Tolna Megyei Népújság, 1989. január (39. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-07 / 6. szám
1989. január 7. TOLNATÁJ - 5 Szekszárdról nne rá - fizetőképtelen - kereslet ■ mozgalmakról nyara kialakult , hogy ez olyan iák műtrágyát, ' úton jár, bár a elő és ellenőrminden egyes lyák nem, csak lasználhatók a ízért kell haszom babetegsé- 3n növényvédő :etikus eredetű /ományos réz- jzámitó, lepke- rrel permetez- Diokultúra nem lőtáblával. a és ellenőrzi a Ikalmazhatók a ínyag - például ji. A lényeg az, <us vegyianyag • csak az a kér- íkszárdi Mező- vezérigazgatócavin Borászati idelkeznek, bo- tak az elmúlt tíz ét. Miután kivál- szatot és piacot i tőkés borpiacit. Jó minőségű ikerhez. Valami Szekszárdi Mezőgazdasági Kombinát a bioborban találta meg a megoldást. A tőkés piacon ez a termék most van felfutóban. A Natúra Gazdasági Társaságon keresztül kapcsolatba lépett az IFOAM nevű nemzetközi biotermesztő szövetséggel, amely biztosítja a technológiát és a szigorú ellenőrzést. A kombinát teljes szőlőterületéből 55 hektárt vont bioművelés alá, ezzel rögtön Európa élvonalába került, hiszen a biotermesztő szövetség összesen 370 hektár - nyugaton kizárólag kisgazdaságok által megművelt - szőlőterületet ellenőriz. Az idei őszön megtörtént az első szüret ezen a területen, és a kombinát jó minősítést kapott a szervezettől. A szigorú rendszabályok szerint azonban az első és második évi termés nem hozható bioborként forgalomba, csak a harmadik év után készült borok, hiszen a talajban, növényekben maradhatott még műtrágya vagy egyéb vegyianyag. Biobor tehát még nincs is. Ami most van, illetve lesz - az idei mintegy kétezer hektoliteres termésből - alternatív bor néven kerül majd forgalomba. A gazdaságossági számítások szerint a biobor előállítása nyereséges lehet, mert a művelési költségek - főleg a növényvédelmi kiadások - csökkennek, a termék remélhetően 15-25 százalékkal magasabb áron értékesíthető a tőkés piacokon, mint a „vegyszeres” borok, és az eddigi tapasztalatok szerint ez a művelési mód nem jár észrevehető terméscsökkenéssel. Ezekkel a pozitív tényezőkkel a nagy kockázat áll szemben. A rovarkártevők ellen - kivéve néhány lepkefajt - egyáltalán nem tudnak védekezni. A gombabetegségek, például a lisztharmat és a peronoszpóra ellen a réz- és a kéntartalmú szerek nyújtanak bizonyos fokú védelmet, de erős járvány vagy rossz időjárás esetén nagy károk keletkezhetnek. Végül nézzük milyen lehetőségei vannak a magyarországi terjesztésnek. A biobor alapvetően tőkés piacra készül. A hazai esélyeket latolgatva Perczel Mihálynak borúlátóbb a megítélése. Itthon a bérekhez képest túl magasak a borárak, nagy adóterhek nyomják. Ezért egy még magasabb árfekvésű termékre nálunk csak fizető- képtelen kereslet lenne. Ennek ellenére új terméküket a Natura GT üzleteiben árusítani fogják. Árki Attila Töprengéseim Hátsó ajtó Elkeseredett férfihang telefonál: nem bírja tovább cérnával, s nincs akinek most és azonnal elmondaná felháborodását. Kisnyugdíjas, ezért hát kénytelen a hatósági húsboltból beszerezni a család hétvégi hússzükségletét. Türelmesen sorbaáll, mint éppen most is. Már harmadik órája toporognak vagy negyvenen, a hentes nyugtatgatja őket: türelem, mindjárt érkezik az áru, két disznót várnak a vágóhídról. A hús meg is érkezik a mészárszékbe, ám nem jut mindenkinek, ugyanis a hátsó ajtó elé odaáll egy kocsi, s abba rakják bele a húst, ki tudja mennyit. Azon nyomban fölkerestem a tanács illetékesét, aki nem minősíti az esetet, hanem rögtön magyarázkodik: a nyitva tartást szabályozták, nemcsak akkor van nyitva a bolt, amikor hús várható a kény- szervágóhídról, hanem délelőtt és délután meghatározott időben, nem másért, csak azért, hogy a vásárlókat tájékoztatni tudják. Most éppen az egyik hentes szabadságon van, és ez némi fennakadást okoz. Hogy elvitték volna hátul a húst? Utánanéz, és tájékoztat arról, hogy mi is történt. Ennek lassan három hete, de még mindig nem érkezett semmiféle hír arról, hogy mi történt a szekszárdi hatósági húsboltban december 14-én. Elvit- ték-e egyáltalán a húst vagy nem, kinek jutott és kinek nem, ki lehet az a kiváltságos, akinek szabad a hátsó ajtóhoz állnia, s aki szégyenérzet nélkül mindezt megteszi. Mert megteheti. A társadalmi átalakulások időszakát éljük, az ember nem győzi kapkodni a fejét: hónapok alatt mennyi változás történik az országban. Gondolkodó, felegyenesedő nemzetről beszélünk, minden értelmes ember azon töri a fejét, hol a baj, hol rontottuk el közös dolgainkat, s mi módon lábalhatnánk ki elkeserítő gazdasági helyzetünkből. Össznépi eszmecsere folyik mindezekről különböző fórumokon, munkahelyi tanácskozásokon, baráti beszélgetéseken. Nem értjük, hogy miért mennek tönkre állami nagyvállalatok, és nem értjük pontosan, csak sejtjük, hogy miért virágoznak föl magánkézben lévő közép- és kisvállalkozások. Okelemző riportok tömkelegé szól a keceli Pintér Művek, és a nagyrédei Morvái cég munkájáról, a szervezés, a munkamorál, a piackutatás, a termékmenedzselés módjáról. A nagyrédei kazángyártó Morvái meséli, hogy az egyik dolgozója két doboz cigarettát zsebre tett a szabad polcról, s azon nyomban elbocsátotta. Nála dolgozni, jól keresni, ingyen kávét és cigarettát kapni lehet - lopni nem. Nálunk viszont még mindig nyitva tartják a hátsó ajtókat, ahol a kivételezettek rezzenetlen arccal rakják a kocsi csomagtartójába a húst a gyümölcsöt, a primőr paprikát. Hol pénzért, hol meg ingyen. Miért? És meddig? Meddig tart még az az időszak, míg csak beszélünk, s nem teszünk semmit - többek között a protekcionizmus megszüntetése érdekében? Beosztás Szűkös időkben, szegényebb vidékeken mindig is szokás volt, hogy a családnak annyit főztek csak, amennyievl jóllakhattak, enhél semmivel sem többet. Még emlékszem a szomszédunkra, az ötgyerekes Novák családra, akik dolgos, szorgalmas kisemberek voltak, s egy gyermeknek öt szilvás gombóc, vagy négy krumplis pogácsa járt. Délben, ebédkor ezt szépen elosztották, s ki-ki gazdálkodott a saját részével, a fiúk általában mindent megettek, s aztán mikor megéheztek, a kisétkű lányoktól kunye- rálták el a gondosan szétporciózott ennivalót. Ebben a családban egy csodálatosan emberi, rendkívüli módon gondoskodó, az összetartozást, a figyelmet példázó szokás dívott: aki éppen nem volt otthon, annak merték ki először kislábas- ba az ételt, s csak ezután szedtek maguknak. Beosztással éltek mindenben, a fiúk szép magas, derék emberek lettek, s az egyetlen lány kivételével valameny- nyien diplomát szereztek. Mindez most a karácsonyi, újévi ünnepek után jutott eszembe, mikor az újév első napján sétálni indultunk, s jó néhány ismerőssel találkoztunk, akik velünk együtt éppen „lejárták” a bőséges ebédet. Mert ha ünnep, akkor még többet eszünk, mint szimpla hétköznapokon. A mértéktelen étkezés divatja dúl országszerte, nem ismerjük a határt, azt, hogy hol az elég - alig akad, aki ügyel az egészségére, s arra, hogy külsejében, megjelenésében csinos és fitt legyen. Nem tudjuk beosztani az életünket sem. Türelmetlenül hajszoljuk a pénzt, a sikert, az elismerést. Ez is, és nemcsak a túltápláltság az oka annak, hogy idő előtt kiesnek a sorból az alkotó kedvük teljében levő férfiak és nők. Nincs meg bennünk a várakozás képessége, - meghök- kenve látom, hogy huszonéves fiatalemberek, olyanok, akikből még hiányzik a megfontoltság, az élettapasztalat, nem képesek nyugodtan, tudásukat okosan Első nap az iskolában, ahol csak magyarul beszélnek #■ En a szalámit szeretem én pedig a tejfölét >- Izgultam, hogy egyeznek meg velem az osztálytársaim?! Csupa magyar gyerekkel jártam együtt, de mindent románul tanultunk. Február 3-án már az édesaptya is kap fizetést. - A fekete szemű kislány nagyon szereti az ékszereket és pityókalevest főzni. - Ma beteljesül mind a két kívánságom.- Amikor december 23-án átléptünk a határon, egyetlen magyar forintunk sem volt. Egy ismerős adott száz lejért százhetven forintot. így legalább telefonálni tudtunk. Aztán Kiskunhalasra kerültünk, s néhány napot ismerősöknél töltöttünk. Nagyon szép volt ott... Onnan jöttünk ide, Tolna megyébe - mondja az elsős gimnazista fiú, de, nem ilyen folyamatosan, hanem egy-egy kérdésre egy-egy korrekt mondatnyi választ adva. A magyar gimnáziumban, ahol „magyarul tanulnak” - szemben a határ túloldalán levő szintén magyarral, ahol „mindent románul tanultunk” - első napot töltötte a fiú. Padtársával, Attilával már beszélgettek néhány dologról és „az igazgató elvtárs is nagyon kedves volt”.- Örülünk, hogy ide kerültünk. Mert magyarul tanulhatunk - szól egyszerűen, majd a meglepetések soráról beszél. Ezek között az első, hogy „itt lehet vásárolni mindent, még szántott sonkát és szalámit is vehetünk. És mindent jegy nélkül.”- Édesaptya tanár. Az iskolájában kaptunk lakást. Be is rendeztük. Áthozattunk valamennyi bútort. A kocsit és a pénzt nem szabadott... Az iskolában fizettük be az ebédet. Annyi kenyeret adnak, hogy a vacsorához sem kell venni. Tegnap? Borsóleves volt, hús tésztával és káposzta... Nem, nem vagyok finnyás. Megtanultuk, hogy mindent szeretni kell... Jók itt az emberek. Nemcsak azért, mert segítenek. Hanem szóban is, meg nézésben. Kaptunk a tanácstól ötezer forintot, az egészségügytől 4500-at, édesapám kollégáitól 5500-at. De február 3-án már édesaptya is kap fizetést.- Otthon magyarul beszéltetek?- Hát persze!- Nagyon izgultam, hogy egyeznek meg velem az osztálytársaim - mondja a hatodik osztályos húg, akinek a szeme szintén olyan, de olyan fekete. - És olyan szép volt a reggel. A társaim futottak elé- bem, és sikoltoztak, hogy ’’megjött... megjött”.- Nagyon jó itt lenni... Nagyon sok krémsajtot ehetek és nagyon szeretem a tejfölét - mondja huncutul, nevetősen. Megdicsérem a két pici kék pillangót, gyarapítva építgetni a pályájukat, nem tudják kivárni, míg mindezek birtokában a megfelelő pozícióba kerülnek. Pénz, siker, jómód, hatalom most mindjárt és azonnal - lehetőleg a legkevesebb szellemi és anyagi befektetéssel. Ez a divat mostanában. Sok a panasz, főleg a fizetést keveslik azok is, akik meglehetősen jól keresnek. Ámulva látom és hallom, hogy elegáns, ápolt emberek, akik minden földi jóból csak a legjobbat, a legszebbet veszik meg maguknak - mert megvehetik - kórusban mondják: nem elég a fizetés, eny- nyi pénzből nem lehet kijönni. Szép dolog, ha valaki igényes, s legyen is az. De mértéktartóan, beosztással, úgy hogy panaszkodás helyett alaposan átgondolva költekezzék. És hát ha két bevásárlás között akad némi szabadidejük, gondoljanak azokra is, akik most, a nyolcvanas évek végén is délidőben elosztják a szilvásgombócot, és a krumplispogácsát. Mérleg „Minden este, minden hét végén és év végén gondoljátok végig, hogy mit végeztetek, s mit mulasztottatok el az adott időszakban. Este lefekvéskor tervezzétek el, hogy mi a teendőtök a következő napon, s meglátjátok, ha rendben van körülöttetek minden, nyugalmas és békés lesz az álmotok.” Középiskolai osztályfőnöki órán mondta ezeket felejthetetlen tanárom, aki latin-görög szakos volt, s meglehet, valamelyik ókori bölcselőt idézte. Jó ideig ezt tettem én is. Ám ahogy múlt az idő, sokasodott és többrétűbb lett a munkám, s soha nem jutottam a lelkiismeretem diktálta módon a napi teendőm végére, elmaradt az esti meditáció. Most év végén előszedtük a régi fényképeket, az egyikről szemrehányóan nézett rám a régmúltból egykori osztályfőnököm: „hát nem fogadtad meg a jótanácsaimat?” Azon nyomban végigperegtek előttem az év eseményei, történései, s szomorúan voltam kénytelen megállapítani: már megint, és ismét és évek óta több minden került a tartozik, mint a követel oldalra. Változtatnom kell, nekem is, s mindany- nyiunknak életmódunkon, munkastílusunkon, a környezetünkben élő embertársainkhoz fűződő kapcsolatainkon, nem másért, mint azért, hogy szebb, értelmesebb és gazdagabb legyen az életünk. Fordult az esztendő. Készítsünk mérleget. Gondoljuk át mindannyian józanul, és nagy fogadkozások nélkül: mit mulasztottunk el az 1988-as esztendőben, s mi az, ami az 1989-es évben számunkra a dolgok természetéből adódóan a legfontosabb tennivaló. D. Varga Márta amit a fülébe tett, mire határozottan mondja:- Nagyon szeretem az ékszereket. - Azután pedig büszkén újságolja, hogy tud tojásrántottát sütni és pityókalevest főzni. Abba viz kell, krumpli, tárkony és tejföl. És beszélgetés közben néhány magyar népdalt is felsorol a kedvencei közül: Gyere be madárka, Már minálunk babám, Kifeküdtem én a magas tetőre... Aztán boldogan mondja:- Ma teljesül mind a két kívánságom. Veszünk nekem egy szép cipőt és egy kvarcórát. Amikor elválunk, édesapjuk szavai motoszkálnak bennem: „Ök nem olyanok, mint az itteni gyerekek.” Én pedig úgy gondolom, hogy már majdnem olyanok. S néhány hét múlva egészen olyanok lesznek. Ez biztos! V. HORVÁTH MÁRIA
