Tolna Megyei Népújság, 1989. január (39. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-14 / 12. szám

1989. január 14. TOLNATÁJ - 5 om jol- la- n is /on lem ssé- *•. a i az ■ad, ud­i a el. ik a jki- 'as- dá­oz- tar- <sz- va- ért, ez? tani a el ter­asz ne- íra. \ak, ’tit- fo- •sa ícs bír­íny ről, kit? iZÖ i ek fa- >gy \ki­:et, en­A tor, fen re­A s is­int, ,ti­ént int. int. ■Jót iót 5 a ol- m- re- ínt helyről. " Van-e zugkimérés Dunaföldvá- ron? - kérdeztük az utcán az emberek­től. Igen, van, méghozzá nagyon jó he­lyen. Közvetlenül a buszmegálló mellett. Kora reggel, mikor az emberek elindul­nak Dunaújvárosba a vasműbe, a mű­szakra, már jó előre kitölti a „tulaj” a fél- decis poharakba a pálinkát. A munkások mennek, lelökik a féldecit, fizetnek, az­tán indulás dolgozni. Bögre- I csárdák | A nyitva tartás a müszakkezdéshez, és befejezéshez igazodik, igazi nagy­üzem, többen megfordulnak itt naponta, mint a kocsmában. Akkor, amikor meg éppen tatarozták a kocsmát, elférni sem lehetett a bögrecsárdában, s a tulajdo­nos ma a község egyik leggazdagabb embere. Az alkoholizmus elleni bizott­ságok évente rendszeres munkaterv szerint megtartják az üléseiket. Ezeknek a bizottságoknak a legfőbb feladata, hogy klubokat tartsanak fenn, s hogy a gyógyult alkoholistáknak életmódmo- dellt nyújtsanak. Feladatuknak tekintik továbbá, hogy a körzetükbe tartozó va­lamennyi településen felmérjék, meg­vizsgálják a jelenlegi helyzetet. De vajon miért nem tekintik feladatuknak azt is, hogy az egészségre rendkívül káros, a bögrecsárdákban hitelre árusított pálin­káspohár ne kerüljön az emberek kezé­be? A bögrecsárdák gyakorlatilag tehát senkihez sem tartoznak, a bürokratikus szervezetek ujjal között egyszerűen ki­csúszik a zugkimérések ügye. De vanon mi a helyzet ezeknek a kiméréseknek az adózásával kapcsolatban? Erre a kér­désre dr. Tóth Tivadar, az Adó- és Pénz­ügyi Ellenőrzési Hivatal Tolna Megyei Igazgatósága jogi és igazgatási osztá­lyának vezetője válaszol.- A bögrecsárdák, zugkimérések léte nem újkeletű probléma, lényegében a fekete gazdaság sajátosan magyar je­lenségének tekinthető a vendéglátás te­rületén. Ezek működése igen sokféle társadalmi érdeket sért, gondoljunk csak a kereskedelmi hatósági szabályok kijátszására, a munkafegyelem lazításá­ra, esetenként a köznyugalom zavarásá­ra, de az ily módon szerzett jövedelem il­legális, láthatatlan jellegére is.- A megsértett érdekek mögött ható­ságok állnak, így a kereskedelmi felü­gyelet, rendőrség, adóhatóság, köz- egészségügy, s a sort még folytatni le­hetne. E hatóságok mindegyike köteles eljárni, s az üggyel érdemben foglalkoz­ni, ha tudomására jut egy-egy konkrét kimérés működése, címe. Emiatt igen fontos a - jelen körülmények között néha nem kis bátorságot igénylő - la­kossági bejelentések szerepe, mert a hatóságok informáltságát ez nagyban javítja. Tehát, a lényeg az, hogy a beje­lentést - természetesen névvel - tegyék meg, tulajdonképpen mindegy melyik hatósághoz. Az államigazgatási szer­vekre egyformán kötelező eljárási sza­bályok alapján az ügyben mindenkép­pen vizsgálat indul majd. Ennek ered­ménye mindig a konkrét tényállásból és a nem könnyű bizonyítás eredményes­ségétől függ.- Ami az adózási jogkövetkezménye­ket illeti - ha a jogosulatlan kereskedel­mi tevékenység ténye bizonyított, ezt jogerős szabálysértési határozat rögzíti - ezek sem maradhatnak el. Fentiek az adóreform bevezetésével különös je­lentőséget nyertek, ennek alátámasztá­sára idézem a 82/1988 (X. 12.) MT sz. rendelet 1. § (5) bekezdésében foglalta­kat, melyek szerint „... az adókötelezett­séget nem érinti az, hogy a magánsze­mély a jövedelmszerző tevékenységét hatósági engedély alapján, vagy anélkül végzi...”. Az eltitkolt jövedelem alapján megállapított adóhiány után pedig en­nek 200 százalékáig terjedő adóhatósá­gi bírság is kiszabható. A jövedelemeltit­kolás szándékossága miatt a szigorú bírságolás feltétlenül indokolt. S végül ismét egy névtelen levél. „A bögrecsárdák megszüntetése olyan régi nóta, hogy sajnos, már sláger sem lesz belőle... Mind a- mai napig munkába menet reggel öttől, tehát 9 óra előtt literszám fogyasztanak el férfiak, sőt, a nők is pálinkát, hazafelé úgy szin­tén bort. A környékbeliek sok botránytól meg lennének kímélve, ha a bögrecsár­dát megszüntetnék. Sajnos, sok családapa hagy ott fize­tésnapon 1-2 ezer forintot. A nevem, sajnos, nem közölhetem, mert ezek az emberek igen csúnyán elbánnának ve­lem, jaj annak, aki mer róluk egy rossz szót is szólni. Én egy egyszerű és magá­nyos nő vagyok, este sötétben már nem merek kimenni, mert a részegre ivottak szállingóznak hazafelé. Volt már rá eset, hogy rendőrök vitték el a részeget a ka­pualjból, és mégsem tettek semmit. Tudták pedig, hogy ott ivott. Még annyit: az újságban közöljék, hol lehet bejelen­teni a bögrecsárdásokat, hogy hatása is legyen.” Az újságíró míg hosszú időn át gyűjtögette a bögrecsárdák adatait, ka­pott egy jó tanácsot is. A kora reggeli órákban térjen be egy zugkimérésbe, kérjen fél deci pálinkát, és fizesse ki. Eb­ben a pillanatban bejönnének a hatóság kint várakozó emberei, s minthogy tet­tenérés esete forog fenn, rögtön felve­szik a jegyzőkönyvet. Ily módon a zugki­mérést be lehetne záratni, a tulajdonost pedig megbüntetni. Kérem, ebben a színdarabban ezt a szerepet nem vállalom. D. Varga Márta Fotó: Gottvald Károly A bukovinai székelyek krónikása- Sebestyén Ádám kilenc kötete ­„225 éve történt: 1764. január 7. E na­pon kora hajnalban Siskowicz altábor­nagy vezetésével katonaság rohanja meg a Mádéfalván egybegyűlt, a határőr sorozás ellen tiltakozó székelységet. A mintegy 2500 székelyből sokat megöl­nek, mások sebeikben pusztulnak el. Ezt követően megindul a székelyek töme­ges kivándorlása Moldvába.” (Magyarország történelmi kronoló­giája II. 1526-1848) Ahogyan az egyes embereket, úgy egész népeket, népcsoportokat is sújta­nak sorscsapások. Az ilyeneket, ezt Freud doktor óta tudjuk, csak nagysoká­ra lehet, ha egyáltalán elképzelhető kihe­verni. Az emlékek szelídülnek. De például a tatárjárásra, a törökdúlásra emlékezte­tő szófűzések ma se a legbarátságosab­bak édes anyanyelvűnkben. A bukovinai - immár csak volt - szé- kelység esetében a különösen kemény kezű történelem nagyon alaposan gon­doskodott arról, hogy az emlékek ne menjenek feledésbe. Kezdődött a cik­künk mottójába foglaltakkal. A Moldvába menekülés után alig húsz esztendővel egy ugyan kecsegtetőnek tűnő, de mégis lakhely- és életforma-változást követelő átmenet következett. Hadik András gróf, a nagyképességü tábornagy ekkor igye­kezett a székelyeknek emberi életet biz­tosítani Bukovinában. Korát messze megelőző, céltudatos, tervszerű telepí­téssel. Nem sikerült tartósan. Száz év ugyanis kis idő. Száz év leforgása alatt további kirajzások történtek a Bánátba, de Észak-Amerikába, sőt Brazíliába is. Századunk derekáig se jutottunk, amikor újabb „népességcsere" következett a Bácskába. Onnan pedig szabályos ki­űzetés, szerteszóródás. Végül összeve- rődés - javarészt immár Tolnában, ahol évtizedek után, gyökeret eresztve, lehet visszagondolni az elmúlt időkre. Es ter­mészetesen azokra is, akik történelmi mellékszereplők torz tréfájából ma, a tomboló béke idején, ezrével kényszerül­tek menekülni. Ugyanabból az irányból... Ahogy a mai idők se mesések, a rég­múltak se a „Nem mese az, gyermek” ka­tegóriájába tartoztak, noha napjainkban olykor már mese formájában elvenednek meg. Például a rádió hullámhosszain, ahol sokszor lehetett hallani bizonyos Fábiánná elbüvülő, szelíd, nagymama­hangját, amikor meséket mondott a gye­rekeknek. A meséket Sebestyén Ádám gyűjtötte és azok egytől egyig a már-már mitikus tájjá váló, a mai mesehallgató gyerekek többségének sejtelme sincs hol van Andrásfalvához és a tágabb Bu­kovinához kötődtek, onnan eredeztethe- tők. Nem akármilyen számban. Hiszen a „Bukovinai székely népme­sék” első kötete 1979-ben jelent meg, a második 1981-ben, a harmadik 1983- ban, a negyedik tavalyelőtt. A könyveket közrebocsájtó Tolna Megyei Könyvtár már ezzel a négy kötettel is annyi elisme­rést szerzett a néprajz tudósai és kedve­lői között, amit egyik-másik életmű ki­adásával se lehetett volna elérni. Csakhogy ez Sebestyén Ádámnak egyáltalán nem az életműve, hanem an­nak - persze csak a kötetek számát te­kintve - a fele. A Trabant Combi lassan gurult a kis fa­lu görbe utcáján. A tetejére erősített hangszóró, az esti mozi előadására csa­logatta a munkából éppen hazafelé igyekvőket. Megállt a bolt előtt, ahol a legtöbb kerékpárt lehetett látni. Aztán a kocsmánál időzött. Két és fél óra volt még a vetítés kezdéséig. Ezt az időt propa­gandacélra használta ki mindig a Tra- bantos fiatalember. Jó ritmusú zenével hívta fel a figyelmet az autójára, aztán lehalkította a muzsikát, és beolvasta a hangszórókba az este lát­ható film címét, rövid ismeretőt is mon­dott. Ha valamire büszke volt a fiatalember - a katonai emlékei közül -, az a mozigé- pész-tanfolyam. A határőrségnél szolgált és a kiképzés után mozizni kezdett. Bu­dapest Adyligeten ismerkedett meg a mozizással. Amikor a határőrsöket járta lovas kocsival, akkor már eszébe jutott, hogy maszek mozis legyen, de a lehető­ségek korlátozottak voltak. Most megnyílt az út előtte. Célba vette hát azokat a kistelepüléseket, ahol be­zárták a mozikat, mondván, ráfizetése­sek. Apjától örökölte a vállalkozó szelle­met. Amikor hallja ezt a szót „ráfizetés”, akkor ő nyomban számolni kezd. így tör­tént a mozi esetében is. A megyei mozi­üzemi vállalattól nullára irt vetítőgépet vá­sárolt 18 ezer forintért. Jól ismerte a mű­szaki osztály vezetőjét, így szerencsés­nek mondta ezért magát. Igaz, hogy né­hány hónapig kellett várni az engedélyt e kulturális tevékenységre, de végül meg­kapta. Ezt utálta, az örökös engedélyt... Hol a Köjál, hol a rendőrség előtt kell vá­A hatalmas termetű, idős - immár ka- kasdi - székely embert nagyon sokan is­merik. Jómagam tizenhét évvel ezelőtt ír­tam róla először, amikor szenzációszám­ba menő első kötete megjelent.- Ez volt „A bukovinai andrásfalvi szé­kelyek története Mádéfalvától napjaink­ig” - mondja és leemeli a polcról.- A következő?- A népdalcsokor. Természetesen andrásfalvi népdalok csokra... Ezután a „Gazdálkodás a bukovinai Andrásfalván"-na\ folytatta a sort, majd az említett négy kötet következett. Utóbb nyolcadikként „A bukovinai székelység tegnap és ma ”cimű. A kilencedik, melyre most folyik javában az előfizetések gyűj­tése, egyelőre - reméljük nem sokáig - még csak testes kézirat. Aki nyolc saját néprajzi kötetet tud le­venni egy bár szép, de egyáltalán nem hi­valkodó parasztház hátsó szobáinak egyikében és zömükkel pályadijat nyert, az mindenhogyan komoly szaki ró. Nem végzettsége, hanem tudása, képes­sége szerint értelmiségi. Külleme szerint egyáltalán nem az. A hetvenhez közeledve is fadöntögető vál- lú, hatalmas termetű, kétkezi munkás. Ma se szeretnék pofont kapni tőle, bár el­hiszem, hogy soha senkinek nem adott. Túl erős hozzá. Nyugodt beszédű, csen­des szavú, akinek azonban volt szeme észrevenni és ideje megfontolni, magá­ban átgondolni a körülötte történt dolgo­kat. Ilyen sok akadt.- Szerény módú asztalos ember volt az édesapám. Gyerekek pedig sokan...- Hányán?- Én lettem a tizennegyedik, de van még egy öcsém is! Az eleven eszű, jó hallású és zenei ér­zékű gyereket már 14 éves korában ma­ga mellé vette az akkori lelkész.- Kántorizálni! Katolikus emberek va­gyunk, azóta se hagytam abba! Soha rosszabb papi hatást! Megtanul­ta a hangjegyírást és évtizedekkel ké­sőbb, kapálás közben a kapanyélre, ce­ruzával kottázta le a vele együtt dolgozó asszonyok énekét. Nem tudom, hogy az olvasó miként van vele, de számomra az ilyesféle, mellék­mondat-erejűnek szánt közlések mögött egy egész világ van. Mély, tág, széles és fájón irigylendő világ. Amiben az egy­máshoz kötődés, a kölcsönös segítés épp annyira természetes volt, mint amennyire mai mindennapjaink során egyre ritkábban az. Suta bókra vetemedem:- Azt hiszem, a magafajta emberek nem egykönnyen vesztik el lábuk alól a talajt... Mosoly.- Talán nem... Itt, Kakasdon minden­esetre megtaláltam. A ház, amiben lakik, szemlátomást egykori módos sváb porta. Annak, aki a kitelepítések idején Kakasdnak a közelé­ben se volt, rémregénynek tűnik beköl­tözni valahová, ahol a régi jogon tulajdo­rakozni egy-egy előadás - filmvetítés en­gedélyezésekor. Most már azért zökke­nőmentesebben megy, mert úgy tűnik, sínen van a dolog. A filmforgalmazóval is szerencséje volt, mert az igazgató támogat minden olyan kezdeményezést, ami mozgatja a filmet. Sok segítséget kapott tőlük. Ők is a számok emberei. A kapott pénz beszél! Tények! Piacból élünk - vallja. A Trabant Combit is jóval olcsóbban szerezte, mint bárki más. Az erősítőt, a gelkás barátja szerelte a kocsiba. Zenét a diszkóstól vá­sárolt a reklámhoz. Két alkalommal el­ment a népművelők megyei továbbkép­zésére és már tisztán látta az útját. Pénz a kistelepüléseken van! - mondta hango­san is. Nyomban számolni kezdett - mint általában. Soha nem nagyszámokkal ját­szott a tervezéskor, csak egészen aprók­kal. Ott tart, hogy a belépőjegy mellé cuk­rot, rágógumit, sósperecet, rudacskát is ad, így aztán senki nem tiltakozik, ha egy-egy izgalmas film belépőjegyének áraként 45-50 forintot hagy a Trabant Combi volánja alatt elhelyezett persely­be. A nézők száma egy 5-600 lelkes falu­ban 60 embernél sosem kevesebb. Erről ő maga gondoskodik. Arra is ügyel ter­mészetesen, hogy a bérelt teremben kel­lemes meleg és tisztaság legyen. A han­gulatot is meg kell teremtenie, hogy az ő mozijába máskor is eljöjjenek. Apró ötlet, de neki ez is megéri: a filmvetítés után nem rohannak a nézők haza, hanem ak­kor következik a mozitotó. A látott filmhez kapcsolódó szellemi játékkal a követke­ző mozielőadás nézőit is megszerezheti. nos még ott van, de már nem sokáig maradhat. Böllenkedésekre gondol, ké­selésre, ami bizonyára megesett, de nem itt.- Békésen megfértünk /ni a régi­ekkel! 1945-től majdnem két évig lak­tunk egy fedél alatt. Akár hiszi, akár nem, volt olyan sváb család, akinek az itt­hon maradását az újonnan jött székelyek kérték! Ez is történelem, csak éppen valakinek meg kéne írnia... Sebestyén Ádám emberségéből sok év sokadik beszélgetése árán már ko­rábban is sejtettem valamit. De máig rejt­ve maradt előttem íróvá válásának pilla­nata. Ám meglehet, hogy csak kérdezni feledtem el, mert most az első szóra, azonnal mondja, mint aki a saját életének azt a sorsdöntő óráját sosem feledi:- Elég hamar visszaeresztettek be­nőnket a fogságból. Mádéfalvánál sike­rült leszállnom a vonatról és elmentem az emlékműhöz... Miért nem az első házhoz, miért nem a templomba, netán egy korcsmába ment el? Az emlékműhöz kellett mennie...- „A SICULICIDIUM, vagyis a székelyek legyilkolásának emlékoszlopáról van szó. Ott határoztam el, hogy tennem kell vala­mit szerencsétlen, sorsüldözte népem­ért.” Csak ennyi. A fenti néhány sor egyébként betű sze­rinti pontosságú idézet egy olyan újságí­ró tollából, aki sose használ magnót. * A korábban említett, még kéziratban, de már nyomdában lévő kötete egyéb­ként az elsőnek alapos kibővítése. Ami . most már magában foglalja a bukovinai (volt) magyar falvak; Fogadjisten, Isten­segíts, Hadikfalva, Józseffalva, András- falva és a száz éve az Alduna tájára, Pan- csova környékére települt Hertelendyfal- va, Sándoregyháza és Székelykeve múltját. Gyűjtőcíme: A bukovinai székely­ség története. Nem a mi feladatunk olvasókat tobo­rozni. Ez mindenesetre egy életmű kilen­cedik darabja... ORDAS IVÁN Fényképezte: Kapfinger András Információkat továbbit, ismereteket ter­jeszt a mozizás történetéből, az éppen vetített filmhez is kapcsolódva. A 13 +1 találatos szelvények felmutatói ingyen belépőt kapnak az egy hét múlva vetíten­dő filmhez. Számolni kell uraim! Hangsúlyozza és a munkától nem visszariadni. Őt magát cseppet sem zavarja, hogy télidőben, amikor megérkezik a falu egykori tűzoltó­szertárába, akkor első dolga, hogy a ko­csiból kiveszi a gázkályhát, amit „jugó- ból” szerzett. Aztán a porszívót és... Sok minden elfér a Trabant Combiban. Társa még nincs, osztozkodni nem kell. Egy hó­napban tiz napot dolgozik. Tizenhét falu­ban vetít, ahol már hivatalosan nincs mo­zi. Miután kifizette a filmkölcsönzés dí­ját, a terembérleti dijakat, a benzinköltsé­get és a többit... tiszta jövedelme 13 ezer' forint marad. Elengedhetetlen a számolni tudás és a határozottság, a lelemény. Az éjszakai előadásokra a falvakban is nagyobb az érdeklődés. Nem kutatja en­nek okát, de hajlandó áldozni az esti órái­ból is. Szoros kapcsolata van a filmforgalma­zó új vállalatokkal. Együtt készül velük a filmszemlére, ami februárban lesz. Ott a helye. Tudnia kell a legfrissebb „termés­ről” lépést kell tartani a filmművészekkel is. A filmszemlén felmerüfő költségeiről is előre mond számokat. Attól nem szabad eltérnie. Saját kasszája bánná. Addig még van néhány hét. A ma esti előadásra 58 jegyet adott el, harmincán vettek tra­fikárut is... Számol, számol és arra gon­dol, társat szerez magának, mert nem jó egyedül... Decsi Kiss János Mozi a Trabantban Munkában

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents