Tolna Megyei Népújság, 1988. december (38. évfolyam, 286-310. szám)
1988-12-05 / 289. szám
Nyílt nap a paksi főiskolán Pályaválasztási nyílt napot tartottak a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karának paksi energetikai üzemmérnök szakán. Az ország különböző pontjairól érkezett fiatalokat és szüleiket dr. Bede Gábor, a BME Gépészmérnöki Karának docense, valamint Kováts Balázs, a paksi intézmény igazgatója tájékoztatta a legfontosabb tudnivalókról. Az érdeklődők nagy száma miatt már délelőtt 9 órától 13 óráig óránként beszélgettek egy-egy csoporttal, akik ezután videofilmről megismerkedhettek az atomerőművel és a villamosenergia-rendszer magyar- országi fejlesztésével is. A főiskolára a műszaki egyetem gépészmérnöki karán lehet jelentkezni. A felvételi keretszám 40 fő. A ponthatár az 1988/89-es tanévben 90 pont volt. A hallgatók jelentős részének a Magyar Villamos Művek Tröszt tanulmányi össztöndíjat kínál, ennek összege jelenleg havi 4000 forint. Befejeződött a Magyarországi Németek Demokratikus Szövetsége VII. kongresszusa A magyarországi németek támogatják a nemzetiségi törvény megalkotását - hangsúlyozták a Magyarországi Németek Demokratikus Szövetségének vasárnap befejeződött kongresszusán. Rámutattak arra, hogy a készülő törvényben meg kell határozni a nemzetiségek egyéni és kollektív jogait, az állami szervek ezzel kapcsolatos kötelességeit. Az állam- a központi, illetve a helyi állami szervek- feladata lehetővé tenni e jogok gyakorlását. Kötelesek biztosítani és támogatni a nemzetiségi nyelv oktatását - ha meghatározott számú gyermek számára igénylik ezt - és az anyanyelv használatát mind a hatóságok, a bíróságok előtt, mind a közéletben. Sok felszólaló hangoztatta: elengedhetetlen a magyarországi németek érdekképviseletének bővítése. Fontos, hogy a szövetség növelje érdekképviseleti szerepét. Ezért azt tervezik, hogy megalakítják szervezetük területi és helyi testületéit. A német nemzetiség kongresz- szusi küldöttei - akiknek megbízatása 5 évre szól - lakóhelyükön a szövetség helyi képviselőiként segítik a kongresz- szus határozatának, a nemzetiségi politika megvalósítását. A megyei küldött-testület - amelynek elnöke a szövetség elnökségének is tagja - szorgalmazza majd: a németek által is lakott településeken a helyi szervek gondoskodjanak a többi között arról, hogy az iskolában két nyelven oktassanak, a német művelődési csoportok folytathassák tevékenységüket, a német nemzetiségiek anyanyelvükön szólalhassanak fel. Ugyanakkor arra ösztönzik a német nemzetiségi lakosokat, hogy vállalják nemzetiségüket, ebben a szellemben neveljék gyermekeiket, ápolják anyanyelvűket, kultúrájukat, hagyományaikat, éljenek nemzetiségi jogaikkal, az eddiginél többet tegyenek a hazai németség jövőjéért. A küldöttek szorgalmazták azt is, hogy a népképviseleti szervekben tevékenykedő német nemzetiségiek folyamatosan kísérjék figyelemmel a választókörzetükben élő németek helyzetét és mozdítsák elő a nemzetiségi politika megvalósítását. A német anyanyelv és kultúra ápolását a magyarországi németek legfőbb ügyének tekintik - hangoztatták a kongresz- szuson. Arra ösztönözték a német ajkú (Folytatás a 2. oldalon.) MA Apadó 1988. december 5. HÉTFŐ „források” a Vízműnél XXXVIII. évfolyam, 289. szám (3. oldal) ÁRA: 1,80 Ft A jövendőbeli hallgatókat dr. Bede Gábor tájékoztatta Véget ért a szakszervezetek háromnapos tanácskozása Vasárnap reggel az építők székházában folytatta munkáját a szakszervezetek országos tanácskozása. A dokumentumok feletti vitában elhangzott véleményeket, észrevételeket Nagy Sándor, a SZOT főtitkára foglalta össze. A felszólalók alapvetően megerősítették a szakszervezetek megújulásának, tevékenységének fő irányairól a dokumentumban foglaltakat - mondta. A tanácskozás eleget tett annak a szándéknak, hogy a továbblépés fő irányainak kijelölésével utat nyisson a szakszervezeti mozgalomnak a tagság által kívánt átalakításához. Ezzel kapcsolatban elmondta: nem ért egyet azzal a javaslattal, hogy februárban hívjanak össze egy újabb országos értekezletet. Hangsúlyozta, hogy az átalakulási folyamat érdemi lezárására csak a szakszervezetek előrehozott kongresszusa vállalkozhat. A továbblépéshez most arra van szükség, hogy az elfogadott fő irányoknak megfelelő tartalommal dolgozzák ki a szakszervezetek új, egyelőre ideiglenes alapokmányát. Ennek birtokában lehet megvalósítani a mozgalom egészének megújítását, szervezeti és választási rendszerének átalakítását. Figyelembe véve az új alapokmánytagsági vitájához szükséges időt is, a szakszervezetek legkorábban 1989 végén, 1990 elején tarthatják meg előrehozott, rendkívüli kongresszusukat. A főtitkár véleménye szerint természetes, hogy a vitában igen nagy hangsúllyal vetődtek fel az érdekvédelem, az érdek- képviselet kérdései, az ország gazdasági nehézségei, a dolgozók életszínvonalát, szociális helyzetét alapvetően befolyásoló gazdasági gondok. Ezen belül is a legtöbben - érthetően - a bérezés problémáiról szóltak. Ezzel összefüggésben utalt arra, hogy a szakszervezetek kidolgozták bérreform-koncepciójukat, amelyet a tagsági vita megerősített. Az abban foglaltakat azonban át kell gondolni, mert időközben változtak a kormány vállalásai, s ezzel együtt a szak- szervezetek eredeti elgondolásai is. Az már látható, hogy jövőre nincs reális lehetősége annak a bérreformnak, amire a viták és a tanácskozás dokumentumainak előkészítése során javaslatot tettek. A bérmechanizmus jövőre ugyan bizonyos fokig liberalizálódik, de a fékek egy része továbbra is megmarad. Az eredmények között említette, hogy jövőre a kormány egy lépést tesz előre a bérmegállapodásos rendszesr kialakításának irányába. A béregyeztetés rendszerétől a szakszervezetek azt várják, hogy a munkabérek ne a maradékelv alapján kerüljenek szétosztásra, a munkajövedelem ne elosztási kategória legyen, hanem a termelésben résztvevő ember munkaerejének bővített újratermeléséhez szükséges forrás. Országos szinten a bértárgyalások rendszere kialakulóban van. A vállalatoknál azonban a mechanizmus még nem világos, mert először azt kellene tisztázni, hogy az igazgatók tulajdonképpen kit és mit képviselnek. Az értekezleten a felszólalók határozottan tolmácsolták: a tagság nem fogadja el a kormány jövőre tervezett 6 százalékos reálbér-csökkentési törekvését. Ezt az álláspontot képviselték a szak- szervezetek a kormány és a SZOT vezetőinek legutóbbi megbeszélésén is. Azt azonban meg kell mondani - hangsúlyozta Nagy Sándor -, hogy a reálbérek szintentartása ebben a helyzetben nem reális követelés, mert nem állnak rendelkezésre a szükséges források. 1990-re viszont mindenféleképpen meg kell állítani a reálbérek csökkenését. Kifejtette: egyetért azokkal, akik szerint a politikai és szociális feszültségeket, megélhetési gondokat kiváltó restrikciós intézkedések kezdik súrolni, több területen már túl is lépték a közgazdasági ésszerűség határait. A szakszervezeteknek az a minimális követelése, hogy 1990-re állítsák meg a reálbérek mérséklődését, s attól kezdve a mozgalom a fő erőit a reálbérek védelmére, növelésére kívánja fordítani. A főtitkár külön szólt a költségvetési intézményeknél dolgozók bérhelyzetéről. Jogos igényként említette: olyan mechanizmust kell kialakítani, amely biztosítja, hogy a költségvetési területeken dolgozók bére kövesse a termelésben dolgozók bérének alakulását. Nagy Sándor véleménye szerint nem illúzió a hazai piac gazdaságserkentő szerepének lehetősége. Mint mondta, a szakszervezeteknek ezt az álláspontját nem vitatják az illetékesek, de ebbe az irányba konkrét intézkedés még nem történt. A szakszervezeti mozgalom számára nincs fájdalmasabb dolog, mint szembenézni a foglalkoztatási gondokkal, a munkanélküliség problémájával - folytatta a főtitkár. A szerkezetváltást a szak- szervezetek véleménye szerint is végre kell hajtani, mert enélkül nem javítható a gazdaság jövedelemtermelő képessége. Ezt azonban úgy kell megvalósítani, hogy a lehető legkevesebb konfliktust okozza. Ezért a szakszervezeteknek fellépésükkel, érdekvédelmi tevékenységükkel, a konkrét ügyekben játszott szerepükkel és a foglalkoztatási gondok mérséklésében vállalt közreműködésükkel együttesen kell biztosítaniok az érintett dolgozók, családok védelmét. Az Elektrotechnikai Vállalat dolgozóinak esetét - amelyről a szombati Népszava írt - a SZOT-nak ki kell vizsgálnia, s ha mulasztás történt, a szakszervezetek nem tekinthetnek el a felelősségre vonástól. A vitában elhangzott: a jelenlegi reálbérszínvonalat úgy is biztosítani lehetne, ha a jelenleginél alacsonyabb bruttó- kereseteket terhelné kevésbé szigorú személyi jövedelemadó-elvonás. A főtitkár szerint ezt a javaslatot vizsgálták, s a pénzügyi kormányzattal ki is cserélték véleményüket, ám eddig nem találtak fogadókészségre. Most pedig már idő hiányában sincs mód a javaslat bevezetésére. Ám a jövőre nézve az elképzelést megfontolandónak tartják, s valószínű, hogy a továbbiakban egy ilyen megoldás elől a kormány sem térhet ki. Egyébként így is sor kerül a decemberi országgyűlésen az adótábla módosítására, aminek eredményeként a bérből és fizetésből élőket terhelő átlagos adóteher 1989- ben nem fog növekedni. A szakszervezetek rövid időn belül megteremtik annak a feltételét, hogy a kormánytól független számításokkal rendelkezzenek a fogyasztói árszínvonal emelkedéséről, a reálbérek alakulásáról. Ehhez a Szakszervezetek Elméleti Kutatóintézetében teremtik meg a feltételeket. Ezekre az információkra nem azért van szükség, mert kétségbe vonják a kormány által közölt adatokat. A KSH adatai pontosak, ám nem nyújtanak tájékoztatást egyes rétegek élethelyzetének alakulásáról. Az infláció ugyanis a különböző rétegeket nagyon eltérően érinti, s erről a szakszervezeteknek pontos képük kell, hogy legyen a megfelelő érveléshez. A szociális partnerség, az együttműködésre törekvés jellemzi a szakszervezetek viszonyát a kormánnyal, a különböző állami szervekkel, a munkáltatókkal. A szakszervezetek azonban az együttműködést úgy képzelik el, hogy a szükséges intézkedések támogatása mellett minden esetben érvényre juttatják a szakszervezeti követeléseket is. Ehhez azonban - vagyis a jogok és kötelességek pontos elhatárolásához - minél előbb szükség van a szakszervezeti törvény megalkotására. Nagy Sándor arról tájékoztatta a tanácskozás résztvevőit, hogy jól halad a szakszervezeti törvény kidolgozása, az első mintapéldányok már elkészültek. így belátható időn belül sor kerülhet arra, hogy tagsági vitára bocsássák ezt a dokumentumot. Bár a vitában sokféle vélemény hangzott el, megállapítható - hangsúlyozta Nagy Sándor hogy a szakszervezeti megújulás alapelveiben a fölszólalók egyetértettek. Nagy súllyal vetődött fel a szakszervezeti egység megőrzésének kérdése. Ezt azonban nem a régi értelemben kell felfogni. Nem monolitikus, központi irányítással létrehozott szervezeti egység fenntartására van szükség, hanem arra, hogy a mozgalomban a tagság a fő törekvések tekintetében azonos módon gondolkodjon, s erre épülve alakulhat ki az összefogás. Ennek alapján lehetőséget kell biztosítani a szakmai szerveződésre, az önálló szakmai szervezetek ágazati szövetségekbe tömörülésére. Olyan egyensúlyt kell kialakítani, amely (Folytatás a 2. oldalon.) Munkatársunk megkérdezte Grósz Károlyt: Mindenről a sajtó tehet? A tanácskozás résztvevői számos alkatommal lehettek tanúi érdekes - és politikai életünkben eddig még nem nagyon tapasztalt - jeleneteknek. A küldöttek egy része ugyanis mondandóját - az emelvényen egy merész félfordulatot végrehajtva - közvetlenül az elnökségben helyet foglaló Grósz Károlyhoz, az MSZMP KB első titkárához címezte. A párt vezetője a felszólalás jellegétől függően reagált az elhangzottakra: hol higgadtan tudomásul vette a tájékoztatónak szánt szavakat, hol élénk érdeklődést tanúsított egy-egy hasznosnak tűnő felvetés iránt, hol pedig mosolygott a tréfás megjegyzéseken. A kritikus észrevételek egyikére - mert ilyenek is akadtak - azonban élőszóban kértünk választ Grósz Károlytól. Serényi János, a Sajtó Dolgozói Szakszervezetének titkára nehezményezte, hogy a felsőbb vezetés egyes tagjai annak idején enyhén szólva nem az elégedettség hangján nyilatkoztak a sajtóról, illetve ebből következően az újságírói munkáról.- A szocialista demokrácia kibontakozásának létfeltétele a nyilvánosság - válaszolt az újságírói felelősségre vonatkozó kérdésre Grósz Károly. - A nyilvánosságot sok minden befolyásolja. Többek között az, hogy a vezetés akarja-e azt - ezen a vitán úgy érzem, már túl vagyunk, világos mindenki számára, hogy akarja -, illetve, hogy az olvasók, a rádióhallgatók, a tévénézők mit igényelnek. És elérkeztünk egy nagyon fontos ponthoz: egyáltalán nem mellékes, hogy ezek a tömegkommunikációs eszközök mit továbbítanak, mit szolgálnak, mit hoznak a valóságból a felszínre. Tapasztalatom szerint - az összképet tekintve - pozitív irányba halad a nyilvánosság. Ugyanakkor - több mint valószínű, hogy jószándékból, ezt nem is vitatom - elég gyakran torzít a kép, mert nem tárgyilagosan adja vissza a valóságos folyamatokat. Ez nem azt jelenti, hogy egy-egy konkrétum nem igaz! A konkrétumok mennyisége viszont sokszor kialakít egy olyan tudatot, mely alapján vagy csak jó, vagy csak rossz, vagy köztes illetve semleges állapot van. Az élet ennél egy kicsit bonyolultabb. Tehát én a tájékoztatásnak igazán ezt a fajta gondját látom, amit közös munkával, úgy vélem, megoldhatUnk' SZERI ÁRPÁD A főiskola épülete 1989 szeptemberére készül el