Tolna Megyei Népújság, 1989. február (39. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-11 / 36. szám

1989. február 11. NÉPÚJSÁG 3 A megadóztatott hűség A szekszárdi papir-irószer boltban árválkodik már huzamosabb ideje egy bor­sos árú vörös kötésű törzsgárda- és/vagy brigádnapló... Korábban készített szépreményű testvéreibe nem is olyan régen gyáraink, vál­lalataink és hivatalaink szocialista brigádjainak krónikásai színes filctollal, nagy betűkkel dokumentálták vállalásaikat. Külön oldal jutott a 10, 15, 20, és 25 éves törzsgárdatagoknak. írásom főszereplője biztosan nem fogja kérni, hogy történetét oda bejegyezzék. Tisztelet és. elismerés övezi, bíznak benne munkatársai. Vállalatánál kezdte a munkáséletet, tanult és dolgozott. Később „kiemelték” íróasztalos helyre, de egy tragikus emberhalál után - mivel szükség volt rá - visszament régi kollégái közé. Az elmúlt év végén örömmel újságolta, hogy néhány társával egyetemben átve­szi a 25 éves törzsgárdatagság után járó, vállalati címerrel ékesített aranygyűrűt. Később, napok múltán kicsit elhalványult az öröme. Mondta: kértek tőle ezer forint hozzájárulást, mert - mint később kiderült - a gyűrű 8881 forintba került. Odaadta. Az embert, a dolgozó embert ritkán tüntetik ki. Nemcsak, hogy gratuláltam neki, látván kezén a gyűrűt, hanem még koccintot­tunk is rá. A minap ezt mondja ismerősöm:- Megkaptam munkahelyemről az elmúlt évi jövedelemigazolást. Önadózó va­gyok, 3700 forintot be kell fizetnem az APEH-nek.- Ez nem újdonság. Azt mondd, mi a baj? - kérdezem.- Az a fránya gyűrű. Visszakérték tőlem a jövedelemigazolást, mert nem tudták, hogy rá kell írni az általam befizetett összeggel könnyített 7881 forintos tételt.- És...? - merevedtem le.- A kimutatott 3700 forint mellé még 3300 forint hozzátevődik, tehát egészen pontosan 7000 forint adót fogok fizetni. A gyűrű miatt. Kőszoborrá váltam és számolni kezdtem. Okos, ügyes és rafinált ez az adó. Az is fényévnyi távolságra van már a tisztes­ségtől, hogy a jutalmakat általában ötvenszázalékosán adóztatják meg, de az már a Rekordok Könyvébe kívánkozik, hogy egy, huszonöt éve egy helyen és jól dol­gozó szaki saját pénzén tüntesse ki önmagát. Mert végső soron erről van szó. Számoljunk A gyűrű 8881 forint volt. Ebbe ismerősöm öntevékenyen befizetett ezret. Most, adóra kifizet újabb háromezer-háromszázat. Igaz, hogy a gimnázium harmadik évében megbuktam matematikából, de azt azért számológép nélkül is kiszámo­lom, hogy az ismerősöm az ő erkölcsi, szakmai elismeréséért NÉGYEZER-HÁ­ROMSZÁZ nettó forintot fizetett ki a saját pénzéből. Ha ezt akkor tudja, inkább kér egy jó szaftos pörköltet, amit „meggyűrűzött” szaktársaival fehér asztalnál elfogyaszt, lenyomatják három korsó sörrel és eset­leg kér egy oklevelet, melynek forgalmi adóját munkahelye visszakövetelheti. Természetesen nem tőle , hanem az eladó cégtől. g^ÜCS LÁSZLÓ JÁNOS Számítógépes bemutató a MTESZ-néí Legálisan drágább, de... Összekapcsolni a számítógépeket úgy, hogy azok egymás gépagyába lás­sanak, megsokszorozza használhatósá­gukat. így ugyanis többszörösére nő az az ismeretanyag, amivel dolgozni lehet. Ez nem újdonság, összekapcsolt számí­tógépek, számítógépes rendszerek sok helyen vannak. Még nálunk is, már olyan vállalatoknál, ahol a játékgépeket felvál­tották a PC-k, a personal, vagyis személyi komputerek. Viszont az ilyen gépeket összekötő számitógépes programok nem legálisak, magyarán lopottak. Bár ebben a szak­mában az ilyen programok lopását a fel­használók bocsánatos bűnnek tartják, pláne, mivel a szóban forgók azért sem voltak kaphatók, mert azok a COCOM- listán szerepeltek. Pénteken délután Szekszárdon a MTESZ-ben a Videoton szakemberei, bemutatójukon örvendetes hírekkel szol­gáltak. Közreműködésükkel már legálisan is hozzá lehet jutni a számítógépek hasz­nálhatóságát ily módon megsokszorozó programokhoz és illesztő berendezések­hez. Az talán még gond, hogy az áraik elég borsosak. Mert például a legtöbbet tudó ilyen program hétszer annyiba - 700 ezer forintba - kerül, mint a Vi­deoton egy komolyabb számítógépe. Igaz, ha azt nézzük, hogy ma már tíz-, meg százmilliókat érő adatokat rejtenek, és használnak ezek a gépek, az arány kedvezőbb. Az örökifjú berlinerben Fotó: CZAKÓ SÁNDOR Hajót vett a tolnai tanács Ne egy tengerjáróra gondoljanak. Csak amolyan dunai hajóról van szó, pontosabban egy hajótestről. Olyanról, amit a pénzben nem bővelkedő tanács is meg tudott fizetni, hiszen áfával együtt került 100 ezer forintba. S hogy miért van rá szüksége a tolnaiaknak? Történt egyszer, hogy Kiss István, a nagyközség polgára azzal kereste meg a tanácsot, hogy hajómodelljeit - melyeket hivatásszerűen készít („szállítója” pél­dául a Közlekedési Múzeumnak is) és a lakásán tart, ezért az érdeklődők széle­sebb körének nem tudja őket bemutatni - fölajánlaná a településnek, ha találnak nekik egy kiállításukra alkalmas helyet. Először fix építmény körül jártak a gon­dolatok, később jött az ötlet, hogy esetleg egy hajó alkalmasabb lenne a célra. A következő lépést egy Baján dolgozó tolnai hajóskapitány tette, aki a szétbon­tott, de rendbe hozható hajótestre fölhív­ta a tanács figyelmét. Az adásvétel megtörtént, az immár tol­nai községi tulajdont képező egykori jár­mű jelenleg Baján várja a tavaszi magas vízállást, amikor is haza lehet szállítani. A tolnai Duna-parton, az artézi kút és a se­lyemgyár közti szakaszon fogják fölállíta­ni. Hogy ténylegesen múzeum lesz-e ha- jómodellek és halászati eszközök szá­mára, az még vita tárgya, hiszen több öt­let is fölmerült azóta a hasznosítására. Mindenesetre a fölújításban, az elhelye­zésben, a berendezésben várják a segít­séget, mindenekelőtt a tapasztalt nyug­díjas hajósok társadalmi munkáját.- rí ­Rekordgyorsasággal Vegyes vállalat alakult Szekszárdon Jó magyar gyakorlat szerint az ötlettől a megvalósulásig általában egy évnél hosszabb idő is eltelik, különösen akkor, ha az a bizonyos ötlet vegyes vállalat lét­rehozására irányul. Alighanem fehér hol­ló ritkaságával vetekszik, hogy egy ok­tóberben fölmerült gondolatot kővető de­cemberi döntés és januárban kezdődő tényleges szervezőmunka február köze­pére már jól látható eredményt is hozzon. A Szekszárd-Paksi Vizitársulat és a nyu­gatnémet ELAGRU GmbH közös vállal­kozása ilyen - számunkra még - szédü­letes iramban került tető alá. Aszó szoros értelmében tető alá, hiszen a vízitársulat szabad üzemcsarnokát - ennek hászno- sltása volt indulásnál a cél - átépítették és tegnap már birtokba is vette a két cég által alapított vegyes vállalat, az „elawit” fantázianevet viselő korlátolt felelősségű társaság. A két alapitó 50-50 százalékban tulaj­donosa a minimális alaptőkével induló, de még ebben az évben jelentősen fej­leszteni kívánt kft-nek. A német fél válla­lati profiljának megfelelően hidraulikai, pneumatikái, légtechnikai berendezése­ket, kompresszorokat fognak gyártani, értékesíteni, szerelni és végzik ezeknek a gyártmányoknak garanciális javítását és szervizelését is. Első lépésként össze­szerelést és ausztriai, illetve NSZK-beli értékesítést terveznek, de szinte ezzel egy időben megindul az egyes alkatré­szek itthoni gyártása és elsősorban a kompresszorok - de mellette légtechni­kai elemek, gumi és vas hidraulikus csö­vek - hazai értékesítésére is. Szolgálta­tást is végeznek majd, minta vagy rajz után azonnal - „megvárhatóan” - legyár­tanak hidraulikus alkatrészeket. Éves tervezett termelésük 40-60-90 li­teres kompresszorokból 18-20 ezer, az ennél nagyobbakból pedig 100-150 da­rab. Mindennek teljesítéséhez hét dolgo­zóval, egy műszakos termeléssel fognak hozzá - az új feladatra átképzeték a mun­kásokat - később azonban át kívánnak Az új üzemcsarnokban készül a görgős szerelősor térni a több műszakra, s ennek megfelelő létszámot is biztosítanak. A 800 négyzetméteres beépített terü­letet úgy alakították ki előrelátóan, hogy az a későbbiekben egy vámszabadterü- letes vegyes vállalat követelményeinek is megfeleljen. Az export-import jogot addig is meg­kérték így nem veszik igénybe bonyolító közreműködését ilyen irányú tevékeny­ségükhöz. Huth József, a magyar fél igazgatója azt várja a kft-től, hogy az - miközben a vízitársulat alaptevékenysége változatla­nul megmarad - jobb eszköz- és élő­munka-kihasználtsággal magasabb gazdasági eredményeket hozzon, mint eddigi tevékenységük. Gruber László, az ELAGRU GmbH üz­letvezetője elmondta, hogy sok lehetsé­ges partnerrel történt tárgyalás után a ví­zitársulatban találták meg a legrugalma- sabbnak, legmegfelelőbbnek tűnőt. Jól képzett szakemberekkel indulhat itt -a vállalkozás, reményei szerint a többnyire gondot okozó szállítási határidők tartása is megoldható lesz ezzel a gárdával. Számukra előnyösek a magyarországi alacsonyabb rezsióradíjak, a kialakítha­tó belföldi áruforgalom, az osztrák és nyugatnémet piac viszonylagos közelsé­ge és a kedvezményes adózás. Tegnap a két alapító és az osztrák vevő képviselői megnézték az üzemcsarno­kot, a raktárakat, a szociális helyisége­ket, azaz a kft. birodalmát, ahol a jövő hét végén megindul a termelés.- ri - gk ­Az apportként beérkezett alkatrészek vámolását végzik a raktárban Könyörgő levél a Fülöp-szigetekről A feladó a cukoni lepratelep lakója Gyógyhatású a Celladam?- Az MTI tudósítója nem hivatalos forrásból úgy értesült, hogy a Ko­vács Ádám féle Celladam cseppet az Országos Gyógyszerészeti Inté­zet gyógyhatásúvá minősítette és a gyógytermékek hatósági nyilván­tartásába felvette. Az MTI munka­társa megkereste Kovács Ádámot, aki elmondta, hogy a hír igaz, a szert gyógyhatású anyagként törzskönyvezték. A Szociális és Egészségügyi Minisztérium és az OGYI nem nyilatkozott, de a hírt nem is cáfolta. Annyit azonban el­mondtak, hogy az ügyről bővebb in­formációt a közeli hetekben adnak a sajtónak. (MTI) Kezemben tartom a vonalas levélpa­pírt. Az írás szép, ám érthető módon zak­latott. És milyen furcsa! A betűk egyenle­tesen jobbra dőlnek, tehát írójukból még nem veszett ki az optimizmus. A feladók Mrs. Beth Regaldo dela Cuy-nak hívják, s mint írja, öt kisgyermek édesanyja. A leg­idősebb fiú ötesztendős, a három kisebb óvodás, az egyetlen kislány pedig mind­össze egyéves. A könyörgő levélből kiderül, hogy a szerencsétlen asszony valamikor hivatali alkalmazott volt. Munkahelyét el kellett hagynia, mert leprapozitiv lett. S ekkor férje is elhagyta a családot. Igaz, a kor­mánytól kap támogatást, de az gyerme­kei élelmezésére is alig elegendő. „Meg­töri a szívemet, hogy nem tudok annyit és úgy nyújtani nekik, mint amennyi hasonló korú társaiknak van." A gyerekek csak „másoktól levetett és adományozott ru-' hákban” járhatnak. Azt is írja az asszony, hogy „gyermekeim miatt könyörgök se­gítségért. Viszonzásul csak imába foglalt köszönetemet tudom adni és kívánni ön­nek sok kegyelmet”. Az angolul irt levél címzettje Hartmann Lajos, a Szekszárdi Húsipari Vállalat igazgatója, aki nyomban válaszolt a cu­koni lepratelepen élő édesanyának, s elegett tett kérésének, miszerint „publi­kálja az újságokban" hogy önökhöz for­dultam segítségért. Azt is kérem, mutas­son be valakinek, aki gyermekeim neve­lésében képes segítséget nyújtani”. A levél olvasásakor az emberben föl­merül, vajon hogyan jutott az asszony Hartmann Lajos címéhez? Hát ez is ön­maga helyett beszél: „Láttam az ön nevét és címét egy olyan telefonkönyv-lapon, arnely újságként volt használva egy, az országból itteni partnerhez küldött kis csomagban.” Nem ismerem a telep vi­szonyait, úgyhogy csak tűnődni tudok, s némi következtetést levonni - kizárólag gondolataim alapján. Vajon a lepratele­pen élő emberek körülményei milyenek? Mi jut el hozzájuk az élet örömeiből, a hírekből, a (jó)lét cseppjeiből? Kivel és milyen kapcsolatuk lehet? És tényleg... ki gondoskodik helyettük gyermekeikről? Ott, ahol egy darabka papírnak is ilyen óriási jelentősége van? Ahol égy cím annyit jelent, mint a méhecskének a ga­lamb által vízbe dobott szalmaszálnak? Ki tudja? Ezt talán csak ők maguk. Hartmann Lajossal együtt pedig azt hi­szem, sokan érezzük, hogy kötelessé­günk segíteni. Az* igazgató egyébként a levél másolatát megküldte a Magyar Vö­röskeresztnek is, mi pedig leírjuk az öt pi­ci gyermek édesanyjának a címét: Cuko- ni-Lepratelep Cukon Palmon 53/5. Fü- löp-szigetek. - hm -

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents