Tolna Megyei Népújság, 1989. január (39. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-11 / 9. szám
/ TOLNA • 2 NÉPÚJSÁG 1989. január 11. Az Országgyűlés elfogadta az alkotmány módosítását (Folytatás az 1. oldalról) Meg kell teremteni az alkotmánybíróság intézményét, mert a politikai életünk alakulása, a kitermelődő problémák, jogrendszerünk hiányosságai, „hézagai” döntéseket, éspedig alkotmányos szempontból vitathatatlan döntéseket igényelnek. Olyan szervezetünk, amely kellő szakismerettel és függetlenséggel, tagjainak szakismeretéből, függetlenségéből származó méltósággal és ebből adódó tekintéllyel, az új alkotmány törekvéseinek megfelelő szellemiséggel dönthetne ilyen kérdésekben, ma nincs.- Ha most az alkotmány módosítását kérem a Tisztelt Országgyűléstől, ezzel nem kívánom megzavarni az új alkotmány előkészítését; még kevésbé gondolok arra, hogy ezekkel a módosításokkal helyettesítsük az új alkotmányt. Azt azonban ki kell jelentenem, hogy a módosításokat kidolgozandó alkotmány szellemében kérem, s azokban az elemekben, amelyekre előterjesztést teszek, már az új alkotmány képe rajzolódik fel. Hozzáteszem Tisztelt Országgyűlés, hogy az új alkotmány elfogadásáig a kormány nem kívánja már kérni a jelenlegi alkotmány további módosítását. Egy eset kivételével. Az új választójogi törvény kidolgozását megelőzően - különös tekintettel a társadalmi vita tanulságaira is - határoznia kell a Tisztelt Háznak egy-két olyan kérdésben, amelynek eldöntése nélkül ez a törvény nem dolgozható ki. Márpedig a választójogi törvény elkészítése nem halasztható az alkotmány elfogadása utáni időre, mert a választások előkészítésének időigénye ezt engedi meg. A kormány legkésőbb március 31-ig be fogja terjeszteni a bizalmatlansági indítványra vonatkozó alkotmánymódosítást, illetve az ehhez kapcsolódó törvénytervezetet. A miniszter ezután a különböző módosítási javaslatokat ismertette, majd megkezdődött a napirend feletti vita. BÖLCSEY GYÖRGY (Budapest 63. vk.), a jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság titkára fűzött szóbeli kiegészítést Kulcsár Kálmán expozéjához. A bizottság az Országgyűlés napirendjén szereplő törvénytervezetekről részletekbe menő viták utá alakította ki álláspontját, s egységes véleményként fogalmazódott meg, hogy e jogszabálygyűjtemények a jogállamiság felé vezető út fontos állomását jelzik. SÜDI BERTALAN (Bács-Kiskun megye, 12. vk.), a jánoshalmi Petőfi Mező- gazdasági Termelőszövetkezet párttitkára az alkotmány tervezett módosításával kapcsolatban aggályát fejezte ki a 27. szakasz megkurtítását célzó indítvánnyal szemben. Eszerint ugyanis ki kellene hagyni az interpellálhatók köréből a Legfelsőbb Bíróság elnökét. A képviselő szerint a parlament jelenlegi jogállásából következően alkotmányjogilag és az érvényben lévő alkotmány normatíváit tekintve is jogi korlátot állítana önmaga hatásköre elé, ha nem teszi lehetővé a bírói szervezet munkájának interpellációval történő ellenőrzését. Mivel az Alkotmány módosításáról szóló törvényjavaslathoz több hozzászóló nem jelentkezett, a Ház elnöke Kulcsár Kálmánnak adta meg a válaszadásra a szót. DR. KULCSÁR KÁLMÁN igazságügyminiszter válaszában azt kérte, hogy az eredeti miniszteri javaslatot fogadják el, tehát töröljék el a Legfelsőbb Bíróság elnökének interpellálhatóságát. Hangsúlyozta azt a véleményét, hogy a bírói ítélkezéssel kapcsolatban semmilyen más szervnek semmilyen joga nem lehet. Ezután határozathozatal következett. Az elnöklő Stadinger István megállapította: az alkotmány módsitásához a képviselők minősített, kétharmados többségének igenlő szavazatára - tehát a jelen esetben a 387 képviselő közül 258 igenlő szavazatra - van szükség. Először azt a részkérdést bocsátotta szavazásra, amely a Legfelsőbb Bíróság elnökének interpellálhatóságára vonatkozott. Arra az elnöki kérdésre, hogy ki fogadja el a miniszteri indítványt 249-en szavaztak igennel 65-en nemmel, 33-an pedig tartózkodtak. A javaslat tehát nem kapta meg a szükséges minősített többséget, vagyis a képviselők fenntartották azt az alkotmányos helyzetet, hogy a Legfelsőbb Bíróság elnökéhez továbbra is lehet interpellációt intézni. Ezután tette fel szavazásra Stadinger István az egész - a részkérdésben már eldöntött - alkotmánymódosítási javaslatot. Ezt a képviselők 345 szavazattal elfogadták. A határozathozatal után ügyrendi kérdésként elfogadták a képviselők, hogy az egyesülési és a gyülekezési jogról szóló törvényjavaslatot együttesen tárgyalják, de külön-külön hoznak határozatot a törvénytervezetekről. Ezután felszólalások következtek. Tizenhatan mondták el véleményüket. • Megkérdeztük Mit mond dr. Erőss Pál, az Igazságügy-minisztérium volt osztályvezetője az egyesülési és gyülekezési törvénytervezetről?- Mi Önnek, mint az Igazságügyminisztérium volt dolgozójának a véleménye az Országgyűlés elé terjesztett egyesülési és gyülekezési törvénytervezetről?- Prózainak tűnik, de nagyon várom már, hogy az ország- gyűlési vitára sor kerüljön, mert igen szükséges és igen várt törvényjavaslat van a parlament előtt.- Mit szól ahhoz, hogy a törvénytervezetet előzetes társadalmi vitára bocsátották?- A társadalom véleményének kikérése a tervezett jogszabállyal kapcsolatosan komoly lépés afelé, hogy ebben az országban a közvélemény is hallassa a szavát. Nagyon fontos, hogy az állampolgárok nyugodtan és lelkiismeretükre hallgatva mondhassák el a véleményüket.- Milyennek tartja ezt a népfrontvitákon módosult törvénytervezeti változatot?- Nekem már az elején sem volt kétségem afelől, hogy jó lesz ez a jogszabály, vagy legalábbis sikeresebb, mint ezt először képzeltük. Mindenesetre ez, a társadalmi vitákon módosult változat sokkal demokratikusabb, mint az eredeti egyesülési és gyülekezési törvénytervezet volt. Több minden van a tervezetben, ami kompromisszumok árán született. Biztos vagyok benne, hogy egyes rétegek nagyon diplomatikusan próbálták meg az akaratukat benne keresztülvinni. Szerintem ez a parlament elé terjesztett törvényjavaslat fontos lépés, hogy ebben az országban legyen kibontakozás. F. Kováts Éva • Ezután az elnöklő Stadinger István bejelentette: Az elhangzott számos és szerteágazó képviselői javaslat megvitatására össze kell ülnie az Országgyűlés jogi, igazgatási és igazságügyi bizottságának. Mivel ez valószínűleg hosszabb időt vesz igénybe, ezért javasolta a képviselőknek, hogy napi munkájukat fejezzék be. Az ülés berekesztése előtt arról tájékoztatta a képviselőket, hogy az ülésen részt vett a Nyugat-európai Unió küldöttsége. Köszöntötte Charles Goerens-et, az Unió közgyűlésének elnökét és munkatársát. Szerdán reggel 9 órakor az Ország- gyűlés az egyesülési jogról, valamint a gyülekezési jogról szóló törvényjavaslatok tárgyalásával, - a jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság állásfoglalásának ismertetésével - folytatja munkáját. Megbuktatták az igazságügyminiszter módosító javaslatát Közel sincs olyan tömeg az utóbbi időszak leghosszabb országgyűlési időszakának folytatásán most januárban, mint volt decemberben, a karácsonyt megelőzően. Foghíjasok a széksorok... A képviselők hallgatják az igazságügyminiszter expozéját, közben némelyikük fél szemmel a napi sajtót böngészi, van aki ásít, mások csendben beszélgetnek. A sajtópáholy sem olyan zsúfolt, mint legutóbb volt, még a vidéki tudósítóknak is jut ülőhely. Izgalmat, mozgolódást a széksorokban dr. Südi Bertalan képviselő javaslata keltett, aki az igazságügy- miniszter javaslatát elvetve kérte, hogy a Legfelsőbb Bíróság a korábbi alkotmányban rögzítettnek megfelelően továbbra is interpellálható legyen. „Szavazzunk” - jelenti ki Stadinger István, a parlament elnöke. Szavazatok, ellenszavazatok, tartózkodások szektoronként való összeszámolása, és végül a konklúzió: dr. Kulcsár Kálmán miniszter módosító javaslatát, miszerint a Legfelsőbb Bíróság ne legyen interpellálható, a T. Ház elvetette, mivel az elfogadáshoz szükséges 258 szavazat nem jött össze. Kilenc szavazaton múlott a módosító javaslat elvetése.- fké * Az ülésszak keddi munkanapjának szünetében Szűrös Mátyás elnökletével ülést tartott az Országgyűlés külügyi bizottsága. Faragó András, az Országgyűlés sajtóirodájának vezetője tájékoztatta az MTI-t arról, mivel több szervezet és magánszemély, illetve képviselő a Magyarországra menekültek sorsát illetően aggodalmának hangot adva indítványt juttatott el az Országgyűlés elnökéhez, Stadinger István felkérte a külügyi bizottságot, hogy e fontos kérdéskörben foglaljon állást. Az ülésen a bizottság meghallgatta Bánffy György (Budapest 4.vk.) képviselő indítványát, amelyben javasolja: az Országgyűlés hozzon határozatot, hogy alapos vizsgálat nélkül az ország területéről egyetlen menekültet se lehessen kitoloncolni. A képviselő szorgalmazta azt is, hogy a kormány záros határidőn belül adjon tájékoztatást a családegyesítések eddigi eredményeiről, a menekülttáborok szervezéséről és a genfi konvencióhoz csatlakozás, illetve ENSZ-segítség lehetőségeiről. Megismertem Tolna megyét? (1.) Az első benyomások (Folytatás az 1. oldalról) várának Vak Bottyán által történt véres elfoglalására, vagy a szerencsétlen sorsú II. Lajos tolnai táborozására vonatkoztak. A történelem azonban - sajnos - csak egyes megszállottak fejében él, így ezeket inkább hagyjuk. Tolna megyébe egyébként cseppet se saját jószándékom hozott. Akkori főszerkesztőm Veszprémben (nem csekély joggal) meg akart szabadulni tőlem. Mint ilyen esetekben majdnam mindig, sikerült is neki, és itt kaptam állást. Ha az ember valahová új időknek új dalaival igyekszik betörni, akkor tanácsos felkészülnie a közös éneklésre, mert a helyi kórus aligha akarja tüstént egy akarattal befogadni. Vagyis bizonyítania kell. Mániákus statisztikabújó és könyvtárlátogató lévén, ezt a felkészülést kisebb füzetnyi adat összegyűjtésével kezdtem. Amikor nekünk a „régiek” valamennyiének mindétig kedves akkori főszerkesztőnk Pet- rits Feri először kezet fogott velem, aligha sejthette, hogy évtizedekre visszamenőleg ismerem a megye lélekszámadatait, nagyjából a közigazgatási beosztását, főbb műemlékeit, a mindennél fontosabb (legalábbis akkor így tűnt) borászatának múltját és a nemzetiségek rétegződését is. Ez utóbbin kevésbé bükkfa-nyelven fogalmazva, a német ajkúak ki- és a székelyek betelepítésének ténye értendő. Ezek után csak el kellett kezdeni újságot írni, ami egy megye megismerésének legalkalmatosabb módja. Azok, akik itt kezdték, de innen elkerülve máshol folytatták ezt a rögös pályát, a szakmában nem voltak éppen rossz hímek. Ónodi György, a két Baktai, Gyenis János, Szamos Rudolf, hogy csak néhányat említsek jó ismerőseim közül. Amikor pedig közébük csöppentem, már itt volt a később egyetlen Rózsa Ferenc-dí- jasunkká lett Szekulity Péter, Szolnoki Nagy István, Pélkovács Jenő, a magyar nyelv szabályai ellen sosem vétő Bognár István és gyakornokként bontogatta szárnyait D. Kónya József. A többi már nekem is utókorom, így ebben a negyed században eléggé tekintélyes létszámú utókorra nézhetek vissza. Első riportutamra egyébként Pálko- vács Jenő társaságában mentem és a hozzá szükséges értesüléseket a tolna- némedi áfész italboltjában gyűjtöttem egybe. Nem idült alkoholizmusból kifolyólag, hanem mert a kocsma az a hely, ahol a legkönnyebben meg lehet szólaltatni ismeretleneket. Nem utólagos szépítés, de az első benyomások egyértelműen jók voltak. Ennek - minden országjáró részére csak ajánlható - alapfeltétele az, hogy az ember ne eleve a rossz meglelésének szándékával induljon útnak, hanem a jót, az embereknek örömöt okozót keresse. Eddigi tapasztalataim szerint a rosszat - ha csak nem vak valaki - enélkül is megleli. Az előbb mondottak persze nem annyit jelentenek, hogy mártsuk rózsaszín festékbe az ecsetünket és minden áron próbáljuk a hasadó hajnal színére pingálni a világot. Elég azt ábrázolni, ami van, hiszen az emberek többsége furcsa módon éppen ezt hajlamos nem észre venni. Ősmagyar bizalmatlanságból-e, netán a kivagyiságtól ódzkodva, vagy egyszerű ostobaságból, ezt kurta 32 évnyi újságírói pályám során még nem sikerült kiderítenem... Elindultunk tehát egy siralmas kis városból, gyalázatos utakon Simontornya felé, ahová tudvalévöleg Tolnanémedin át is el lehet jutni. A siralmas kisváros az akkori Szekszárd volt, egyetlen szép platánsorával, ócska földszintes házaival, a múzeum tőszomszédságában magasló gyárkéménnyel (bár máig hiányzó) bazársorával és a sosem néptelen (egyébként ugyancsak máig hiányzó) sörkerttel. A táj gyönyörű volt, előre igazolva az llylyés Gyula által - évekkel később - mondottakat, miszerint ez a magyar svájc. Ami persze igaz is, máig is, ami a tájat illeti. Svájc azonban tiszta, Tolna megye pedig az első körutazás után sem tűnt annak. Mint ahogyan később sem, mindmáig. Az akkori Tamási semmi szívre- pesztövel nem kecsegtetett, amit csak a helyieknek nem volt tanácsos mondani: - de ennyi esze minden távolról érkezettnek (jött-ment, gyütt-ment) van. Tolnanémedin már nem tudom, hogy miért kellett hosszasabban rostokolnom, alighanem kollégáim más irányú elfoglaltsága végett. A már említett italboltban, némi fröccsök mellett, mindenesetre könnyű volt szóba elegyedni a helyiekkel, akik szíves szavúak voltak és barátságosak. Az önmagunkról táplálni szeretett közhit szerint a magyar híresen vendégszerető, barátságos az idegennel, de én énnek az ország különböző pontjain már sűrűn tapasztaltam az ellenkezőjét. Ezen a téren tehát új megyém nem látszott megcáfolni a Dunántúlon keresztbe haladtamban szerzett jó tapasztalatokat. (Vas megyében fél év, Veszprémben 27 hónap új- ságíróskodás állt mögöttem akkor.) Nem az állítólagos „művelt nyugat” jellege miatt vagyok elfogult Pannónia iránt, hanem mert itt érzem otthon magamat. Az akkor Simontornya felettébb vigasztalan volt. Szűk főutcáján büdös bőröket szállító vasúti szerelvények kacskaringóztak. A vár romokban, a mai múzeumi kiállítóterem helyén lumpeneknek is csak jóakarattal nevezhetők által lakott szükséglakások, a tessék-lássék megerősített toronyba feljutni kisebb életveszély. Amit persze sürgősen vállaltam épp úgy, mint valamivel később a cseppet se jobb állapotban lévő dunaföldvári Török-toronyban is. Mi tette mégis vonzóvá működésem új területét, amelyről akkor még nem sejthettem, hogy végleg otthonommá válik? Az, hogy számomra ismeretlen volt, a felfedezés izgalmával kecsegtetett. Azelőtt és azóta is nagyon sokfelé jártam már külföldön. Magamban azonban mindig úgy vélekedtem, ahogyan azt később - sajnos már néhai - barátom Rockenbauer Pál nálam sokkal jobban megfogalmazta: „... sohasem tudtam megérteni azokat, akiknek csak az a szép, ami messze van, és érdektelennek, unalmasnak tartják azt, ami itthon van, bár rendszerint éppen ezek azok, akik nem is tudják, mi van itthon. ” Igaza volt, igazunk lett. (Folytatjuk) Ordas Iván Fejdíszek
