Tolna Megyei Népújság, 1989. január (39. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-13 / 11. szám
2 NÉPÚJSÁG 1989. január 13. Szóvivői tájékoztató (Folytatás az 1. oldalról.) megyei várossá. A javaslat benyújtása előtt a kormány kikéri az országgyűlés illetékes bizottsága elnökeinek véleményét is. Az idegenforgalom helyzetéről és fejlesztésének feladatairól szóló előterjesztéssel kapcsolatban a Minisztertanács megállapította: tavaly jelentős változások következtek be a turistaforgalomban. Az új útlevéltörvény hatására egymillióról négymillióra emelkedett a nyugatra kiutazók száma. Emiatt az idegenforgalmi aktívum százmillió dollárra csökkent annak ellenére, hogy a dollárbevételek emelkedtek. A gyermek- és ifjúságvédelem átfogó szabályozására vonatkozó irányelveket megtárgyalva a kormány úgy döntött, hogy eieken a területeken a jogi rendezés új törvény megalkotását teszi szükségessé. A kormány megbízta a szociális és egészségügyi minisztert, hogy ennek a jogszabálynak az előkészítését alapos helyzetelemzést követően kezdje meg - mondotta bevezető nyilatkozatában a szóvivő! Ezt követően az újságírók kérdéseire válaszolt Marosán György. Az MTI tudósítója emlékeztetett arra, hogy több megye szakszervezeti tanácsa tiltakozó levelet juttatott el Németh Miklóshoz, a Minisztertanács elnökéhez az áremelésekkel kapcsolatban. Arról tudakozódott, hogy mi a kormány véleménye az áremelés lakossági visszhangjáról. A témához kapcsolódva a Népszava munkatársa megkérdezte: késleltetik-e a további ár- és díjemeléseket addig, amíg a béremelések ügyében is valamilyen lépést tudCsehszlovák ellenzék Láng Judit, az MTI tudósítója jelenti: Prágában nagy feltűnést keltett a Rudé Právo csütörtöki számában megjelent cikk, amely Jan Palach diák húsz évvel ezelőtti, politikai indíttatásból elkövetett Vencel-téri öngyilkosságával foglalkozik. A CSKP lapja az írásban élesen támadta az ellenzéket, amely az évforduló alkalmából meg akar emlékezni a két évtizeddel ezelőtti tragikus eseményről. A Rudé Právo azt írta, hogy ugyanazok az erők, amelyek húsz évvel ezelőtt katasztrófa szélére sodorták az országot, most újabb provokációval próbálkoznak, ezért érthető, ha az illetékes prágai kerületi tanács elutasította a demonstráció megtartására benyújtott kérelmet. A „Kockáztatás volt” című írás részletesen foglalkozik Jan Palach halálának körülményeivel és a húsz évvel ezelőtti politikai fejleményekkel. Az újság szerint a jobboldal két évtizeddel ezelőtt, amikor már csökkent a befolyása és érezte, hogy vesztésre áll, úgy akarta visszafordítani az események menetét, hogy kiprovokálta Jan Palach egyetemi hallgató tragikus tettét. A húsz évvel ezelőtti politikai eseményekről azt írta az újság, hogy a CSKP Központi Bizottságának 1968 novemberi ülésén elfogadott határozatok nak tenni a vállalatok. Válaszában a szóvivő elmondta: ezekkel a kérdésekkel a mostani ülésén nem foglalkozott bővebben a kormány, ezért csak a reflexióit adhatja közre. Hangsúlyozta: az országnak elfogadott népgazdasági terve és törvényerőre emelt költségvetése van. A terv és a költségvetés olyan egymáshoz kapcsolódó rendszert alkot, amely meghatározza az áremelések lehetséges mértékét is. A terv és a költségvetés - mint ismeretes - 14-15 százalékos áremelést jelzett előre. Voltaképpen a kormány szociálpolitikai intézkedései ehhez az áremelkedéshez kapcsolódtak. Ebben a helyzetben a kormány egyetlen dolgot ígérhet, azt, hogy inflációt gerjesztő intézkedéseket nem hoz. Azaz: a jövedelemtulajdonosoknak nem teszik lehetővé, hogy teljesítménnyel nem magalapozott jövedelemre tegyenek szert. A gazdaság minden résztvevőjének tisztában kell lennie azzal, hogy ha a kormány a tervbe verteken túlmenő intézkedéseket hoz - béreket ad vagy támogatást követel -, ennek az lesz a következménye, hogy az egyensúly magasabb szinten áll helyre. A kormány által elhatározott további ár- és díjemelésekkel kapcsolatban megjegyezte: ezekről a kérdésekről a Minisztertanács mostani ülésén nem volt szó. A Dunántúli Napló munkatársa a bevásárlóturizmussal kapcsolatos jelentős valutaveszteségre utalva megkérdezte: Várható-e a kiutazások szigorítása?A Minisztertanács ülésén a kiutazások adminisztratív módon történő megszigorításának kérdése nem vetődött fel - válaszolta a szóvivő. gátat tudtak vetni a további szocialistaellenes fejlődésnek. A jobboldal, hogy megpróbálja legalább néhány pozícióját megtartani, politikai nyomásgyakorló akciókat, köztük diáksztrájkokat szervezett. A feszült atmoszférában, a jobboldali provokátorok befolyása alatt, az egyetemi diákok készek voltak bármiféle sokkoló akcióra, s ezzel magyarázható Jan Palach 1969. január 16-án elkövetett tragikus tette is. Az azt követő tíz napban további tizenhét fiatal ember próbált meg hasonló drámai módon öngyilkosságot elkövetni. A Rudé Právo szerint az akkori gyenge párt- és állami vezetés nem tudott megfelelően fellépni ezek ellen az akciók ellen, ezért „Dubcek távozása az első titkári posztról így vagy úgy elengedhetetlenné vált”. Most ugyanazok a jobboldali erők - nem egy akkori képviselőjük -, akik húsz évvel ezelőtt katasztrófa szélére sodorták az országót, újabb provokációval próbálkoznak, tüntetésen akarnak megemlékezni Jan Palach haláláról. Az ellenzék tagjai közül egyesek azzal fenyegetőznek, hogy a diákhoz hasonlóan - mint a lap fogalmazott - „hazardírozó tettét” (azaz drámai körülmények közötti öngyilkosságot) követnek el. A Rudé Právo végül hangsúlyozta: nem lehet csodálkozni azon, hogy az illetékes kerületi tanács elutasította a demonstráció megtartására benyújtott kérelmet. Egy elfelejtett népszámlálás Népszámlálás kezdődött a héten a Szovjetunióban, az októberi forradalom után a hetedik. Azaz a nyolcadik, mert ha hivatalosan nem is, de hallgatólagosan már „rehabilitálták” az elfelejtett - jobban mondva a történelemből kitörölt - népszámlálást. Azt, amelyet a szocialista forradalom győzelmének évében tartottak; 1937-ben, a nagy perek harmadik hulláma idején. A szovjet állami statisztikai bizottság elnöke a mostani összeírást ismertető nemzetközi sajtótájékoztatóján megemlítette az 1937-es népszámlálást. Igaz olyan összefüggésben, hogy adatait „valamely eddig fel nem derített okból megsemmisítették annak idején”. A „fel nem derített okkal” már több mint egy évvel ezelőtt foglalkozott a szovjet sajtó. 1987 decemberében a nyilvánosság élharcosának számító Ogonyok című hetilap próbálta eltüntetni a szovjet statisztika e fehér foltját. Az első népszámlálást - akkor még Szovjet-Oroszország volt az új társadalmat építő ország neve -1920-ban tartották. A másodikat 1926-ban. Ezt követte az 1937-es, de ennek eredményeit nem ismerték el, ezért 1939-ben ismét ösz- szeirták a lakosságot. A még ma is oktatásra használt történelemkönyvek a harmincas évekből csak ez utóbbi nép- számlálásról tudnak. A megtagadott népszámlálásnak tulajdonképpen egyetlen „bűne” volt: lebonyolítói a tényeket, nem pedig a tévedhetetlen vezér elvárásait vették figyelembe. Pedig Sztálin már 1934-ben, az SZK(b)P XVII. kongresszusán megfogalmazta azokat. Ekkor jelentette ki, hogy az ország lakossága 1933 végére elérte a 168 millió főt, tehát négy évvel később a lélekszám ennél kevesebb semmiképpen nem lehetett. A statisztikusok igazán bajban voltak: a Sztálin által említett adat jócskán eltért a valóságtól, még akkor is, ha az 1932-ben kezdődött pusztító éhínség áldozatait akkor kihagyták a halálozási rovatból. A statisztika a nagypolitika kellős közepébe került. 1934-ben ült össze a „győztesek kongresszusa”: a pártban már elnémították a frakciókat, a „tévelygők” megbánást tanúsítottak (bár ezzel csak néhány évi haladékot nyertek) és az első ötéves terv idő előtti sikeres befejezésekor büszkén állapíthatták meg: a Szovjetunió agrárországból ipari ország lett. Az iparosítás mindenütt nagyon nagy erőfeszítéseket követel, de azt, hogy a szovjet iparosítás valójában milyen áldozatokkal járt, még ma sem tudjuk. Ám még a rendelkezésre álló adatok is sokat mondanak. 1931 -ben a Szovjetunió vásárolta fel a világon eladott gépek és berendezések egyharmadát. A következő években ez az arány tovább emelkedett, a világ exportjának majd felét tette ki. Fizetségként túl sok mindent nem adhatott, de szállítani tudott gabonát. Természetesen a belső ellátás rovására, amit aztán az 1932-es rendkívül rossz termése betetőzött. A gabonabegyűjtés az osztályharc fő színtere lett: becslések szerint az osztályellenségnek kikiáltott kulákság ellenállásának megtörésébe belehalt majd hárommillió ember. Arról pedig még becslés sincsen, hogy hány áldozata volt az éhínségnek. Az 1937-es népszámlálás a Sztálin által közölt adat fényében nagyon kényes politikai kérdés lett. Irányítója, Olimpij Kvitkin statisztikus, úgy tűnik, ezt nem értette meg, ezért életével fizetett 1939- ben, amikor a két évvel korábbi összeírás adatait megsemmisítették, s új népszámlálást tartottak. Ez viszont már Sztálin igazát bizonyította: kimondta, hogy 170 millió fő az ország lakossága! A Központi Statisztikai Hivatal a hatvanas években úgy becsülte, hogy 163,8 millió ember élt 1937-ben a Szovjetunióban. Ha a számokat nézzük, akkor a rákövetkező két évben évente 3 millió fővel nőtt az ország lakossága. Éppen a tömeges kivégzések idején! Alekszandr Szamszonov akadémikus, hadtörténész a közelmúltban meglepő adatokat tett közzé a II. világháború szovjet áldozatainak számáról: „A mai napig nem értem, hogy honnan vették a szovjet halottak 20 milliós számát. Ha csak egyszerű matematikai művelettel kivonjuk az 1939-es statisztikai adatokból az 1946- os népeségnyilvántartási adatokat, ^k- kor is jóval többet kapunk: 27 millió embert.” Lehet, hogy a háborús áldozatok száma pontos? Ha az Ogonyok írását nézzük, akkor a rejtély megoldódott. A hiányzó hétmillió ember életét minden jel szerint azokban a bizonyos 30-as években, a ma már ismert módon oltották ki. Tarifaemelés, vasútkorszerűsítés A MÁV-vezéngazgafó nyilatkozata MÁV-vezérigazgatói értekezletet tartottak csütörtökön Győrött a Széchenyi István Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolán. A vezérigazgatóság és a vidéki igazgatóságok vezetőit tájékoztatták a vendéglátók a teherszálliás korszerűsítésére, az üzemviteli munka javítására irányuló kutatásaikról. Az értekezlet munkájában részt vett Ónozó György, a MÁV vezérigazgatója, s aktuális kérdésekről: a vasúti személyfuvarozási tarifák 1989. február 1 - jétől érvényes emeléséről, és az 1995-ös világkiállítással is összefüggő regionális fejlesztésekről adott nyilatkozatot az MTI munkatársának. Egyebek között elmondta, hogy a személyfuvarozási díjak átlagosan 30 százalékos emelését a vasúti közlekedés költségeinek növekedése tette szükségessé. Jelenleg az utazóközönség a menetdíjjal a személyszállítási költségeknek mindössze egyharmadát fizeti meg. A másik harmadot a költségvetés ártámogatásban, a hiányzó harmadot a vasút fedezi az áruszállítás nyereségéből. A költségvetés terhei tovább nem növelhetők, ugyanakkor a MÁV sem tudja fedezni belső erőforrásaiból a veszteségeket, hiszen csupán a személyszállítás költségei az elmúlt 6 évben 60 százalékkal emelkedtek. A díjemelésből származó vasúti bevételeknek így nem nyeteségképző, hanem veszteségcsökkentő hatásuk lesz. A differenciált mentdíjemelés révén a gyorsvonat közlekedés díjai kisebb mértékben emelkednek, a szociálpolitikai ked- vezmének, illetve a MÁV által biztosított üzletpolitikai kedvezmények változatlanul érvényben maradnak. Mivel a díjemelés a vasútnak nem jelent többletbevételt, ezért elsősorban szervezési intézkedésekkel törekednek a szolgáltatások színvonalának javítására. A tapasztalatok alapján arra számítanak, hogy az emelés hatására változnak az utazási igények, szokások. A várható változásokhoz a legrövidebb időn belül kívánnak alkalmazkodni az igényekhez jobban igazodó, betartható menetrend készítésével. Ennek érdekében a menetrend-szerkesztésbe a helyi tanácsok közreműködésével az eddigieknél nagyobb mértékben bevonják a lakosságot. Emellett nagy gondot fordítanak arra is, hogy az utasforgalom alakulásának megfelelően történjen a járművek átcsoportosítása. A regionális fejlesztésekről szólva Ónozó György utalt a budapest-hegyes- halmi vasútvonal szerepére hazánk és a nyugat-európai országok közötti vasúti kapcsolatokban, illetve a kelet felé irányuló tranzitforgalomban. Emlékeztetett, hogy a folyamatban lévő rekonstrukció keretében a vasútvonal Budapest-Ke- lenföld-Tatabánya közötti szakaszának egy részét új nyomvonalvezetéssel, továbbá egyebek között Biatorbágyon, Herceghalomban új állomások kiépítésével és a biatorbágyi viadukt kiiktatásával már korszerűsítették. Várhatóan az idén új nyomvonalra helyezik a Szárliget-Tatabánya közötti vonalszakasz egy részét. 1990-re befejeződik Tatabánya állomás rekonstrukciója. Ezzel megteremt- hetőek a feltételek ahhoz, hogy a vonatok Budaörs Herceghalom között óránként 120 kilométeres, Herceghalom és Tatabánya között óránként 140 kilométeres sebességgel közlekedjenek. A teljes rekonstrukció befejezését 1995-re, a világkiállítás évére tervezik. Ennek keretében egyebek között Szőny és Tata állomás felújítását, Szőny térségében ívkorrekció végrehajtását, továbbá még mintegy 60 kilométernyi vasúti pálya korszerűsítését irányozták elő. Ezzel megteremtődnek a feltételek ahhoz, hogy Budapest és Bécs között a vonatok elérjék az Intercity rendszerben közlekedő vonatok sebességét - mondotta végül a MÁV vezérigazgatója. Megismertem Tolna megyét? (3.) Összehasonlítások Az ember viszonyít, ami azt hiszem, a legtermészetesebb dolgok egyike. Önmagában majdnem minden semmit mondó, máshoz, másokhoz, tapasztalatokhoz, már ismert tényékhez kell hasonlítani ahhoz, hogy-el tudjuk helyezni önmagunkban. Aztán vissza-vissza térünk valamihez, vagy valamire és könnyűszerrel megállapíthatjuk a fejlődést, a hanyatlást, vagy pedig azt, ami sűrűn előfordul, azaz, hogy az égvilágon nem történt semmi. Valamikor valaki hozzákezd egy megye megismerésének már eleve sok évet igénylő munkájához, akkor természetesen elindulhat a saját feje után is. Vak tyúk is talál szemet alapon, abban bízva, hogy majd csak elébe hoz valamit a jó sors. Más esetekben küldik: menj ide és ide, írjál erről és erről, mert ez a lap érdeke, erre kíváncsiak az olvasók. Sosem voltam teljesen meggyőződve, sőt, ma se vagyok arról, hogy a lap érdeke és az olvasók érdeklődése mindig teljesen megegyezik. Bár így kellene lennnie, főleg ha jobban ismernénk az olvasókat. Szégyenlem bevallani, de sosem tudtak lázba hozni a zárszámadási közgyűlések. Mindig azt gyanítottam ugyanis, hogy a megye egyik végén elért pazar eredmények aligha dobogtatják meg á másik megyehatáronn élők szívét, akik történetesen sokkal szerényebben hivalkodhatnak. Ugyanez más változatban is igaz. A helyszínre utazás kötelessége azonban azzal a haszonnal jár, hogy az ember környezetismereti tapasztalatokkal épp úgy gazdagszik, mint személyekhez kapcsolódókkal. Mert természetesen az emberek a legfontosabbak. Györköny és az ottani téesz nekem például akkor vette be végérvényesen a szívemet, amikor NDK-beli vendégeket kísérhettem ode és délidőben Brunn János elnök a legbarátságosabban közölte:- Elvtársak, a mi termelőszövetkezetünknek reprezentációs kerete nincs, éttermünk sincs, arra pedig nem kaptam a tagoktól felhatalmazást, hogy a közösség pénzén bárkit vendégül lássak. Nálam azonban sonka, kenyér, kolbász mindig akad, kimegyünk a pincéhez és ott szívesen látom önöket! így történt. Az is megtörtént azonban egy másik termelőszövetkezetben (az elnök már halott, ezért nem említek nevet), hogy szabályosan ki kellett parancsoltat- ni a gépkocsink csomagtartójába már bekészített három láda őszibarackot és demizsonnyi pálinkát, ami ugyan utasításra, de aligha a tagok hozzájárulásával került oda. Györkönyt máig jól ismerem, sajnos egyre ritkábba, de mindig szívesen térek vissza oda, lelkesen hasonlit- gatni az első emlékeimhez mért pompás fejlődést. Fadd is jó ismerőseim közé tartozik, ami a véletlennek köszönhető. Egyik kollégám írt onnan valamit, ami közfelháborodást keltett, az illetőnek pedig áldott jó szokása volt nem visszatérni tettei színhelyére. A mundér becsületének védelmében kimentünk hát mi ketten László Ibolyával és igyekeztünk állni az értelmiségi klub (a későbbi Váci Mihály klub) tagjainak haragját. Amiből nemcsak megismerkedés, hanem barátság és sok éves visszajárás született olyaskik invitálására, mintáz időközben eléggé messzire távozott dr. Csehák Judit, a felejthetetlen Krassay Gyula, vagy az Ulmer és Papp házaspár. Ahol az embernek már ismerősei vannak, onan előbb-utóbb ötleteket is kap, megírandókat és ez idővel úgy gördül tovább, mint a hólabdából nőtt lavina. Ismerősöket egyébként Magyarországon könnyű szerezni, közöseket felfedezni pedig, ha leheti, még könnyebb. Persze, nem szabad ajtóstól berontani a házba: Az embert előbb-utóbb úgyis megkérdik, hogy hová valósi. Családom egyik fele bácskai, a másik vasi, jómagam a fővárosban születtem, így a kiindulási skála már eleve elég széles. Akkor következik, hogy ki és hol szolgált? Én csak tüzér műszeres felderítő voltam, de famíliámban nyüzsögnek a katonák, aminek például Regöllyel való bensőséges kapcsolatomat köszönhetem. Dávid Gyula tanácselnökről ugyanis kiderült, hogy a nagybátyám őrmestere volt a harctéren. További összehasonlítások: Amikor Regölyben először jártam, szurdik húzódott a falu közepén. A mai ottani gyerekek többsége valószínűleg hírét se hallotta. De annak sem, hogy lakóhelyükön történelmileg egyáltalán nem túl régen nem volt tornacsarnok és uszoda. A mórágyi szabadidőpark helyét szeméttelep éktelenítette el és Gránit fogadóról senki se álmodott. Néhai főtisztelendő Babity Alexej bácsi, az utolsó kalugyer pedig arról nem, hogy csodás templomát, melynek hívője és papja volt egyszemélyben, magyar-jugoszláv koprodukcióban, lelkes vízműves kiszesek aktív támogatásával egyszer még újjá varázsolják. En magam is írtam a bonyhádi múzeumi álmokról és kutattam egy valamikor összegyűjtött, majd eltűnt kiállítási anyag hollétét. A városnak azóta múzeuma van. 25 évvel ezelőtt ki keresett horgásztavat Szálka határában, gyógyfürdőt Gunarason és termálfürdőt Tamásiban? A Dombori üdülőtelep helyén tehenek legelésztek első ottjártamkor, ami roppant romantikus volt, bár olykor majdnem feldöntöttek a sátrainkat. Ugyanakkor az is igaz, hogy amit ma egy kecskebéka is nehezen tehet, én még nagyokat úsztam a Csörgőn és jóízűeket ettem a csigagyűjtéséről híres Szijjártó Pista ottani vendéglőjének főztéből. Simontornya és Dunaföldvár erősségeiről már szó esett. Ozoráról még nem, így a mai feltárások ismeretében csak remélhetem, hogy valaki az akkori, reménytelen állapotú magtárépületről is készített fényképeket. A paksi Atomváros helyén uralkodott terepvizsonyokra csak azért nem vesztegetek szót, mert valamikor a mi gépállomásunk Sz-100-as traktorai lódultak neki, hogy felszántsák Dunai Vasművet ma a várostól elválasztó erdősor helyét és ez ugyebár történelmileg még odébb van? A történelem azonban jelen és ez talán azoknak is eszébe jut, akikkel sűrűn utazom együtt a Tótvölgytől a vasútállomásig a 6-os busszal. Ideérkezésem idején ugyanis, és még utána nagyon sokáig,“ egyáltalán nem volt helyi autóbusz-közlekedés. Összehasonlításaim sorát természetesen más, sokkal kevésbé szívderítő irányba is folytathatnám. Mindazzal ami nem előnyére, hanem hátrányára változott. Bőven akad, akár Dombori elrontott vízminőségére, a megyeszékhely közepét eléktelenítő „160 lakásos” giganto- mániásan ízléstelen tömbjére, vagy a Kálvária oldalán húzódó utcák vonalvezetésére, netán az átellenső domboldal lakótelepének házaira gondolunk. A befejezett róssz felhánytorgatása azonban édeskeveset javít és olyan korban, amikor tényleges gonosztevők fejére is óvakodunk halált kiáltani, miért kívánjuk vérét venni nem bűnösöknek, hanem hibá- zóknak? A következő folytatásban ehelyett beszéljünk inkább rokonszenvesebb emberekről... (folytatjuk) ORDAS IVÁN
