt, róla nyugodtan állíthatjuk, hogy életét szinte mindmáig a homo politicus és a homo morális egymást feltételező ikercsillaga irányítja. Jelképes erejű tény, hogy a Berlinben mezőgazdaságból doktoráló fiatalember Hitler uralomra jutásának napjaiban hagyja ott a várost, hogy a szívében osztráknak és magyarnak maradt polgár, a citoyen-értelmiségi a háború éveiben már az osztrák menekültek önjelölt védnökeként utazzon segítségért Amerikába. A többször száműzött, a Spanyolországban magyar bencés papoktól tanuló, a belgák híres leuveni egyetemét is látogató „királyfi”, Franciaország „fogadott fia”, tekintélyes lapok rendszeres és alkalmi tudósítója az európai konszolidáció éveiben sem tétlen. Diplomataként nemcsak Európát, de szinte az egész világot beutazza. S ami homo politicusi aktivitását illeti, máig választott szükebb hazájának, Felső-Bajorországnak a képviselője az Európa Parlamentben. Mindezt szükséges elősorolni, hogy megértsük egy életsors rendki- vüliségét, megértsük, hogy a számunkra olyan hízelgőén magát osztráknak és magyarnak valló személyiség miért annyira európai. A film szellemes és szándékoltan archaizáló képeslapszerüsége, a némafilmtechnikára visszautaló, az epizódokat bevezető feliratos narrá- ció, az „élő interjú” és a történelmi képeskönyv lapozgatásának üteme, egymásrafelelése ugyan nem újdonság, de ennek a dokumentarista stílusnak már klasszikussá érett, szükségszerűen redukált formanyelve. Feltétlenül segít az árnyalásban, a lényegkiemelésben - abban, hogy a hangsúly a személyiség varázsávál hitelesített gondolatra essen. Hogy emlékeinkben az az európai éljen tovább - mondjuk egy Liszt Ferenc vagy Thomas Mann szellemi rokona - akit Konrád György kedvelt kifejezésével transzatlanti embernek tarthatunk. BÓKA RÓBERT írásunkat kicsit nyelvművelésnek, kicsit ismeretterjesztésnek szántuk, nem pedig egy nyelvészeti dolgozatnak. E szándékunkból fakad az is - kérve az olvasó szíves elnézését -, hogy egyes szavak (nevek) helyes kiejtését alkalmanként zárójelbe tettük. Ilyen gondolatokat kívánunk vázlatosan körüljárni, hogy: Milyen eredetűek a magyar szavak? Honnan kaptunk szókölcsönt? Milyen magyar szókkal viszonoztuk más nyelvek ajándékait? Hogyan viselkednek nyelvünkben az idegen (vendég) szók? Milyen gondunk van az idegen szavak ejtésével? Lőrincze Lajos szerint (is) miért kell jól ismerni anyanyelvűnket? * Minden nyelvben vannak idegen szavak. A szó nemcsak azon a földön él meg, ahol született, hanem sokszor útra kél, és eljut az egyik országból a másikba, gazdagítja annak szókincsét. A tankönyvekből is tudjuk, hogy szókincsünknek több mint 1000 alapszava ősi (finnugor) eredetű, és ebből az 1000 alapszóból is rengeteg új szót képeztünk, alkottunk. Nem tisztünk most ezekkel foglalkozni (megteszik ezt a tankönyvek, tanulmányok), ezért később is csak érintöleg, néhány példa erejéig hivatkozunk rájuk. Helyettük inkább a más nemzetektől átvett (jövevény-, idegen-, vándor-) szavaknak igyekszünk nyomába szegődni, próbáljuk kibogozni útjukat, eredetüket, titkaikat. Mindannyian ismerünk vagy ötszáz francia szót. Pedig a franciákkal csak ritkán társalogtunk. Az efféle szavakat: biléta, cigaretta, sofőr, pantalló, sarzsi, menü, menázsi, artista, bajo- nett, blúz, briliáns, kabin, büfé, kosztüm, krém, front, garázs, sifonér, váza - a németektől tanultunk, ők pedig a franciáktól. Ismerünk azonban angol szavakat is: keksz, csekk, film, futball, gól, lift, park, tank, vagon, sport, - sőt spanyol, orosz, török, vagy akár arab szavakat is. Eldorádó, matador, talizmán spanyolul van, alkohol, nábob pedig arabul. Mázli, gyehenna, filiszter, kabala, sakter, pajesz, sátán, és egyéb szavainkat pedig a héberből vettük át. Van nyelvünkben perzsa szó is: bazár, vám, díván, karaván, hindu szó is: pizsama, kuli. Bajadér (indiai táncosnő) azonban már portugál eredetű. Ha keresünk, találunk kínai szókat is: tea, taifun, gong. A kimonó még messzebbről, Japánból került hozzánk. A boa dél-amerikai szó, a veranda maláji, az orkán pedig indián. A kakaó meg a csokoládé Mexikóból indult útnak. A mexikóiaktól vették át a spanyolok, a spanyoloktól a franciák, a franciáktól a németek, a németektől pedig több más néppel együtt a magyarok. Ezek a vándorló szavak persze sokszor megváltoznak. Olykor alig lehet felismerni, hogy idegen eredetűek. Ki gondolná például, hogy az efféle szavak: ármány, cifra, dús, zsákmány nem magyar szavak? A zsákmány a németektől került hozzánk. Náluk azt jelentette, hogy „zsák-ember”. Olyan katonát neveztek így, aki zsákkal járt, és abba szedte a zsákmányt. Az ármány szavunkat ugyancsak a németektől kaptuk. Régen a németek a parasztot szegény embernek, „armmann”-nak nevezték. Nálunk először jobbágyot jelentett, majd tolvajt, végül csalafintaságot. Az sem kevésbé meglepő, hogy a latinból kölcsönzött cifra szavunk eredeti jelentése „nulla”, „zérus”, minthogy a zérus-jegyeket, azaz a köröcskéket díszítésre használták. Dús szavunkat az olaszoktól kaptuk, a dó- zse szóból ered, amely a régi velencei köztársaság fejének volt a címe. A krumpli szavunkon megérezzük a német eredetet, azonban a burgonya sem magyarabb, mivel ezt is az olaszoktól kölcsönöztük. A franciák Burgundia tartományának neve rejlik benne, mert az olaszok innen kapták az első burgonyát. Még messzebbről vettük kacér szavunkat: egy régi, 800 évvel ezelőtti eretnek felekezet görög nevéből származik. Kintorna szavunknak pedig semmi köze sincs sem a kínhoz sem a tornához. A régi latin quinterna szót vettük át vele, amely egy hárfaféle húros hangszert jelentett. Az almárium szónak sincs semmi köze az almához. Ezt is a latinból kölcsönöztük, nemkülönben a golyóbist is, amely a glóbuszból származik. Érdekes a pálya szavunk eredete is. A magyarnyelvben régen köpönyeget jelentett, s az olaszban még ma is azt jelenti. A középkori lovagi tornákon ugyanis a győztes versenyfutó egy díszes köpönyeget, egy „pályát” kapott jutalmul. Ezért nevezték pályafutónak. Még meglepőbb, hogy a latin eredetű trágya szavunk tulajdonképpen cukrot, fűszeres édességet jelentett, amellyel az ételt meghintették, ízesítették. Mai értelmében először csak tréfásan használták, de a tréfa annyira elterjedt, hogy az emberek a szó eredeti jelentését tejesen elfeledték. A vigéc szavunk szintén egy ilyen tréfának köszönheti eredetét. A német „Wie geht's” (hogy van?) szólásból származik. Kezdetben tréfásan nevezték így a kereskedelmi utazókat, mert e szavakkal szokták egymást üdvözölni. Dr. Nagy Andor Kiállítás a megyei művelődési központban Kunkovács László fotóművész alkotásai Március 5~ig tekinthető meg „Ahol a békési, sárréti meg a nagykun táj találkozik, ott születtem: Endrődön, 1942-ben. Első munkahelyem a tanyákkal körülölelt csárdaszállási iskola, s bár nyugtalanságom korán a fővárosba hajtott, témám konokul ugyanez a világ. El sem mozdultam? Azóta a sajtó és a művészeti élet között hánykolódom, sohasem belenyugodva, hogy specializált korunkban a valóság megközelítésének módjait szétválasztották. Talán az Alföld-kutatók lajstromába vennének, ha szakadatlan országjárásaimon csak a noteszt használnám. De velem van érzelmes felem és a látható világ birtokbavételének csodaszerszáma, a fényképezőgép is. Képeimet felmutatott valóságdaraboknak szánom, megbízható fogódzóknak korszakunk akár tudományos megismeréséhez, hiszen a fotó egyúttal dokumentum. Ez a szokatlan a művésztől? Nem szociográfia, nem néprajz, de tán mindkettő az a vizsgálódás, amely a mába nyúló paraszti létezésben az ember és a természet egységét, egy organikus kultúra értékeit, egyetemes érvényű és hasznosítani való tanulságait keresi. Tagja vagyok a Magyar Újságírók Szövetségének, a Fotóművészek Szövetségének és a Művészeti Alapnak.” Kemence Bugacon Kerek tyúkól a bajai szőlőkben Tolnai hajnal A múló idő - egy életút stációi Nyomóhálós halász Bátán
