Tolna Megyei Népújság, 1989. január (39. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-10 / 8. szám

1988. január 10. isrÉPÜJSÁG 3 Könyvismertető Egy PAV-dolgozó könyve az ófalui atomtemetőről Temetni jöttek volna... Régóta nem olvashattunk semmit a lapokban az ófalui nuk­leáris hulladéktemetőről. A szenzációnak már vége, úgy tűnik, a dolog elült. Pedig ez még nem lefutott ügy, csak éppen lappan­gó szakaszát éli. Akit érdekel, hogy pillanatnyilag hogyan áll az atomtemető-kérdés, az most kézbe vehet egy erről megjelent könyvecskét, Rósa Géza: Temetni jöttem című müvét. Hátsó borítóján olvasható, hogy Rósa Géza nem más, mint a Paksi Atomerőmű Vállalat (PAV) sugárvédelmi osztályának ve­zetője, tehát a leendő olvasónak nem lehetnek kétségei afelől, hogy a szerző melyik oldalról közelíti meg a kérdést. És valóban - fellapozva a 80 oldalas könyvecskét - láthatjuk, mint építi fel logikusan mondanivalóját, módszeresen rakosgatva egymás mellé érveit. Számadatokkal, táblázatokkal, grafikonokkal győzi meg az olvasót, hogy a világ növekvő energiaéhsége a jövőben csak a nukleáris energia felhasználásával elégíthető ki, mert ez a legolcsóbb és legkevésbé ártalmas a környezetére, mert a fosszilis energiahordozók előbb-utóbb elfogynak, a kőolaj egy­szerű eltüzelése ma már pazarlásnak minősül, a széntüzelésű erőművek pedig olyan mértékben szennyezik a levegőt, hogy ez hosszú távon katasztrófához vezetne. A szerző ezután vázlatosan ismerteti a paksi atomerőmű mű­ködését és a sugárvédelem alapelveit, bár a sok ismeretlen szakkifejezés, mértékegység meglehetősen nehezen emészt­hető a laikus számára. Vonatkozik ez a következő témakörökre is, amelyekben a radioaktív hulladékok keletkezéséről, kezelé­séről, szállításáról ír. A szövegből sugárzik Rósa Géza foglalko­zása, hogy gondolatait a rendeletek, előírások, műszaki szab­ványok, technológiai utasítások, betartandó paraméterek, meg­engedett határértékek töltik ki. Aki ért hozzá egy kicsit, vagy hasonló dolgokkal foglalkozik munkája során, az esetleg élvez­heti a tényekre korlátozódó logikus felépítést, a jól kiválasztott, fontos, számszerű információkat, a korrektnek tűnő tájékozta­tást ebben a sokat vitaott ügyben, de a laikust riaszthatja a meglehetősen száraz hivatali stílus, a sok idézet különböző jogszabályokból, előírásokból, szabványokból. Hasonló stílusban tárgyalja a szerző a hulladéktároló helyki­választásának szempontjait, a helykijelölő eljárást, a térségben folytatott kutatásokat, vizsgálatokat, hatósági eljárásokat, majd a kialakult szakmai és társadalmi vitát. Mint a lapokból annak idején megtudhattuk, a Baranya Megyei Tanács által felkért füg­getlen szakértők alkalmatlannak találták Ófalu környékét az atomtemető telepítésére, de a PAV fellebbezett, és az ügy most függőben van. „Személyes véleményem” című fejezet is található a műben, és bár ez is meglehetősen hivatalos hangnemet üt meg, vannak benne kiemelésre érdemes gondolatok:- „Hazánk számos környezetvédelmi problémával küzd. Megol­datlan egy sor kérdés. Pl. a városi levegőszennyezés, a csatorná­zás, a veszélyes hulladékok kezelése. A PAV a radioaktív hulladé­kok végső elhelyezését megnyugtató módon megoldaá. Erre mit tapasztalunk? Ellenzik terveinket. A környező települések lakói ré­széről ez lélektanilag még indokolt lehetne, de ellenzik a „környe­zetvédők" is. Ez érthetetlen. Hiszen könnyű belátni, hogy bármilyen ideiglenes megoldás rosszabb egy alaposan végiggondolt és megalapozott végleges megoldásnál. A felelősségvállalás kérdése rendkívül fontos. Nemet mondani valamire nagyon könnyű, mert abban az esetben, ha nem valósul meg az illető objektum, sohasem derül ki, hogy megalapozott volt-e a nemleges döntés, vagy sem. Az igazi felelősség: igent mondani. Ezt látom alapvető különbségnek köztünk és a független szakértők között.” A könyv utolsó lapjairól megtudhatjuk, hogy a Tudományos Aka­démia újabb alkalmi, és feltehetően minden eddiginél függetle­nebb bizottságot hoz létre, amelynek elkészülő írásos véleménye a szakmai vitát véglegesen lezárja. Végül a szerző röviden összefog­lalja hitvallását az ügyről: „Meggyőződésem, hogy a tervezett létesítmény tökéletes biz­tonságot garantálna a környékén élőknek, hogy nem felelőtlenül, hanem nagyon is gondosan, a hazai hiányos előírásoknál sokkal több követelményt mérlegelve döntött a tervező és a beruházó Ófa­lu mellett.” Nos, ennyi fért el nyolcvan oldalon a szerző saját kiadásában negyvenkilenc forintért megjelent könyvében. Már csak az a kér­dés, hogy kinek szól ez a mű, és erre nem könnyű válaszolni. Ha a széles közvélemény meggyőzésére készült, akkor nem a legsze­rencsésebb a közlönyök stílusában íródott szöveg, a tárgyalt prob­lémák túlságosan szakmai szempontok szerinti súlyozása, vagy a magas ár. Láthatóan a szerző nem arra törekedett, hogy könyve népszerű, közérthető és olvasmányos legyen, hanem, hogy egy lo­gikusan felépített, tényekkel alátámasztott ismertetőt adjon az olva­só kezébe. Azoknak viszont, akik érdemben beleszólhatnak a vitá­ba, nyilván nem sokat mond a kötet, hiszen a döntéshez ennél sok­kal részletesebb ismeretanyag, nagyobb felkészültség szükséges. Vajon az igazság feltárásának és közhírré tételének vágya, vagy in­kább a népszerű téma feldolgozásában rejlő anyagi haszon lehe­tősége inspirálta Rósa Gézát, hogy íróasztalhoz üljön? Döntse el ezt az olvasó. Mindenesetre a 49 forintért a szerző egy figyelemre méltó mag­vas gondolatot is nyújt cserébe Per Lindbolmtól, aki korunk nagy problémáira keresi a választ: „Ezek a problémák elsősorban nem tudományos és műszaki jel­legűek. A tudományban rendelkezünk a megfelelő ismeretekkel, a technikában pedig megtaláljuk az eszközöket. Problémáink alap­vetően politikai, gazdasági és kulturális természetűek.” Bizony az ófalui atomtemető ügye is ilyen. ÁRKI ATTILA A hét kérdése lett volna: Önnek mennyi a nem elég? A szekszárdi tanács december 22-i ülésén Füredi Ferenc tanácselnök-he­lyettes távozási szándékát tárgyalta meg és fogadta el a testület. Az elnökhelyettes hirtelen döntésének indoklásaként la­punk tudósításában is olvashatták, hogy anyagi, megélhetési okok motiválták a választott tisztviselőt. A közvélemény, a választópolgárok érdeklődése miatt igyekeztünk megtudni többet a kijelentés hátteréről és egyebekről. A hosszas idő­pontegyeztetés után telefonban Füredi Ferenc a következőket mondta:- Párt- és állami vezetőimmel előzete­sen egyeztettem a döntésem, így került a tanácsülés elé a lemondásom ügye. Ott, a három és fél órás ülésen részt vett egy újságíró, megírta az ott történteket, átél­hette a hozzászólások, az ülés hangula­tát. Nem hiszem, hogy utólag, amikor a közvélemény elfogadta, napirendre tért fölötte, újra foglalkozni kellene szemé­lyemmel...- Mégis jó lenne találkozni, hiszen más, közszájon forgó dolgot is meg sze­retnék kérdezni. Többek között azt, hogy miként kapott építési engedélyt egy ter­vezett transzformátorállomás helyére, vagy...- Ezt honnan veszi, hogy ilyen terv volt, hogy ilyesmi érdekli az embereket? El­mondtam egyébként, hogy a személye­met hogy érintené ez a beszélgetés...- Ezt hogy értsük, hogy nem vállalja a rövid interjút?- Igen, finoman ezt próbáltam tudtára adni. * A sikertelen felkérés után nem tehe­tünk mást, minthogy felsoroljuk azt, ami a hét kérdése lett volna: 1. Mekkora összeg volt az, ami ta­nácselnök-helyettesként nem nyújtott megélhetést és mennyiért váltott? 2. Igaz-e, hogy a Bródy-közbe terve­zett transzformátorállomás helyére épí­tette a házát? 3. Hogyan kaphatott engedélyt egye­düliként a társasházak sorában családi ház építésére? 4. Mi a véleménye a nemrégiben lezaj­lott lakásépítési és vásárlási támogatás vizsgálatának eredményéről, amikor még „hivatalban” volt ön is? A válasz lehetősége természetesen to­vábbra is adott, itt az alapos tájékoztatás érdekében a nyílt tanácsülésen készült hivatalos hangfelvétel nyomán - miután a jegyzőkönyv még nem készült el - közöl­jük a következőket: A Kőművesipari GMK vezetője, Papp Vilmos írásban kérte a testületet, hogy 1989. január 1-i határ­idővel Füredi Ferencet áthelyezni szíves­kedjenek gépész főmérnöki beosztásba 37 000 forint fizetéssel, ehhez a „megbí­zók” egyetértését kérik. A bejelentés után kérdés hangzott el, a tanácselnök­helyettes jelenlegi fizetésére vonatko­zóan. A válaszban elhangzott: 19 ezer fo­rint bruttó összeg. Majd az elnökhelyet­tes szólt a tanácstestülethez, és a ta­nácsnál töltött évek szakmai mérlege után szólt arról, megélhetési gondjai mel­lett miért nem utasíthatta vissza az aján­latot. Miután többen megerősítették a ta­nácsi dolgozók, vezetők anyagi megbe­csülésének, alulfizetettségének tartha­tatlanságát, szavazásra került sor. A je­lenlévő 39 tanácstag egy ellenszavazat­tal és három tartózkodással elfogadta Füredi Ferenc elnökhelyettes lemondá­sát. - takács ­Péntek délután a nyomdából hoz­tuk vissza a fenti kéziratot, mivel Fü­redi Ferenc volt szekszárdi ta­nácselnök-helyettes közölte, hogy nem ismeri a kérdéseket és fogal­ma sincs, mit szeretne tőle kérdezni Takács Zsuzsa újságíró. Azóta megállapítottuk, amint a cikkben is szerepel - tanúk is vannak -, hogy csütörtökön lapunk munkatársa megkísérelte az interjúkészítést, a kérdéseket feltette Füredi Ferenc­nek. Így kénytelenek vagyunk úgy dönteni, ha késve is, közöljük az írást, és továbbra is várjuk a volt ta­nácselnök-helyettes válaszát. Szerkesztőség Vendéglátóipari egységek osztályba sorolásának ellenőrzése A jövőben hátrányos szankciók Vajon hányunknak jut eszébe, miután belépünk például egy másodosztályú vendéglőbe, hogy milyen követelmé­nyeknek kell megfelelnie, melyek is azok a meglévő hiányosságok, ami miatt egy alacsonyabb osztályú üzlet árait kellene fizetnünk. Általában elfogadjuk, ez má­sodosztály és fizetünk a szolgáltatásért, ételekért, italokért. Pedig a szakmai kö­vetelmények igen magasak, legalábbis amit a jogszabály a vendéglátóipari üzle­tek osztályba sorolásáról előír. A valóság azonban teljesen más. A Tolna Megyei Tanács kereskedelmi osz­tálya kereskedelmi és piacfelügyelősége tavaly a vendéglátóipari üzletek osztály­ba sorolásáról végzett vizsgálatot, mely eredménye igen negatív volt. A megvizs­gált 48 egység 83 százaléka nem felelt meg a jogszabály által előírt követelmé­nyeknek. És természetesen a próbavá­sárlásoknál is előfordult a vevő megkáro­sítása, hamis mérés és árdrágítás. A vizsgálatok megkezdése előtt próba- vásárlásokkal és próbafogyasztásokkal győződtek meg az áralkalmazások, árfel­számítások és mérések helyességéről.- A hiányosságok fő okát abban látjuk - tájékoztatott Mátyás Tibor, a Tolna Me­gyei Tanács kereskedelmi osztálya ke­reskedelmi és piacfelügyelőségének ve­zetője -, hogy az üzemeltetők az előírá­sok folyamatos figyelemmel kísérését el­mulasztják. A hiányosságokról elmond­hatjuk, hogy az utcai fronton a külső kép elhanyagolt, sok helyen hullik a vakolat. A vendégtér és a kiegészítő helyiségek világítása több helyen nem működik tel­jesen. Ami a legjellemzőbb, hogy a mellékhe­lyiségek felszereltsége nagyon hiányos, a belső képük nagyon sok helyen kultu- rálatlanságot tükröz. Emellett a berende­zési és a felszerelési tárgyak erősen el­használódtak. A vizsgálat az állami, a szövetkezeti és a magánszektorra is kiterjedt. S hogy milyen hiányosságok voltak az egyes üzleteknél? Az állami szektorban a Szekszárdi Dózsa Sportegyesület által üzemeltetett IV. osztályú büfében, illetve a II. osztályú sörözőben az érvényes osz­tályba sorolási határozatot nem tudták felmutatni. Jellemző, hogy a férfi WC-k » előteréből hiányzott a tükör. A dunaföld- vári 331-es számú IV. osztályú büfében a vendégek részére nemenkénti WC-t nem biztosítottak, a bonyhádi 255-ös számú IV. osztályú italboltban pedig egyáltalán nem volt WC. így ez utóbbi két üzlet bezá­rására tett intézkedést a felügyelőség. A szövetkezeti szektor 23 megvizsgált üzletéből 20 vendéglátó egységben ta­pasztaltak kisebb-nagyobb hiányossá­gokat. A dombóvári és a bonyhádi áfé- szek egységeiben az utcai, homlokzati rész volt elhanyagolt. A mellékhelyiségeket ugyanígy minő­sítették, és a berendezési tárgyak erősen elhasználódtak. A magánszektor 9 megvizsgált üzleté­ből csak kettőnél voltak hiányosságok. Az általános tapasztalat szerint a magán- kereskedők a kulturáltságot, a vevőkkel való foglalkozást fontosnak tartják, ezért voltak csupán apróbb hiányosságok. A szabálysértést elkövetőkkel szem­ben 17 esetben összesen 25 ezer 500 fo­rint pénzbírságot szabtak ki. Arról, hogy a jövőben várható-e javu­lás, Mátyás Tibor elmondta, mindenhol kevés pénz áll rendelkezésre, hogy fej­lesszenek, vagy legalábbis a szintentar- tás meglegyen. Pedig ez mind a vendégek, mind az üzemeltetők érdeke lenne. Az év utolsó negyedében jelentős exportmegrendeléseket teljesít a Salgótarjáni Ruhagyár. A megyeszékhelyen lévő központi üzem mellett a bátonyterenyei gyáregységben úgyszólván csak tőkés vevők részére gyártják a divatos női és férfi ruhákat. Jelentős mennyiséget szállítanak az USA-ba és Kanadába, az európai piacokon dán, holland, NSZK-beli, svéd és finn partnereik vásárolják termékeiket. Ruhaexport a tengerentúlra Beutalót az újságból Hányszor szidtuk már el azokat a semmire nem használható, senkinek el nem adható SZOT-beutalókat, melyek hosszú hetekig ott pompáz­nak a hirdetőfalon, melyeknek jelen­tős részét az adott szakszervezeti tagságnak kellett eddig ha tetszik, ha nem alapon egyszerűen csak befi­zetnie... Nem azt mondom, hogy minden­nek most azonnal és egy csapásra vége szakad azzal a kezdeménye­zéssel, melyet a SZOT a Népszavá­val közösen indított - tudniillik, hogy a szabad beutalójegyeket rendsze­resen közzéteszik a lapban - de, hogy valamit elindít, abban biztos va­gyok, s ha ráfigyelünk, állítom az fo­lyamat lesz. Olyan folyamat, mely so­kunkon lesz képes segíteni. Nem marad tán a nyakunkon a kutyának sem kellő üdülőjegy, amit kidobott pénzként, senki által nem élvezetien mintegy üdülősarcot adunk ki, a töb­bi hőn óhajtott beutaló reményé­ben... tán akad széles e hazában olyan szakszervezeti tag, aki éppen oda igyekezne, ahová mi már undor­ból nem járunk el... talán közelítünk ezzel az igazságosabbnak látszó elosztás felé. Minderről hétfőn, szer­dán és pénteken kaphat tájékozta­tást a Népszavából a szakszervezeti tag. No kérem, így is lehet!-szabó-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents