Tolna Megyei Népújság, 1989. január (39. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-24 / 20. szám

1989. január 24. ríHPÜJSÁG 3 Vizsgák és vizsgázók A közlekedési kultúra fejlesztéséért A gyakorlati oktatók általában saját kocsijukkal oktatnak Az ATI (Autóköz­lekedési Taninté­zet) központja 1983 júliusában meg­szűnt, de az ország minden megyéjé­ben működik isko­lájuk, s a köztudat­ban továbbra is ATI- ként emlegetjük őket, bár új nevük: Tolna Megyei Gép­járműközlekedési Tanintézet, és a me- gVei tanács közle­kedési osztályához tartoznak. Viszont éppen a miniszté­riumi tárcák átren­deződése miatt (építésügy, hírköz­lés, közlekedés) áprilisban akár újabb változás is várható életükben. A képzés fő vonala - 80 százaléka - a B kategóriás személygépkocsi-veze­tők felkészítése. Tavaly összesen 2350 felkészített és vizsgáztatott jogosítvány- szerző állt velük kapcsolatban. Segéd­motorra 130-an, motorkerékpárra 160- an szereztek náluk jogosítványt. A, C, D, E és F kategóriára, ami speciális képzéssel is jár, évente 30-40 közötti számban je­lentkeznek. Huszonhét főfoglalkozású gyakorlati oktató, valamint 140-150 megbízásos jogviszonyban tevékenyke­dő vizsgabiztos, elméleti szakoktató se­gíti munkájukat. A B kategóriás képzés­nél a gyakorlati oktatók túlnyomórészt saját kocsijukkal végzik az oktatást, amiért az iskola fizet nekik. A kategóriá­nál 9 óra kötelező gyakorlati vezetés után a 10. a vizsga, míg a személygépkocsi­vezetőknél ez 29 kötelező óra és a 30. a vizsga. A tandíj kétfelé oszlik, a gyakorlati oktatási dijra és az elméletire. A B kategó­riában 88 elméleti órában KRESZ, műszaki és vezetéselmélet szerepel, amihez első­segélynyújtást is tanulnak. Tervben van egy szimulátor vásárlása a TMGT-nél, ami nagyban segítené a gyakorlati oktatók munkáját és biztonságosabb vizsgára bo­csátást hozhat. Az elméleti oktatás tandíja 600, míg a gyakorlatié 4800 forint, tehát a jogosítványt 5400 forintért lehet megsze­rezni. Évek alatt többször emelték az ener­giahordozók, gépjárművek árát, nőttek a fenntartási költségek, így áprilistól várha­tóan nőni fog a vizsgadíj is. A TMGT-nél március végéig még nem változik az okta­tás ára, ugyanakkor a vidéken történő ok­tatás és a megyeközponti sem esik azonos költségkategóriába, mert Szekszárdon nem kell terembért fizetni, míg mondjuk Dombóváron már igen, a rutinvizsgára nem kell külön beutazni... - szs - sm ­Néptribun vagy szakember, avagy kinek kell megfelelnie a tanácselnöknek? Néptribun vagy szakember? Ez a nagy dilemma, ami a választási rendszer kor­szerűsítésének vitáiban a közigazgatás első emberének, a tanácselnök megvá­lasztásának szempontját, elvét tükrözi. Ennek függvényében ítélhető oda ugyanis egy település szavazóképes ál­lampolgárai kezébe a döntés joga, vagy vonható össze a közhangulat, a népaka­rat kizárásával egy szűkebb, elsősorban a szakmai kérdéseket szem előtt tartó testület kezébe. Bár a kérdés a mai napig eldöntetlen, úgy tűnik, hogy a tanácsok önkormányzati jellegének erősítésével az előbbi álláspont kerekedik felül. A kérdés tehát látszólag „költői”: kinek kell megfelelni a tanácselnöknek? Egyértelműen válaszoljuk, hogy a neki bizalmat szavazó tanácstestületnek, vég­eredményben azok választói révén a la­kosságnak. Nem könnyű dolog ez, tudják jól azok, akik már a megváltozott szemlé­letet, a deklarált új törvényt megelőzően ma is ennek szellemében próbálnak megfelelni az embereknek. Több konflik­tust kell átélniük, gyakrabban kerülnek kellemetlen helyzetbe és az sem ritka, hogy megizzadnak egy-egy tanácsülé­sen, falugyűlésen, egyszóval minden pil­lanatban meg kell küzdeniük a bizalom­ért, vállalva olykor annak kimondását is, hogy ezt rosszul csináltam, másként kel­lett volna döntenem... Nem így azok a hi­vatalvezetők, akik precízen a paragrafu­sok, rendeletek előírásai szerint járnak el, minden testületi ülést, „demokratikus” fórumot összehívnak, véleményt össze- sitenek, csak éppen a döntés valódi lehetőségeiből, a település, a közösség számára meghatározó választási lehető­ségekből zárják ki a legilletékesebbeket. Egyelőre ők is megvannak, dolgoznak a maguk törvénye szerint, ám nem va­gyok benne biztos, hogy a következő, ta­lán még idén sorra kerülő helyi tanácsi választásokon újra bizalmat kapnak... Igaz, a demokratikus szellemű és gya­korlatú vezetők sorsa sem biztos. A me­gye tanácsi korszerűsítéseiben elöl járó, reformer tanácselnök panaszolta nemré­giben, hogy gyakran elfogja a kétség, maga sem tudja mit tegyen. A szikrázó hangulatú lakossági fórumokon, a több száz embert megmozgató licitálásokon határozottan és nyugodt fellépésével helytálló fiatalember a közvéleménnyel, a szemtől szemben nem jelentkező lakos­sági hangokkal, véleményekkel szem­ben érzi magát tehetetlennek. Mondja, hogy a kisvárosba település után ta­nácselnökként szándékosan utoljára hagyta a nagy társadalmimunka-akciók során azt az utcát, amelyikben lakik, mire többen megkérdezték tőle: „ezzel akar népszerűséget?”. Majd a csatornaásás­kor állt az utcabeliek közé, bár a csa­ládi házához megoldott volt már koráb­ban a szennyvízelvezetés. Néhány nap múlva azt kapta a fejéhez, „így nem tudsz magad mellé állítani senkit”. A következő alkalommal elmaradt egy hasonló akció­ról, akkor már várta a reagálást, „derogál az elnök úrnak lapátot fogni”... Az emberek ítélete, a köz véleménye persze hosszú távon igazságos és a sze­mélyeskedő hangot elnyomja az a ki­egyenlítődés, amivel a közösségért vég­zett munkát, eredményeket a kudarcok­kal, emberi ellen- vagy rokonszenwel szembesítik. Örök dilemma ez, hogyan tud a sokszor népszerűtlen feladatok­nak, a közösség gyakran csak távlatok­ban érzékelhető, a napi gondokként fel­merülő érdekének megfelelni a vezető. Mert nem egyszerű hivatás a nép megbí­zásából a népért tenni, sőt hosszú távon csak megfelelően kulturált, igazi kont­rollt, visszajelzést adó társadalmi közeg­ben lehetséges. Ez pedig létezik, ha való­ban számítanak rá, felnőtteknek, partne­reknek tekintik az embereket, bebizo­nyosodott Pakson, Madocsán, sok he­lyütt. Csak egy igényes, közösségi jogaiért kiálló helyi társadalom állíthat érdekeiért fellépő, legitim önkormányzatot és veze­tőt. Ahol a lényegest meg tudják külön­böztetni a lényegtelentől, a hosszú távú elképzelésekben elfogadják a napi konf­liktusokat és ahol nem lehet kétséges, hogy kit is képvisel a tanácselnök. TAKÁCS ZSUZSA Elveszítheti a forint a becsületét Jó-e nekünk a valutásbolt? Határozott állásponton a miniszterelnök-helyettes Sokan kritikával illetik azokat, akik nem teszik lehetővé, hogy a lakosság tu­lajdonában lévő valutát itthon is jól el le­hessen költeni, ne kelljen azzal a külföldi - zömében osztrák - gyártók és kereske­dők pénztárcáját dagasztani. Ha a rendeletek lehetővé tennék, hogy valutánkért itthon vásároljuk meg azt a vi- deoberendezést, azt a fagyasztószek­rényt, azt a színes televíziót és hifitornyot, ami most csak Bécsben - vagy legköze­lebb Nickelsdorfban - hozzáférhető szá­munkra, akkor mindenki föltétlenül jól járna. Az egyén azért, mert nem kellene moz­gósítania szegény nagypapát, kitéve az utazással járó fáradtságnak; rengeteg időt takaríthatna meg, hiszen nem töltene hiábavaló órákat az utakon haladva és a határállomásokon rostokolva; megspó­rolna egy csomó benzinpénzt, és a tilos­ban parkolásért kifizetett schillinget; nem tenné nevetségessé magát ország-világ előtt azáltal, hogy a tévé kamerái a Maria- hilfen rohangálva és szendvicset maj­szolva mutatják be. A bolton - a valutás­bolton - feltehetően haszna lenne a ke­reskedelemnek is. Hasonló észrevételekkel lépten-nyo- mon találkozhatunk, nemcsak a sajtó jóvoltából, hanem az utcán, a munkahe­lyünkön, a barátaink körében is. Kevesen gondolják, hogy az éremnek ezúttal is két oldala van, s amit nyernénk a (hegyes­halmi) vámon, azt - vagy annál lényege­sen többet is - veszíthetnénk, ha nem is a réven, hanem... Hol is? Medgyessy Péter miniszterelnök-he­lyettes közelmúltbeli szekszárdi előadá­sán utalt rá, hogy ellenzi a valutás bolthá­lózat bővítését. A parlament decemberi ülésszakán a pénzügyminiszter is ha­sonló megjegyzést tett. Ezzel szemben néhány napja értesül­hettünk arról, hogy valutás áruház(ak) nyitását határozták el. Kell ez nekünk? Jó ez nekünk? Medgyessy Pétert arra kér­tem, hogy mondja el részletesebben a véleményét. „Ebben a kérdésben nagyon határo­zott álláspontom van. A valutásboltok egy megállíthatatlan folyamatot indítanak el. Ma elkezdünk valutáért árusítani vi­deomagnót, tv-t, rádiót, holnap azzal jön­nek, hogy lehessen kapni valutáért szép bőrszoknyát, cipőt is. Aztán - akinek va­lutája van - elvárná, hogy azért mindig tudjon banánt vásárolni, később pedig fi­nom, friss kenyeret. Ebben a folyamat­ban nem lehet megállni, s ennek során a forint lassan elveszíti jelentőségét, nem lesz alkalmas fizetési eszköz mindaddig, amíg konvertibilissé nem válik. De soha­sem lesz konvertibilis, ha ezen az úton haladunk. Aki devizásboltokkal akarja a magyar áruellátás gondjait megoldani, az pótmegoldást választ, ami csődhöz - gazdasági, társadalmi, morális csődhöz - vezet, mert a valutásboltok számának növelése a forintot lehetetlenné teszi. A végén minden pénzt megadnak majd a valutáért, mert csak azért lehet árut vásá­rolni, s akinek nincs valutája, az nem is lesz többé ember. Nem értem, hogy ami­kor előttünk jár Lengyelország példája, ahol a kettős valuta intézménye egyértel­műen csődöt mondott, miért nem tanu­lunk belőle? Más megoldást kell találni. Az értelmes magatartás, ha forintért tud­juk biztosítani a megfelelő áruellátást, er­re kell törekednünk. Ezért ebben az év­ben teszünk is lépéseket. Nem azt mon­dom, hogy minden árura vonatkozik ez az elképzelés, hiszen a lakosság a világ minden országában arbitrál - kihasznál­ja az ár- és árfolyamkülönbségekből adódó előnyöket -, de a mértékekre vi­gyázni kell. S ezt úgy tehetjük meg, ha a forint becsületét erősítjük, nem pedig rontjuk.” A miniszterelnök-helyettes azt is hoz­zátette, hogy akivel eddig e kérdésről beszélgetett, az mind el is fogadta az ő ál­láspontját. Olvasóink között talán akadnak, akik eltérő véleményen vannak, az minden­esetre aligha lehet vita tárgya, hogy mesz- sze többről van szó, mint hogy hosszú sort kell kivárni a határon és nincs elég parkolóhely Bécsben.- rostás ­Kistermelők törzstenyészetei Az állatenyésztésben szakmai rangot jelentő törzstenyészetek idei névjegyzé­két tette közzé sa MÉM Mezőgazdasági Főosztálya. A listán szerepelnek mind­azok a gazdaságok, tenyésztők, akik a törzstenyészetekkel szemben támasztott magas szakmai követelményeknek meg­felelnek, s ily módon részt vállalhatnak a nagy genetikai képességű állatállomá­nyuk továbbszaporításában. A névjegyzékben ezúttal másodízben szerepelnek kistermelők; egyelőre ser- téstörzstenyészetekkel rendelkeznek. Korábban csakis az áll.' ni és mezőgaz­dasági nagyüzemek c állattenyésztő vállalatok, valamint felsőoktatási intéz­mények tarthattak fen. i ilyen telepeket, a rendelkezések csak újabban nyújtanak lehetőséget a kistermelőknek is kiváló minőségű állatállományuk jobb haszno­sítására. A Mezőgazdasági Minősítő Intézet szakemberei szerint a törzstenyészeti engedélyek iránt némileg fokozódik az érdeklődés, mivel az elmúlt időszakban az apaállatok árában javulás mutatkozik. Várható, hogy további nagyüzemek fo­lyamodnak majd minősítésért, és nin­csen kizárva az sem, hogy a kistermelők más állatfajok magas szintű tenyésztésé­vel is megpróbálkoznak. Erre főként a juh-és a prémesállat-tenyésztésben kí­nálkozik lehetőség számukra. Hurok a kötélen j 6. Kaszás nem hagyta annyiban a dolgot. Napokig leste a szárító környékét. Semmi bizonyítékot nem tudott szerezni. Mintha Tóthék megtudták volna, hogy ők ketten kilesték az öreget. Verebes pedig nem nagyon mutatkozott a szomszéd előtt. „Azért sem hagyom eny- nyiben”, mondta Kaszás és elment ifjabb Bodor Sándorhoz, aki ak­kor lépett be a szövetkezetbe mint ágazatvezető. Hozzátartozott a szárító is.- Lopnak a szárítóban - mondta Kaszás.- Ezt meg honnét gondolja a körösztapám - kapta fel a fejét Bo­dor.- Nem gondolom, tudom - jelentette ki és elmesélte a fiatalember­nek az éjszakai történetet, még azt is, hogy Verebes nem akar tanús­kodni.- Aztán mit gondol, ha Verebes tanúskodik, akkor két zsák táp­pal foglalkozik valaki?- Aki két zsákkal elvisz, az tovább folytatja - erősködött Kaszás. Nem sikerült meggyőznie Bodort.- Te is olyan leszel, mint ezek - hagyta végül faképnél az öreg. Bodor el is felejtette a történetet. Sok dolga akadt a költözködés­sel, a telep átvételével, mindennel... Önmagával is. Az első héten már sejtette: lehet, hogy meggondolatlan volt, rosz- szul döntött. Magányosnak érezte magát. A gyerekek és az asszony bentmaradt a városban. A hétvégi apaság nem tetszett neki. Az asz- szony is hiányzott, még akkor is, ha néha néha azért hét közben is ki­jött hozzá. Főzött neki, jót beszélgettek, az éjszakát is Méhesen töl­tötte.- Költözzünk ide - kérte az asszonyt.- Engem a munkám a városban tart - tért ki Sára az igazi válasz­adás elől.- Húsz kilométer - mondta Sándor.- Akkor járj te ki a városból! - replikázott vissza Sára.- Azt nem lehet. Ennyiben is maradtak. Sándor egyedül élt kint Méhesen, egyre el- hagyatottabbnak érezve magát. Az öreg Kaszás két hét múlva újra jelentkezett. Most kint a Sió-parton találkoztak.- Jó lenne, ha a Tóthék körmére néznél! - kezdte a beszélgetést Kaszás István.- A körmére akarok én nézni mindenkinek - mondta Bodor. - Csak hát feltételezésekre nem adhatok.- Ez nem feltételezés. Tudom, hogy lopnak a szárítóban. A táppal is történik mindig valami, mert panaszkodnak az emberek.- Mire panaszkodnak? - akadt fel az utolsó mondaton Sándor.- Hogy valami baj van a táppal, mert nem híznak a disznók.- Na látja, körösztapám, ezzel már érdemes foglalkozni. A beszélgetés után Kaszás szólt Verebesnek, hogy most aztán ta­núskodnia kell, mert a Bodor Sanyi is mellettük van. A szomszéd megígérte, hogy hajlandó elmondani: ő is látta, amint az öreg Tóth tolta haza a tápot. Bodor elrendelte, hogy tartsanak leltárt a szárítóban. A téeszköz- pontból jöttek ki átvizsgálni a papírokat, felmérni a raktárkészletet. Kudarcot vallottak. Fillérre egyezett minden. Egy gramm hiányt, de felesleget sem találtak. A faluban hamar elterjedt a híre a leltárnak. Az emberek azonban vártak. Beszéltek mindenfélét, de nem szóltak semmi olyat, ami ér­demleges lett volna. Vigyáztak a szájukra. Úgy volt ez az ő ügyük, hogy mégse legyen az.- Összedolgozik az irodistákkal is - mondta a kudarc után Ka­szás.- Senki nem tudta előre, hogy leltár lesz - méltatlankodott Bodor.- Ha az ellenőrzőbizottság elnöke, a Fekete Miska tudta, akkor csak szépen meg kellett rendezni azt a leltárt és ott hiba nem is mu­tatkozhatott.- Maga senkiben nem bízik? - kérdezte Sándor.- Csak magamban - jelentette ki Kaszás. - Mindenki megvásárol­ható és az ilyenfélék megvesznek mindent és mindenkit.- Azt mondja, hogy én is.- Remélem, hogy nem - csendesedett le Kaszás István -, de ab­ban biztos vagyok, mindent megpróbálnak veled is.- Próbálkozni szabad.- Aztán legyen az embernek ereje visszautasítani az ajánlatot.- Tehát bennem sem bízik! - tört ki Sándor.- Azt sem mondtam, hogy igen, azt sem, hogy nem. Nem tudha­tom, mi történt veled a városban. Bodor Sándornak ettől a kijelentéstől a fejébe tolult a vér. Ha nem egy öregember mondja ezt neki, akkor szájon vágja. A kereszt­apját azonban nem akarta bántani.- Tudomásul vettem, amit mondott - jelentette ki Bodor Sándor -, de ne várja, hogy bedőlök annak, hogy mindenütt ellenséget lát. El­boldogulok én magam is, tanácsadók nélkül.- Nem akarok én neked tanácsot adni - szólt közbe Kaszás. - Azt mondom, hogy lopják a közöst és ezt neked kutya kötelességed ki­vizsgálni vagy feljelentést tenni.- Nem érti meg! - kiabált már Sándor. - Nem tehetek a törvény el­len. Amíg nincs bizonyítékom, addig kussolni kell, mert máskülön­ben csak vádaskodik az ember és a bűn.- Azt kívánom neked, fiam, hogy éljél bűntelenül. Folytatjuk HAZAFI JÓZSEF

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents