Tolna Megyei Népújság, 1988. december (38. évfolyam, 286-310. szám)
1988-12-13 / 296. szám
4 "KÉPÚJSÁG 1988. december 13. Moziban Kalózok Roman Polanski filmszatíráját, az 1986-ban készült Kalózok című alkotását a kritikusok jórészt fanyalogva fogadták: egyebek mellett vélhetően azért, mert a Kés a vízben, a Rosemary gyermeke, a Macbeth kiemelkedő tehetségű rendezője, a korai ’60-as évek lengyel új hullámának jeles képviselője, majd később, az emigrálás után a cseh Milos Formánnál együtt az amerikai filmművészet fenegyereke ezúttal a drámai vonatkozásokat elhanyagolva egy úgynevezett könnyedebb műfajú témát dolgozott fel. Már most leszögezhetjük, hogy Polanski kalandja valóban nem úgy sikerült, mint a legnagyobbak, Pasolini vagy Fellini ilyen jellegű kirándulásai, akik zsenijüknek köszönhetően egyaránt otthonosan mozognak a tragédia, vagy annak ellentéte, a komédia világában. Természetesen mindez nem kisebbíti Polanski érdemeit, hiszen a Kalózok különösebb fenntartás nélkül besorolható a viszonylag jó iparosmunkák közé, ami - ha meggondoljuk - manapság szinte túlszár- nyalhatatlan elismerés a fércművek áradata közepette. Maga a kosztümös, XVII. században játszódó történet mondhatni tipikus közhelyekből épül fel, megtalálhatók benne mindazok az elképzelt klisék, melyeket a kalózromantika jellemzőiként könyvelünk el: a lebegő szakállú és falábú kalózkapitány, a halálfejes lobogó, a törvényen kívüliek búvóhelyéül szolgáló sziHangverseny A Szekszárd Big-Band Miskolcon Egymást követően három koncertet is adott a Szekszárd Big-Band Miskolcon. Bár a névből kiderülhetett, mégis csodálkoztak az első hangversenyük előtt, melynek a Nehézipari Műszaki Egyetem adott otthont. Szokatlan és így utólag tiszteletre méltó, hogy egy nem is olyan nagy lélekszámú városban, egy ikarusz- nyi dzsesszes zenész akadjon, mi több, ennyi éven át meg is értse egymást. Pedig ez esetben így történt - látta be a miskolci közönség, annak ellenére, hogy a 32 tagú együttesből különböző okok miatt, csak 22-en érkeztek a városba. (így Bornemissza Mária énekhangját is nélkülözni kellett.) Nemcsak a zenekar létszáma okozott azonban meglepetést. Sajnos a közönségé is. Az egyetem új aulájában Szász Endre kerámiaképeivel szemben alig 50-en hallgatták végig a Szekszárd Big-Band műsorát. Talán a megváltozott időpont volt az oka, hiszen hétfőre szól a hangversenybérlet az egyetemen. Minden esetre az együttes erre nemigen szolgált rá. Pecze István, művészeti vezető mindvégig kellemes perceket szerzett konferálásával, s nem utolsósorban trombitaszólóival. Glenn Miller, Duke Ellington és Count Basie népszerű műveit vezényelte többek között. A felhangzó melódiákat jó hangsúlyozással, harmonizációval osztották fel a zenekar tagjai egymás között. A ritmus- főként a dobos lábgéphasználatánál- szétesése okozott néha fennakadást. Ha improvizációra nem, de több szólóra is alkalmat adott a hangszerelés, melyben a pózán és a trombita volt kiemelkedő. Rendkívül szép aláfestésként alkalmazták az elektromos basszusgitárt, ezzel szemben társa csak igen keveset mutatott tudásából. A másfél órás hangverseny atmoszférát teremtett a miskolci egyetemen, szinte táncra hívta a hallgatóságot, kellemes élményt nyújtott számukra. A kevés, de annál inkább hálás közönség hosszas tapssal köszönte ezt meg, s bizonyára így volt ez a másik két miskolci koncerten is, melynek hallgatósága középiskolásokból állt a miskolci Rónai Sándor Művelődési Központban, illetve a 100-as Számú Ipari Szakmunkásképző Intézetben. NAGY ZSUZSANNA Roman Polanski (jobb oldalon) a Kalózok forgatásán get, a férfisziveket megdobogtató fiatal lány és a sokak által hajszolt kincs - ami jelen esetben egy indián király arany trónja. A főhős, a hírhedett és rettegett Red kapitány régi ismerősünk: alakítója Walter Matthau, aki Jack Lemmon oldalán több amerikai vígjátékban aratott sikert, vérbeli komédiás alkatával. Tehetségét főként a helyzetkomikum adta lehetőségek kihasználásával bizonyítja, s ebbe - legalábbis Polanski szerint - néhány különös ötlet is belefér. Red kapitány - miután spanyol fogságba esik - lázadást szít a hajón, s hangulatkeltés céljából patkányt csempész a legénység ételébe. A büntetés nem marad el, Red és szolgálója választhat a kötél, vagy a négylábú rágcsáló elfogyasztása között. Az utóbbi mellett döntenek, s a nem éppen esztétikus ebéd részleteivel a nézők is megismerkedhetnek - már akit érdekel az ilyen látvány... Az arany trón egyébként különböző mesterkedések után végül is a kalózkapitány birtokába jut, aki azonban mégsem örülhet igazán szerzeményének. Akárcsak a film elején, a befejezésben is a nyílt tengeren, egy csónakban ringatózik, s a látóhatárt aggodalmasan kémlelve várja a megmentő hajó érkezését. Talán egy újabb Polanski-alkotásból megtudhatjuk a folytatást is. SZERI ÁRPÁD A Kincskereső decemberi száma „Idegen utcák köveit csak rója, /Fekete vihar szele elsodorta..." - szomorú aktualitása van Juhász Gyula Az erdélyi gyermek című, 1916-ban, az erdélyi román betörés idején írt versének, melyet a Kincskereső decemberi számának első oldalán olvashatunk. Erdélyi születésű nagy írónk, Tamási Áron novelláját (Tél a völgyben) találjuk a következő oldalakon - a novellában szereplő székely házaspár kiköltözik a faluból, a szépséges, de fenyegető természeti környezetbe, melynek veszélyeit is vállalniuk kell... Krúdy Gyula Krúdy Kálmán című elbeszélése a szabadságharc bukása utáni időket eleveníti fel, egy hősies, de reménytelen újrakezdés történetét. Ágai Ágnes versciklusa, a NEMzedék a serdülők lelkivilágát ragadja meg hitelesen és erőteljes költői- séggel. Annus József folytatásokban közölt regénye (Igazándi) negyedik részében folytatja a háborút követő évek gyermekéletének bemutatását, a nagy álom (sokkal nagyobb és elérhetetlenebb, mint ma) egy bicikli volt akkoriban... Kányád/' Sándor egy árván maradt pásztorfiúról (Mindenki Árvája) szóló novellája következik ezután, majd Rózsa Endre gyümölcslexikona versben, ínycsiklandó címmel. Az EZ FANTASZTIKUS sorozat Kir Bulicsov kisregényének (A Jamagiri- Maru foglyai) második részét közli, amelyben a két bátor gyerek, Alisza és Paska komoly bajba kerül... Vass Mihály képregénye (Élet az Alterán) az Altera-la- kók újabb lelki torzulását mutatja be. Lázár Ervin A másik Télapó című novelláját együtt olvashatjuk a nyomán írt paródiával, mely A Húsvétinyúl címet viseli. Ez a paródia nyitja a szokásos decemberi gyerekírás-válogatást, amely ezúttal is sok érdekes, tehetséges művel ismerteti meg az olvasókat. A KÖNYVEK KÖZÖTT rovat a Móra Könyvklubról ad hírt, az Örökség pedig koronázási kegytárgyaink közül a királyi kardról közli Szegfű László írását. A decemberi számot Szyksznian Wanda, Csala Károly, Magyar Mihály, Szegszárdy Ildikó illusztrációi teszik még vonzóbbá. Három királyok Morvái Zsuzsa az ismert pesti keramikusművész néhány évig az NSZK-ban dolgozik Darmstadt kertvárosában, Modauban. Alkotásaiból a napokban nyílt kiállítás a niederramstadti Fuchs Galériában. A tárlat érdekessége, hogy bemutatták a művésznő Három királyok című életnagyságú kompozícióját, amelyet Darmstadt városának ajándékozott. Házassági viszontagságok Magyarországon évenként körülbelül 30 ezer válóperben mondanak ítéletet, ami ugyan nem jelent világelsőséget, de így is elég magas szám. A körülmények azonban ronthatnak is rajta. Mert ha lenne elegendő lakás, sok minden másként alakulna, a válás befejeződnék az elköltözéssel, s nem válnék újabb, legtöbbször alig megoldható konfliktus forrásává. A nehezen megszerzett lakásban azonban csak az egyik házastárs maradhat, legtöbbször a feleség, aki egyben anya is, tehát méltányos, ha a bíróság őt jelöli ki a lakás egyedüli birtokosává. A másik viszont szedheti a sátorfáját s mehet, amerre lát. Az albérlet drága, az elvált férfit a gyerektartás is terheli, újabban az adóhivatal éberségét is nehéz kijátszani, mindebből mégsem következik, hogy csökkennék a válóperek száma. Viszont a válóper mindig egy rossz házasság következménye, az utolsó lépés, aki rászánja magát, nem retten vissza a vele járó anyagi következményektől. Szerteágazó kérdés, amiben tanácsot sem lehet adni, mert már Tolsztojtól tudjuk, hogy minden rossz házasság más, csak külsőségeiben hasonlítanak egymásra. Ezt a kérdést járja körül a „Hordozzátok egymás terheit” című dokumentum film, aminek az is érdekessége, hogy készítőinek többsége nő, mintegy sejtetve, hogy őket érinti legérzékenyebben a kérdés. A választ persze nehéz megfogalmazni, Müller Magda filmjének szereplői is alig mondanak valami érdemlegeset, inkább a tényt konstatálják. Legföljebb arra figyelhettünk fel, hogy a házasságok jelentős része közvetlenül az első gyerek után romlik meg, bár kérdés, hogy ennek van-e szabályba foglalható magyarázata. Az egyik kárvallott azt mondja, legjobb mielőbb elválni, ha léket kapott a hajó, nem segít már semmi. De ez nem biztos, mert átmeneti válság minden házasságban bekövetkezik, nem kell azért rögtön a bíróságra rohanni. Karinthy paradoxona szerint reménytelen eset, mert mindegyik házastárs mást akar: a nő férfit, a férfi nőt - kibékíthetetlen ellentét. Müller Magda filmjének igazi érdeme a mértéktartás. Nincs a bölcsek kövének birtokában, egy pillanatra sem akarja azt a látszatot kelteni, hogy megfejti a nagy talányt, egyszerűen tanúkat szólít elő, akik leplezetlenül beszélnek életük nagy kudarcáról, s arról is, hogy végeredményben semmi nincs veszve, mindent elölről lehet kezdeni. Akik a házasságban osztályismétlésre utasíttattak legtöbbször keserűen fizetnek tévedésükért, de ekkor már azon sem érdemes töprengeni, hogy hol rontották el. A házasság ősi intézmény, amit úgy látszik, nem lehet mással helyettesíteni. Akkor pedig csináljuk komolyan, de arra ez a dokumentumfilm sem válaszolt, hogy mi a biztos módszer. Irodalmi ismeretterjesztés A tv-újság azt írja, hogy Bécsben a Strudlhof-lépcső jól ismert turistacélpont, ez azonban erősen vitatható. Akik a Westbahnhoftól indulnak el, rendszerint az Operáig sem jutnak el, innen pedig még elég messze van a kilencedik kerület, amelynek nem is a Strudlhof-lépcső az igazi nevezetessége, hanem az, hogy itt játszódik Heimito von Doderer regénye, amelynek motívumaiból kétrészes tévéfilm készült. A német nyelvterületen belül külön tartomány az osztrák irodalom, számos megkülönböztető jegyével, a XX. század pedig olyan világirodalmi jelentőségű írókat sorakoztat fel, mint Werfel, Musil, Th. Csokor, Ödön von Horváth vagy éppen Heimito von Doderer, akitől magyarul jószerivel semmit nem lehet olvasni. A magyarázatot nem tudni, pedig a Die Strudlhofstiege méltán jelentett világsikert. A Monarchia széthullása, jóllehet előre ki lehetett számítani, alapjaiban rázta meg az osztrák társadalmat, az okok feltárása ma sem fejeződött be. Az erősen korlátolt képességű császár, aki hosszú élete végén még egyszer vérrel szennyezte be kezét, önmagában csekély magyarázat. Az is kétségtelen, hogy a Monarchia viszonylagos jólétet és biztonságot tudott teremteni, de a továbblépésre az állam szerkezete volt alkalmatlan, a sokat emlegetett „gemütlichkeit” száraz beamter-világot takart, amit a dogmák formalizmusa nehezített. Ezeknek az évtizedeknek tükre Doderer regénye is s ebből lehetett valamit megsejteni a tévésítésben, amiben valamilyen formában - talán a Pesten készült felvételekben - a magyar tévé is közreműködött. Távolról sem hibátlan alkotás, igaz, csak a nagy regény motívumainak felhasználását ígéri, ám a sok szereplő időnként nem talál utat a nézőhöz, nem mindig tudni, hogy ki kicsoda, miért és kivel. A Monarchia, az utolsó békeévek hangulatából így is megsejtet valamit, valóban ilyen volt a régi Bécs, így éltek reménykedő és jómódú polgárai, míg rájuk nem szakadt az épület. Akinek kedve és ideje engedi, két vásárlás között, megkeresheti Bécsben a Strudlhof-lépcsőt, bár nem olyan idegenforgalmi nevezetesség, amiért érdemes ilyen kitérőt tenni. Doderer regénye tette híressé, amit talán egyszer magyrul is lehet majd olvasni. CS. L. _ Rádió Hallgassunk Illyést Költők közül tálán Nagy Lászlót hallottam utoljára verset mondani. Vagy talán csak rá emlékszem a legerősebben.Az ő hanghordozására. Szerepelhetett a televízióban, akkor is, azután is a hangja bolygott bennem tovább - nem kemény metszett arca. Pedig a szeme villanására, a mozgó ajkak vonalára, kissé oldalra biccent fejére, sőt ráncainak rajzára is elég pontosan emlékszem. Mégis a hang. Mintha a hang lenne kiszolgáltatottabb, pedig az arc látvány nyújtotta testisége az, amit kézzelfoghatóbbnak érzünk. Ami, úgy véljük, le nem tagadható, el nem rejthető. Mégis a hang. Vasárnap este, tizenegy óra után néhány perccel egyszer csak Illyés Gyuláé. Nem a nyilatkozó, nem a tányérsapkája alól bölcselkedő Illyés, nem az, akinek a gyérülő hajába teát- rálisan bele-belekap a Balaton felől fújdogáló szél. Nem. Hanem egy öregedő ember hangja, aki - ha már versírással is foglalkozik - most egyszer csak ezen a csöndes éjszakai órán be is mutat néhányat édesgyermekei közül. A Varga Lajos Márton szerkesztésében megszólaltatott verseket nemhogy az érett, de az öregedő, az idővel viaskodó költő mondja. A férfi. A halállal szembenéző, a méltó búcsúra felszólító férfi. Aki már megtanult számot vetni a let vegsó kerdeseivel, es aki most ezt a tudását - éppen ettől a harctól, vívódástól telítődve és általa vértezetten - természetes gesztussal oszthatja meg velünk. Néha kántálva, öregesen deklamál- va, de a versek lendületét, ütemét, sodrát nem fékezve mondja, mondja - tizenhét percen át. És aki figyel, azt - túl a versek gondolatiságán - nyűgözi is ez az ajándékba kapott, a hang áramával közvetített, szinte a fülünkbe lehelt személyesség: Illyés, mint a költők jó része, elég közepes előadója verseinek. És mégis a hang. A hit kiszolgáltatott, ügyetlen remegése a hangban. A fáradságon túllendítő kapaszkodók a lélegzetvételben. A tétovaság a hangsúlyban, a hadarás, a hangok lenyelése, a gombócosság. Mennyi fésület- lenség, mennyi nyelvtörő, verset nyomorító kölönc! És mégis. Ömlenek, zuhognak a verssorok az öreg, megremegö szájból, ahogy a szerelemről szól. Látni az összeszaladó ráncokat, ahogy a halálról. A megbicsakló nyelvet, ahogy az anyanyelvről. Színész - hacsak nem költő és nem a saját versét mondja - nem képes erre. így használni a „föl nem adott hírt tolvajnyelvét” „a behúzott vállú parasztok közt”. - br -
