Tolna Megyei Népújság, 1989. január (39. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-04 / 3. szám

6 NÉPÚJSÁG SPORTVILÁG 1989. január 4. Kosárlabda MNK Ma este: Szekszárd-PVSK Egy nyugat-európai túra visszásságai A női kosárlabda Magyar Nép­köztársasági Kupában ma délután már az NB I. felsőházának csapatai is pályára lépnek. A legjobb tizen­hat együttes részvételével sorra kerülő fordulóban a KSC Szek- szárd is felsőházi ellenfelet fogad. A Zrínyi utcai csarnokban 18 óra­kor kezdődő kupameccsen a Pé­csi VSK ellen kísérlik meg Christiá- nék a továbbjutást. A pécsi vasuta­sok nagyszerű játékerejét bizo­nyítja, hogy az 1987-88-as baj­nokságot a negyedik helyen zár­ták, s a most folyó pontvadászat­ban is a vidék legjobbjaként a ne­A Szekszárdi Sport- és Szabad­idő Központ ajánlata szerint sítan­folyamra kezdők, haladók, gyere­kek, felnőttek és családok egy­aránt jelentkezhetnek január 9-ig. A tanfolyam január 10-től február 14-ig tart a szekszárdi úttörőház­ban, minden kedden 18 órától. A kétórás tornatermi foglalkozá­sok programjában szerepel: moz­gási lehetőség biztosítása, egyéni edzettségi szint felmérése, sígim­nasztika, síoktatófilmek vetítése, gyedik helyen állnak. A szekszárdi csapat összeállítási gondokkal küzd: Várkonyi december 19-én egy kisebb műtéten esett át, rá sem a mai MNK-találkozón, sem a szombati soproni bajnoki meccsen nem számíthat Vertetics István vezető edző. Várkonyin kívül több játékos is sérülésekkel bajló­dik, ám ők pályára lépnek. A szak­vezetés azt reméli, hogy az esély­telen nyugalmával hazai környe­zetben pályára lépő együttes olyan teljesítményt nyújt, amivel megne­hezíti a rangos ellenfél sima to­vábbjutását a kupában. szaktanácsadás, valamint síszer­viz. A szabadtéri foglalkozásokat a Kápolna téren tartják. Részletes tá­jékoztatást nyújtanak a tanfolyam vezetői: Kövecses József (tel.: 16- 411), Szűcs István (tel.: 11-122). A tanfolyamot követően egyhetes gyakorlati sítábort szerveznek Csehszlovákiába, a Magas-Tátrá- ba. Jelentkezés és részletes felvi­lágosítás Klein Józsefnél (tel.: 11- 928). Papendahlban a terem- labdarúgók Hétfőn kora este megérkezett szálláshelyére, Papendahlba a ma­gyar teremlabdarúgó válogatott, amely a csütörtökön kezdődő hol­landiai világbajnokságon vesz részt. Tajti József megbízott szakvezető te­lefonon tájékoztatta az MTI-t első be­nyomásairól.- Tíz másik válogatott társaságá­ban lakunk itt a papendahli sport- centrumban. Zeist városától 10 kilo­méterre - mondta Tajti. - Ma, azaz keden kora reggel már edzést is tar­tottunk, s délután még egy foglalko­zás volt a programunkban. Vannak már információi a mezőny erősségéről?- Egy biztos: egyetlen világhires- séget sem láttam még a szállodában. Az az érzésem, hogy egyik ország sem a nagyválogatottban szereplő játékosait nevezte a terem VB-re. Kijelölte a kezdőcsapatát?- A labdarúgás e válfajában vég­képp nincs jelentősége annak, hogy kik kezdenek. A kapuba minden­esetre Gele áll, s valószínűleg az öszszeszokott siófoki négyes kezd előtte. Sorokban gondolkodom, te­hát négyesével fogom cserélni a me­zőnyjátékosokat. A magyar válogatott pénteken, 19.15 órakor Leeuwardenben Brazí­liával játssza első mérkőzését. Meglehetősen kiábrándító mér­leggel zárta nyugat-európai túráját a szovjet férfi kosárlabda-váloga­tott - s a „kiábrándító” jelző nem is elsősorban az eredményekre vo­natkozik. Az új megbízott edző, Ju- rij Szelikov vezette együttes előbb a madridi tornán lett harmadik - ki­kapott a Real Madridtól -, után a párizsi viadalom kellett megelé­gednie a bronzéremmel - itt Fran­ciaországgal szemben maradt alul, huszonöt év után először -, s végül jött a legkeményebb „po­fon”: a londoni versenyen 72-66- os verség a brit liga harmadik he­lyezettjétől, a félig amatőr skót Li­vingston csapatától. Ezzel a ku­darccal a brit fővárosban is csak a harmadik helyig jutott az olimpiai bajnok együttes. Ezek után nem csoda, hogy a tornák rendezői elégedetlenek, hi­szen joggal vártak többet a remek képességű csapattól. A szovjet vá­logatott fellépti díja mindhárom eseményen 50 000 dollár volt. Az első panaszok már akkor elhang­zottak, amikor kiderült, hogy a két nagy sztár, Szabonisz és Kurtinaj- tisz inkább klubjával, a Zsalgirisz Kaunasszal szerepel Hollandiá­ban - pedig a madridi, párizsi és londoni nézők elsősorban rájuk lettek volna kíváncsiak. Persze nél­külük is veretlenül kellett volna zár­nia a túrát az olimpiai bajnoknak, csakhogy...- Azt képzelik a játékosaink, hogy elég, ha csak kimennek a pá­lyára, a győzelem magától az ölük­be hull - bírálta együttesét Szeli­kov edző. - Különösen Londonban volt nagy az elbizakodottság, hiába figyelmeztettem őket... Ez azonban még nem minden. A Livingstontól elszenvedett újév na­pi vereség azok után következett be, hogy a válogatott négy játéko­sa hajnali háromig szilveszterezett a csapat szállodájának bárjában, a hotelvendégek szerint túlságosan is „felszabadult” hangulatban. Az AP jelentése szerint mindhá­rom tornán jókora összeget levon­tak a rendezők a szovjet csapat gázsijából. Ennek meg is lett az eredménye, ugyanis a hétfő esti, tornazáró sajtóértekezleten az együttes vezetői ígéretet tettek: a májusi londoni viadalra valameny- nyi sztárjukat magukkal hozzák, s garantálják, hogy mindenki teljes erőbedobással fog küzdeni. Megyénk atlétikája 1988-ban (II.) Sítanfolyamot szerveznek Szekszárdon Férfi rövidtávfutás A totó 1. heti szelvényén szereplő mérkő­zésekre Czakó Sándor, lapunk munkatársa tippel. 1. Ascoli-Verona x 2 2. Cesena-Milan 2 3. Fiorentina-Lazio 1 4. Lecce-Pescara x 5. Sampdoria-Atalanta 1 6. Torino-Napoli x 2 7. Barletta-Ancona 1 x 8. Cremonese-Avellino x 9. Empoli-Reggina 1 10. Messina-Bari x 2 11. Monza-Licata 1 12. Parma-Genoa x 2 13. Udinese-Cosenza 1 x + 1. 14. Roma-Juventus x Köszönet a jó tippekért „Tisztelt Népújság szerkesz­tőség! Ne haragudjanak, hogy soraimmal zavarom önöket. Kö- szönetemet szeretném kifejezni Füredi János, lapjuk belecskai tudósítójának, aki az 53. heti to­tószelvényen szerepelt mérkő­zésekre tippelt. Az ő tipposzlo- pát játszottam meg az óév utol­só hetében - hat két esély és fix formában 320 forintért - és az­zal tízes találatot értem el. Meg­kérem önöket, adják át szíves üdvözletemet a jó tippelésért. Sebestyén József, Kisdorog, Felszabadulás út 263. ” 100 m síkfutás: (Megyei felnőtt­csúcs: Kovács Attila (Szekszárd) 10,41 1981:ben. Megyei ifjúsági csúcs: Bődé József (Szekszárd) 10,74 1981-ben. Megyei serdülő­csúcs: Böde József (Szekszárd) 11,15 1979-ben.) Rick Gábor 10,94; Boldis István 11,2; Janthó Attila 11,5; Bézsenyi Tamás (vala­mennyi Szekszárd) 11,6; Török Sándor (Lengyel) 11,6; Füsti Mol­nár László (Dombóvár) 11,6, Ig- nácz Attila 11,68; Dorogi Róbert (mindkettő Szekszárd) 11,7; Tóth Attila (Tamási) 11,7; Fenyvesi Ist­ván (Szekszárd) 11,97. 200 m síkfutás: (Megyei felnőttcsúcs: Kovács Attila (Szekszárd) 20,81 1982-ben. Megyei ifjúsági csúcs: Böde Jó­zsef (Szekszárd) 21,72 1981-ben. Megyei serdülőcsúcs: Böde Jó­zsef (Szekszárd) 22,571979-ben.) Rick Gábor 22,77; Ignácz Attila 23,6; Janthó Attila 23,7; Varga Ist­ván 23,9; Bordás Péter (valameny- nyi Szekszárd) 24,0; Nagy Tamás (Dunaföldvár) 24,4; Rohn Csaba 24,5; Fenyvesi István 24,55; Ku- tassy István (valamennyi Szek­szárd) 24,7; Korvicska Csaba (Dombóvár) 24,8. 400 m síkfutás: (Megyei felnőttcsúcs: Böde Jó­zsef (Szekszárd) 48,40 1980-ban. Megyei ifjúsági csúcs: Böde Jó­zsef (Szekszárd) 48,40 1980-ban. Megyei serdülőcsúcs: Böde Jó­zsef (Szekszárd) 50,001979-ben.) Rick Gábor 50,37; Szigeti Mirkó 53,30; Bordás Péter 53,9; Klem Ta­más (valamennyi Szekszárd) 54,0; Torma Sándor (Tamási) 54,6; Márcz Róbert (Bonyhád) 54,7; Janthó Attila 54,8; Boldis István 55,4; Kutassy István (valamennyi Szekszárd) 56,1; Varga Tibor (Dombóvár) 57,0. A közlegény súlyemelőfőnökké avanzsált „A nemzetközi szintből nem engedünk” A hetvenes évek végén technikai vezető minőségében, a szekszárdi súlyemelés úgynevezett Balogh- korszakának közepe táján meghú­zódott a kulisszák mögött. A sport­ág „mitfahrere” volt, aki a rá jellem­ző határozottsággal, nagyvonalú­sággal elrendezte az ellátási ügye­ket, akire a mindennapi létezéshez szükséges nüansznyi dolgokat rá lehetett bízni. Attól függetlenül, hogy a Szekszárdi Húsipari Válla­lat szocpol. osztályán dolgozott és a sportághoz, illetve a szakmához legfeljebb csak indirekt módon kapcsolódó feladatokat végzett, érdekelték a „műhely” dolgai is, az ottani hangulat, az ottani állapotok és a problémák, anomáliák is. Ép­pen ezért voksoltak rá 1987 őszén, amikor a Szekszárdi Húsipari Vál­lalat átvette a Dózsától a szakosz­tályt, s meg kellett választani annak vezetőjét. Ekkor szemmel látha­tóan feldobta, hogy a sporttal fog­lalkozhat, s az a tény, hogy vélemé­nyének, gondolatainak, mint a szakosztály első emberének súlya van. Szalai György vezető edző ol­dalvizein is evezve hamar bekerült a magyar súlyemelöélet vérkerin­gésébe, egyszeribe mélyebbek lettek a kapcsolatai. A súlyemelő­szakosztály feladatainak bővülése, az utánpótlás-nevelő bázishálózat kiépítése, átigazolási ügyek inté­zése, ezek mind-mind azonnali in­tézkedést kívánó napi operatív fel­adatként jelentkeztek. így az egye­sület elnöksége úgy határozott, hogy szükséges egy ügyvezető el­nök beiktatása 1989. január 1-jé- től. Ez pedig nem lehetett más, mint az eddigi szakosztályvezető Hor­váth Ferenc.- Vannak, akik úgy fogalmaz­nak, hogy kiérdemelte ezt a funk­ciót, de találkozni olyanokkal is, akik egy cinikus kacsintás díszkí­séretében így vélekednek: ez az „Öcsi” kikaparta magának a gesz­tenyét - indítottuk a beszélgetést a 33 éves, a megye legfiatalabb füg­getlenített sportegyesületi ügyve­zető elnökével. A válasz:- Talán a szimpatizánsok, a bi­zalmat szavazók vannak többség­ben. Hogy „csinált” funkció lenne ez?! Nem így van. Éntőlem a szak­osztály élén érdemi munkát várt az elnökség. Nem olyat, ami általában a társadalmilag tevékenykedő sportaktívák nagy többségére jel­lemző. Nem csupán annyit, hogy hívjam össze, vezessem le a szak­osztály-vezetőségi üléseket. Lát­tam azt, hogy az új összetételű tár­sadalmi elnökség is milyen nagy ügybuzgalommal, időt, energiát nem kímélve látja el a feladatát. Egy-egy témával elmélyülten fog­lalkoztak. Ez volt számomra a mér­ce. Mint a súlyemelő-szakosztály vezetője náluk is többet akartam tenni, menni, nyüzsögni, intézked­ni.- Ennek aztán egyenesen olyan következménye lett, hogy úgy összenőtt Szalai György vezető edzővel - nyilván tanulási, szemi­náriumokon általában meg nem szerezhető ismeretszerzési szán­dékkal, hogy -, mintha sziámi ikrek lennének. Az egyik pillanatban pe­dig sportügyben azonnal Pécsre kellett indulni, de már kapta is a te­lefont, hogy ne haza jöjjön, hanem irány Nyíregyháza. Vagyis a szoc­pol. osztályon csöröghetett egy jó darabig az a telefon, amelyik, mondjuk munkásruha-ügyben Horváth Ferencet kereste.- Valahol itt a dolog nyitja. A meghirdetett program: a hazai él­vonal mihamarabb történő eléré­se, a nemzetközi szint meghódítá­sa a kilencvenes évek elejére-kö- zepére, ezek mind halasztást nem tűrő napi operativ feladatokat ad­tak. Hozzáláttunk a piramis aljának szélesítéséhez. Ma már Paks kivé­telével mindenhol elvetettük a sportág magját. Időigényes felada­tokat adott az átigazolási progra­munk gyakorlati megvalósítása is. Ugyanis nem kimondottan nagy ászokat kerestünk, hanem olyan, a felnőttkorban, vagy annak küszö­bén álló súlyemelőket, akik a szek­szárdi ideális körülmények hatá­sára azok lehetnek. Például rábuk­kantunk egy, a megyétől nagyon távoli, remek adottságú gyerekre, aki csak úgy brahiból, napi egy ed­zéssel ott van a spiccen. Többször is tárgyaltam, de mindig az volt az érzésem, ő nem a mi emberünk. Mert nekünk csak olyan „idegenlé­giós” kell, aki adottságai alapján nemzetközi kvalitású, és akarja is a nemzetközi eredményeket, a sportállásért cserébe vállalja a na­pi két edzést.- Sokszor szóba került már ez a reklámérték, amit a vállalat az anyagi támogatásért cserébe vár. Valóban annyira komoly dolog ez, mint ahogy elhangzik?- A vállalat vezetői nemcsak úgy a falnak beszélnek. Itt milliók bein- vesztálásáról van szó. Ennek ellen­értékeként, ha törik, ha szakad, de le kell tennünk megfelelő nemzet­közi szintű eredményeket. Ennek elérésében maximális partner a vállalat, segítenek az igazolások­ban, a felkészülés körülményei­ben. Ha beköltözünk a sportcsar­nokba, akkor már, ami a hátteret il­leti: minden szuper lesz!- A csupán a hazai középszintre, vagy a tágabb értelemben vett ha­zai élvonalra predesztinált ver­senyzők akkor szedhetik is a sá­torfájukat? Az edzőterem környé­kén kicsit mohónak ítélik ezt a programot, mondják is, hogy egy úgynevezett elit iskola nehezen jö­het össze, mert a felfedezett tehet­séget - objektíve - sok veszély fe­nyegeti.- Nemzetközi mércével kell, hogy mérjünk. Nem biztos, hogy a jövőben nekünk egy népes szak­osztály kell. Ha a hőn óhajtott válla­lati reklámértéket öt versenyző tudja produkálni, akkor az is el­képzelhető, hogy ennyi súlyemelőt foglalkoztatunk csak.- Ezt csak Horváth Ferenc mondja, vagy az elnökség is?- T évedés ne essék, nemén tes­tesítem meg a hatalmat az egyesü­letnél, hisz az én munkám nem tér­het el attól az irányvonaltól, amit az egyesület elnöksége meghatároz. Ez utóbbi az én véleményem volt, amit a vezetés meg fog vitatni.- Amikor Balogh László eltávo­zott a klubtól, a vezetők úgy nyilat­koztak, hogy nincs menedzser - aminek a régi vezető tartotta magát -, hanem kollektív menedzselés van. Horváth Ferenc tevékenysége óhatatlanul menedzserkedést sej­tet.- Nem vagyok és nem is leszek menedzser, ez a tevékenység tő­lem távol áll. Ha már Balogh László neve szóba került, akkor hadd mondjam el, hogy az együttműkö­désünk éveiben sokat tanultam tő­le és köszönhetek neki, hisz ő vitt be a súlyemelésbe, nélküle lehet, hogy nem lett volna semmi közöm hozzá.- Öt magyar bajnoki címet sze­reztek a Húsipari SE súlyemelői az idén. Mivel igen magas a mérce, gondolom, hasonló teljesítmény­nyel már elégedetlen lesz az év vé­gén? Horváth Ferenc-Tudom, nem növelem népsze­rűségemet az igen válasszal. Mert azt szeretném, hogy a Pécsről le­igazolt Lénárt és Hoffmann már az idén a nemzetköz) szintre jusson, képességeik erre följogosítják őket. De felnőtt magyar bajno­kainknak, Oláh Imrének és Kis Fe­rencnek is csak az lehet a célja, hogy úgy nyerjen magyar bajnok­ságot, hogy az összetett eredmény már a szövetségi kapitányt is érde­kelje. Mi a kapcsolatok terén te­szünk annak érdekében, hogyha két egyforma eredményű, képes­ségű versenyző lesz a keretben, akkor a szekszárdira essen a vá­lasztás, ne pedig fordítva legyen, mint a múltban. Egyébként az anyagi biztonságunk ellenére - mint az üzleti életben járatos em­ber - töröm a fejem olyan egyesü­leti vállalkozásokon, ami még pénzt hoz a konyhára, hiszen ha meglesz a csarnok, akkor nagy nemzetközi versenyeket is szeret­nénk rendezni. BÁLINT GY. KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Eco-mix. 8.50: Magyar művészek ope- rettfelvételeiból. 9.28: Lakodalom a vajdasági Ku- puszinán. 9.47: Beszélni nehéz. 10.05: Legkedve­sebb verseiből válogat Csemák János. 10.39: Ka­rácsony Irén, Győri Szabó József és Szántai Ildikó énekel, Oláh Ernő gordonkázik. 11.34: Az oktató­nő. 12.45: Törvénykönyv. 13.00: Klasszikusok délidőben. 14.10: A magyar nyelv századai. 14.25: Operaslágerek. 15.00: Zengjen a muzsika. 15.30: Szovjet hegedüiskola. 16.05: Szia, Tesó! Lovas Gábor mesejátéka. 16.52: A Magyar RádióésTe- levízió gyermekkórusa énekel. 17.00: Olvastam valahol... 17.30: Sanzonpódium. 18.02: Könyv­szemle. 19.15: Verlioka. Venyjamin Kaverin regé­nye. 19.56: Népszerű szimfonikus muzsika.20.30: Hírek, érvek, vélemények. 21.00: Örökzöld latin­amerikai dallamok. 22.00: Hírvilág. 22.30: Tükör­képünk 37 darabban. 23.00: Operaest 23.50: Giovanni Gabrieli fúvósműveiből. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Idősebbek hullámhosszán. 8.50: Külpoli­tikai figyelő. 9.05-12.00: Napközben. 12.10: Nem­zetek táncaiból. 12.25: Útikalauz üdülőknek. 12.30: Postabontás. 13.05: A tegnap slágereiből. 14.00: Újabb kalandok a Hitchcock Klubban. 15.05: Pihenőidő. 17.05: Kölyökrádió. 17.30: Ötö­dik sebesség. 18.30: Garázs. 19.05: Népdalok. 19.55: Albumajánlat 20.50: Eladtunk egy moleku­lát 21.05: Kapaszkodó. Gyógypedagógiai szer­viz. 21 .30: Közkívánatra. 23.10: A dzsessz történe­te. 23.50-0.14: Popzene. BARTÓK RÁDIÓ 9.08: Spanyol muzsika. 9.46: Bellini: Az alvajá­ró. 11.55: Barokk zene. 13.05: Évmilliók emberkö­zelben. 13.25: Kodály Zoltán, Laczkó Géza emlé­kezéseiben. 13.59: Svéd Sándor operafelvételei­ből. 14.25: Slágerről slágerre. 15.05: A Svéd Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye. 16.37: Béketörténet 16.52: Erkel-áriák. 17.10: Mozart- hangyerseny. Kb.: 18.10: Madrigálok. 18.30: V materinskom jazyku. 19.05: Évszázadok muzsi­kája. 20.00: Modem gladiátorok. 20.30: Berlioz: Rómeó és Júlia. 22.03: George Malcolm csemba­lózik. 22.29: DurkóZsolt müveiből. 23.05: Színész- vizsga - 1988. MAGYAR TELEVÍZIÓ 9.00: Képújság. 9.05: Tévétoma nyugdíjasok­nak. 9.10: Hármas csatorna. 9.55: Stúdió '89. 10.40: Longuelune-ék. 12.05: Képújság. 17.10: Hírek. 17.15: Déli videoújság. 17.25: Právy. 17.30: Kézenfogva. 17.40: Sorstársak. 18.00: Műsor­ajánlat 18.10: Egy kölyök csinytevései. 19.30: Hír­adó. 20.05: Straub F. Brúnó portréja. 21.00: Sher- gar. 22.15: Híradó 3. II. MŰSOR TV 2 Endrei Judittal és Ipper Pállal 17.00: Képújság. Riport, időjárásjelentés, tv- torna, reklám, zene. 17.45: BUMM!!! Telefonos já­ték. 18.00: Telesport. 18.30: Gyerekeknek! 19.00: A kiválasztás. 21.00: Híradó 2. 21.30: Éjszakai szóváltás. 22.30: Napzárta. Képújság. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 6.50: Műsorismertetés. 7.00: Reggeli prog­ram. 8.30: Adás gyerekeknek. 9.00: Téli iskola- televizió. 10.30: Hírek. 10.35:Téli iskolatelevizió. 12.30: Hírek. 12.35: Téli iskolatelevizió. 15.30: Hírek. 15.40: Téli iskolatelevízió. 16.20: Albán nyelvű hírek. 16.30: Magyar nyelvű hírek. 16.40: Műsorismertetés. 16.45: Művelődési sorozat. 17.15: Tv-hiradó. 17.35: Szupernagymama - gyerekfilm. 18.05: Úttörőhiradó. 18.20: Rajzfilm. 18.30: Dokumentumműsor. 19.16: Rajzfilm. 18.27: Műsorismertetés. 19.30: Tv-hiradó. 20.00: Játékfilm. 22.35: Tv-híradó. 22.55: Éjjel is, nappal is - éjszakai program. 0.55: Hírek. II. MŰSOR 15.25: Műsorismertetés. 15.30: Sí Világkupa - lesiklás. 16.35: „Négy ugrósánc” újévi torna - Innsbruck. 17.30: Tájegységek híradója. 18.00: A belgrádi tv-műsor. 19.30: Tv-híradó. 19.55: Ma este. 20.00: Zenés est. 21.30: Hírek. 21.40: Tudományos fórum. SZOVJET TELEVÍZIÓ 4.00:120 perc. 6.00: Műsorismertetés. 6.05: Az átalakítás reflektorfényében. 6.15: Szerető Koljátok -tv-film. 8.15: Hírek. 8.25: G. Fejgin he­gedűművészjátszik. 8.50: A más aranya - fran­cia gyerekfilm 3. rész. 13.30: Hírek. 13.45: Kon­cert. 14.15: Rajzfilm. 14.25: Hírek. 14.30: Ünnepi gyermekhangverseny. 15.30: Csipkerózsika - bábfilm. 16.15: A helyi tanácsok munkájáról. 16.45: Világhiradó. 17.00: Az udegék népművé­szete. 17.30: Átalakítás, problémák, megoldá­sok. 19.00: Híradó. 19.40: Az átalakítás reflek­torfényében. 19.50: Andrej Tarkovszkij. 22.00: Előre, tengerészek! - kalandfilm 3. rész. 23.10: Hirek. 23.15: Találkozás Vahtang Kikabidzével. 0.30: Utazás egy kisvárosba - dokumentum­film. A MŰHOLDAS MŰSOROK KÉT HÉTRE ELŐRE MEGTALÁLHATÓK A mikr#viláa CÍMŰ LAPBAN. SUPER CHANNEL 7.00: World news and business. 8.00: Szóra­koztató egyveleg. 16.30: Hot Line. 18.30: Soro­zatok. 20.00: Life With Father - amerikai film. 21.45: World news. 22.00: Kalandfilmsoroza- tok. 24.00: Szórakoztató egyveleg. 3.00: Műsor­zárás. SKY CHANNEL 6.30: Üzleti, gazdasági, pénzügyi hírek. 7.00: Jó reggelt Skandinávia! 8.00: Ébresztő hétal­vóknak. 8.05: A Sky gyermekműsora. 9.00: Víg­játéksorozat. 9.30: Rajzfilmsorozat. 10.00: Az 1988-as Countdown popzenei műsor legjava. 11.30: A Sky eurolistája. 12.30: Romantikus popzene. 13.0: Amerikai teleregény. 14.00: Di­vat Párizstól Tokióig. 14.30: Szexuális élet, há­zasság, kapcsolatok. 15.00: Akciófilm-sorozat. 15.30: Kalandfilmsorozat. 16.00: Holland pop­zenei műsor. 17.00: A Sky gyermekműsora. 18.00: Vígjátéksorozat. 18.28: Hírek. 18.30: Vig- játéksorozat. 19.00: Vígjátéksorozat. 19.28: Hi­rek. 20.30: Suttogó Smith Londonban - angol film. 22.05: Shell International Motor Sports 1988. 23.05: Időjárás és hóviszonyok. 23.13: Hírek. 23.15: Thaiföldi panoráma. 23.45: Paris To Dakar Rally 1988.0.00: Magazinműsor. THE ARTS CHANNEL 1.00: Eduardo Chillida. 2.00: Shakespeare- darabok. 3.00: Barokk Franciaországban és Olaszországban. 3.30: Buitarra - A barokk gitár. 4.00: Éjszakai hangszeres muzsika. 6.30: Mű­sorzárás. TV 5. 16.05: Hírek. 16.10: Ideiglenes ügynökség- sorozat. 16.30: Jó napot, jó étvágyat. 17.00: Ifjú­sági program. 17.30: Nyelvi fejtörőjáték. 17.55: Hírösszefoglaló. 18.00: Királyi béke - krimiso­rozat. 19.30: Divat és dekoráció. 20.00: Kulturá­lis magazin. 20.40: Akar látni egy szürke gémet? 21.30: Klasszikus zene. 22.00: Tv-híradó. 22.30: Időjárásjelentés. 22.35: Olimpiai bajno­kok. 0.30: Divat és dekoráció. 1.00: Műsorzárás.

Next

/
Thumbnails
Contents