Tolna Megyei Népújság, 1989. február (39. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-02 / 28. szám

1989. február 2. NÉPÚJSÁG 3 A gazdasági rendészet munkájáról Válasz a kihívásra Iplllilll Interjú az Orio*j|lamásí gyáregységének igazgatójával A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság gazdasági rendészete egyrészt lakossá­gi bejelentések nyomán dolgozik, más­részt önmaga is tesz a bűnmegelőzésért és felderítésért. Mindig a kis közösségek és a lakosság érdekeit közvetlenül érintő ügyekben jár el. Ebben együttműködik velük a rendőr­főkapitányság többi osztálya, a külső szervek közül a NEB, a Kereskedelmi Felügyelőség, valamint a gazdasági és pénzügyi szakemberekből álló tanács­adó testületek. Az eddigi tevékenységüket lezáró ér­tékelés statisztikája röviden a következő: 21 elkövetővel szemben kezdeményez­tek, illetve folytattak büntető eljárást. Ti­zenkilenc ügyben dolgoztak, ebből saját elrendelésük 14 volt, 2 esetben a nyomo­zás teljesítését megtagadták, egyikben megrovás alkalmazása mellett. S mindez a statisztika 1987. július 1 -je óta. Nehéz a gazdasági rendészet nyomozóinak dol­ga, pedig a gazdasági életünkben zajló változások egyre inkább megkövetelik, hogy a gazdasági életben bekövetkező bűncselekmények megelőzése és felde­rítése is hatékonyabb legyen. Mert saj­nos a gazdasági bűncselekmények kö­zött is nagyszámú a látens bűnözés, gondoljunk csak az árdrágításokra, a vesztegetésekre. Utóbbinál döntő szere­pet játszik a hiánygazdálkodás. Mert amíg nagyon sok áruhoz raktárban csú­szópénz ellenében lehet csak hozzájutni, nehéz a vesztegetések számát vissza­szorítani. A Tolna megyei gazdasági rendészeti csoport vizsgálatai során 33 bűncselek­ményre derült fény, így többek között sik­kasztásra, csalásra, hűtlen kezelésre, befolyással üzérkedésre, árdrágításra, adócsalásra. Kiemelt figyelmet fordítanak olyan be­jelentésekre, jelzésekre, amelyek arra utalnak, hogy egyes kisszövetkezetek­nél, gazdasági munkaközösségeknél, magánvállalkozások kapcsán sorozatos szabálytalanságok fordulnak elő, visz- szaélések történnek. Amennyiben a bejelentés, vagy észle­lési információik tartalma bűncselek­mény gyanújára utal, feljelentés-kiegé­szítés körében tisztázzák, bűncselek­Ülést tartott a bonyhádi városi pártbi­zottság, melynek napirendjén az 1988. évi gazdasági munkáról szóló beszámo­lót, az idei évre vonatkozó feladatokat, valamint a fegyelmi bizottság munkájáról szóló tájékoztatót vitatták meg. Javaslat hangzott el a városi pártbizottság 1989. évi munkatervére vonatkozóan is, majd sor került a beszámoló megvitatására, az új feladatterv elfogadására. A gazdasági munkát elemző anyag részletesen szólt a város üzemeinek, a városkörnyék iparának gondjairól, a termelésben és a közhangulatban jelent­kező tendenciákról, éppúgy mint a piaci mény történt-e avagy sem. Feljelentés- kiegészítést 5 esetben rendeltek el, '3 ügyben nyomozás elrendelésére került sor, egy ügyben a nyomozás teljesítését bűncselekmény hiányában megtagad­ták, egy esetben pedig előterjesztésük alapján a Szekszárdi Városi Ügyészség az elkövetővel szemben a nyomozás megtagadása mellett megrovást alkal­mazott. S hogy milyen tapasztalatai vannak a megvizsgált ügyek kapcsán a gazdasági rendészetnek? A lakásszövetkezetek kö­rében vizsgált ügyeknél az, hogy a fel­ügyelőbizottságok felállítása névleges, ellenőrző tevékenységet nem folytatnak. Az érdekképviseleti szervek által végzett ellenőrzések során megállapított sza­bálytalanságok mögött több esetben bűnelkövetések húzódnak meg. A gaz­dasági munkaközösségek működési - tevékenységi körüket sok esetben széles skálán jelölik meg, melynek teljes mér­tékben közel sem felelnek meg, és olyan tevékenységekkel is foglalkoznak, me­lyeket részükre jogszabály tilt. És 1989-ben sem várható látványos javulás. A gazdasági rendészet nyomo­zói egyre nehezebb feladatok elé kerül­nek, sokkal több munkával kell majd szá­molniuk. Továbbra is számolni kell gaz­dasági nehézségekkel, a reálbérek és az életszínvonal romlásával, az inflálódás folytatódásával. Minden területen sza­badárakkal találkozunk majd, növekedni fognak a magánvállalkozási formák, tö­megesen várhatók az adócsalások. A ke­reskedelemben a hamis mérések, árdrá­gítások, áremelések várhatóan szapo­rodni fognak. Éppen ezért a gazdasági rendészet kiemelt figyelmet fog fordítani az állami, szövetkezeti és magánszektor, a különböző munkaközösségek, kisvál­lalkozások, kisszövetkezetek működé­sük találkozási pontján kialakult munka nélküli jövedelemszerzési, visszaélési le­hetőségek feltárására. Fontos feladatuk lesz a hiánygazdálkodás, a mutatkozó áruhiányok következtében fellépő spe­kulációs és korrupciós cselekmények felderítése, az esetleges áruvisszatartá­sok megállapítása. Emellett fontos szere­pet játszik majd továbbra is a fogyasztói érdekek védelme. pozíciók javításának szükségszerűségé­ről, vagy éppen az építőiparban, mező- gazdaságban tapasztalható mai gon­dokról. * Erősítette a jó példákkal szolgáló és újat hozó kezdeményezéseket, kiemelte a ma gazdasági valóságában is sikerrel dolgozókat. A beszámoló a kereske­delem, az infrastruktúra, a város gya­rapodása és a városkörnyék erősödése kérdéskörére is kitért, szó volt benne a foglalkoztatás kérdésköréről, valamint ajánlást tett az anyag az idei év gazda­ságpolitikai feladatainak tervszerű segí­tésére. (Folyt. 1. oldalról)- Az ember bemegy a szórakoztató elektronikát kínáló üzletekbe és mit lát: a Skála Electronic elárasztotta a piacot eu­rópai színvonalú, ITT televíziókkal. Diva­tos, esztétikus formák, sarkított és lapos képcsövek, sztereo hangátvitel, sőt, digi­tális jelfeldolgozás - és persze igen ma­gas ár - jellemzi ezeket. Halljuk, hogy a Videoton a francia Thomson mamutcég­gel kooperálva kezdi gyártani a hason­lóan színvonalas készülékeit, sőt, már piacra is dobtak kisebb mennyiséget. Ugyanakkor az Orion körül csend honol. Önök nem akarnak válaszolni ezekre a kihívásokra?- Kicsit messziről kell elkezdenem, hogy a kérdésre kielégítő választ adhas­sak. A korlátlan utazási lehetőség, a ma­gánbehozatal és a kereskedelmi vállala­tok importjának jelentős könnyítése drasztikus csökkenést hozott és hoz a belföldi gyártású televíziók iránti keres­letben. Zárójelben jegyzem meg, hogy igen sok bóvli kerül így az országba, amelyeknél a magyar ipar termékei job­bak. Mi a tervezéskor a belkereskedelmi vállalatok által jelzett igényeket vesszük figyelembe, és bizony idén már gond­jaink vannak a tervekkel, olyan kicsi a megrendelésállomány. Fokozzák gond­jainkat az alkatrész-beszállítók időnként elképesztő mértékű áremelései, valamint a külföldi alkatrészekre kirótt magas vá­mok is. Elképzelhetőnek tartom, hogy a jelentős keresletcsökkenés és a nem megfelelő szabályozók miatt az egész magyar elektronikai ipar le fog épülni. Reméljük, erre azért nem kerül sor, mert ennek komoly hatásai lehetnek. Számba véve az összes alkatrész-és késztermék- gyártót, közel százezer ember foglalkoz­tatása válhat kérdésessé. De visszatérve a választék kérdésére, a gazdaságos sorozatnagyság tartása miatt egy ilyen nagy vállalat nem gyárthat 6-8-nál többféle különböző árfekvésű televíziót, az extra igények kielégítésére. Erre csak kisebb vállalkozások képesek gazdaságosan. Aztán meg az emberek­nek is egyre kevésbé van pénzük 60-80 ezer forintos televíziókat venni. Termé­szetesen azért nálunk is folyik gyárt­mányfejlesztés, és ez az üzletekben is megmutatkozik. Az új készülékeink mo­dernebbek, esztétikusabbak, szolgálta­tásaikban többet nyújtanak, mint elődeik, és mindezt a viszonylag olcsóbb, 30-40 ezer forintos árkategóriában.- A televíziók legfontosabb - a minő­séget meghatározó - alkatrésze a kép­cső. Az Orion lengyel képcsöveket épít a készülékeibe. Ezekkel kapcsolatban sok fogyasztói panaszt hallottam már, hogy néhány év alatt veszítenek színeik­ből, fényerejükből.- Én nem osztom ezt a véleményt. A lengyelországi gyárban amerikai tech­nológiával és gyártósorokkal készülnek a képcsövek. Vizsgálataink szerint a mi- nősgük jó. Inkább azzal van problémánk, hogy a lengyel partner nem szállítja le azokat kötelezettségeinek megfelelő mennyiségben és időben, annak ellené­re, hogy a képcsőgyár beruházási terhei­ből mi is komoly részt vállaltunk.- És mi van a hifitornyokkal? A nagy is és a kicsi is igen népszerű volt, mégis el­tűntek az üzletekből.- Igen, mindkettőnek abbahagytuk a gyártását, gazdaságossági megfontolá­sokból. Gondolom, a mai kis lakásmére­tek miatt nem volt megfelelő kereslet olyan nagy teljesítményű készülékre, mint amilyen a nagyobbik tornyunk volt. A minitorony pedig igen magas, közel 30 százalékos nyugati importhányaddal ké­szült, és ez gazdaságtalanná tette. Hazai gyártóktól vagy szocialista importból nem sikerült helyettesíteni a nyugati részegységeket, így nem tudtuk tovább gyártani.- Eddig nem sok biztatót hallhattunk... Mégis, milyen terveik vannak az idei és az elkövetkező évekre?- A helyzet meglehetősen rossz, de nem kilátástalan. Ajelenlegi szabályozók arra ösztönzik a vállalatokat, hogy bér­munkát végezzenek. Ez nem ütközik az­zal a pillanatnyi érdekünkkel, hogy ha­gyományos termékeink gyártásának csökkenése vagy megszűnése miatt dol­gozóinknak munkát szer zzünk. Most el kell vállalnunk bármit, «.mi munkát és nyereséget hoz. Péld, erre az NSZK- beli Zender céggel kötött megállapodá­sunk. Tavaly 30 ezer darab erősítős szo­baantennát gyártottunk részükre jó mi­nőségben, így erre az évre is kaptunk tő­lük egy százezer darabos megrendelést. Ugyanakkor a jövő érdekében nem mondtunk le a kutatás-fejlesztésről sem, részt kérünk a hazai elektronikai ipar megújulásából. Mert a megújulásra szükség van, sőt, elkerülhetetlen ma már, amikor az egyre inkább magukra hagya­tott vállalatoknak a világpiac porondján kell megállni a helyüket. Árki Ülést tartott a bonyhádi városi pártbizottság Hurok a kötélen- Semmissé sem, de meg nem történtté sem - szólok közbe.- Ebben igazat adok neked fiam.- Elfogadja azt is, hogy a tényeket fel kell tárni?- Mindent elfogadok, ha az tisztességes, s most nem vagyok meggyőződve arról, hogy így van. Konc kell a népnek. Én nem sze­retnék az lenni, azt sem tűrném, ha megint ártatlanok ellen indulna hajtóvadászat - nyugszik meg végül a sokórás beszélgetés végén. Egy levelet nyomok a kezébe azért, hogy megértse mit kell helyre tennünk rövid időn belül. Ez a levél tükrözi a mai korszellemet. S ha ilyenek vagyunk, ha igy van és csak akkor hozható helyre minden, hogy új történelemkönyvet írunk, akkor neki kell állni a munkának mihamarabb. „Tisztelt Szerkesztő Úr! Elnézést kérek a zavarásért, néhány gondolatot szeretnék leírni. Kérem, ne csodálkozzanak, ha Méheshez hasonlóan az emberek nem merik nevüket adni, ha egy helyi kiskirály ellen szólnak. Sajnos, hiába tennénk, mi húznánk a rövidebbet, mert ezek a „jó” emberek olyan nagy védelem alatt állnak, hogy nincs az a vád, amely bármily igaz, kimozdítaná őket a helyükről! Méheshez hasonlóan sok helyen igy van ez! „EZEK” felhasználva társadalmi beosztásukat, minden embert sakkban tartanak és aki tőlük függ (mert ugye munkahelyi vezetők ők is, és hozzátartozójuk is) jobban teszi ha úgy táncol, ahogy ők fütyülnek! Mert ha nem, akkor megnézheti magát az em­ber! Még azt sem átallják, hogy társaságban arról dicsekednek, ha a beosztottjuk nem a szájízük szerint ugrál, úgy betartanak, hogy meg- keserüli azt is, hogy a világra jött. Ezt mondják és teszik, és betarta­nak olyan embereknek, akik évtizedeket dolgoztak a faluért. Csupán azért, mert nem voltak jó Bólogató Jánosok, vagy nem kérdezték meg reggel a főnököt: hogy ugyan ma honnan kelt fel a Nap? Mert 14. akkor szerintem is arra van Kelet. Tehát ha nem igy viselkedik az ember, akkor nem átallanak keresztülgázolni mindenkin. Megaláz­nák a Másik embert, magánéletében, a gyerekein keresztül, a fel­sőbb szervek előtt. Bemocskolják úgy, hogy nem tudja amikor visszakerül hozzá a vád, hogy most mi lesz, hogyan áll a főnökei elé. Ezért nem adjuk nevünket. Ez a helyzet Szerkesztő Úr! Mert volt már, akik próbálták, akik sokat tettek. Még egyszer elnézést a zava­rásért, a kuszáit sorokért, de én az egészségemmel fizettem, mert nem voltam »hü alattvaló«”. 1989. január 26. Tisztelettel egy olvasó Süt az arcáról a rettenet, amint olvassa a levelet. Lassan betűzi, remeg a keze, a szeme belevörösödik. Sejtem, hogy mi játszódik le benne. Ez lett a hitből, ami vakhitté merevült. A némák óriási tömege, akik nyögik a gazdaság összeom­lását, a még mindig kiskirálykodó helyi vezetőcskéket. És összeke­verik, hogy kik számítanak „EZEKNEK” és kik akarják azt, hogy má­sok látszódjanak „EZEKNEK”. Kemény ez a csata. A felszínen alig látszik valami, s folyik az iszapbirkózás. S ki kit győz le még nem tud­ható.- Ezt most azért adtad nekem - teszi le a levelet az Íróasztalomra -, mert azt akarod tudatni: ez lett a nagy hitből.- Nem szándéktalanul adtam oda: magára bízom, mit olvas ki be­lőle - felelem rezignáltan. Szeretném ha a mondat nem hangzott volna el, mert látom az öreg arcán, hogy arculcsapással is felér.- Arról én nem tehetek, hogy a szándék mássá vált - mereng. - Én is ugyanúgy szenvedtem, mint a te levélíród - vallja be -, de leintet­tek mindig és Vén Rákosistának bélyegeztek.- Címkeragasztásban világelsők vagyunk. Ha csak ennyi a vég­eredmény, akkor bele kell nyugodni - próbálom összefoglalni az ed­digieket.- Csakhogy én nem nyugodhatom bele, mert akkor hiába küsz­ködtem, hiába agitáltam az embereket egy jobb jövő reményében. Hiába vontam meg a családomtól mindent, mert én becsületes kom­munista voltam... akkor hiába minden.- Ha ilyen egyszerű lenne a válasz, akkor nem volna semmi ba­junk. De mivel a válasz kicsit bonyolultabb, és sok embernek nem tetsző is lehet, így idő kell ahhoz, hogy elemezni lehessen a kort- Nem akarom, hogy bebizonyosodjon: marionettfigura voltam.- Ez nem önkéntesség alapján történik - szállók vitába Dorogi Lajossal. Nem merem kimondani, amit neki is tudnia kellene: „a tudatlanság nem ment föl semmi alól”. A végeredmény a fontos. Az pedig ilyen. S kár a tükörre haragudnunk, ha a képünk ferdének látszik - emléke­zem vissza Csehov egyik epigrammájára. A tükör kegyetlen, s ha jól foncsorozták és nem görbe, akkor a valóságot mutatja. Beszélni kellene másról is. Tudom, hogy ö nem kegyetlenkedett, nem söpörte le senki padlását, nem juttatott embereket börtönbe. De mások megtették. S ők is igazságért kiáltanak. Farkas Vladimirről, a nagyhatalmú ÁVH-s vezetőről is beszélni kellene, aki azt akarja, hogy rehabilitálják, hogy hősként tiszteljék.- Ti nem értetek meg bennünket! - találja ki a gondolataimat az öreg.- Ha a megértésen azt érti, hogy mindenben igazat adunk, akkor ne várják el tőlünk a fejbólintást.- Nem vagyok fafejű! - ugrik fel Dorogi Lajos.- Tudom - válaszolom. - Azt azonban meg kellene értenie, hogy vannak kérdéseink, amire válaszolni kell. És ezek a válaszok a múlt­ban gyökereznek, oda kell visszanyúlni. Maga megérti ezt, jól isme­rem. Még ha fájdalmat is okoz, akkor is megérti, csak hát nemcsak Dorogi Lajosok vannak, hanem Kaszás Istvánok is, akik ha jó szán­dékkal is, de bűnöket követtek el. És a bűn mindenkor bűn - a szán­dék nem érdekel senkit. Folytatjuk. HAZAFI JÓZSEF Hagyományos termék: tv-csatornaváltók szerelése Új termék: szobaantennák az NSZK-ba

Next

/
Thumbnails
Contents