Tolna Megyei Népújság, 1989. január (39. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-21 / 18. szám

1989. január 21. NÉPÚJSÁG 3 Gyermek­nézőben „Halló! A Horváth ikreket kérem!” - szól a nagymama a bébitelefonba. Né­hány másodperc feszült várakozás s egy hang bekonferálja, íme a két kisfiú. A tizenhárom éves újdonsült nagybáty férfias keménységgel nézi a képernyőt, nagyanyja szeme bizony elfátyolosodik. Ö mostantól már dédnagymama. A két kis csöppség tehát bemutatkozott a csúcstechnikának nem nevezhető kép­ernyőn. Mit kívánhatunk? Életük legyen fényesebb, színesebb!-czs­Megkérdeztük Szikszay Bélától: Kiket sújt jobban az áremelés? A gazdagokat vagy a szegényeket?- Az történt, hogy a sajtótájékoztatót, ami bő két órán át tartott - egy harmincöt perces bevezető előadással és sok kér­déssel és a válaszokkal - nem közvetít­hette a tévé. Ez egyértelmű. A televízió a helyszínt mutatta, miközben a beszélge­tést próbálta összefoglalni, kommentálni. Azt a nagyon bonyolult témát, hogy az egész évi 12-15 százalékos áremelés­nek milyen a hatása a lakosság egyes ré­tegeire, csak éppen érintették, tőlem pe­dig azt a két - már-már ominózusnak számító - mondatot emelték ki. A sajtótá­jékoztatón elmondtam hogy milyen réte­geket „mérünk”, s náluk milyenek a már említett hatások. Ebből az derült ki, hogy a magasabb jövedelműeknél a forintki­hatás magasabb. De ez nem azonos az­zal, hogy kit sújt jobban a fogyasztói árak emelése... Mert a magas jövedelműek­nekvan miből engedni, visszafoghatják a magas fogyasztásukat, lemondhatnak bizonyos luxuscikkekről... Ezzel együtt is létszükségletüket még igen magas szín­vonalon kielégíthetik.- Szemben a kis jövedelműekkel, akik szinte minden forintjukat létfontosságú cikkek vásárlására fordították eddig is...- Igen, nekik ezekből kell visszafog­niuk, illetve nincs miből engedniük... Te­hát két dologról van szó. Az egyik: kinél mennyi a forintkihatás, a másik: kit sújt jobban az áremelés. Ezt a tévé összevon­ta, s igen furcsán csak az hangzott el, amit az előbb már idézett. Ezért ragasz­kodtam hozzá, hogy a másnapi Híradó­ban térjünk vissza a dologra. Ez meg is történt... S most ismét leszögezem, hogy a sújtás mértékét nem az fejezi ki, hogy mennyi a forinthatása, hanem az, hogy az adott személynek mekkora a jövedel­me... Úgyhogy teljesen jogos volt a felhá­borodás, és borzasztó dolog, hogy ilyen nehéz gazdasági és politikai helyzetben ilyen kommentár hangzik el, ráadásul az én számba adva... De hát ez az én szemé­lyes pechem.- Van más személyes pechje is?- Van. Például az, hogy itt dolgozom.- Vagyis most már nem a Csikós Nagy Bélát, hanem a Szikszay Bélát emlegetik az emberek a leggyakrabban. Mert köz­szájon forog a neve. Mert végrehajtja, amit végre kell hajtania.- Az „ítéletvégrehajtó” helyzete igen nehéz. S én olyan területen dolgozom, ahol ítéletek születnek, melyek egy ré­szét az árhivatal hajtja végre. Most nem­csak a Pénzügyminisztérium kotorászik az emberek zsebében, hanem az árhiva­tal is.- És ettől milyen az ön lelke, közérzete?- Azért lelkem ezt nem viseli könnyen, s csak részben a családi kötődésem miatt. Általában sem. Mert mindenkinek újra kell gondolnia - ez elég keserves dolog - a saját körülményeit, családi költségvetését, és senki nem folytathatja az egy-két vagy öt évvel ezelőtti életmód­ját.- Alapvető cikkek árának emelése vár­ható-e még? S vajon a 12-15 százalékot tudják-e tartani?- Nagyon kemény szándékunk, hogy a már nyilvánosságra hozott központi in­tézkedésen kívül alapvető fogyasztási cikkre vagy szolgáltatásra hatósági ár­emelést nem tervezünk. Persze, a köz­ponti áremelések tényleg csak a legalap­vetőbb termékekre és szolgáltatásokra terjednek ki. Ezenkívül ezer, tízezer számra vannak olyan termékek, melyek az úgynevezett szabadáras kategóriába tartoznak. De ezeket mi ellenőrizzük, egy részüket bejelentetjük... Vagyis az ütő­éren rajta tartjuk a kezünket... S bízom, il­letve hiszek benne, hogy valóság lesz a kormánynak az a nagyon határozott ígé­rete, hogy 15 százalékon belül tartja az áremelést.- A kormány kézben tudja tartani az in­flációt?- Igen... és folyamatban is van ennek az egész eszközrendszernek a kidolgo­zása, amihez biztosan nem elegendőek csak az áreszközök. Ehhez sok minden más is kell. Például jövedelemszabályo­zás, ami a vállalatok számára nehézzé te­szi a pénz megszerzését, az a cél, hogy teljesítményfedezettel juthassanak .több pénzhez és ne áremeléssel. Ebben van árügy, adóügy, ehhez szigorítani kell a hitelpolitikát. Tehát az egész eszköz- rendszernek át kell itatódnia egy inflá­cióellenes magatartással. Akkor sikerül­het. Ha ez csak az árra esik, mint ahogy egyszer tettünk egy ilyen kísérletet, és a végén antiinflációs árpolitika lett belőle... A költségek mentek föl, mi árban nem en­gedtünk, tehát állami támogatást kellett adni, s ez volt az egyik oka, hogy a költ­ségvetés deficitje így fölhalmozódott.- Tudjuk, hogy a kormány egyik célja a stabilizáció. Ennek ellenére nem értem, hogy több területen - például a mezőgaz­daságban - megvonták az állami támoga­tást. Ennek egy részével miért nem kom­penzálták a lakosságot mint utolsó fo­gyasztót?- A magyar lakosságot két nagy részre lehet bontani: az aktív keresőkre és azokra, akik még nem, illetve már nem dolgoznak. Ami az utóbbiakat illeti, a szociálpolitika már tett lépéseket a nyugdíjra, ösztöndíjra, csalá­di pótlékra vonatkozóan, ami azt jelenti, hogy alapvető termékek és szolgáltatások áremel­kedésének körülbelül a háromnegyed részét fedezi. A lakosság nagyobb részénél pe­dig el kell érniük, hogy a mesterséges bérkorlátokat megszüntessük, amennyiben a teljesítmény növekszik, tíz, húsz, vagy akár még több százalékkal is növelhessék a bért- Hisz abban, hogy növelik?- Hogyne, persze. Nézze, hiszek azért, mert ha a teljesítménytartalékok megmoz­dulnak, jelentős növelés várható. A másik: akkora a nyomás alulról, hogy nem létezik, hogy annak ellen tudna állni egy vállalati ve­zetés. Akkor a számára a választás csak az, hogy ezt a bérnövelés irányába ható ambí­ciót hogyan tudja teljesíteni, hogyan tudja a teljestiménynövelés szekerébe befogni. Itt a kiutat azon keresztül teremtjük meg, hogy jobb munkával kompenzálódjon. V. HORVÁTH MÁRIA Ki kapja a bizonyítványt? A hét nyavalyája Amik nem is nyavalyák Mint ismeretes, az egyik gyermekbe­tegség, a rubeola (rózsahimlő) amitől igen-igen rettegünk, kíö, nem akkor, ami­kor még kicsik a gyerekek, hanem ami­kor már a leányok anyakorba kerülnek, illetve ha terhesek lesznek. Ugyanis a mérsékelt lázzal, kiütésekkel és a nyirok­csomók enyhe duzzanatával járó fertőző betegség a terhesség korai szakaszában magzati károsodást okozhat. Ezért is van nagy jelentősége a védőoltásnak. Már­ciusban megyénkben is kampányoltás lesz - mint azt dr. Bagi Emíliától, a megyei Köjál járványügyi osztálya vezető főorvo­sától megtudtuk. Az 1985. szeptember 1. és az 1987. augusztus 20-a között szü­letetteket oltják, előzetes tájékoztatás szerint szeptemberben kerül sor a ser­dülő lányok oltására, azokéra, akik 1976. szeptember 1. és 1977. augusztus 11. között születtek. S még itt jegyezzük meg, hogy 1987-ben az országban nyolc eset­ben történt magzati károsodás, azaz nyolc gyermek fertőződött meg rubeolá­val az anyaméhen belül. Sor kerül idén is egy másik védőoltás­ra, mégpedig áprilisban adják a tetanusz elleni védőoltást, pontosabban oltásokat, ugyanis ez három oltásból áll. Idén az 1931. január 1 -je és az 1935. december 31 -e kö­zött születetteket oltják. A tetanusz ellen csak három oltás nyújt védettséget. Egyéb­ként az említett korosztály fordul legtöbb esetben sérüléssel orvoshoz, illetve közü­lük kerül ki a legtöbb közlekedési balesetet szenvedett beteg, akiknél elkerülhetetlen a nyílt sérülés földdel való szennyeződése. Megjegyezzük, hogy az idősebb korosz­tályból islehet jelentkezni a védőoltásra, hi­szen megyénkben korábban az oltandók közül csupán csak az ötven százalék oltat- ta be magát. - h ­- Te már megint tanulsz? - szólította meg ismerőse a buszon az ötven év kö­rüli asszonyt. A kérdés a tömött szatyor­nak szólt, amelyből könyvek, füzetek kandikáltak ki. - Már egy sor tanfolyamot elvégeztél, nem volt még elég az iskolá­ból?- Á, most a gyerek helyett járok - mo- solyodott el. Beiratkozott a dolgozók szakközépiskolájába, de behívták kato­nának, és nem tud hazajönni hetente két­szer. Gondoltam, ne veszítse el az évet. Engedélyezték, így hétfőn és szerdán es­ténként beülök helyette a padba és jegy­zetelek.- Nem furcsállják az osztálytársak, hogy téged látnak a fiad helyett?- Hát, eleinte az egyik nár is megkér­dezte: Hölgyem, maga ni. jrt nem csinálja a példát? Azóta már megszokták. Nagyon örü­lök, mert eddig még minden beszámo­lóra jó jegyet kapott a Gabi. Fárasztó-e ez nekem? Hát persze. De mit lehet ten­ni? Ilyen az anyai szív. A főnököm már vic­celt is velem, hogy nyugdíj után elvégez­hetném az egyetemet.... Most az a fontos, hogy ennek a kölyöknek sikerüljön. Szerencsére már csak két-három he­tem van hátra. Alig várom a leszerelést.-csi­Hurok a kötélen 4. Hát ez kész csoda. Kilenckor ébredek. A szokásos mozdulat el­marad, nem nyúlok azért az átkozott cigarettáért. Jóleső érzés lustál­kodni az ágyban, élvezve a csendet. Nem hallik be az utcáról az au­tók moraja, a levegőben nincs szén-dioxid. Erre vágyhatott Sándor, amikor úgy döntött, hogy visszaköltözik a szülőfalujába, gondolom. Persze sejtem, hogy más is van a dolog mögött, amit még a legjobb barátainak sem mondott el. „Egyszerűen elmegyek, mert a gyerek­nek kell a lakás”, mondta, itt meg beköltözhetett a háromszobás, összkomfortos szolgálati lakásba. Azt már csak hosszas vita után szedtük ki belőle, hogy valami tör­tént a munkahelyén, mert máskülönben nem jutott volna ilyen elha­tározásra. Tehetséges építésznek tartották, volt számtalan maszek megbízása is. Ezt pedig otthagyni igencsak nehéz. Nagy elhatározás szükségeltetik hozzá. Mielőtt a faluval kezdenék foglalkozni, kikérdezem Sándort, dön­tök a langymeleg ágyban. Muszáj így tennem, mert máskülönben nem találom meg az összefüggéseket. Ez így van akkor is, ha látszó­lag a kettő nem tartozik egybe. Összefüggésnek lennie kell, ha nem más, akkor csak annyi, ami a mai politikai helyzettel összekapcsol­ható.- Na, hétalvó! - robban be a szobába mackós termetű, pirospozs­gás arcú barátom. - Hasadra süt a nap - mondja harsányan. Korán kelhetett és eddig a szabad ég alatt lehetett, mert már megszáradt a gumicsizmájána sár, a haján meg megtelepedett a dér.- Jó reggelt! - mondom jókedvűen.- Jó napot - kapom meg a fricskát Sándortól. - A reggel négy óra­kor van és nem fél tízkor.- Öltözz, és megyünk a Kaszás Pista bácsihoz, mondani akar ne­ked valamit. Az első akar lenni, aki bevezet a rejtelmekbe. És ha ez így van, akkor nála szabad kezdeni, mert máskülönben dolgod vé­gezetlenül mehetsz el a faluból.- Ácsi! - mondom. - Mintha nem a te kedvedért jöttem volna ide - emelem fel a hangom.- Azzal az itteni emberek nem foglalkoznak, hogy én hívtalak té­ged. Ök csak azt látják, hogy itt vagy és ez kellően felbolydította őket. Nehezemre esik kikászálódni az ágyból. Szombat van. Inkább pi- hengetnék itt a jó meleg szobában, meg hát éppen az előbb határoz­tam: Sándort kérdezem ki.- Hagyd, hogy körülmények befolyásoljanak - hallani vélem taní­tómesterem oktatását. - Ne úgy menj a területre, hogy mindent elha­tározol, mert előfordulhat veled: tényeket írsz le, de azok mégis ha­misak. - Ha pedig ez így van, akkor megnézem magamnak az öreg Kaszás Istvánt, aki beszélni akar velem. Útközben Sándor felvilágosit. Kaszás István bácsi őskommunista. Abból a fajtából való, aki a hithű hívőknél is hívőbb. Hozzátartozik a nacionáléjához, hogy 1952-ben, mert háromszáz százalékra telje­sítette a falu beszolgáltatását, kizárták a pártból baloldali túlkapás­ért.- Ejha - mondom Sándornak. - Ez nem semmi. Baloldali túlkapá­sokért kikerülni Rákosi pártjából 1952-ben, amikor 800 ezer magyar parasztnak még vetőmagja sem maradt.- Hallasz te még furcsábbakat is - magyarázza Sándor. - Ha hi­szed, ha nem, ez a Kaszás még most is azt állítja, hogy ő nem tett semmit, amiért ki kellett zárni a pártból. Csak az ellenség tehette ezt vele, és az ellenség áskálódásának felültek az elvtársak. Máskülön­ben 1957-ben nem vették volna vissza, és nem bízták volna meg a téesz szervezésével később. Egy pillanatra megállunk az utcán. Tanácstalanul nézünk egy­mással szembe. Azt hiszem, mindegyikünk hihetetlennek tartja mindazt, amit az öreg Kaszásról mondanak az emberek.- Főnök - szólítja meg Sándort egy traktoros formájú, olajos mun­kásruhás ember.- Mi van mester? - kérdezi Sándor.- Le§llt a tejhűtő - mondja. - Még szerencse, hogy hideg van - te­szi hozzá. - De csak egy-két óráig maradhat így, utána kiönthetjük a reggeli fejést.- Miért? - méltatlankodik Sándor. - A reggeli tej még itt van?- Nem jött a tejeskocsi, már próbáltunk beszólni Sárosdra, de nem veszik fel a tejüzemben a kagylót.- Hát akkor menjen el a Takács Sanyihoz, a villanyszerelőhöz, hogy javítsa meg a hűtőt.- Ezt akartam tenni, csak úgy gondoltam, hogy azért szólok magá­nak is.- Köszönöm - mondja Sándor. Aztán nekem mondogatja: - Eb­ben az országban mindenki a főnököt keresi, ahelyett, hogy elintéz­né a dolgokat.- Ez van - tárom szét a karom. - Jót nevetünk ezen, és elindulunk az öreg Kaszáshoz. Nem nagy lelkesedéssel megyünk. Én sejtem, Sándor pedig tudja, hogy rámegy a napunk. Az öreg töviről hegyire elmond mindent.- Neked nem kell ott maradnod - adok felmentést meghívómnak. -Te már valószínűleg ismered a sztorit.- Ajaj, de még mennyire. Az előrejelzések nem tévedtek. A január végi hideg igencsak csí­pősre sikeredett. Már nem érzem az orrom, a fülemet kezdem el dör- zsölgetni. Természetesen ezen Sándor csak mosolyog, ő hozzászo­kott a kinti levegőhöz, a mínuszokhoz is. Egyébként is természeti em­ber, nagy vadász, megszokhatta a telet.- Na, megegyeztünk? - kérdezi Sándor.- Rendben. Bemutatsz az öregnek és arra hivatkozva, hogy tönk­rement a tejhűtő, otthagysz bennünket. Én meg csak kibírom, egyébként is a foglalkozásom, hogy jól hallgassak. Folytatjuk. HAZAFI JÓZSEF

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents