Tolna Megyei Népújság, 1989. január (39. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-02 / 1. szám

1989. január 2. NÉPÚJSÁG 5 A Vadkerti­Hazai tájakon A kőszegszerdahelyi vízimalom Fák és bokrok lombja rejti a Vas me­gyei Velembe igyekvők szeme elől a vi­dék egyik különlegességét: a kőszeg­szerdahelyi vízimalmot. Néhány jelzőtáb­la azonban figyelmeztet, érdemes meg­állni, és az összefonódó lombok alatt fel­fedezni a helyreállított vízimalmot. Az ároknyi széles, de gyors folyású Szerda­helyi-patak alig három kilométer hosszú, de a hagyomány szerint négy vízimalmot működtetett. Egy maradt meg, a műem­lékké nyilvánított, helyreállított Schulter- vagy Réti malom. Mindkét elnevezés régi. A Schulter család az 1760-as években telepedett le itt, az ausztriai Felsőőrből érkezett és megvette, dolgoztatta a mal­mot még a két világháború között is, egé­szen az államosításig. A Réti elnevezés régebbi, a környezetre utal: rétek, lege­lők adják meg a közeli táj hangulatát, de a látótávolságnak a kőszegi hegyek szabnak határt. A malom helyreállítása, fenntartása, történetének megírása a Vas Megyei Ga­bonaforgalmi és Malomipari Vállalat ve­zetőinek, munkatársainak nevéhez fűző­dik. A Schulter-malom helyén már 1568- ban létezett egy gabonaőrlő, a Batthyány család levéltárában van rá adat. Folya­matosan 1715-től követhető nyomon a történet, ekkor a rohonci (ma osztrák falu) Sibrik uradalomhoz tartozott a ma­lom. A Schulter család születési, házaso­dási, halálozási eseményeit 1769-től örökítették meg a velemi plébánián. Rendszerint a két legidősebb fiú örökölte a malmot, és a molnármesterséget. Két vízikerékkel, két őrlővel dolgozott a régi malom. Talán a gőzmalmok elterjedése lehetett az oka, hogy 1870 és 1900 között nem őröltek benne. Aztán ismét szüksé­Katona József nemzeti drámájának fő­hőse, Bánk bán viseli ugyanazt a nevet, mint egy kis Nógrád megyei falucska. Hogy az egykor valóságosan élt szemé­lyiségnek volt-e valami köze ehhez a te­lepüléshez, nem tudni. Az ellenben cáfol­hatatlan tény, hogy ez a jól csengő hely­ségnév ma már számos érdeklődőt vonz a Cserhát vidékére. Húsz esztendeje nőtt meg az ázsiója Bánknak. Körülbelül akkor, amikor az ot­tani tó - ma már horgászparadicsom! - fölötti domboldalt parcellázni kezdték. Bánk szép, pihenésre, kikapcsolódás­ra, a hétvége kellemes eltöltésére alkal­mas hely! egyrészt a patakokkal át- meg átszabdalt falu kínál romantikát - a folk­lór iránt érdeklődők számára pedig egy kis néprajzi érdekességet, hiszen házait zömmel szlovák betelepültek utódai lak­ják -, másrészt meg a tengerszemhez hasonló tó. Aki Rétság után letér a 2-es számú főútvonalról, alig 3,5 kilométer megtétele után csodálkozhat rá e természeti kin­csünkre. Keresni nem sokat kell, mert a falu főutcája éppen hozzája szalad, s a vendég máris láthatja, mit tudott alkotni az okosan gondolkodó ember. ge lett rá a környéknek. Jól mehetett a vállalkozás, mert 1913-ban és 1914-ben felújították az épületet is, a gépeket is. Mai arculatát az 1919-es átépítéskor nyerte el a ház. A régi kőfalakat téglával magasították, bevezették a villanyt, rob­banómotort vásároltak, vízhiány idején azzal hajtották a gépeket. Még 1926-ban is költöttek a malomra: új vízikereket épí­tettek. A 4,4 méter átmérőjű, 80 centi szé­les vizikerék fenyőfából készült, és 1968- ig dacolt az idővel. A malmot 1950-ben államosították, még két évig őröltettek, daráltattak benne a környék lakói, aztán leállították a gépeket. A Réti malom elke­rülte a vízimalmok többségének sorsát, azt, hogy tégla- és faanyagát széthordták a családi építkezésekhez. Ezt a malmot 1957-ben visszaadták a Schulter csa­ládnak, de az őrlés nem kezdődött újra, az épület csak romlott, pusztult. 1979-ben fogott össze a Gabona Tröszt és az Országos Műemléki Fel­ügyelőség az ipari műemlékek megmen­téséért. 1980-ban megkezdődött a kő­szegszerdahelyi vízimalom helyreállítá­sa. Műemléki és malomipari szakembe­rek egyetértettek abban, hogy a Réti mal­mot a század végi, század eleji techniká­nak, az úgynevezett visszaöntéses ma­gyar malom jellegzetességeinek megfe­lelően érdemes bemutatni. Kis duzzasz­tót építettek a patakra, és a felülcsapó vízikerék két éve ismét működésbe tudja hozni a malom gépeit. A kőszegszerdahelyi vízimalmot ma is a Vas Megyei Gabonaforgalmi és Ma­lomipari Vállalat gondozza. Hetente négyszer, kedden, csütörtökön, szomba­ton és vasárnap 10 és 18 óra között meg­nyitják a látogatók előtt. Budai Rózsa A Bánki-tó ugyanis mesterséges kép­ződmény. Úgy keletkezett, hogy hajdan elzárták a Lókos-patak útját, s a víz a völgykatlanban megrekedt. A tó 300 mé­ternyi átmérőjű, mélysége a déli parton 5, másutt általában 3 méter. Amilyen szép, mondhatni, olyan sze­rencsés is ez a tó. Időközben ugyanis kiderült, hogy nemcsak a Lókos-patak táplálja, hanem a medrében fenékforrá­sok is fakadtak, s igy a vízellátásával máig sincs gond. Mindemelett „szóra­koztató” is, hiszen iszapos fenekében metángáz keletkezik, s ha azt a kemény telek idején a meglékelt jég felett meggyújtják, ez a tünemény pompás lát­nivaló. A jég persze csk ritkán borítja a tavat. Annál többet üldögélnek partján a horgá­szok. Már egy 1911 -ben kiadott, Magyar- ország vármegyéit bemutató könyvsoro­zat is azt írta, hogy a Bánki-tóból éven­te három métermázsa halat halásznak ki, és értékesítenek a közeli környéken...”, tó Megesett már velem, hogy autóm né­hányat köhögve-rángatózva kényszerű megállásra kárhoztatott. Ezúttal kilomé­ternyire Soltvadkerttől voltam kénytelen szerelőt keresni. A mester - hogy jobban teljen az idő - a község egyik hírességé­hez irányított. Mert mint mondta, az Aranyhomok vendéglőben Szakái mes­ter ételkülönlegességein, magyaros kí­nálatán keresztül megismerhetem az Al­föld, ezen belül a Kiskunság gasztronó­miai szokásait, hagyományait. Igy történt, és a vendéglő - amely 1984-ben elnyer­te a Magyar Szakácsok és Cukrászok Szövetségének, valamint a Gasztronó­miai Újságírók Nemzetközi Szövetségé­nek Védnöki Tábláját - valóban jó alap volt egy kiadós sétához a másik itteni nevezetességhez: a gyönyörű környe­zetben elterülő Vadkerti-tóhoz. Bevallom, korábban semmit nem tud­tam létezéséről. Pedig a nyolcvan hektár kiterjedésű Vadkerti-tó talán a legbecse­sebb és leglátogatottabb kiskunsági oázis Bács-Kiskun megye szívében. Az erdők, rétek, gyümölcsösök karéjozta kies természeti környezetben lévő vízipa­radicsom - vonattal és közúton is jól megközelíthetően - Soltvadkert köz­pontjától északi irányban, alig három ki­lométerre terül el. A 40-160 centiméter mélységű sely­mes szőke víz nagyobb részét homokos part övezi. Fürdést és szolidabb vízispor­tokat kínálva. Kisebb részét nádas borít­ja, otthont adva ismert és ritka vízimada­raknak. Félreeső öblei, zugai a horgásza­tot kedvelők szivének lehetnek kedve­sek. Mondják, kánikulában 10-15 ezren is megszállják a tavat és környékét, me­lyet már a külföldiek is mind nagyobb számban fedeznek fel. A környezet gyö­nyörű. A part menti fövenyen és a park­ban a játszóterek, sport- és teniszpályák szépen megférnek a büfékkel, s a többi kiépített vendéglátó- és kereskedelmi egységgel az árnyas fák alatt komfortos­sá fejlesztett kempingben. (lato) de ez a mennyiség azóta megsokszoro­zódott. Jelenleg a 9,2 hektáros állóvíz va­lóságos halbánya, hiszen a horgászok nemcsak kifogják, de rendszeresen és módszeresen újratelepítik is a halakat. Míg másutt általában az a módi, hogy a pecások haragban vannak a fürdőzni vá­gyókkal, Bánkon megvan a külön helyük a horgászoknak, és a strandolóknak is. Ez utóbbiak már csak azért is csapatos­tul jönnek, mert Nógrádnak kevés a ter­mészetes állóvize, valamint azért, mert a napsütéses nyári napokon a Bánki-tó hőmérséklete akár 25 Celsius-fokra is felmelegszik. Ez pedig még a legkisebb gyerekeknek is kellemes. Nógrádnak ez az ékessége immár a néptáncosok, -da­losok találkozóhelye is. Éppen ott, a tóra ráépített színapdon szokták megrendez­ni a bánki napok rendezvényeit, amelyek középpontjában mindig a hagyományőr­ző folklórműsor áll. A. L Bánk és tava Kastély Ráckevén A ráckevei Savoyai-kastély több szempontból is jelentős a magyar művelödés- -----------------------történetben, építészettörténetben. Egyebek között abban, hogy a tö­rök uralom megszűnése után elsőül épült főúri kastélyunk, amely az új stílust, a barok­kot követte. Savoyai ráckevei kastélya nyitotta meg a sort, s a történelmi Magyarorszá­gon a tehetős főurak egymás után építették a védelmi jelleget mellőző kastélyaikat. (Cseklész, Féltorony, Királyfalva, Magyarbél, Edelény stb.) S ezzel a 150 éves török uralom után világi építészetünk bekapcsolódott az európai szellemiség, az európai kultúra áramkörébe. Kiemelt helyet foglal el építészeti emlékeink között mint Johann Lucas von Hildeb­randt első hiteles műve. Savoyai Jenő ugyanis egykori hadmérnökét, az akkor isme­retlen, olasz származású Hildebrandtot bízta meg ráckevei, budafoki, bélyei uradalmi építményeinek tervezésével. Hildebrandtot, aki genuai származású, s akinek mestere a híres Fontana volt. Hildebrandtot, aki a barokk nagymestere, s akit ma a legnagyobb osztrák építészként tartanak számon. Hogy csak néhány későbbi épületét említsük: a bécsi Daun-Kinsky palotát, a linzi papi szeminárium templomát, a salzburgi Mirabel- kastélyt, a bécsi Belvedere-palotákat és az ugyancsak Savoyainak épített marhfeldi kastélyt. Pályakezdetének első nagy munkáján, a ráckevei kastélyon még erősen érezhetők a sajátosan eredeti, egyéni varázst adó olaszos hatások. Ybl Ervin, a neves műtörténész kutatta fel a század elején a mantovai Gonzaga csa­lád levéltárában őrzött leveleket, amelyeket Hildebrandt írt Savoyai Jenőhöz olaszul. Tudjuk, az építkezés 1701-ben megindult, s az 1702. január 11. és április 22. között kelt hét levél pontosan tudósít a részletekről. Jelentős számunkra az építtető személye, a törökverő Savoyai Jenőé, a zentai, a pé- terváradi csaták győzteséé, a Buda visszavételében is szerepet játszó hadvezéré, poli­tikusé, a jó szemű, bőkezű mecénásé. Bár Savoyait politikai és hadi kötelezettségei tá­vol tartották Ráckevétól, s ő nem, csak a lánya tartózkodott itt rövid ideig, „szellemisé­gének kisugárzása azonban a sziget életére és annak fejlődésére oly’ nagy volt, hogy azt róla sokáig Eugen-szigetnek is nevezték" - írja Hegedűs Ernő. Kultúrtörténeti érdekesség az a korabeli kis rajz is, amely a ráckevei kastélyt eredeti állapotában ábrázolva fennmaradt. Rosenfeld vezérkari tiszt 1728-ban készítette el Csepel-sziget térképét. E térkép alsó szélén finom tollrajzban örökítette meg Ráckeve városát, a kastélyt, a Duna felőli nézetben. (A térkép felső szélén Buda és Pest látképét rajzolta meg.) A tollrajz részletesen ábrázolja a kastélyt, nyilván sokra értékelte archi­tektúráját, díszeit, szobrait - ezért is hangsúlyozza ezeket. Bél Mátyás jeles írónk, történetírónk elismeréssel festi le a kastélyt Notitia Hungáriáé novae historiogeografia című munkájában. Hosszú szakaszokat szentel a ráckevei épületnek. „Rendkívül szép látványt nyújt. Elől ugyanis az egész sziget kitárul előtte, mögötte a folyam hömpölyög és azon túl a végnélküli síkságra mutat... Pompás épület, melynek belsejében ebédlő és fényes tanácskozóterem van... Igen tágas, padlója már­vány, falait ízléses kárpitok borítják... Az egész udvar virágos füzérhez hasonló, művé­szien épített fal és rácsos kapu zárja el... Itt egy fenséges és nagyszerű műről és alkotójának nagylelkűségéről, s dicsőségéről tanúskodik minden”. - E sorokból az is megállapítható, Bél Mátyás nem elfogult, a kastély kiemelkedő jelentőségű alkotás volt a maga idejében is. Közelmúltunk építészettörténete is foglalkozott a ráckevei kastély megóvásával. Az évszázadok alatt egyre inkább gazdasági célokat szolgáló épület állaga romlott, for­máját toldaléképületekkel csúfították. Megviselték a háborúk, a funkciónak nem megfelelő használat. Egyebek közt istálló, hivatal, raktár, lakás volt benne. Bár 1907- ben készült egy terv a restaurálására, amelyet több is követett, de valamennyi megva­lósítás nélkül maradt. Rados Jenő professzort a 60-as évek elején bízták meg a helyreállítás tervezésével. A tudós nevéhez egész sor műemléki épület - az Esterházy-kastély, a Csákváry-kas- tély, a budapesti Invalidus palota, a Várban a volt Pénzügyminisztérium székháza, az egri cisztercita templom - rekonstrukciója fűződik. A mOSt 92. évében iáró éP|tész így jellemzi munkáját: „A 270 éves épület ■■ -■■■' nagyjában megtartotta eredeti alaprajzát, alakját, építé­szeti jellegét. Érdemleges változás csak a XVIII. század közepe táján kiépült utcai ala­csony, szerényebb fogalmazású, egykori istállótömb és az 1820 körül kiégett középső mandzárdkupola klasszicista ízű újrafedése jelentett. A történelmi hitelességre törekedve e két módosítást megtartottuk, ellenben a jó­részt XIX. századi silány, otromba beavatkozás helyett az eredeti architektorikus alakí­tás leggondosabb tanulmányozása alapján a hildebrandti szellemet - a megváltozott funkció ellenére is - a lehető lelkiismeretességgel érvényesítettük az épület külső és belső megjelenésében.” Fontos e kastély műemlékvédelmi szempontból is. Mert híven őrzi az egykori épület minden védhető, átörökíthető jegyét; szerkezetét, tömegét, ta­goltságát, külső és belső megjelenését. Miközben ideálisan alkalmazkodik mai funk­ciójához is. K. M. Hajnallátó Citadella Akármint változtak is az idők, minden­kor a Gellérthegy sziklahomloka látta meg először a felkelő napot az ország közepén. Mert hiszen - megint csak a tu­dott idő változásaitól függetlenül - való­ban azt a vadregényes pontot vallják e hon lakói az ország közepének, ahol az a roppant dolomitrög magasodik a budai Duna-part fölé. Mostanában még a gyermekek is tud­ják, hogy e dolomitrög csücskén, mint valami mesebeli hajó orrán egy szép asz- szonyszobor ágaskodik a magas pie- desztálon. Ez a pompás ércasszony dia­dallal homorítja büszke testét a magasan járó szelek elé, s feje fölé emeli azt a szin­tén közismert pálmaágat, hogy még ma­gasabbról kőszönthesse napról napra a pirkadatot. Akadtak már merész filme­sek, akik szép időben meglesték a nap- feljöttét, s elibénk varázsolták a valóság csodáját, amint a látóhatár mögül érkező fény lassan vonuló ragyogással világítja meg a bronzhölgyet a csillogó homloká­tól a lába ujjáig. Nem mintha érdem lenne, de a fizikai törvények iránti tiszteletből őszintén meg kell mondani, hogy a szuronyok hegye még a bronznál is erősebben csillog a napfényben. De miként kerül ez ide? Úgy, hogy a mi nagyon népszerű Citadellán­kon sokkal hamarébb látta meg a hajna­lokat az őrségen álló idegen katonák szuronya, mint manapság az a szép moz­dulattal nyújtózkodó pálmás asszony­szobor. Mily boldog lennék, ha csupa szerel­mes-ábrándos regéléssel andalíthatnám a mai olvasót, midőn sort kerítek a Cita­della futó ismertetésére. Már a nevéből gyanítható zeneisége folytán, hogy az valami olasz szó lehet. Úgy van. Annyit tesz, mint csitta della: erődített városka valamely magaslaton. Magyar megfelelője a fellegvár. Német­ben meg nem annyira a Burg, mint in­kább a Block, miért is az osztrák admi­nisztrációban Blockbergnek írták a Gel­lérthegyet. Ezzel aztán helyben is vagyunk. Ne gondolja senki, hogy Julius Haynau ge­neralisszimusz csupán a sátáni ösztön­zésekhez és a szeszélyes őrültségekhez értett. Kivételes tehetségű hadvezér volt. És mindenekelőtt a Habsburg-dinasztia tervszerűen fanatikus imádója. Érthető hát, ha az 1848-49-es szabadságmoz­galmunk lekaszabolása után rögtön ki­eszelte az egész országot behálózó erődrendszer tervét azzal a céllal, hogy minden esetleges tömegmegmozdulást a kezdet kezdetén széttaposhassanak. Különösen Budapestet utálta. Ehhez mérten gondolta el azt a tervet, amit min­den zsarnok megirigyelhet. Eszerint a Gellérthegy keskeny-hosszú fennsíkjára építendő főeröd lett volna a középpontja annak a védőműrendszernek, amely úgy nyomorította volna tehetetlenné a ma­gyar fővárost, mint egykoron a kurtavas a gonosztevőt. A gellérthegyinél kisebb, de önálló vé­dőművet terveztek a Várhegyre, a Kis- Svábhegyre, a Margit-szigetre és a Cse­pel-sziget északi csücskére; ezeken kí­vül hat erődtornyot a Budát környező hegyek magaslataira. Pestet hat fő és megannyi összekötő erődítménnyel kí­vánták félkörívben övezni Dunától a Du­náig. A budai lőrésekből négyszáz, a pestiekből háromszázhetvenkét ágyú torka ásított volna a mindenáron rebellis­nek képzelt, valójában pedig szerfölött békeszerető, ráadásul jobbára német anyanyelvű polgárokra. Akkoriban 187 ezren voltak. Mármint Budán, Óbudán és Pesten együttvéve, lévén akkor még e három testvérváros közigazgatásilag önálló. Számoljunk csak: akármilyen hihetetlen, 330-340 la­kosra szántak egy-egy ágyút. Vagyis annyit, amennyit abban a korban a legöl­döklőbb csatatéri ütközetekre is ritkán szoktak felvonultatni. Haynau a lélegzetelállító gyorsaság mániákusa lévén, a legszívesebben kor­báccsal siettette volna az erődök ter­vezését és megépítését. Emmanuel Zitta altábornagy, a császári hadsereg mér­nökkari igazgatója el is követett mindent a hatalmas feladat sikeréért. Fantaszti­kus iramban láttak munkához még 1850 elején és alig három év alatt megépítették a 220 méter hosszú, 45-60 méter széles, 12-16 méter magas falakkal övezett erő­dítményt, amelyből 90 tüzérségi lőrés nyílott a magyar fővárosra. A terv további részét elejtették. Kide­rült, mégis csak tébolyult az a Haynau. Elképzelését már keletkezésében nevet­ségessé tette a hadtudomány fejlődése, de ki mert volna ellentmondani - az ifjú császárt is beleértve - az őrjöngésig erő­szakos hadvezérnek. így aztán a Citadel­la soha semmiféle komolyabb katonai célt nem szolgálhatott, hála az egyébként fukar természetű sorsunknak. Budapest lakói mindenkor inkább a Gellérthegyet szerették semmint a Cita­dellát. Nem nagyon törődtek vele. Ma sincs ez másként. Annál nagyobb hasznát látja mostan­ság az idegenforgalomn, mivelhogy 1961-től külhoni vendégeink szolgálatá­ba állították - elegáns éttermet, turista- szállót rendeztek be benne. G. M. A Citadella

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents