Tolna Megyei Népújság, 1989. február (39. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-28 / 50. szám
TOLNA _ 4 NÉPÚJSÁG 1989. február 28. Mozi Gazdagok vagyunk Az Eldorádó bemutatója nyitotta meg február 3-án az idei filmszemlét, s az ember a Magyar Film- és Tv-mű- vészek Szövetsége állásfoglalását olvasva, mely szerint „...elérkezett az utolsó pillanat a helyzet egészével való nyílt szembenézésre”, nem tud ellenállni a kísértésnek, hogy párhuzamba állítsa a két üzenetet: a filmesek kollektív és Bereményi Géza egyéni kiáltványát. Mert egyfajta kiáltvány ez a film. És most valljuk be őszintén: ez a definíció voltaképpen a sarokbaszo- rítottak segélykiáltását takarja, hangos kiáltást az emberi értékekért, azok fenn- és életbentartásáért. Bereményi írta és rendezte a filmet, nem ö kiált, a film „dübörög”. Dübörögnie kell ahhoz, hogy mi, nézők, hajlandóak legyünk tudomásul venni: a Teleki tér piackirálya, Monori sorsában igenis értékeiben szétom- ló életünkre-sorsunkra ismerünk, jobb képességeink nemesebb kifutástól megfosztottságára, kiszolgáltatottságunkra a társadalmi-történelmi szerencsekerék szeszélyeinek; csak a nagy szembenézések pillanatában vallja be magának az ember, hogy belső inflációja a morális érték anyagi értékre váltásának köszönhető, és csak a csőd pillanatában, hogy az első fedezete nélkül a második sajnos semmit sem ér. Ha nem szent a cél, nincs, ami szentesítse az eszközt - véljük kiolvasni az antifőhős életútjából, de ugyanez olvasható ki a piackirály hajdani ellenfele, a kommunista suszter ötvenhatos nyugatra meneküléséből is. És mégis drukkolunk Monorinak, abban a reményben, hogy a bármilyen fajta gazdagság esélyt jelent. Sajnos, hiába. Eperjes Károly Monorija voltaképpen megbabonáz. Minden képessége megvan ahhoz, hogy maga alá gyűrje ellenfeleit a balsors packázá- saival együtt. Durva báj sugárzik belőle, jobb sorsra érdemes bunkósított intellek- tualitás, de hiába. A világ elkáoszosodásával szemben hatástalannak bizonyul az életmentő szándék szolgálatába állított aranyrúdhalmaz. Ha nincs ügy, az egyéni cél, a magánérdek elbukik a személytelen történelmi sodrásban. Kiváló film. Díjnyertes film. Ha az a siker mércéje, hogy az alkotó üzenete eljut a nézőkig - sikeres is. Vettük az üzenetet. Szomorú. - d. e. Tv-napló A vers dicsérete Arany János egyik tanulmányában azt írja, „a költészet ünnepe a léleknek", s hasonlóval Csorba Győző egyik könyvének címében is találkozunk: A szó ünnepe. .Valóban az, meghitt pillanat a napok sodrában, amikor önfeledten mondunk magunk elé régi verssorokat, s már nem is a szavak közvetlen jelentése fontos, hanem a mögöttük élő sejtelem, mert ki fejti meg a titkát az „ó lassan szállj és hosszan énekelj” titkának, s az Üllői úti fákra az is emlékezik, aki talán soha nem járt arrafelé. A vers iránti érdeklődés az utóbbi években, évtizedekben megcsappant, elveszítette régi tekintélyét, szerepét, egyre kevésbé van jelen mindennapjainkban. Valamikor a fiatal lányok díszes küllemű könyvecskékbe másolták le azokat a verseket, amelyek közel álltak szívükhöz. Rájuk emlékezett Szerb Antal, amikor 1944-ben, történelmünk egyik mélypontján kiadta nevezetes Száz vers című gyűjteményét, egybegyűjtve a világirodalom száz, számára legkedvesebb versét, útravalóul és vigaszul a nehéz esztendőkben. Az antológiának váratlan sikere volt, hamarosan újabb kiadására is szükség lett. De a háborús évek után a vers árfolyama zuhanni kezdett, amiben nyilván része volt Révai értetlen irodalompolitikájának is, midőn a versben a napi politika agitációs eszközét látták, s úgy gondolták, egy vers szolgálhatja a begyűjtést vagy az adófizetési morált is. A vers ellenállt ennek a szándéknak, bár éppenséggel adott történelmi időszakban a napi feladat sem idegen tőle, ezért hathatott elementáris erővel Petőfi Nemzeti dál-a, a Talpra magyar, ami egybefolyt 1848. március 15-ével. S így járt kézről kézre az elmúlt évtizedek egyik nagy költeménye, lly- lyés verse, az Egy mondat a zsarnokságról, míg végre hivatalosan is megjelenhetett s közkincs lett belőle. Közben a vers iránti vonzalom mégiscsak csökkent, s most a televízióban Alföldy Jenő sorozata igyekszik visszaadni rangját, joggal megillető tisztességét. A szombat esténként elhangzó Vers mindenkinek megmaradt, ezt egészíti ki A hónap verseiből című új sorozat, amely havonta húsz percet kér a mai magyar költészetnek. Szerencsés ötlet: Alföldy Jenő egy hónap magyar versterméséből válogat, s így hónapról hónapra keresztmetszetét adja a magyar lírának, egyben a nézők közreműködését is kérve, hogy Írják meg, mi tetszett, mit éreznek magukhoz legközelebb. Ezzel Alföldy Jenő nemes vállalkozása elősegítheti azt is, hogy a líra ismét közügy legyen, egy vers megjelenése pedig esemény, amit az olvasók számon tartanak. A februári válogatás bőséges volt, a húsz percben tíz költő fért el, köztük első helyen a nemrég elhunyt Weöres Sándor, őt követték a többiek: Széchy Margit, Veress Miklós, Szepesi Attila, Ágh István, Zalán Tibor, Rába György, Szabó Árpád, Deák László, Eörsi István. Nincsenek nemzedéki szempontok, ahogy más szempontok sincsenek, mert csak versek vannak, s jó lenne, ha a nézők is bekapcsolódnának ebbe az országos szellemi játékba, amelynek nagy a tétje, a magyar vers. Cs. L. Kerekasztal után Latolgatott megújulás Dr. Baiipap Ferenc válaszol A megújulási elképzelések, törekvések számbavételével nyilvános eszmecserét rendezett a Magyar Népművelők Egyesülete és a Népművelés című folyóirat. E kerekasz- tal-beszélgetésen jelen volt dr. Bali- pap Ferenc, a Dombóvári Városi Művelődési Központ és Könyvtár igazgatója is.- Ahhoz, hogy innovációról, reformról beszéljünk, abból kell kiindulni, hogy válság van.- Igen. Ezzel kezdtem én is hozzászólásomat azon a beszélgetésen, eszmecserén. Most megismétlem csak az ott elhangzottakat, bár az már a Népművelés hasábjain megjelent, de azt hiszem, hogy az viszonylag szűk réteg olvasmányai közé tartozik. Szóval, amikor megújulásról esik szó, az az alaphelyzet, hogy erre azért van szükség, mert valami nagyon rossz. Érzésem szerint leginkább az állami értékrend és az az intézményrendszer van válságban, amelyik e szerint a szisztéma szerint próbál működni és hatékony lenni. Nem a kultúra van válságban Magyarországon, mert az is kultúra, ahogy az emberek ezeket a viszonyokat megpróbálják túlélni. Legfeljebb ez a kultúra nem intézményes keretek között táplálkozik és nem arra irányul.- Egyáltalán, lehet-e keresleti törvények alapján szervezni az intézményes kulturális tevékenységet?- Nem lehet. Hiszen az állampolgároktól elvonják azt a pénzt, amivel a kulturális ágazatot finanszírozni kellene. A kupec népművelői irányzat arra próbál rávenni bennünket, hogy rentábilis, nyereséges művelődési tevékenységeket, piacos megoldásokat csináljunk. Ez azért reménytelen, mert a népművelőnek ehhez töke kellene, amit kockáztathat. Megkérdeztem előző miniszterünket: ugyan mit értsünk azon, hogy a továbbiakban a minisztérium a tevékenységet és nem az intézményt akarja támogatni. Ez ugyan szépen hangzik, csakhogy nem jelent számomra semmit... Elmondtam, tevékenység már csak az van a házban, ami képes fönntartani magát. Miközben lepusztul, megszűnik a támogatás, fenntartás, eközben szám szerint kimutatható, hányán jelentkeztek a művelődési házban hirdetett tevékenységre azok közül, akiknek korábban semmilyen kapcsolatuk nem volt az intézményünkkel. Tavalyelőtt ez a szám 580 volt, tavaly is megközelítette ezt. Az innováció, a reform itt kezdődik.- A népművelő tehát látja, hogy mit kellene csinálni, tudja a módszereket, alkalmassá képes válni, hogy mások hasznára legyen...- ... és közben ott tartunk, hogy mindenki másodállás után szalad. Az egyik antikváriumot nyit, a másik óraadó tanár. Kiszámoltuk, hogy az utóbbi szerződésére 60 forintot írtak, ebből 32-őt kap kézhez. Az emberek elhitték, amit egy évtizede sugalltunk nekik, hogy azért vagyunk, mert hasznukra akarunk lenni. Most nincsenek meg azok a feltételek, amelyekkel a szükségleteket ki tudnánk elégíteni. Azok a legelemibb feltételek hiányoznak, amelyeknek a megteremtése állami feladat volna. Tessék megnézni az 1960 óta épült művelődési házak állapotát. A mi tízéves művelődési házunk tetejének 80 százalékán beesik az eső, rohad a parketta és a szőnyegpadló is. Ilyen intézmény nem azért nem tud inno- válódni, mert a benne dolgozó népművelők balfácánok. Nem azért. Nem is a helyi társadalmon múlott, hanem felsőbb irányításon, amely most is tehetetlen. Ha én Dombóváron érvényes intézményt tudok csinálni az itteni társadalom számára, akkor ezt tehessem, mert az itt élőknek kijár.- Mi az, ami miatt a közművelődésnek igenis prioritást kellene kapni még a mai helyzetben is?- Az, hogy a gazdasági, társadalmi és mindenféle változáshoz, megújuláshoz ismeret, tudás, képesség, műveltség kell! Decsi Kiss János Rádió Gépjárműtároló (minden szerdán és pénteken 18.30-kor, a Petőfin) Kicsapódik a Garázs-ajtó, és felbőg Nagy Feró motorja. Elsöprő lendület. Gőzerővel robog a zene. Rock, rock, rock és/vagy ciki duma. Majdnem megnéztem, hogy mit jelent az ambulancia az idegen szavak szótárában, de ez most nem egy olyan írás. Ez a Garázs!!! A mikrofonnál: Nagy Feró! Gyorsan kell Imi, gyorsan kell olvasni. Rock- tempóban. Je-e-e-e! Tükrözi a műsort az írás, tükrözi a műsor a műsorvezetőt. Zene-e-e-e! A Garázs nemtudomhányadik adása. Közben levelek. Feró, nem jövök ki az őseimmel. Feró, küldj egy hatalmas, velőtrázó, falrengető je-e-et! Kemény rock, kemény szók. Waszlaviktól: „Hej halászok, halászok, mit fogott a hálótok? Veresszárnyú Nagymaros, ott a fogás takaros.” És másoktól: „Anyánk még néha sir, már nem is vigasztalom, te sem tehetsz róla, hogy nyugatra űzött a társadalom." A főbb drog- ambulanciák cimei. Felsorolja: Nagy Feró. Versek is érkeztek. „Látomás: Hazamegyek, kimegyek a kertbe, apám, látom ás.” Visszatérő motívum a lapátnyél Nagy Feró költészetében. Saját müve: „Üss a kölökre, üss a kölökre a lapátnyéllel jó nagyot, sózz oda, mit tehetsz még? Mit tehetsz még azonkívül, hogy lekensz egy nagy pofont, mit tehetsz még?” Visszatérő motívum. Még egy ős-Beatrice koncerten hallottam, 10-12 éve, Szolnokon. A dátum nem lényeges. Csak a tempó. Tömény legyen az írás, sőt kapkodó! És csöppet se magyarázkodó. Je-e-e-e!- w Az „ország iskolája” Neveltjei: Csokonai, Kölcsey, Irinyi... Debrecenben a főiskola őse 1526 körül alsófokú iskola lehetett, akadémiai rangját a reformáció megerősödésével nyerte el. „Schola nostra”, a „mi iskolánk” - így emlegették már az 1556-ban kelt latin nyelvű feljegyzésekben. Volt olyan évszázad, amikor a 300-400 főnyi diáksereg választott vezetője irányításával teljes önálló testületet alkotott. „Iskola könyv nélkül - olyan, mint tábor fegyver nélkül”. E latin eredetű mondás szellemében a professzorok elsőrendű feladatuknak tekintették a könyvtár gyarapítását. Hajdan a bibliotéka őrzött minden értékes tárgyi emléket. A város nyomdája is évszázadokon át a magyar nyelvű irodalmat szolgálta. A főiskola eltartói Debrecen városa és a református egyház gyülekezetei, pártfogói az erdélyi fejedelmek voltak, Bocskai István, Bethlen Gábor, a Rákócziak, Apafi Mihály támogatták. A diákok évenként kétszer a város környékén is gyűjtöttek természetbeni adományokat. A papjelöltek nagy ünnepekkor vidéken teljesítettek egyházi szolgálatot. Svájc, Németország, Hollandia, Skócia protestáns egyetemeinek ösztöndíjrendszere biztosította, hogy a Kollégium tudományos szintje azonos magasságban álljon nyugat-európai testvérintézmények fel- készültségével. A17. században a debreceni alma mater a magyar protestantizmus egyetlen főiskolája a királyi és hódoltsági Magyarországon. Példakép: Várad eleste után az ottani főiskolának is menedéke lett. Nagy professzorok A külföldön tanuló debreceni származású jeles diákok közül kiemelkedik a bázeli egyetem oklevele szerint „minden erénnyel és tudással ékes” ifjú, Maróthi György (1715-1744). Hét évig külföldi egyetemek hallgatója. A Kollégium tanáraként történelemtudományokat, ékes - szólást, és matematikát tanított. Nyelvismerete kortársait is bámulatba ejtette. Ismerte a latin, görög, héber nyelveket. Olaszul, németül, hollandul, franciául beszélt is. Számos tankönyvet irt. Tanítványai rajongtak érte. Hatvani István (1718-1786) profesz- szor filozófiát, kémiát, fizikát, matematikát, élettant, földrajzot, csillagászatot adott elő harminchét esztendőn át, többnyire zsúfolásig megtelt tantermekben. Egyetemes tudós. Meghatározta Debrecen földrajzi szélességét. Leírta az akkor (1769-ben) feltűnt üstökös pályáját. A váradi gyógyvizek vizsgálatával ő az első magyar bal- neológus. A marburgi, majd a leydeni egyetemre szóló meghívását elhárította. Mint életrajzában írta: „jobban szeretem gyászos helyzetben lévő egyházunkat, mint Hollandia virágzó szabadságát és tanári fizetését”. Az „alma mater” A diákok akkor az iskolát alma maternek, tápláló anyának nevezték. Fiúi szeretetük bizonyítékául latinul ajánlották első nyomtatott művüket, vagy külföldi tanulmányútjaik során gyűjtött értékes könyveiket ajándékozták a könyvtárnak. Falai között a szabad parasztság, és a tehetséges jobbágyfiak ezrei tanultak. A Kollégium neveltjei: Csokonai Vitéz Mihály, Kazinczy Ferenc, Kölcsey Ferenc, Arany János, Irinyi János, Ady Endre, Móricz Zsigmond, MedA főiskola öregdiákjai szűrben, nyestes kun süvegben. A rajzot Csokonai József, a költő apja készítette 1775-ben. gyessy Ferenc és hazánknak még számos nagy fia. A kollégiumi nagykönyvtár félmillió kötetet magába foglaló könyvállományában 146 ősnyomtatvány, több mint 3000 régi magyar és ritka könyv van. Ilyen könyvtár nélkül aligha fejlődhetett volna Debrecenben tudós költővé Csokonai. Itt gyökerezik Ady jártassága a régi magyar irodalomban. Erről vallott Móricz Zsigmond: „Nagy papok, a reformátorok titokzatos szelleme égetett itt... a könyvtár százezer kötete nekem az emberiség minden becsességét jelentette”. Debrecen dicsérő jelzői között talán az a legragyogóbb, mellyel az 1561-ben nyomdát alapító „bujdosó kassai prédikátor”, Huszár Gál a várost jellemezte: „Magyarországnak és Erdélységnek... világosító lámpása”. Az 1538-ban alapított Református Főiskola, a Kollégium osztozik Debrecen dicsőségében. MÁSÍTS LÁSZLÓ Jelenet az Eldorado című filmből
