Tolna Megyei Népújság, 1989. február (39. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-18 / 42. szám
ÁJ 1989. február 18. 5 1 1 : merősénél hagyta és rábízta az akkor lektorált - Magyarország gyógyfürdőiről és barlangjairól írt - munkáját. A Panoráma kiadóval szerződött, de végül tájegységenként dolgozták fel ugyanezt a témát. A kéziratot ma is őrzi, a borítóján: Salus in balneis - A víz gyógyszer. A fényképek ki tudja, mikor kallódtak el.- Meséltem rengeteget, de tudnék még egyszer ennyit, tudják, egy börtönviselt embert sehol nem fogadnak be. Két éve a Balaton mellől jöttem ide, de nem maradok. Hogy miből él? A nyugdíj nem jár, hiszen 58 éves, állandó munkahelye nincs, magángazdálkodóként bejegyezve gazdasága sehol. Nyulászkodni akart nem is olyan régen, de semmi nem lett belőle. Nem lepi meg a kérdés, bár önmagának jó ideje felállította a választ, furcsa ideológiáját. Mit rontott el? - Semmit és mindent. Soha nem tudtam íróasztal mellett megmaradni, de munkapad mellett sem. Harminckét munkahelyem volt, mindent csináltam már életemben. A jövöm? Kézit csókolom abban a pillanatban, hogy eladom a házat, ahol szállást tudnak adni, oda megyek. Jól érzem magam. Ilyen egyszerű. Takács Zsuzsa Fotó: Kapfinger András fkodik a „sajtérlelő” a szekszárdi Kadarka utcában legkisebb az önköltsége, kicsi a gyártásközi veszteség, kicsi az élőmunka- és a fajlagos energiafelhasználás. Mindezt természetesen ismét az igazgató mondja. A magam részéről inkább Varga Vendelhez csatlakozom, aki szerint: „Bűn volt ezt az üzemet megszüntetni. Mindig jó minőségű sajtot gyártott.”- rostás - Fotó: - gk Kereskedő gyerekek Dombóváron- Nem kér még egy pogácsát is a szendvics mellé? Friss, most kaptuk.- Köszönöm, nem.- Akkor vigyen a gyermekeinek! - néz rám a szőkésbarna fiú.- Köszönöm, nem kérek mást. Fizetés után beszélgetésre nincs idő, hisz tízperc van, a gyerekek hosszú sora állt a büfé előtt. így inkább a vásárlókat faggatom.- Most csak pogácsát vettem - mondja egy csöppnyi fekete kislány, Vad Ágnes.- De nagyon szeretem a túrós táskát és reggel teát, tejet is szoktam vásárolni.- Miből telik erre? Van havi zsebpénzed?- Nem havonta kapok pénzt. Minden reggel tíz-tizenkét forinttal jövök el otthonról, abból gazdálkodom. Néha még csokira is jut. *- Az iskolának, véleményem szerint fontos feladata, hogy az árutermelés feltételeire, a közösségi gazdálkodás viszonyaira is megtanítsa a gyerekeket - mondja Csáky László, a dombóvári Molnár György Általános Iskola igazgatója. - Az iskolabolt csak egy részterülete az iskolaszövetkezet tevékenységének. Emellett a tanulók gerberát és gombát termesztenek, gyümölcsösládákat szegelünk és az Országos Oktatási Központnak bérmunkában diákat keretezünk. Az ipari raklapgyártás a jövő héttől indul be, az ifjúsági csoportunk, ahol túlkoros gyerekek tanulnak, bérmunkában fóliahegesztéssel foglalkozik.- Mindezzel a gyerekek pénzhez jutnak?- Igen, a szövetkezetben rendes gazdálkodás folyik. Tavaly egymillió-kétszázezres árbevételünk volt, aminek mintegy tíz százaléka a tiszta haszon. Ebből egyharmadot kapnak a gyerekek.- Önálló az iskolaszövetkezet?- A dombóvári áfészhez tartozunk, de annak önálló iskolaszövetkezeti csoportja vagyunk.- Nem lenne célszerűbb, ha az itt befektetett energiát a gyerekek a tanulásra fordítanák?- Semmiképpen. Ez nagyon fontos nevelési terület. Az életre való felkészülésnek szerves része, hisz itt megtanulnak felelősen gondolkodni, gazdálkodni és rendszeres munkára is rászoktatja az a tevékenység őket. . * Vége a tízperces szünetnek, a vásárlói roham múltán fellélegeznek a kis eladók.- Kereskedőnek készülsz? - kérdezem előbbi beszélgetőpartneremet, Gerencsér Gábort.- Nem, dehogy! Katonai kollégiumba jelentkezem, katonatiszt szeretnék lenni- mondja.- És te? - nézek a másik eladóra Kiss Gáborra.- Szekszárdra, az ipari iskolába jelentkeztem bádogos tanulónak - válaszolja. *- Felváltva jönnek az idén a nyolcadik d. osztályosok ide eladónak - veszi át a szót Rákosfalvi Pálné, a gyerekeknek Erzsiké néni, aki a boltban az egyetlen felnőtt. - A többségnek esze ágában sincs kereskedőként továbbtanulni. Itt mégis lelkesen dolgoznak.- Láttam, hogy mindent a gyerekek csinálnak. Mi itt a felnőtt vezető dolga?- Nagy forgalom esetén én is beállók, de csak irányítok. Az viszont nagyon fontos - és erre odafigyelünk -, hogy a gyerekek mennyire udvariasak egymással.- Mármint az eládók?- Nem. A pult mindkét oldaláról beszélek. Az udvarias kiszolgálás épp oly fontos, mint hogy a kis vásárlóinkat megtanítsuk kulturált módon kérni.- A gyerekektől hallottam, hogy naplót vezet, pontozza a teljesítményüket...- Igen. Minden gyerek, minden nap tíz ponttal indul. Ebből csak levonás van.- Miért lehet mínusz pontot adni?- Három szempont szerint értékelek. A rendtartás, a higiénia, az udvariasság és a szendvicskészítésné) végzett munka alapján. Ha külön kell szólni az egyik eladónak, hogy kezdjen mosogatni, az már hibapont épp úgy, mint amikor udvariatlanul szól a vásárlóhoz, vagy elkésik reggel.- Mikor nyitnak?- Reggel hét órakor, de egy félórával előbb már itt kell lenni mindenkinek. Akkor főzzük a teát, készítjük a szendvicseket, hogy mire a bejárók, vagy a messze lakók átfagyva beérnek, meleg teával várhassuk őket. * Tavaly Magyarországon 777 iskolaszövetkezeti csoport működött, mintegy nyolcvanezer taggal. A közöttük meghirdetett versenyben a nagydíjat a dombóvári gyerekek kapták. A hétszázhetvenhét iskolaszövetkezet összbevétele huszonötmillió forint volt. Ebből a dombóvári százötven tagú iskolaszövetkezet 1,2 milliós árbevételt könyvelhetett el. TAMÁSI JÁNOS „Vezess át az élet tengerén” < a romos, elhagyott ház Szakadáton, ;suth utcában. A keskeny járdájú utca oldalán az utolsó előtti házon tábla, a udvar, rendes ház" hirdeti a felirat en feleslegesen, hiszen elég csak egy pillantást vetni a zöld zsalugáterekre, a fehér falakra, a gereblyézett nagy kertre, máris látja az érkező, olyan emberek laknak itt, akik munka nélkül meglenni nem tudnának. Az udvaron kutya csahol vadul. A konyhában három idős ember ül csendesen beszélgetve. Duruzsol a tűzhely, az akácfahasábok jó meleget adnak. A patolyatfehérre sikált, gyalult deszkapadlón szőnyeg. A konyhaasztal körül csuhéval font székek. A kredencben, a poharak alatt fehér horgolt csík. A sarokban, az asztal fölött falvédő, felirattal: „Jézus szive szeretlek én, vezess át az élet tengerén.” A két idős férfi közül jöttünkre az egyik feláll, búcsúzik.- A fölső szomszéd, ő is Krémer - int a távozó után a háziasszony, Krémer György- né. - Vagyunk még ilyen névvel egy páran a faluban - fűzi hozzá magyarázatként.- Úgy jöttem ide, 28 évesen, ebbe a házba férjhez ötvenkettőben - mondja mosolyogva az idős asszony. - Három és fél évig voltam Oroszországban. Hatan laktunk itt, amikor idekerültem, anyósom, apósom, a nagyszülők, meg mi. Az öregek itthon dolgoztak, mi meg mentünk az urammal, kerestük a pénzt. A férj, Krémer György az egykori kőműves, 1953-ban, amikor látta, hogy nem jutnak ötről-hatra, így szólt fiatal hitveséhez:- Te jössz velem, a mutterék meg majd dolgoznak itthon.- Handlánger voltam, hordtam a téglát meg a maltert - mondja az alacsony, vékony termetű asszony. - Az Alsóleperdi Állami Gazdaságnál dolgoztunk 5 évig. Voltunk Szakadátról vagy harmincán, férfiak, nők, vegyesen. Ponyvás teherautóval mentünk hétfő reggel, padok voltak hátul, fáztunk. Szombaton délután jöttünk haza. Mi, asszonyok, lányok, szolgáltuk ki a kőműveseket. Tróglin, tudja, az olyan saráglya - magyarázza - hordtuk a téglát. A maiteres ládát ketten vittük, de így is csak félig raktuk, többet nem bírtunk, inkább többször fordultunk. Vidáman mesél, nem panaszkodik, büszke rá, hogy akkoriban megkereste havonta a 800 forintot, a férje meg az 1300-at. Nem kis pénz volt ez az 50-es években.- Vajtán, amikor az olajtartályokat építettük, már a konyhán dolgoztam - folytatja. - Az ebédet úgy hozták Cecéről, a vendéglőből, azt kellett kiosztanom. Nyáron száz- százhúszan voltunk az ipari tanulókkal együtt, télen csak ötven-hatvanan. Mári néni sorolja az egykori teendőit. Kelés reggel hatkor, utána teafőzés, szétosztása a reggeliző kőműveseknek. Aztán takarítás a munkásszállás szobáiban, söprés, ágynemühúzás, télen kályhapucolás. Majd ebédosztás, mosogatás, boltba, postára menetel.- Az urammal meg az öcsémmel, aki művezető volt, külön szobában laktunk. Jó kis hely volt, ja, ja - emlékezik. - Vaságyat matraccal, párnát, két pokrócot adtak. A spór- helten főztem a vacsorát magunknak minden este. Krumplit, kolbászt, sonkát, gombát, amit az erőn szedtünk. A kőművesek és segédeik reggel héttől délután négyig dolgoztak. Utána télen Mári néni szvettert, zoknit kötött, vagy stráflit horgolt a stelázsira. A férfiak hallgatták a rádiót, kártyáztak vagy elmentek egy kicsit a kocsmába. Nyáron a Krémer házaspár a munkahelyük mellett kapott kis kukoricaföldet kapálgatta délutánonként. Dinnyével is próbálkoztak.- Muszály volt megfogni a pénzt - kapcsolódik a beszélgetésbe a férj.- Svábok vagyunk, kitelepítettek bennünket az egész családot, úgy szöktünk vissza, én Ausztriából, apámék Németországból. Közben itt mindenünk odalett. Ezt a házat, az apait, visszakaptuk amikor beléptek a faterék a téeszbe, de úgy kellett mindent újra vennünk, nem volt még egy székünk, asztalunk sem. Mindent kezdhettünk elölről. Most azért megvan minden - mutat körbe a házban.- A spájzban két hízó sonkája, stifolde- rek, kolbászok. A mélyhűtőben hús, zöldségek. Baromfi is van még vagy 48, mondja Mári néni, aki már megrendelt 30 előnevelt csirkét, no meg még két kotlóst is ültet majd a tavasszal.- Áh, már nem bírunk annyit - szabadkozik kendőjét igazgatva a március 22-én 66. életévét betöltő Krémemé. - A szőlőt is leadtuk a téeszek, nem bírja az uram megművelni, rossz a szíve, állandóan feltöltődik vízzel. Kapunk érte 25 mázsa morzsolt kukoricát, azzal hizlalunk.- A nyugdíjból megélünk. Most emeltek 360 forintot, én kapok 3340-et, a férjem 3904 forintot.- Itt a nagy kert, megtermelünk mindent. A krumplit már eladtam, de a fokhagyma nem kell az idén.- Ingyen ugyan vinnék... Néha így is odaadom, kinek gyűjtsünk? Gyerekünk nincs. Szomorúság a szemekben, a reszkető öreg kezek a ház előtti lugas borát kínálják.- Pedig nem ihatna - böki meg párját az asszony - gyógyszert szed. De hát ez már csak az öröme. F. KOVÁTS ÉVA ■ „Ez a világ vége, továbbállok, amint lehet” „A kedvenc verseimet egy füzetbe gyűjtöttem, Karinthyt, Villont...” „Handlanger voltam” Most éppen Erzsi néni az eladó
