Tolna Megyei Népújság, 1989. január (39. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-04 / 3. szám

1989. január 4. NÉPÚJSÁG 5 Felújított malom Devecserben Devecserben mintegy 80 millió forintos költséggel felújították a malmot. A tizen­két új dupla hengerszéken most naponta 100 tonna búzát tudnak megőrölni, biztosítva ezzel a környék kenyérlisztellátását. A nagymértékben automatizált üzemből emellett darát, réteslisztet is szállítanak a boltokba. (MTI FOTÓ) A Magyar Tudomány profilváltásra készül A Magyar Tudományos Akadémia elnöksé­ge Köpeczi Béla akadémikust bízta meg a Ma­gyar Tudomány című folyóirat főszerkesztői tisztségének ellátásával. A testület legutóbbi ülésén megvitatta a folyóirat profiljának vál­toztatására vonatkozó javaslatokat. Kívánatos, hogy a Magyar Tudományos Akadémia, a magyar tudományosság az eddi­gieknél nagyobb mértékben hallassa szavát mindazokban a kérdésekben, amelyek orszá­gunkat, népünket foglalkoztatják, s amelyekre a tudománynak is keresnie kell a választ - hangsúlyozta Köpeczi Béla a folyóirat megújí­tásáról szólva. - Fontos lenne, hogy a Magyar Tudomány - amely ma a kutatások legújabb eredményeiről számol be, s főleg a tudomá­nyos értelmiséghez szól - ne csupán egy-egy tudományág, hanem több más, érdekelt disz­ciplína véleményét, válaszait is közölje. A tu­dományos szemlélet ismertetésével formálja mindenekelőtt az értelmiség gondolkodását, segítse elő a munka, az érték tiszteletét, a sze­mélyiség jogainak érvényesítését. Szükséges, hogy a folyóirat bizonyítsa azt is: az egyén sor­sa sok tekintetben a társadalmi haladástól, igazságosságtól, a demokrácia fejlesztésétől függ. Ajánlatos, hogy hasábjain adjon helyet a vitáknak is, a racionalizmus és a humanizmus orgánuma legyen. A Magyar Tudomány mutassa be: miként gondolkodik a világ tudományossága korunk nagy problémáiról. Az adóhatóság közleménye TISZTELT ÜGYFELÜNK! Ismételten szeretnénk felhívni a figyel­müket arra, hogy adóbevallásaikat a te­rületileg illetékes Adófelügyelőséghez - egyéni vállalkozók esetében 1989. feb­ruár 28-ig, magánszemélyek esetében pedig 1989. március 20-ig - kell beadni. Adózási kérdéseikkel, a nyomtatvá­nyok kitöltésével kapcsolatban ügyfél- szolgálatot ellátó munkatársaink tanács­adással nyújtanak segítséget, az aláb­bi helyszíneken, melyeket a várhatóan magas ügyfélforgalomra tekintettel, újra közreadunk: SZEKSZÁRDON Széchenyi u. 24. sz. alatt hétfőn 8.00-18.30 szerdán 8.00-18.30 szombaton 8.00-12.00 egyéb napokon 8.00-16.00 Költsey Itp. 24/25. sz. alatt 1989. I. 4-től III. 31-ig keddtől szombatig 8.00-13.00 DOMBÓVÁRON Városi Tanács épületében Bezerédj u. 14. sz. alatt szerdán 9.00-12.00 PAKSON Városi Tanács épületében Dózsa Gy. u. 55/61. sz. alatt szerdán 8.30-12.00 DUNAFÖLDVÁRON Községi Tanács épületében Kossuth u. 2. sz. alatt szerdán 9.00-15.00 BONYHÁDON Városi Tanács épületében Perczel M. u. 13. sz. alatt szerdán 10.00-15.00 SIMONTORNYÁN Községi Tanács épületében Lenin u. 1. sz. alatt csütörtökön 9.00-12.00 TAMÁSIBAN Városi Tanács épületében Szabadság u. 46-48. sz. alatt csütörtökön 8.30-12.00 Szükség szerint azonban 1989.1. ne­gyedévében ideiglenes jelleggel más he­lyen is, (a megye más településeit is ideértve) tartunk majd ügyfélszolgálati napokat, melyeknek helyéről, címéről, s az ügyfélszolgálat idejéről a megfelelő időben a sajtó útján tájékoztatást adunk. Őrlődő malmok - kallódó emlékek Számomra nagy élményt és örömöt je­lentett a malmainkról szóló cikksorozat ol­vasása, hiszen csaknem öt évtizeden át voltam a malomipar dolgozója. Tudom azt is, hogy a cikksorozat nem­csak a gabonaipar dolgozói, hanem a szakmán kívüliek között is nagy érdeklő­dést keltett. Tisztában vagyok azzal, hogy a Népújság nem lehet egy iparág kiemelt fóruma, mégis sajnálom, hogy a sorozat véget ért, mert ennek a nagy múltú (de szerényebb jelenúj iparnak története túl­mutat a szűkebb szakmai kereteken, szé­lesebb, általánosabb ipartörténeti tanul­ságokkal is szolgálhat. Sok egyéb probléma mellett két kérdés foglalkoztat különösen, amely lényegé­ben egy problémának két oldala. Az egyik: egy megyei malomipari múzeum létesítése. Mintegy tíz évvel ezelőtt - más megyék már megvalósított tevékenysé­gének hatására - a megyében is kezde­ményeztük egy működtethető múzeum­malom létrehozását. Erre legalkalma­sabbnak találtuk a cikksorozatban is sze­repelő cserengáti Kovács-féle malmot. Ennek épülete jellegzetes képviselője a századforduló malomépítészetének, vízi­kereke akkor még rekonstruálható álla­potban volt, a malomárok, a zsilip, a víz­rendszer kis munkaráfordítással rendbe­hozható lenne még ma is. A hiányzó gépi berendezés jelentős részét egy másik, azóta lebontott hasonló kis vízimalomból megvásároltuk. A vállalat szakemberei­nek - molnároknak, karbantartóknak - felajánlásai biztosították volna, hogy ke­vés anyagi ráfordítással létrehozzunk egy olyan ipari emléket, amely - állíthatom - Tamási idegenforgalmának is jelentős té­nyezője lehetett volna. Szemünk előtt Turistvánd, Örvényes, Abaliget példája lebegett. Sajnos, - sze­mélyes véleményem szerint - teljesen szubjektív okok miatt, a terv nem valósult meg. Más megyékben azóta tucatszámra létesültek különböző malomipari történeti emlékek. Hadd említsem még: a cserengáti ma­lomépület ma is védett ipartörténeti em­lék! A másik probléma: az egyes malmok történetére vonatkozó dokumentumok hiánya. A megye malomiparának általá­nos történetét „Adatok Tolna megye ma­lomiparának történetéhez” címmel rend­kívül alapos és gondos munkával, egy kö­zel százoldalas nagyon szép tanulmány­ban feldolgozta Kárpáti Andrásné, a me­gyei Levéltár munkatársa. Ha azonban az egyes malmok történetét kívánjuk feldol­gozni, - ilyen munka most is folyik - már nagy akadályt jelent a megfelelő doku­mentumok hiánya. Különösen kevés az adatunk a két világháború közötti, vala­mint az államosítások körüli időszakok­ból. Nagyon jó lenne, ha a magánkézben még meglévő, akár technikai jellegű, akár a molnárok személyére vonatkozó doku­mentumokhoz legalább annyira hozzáfér­hetnénk, hogy azokról fotómásolatot ké­szíthessünk. Ezúton is kérem molnárainkat, vagy a régi molnárok utódait, hogy ha ilyen doku­mentum van birtokukban, írják meg levél­ben a GMV Műszaki vagy Személyzeti Osztályának (Szekszárd, Pf.: 91. 7101). A bejelentőket, ha szükséges, szemé­lyesen felkeressük. Ne hagyjuk végképp elkallódni ennek a szép, ősi iparágnak még meglévő emlé­keit! SZITKOVICS SÁNDOR nyugdíjas Hazánk környezetállapotáért- társadalmi mozgalom „Hazánk környezetállapotáért” elnevezéssel széles körű, 15 évre szóló társadalmi programot hirdetett meg a múlt év őszén a Magyar Környezetvédelmi Egyesület. A fel­hívás fogadtatásáról Kántor Sámuel, az MKE főtitkára az MTI munkatársának elmon­dotta: Eddig csaknem 50 intézmény, szervezet, iskola csatlakozott ehhez az összefogás­hoz. Jelezték, hogy készek a közös cselekvésre, közreműködnek azért, hogy a hon­foglalás 1100., valamint az államalapítás, illetve a kereszténység felvételének 1000. évfordulóján a mainál jóval esztétikusabb, gondozottabb lakóhelyi, munkahelyi kör­nyezetben emlékezhessünk meg. Szakértői tevékenységgel, közreműködéssel segíti majd a program megvalósítását a Magyar Tudományos Akadémia, több minisztérium, különféle vállalatok, intézmények, egyesületek vezetői, dolgozói, iskolák pedagógusai, diákjai. Pöttyös Egy ideig úgy ült a széken, mint aki egyetlen szót sem értett meg abból amit hallott. Bányabejárás, ismerkedés, meg új dolgozó... Na ne... ne csinálják ezt vele!- Nézze, én csapatvezető vájárként mentem el innen két éve. Min­denki ismer, előre köszönnek az emberek. A lukban az én csapatom hajtotta a legjobb vágatot... Mit dumál itt össze-vissza új munkaerő­ről, meg mit tudom én miről nem...?! Engem maga ne Csőke urazzon! Jól ismer. Mi az úristen baja van velem? Jön itt nekem szabállyal, meg előírással. Engem nem érdekel. Melózni jöttem és a csákányt eddig még soha nem vették ki a kezemből. Most nem akarja a ke­zembe adni?! Még a sapkát sem vette le a fejéről. Nem szokta. Annak nagyon ko­moly indoka volt, ha kézbefogott sapkával állított be az irodába. Jól ismerték. Tudta róla mindenki, olyan erős mint a bivaly, és olyan csökönyös mint a szamár. De melózni, azt tud. Még az udvaros kezében is megállt a söprű, amikor meghallotta, hogy a Csőke Jancsit Kossuth-aknára akarják helyezni. Újoncnak. Mert „pöttyös”. Belebukott a húsos perbe. „Ráhátékáztak” két ke­mény esztendőt, de lehúzta. Állatok mellett dolgozott a börtönélet során. Azt mesélte, ez jól is jött. Az emberektől amúgy is megcsömör- lött. Próbálta egy ideig bizonygatni, hogy apró gyerek ő ebben a ren­geteg nagy balhéban, de hitték is neki, meg nem is. Csőke János hir­telen ember. Mikor elborul az agya, a legócskább lópokrócnál is durvább.- Na, jól figyeljen! Most emelje meg a telefont, de sürgősen és tár­csázza nekem a Stein Lacit! Elég volt ebből a színházi előadásból. Én melózni jöttem, és melózni is fogok. A munkaügyi csoportvezető most épp oly értetlenül bámult Csőke Jánosra, mint annak idején azt a vájár tette. Kije lehet ennek a rette­netes erejű balhés bányászgyereknek a műszaki igazgatóhelyettes? - motoszkált a fejében a gondolat, s miközben agya sebesen latol­gatta a lehetőségeket, szája már kérdést is formált ebből, szinte önállóan.- Kije magának a Stein elvtárs? A kérdés egy ideig állt a levegőben, míg a fölényét végre először megérző Csőke János le nem kapta onnan, pár hanyag szó kíséreté­ben.- A cimborám. Testi-lelki jó barátom. Az ivócimborám. A munkaügyis hallott már efféléről, tudta, a vájár rettenetesen tud inni, s még részeg fejjel is tisztán tud beszélni. Csak az indulatai­val nem bír valahogy. Azt is rebesgették, a Steinnel valóban látták egy-két nagy piapartin. Az a biztos, ha az ember tud következtetni. Hát ő tudott. 1- Nézze, Csőke elvtárs, nem tehetem azonnal vissza a régi csapa­tához, meg az emberek is elszéledtek a két év alatt. Kezdje új brigád­dal, és bizonyítson... Csőke megvakarta a fejét, cifrát káromkodva, csak úgy magának morogta: - A fene essen beléd, ugye most rögtön elvtárs lett belő­lem, a pöttyömmel együtt is. Te beszart! * Fáradt volt. Csak ült a fürdőben a pádon és a párafehér gőzben gyöngyöző homlokkal gondolkodott. Tudta, már a visszatéréskor is, a bányász kemény népség. Mocskos szájú tud lenni, olyan, amivel ölni lehet. Nem a testet, de a lelket, a megújult hitet ölik ki az emberből. Szűkölve, mint a lopáson kapott lakodalmas kutya, szállt be az első kasba. Keveset ugratták, mert rögtön látták, éppoly megszállott a munkában mint annak idején. Munkabuzi - morogták felé félhangosan, de Csőke mit sem törődött vele. Ekkor már érezte, hogy visszafogadták. Hűvösebb volt körülötte a levegő, mint koráb­ban, de ez így van rendjén a kezdetén. Fájt, hogyne fájt volna még ez is, de rosszabbra számított. Kínra, rettenetre, állandó visszavicsorgásra, esetleg egy pár szeneskezű pofonra is.- Na Csőke, milyen a csapat? Hallom, cseréled az embereidet - lökte felé a szavakat az egyik vájár.- Téged is bevennélek, de nálunk dolgozni kell, kisapám!- Eredj, vedd fel a célprémiumot, és adjál belőle egy ezrest a Ku- banik Marci búcsúztatójára. Az öreg megy nyugdíjba, csapunk egy jó kis murit.- Nekem nincs célprémiumom. Ami volt, azt már fölvettem!- Na, ne izélj, hármat fölveszel, egyet leadsz, kettőt meg hazavi­szel. Te is jól jársz, és még marad a csülökre, sörre bőven. Te úgyis Kubanik embere voltál mindig. Fene nagy szerelem dúlt köztetek, a jól fizető melót mindig neked osztotta, most te is törlessz! A rosseb megette, még mindig így mennek a dolgok? Kiírunk egy kis plusz prémiumot, abból csapunk egy jó kis murit, aztán mo- solygunk egymás pofájába, mint a jó gyerekek?! Csőkében a dac dolgozott. Kérjenek tőle egy ötöst csak úgy simán, azt ki is vágja, még egy kört is rendel mellé, legföljebb plusz egy szombaton bejön... De így?! Azon az estén megint nem szólt, csak ivott feszt. Kubaniktól szó nélkül köszönt el. * A bányászjárat sofőrje mindenkit névről, szokásról ismer. Tudja, kinek és hol dukál a köszönöm megálló, kire miben számíthat. Csőke két évig nem jött, de a helyére senki sem ült a bányászok közül. Tudták, visszajön. Lám, ott is ül, és mint régen, most is ő az egyik központ. Politizálnak a körülötte ülőkkel. Az adórend­szert a pokolba kívánják, a lengyel bányászok miatt sem erőlteti őket a röhögés, hisz hol ide vágják a csapatot, hol oda. Azt beszélik, a jó pénzes melókról is ezek miatt a vendégmunkások miatt marad­nak le mostanában. Legalább is így hiszik, s mondják feszt a magu­két. Olyan ez, mint a jó öreg gőzgépeknél a szelep. Kinyitják, sivít, jó hangosan kifelé a fölösleg. Mire Zobákra ér a sárga Ikarus, megváltották a világot. Hol ennek adnak igazat, hol annak. Mesélik a kocsmában hallott legújabb politikai viccet, kártyáznak kicsit, saj- náltatják magukat egymással, aztán lemennek. Le a lukba... A rendőr törzsőrmestert, aki a járattal utazik mostanában, régtől ismerik. Ráfogni sem lehetne, hogy szeretnék, de még csak nem is tisztelik.- Mondja, Laci bácsi, ismeri maga a Csőkét? Tudja azt a nagyhan­gú lázítót, ott hátul a négyes ülés jobb oldalán - kérdezgette bizal­masan a buszsofőrt a rendőr. Az tagadta. Ugyan tudja kiről beszél, hogyne tudná, de ő vezeti a buszt, aztán minden bányász politizál máma... Hagyják őt békén! A visszafuvarkor maga mellett tartotta Csőkét.- Tudod mit mondott a rendőr? Azt, hogy te politikailag bomlasz­tod a többit. Szívesen bevinne, oszt jól hátba lőne szíve szerint, és még azt is mondaná, hogy te egy börtöntöltelék vagy, aki szökni próbál előle. Hát Így vigyázz, fiam!- Pöttyöm van, Laci papa! Nagy a pofám, de a csákányt senki sem veszi ki a kezemből. Megint többet hajtottunk, mint a terv volt. De majd figyelek, ha ez megint jön, csak rendőrvicceket mesélünk... A sofőr döcögve nevette a konok fejű vájárlegényt. * Leadták a drótot, hogy jön az ellenőrzés a bányamérnökségtől. A Kubanik utolsó ellenőrzési körútját megtisztelik a vezérkartól. Csőke János tudta, mindennek rendben kellene lennie ahhoz, hogy szavát se hallhassa a prémiumügy miatt Kubaniknak. Azt is tudta, mit fognak a szemére vetni. Hát készült rá jó előre.- Dobál a padlástér, Csőke, miért nincs biztosító zsaluzat? Megvo­nom az évvégijét, ha ez még egyszer előfordul! A vágatvégen mindent úgy csináltak már, hogy ezek a kifogások szóba se jöhessenek. A kaparógép persze itt is megroggyantotta az aljzatot, s „dobált a padlás” is, amúgy rendesen. Csőke mutatta né­mán az előírások eredményét.- Maga itt ne játssza a nagy okost, hanem termeljen. Azért van ideállítva - ordította Kubanik. A nyakában lógó fülvédőket fölkapta a fülére. Hallotta, hogyan recseg a műanyag burkolat markolása alatt. Fölpattant a kaparóra, ami ott terpeszkedett a szemlézők feje fölött, mint egy hatalmas fém­szörny. A tompa fények megtörtek rajta. A vájár szeme szénporos, fekete arcából úgy villogott elő, mint a ragadozóé zsákmányszer­zéskor. Rátette hatalmas mancsát az irányítókarra, s hátrahúzta. Szépen, lassan. Kubanik öreg róka létére is nagyott ugrott hirtelen jött félelmében. Ez egy őrült, s most még igaza is van. Eltapos mint egy békát, és üzemi balesetes lehetek nyugdíj helyett. A kaparó levegőkábele lustán, üresen, mozdulatlanul lógott, mint­ha egy vasmadár tépett bele lenne. Csőke János hangtalanul neve­tett. A szemle aznap nála hamar végzett. *- Mi a szart tudsz annyit készülődni, mint egy mennyasszony?! - kiáltották be a gőzbe ketten is.- Haverkáim, én pöttyös vagyok. Azt mosogatom nagy szorgalma­san. SZABÓ SÁNDOR

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents