Tolna Megyei Népújság, 1989. február (39. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-04 / 30. szám

1989. február 4. ^PÜJSÄG 3 Kinek a feladata a tisztítás? A qiegyei pártbizottság ülése nyomán Piszkos gázpalackok IHMflBi Csak tisztán veszik át „Tíz év a történelem szempontjából csak egy villanás” Interjú Bábel Ernővel, a bonyhádi Perczel Mór Szakközépiskola 1$ Aki propán-bután gázt használnak sü­tés-főzésre vagy fűtésre, azok ismerik a problémát. A cseretelepeken többnyire piszkos gázpalackokat kapunk. Ki tudja hol és ki által piszkolódtak be. Minden­esetre a konyhákba kerülnek ételek, evőeszközök társaságába a sokszor gusztustalan holmik. A pedánsabb há­ziasszonyok esetleg csinos kis ruhát varrnak nekik, hogy ne csúfítsák a szép konyhát. Ahol nincs vezetékes gáz, ott ugye mellőzni nem lehet, meg kell tűrni őket. De hát tisztítja egyáltalán valaki a gáz­palackokat? Ha igen, ki és milyen gyakran, s ha nem, hát miért nem? A gázcseretelepeken nem foglalkoz­nak ilyesmivel. Sem lehetőségük, eszkö­zük, létszámuk, sem utasításuk nincs er­re. Egyébként az idevonatkozó jogsza­bály azt mondja, hogy a fogyasztó köte­lessége tisztán és sértetlenül leadni a kiürült palackokat, illetve a cseretelep ‘ dolgozói csak így vehetik át azokat. Mert bizony sokszor zsírosak, mocskosak, ételmaradékok díszelegnek rajtuk. Né­melyik cseretelep dolgozói szigorúan ve­szik az előírásokat, és nem cserélik ki a piszkos palackokat, máshol kevésbé tö­rődnek vele. A tiszták és piszkosak per­sze keverednek a szállítás, töltés során, így előfordul, hogy piszkosat kap a kun­csaft a leadott tiszta helyett. Az igénye­sebbek legfeljebb szép szóval vagy némi borravalóval elérhetik, hogy tisztát kapja­nak. A kiürült palackokat a DDGÁZ pince­helyi üzemegysége tölti. Tisztítást itt sem végeznek, bár az ez évre előirányzott re­konstrukció keretében palackmosó be­rendezés telepítését is tervezik. Az elő­írások szerint az új palackokat először 10 év múlva, majd ezt követően 5 évenként vetik alá nyomáspróbának. Ezt a Zala megyei Újudvaron végzik, az ide kerülő palackokat alaposan megtisztítják, ha szükséges, felújítják. Tíz év, de még öt év is bőségesen ele­gendő ahhoz, hogy a fogyasztó legna­gyobb elővigyázatossága és jó szándéka ellenére elpiszkolódjanak a palackok. Gondoljunk csak a szállítás és a tárolás körülményeire. A tisztítással pedig senki sem foglalkozik ez alatt a hosszú idő alatt. Az még csak elvárható lenne a la­kosságtól, hogy a palackokat a lehető legkevésbé szennyezze, de az már talán kevésbé, hogy rendszeresen tisztítsa azokat. Vagy ha mégis elvárják, akkor a helyzet nem fog javulni. Igazi megoldás csak az lehet, ha a gázt szolgáltató vállalat gondoskodik a rend­szeres tisztításról.-áa­Magyar, történelem és filozófia szakos tanár Bábel Ernő, a bonyhádi Perczel Mór Közgazdasági Szakközépiskola igazgató­ja, aki meghívót kapott a megyei pártbizott­ságnak arra az ülésére, melyen gazdaság- politikai témát tárgyalt a testület, és a mel­lette dolgozó szakértői bizottság.- Nyilván azzal, hogy önt a testületi ülésre invitálták, a humán értelmiségiek vélemé­nyére, ennek a véleménynek a tolmácsolá­sára voltak kíváncsiak. Ön történelemtanár - nyilván ebből az aspektusból közelítette meg gazdaságunk mai helyzetét.- A napi gondjainkat mi éljük meg, s köz­ben nem gondolunk arra, hogy a világgaz­daság több válságidőszakot is ismert. Ez nemcsak a szocialista fejlődésre igaz, ha­nem általános tétel. Más történelmi korsza­kok átmeneteiben is jó néhány olyan gaz­dasági társadalmi feszültség tapasztalha­tó, amelyeknek a megoldása azokban a korokban sem volt néhány éves'feladat, hanem évtizedek kellettek mire kilábaltak a bajokból. A XIII. századi itáliai városálla­mok, kereskedővárosok mutatnak gazda­sági válságjeleket, s nagyon érdekes, hogy ezeket a gazdaság akkor is egyfajta érde­keltségi rendszer megkeresésével, és megtalálásával oldotta meg. Ha közelebb ballagunk a történelemben korunkhoz, van arra is példa, hogy a gazdaság a munka- szervezéssel fokozza a termelékenységét. Amikor a manufakturális rendszer csődbe jutott, specializálódni kellett a munkafolya­matban, ezt Angliában, Franciaországban tették a XVI. században. De egészen pici dolgokon is megfordulhat a gazdaság. A franciák például nem tudtak mást kitalálni, mint azt, hogy kurrens cikkekkel jelennek meg a világpiacon, - gondoljunk csak a francia piperecikkekre, parfümökre. A tör­ténelem mindig produkált válsághelyzetet, de mindig megtalálták azt, ami a gazdasá­got kihúzta a csávából, és valamelyest to­vábblendítette. Nem biztos, hogy makró- struktúra szinten kell gondolkodni, hanem elő kell vennünk a józan eszünket. Biztos ugyanis, hogy sok-sok jó ötletre lenne szükség, de valahogy nem akarnak előjön­ni, és nehezen épülnek be azokba a terüle­tekbe, amelyekre most figyelünk.- Igen, a lassúságunkról, a nehézsé­geinkről mintha mi nem is vennénk tudo­mást, holott számos külföldi üzlet emiatt hiusul meg, s az első ami szemébe ötlik annak, aki nálunk Magyarországon sze­retne vállalkozni.- Lassúak vagyunk, adminisztratív jel­legűek, s ez nagyon nehéz örökség. Szükség lenne arra, hogy rugalmasab­bak legyünk mozgékonyabbak, és bi­zony egységesek is. Nem biztos, hogy azzal kellene foglalkoznunk most, hogy a szervezeti szabályzatot vizsgálgatjuk, sok energiát nyel el az öntisztulási folya­mat, és ennek a programja. A feladatok rangsorában meg kell határozni, hogy mi kerüljön az első helyre.- Mire kellene hát mindenekelőtt össz­pontosítanunk?- A gazdasági élet felgyorsítására, je­lesen az infláció megfékezésére, az élet- színvonal romlásának megállítására, s ami szerintem a legfontosabb: a dolgo­zóknak biztosítani kell az egyéni érde­keltséget. Ezeket próbálgatjuk ugyan, de nehezen megy. Pedig közben az idő vág­tatva rohan. Sokáig ráértünk, de most már nincs idő tétovázni. Arany János a Toldiban nagyon pontosan fogalmaz: „Hajt az idő gyorsan - rendes útján eljár - / Ha felülünk felvesz, ha maradunk nem vár / Változik a világ: gyengül ami erős / És erős lesz, ami gyenge volt azelőtt."- A világgazdaságban tehát az egyik legfontosabb komponens az időtényező.- Igen, s én is úgy gondolom, hogy 3-4 év alatt nem lehet megállítani a folyamato­kat - ez 10 évet is igénybe vehet. Tíz év az ember életében sok, de a történelem szem­pontjából csak egy villanás. Ahhoz, hogy mi ebből az átmeneti bajból kijussunk, egyértelmű stratégiára lenne szükség.- Igen, de kinek a feladata kidolgozni ezt a stratégiát?- Ez a kormánynak a dolga, de a párt­nak is, ha a gazdaságpolitikát is nézzük.- Mit kellene tennie a kormánynak?- Olyan programmal előállni, amely néhány tájékozódási pontot kijelöl, s ezt a programot végre is kellene hajtani. Most a napi feladatok dzsungelében pró­bálja kialakítani a kormány azt a straté­giát, ami a lehetséges megoldásokat je­lentené. A kormánynak az Országgyű­lésnek az MSZMP-nek el kellene dönte- • nie, hogy mi a viszonya a stratégiához. Tehát akar-e, tud-e, mer-e hosszabb tá­von gondolkodni, és programot adni, vagy pedig ezek a hoszabb távra megfo­galmazott feladatok csak a napi gondok enyhítésére elegendők. A kérdés, hogy van-e cövek, amihez a hajónkat ki tudjuk kötni? Gyakran az derül ki, hogy mi a fo­lyón a hajóról csupán a táj, a part szép­ségeit nézegettük, ahelyett, hogy lever­nénk a cöveket. Tehát stratégiára van szükség, és azért, mert ennek a társada­lomnak a hitét ennek a társadalmi rend­szernek kell visszaadni. Ez csak a straté­giai pontok kijelölésével lehetséges. Nem hiszem, hogy olcsó optimizmus: mi hajlandók vagyunk nagyon keményen dolgozni, de emellett szeretnénk megsej­teni az utánunk következő nemzedék sorsát is. D. VARGA M. Megalázó segítség Az utolsó kétezer forint Rendeletből elégtelen Ülünk a konyhaasztal körül. Minden egyes elhangzó mondattal közelebb jutunk a már-már hihetetlennek tűnő történethez, ami nemcsak szomorú, hanem fölháboritó is. Az asszony idegesen tördeli a kezét, fér­je, Németh Ferenc nagyokat slukkol a filter nélküli cigarettából és a papírokat rakos­gatja - közben kettőt-hármat megmutat közülük. A már említett határozatban az áll, hogy a Pincehelyi Nagyközségi Közös Ta­nács rendkívüli szociális segélyben része­síti a házaspárt a belecskai elöljáróság döntése alapján.- Ha ráírták volna, hogy a fiaimnak vissza kell fizetni a pénzt, akkor föl sem vesszük - Pnondja az asszony, aki öt fiút nevelt föl, s érthető módon nem volt munkaviszonya. Főzött, mosott, rendezte a szép házat és a környéket. - A fiúkat taníttattuk. Mindnek rendes, jó szakmája van. És megbízható gyerekek. Majdnem mind határőr volt. Ha segítséget kérnénk tőlük, nem tagadnák meg. De inkább mi adunk nekik egy kis to­jást, meg amink van. Szóval, ha szűkösen is, de kijövünk a férjem nyugdijából... Most is négy kis südelékünk van az ólban.- A feleségem azt mondta, hogy a két­ezer forinton vegyünk egy új mosógépet. A régi húszéves és sok baj van vele. Tettünk volna hozzá még... De jó, hogy nem vettük meg, - folytatja a férj, majd együtt emlékez­nek vissza arra a „szívfájdító napra”, amikor a pénzt fölvették. Tehát megérkezett a pénz, nyomban megvették a fát, haza is ho­zatták. Délután jött az egyik fiúk, akinek büszkén mutatták meg a „jó darabig elég tűzifát”. Az meg? Nem, hogy örült volna, ha­nem először mérges, azután pedig sértő­dött lett. Némi huzavona után kiderült, hogy még karácsony előtt jártak nála és testvé­reinél környezettanulmányon (három fiú Tolna megyében él, egy Siófokon, egy pe­dig Székesfehérváron) és munkahelyüktől bekérték a kereseti igazolást - megállapí­tandó, hogy a tartásra kötelezhető gyerme­kek képesek-e anyagilat támogatni a szü­lőket. A fiúknak és a menyeknek ez az eljá­rás teljesen joggal igen rosszul esett, mert úgy fogták fel a dolgot, hogy szüleik „a ta­nács segítségével kérnek tőlük pénzt, ne­tán végrehajtatják őket”. A kívülálló először elítéli a tanácsot, mert úgy véli, ők adakoznak, karácsonyi kisjé- zus szerepében tündökölnek, majd, ha úgy alakulnak a dolgok, akkor a támogatást megfizettetik a hozzátartozóval. De nem er­ről van szó, mint az világosan kiderülta pin­cehelyi tanácson. Pály Dezső tanácselnök és Csömör Józsefné igazgatási előadó megmutatják a 17/1986. (XII. 28.) Eü. M. számú rendeletet, mely előírja a már emlí­tett eljárást a rendkívüli szociális segélyek esetében is. Másképpen: a rendelet szelle­mében válik a jó szándékú segítség meg­alázóvá. S éppen ezért, ebből nem kérve Németh Ferencék is visszaküldték a pénzt a feladónak, s nyilatkozatot is tettek, hogy tanácsi támogatást többé nem óhajtanak, még akkor sem, ha mégoly jól jött volna ne­kik a kétezer forint. S ezek után megtudtam azt is, hogy azoknak a betegeknek, akiknek a nagymértékben megemelkedett gyógy­szerárak megélhetésüket megnehezítik, azoknak segítség, azaz gyógyszertámoga­tás adható. Sajnos, szintén a „17-es” ren­delet szellemében kell eljárniok a taná­csoknak. Gondolom, hogy a segélyre szo­rulók ezután visszavonulnak, s legfeljebb kevesebb tejet vásárolnak, hogy jusson a gyógyszerre. így legalább hozzátartozóikat is megmentik a megalázó tortúrától. V. HORVÁTH MÁRIA Ámulva bámulom, hogy nincs manap­ság egy valamirevaló hetilap, alkalmi kiadvány, amely ne közölne a lelkem mé­lyét firtató, netán pikáns tesztet. A dolog egyszerű, mint a pofon. Feladnak vagy húsz kérdést, amire háromféle válasz kö­zül lehet választani. Minden válasz ér va­lamennyi pontot, ezt össze kell adni, majd az eredmény ismeretében elolvasni a kiértékelést. Jó játék. Megtudhatom például, hogy vannak-e tartalékaim, azaz bírom-e erővel a meg­próbáltatásokat, vagy sem. Eligazodhatom a saját műveltségem értékeiben, abban, hogy mennyire bírom vagy nem bírom elviselni a sikert, mi a jó házasság, a férfias férfi, és a nőies nő titka. Az ember elvégre is legyen tisztában magával. De hát ezek a kérdések... Enyhén szól­va bárgyúak, és mérhetetlenül ostobács- kák. A „Milyen szerető vagyok?” című tesztben, amely a mostanában legolva­sottabb hetilapunkban jelent meg, pél­dául a következő kérdések szerepelnek. Irtózik-e a költözködéstől? Utál fogorvoshoz menni? Ha kigyullad a lakása, pánikba esne? Munkahelyi gondjai okoztak-e már ön­nek álmatlan éjszakákat? Azt, hogy valaki milyer. szerető, ho­gyan lehet kideríteni e. akből a kérdé­sekből, egyelőre rejtély. Viszont kényte­len vagyok nyíltan kimondani: igenis, a munkahelyi gondjaim olykor álmatlan éj­szakákat szeréznek. Különösen akkor, ha ilyen blöd papírfaló szamárságokról kell jegyzetet írnom, mint a tesztek teszt­je. Puszta kíváncsiságból azért kitöltöt­tem ezt az ominózus tesztet, amiből meg­tudtam: „Ön egy fantáziátlan „száraz pi- pás”. Vállalom. dvm Hurok a kötélen jl6.- Ez embertelen - nezett Kaszasra, s mikor a sajat neve mellett is meglátta a számokat, ismét lehajtotta fejét. Kaszás diadalittasan állt az íróasztallal szemben.- Megmondtam, hogy az én falumban rend lesz, míg bennem a párt bízik, addig a járásban mi leszünk a legjobbak, ha beledöglünk is. Ezt személyesen Rákosi elvtárs várja el tőlünk, azoktól, akik itt va­gyunk az első vonalban. Az elnök nem szólt egy szót sem. Bénán ült az Íróasztal mögött. A koszos irkát szorongatta a kezében.- Az elvtársak megdicsértek - mondta 1989-ben a rogyadozó ház gangján Kaszás István, s bizonyítékul azt az irkát húzta elő a zsebé­ből, ami alapján Méhesen 1952 őszén 300 százalékra teljesítették a beszolgáltatást. - Aztán három hónap múlva kizártak a pártból - keseregte. - Azt mondták az elvtársak, hogy baloldali túlkapáso­kért. Engem, Kaszás Istvánt. Pedig mindent megtettem a pártért, mert tudtam, hogy éheznek Budapesten az emberek, s munkástestvé­reinken segítenünk kell, hogy legyőzzük az imperializmust. Életha­lálharc volt ez. Még most is bizonyítani tudom, hogy az ellenség té­vesztette meg az elvtársakat. Ez a füzet bizonyíték arra, hogy csak at­tól vettem el, akinek volt. Összeesküvés. Majzlik, a tanácselnök, meg Saramó János jelentett föl. Nem a megyénél, ott én dicséretet kap­tam, hanem fönt Pesten. Egyenesen onnét jött a parancs: Kaszást ki kell zárni a pártból, mert túlkapásokat követett el.- így volt, Lajos bátyám? - kérdezem Dorogitól.- Sajnos - mondja.- Hát ez is benne van a negyven évünkben - mondom. Felhőssé válik Dorogi Lajos homloka. Látom rajta, hogy teljesen összezavarodott. Pedig Kaszás történetét ő is ismeri, azt is tudja, hogy még mindig munkál benne a vakhit, és igazán majd a Kaszá­sok toynak felháborodni, ha kiderül, tényleg neptelkeles volt í9ot>. Olyan népfelkelés, amely nem akarta megdönteni a rendszert, csak a sztálinizmust, a rákosizmust.- A Kaszást még egyszer elzavarták - villanyozódik fel Dorogi La­jos. - A téeszszervezéskor. Először Méhesről, mert megint csak túl akarta teljesíteni a tervet. Akkor azt mondták a tekintélyesebb pa­rasztok, hogy bárkinek aláírnak, csak a Kaszásnak nem. Azután az én csoportomba osztották be és a Duna menti falvakba mentünk. Onnét nekem kellett elküldeném, mert nem bírt a vérével.- Jó messzire kerültünk az eredeti témától - próbálom meg befe­jezni a beszélgetést. Látom az öregen is, hogy fáradt, kicsit megnyu­godva térhet haza, hogy aztán napokig rágódjon a múlton. Szüksége van erre, mert meg kell értenie a mát. Ehhez pedig kíméletlen szem­benézés szükségeltetik. Magamon is változásokat vélek felfedezni. Hol gyűlölöm a Kaszá­sokat, hol megbocsátó vagyok. Ezek az emberek soha sem maguk miatt tették, amit tettek, hiszen ágrólszakadtak maradtak, s mégis elevenen él bennük a hit.- Majd az okosok eldöntik - áll föl Dorogi Lajos. - Csak félek: me­gint rosszul döntenek. S a fegyvert megint nekem kell a kézbe venni. Próbálom még nyugtatgatni, de a sokat élt ember bölcsességével mosolyog rám.- Most azt gondolod, hogy borúlátó vagyok? - áll meg egy pilla­natra. - Az öreg már az árnyékától is fél: szó se róla, szeretném még ezt a pár évet békében lemorzsolni. Félek, hogy semmi sem lesz be­lőle. Arra azért vigyázzatok, hogy a „népfelkelők” nehogy megsze­rezzék a hatalmat, és arra is, hogy a Kaszások nehogy megint kiszol­gálói legyenek a hatalomnak. Bölcsnek kellene lenni, hogy az ember válaszolni tudjon. Erre azonban most nincs idő, mert az események öles léptekkel nyargal­nak. Ekkor még nem tudjuk, hogy a párt vezetői nem egyeztették a vé­leményüket. A főtitkár Svájcban tudta meg, hogy Pozsgay Imre nép­felkelésnek titulálta 1956-ot. Ekkor még az új helyzeten rágódtunk. S azt gondoltuk, hogy téve­dés történt, megint elhallottunk valamit. Szó sincs róla. A keddi és a későbbi nyilatkozatok bizonyítják: rendkívüli KB-ülést kell össze­hívni. A hét közepén meglepetésemre Bodor jelentkezett.- Beszélnünk kellene - mondja a telefonba. - Összezavarodott bennem minden.- Gondolod, csak te vagy egyedül? - méltatlankodott.- Ne hülyéskedj, persze, hogy tudom, az egész ország most ezzel foglalkozik. Csütörtökön este Bodorék lakásán próbáljuk rendezni a dolgokat. Találgatunk csak. Biztos információk nincsenek. Kelemen Bandi, a népművelő nem kis ellenérzést kiváltó gondola­taival traktál bennünket. Hatalmi harcról beszél, törésről és felelőt­lenségről.- Kelet-európai betegség - állapítja meg. - Mi csak akkor va­gyunk képesek egyetlen lépést is megtenni, ha elsöpörjük a múltun­kat, megtagadjuk a történelmet. A máig élő sztálinizmustól is úgy akarunk megszabadulni, hogy bedobunk a köztudatba ilyen megál­lapításokat, mint a népfelkelés. Csak azt nem vesszük és veszik ész­re, hogy éppen ezzel adunk ismét talajt a sztálinistáknak. Mert ők még mindig rendet akarnak csinálni: erős kézzel. A vita néha sértegetéssé fajul. Van köztünk sikeres vállalkozó, aki kijelenti:- Míg ti marakodtok, mi meggazdagodunk.- Nem a munkából - vágja oda Bodor.- Mondtam én azt? - méltatlankodik Sulyok Géza. - Betömjük a hiánygazdaság réseit jó pénzért, aki ezért megvet bennünket, annak azt tudom mondani, hogy sajze, ami közönségesen szart jelent. Folytatjuk. HAZAFI JÓZSEF

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents