Tolna Megyei Népújság, 1989. február (39. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-11 / 36. szám
Ik II. évfolyam, 6. szám 1989. február 11. Nagymányok, a nagyközség Köd ez? Vagy inkább valami megfoghatatlan, sejtelmes, poros fátyol, ami körüllebegi Nagymá- nyokot. A két „kisöcs”, balról-jobbról a hónaljába bújva: Kismányok és Váralja - mintha tisztább szemmel nézne a világra. Vigyázni kell a két kicsit, néha erőn, s türelmen felül is, máskor meg oly jó, hogy vannak, örömnek, s büszkélkedésnek. Persze ez mindig így volt, mióta világ a világ. A nagyobb jogot, s kötelességet szerzett már létével is arra, hogy a kicsit gardírozza. A rétből terpeszkedik fölfelé ez a köd; Megragadja a brikettgyár felöl érkező szél, de fölszállni nem tud vele, így csak annyit tehet, keveri a poros füsttel. A vasúti buszmegállónál intenek^ nem jó felé készülök, most az új ABC-hez érdemes menni, ott vannak a rendőrök is. Betörtek a hét végén a boltba. Teleki István tanácselnökkel is találkozom útközben.- Fél nyolc táján bizony beszéltem zúgolódó emberekkel. A másik két boltunk szabadnapos a telepen, így tej és kifli nélkül kellett soknak a hetet kezdeni. Felavatták hát az új ABC-t, ami a főút mellett sokak szerint szinte vonzotta a betörőket, habár a vásárlók kedvéért épült. Áldás és átok Örömmel veszem a vasúton túl, hogy fekete cipőmben ránézésre nem tesz kárt a szénporos latyak. Az Öregtelep egykor nagy hírű, sorházas jellegű, erősen lelakott házai mellett az úton teherautók sorolnak. A kis Zukban fiatal magánfuvarozó alszik. Az öreg, kivénhedt, tán nemrég még egy téeszmajorban árválkodó Csepel teherautó előtt ketten pipálnak. Igaz, füstszűrös cigarettából.- Fuvart keres, barátom?- Nem én, inkább a brikettgyárvezetőjével váltanék szót.- Talán nem ég a brikett, amit vett?- Ég az.- Magáról se mondhatja senki, hogy szószátyár.- Szívesen laknának itt?- A rossebb, az. A rossebb lakna itt szívesen. Kérdezze azokat, akik itt laknak! Ezt teszem. Beszél is mindenki nagy hévvel, őszinte panasszal, de mikor jegyzetfüzetet, s tollat lát, máris sarkon fordul.- Nem kell nekem az újságba kiírni. Csak úgy mondtam.- Mondja, most panaszkodik vagy sem? - próbálom keményebb szóval. Árulja el azt is, brikettel fűt-e?- Hát mi a fenével fűtenék? Idős hölgy int közelebb, s ujjait végighúzza az ablaküvegen. Némán érvel. Közel vagyunk a brikettgyárhoz. Ruhát kiteríteni, szellőztetni lehetetlen. A konyhakertben piszkosszürke lesz /ahogy mesélik/ a paprika, a sárgarépa. Az eper könnyen megtalálható, mert pórusaiba a szénpor telepszik.- Csak egy hétig mosna föl a Lelovics Pista! Majd megtudná, mi a magyarok istene, hogy mivel jár ez! Ismerik a brikettgyár igazgatóját, mintha a községben lakna. Meséli egy kis öreg, majd másként gondolkodna, ha maga is naponta mászna át a készlettéren a feketeségben, ha fehér alsóit itt szá- rítgatná a szél. Ha itt lakna. Akarták, szorgalmazták, ahogy a kis öreg tudja, a tanács még lakást is ajánlott neki, de a családja miatt nem jött. Naponta utazik. Fél három múlt percekkel, a titkárnő székén Both Antal tart telefonügyeletet. Az igazgatót reggel kellene keresnem. Both Antal a brikettgyári focicsapat technikai vezetője, így fociról ejtünk szót.- Azt tudja, hogy átvette a csapatot a brikettgyár? A főnök mindent megtesz ezért a gárdáért, de persze vár is érte teljesítményt. Éppen elég fenntartani a létesítményt, de ennek a csapatnak olyan hagyományai vannak, ami kötelez. Miközben abban bizom, még befut az igazgató, az ablakpárkányon firkálok a szénporban. Az irodaépület előtt táblák jelzik, hányszoros élüzem a brikettgyár. A tanácselnök szavai jutnak eszembe: „Brikettgyár szénpor nélkül még nem létezett, hisz porból gyárt szenet.” Igaz, figyelmesebb munkával lehetne segíteni ezen is. Annak a szavaira emlékezem, aki azt bizonygatta, ha másnap is eljövök, ő a saját kapujában állva megmondja, ki dolgozik a szárítóban. Mert van, aki túlszárit és akkor száll a por, mint a szakrament. A készletteret 70 méterrel beljebb vitték, készülnek az új, osztrák berendezés felszerelésére is. Javulni fog a kép. A sofőrök hatalmas Rába gépeikkel sietnek. Az amúgy rettenetesen túlrakott- naktűnő szénporhegy a platón a gravitáció parancsainak engedve csúszik. Jórészt az útra. A mögötte haladók fölkavarják. Locsolni nem lehet az utat, mert télen lefagy. Átok és áldás is ez egyben. Félezer munkahely, kiváló kereseti lehetőséggel és a brikett is kell. Tanács és brikettgyár? Végül is jó viszonyban van. Volt már ösázezörrenés egykét dologban a vezetők között, de megoldódott. Nincs kultúrház Nagymányokon, a brikettgyár pillanatok alatt segítve szabadtéri színpadot épített... Kaszinó, ó édes kaszinó... Bányászközség? Az volt, aztán fogyott a dinasztiák száma, bezárt a bánya. Mária alig akad valódi bányászdinasztia. Két egykori, nagyszerű atléta, Gallusz Tibor és az országosan is jegyzett Lamuth Jakab - e két fiú még a valódi dinasztia képviselője. Apjuk, nagyapjuk nyomán járva jutnak a fekete szénmezők közelébe. Nagymányok, Öregtelep. Kaszinó. Mozi, bál, presszó és ünneplő ruhás hétvége. Hol van már mindez? A kaszinó bezárt. Az akkori virágzó bányásztelepülés, a híres, hírhedt bányatelep, a kolónia, a kimosakodott, vizes hajú, jólöltözött, teli bukszával járó bányászok megöregedtek. A kaszinó érzelmileg kötött, szimbólum volt, fogódzót, örömet nyújtott, ami egy-egy jó NSE-meccset követően frissen csapolt, habos korsó sörök mellett, süteményt rendelő asszonyok örömét is adta. Bezárták. Állítólag az épület veszélyessé vált. A Bonyhádi Ruházati Szövetkezet vette meg. Óriási gesztenyefái sem tudnak már mesélni, mert kivágták őket. Az akkori brikettgyári vezetés is jobbnak látta szabadulni a kaszinóépülettől. Pedig ott van a mázai példa, amit a bánya megtartott, ma is jó állapotú községi kultúrházként él. A kaszinóért kapott 1,8 milliót egyszerűen az akkor életveszélyessé vált iskolaépület felújítására kellett fordítani. A tanácselnök iratot vesz elő, melyen a keltezés 1979. december 5-én íródott. Emlékeztető ez az írás. Arra emlékeztet, amit a megyei tanács támogatásként Ígért meg kultúrház építésére. A VI. ötéves tervidőszakra először húszmilliót ajánlottak meg, majd az ominózus iskolafelújítás, a kaszinó árának „elköltése” után még további hatmilliót. Komplex intézmény építése szerepelt a tervekben. Szépen hangzik. És ma...?- A községi pártszékházat hasznosításra átvesz- szük. Talán egy nagy terem hozzáépítésével megoldódhat a kultúrház gondja - sejteti Teleki István. - Mindenesetre már az idei évben közművelődési célokat is fog szolgálni. Három településen négy és fél ezer ember él. Nekik, ha már nagyközségi elvárásaik lesznek, legalább pódiumműsorok juthatnak így. Igaz, Bonyhád közelsége biztató lehet mindhárom falu részére. „Ötliteres okmánybélyeg” Csupa hétköznapi dologról beszélünk. Olya: nokról, amelyeket ma mindenki hangosan latolgat, értelmez vérmérséklete, igényei szerint. A tanácselnökkel a tiszakécskei esetről kérdezgetjük egymást. Sok a kérdőjelünk, de annyiban megegyezünk: a mai vezetőnek a feladata nem egyezik meg a tömeg hangos éljenzésének begyűjtésével. Újra a bolt előtt hallottak lopakodnak elő. Egy munkásruhába bújt férfi: - Ma, barátom, ötliteres okmánybélyeg nélkül bárhová is mész, vesztettél! Mire lehet menni a nagy fene becsülettel? Ott van az a focistaügy is. Ki viszi a balhét? A kis Sallai, a marhanagy öntudatával. Mérges a kék overallos is, markából kakaószacskó vége lóg ki.- Ez is! Olyan mindegy, hogy pálinkát vagy kakaót vesznek, lassan egy árban lesznek. Itt van, én is melóidőben jöttem a boltba. Majd ha hülye leszek, akkor nem így teszek. Ma a csülökpörkölt minősége, a vörösbor pöttyei a fehér térítőn, az egész ország korrupciós betegségének a jelei.- Ötliteres okmánybélyeg! Igen, ez van ma, haver...- Áron alul adta a telket a tiszakécskei elnök? - kérdi tőlem Teleki István. - A városért tette, nem előnyért! Mindketten tudjuk, most innen előre kell lépni, így szóba kerül az Öregtelep, az Újtelep, a nagykő'zségben épült „kisközség”, a Nagymányokot kikerülő főút mellett. Nagymányokon az utóbbi időben 54 új ház épült, most további 22 épül. Akad már Majosról idetelepült fiatal is, s ha az infrastruktúra jobb lenne, mint amilyen, hát Bonyhád vonzása is sokkal enyhébb lehetne.- Most az egészséges ivóvíz megoldása a legfontosabb feladat Nagymányokon, Váralján és Kismányokon. - így az elnök. Nagymányok lakosságának közel negyven százaléka német nemzetiségű, s értük az utóbbi időben valóban tett a tanács, s az iskola. Segítette kultúrájuk megőrzését, ápolását, s a nyelvművelést. Német anyanyelvi oktatás indult az óvodában, 1987-től az általános iskolában is kétnyelvű oktatás folyik, nyelvi labor segítségével. A tanács szerencsésnek mondhatja magát, hiszen olyan iskolaigazgató van Nagymányokon, aki egy személyben volt anyagbeszerző, hantlanger, történelemtanár és első számú vezető, segédkőműves és műszaki felügyelő... Szabó László Bonyhádról idejárva is igazi lokálpatriotizmussal megáldott áhítattal építgette a központi iskolát. Tanártársaival karöltve. Iskolát már épített, most jöhet a pedagógus-hitvallásból fakadó hétköznapok sora. A hétközi otthonban egyre fogy a tanulók száma, ami a fejlődést - tanyáról, kistelepülésről idekerült gyerekekről lévén szó - vagy a kevesebb születő gyermeket jelenti? Még egy tornaterem az iskolai álmok netovábbja. A nagymányoki diáksport, a tömegsport az egészséges életmódra nevelés eny- nyit itt is érdemelne. Sramm úr ma is stramm Mikor utam a téesziroda felé veszem, váraljai emberek szavát hallom a fülemben csengeni, akik azt mondták egyre csak halk szóval: - Ez nem lázadás, de mikor három kis téesz volt itt, nem szántották egybe a határokat Győrével, Izménnyel, Váraljával, meg Kismányokkal, a háromnak külön- külön sem ment rosszabbul, mint ma a nagynak. Mamut téesz ez, elég mini sikerrel az utóbbi időben. *- Segítik az együtteseinket - mondja Teleki István. Azokat az együtteseket, melyekben megint csak a pedagógusok, népművelők, alapitó tagok kitartása, munkája jelentette az alapkövet. Sok az a segítség, vagy kevés, amit a téesz nyújt? Mindig a mihez képest a lényeges. Önmagához képest? Tán elég is. Annyit tesz, amennyit tehetne? Azért a téesznek nem ez a fő dolga, hogy segítsen. Ha teheti, tegye. Jobban gazdálkodnia viszont mára minden téesznek mindennapi kötelessége. Sőt, a léte, jövője. Nagymányokon már megvolt a zárszámadás, elsőként a megyében, igaz szerény sikerrel, de sikerrel, ami a jövőre nézve biztató lehet. Az újtelepi iskola szembe szomszédainak egyike Sramm János nyugdíjas bányász. Ahogy kibújnak a rügyek, ő felpattan Simsonjára, hátára kötött hátizsákban kis demizsonja és belevágtat a világba.- Mindig hozok egy kis bort magamnak. Télen kocsival. Most voltunk Sióagárdon, príma bort hoztunk. A takaros családi házban és környékén rend uralkodik. A háziasszony az ablak alatt varrogat, Sramm János olvas, rádiózgat. A nagy, tarka macska lusta, az öreg Singer varrógépen alszik. Sramm János 1973-tól nyugdíjas. Kemény fogású marka még emlékszik a csákányra, a réselőre, a lapátra. Meg a zihálásra is. Huszonhat évet dolgozott a szénfalon, s ennek nyoma van. Szilikózis.- A szilikózispénzem persze olyan, amilyen. Van kettőnkre a mostani emeléssel 6290,- Ft nyugdíjam. Bizony elég kevés. Öt százalékkal kellene... de csak a fújtatás van meg biztosan. - Mindig a kisember fizet rá, tudja? - kérdez hangsúllyal, s a szemével. A Marjai elvtárs meg azt mondta, hogy az ő családját is érinti az áremelés. Minket nem érint? Dehogynem, csak nem negyvenezerből, hanem hatezerből... A rádiót nagyon szereti, végre szerinte is ki merik mondani, hogy ki lopott, ki, mit csinált.- Arról beszéltünk mindig, hogy mindenki annyit vesz ki a zsákból, amennyit beletesz, de mire mi is sorra kerülünk, hogy belenyúlhassunk, már alig maradt valami a zsák alján - legyint, s azt fejtegeti, hiába is zúgolódik, kicsi ő ehhez. Aztán eszébe jut a bolti betörésről, hogy a telepi boltosok a forgalom érdekében hajlandóak lennének szombaton is kinyitni pár órára, de nem engedik nekik, s kérdi, akkor most hogy van ez. A kaszinó az szép volt, emlékezik a felesége, s elmerül a varrogatásban.- Engem a brikettgyári por nem érint, de a falu az érdekel. Nagyon. A temető miatt már meg akartam keresni az újságot, mert az nincs rendjén. Majd el is mondom, ha megtudom, mikor lesz nyilvános fórum. Közben a macskáról eszébe jut, hogy elpanaszolja, a mőcsényi tej neki nem kell, mert megfagyott a hűtőben. Azt is nehezen érti, hogyan lehet harmincezerre is 360,- Ft az emelés, meg a háromezerre is? Mondom, mindkettő nyugdíj, mire majdnem csúnyát mond. Kiderül, mikor a templomépítés, felújítás kerül szóba, a feleség második unokatestvére az a Leicht Ádám, aki a nagymá- nyokit s a kismányokit is sok-sok pénzzel segítette az NSZK-ból megépülni, megszépülni. Nagyot fordít a szón, s sok ezer titkárnőt bocsát el szóban, s okként „Lagzi Lajcsi” nemrég hallgatott dalát említi.- Tényleg soknál az a fontos, ne legyen a lába visszeres. Mielőtt búcsúznánk még azt a gondolatát osztja meg velem, amivel nem győz azon csodálkozni, hogy Váralja eddig még nem kérte az önállóságát. Amint az okokat kutatja, maga deríti ki, hogy a Kvéder barátja megöregedett, a Bacsó szegény meghalt, a Máté elköltözött... Mert a jó hangú emberek szava messze hallik, de ha ők nincsenek... Ez volt Nagymányok nagyközség hétköznapjaiból egy szelet, s hogy ez a torta édes, vagy sem...?! Szabó Sándor «lllllllll
