Tolna Megyei Népújság, 1989. január (39. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-02 / 1. szám

4 mÉPÜJSÁG 1989. január 2. ÖN KÉRDEZ Levélcímünk: 7101 Szekszárd, Postafiók: 71 Meddig lehet táppénzes betegállományban? Ambrusz Pál bonyhádi olvasónk, mint nyugdíjas 1988. március 23-tól portásként dolgozik. Arról érdeklődött levelében, mint tsz-alkalmazott megil­leti-e a csonka év után is, részarányo­sán a 3, illetve a további években az évi 5 nap pótszabadság. Mint írta, felesé­ge is nyugdíjas, 1983. szeptember 1- jétől a bonyhádi lll-as számú iskolánál dolgozott, mint portás. 1987. október 4-én megbetegedett, azóta táppénzes állományban van. A munkabért elszá­moló hivatal arról tájékoztatta, hogy 1988. augusztus végéig lehet táppén­zes állományban tartani, utána munka- viszonyát hivatalból meg kell szüntet­ni. Kérdése: Valóban így van-e, vagy a nyugdíjast addig lehet táppénzes ál­lományban tartani, amennyi munka­időt előtte letöltött. Ha ez így van, ak­kor a feleségét 1991 szeptemberéig lehetne táppénzes betegállományban tartani? Tehát meddig? Dr. Deák Konrád válaszolt:- Pótszabadságával kapcsolatban idézzük a Munka Törvénykönyve vég­rehajtási rendeletének (MT. V. 50. §/2.) bekezdését, amely szerint: „Annak a dolgozónak, aki öregségi nyugdíjra jo­gosultságának megszerzése után fizi­kai munkával teljes munkaidőben to­vább dolgozik, az első naptári évben három, a második és minden további naptári évben öt munkanap pótszabad­ság jár.” A feleségét megillető táppénz­zel kapcsolatban pedig a társadalom- biztosításról szóló törvény 19. paragra­fusának vonatkozó előírásait idézzük, amelyek szerint: „Táppénz a kereső- képtelenség tartamára jár, legfeljebb azonban a) egy, gümőkóros megbete­gedés esetén két éven át.” „(2) Az, aki keresőképtelenségét közvetlenül meg­előzően egy, gümőkóros megbetege­dés esetén két évnél rövidebb ideig volt folyamatosan biztosított, táppénzt csak a folyamatos biztosításának megfelelő időn át kaphat.” Felesége munkaviszonyát tehát megszüntetni ugyan nem kell, esetleg munkaképessé lett és munkába állhat, a táppénz tekintetében azonban he­lyesen tájékoztatták, hiszen az - gümő­kóros megbetegedés esetét kivéve - egy éven át jár csak. Jár-e nyugdíjkiegészítés? „Nyugdíj” jeligével szerkesztősé­günkhöz érkezett levélben írta egy ol­vasónk, hogy lapunkban, a Jogszabá­lyokról - röviden című anyagban olva­sott a kitüntetésekről és az ezek után járó nyugdíjkedvezményről. Mint írta, férjének 1960-ban adományozta a Ma­gyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Szocialista Munkáért Érdemérem ki­tüntetést. A kérdése: Ez állami kitünte- tés-e, s hogy jár-e utána nyugdíjkiegé­szítés? A jelenlegi törvény alapján mennyi? Dr. Deák Konrád válaszolt:- A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa részéről 1960-ban adott Szo­cialista Munkáért Érdemérem állami ki­tüntetés és továbbra is viselhető, nem szerepel azonban azok között a kitün­tetések között, amelyek nyugdíjpótlék­kal járnak. A vonatkozó jogszabály a 70/1988. (IX. 13.) MT számú rendelettel módosí­tott 30/1985. (VI. 22.) MT számú rende­let, illetve az 1976. évi 3. számú tör­vényerejű rendelet. Kiegészítés a szociálpolitikai kedvezményről Az Országos Takarékpénztár Tolna Megyei Igazgatóságától érkezett a le­vél, melyben közük, hogy a Tolna Me­gyei Népújság 1988. december 27-i számában, az Ön kérdez - mi válaszo­lunk rovatban megjelent „Igénybe ve­hető-e utólag a kedvezmény?” című anyagában, a válaszban megfogalma­zottak helyesbítésre szorulnak. Ezek pedig az alábbiak: A lakásépítés (vásárlás) pénzügyi feltételeiről és a szociálpolitikai ked­vezményről szóló 53/1982. (XII. 7.) PT. számú rendelet és a végrehajtására kiadott 47/1982. (XII. 7.) PM-ÉVM szá­mú együttes rendelet alapján 1983. ja­nuár 1-jétől vált lehetővé családi ház esetében a szociálpolitikai kedvez­mény elszámolása. A rendeletnek - illetve azóta módosí­tó rendelet egyikének sem volt vissza­menőleges hatálya, ezért a feltett kér­désre a helyes válasz, hogy 1982. jú­nius 23-án kötött kölcsönszerződés kapcsán szociálpolitikai kedvezményt nyújtani, illetve elszámolni nincs lehe­tőség. A félreértések elkerülése érdekében megemlítjük még, hogy a 61/1985. (XII. 27.) MT. számú rendelet és a végrehaj­tására kiadott rendelet szerint 1986. ja­nuár 1 -jétől az eltartottak után a koráb­bi lakásnál már elszámolt és az új ren­delkezés szerint nyújtható szociálpoliti­kai kedvezmény különbözete az építte­tőt (vásárlót) - hagyományos családi ház építése esetén is megilleti. ZT“* Ml VÁLASZOLUNK Az állami szanálásról szól a Minisztertanács 79/1988. (XII. 7.) MT számú rendelete, amely szerint állami szanálá­si eljárás elrendelésére ak­kor kerülhet sor, ha a gazdál­kodó szervezet fizetésképtelenség miatti megszüntetése az adott körzetben sú­lyos foglalkoztatási zavarokat okozna, nemzetközi szerződésben vállalt kötele­zettségen alapuló polgári jogi szerződés vagy honvédelmi feladat teljesítését ve­szélyeztetné, ha a fizetésképtelenség biztosító intézeteknél nem biztosítható káresemények miatt következik be. A szanálási eljárás célja, hogy biztosítható legyen a gazdálkodó szervezet fizetőké­pességének helyreállítása és kiegyensú­lyozott, gazdaságos működése. E cél elérése érdekében a szanálási biztos ál­tal végzendő különböző vizsgálatok le­folytatására kerül sor s itt kiemelendő a jogszabálynak az a rendelkezése, amely szerint „a szanálási biztosnak vizsgálnia kell a felelősséget is a szanálás elrende­lésére okot adó helyzet kialakulásában”, a Szanáló Szervezet pedig folyamatosan köteles figyelemmel kisérni a szanálási eljárás során létrejött megállapodásban vállalt kötelezettségek teljesítését. Utalunk még arra, hogy a szanálási el­járásban végzett vizsgálat során a gaz­dálkodó szervezet minden dolgozója kö­teles a szükséges felvilágosításokat és adatokat a szanálási biztosnak megadni. A felszámolási eljárásról szóló korábbi jogszabályt módosítja a Magyar Népköz- társaság Elnöki Tanácsának 1988. évi 26. számú törvényerejű rendelete, e mó­dosítás szerint felszámolási eljárás akkor folytatható le, ha a gazdálkodó szervezet tartósan fizetésképtelen, ha pedig - a gazdasági társaság kivételével - a gaz­dálkodó szervezet jogutód nélküli meg­szűnéséről a külön jogszabályok szerint határozatot hoztak, egyszerűsített felszá­molási eljárásnak van helye. Az ilyen egyszerűsített felszámolási eljárás ese­tén a felszámoló a gazdálkodó szervezet vezető állású dolgozói, szövetkezet ese­tében a tisztségviselői közül jelölhető ki. A kincstárjegyekről szóló korábbi jog­szabályt módosító 1988. évi 27. számú törvényerejű rendeletből csupán ennyit idézünk: „A kincstárjegyben az állam (az adós) arra kötelezi magát, hogy kamato­zó kincstárjegy esetén a megjelölt pénz­összeget és annak kamatát, nem kama­tozó kincstárjegy esetén a megjelölt pénzösszeget a kincstárjegy mindenkori tulajdonosának, illetve birtokosának (a hitelezőnek) a megjelölt időben és mó­don megfizeti.” A Magyar Népköztársaság Elnöki Ta­nácsának 1988. évi 28. számú törvény- erejű rendelete a bírósági (Cégnyilvántar­tásról szóló korábbi jogszabályt módosít­ja, a cégnyilvántartás alapvető elvei közt írja elő, hogy a bejegyzésre irányuló ké­relmet a cég létrejöttétől, gazdasági tár­saság esetén a társasági szerződés megkötésétől, illetve hatósági jóváha­gyás esetén annak napjától számított harminc napon belül kell előterjeszteni, | ennek elmulasztása, illetőleg késedel­mes teljesítése esetén a cégbíróság 5000 forinttól 100000 forintig terjedő pénzbírságot szabhat ki, előírja a jogsza- \ bály, hogy a cég elnevezésének a cég tényleges formáját és tevékenységét kell tükröznie, nem kelthet ezzel ellentétes látszatot, részletesen előírja a törvény­erejű rendelet a cégbíróság eljárását jogszabálysértés észlelése esetén, tud­valévő ugyanis, hogy a jövőben - a gaz­dasági társulásokról szóló törvénynek 1989. január 1. napján történő hatályba lépését követően - a gazdasági társasá­gok felügyeletét a cégbíróság látja el. Az említett jogszabályok kivétel nélkül a Magyar Közlöny 1988. évi 60. számá­ban jelentek meg. } Dr. Deák Konrád, a ITT szekszárdi városi szervezetének elnöke Dédapáink víg kedélye Két régi könyv került a minap a kezem­be, s csodálatos módon számos közős vonást fedeztem fel bennük. Az egyik Gracza Györgynek A nevető Magyaror­szág című adomagyüjteménye, amely­ben így szól az akkori szellemes párbe­széd: Mondd meg nekem, mi különb­ség az adó és a becsületesség között? - Semmi, mert mindkettő megfizethetet­len.” A másik mű dr. Angyal Pál alkotása és az Adócsalás címet viseli. Mielőtt azonban az illetékes és illetékmentes szakemberek gyanúba fognának, sajná­lattal közlöm, hogy e könyvnek ma már csupán történeti értékei vannak, mód­szertani haszna jóval kevésbé. Annyit mindenesetre örömmel tudtam meg be­lőle, hogy 1920-ban éppen Szekszárd képviselője terjesztette a Nemzetgyűlés elé Az adócsalás elnevezésű törvényja­vaslatot, mégpedig e szavakkal: „Ez a ja­vaslat egyike azoknak, amelyet széles néprétegek már régóta várnak(l), köztu­domású ugyanis, hogy a becsületes ma­gyar ember inkább hajlott arra, hogy megfeleljen adózó kötelességének...” Igazán nem vagyok hivatott annak eldön­tésére, hogy a képviselő úr a beszédét megelőző években bura alatt élt-e, vagy a Gobi-sivatagban, de azt némi elégtétel­lel láttam néhány lappal előbb, hogy „számolnunk kell azzal a köztudomású, bár rendkívül sajnálatos és szégyentel­jes ténnyel, hogy nálunk az adóerkölcs hihetetlenül rossz... Az adó mindenütt gyűlöletes teher, amely alól szívesen me­nekül aki tud. Másutt azonban, ha igyek­szik az adózó az államot megrövidíteni, ezzel nem kérkedik, s ha sikerült is műve­lete, ezt nem tekinti érdemnek. Népünk­nek ezt a jellemvonását menteni nem le­het, de pl. a III. osztályú kereseti adónál újabban maguk a törvények szentesítik azt a meggyökeresedett szokást, hogy ennél az adónál sohasem szokták a való­ságos helyzetet sem bevallani, sem ku­tatni. Találóan mondja Benedek Sándor, hogy az adóerkölcs hiánya régi magyar betegség, s hogy nem csupán társadalmi tünet, hanem történelmi folyamat ered­ménye is". Azt pedig ugye, ki tagadhatná, hogy manapság egyre inkább tiszteljük múltunk halandó hagyományait. Ha ennek ellenére mégis száraznak tetszik az adótörténeti okfejtés, lapoz­zunk bele a Tolnamegyei Közlöny kere­ken száz évvel ezelőtti, január 20-i szá­mába. Ott Kircz István teveli tanító A fi- náncz című elbeszélése olvasható, amelyben az ifjú pénzügyi szemlész ke­serveit így ábrázolja: „Amint meglátta Gi- zát, boldogságtól ragyogó arccal állásba vágta magát, mintha generális előtt állt volna, és olyant szalutált, hogy csak úgy suhogott. - Kedves nagysám, miképp méltóztatott... - mondta, de több szó nem jött ajkaira, mert amint ezt kimondotta, egy ember rohant el mellette hátára akasztott zsákkal, mint ahogy a fi- nánczok legnagyobb ellenségei, a do­hánycsempészek tenni szokták. - Meg­állj! - dörgé Rettegi szemlész úr hivatalos buzgóságból származó hangon. A csem­pész azonban nem állt meg, hanem futott mint az agár, csak néha-néha tekintve hátra, míg egy mellékutczába fordult. A fi- náncz persze nemcsak hivatalos köte­lességénél, hanem azon anyagi előnyé­nél fogva is utána futott, hogy most alkal­masint jó fogást csinál, mi a konyhára is hoz valamit. Ekkor természetesen irtóza­tos lárma támadt. Az emberek az utczára futva kárörömmel kiáltozták: - Fuss job­ban, nehogy utolérjen, erre gyere! Egész tömeg ember gyűlt össze. Egyszercsak hangok hallatszottak. Mindig közelebb- közelebb. Gyors lépések az utczából és alig pár perezre ott volt a csempésszel a fináncz. A csempész fáradtan ledobta hátáról a zsákját és megállt. - Ugye meg­fogtalak? - mondá kárörömmel a fi­náncz, és hogy fáradságának gyümöl­csét teljes mértékben élvezze, Giza és az ott összegyűlt közönség előtt megparan­csolta csempésznek, hogy nyissa fel a zsákját. A csempész engedelmeskedett. - Öntsd ki a tartalmát! - rivallt rá Rettegi uram hősiesen. A csempész megfogta a zsák száját és kiöntötte belőle a.... szecs­kát. - Hát bolond vagy? - kiáltott mérge­sen a fináncz, fülig pirulva és szégyen­kezve a közönség röhögései között. - Én nem vagyok az, hacsak maga nem. - Miért futottál hát előlem? - Én nem ma­ga elől futottam, hanem miért futott maga én utánam? Mert én úgy hiszem, futni csak szabad, azt már csak nem tiltja a törvény...”. Ennyiből látható, hogy nem különö­sebben szerették hajdanán az adó és il­leték körül forgolódókat eleink. Annál jobban dédelgette őket az állam. Szép példáját mutatta ennek nyolcvan éve a Tolnavármegye című lapban január 3-án kiadott tudósítás: „A napokban jelent meg az adóhivatali tisztviselők Rangso­rozati Névjegyzéke, melyben azt olvas­suk, hogy Lindtner Ármin szekszárdi adóhivatali pénztárnoknak ez évtől a fize­tése 200 koronával emelkedik, tehát 2900 koronával szerepel az ez idei név­jegyzéken. Tudvalevő, hogy Lindtner ezelőtt harmadféléve, miután éveken ke­resztül 40-50 ezer koronát sikkasztott, önként jelentkezett, a bíróságnál beis­merő vallomást tett és sikkasztás miatt két és fél évre ítéltetett. Büntetésének egy részét elengedték, s így már jó ideje sza­badlábon van. Már most azt kérdezzük, hogy szerepelhet mindmai napig a hűtlen pénztáros a hivatalos rangsorozaton s mivel érdemelte meg az idei előlépte­tést?” (Bizonyára érdemei beismerése mellett léptették elő...) Azt tudjuk, mi volt a büntetése (és jutal­ma) a hűtlen adópénztárnoknak, de arra sajnos nem találtam adatot, mennyit ka­pott a jótékony névtelenség homályába rejtőzött szerző a Balogh Piroska című reklámballadáért. Ne lepődjék meg a Tisztelt Olvasó, ha eddig ezt a műfajt nem ismerte, mert bevallom, egyedülálló gyöngyszeme ez megyei irodalmunknak. Az egész mindössze 25 sorban látott nyomdafestéket a Közérdek 1908. ja­nuár 25-i számában. Tessék hát megka­paszkodni, íme a mű: „Édes anyám, Fe­hér Gyurka/Olyan szép legény,/Elher­vadok, ha az övé / nem lehetek én. / Ar­com durva, hajam korpás/És, jaj, olyan kicsi, / Egész falu rajtam mulat / mind azt neveti. / Fehér Gyurka első legény, / Raj­tam csak nevet,/Ilyen arccal, ilyen hajjal/Rá se nézhetek. Ne szomorkodj, édes lányom, / Mert az mindhiába, / Sza­ladj el a főutcára/ a drogériába;/Kérj . hajpetrolt, mozsdóvizet, / hajregenera- tort, / Antizeptikus szájvizet, / És mindjárt ^ meglátod,/Hogyha ezeket használod,/ Nappal s éjszakára, / Menyecske lesz majd belőled,/Fehér Gyurka eljön ér­ted,/Farsang utoljára.” Azt hiszem, egyetértünk, ha azt mondom: akkor in­kább már a müszi! Különben sem biztos mindig, hogy az új jobb a réginél. Legalábbis ezt igazolja a Rhadamantus álnéven író Kálmán De­zsőnek a T olnamegyei Közlöny 1881. ja­nuár 9-én megjelent humora: „Meghalt az öreg pap. Fiatal plébánus foglalta el a paróchiát. Kérdik a hívek az öreg ha- rangozót, hogy hát milyen ember légyen az új tisztelendő, fölözi-e a boldogultat? - Hej, hallják kigyelmetek - felelt a haran­gozó -, megfordult a világ sorja egészen! Ezelőtt, ha úgy reggelenként bementem az öreg papunkhoz megkérdezni, hogy harangozhatok-e misére: hát rendesen őkigyelmét ott találtam térdepelve, amint a breviáriumból áhitatoskodott. Mostan­ság, ha reggelenkint bemegyek a paróc- hiára, hát akkorára már ott ül a tisztelen­dő úr a zenemuzsikás klavér mellett és danolva füttyel azt a nótát cselekszi, hogy: Pántlikás kalapom fújdogálja a szél...” Az óval és újjal az években sem le­hetünk azonban biztosak. 1896-ban Du- naföldvárott így gondolkodott a tudósító: „Van valami megnyugtató abban, hogy az évnek alkonyán, küszöbén egy újnak a régivel még egyszer s utoljára far­kasszemet nézhetünk, mely annyi szép­nek sírásója volt, mely oly sok bút s oly kevés örömet adott, s új reménnyel üdvö­zöljük az éjféli öreg harang sejtelmes, mély zúgását, mely sebes szárnyán egy egészen friss új esztendőt hoz, mely bi­zonyosan jobb leend a tavalyinál, s bízva * bízunk, hogy ez lesz az, mely reményein­ket, álmainkat apróra mind megvalósit­ja DR. TÖTTÖS GÁBOR Utcai csődület (Pogány Willy rajza)

Next

/
Thumbnails
Contents