Tolna Megyei Népújság, 1989. február (39. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-27 / 49. szám
1989. február 27. Képújság 3 Nincs valuta rókaszérumra Az ebeket vagy az embereket oltsuk? „A tenger is cseppekből áll” Közéletet élő asszonyok? ; Vásárlási jegy a résztvevőknek Mostanság Szekszárd gyakorta szerepel a tévében, rádióban. De a város jó hírét növelö adások közt akadt az elmúlt hetekben három olyan is, amit szívesen nélkülöztünk volna. Felhívások voltak ezek, vagy inkább kétségbeesett segélykiáltások. Izgatott szülők, hozzátartozók kérték egy-egy kutya gazdáját, jelentkezzen, s hozza magával kutyája oltási bizonyítványát. Minek magyarázzam, tudja mindenki, az előzmény az volt, hogy a Munkácsy utcában, a Tartsay lakótelepen, később pedig a Kadarka utcában egy-egy eb megharapott valakit, s ez nem csupán fájdalommal járt, hanem fennállt a ve-- szély, a kutya veszett. Van ugyan az így megkapott kórnak ellenszere, egy oltássorozat, ami, igaz, csak ritkán okoz bonyodalmakat, de nem teljesen veszélytelen. Viszont ezt időben kell beadni. így, ha a kutya nem volt beoltva veszettség ellen, ezt a kisebb veszélyt vállalják, s megindul a versenyfutás az életért. Szerencsére eddig két eset kivételével a szérum hatott előbb, mint a vírus. Mit lehetne mit kellene tenni, hogy a halálos betegség veszedelme ne lebegjen a fejünk felett? Mert manapság már - nem minden alap nélkül - majd minden kutyában, macskában a fertőzés forrását képzelhetjük. Dr. Bagi Emíliától, a Tolna Megyei Köjál osztályvezető főorvosától hallottam, Magyarország volt a világon az első, ahol bevezették a kutyák veszettség elleni oltását, és sokáig itt volt a legszigorúbb, és ennek következtében a legjobb ennek megvalósítása. De csak volt. A városszéli házaknál, a domboldalakon sokasodó tanyák mellett egyre több a kutya. És soknak ezek közül csak átmenetileg van, vagy egyáltalán nincs gazdája. Mert, amikor szüret táján a szőlőre, tanyára kell vigyázni, etetik a szorgos ebet, de amikor adót kellene fizetni érte, vagy oltatni vinni, a gazda gondossága alábbhagy. A kutya elkóborol, ösz- szefut fertőzött állattal - lehet ez kutya, róka, sőt, mert egyre több ezek között is a veszett, macska is. És míg a vírus a szervezetében el nem végzi kegyetlen munkáját, az obsitos házőrző a betegség kényszerének engedve fertőz tovább. Jó pár évvel ezelőtt, amikor a gazdátlan kutyák még csak a város játszótereit szennyezték, akciót szervezett a tanács, s fegyverrel ritkították a kóborló állatokat. Ez ellen nyomban tiltakoztak az állatvédők, s hangjuk erősebb volt, mint az embert, a gyermeket védőké. A napokban a Szekszárdi Városi Tanács illetékeseitől, Hóf Júliától és Jenes- ki Ferenctől érdeklődtem.- December végéig elvégeztünk egy teljes körű összeírást. Nehéz volt. A külterületeken a mezőőrök is segítettek regisztrálni a tanyák mellett lévő kutyákat.- Biztos, hogy teljes volt ez az összeírás?- Reméljük. Mit mondjak erre? A jó szándék, a tenni akarás kétségbevonhatatlan. De hát azóta,hangzott el az említett három felhívás. És úgy tudom, annak eredményeként is csak egy kutyát sikerült azonosítani, és az sem volt veszettség ellen beoltva. Bonyolult dolgok ezek. Mert vannak állatvédők, akik inkább az állatokkal törődnek, gazdák, akikben szunnyadozik a kötelességtudat. És még egy harmadik gond is párosul ezekhez; kevés a pénz. Erről, illetve ennek következményeiről viszont dr. Patonai Iván megyei főállatorvostól hallottam. Tőle tudom, hogy a megye északi felében főleg a rókák terjesztik a veszettséget. Ellenük, de mondhatom úgy is, értük - értük is -, egy nagyon ötletes eljárást dolgoztak ki. Oltás helyett etetést. A veszettség ellen védő szérumot a rókák kedvelte ételekbe adagolnák, s így a ravaszdiak sem kapnák meg s adnák tovább a betegséget. De ilyen szert csak tőkés valutáért lehet behozni, s bonyolult, napról napra bonyolultabb világunkban erre már pénz nem jut. Pedig, ha ma valamivel többe is kerülne, inkább ezt kellene most megvenni, mint helyette - később és sokszor - ennek hiányában azt a vakcinát, amivel a harapott gyerekek, felnőttek életét lehet megmenteni. Egyébként a napokban a város központjában rámmordult egy, az átlagosnál is kisebb kutya. Korábban soha nem féltem, nem ijedtem meg a megtermettebb példányoktól sem. Most jeges rémület fogott el, hátha veszett, s hiába védekezem, a kór kényszerének engedelmeskedve megmar. • Szerencsére nem így történt. Hátrálva távolodtam, és még messzebbről is visz- sza-vissza néztem, nem jön-e felém. Pocsék érzés volt. És - bár a világért sem akarok pánikot kelteni - el kel hogy mondjam, meggyőződésem, ha nem teszünk valamit, egyre többször, és egyre többen fogunk emiatt megijedni.-szepesiHomokot kavaró szélben ballagok a kajdacsi művelődési ház felé. Az ötvenes éveket idéző színház- és moziteremben a nagydorogi áfész vezetőin, a takarék- szövetkezet képviselőin kívül alig lézeng pár ember, pedig öt perc múlva - a kiadott meghívók szerint - kezdődik az áfész, takarékszövetkezeti közös beszámoló taggyűlés. (Később megtudom, hogy Kajdacson hagyománya van ennek. Soha sem kezdődnek pontosan az ülések és az emberek nem is sietnek, hogy pontosan ott legyenek.) Tény, hogy negyed óra múlva már több, mint százan vagyunk. Viszont férfiak alig. A padsorokat lányok, asszonyok töltik meg. Köztük néhány gyerek és talán tizenöt-húsz férfi. A belépőket az áfész csinos hölgyei fogadják. Aláíratják a jelenléti ívet, ennek fejében mindenki kap ajándékba egy ötven forintos vásárlási utalványt, amit az áfész bármelyik boltjában pénzzé, illetve termékké változtathat. Hallgatom a beszámolót, amit a Nagy- dorog és Vidéke Áfész igazgatóságának képviseletében Szabó Gyuláné terjeszt elő. A gazdálkodási eredményeket ismertetve úgy érzem, a környék lakosságáról szól. Azokról, akik az áfész körzetében - Nagydorogon, Kajdacson, Sár- szentlörincen, Bikácson, Pusztahencsén és Győrkönyben - élnek. E térségben tavaly 234 millió volt a kiskereskedelmi forgalom. Nyolc százalékkal meghaladta az előző évit. Élelmiszerre 15,2 százalékkal költöttek többet, mint 1987-ben, ösz- szesen 93 milliót. Persze ez nem biztos, hogy az életszínvonal növekedését jelzi, gyanítom, az árváltozásokkal van összefüggésben. Árulkodó tény az is, hogy a ruházati áruforgalmat a visszafogottság jellemezte, csak az olcsó árfekvésű termékeknek volt piaca, a forgalomban két százalékos visszaesést mértek. Mint mindenütt, itt is hiányos volt az ellátás hűtőszekrényekből, fagyasztóládákból és olcsó, hagyományos tüzelésű kályhákból. Az, hogy a nagydorogi cukrászüzem süteményei iránt is csökkent a kereslet, az áfész vezetői szerint az év közben folyamatosan növekvő áraknak köszönhető. A teremben ülők - természetesen - megtapsolják a beszámolót. (így illik, később kiderül, hogy azért nem mindennel elégedettek.) Az áfész kajdacsi intézőbizottságának elnöke, Mohai István a helyi forgalmi adatokat ismerteti, majd a Siómenti Takarékszövetkezet társadalmi elnökének, Csékó Györgynek a beszámolója következik. Néhány érdekes adatot feljegyzek a noteszomba. Megtudom, hogy a tavalyi évre egymillió-háromszázkilencvenez- res nyereséget terveztek, ami év végére hétmillió-hatszázezres lett. Háromszáz- harmincmilliós forgalmuk során 1988- ban tizenhárommilió kamatot fizettek ki a betéteseknek. És egy jellemző kajdacsi adat. A falu lakóinak huszonhétmilliója van takarékban és négymillió kölcsönt vettek fel a tavalyi évben. Tanulságos adathoz jut, aki ezeket a számokat ösz- szehasonlítja a falu 1500-1600-as lélek- számával. Termet betöltő zsongás támad, amikor hozzászólásra szólítják fel a jelenlevőket. Már azt hiszem, bezárhatjuk az ülést, amikor egy férfi a szikvízellátás zavarairól, megoldatlanságáról beszél. Aztán valaki megkérdezi, hogy ha ilyen jó a takarékszövetkezet nyeresége, miért nem fizetnek több kamatot. Mögöttem egy férfi az áfész ügyvezető igazgatójáról, Jaksa Jánosról beszél. Jó vezetőnek, jó kereskedőnek, az emberekkel bánni tudó, határozott embernek tartja. A minősítés ellen - az érintett kivételével - senki sem tiltakozik. Majd kéri, hogy az áfész ne foglalkozzon nyugatról behozott bálás ruhák árusításával, mert azok - szerinte - az AIDS-betegséget terjesztik. A nyilvánvalóan képtelen állítást senki sem cáfolja. Viszont ígéretet kap, hogy miként eddig se, az áfész ezután se forgalmaz ilyen termékeket. Figyelemre méltó érdekes felszólalás következik. Egy idős férfi a kerekedelem- ben dolgozók érdekeltségéről beszél. Fizetésükben az eddiginél jobban érvényesüljön a bolt forgalma, az eredményesség. Mert az nagyobb udvariasságra, hatékonyabb kereskedői mentalitásra serkenti az eladókat. Majd a leselejtezett, elkótyavetyélt dolgokat említi. Javasolja, hogy az elavult berendezési tárgyakat, leírt gépeket az áfész a jövőben árverésen értékesítse, mert az több hasznot hoz, mintha csak leírják, a tüzé- pen értékesítik. „Lehet, hogy csak kis hasznot hoz az árverés, de a tenger is cseppekből áll” - mondja. A község tanácselnöke, Lengyel János a konkurencia fontosságáról beszél. Utal arra, hogy az áfész tápboltjának forgalma többek közt azért is esett vissza, mert a téesz is nyitott egy boltot, ahol rendszeresebb az ellátás, a gazdák szerint jobb minőségű a táp. Elmondja azt is, hogy egy kiskereskedő engedélyt kapott a községben használt ruhák, így bálázott árunak a forgalmazására. A közeljövőben sor kerül az egyik vegyesbolt felújítására, amit a megyei tanács támogatásával az áfész és a községi tanács közös erőfeszítésével sikerül majd megoldani. Egy közbeszóló arról érdeklődik, hogy a százéves épületet minek újítják fel, miért nem újat építenek. Számok röpködnek, amiből kiderül, hogy Kajdacson erre a közeljövőben semmi esély sincs. Lassan elfogynak a hozzászólók, a mo- corgásból látszik, sokan készülnek haza. Az órámra nézek, háromnegyed nyolc. A híradót lekéstük, de a nagy filmre még hazaérnek az emberek. Talán‘ezért sincs több hozzászólás, így senki sem tiltakozik, amikor Mohai István levezető elnök az ülést bezárja. Öt percen belül üres a terem. Jaksa Jánossal beszélgetünk.- Az ötven forintos vásárlási jegy közönségcsalogató, netán közgyűlési órabér volt? - kérdezem nem kis kajánsággal. A válaszból megtudom, hogy a nagydorogi áfésznél régi hagyomány, hogy a beszámoló taggyűlésen megjutalmazzák tagjaikat. Régebben tombolajegyet kaptak a résztvevők és különböző árucikkeket sorsoltak. Sok volt a vita, a sértődés, ezért döntöttek az egységes vásárlási jegy mellett. Hazafelé az autóban azon gondolkodom, hogy a gyűlésen miért voltak döntő többségben asszonyok. Elfogadom, hogy a vásárlás mindennapi nyűge őket terheli, tehát az áfésszel közvetlenebb kapcsolatban állnak, mint a férjük. De a hozzászólók - egy kivétellel - mind férfiak voltak. TAMÁSI JÁNOS Nincs elegendő olcsó élelmiszerekből A kiskereskedelmi forgalom januárban 52,4 milliárd forint volt, ami fogyasztói áron 28,2 százalékkal több, összehasonlítható áron azonban csaknem 9 százalékkal kevesebb, mint tavaly az év első hónapjában. A terv csak 0,2 százalékos csökkenést irt elő, így lényegesen kevesebbet vásároltunk, mint amire a kereskedelem számított - állapítja meg a Kereskedelmi Minisztérium jelentése. Az élelmiszerforgalom januárban folyó áron 25,1 százalékkal növekedett, amiben nagy szerepe volta lakosság áremelés előtti felvásárlásának. Az áremelést követő időszakban nagymértékben visz- szaesett a kereslet. Ruházati cikkekből 46,1 százalékos volt a forgalomnövekedés az egy évvel korábbihoz képest, s ez elsősorban a sikeres téli vásárral magyarázható. A vegyesiparcikkek forgalma 32,9 százalékkal nőtt, ám, mivel ez folyó áron értendő, nagyrészt az áremelkedések következménye. Januárban romlott az egyensúly az élelmiszeripari termékek kínálata ée kereslete között. A vevők elsősorban a viszonylag olcsóbb húsárukat és' húskészítményeket, tejtermékeket keresték. Ezekből azonban nem tudott elegendőt kínálni a kereskedelem. Visszaesett a sütőipari termékek vásárlása, keresettebbek lettek viszont a hosszabb ideig eltartható, kissé drágább kenyérfélék. Összességében megállapítható, hogy januárban a fogyasztásicikk-kereskede- lem kínálata kedvezőbb volt, mint egy évvel korábban. Az év eleji készlet biztonságos hátteret nyújtott a kereslet kielégítéséhez. Tapasztalható azonban, hogy a lakossági kereslet tovább differenciálódik, s ezért helyenként értékesítési gondokra kell számítani. Régi műhely A sárközi községek olyanok, mint a testvérek. Sok mindenben hasonlítanak egymásra, de mindegyiknek vannak sajátos jegyei is. Ilyen például Öcsényben, a Fő utcán egy régi kovácsműhely, vagy sárköziesen mondva „méhel”. A figyelemre méltó épület és a mellette lévő lakóház sok olyan egyedi jeggyel rendelkezik, ami a hajdani népi építészet fontos tanúja, de tanúja az egykori mesterek szaktudásának is, magának a néhai tulajdonosnak, Simon Lajos kovácsmester szaktudásának is, hiszen a vasalásokat ő maga készítette el. Érdemes volna az épületekre nagyobb gondot fordítani, akár védelemben részesíte-
