Tolna Megyei Népújság, 1988. december (38. évfolyam, 286-310. szám)
1988-12-03 / 288. szám
1988. december 3. ÉRDEKESSÉGEK - FURCSASÁGOK NÉPÚJSÁG 5 Képes technikatörténet Egy ágyúcsoda Armstrong ágyúja 125 éwel ezelőtt, 1863-ban szerkesztette meg Angliában Sir William Armstrong (Lord Cragside) a „Big Bill” becenevű, 600 fontos ágyúját. A korabeli tudósításból ki- vezetően 10 fok emelkedési szöggel lehetett vele célozni, ezt az alacsony szöget az magyarázza, hogy az Armstrong-ágyút az abban az időben építeni kezdett acéltestű hadihajóra szánták. A hatalmas löveg lőtávolsága 4000 yard (3637 méter) volt. Igen pontosan lehetett vele célozni, mert a lövések eltérése (az úgynevezett „szórás”) csupán 4 yardnyi (3,65 méter) volt. Azért nevezték 600 fontos ágyúnak, mert lövedéke ennyit (azaz 272,16 kg-ot) nyomott. Ez, az... Vannak megvesztegethetetlen emberek is. Ők azok, akiktől nem függ semmi. (D. R.) * Ne panaszkodjatok fáradtságra. Az ajtók előtt fiatal és kipihent emberek várakoznak... (Radovic) * Ami paradicsom a papagájnak, az pokol a csalogánynak. (Leonyid Szuhorukov) * A földfelszínről a fehér foltokkal együtt eltűnnek a zöld foltok is. (Krokogyil) * Az igazság az idő, és nem a tekintély terméke. (Brecht) * Amikor a magasba ugrasz örömödben, vigyázz, nehogy valami kihúzza a lábad alól a talajt! (névtelen) * Igaz, hogy már újszerűén gondolkodott, de csak önmagáról. (Gossányi) A lézersugár ipari alkalmazása Napjainkban a lézersugaras technológia alkalmazása még nem terjedt el olyan mértékben, ahogy azt alkalmazhatósága indokolttá tenné. Az iparilag fejlett országokban a közepes (500 W-os) és nagy teljesítményű (2—5 kW-os) lézersugaras berendezéseket már kiterjedten alkalmazzák vágási, hegesztési és felületkezelési célokra. A lézersugaras technológia legrégibb alkalmazási területe a vágás. Ennél a lézersugarat a vágandó felületre fókuszálják (tükör vagy lencse segítségével) és az elpárolgott vagy megolvadt anyagot a vágás helyéről gázfúvással távolítják el. A vágást nagy pontossággal és jó hatásfokkal lehet elvégezni. Egy 500 W teljesítményű lézersugár 4 mm vastag acéllemez vagy 20 mm vastag nem fémes anyag (kvarcüveg, farostlemez, furnérlemez stb.) vágására megfelelő. Ha a lézersugárfejet vagy a vágandó anyagot síkban vagy térben mozgatják, bonyolult vágási feladatokat lehet megoldani. Nagy teljesítményű, termelékeny gépet ígér a lézersugaras berendezés ipari robottal való összekapcsolása. A lézersugaras vágás helyett heLézersugárral pontosan, tisztán, veszteségmentesen készített munkadarabok gesztésről beszélünk, ha a gázfú- vást elhagyjuk vagy a fúvott gáz sebességét kicsire választjuk. Nagyon jó minőségű hegesztési varrat kapható ilyen módpn. Vékonyréteg áramköröknél és pacemakereknél előnyösen a neodínium lézer alkalmazható. Vastagabb anyagoknál a nagyobb teljesítményű szén-dioxid lézert alkalmazzák. Figyelemre méltó itt a lézersugárnak az a tulajdonsága, hogy a hegesztendő anyagot teljes vastagságában megömleszti s a hegesztés közvetlen környezetén kívül az anyagot nem hevíti fel. Ennek megfelelően a hegesztés okozta vetemedéssel nem kell számolni. A lézersugaras hegesztést kiterjedten alkalmazzák az autóiparban. A berendezések 2-3 kW teljesítményűek. Elsősorban karosszéria-szerelésben használják. A hegesztés másik jelentős területe a csövek és az üreges testek gyártásában (csőgyártásban, csőfektetésben, bojlergyártásban, nagy tartályok készítésében stb.) számottevő. Itt a lézersugár teljesítménye lényegesen nagyobb (5-6 kW), ez a teljesítmény 12 mm vastag acéllemez hegesztésére megfelelő. Az „ördögi gumók” karrierje Eleinte csak virágnak tartották, sen kiszárított burgonya korlátlan őriztette a királyi krumpliföldeket, Kairóban új operát, illetve oktatási és kulturális központot nyitottak, amely japán pénzügyi támogatással, mintegy 50 millió dollár költséggel épült. Agysejtátültetés A világ agykutatói nagy reményeket fűznek az agysejtátülteté- sekhez, amelyek segítségével elképzelhető néhány, eddig gyógyíthatatlannak hitt betegség gyógyítása. Nemrégiben egy svéd orvoscsoport két Parkinson-kórban szenvedő beteg agyába emberi embrió agyából kivett sejteket operált. A műtéttől azt remélik, hogy helyreállnak az agyban normálisan végbemenő kémiai folyamatok, amelyeket a betegség károsított. Erősebb mágnes Az állandó mágnesek fontos alkatrészei például a motoroknak, a jelfogóknak, a hangszóróknak, és a legújabban az érintés nélkül működő kapcsolóknak. Most - a fémüvegek létrehozásához szükséges eljárás kifejlesztése során - sikerült neodiniumból, vasból és bór- ból olyan ötvözetet készíteni, amelynek a fajlagos - a nagyságához mért - mágneses erőtere 40- 50 százalékkal nagyobb, mint a kobaltnak és a szamáriumnak az ötvözetéből készített - eddig a legjobbnak bizonyuló - állandó mágnesnek. Az új mágnes anyagai jobban hozzáférhetők, mint a korábbiak. A neodínium a földkéregben gyakoribb mint a szamárium, s a vas is könnyebben előteremthető mint a kobalt. Az új ötvözetnek a mechanikai tulajdonságai szintén kedvezőbbek. Hátránya azonban ennek is van: nem hevíthető 100-150 C- fokosnál nagyobb hőmérsékletre. Gyapotkezelés, ultrahanggal A gyapotszálak légcsatornán jutnak a csomagolóba. Eddig egyszerűen vizet és gőzt szórtak a légcsatornákban a gyapotszálakra. Szovjet kutatók most olyan kisméretű ultrahang-generátort fejlesztettek ki, amely a légcsatornában felszerelve finom aeroszollá alakítja át a vizet és ez az aeroszol azután behatol a szálak hajszálcsöveibe. A szakértők véleménye szerint a textiliparban is hasznát vehetik a víznek és az ultrahangnak, például növelhetik vele a fonal szilárdságát, és biztosíthatják optimális nedvességét. Ebéd- Uram, ha nem ízlik az ebéd, akkor minek piszkálja? Ha így piszkálja, ki fogja ezután megenni? vízszintes. 1. az aids betegség magyar jelentése (zárt betűk: Z,T, M, E, E). 6. Egy bizonyos távolságig húzódó terület. 12. Csók, könnyed kifejezéssel. 13. A statárium kezdete! 15. Láncfonalat ellenállóvá tévő. 16. Választás szerint. 17. Kifestő. 19. Azonos betűk. 20. Idegen férfinév. 21. Külön hangsúlyozza. 22. Szamárhang. 23. Eleven tempójú orosz népitánc. 24. Egyik fontos tudnivaló, hogy nincs fertőzésveszély ettől az anyagcsoporttól (zárt betűk: I, R). 26. Norvégia rövidítése az olimpiákon. 27. Bihari főispán a Bánk bán című operában. 30. Ilyen állat a rák. 31. Szelídgesztenyét tartalmazó. 32. Páratlanul laza! 33. Német zeneszerző (Max). 35. Részben porhanyós! 36. „így sopánkodott György álnoksággal telve, / Hej pedig hamis volt ... lelke” (Arany). 37. Űrmérték, rövidítve. 38. Ókori amfiteátrum. 40. Verés. 43. Táborozási kellék. 44. ...victis; jaj a legyőzőiteknek! (VAE). 47. Nyúlszívű. 48. Székesfehérvári nagyüzem névbetűi. 49. Vízzel történő tisztítás. 52. A tanács német elnevezése. 53. Jóllehet. 54. Nem érkezik meg a megbeszélt időre. 55. Nyílvesszőt kirepít. 56. Egy bizonyos megjelölt helyen. 58. Bolíkésőbb mérgező növényként száműzték a kertekből, majd miután évszázadok alatf fontos élelmezési cikké vált, ráfogták, hogy hizlal. A ritka kalandos sorsú burgonyának azonban e vád alól is sikerült tisztáznia magát. Sőt, bebizonyosodott, hogy nagy mennyiségben tartalmaz növényi fehérjét, ásványi anyagokat és vitaminokat. Energiatartalma - 68 kilokalória 100 grammonként - alig haladja meg az élelmezési szakemberek által oly sokat dicsért almáét. A legújabb fogyókúrás receptkönyvekben immár biztos helyük van a krumplis ételeknek. Az El Doradót kereső spanyol hódítók 1537-ben Dél-Ameriká- ban, az Andok-hegység Sorocota nevű falujában ismerkedtek meg először az indiánok által kedvelt gumókkal. Az inkák már az időszámítás előtt 200 évvel termesztettek burgonyát. Az étkezésen kívül gyógyszerként, sebek, fájó testrészek bedörzsölésére is használták. Sőt még tartósítani is tudták. Az Andokban felvitték 4300 méter fölé, ahol éjszakánként megfagyott, majd napközben a nap kipárologtatta belőle a nedvességet. A teljeviai és spanyol gépkocsik nemzetközi jelzése. 59. Kerekeken kigördít. 60. Némely gépnél munkavégzésére szolgál. FÜGGŐLEGES: 1. Település a Velencei-tó közelében. 2. Kedvelt típus. 3. Ezredes, rövidítve. 4. Folyik a könnye. 5. Kuruc brigadéros, tarpai jobbágy (Tamás). 7. A meleg égöv nagy folyóiban él. 8. Az izmokban rejlik. 9. Zenedarab! 10. A helyére rakott. 11. Szúrófegyver. 12. Többek között így is megelőzhető az AIDS (zárt betűk: E, S). 14. Panelrész! 17. A színházban nem elhanyagolható követelmény. 18. Pontosan az orrához. 21. A körmeivel beleváj. 22. A Rajna mellékfolyója. 25. Alaposan eldönget. 28. A lekaszált gabona földben maradt szára. 29. Megrepedt a Balaton jege. 31. Kellemes hőmérsékletű. 34. A helyes irányt elvétő. 36. Valamilyen folyamatban bekövetkezett szakadás. 39. Piaci árusok. 41. Magyar beategyüttes névbetüi. 42. Visszapattanó lövedék. 44. Ciné- ma...; filmművészeti irányzat. 45. A megítélés szempontjából teljesen hasonló. 46. Albán pénz. 50. Magasságot és súlyt állapit meg. 51. Fürgén szedi a lábát. 53. Kutyafajta. 54. Részben lebecsül! 55. Thököly jobbágy származású gyaloideig elállt. A spanyol hajósok eleinte azért hozták magukkal a gumókat, mert rájöttek, hogyha útközben ezt fogyasztják, nem betegednek meg a C-vitamin hiánya okozta skorbut- ban. Később Sevillában éppen a hajóútra szánt élelmiszerként kezdték el termeszteni a krumplit. A XVI. század második felében, az európai államokban csak az urasági parkokat, botanikuskerteket díszítő virágként terjedt el az új növény. Az élelmiszerként történő elfogadtatására tett próbálkozások nagy ellenállásba ütköztek. Az orvosok azt állították, hogy mérgező és kiütéseket okoz a burgonya. A papok azért utasították el az „ördögi gumókat” mert nem történt róluk említés a bibliában. Nagy Frigyes porosz király (1712-1786) volt az első európai uralkodó, aki felismerte a gyengébb minőségű, homokos földeken is megtermő burgonya hasznosságát. Ingyen osztott szét ve- tökrumplit, azt remélve, hogy a termelői szakértelmet nem igénylő burgonya segít az éhínség leküzdésében. E próbálkozás kevés sikerrel járt, ezért Frigyes cselt eszelt ki. A következő évben katonákkal gos hadnagya (Albert). 57. Névelő. 59. Súlyrövidítés. Megfejtésként beküldendő a vízszintes 1., 24. és a függőleges 12. számú sorok a Tolna Megyei Népújság szerkesztőségének címére: 7101 Szekszárd, Liszt F. tér 3. Pf.: 71. Beküldési határidő: december 9. A borítékra, levelezőlapra kérjük, írják rá: Rejtvény! A november 19-i rejtvény helyes megfejtése a következő: hogy felkeltse az emberek érdeklődését. A trükk bevált: csak valami értékes lehet az, amit a katonaság őriz - gondolták a parasztok. A katonáknak persze szigorúan parancsba adták, hogy hunyják be szemüket ha krumplitolvajt látnak... Lassan oszladozott a bizalmatlanság, de így is a XIX. század közepéig tartott, amíg a burgonya az egyik legelterjedtebb népélelmezési cikké vált. A nehéz időkben, háborúk idején a krumpli volt az, amellyel a legtöbbször jóllakhattak az emberek. Magyarországra 1654-ben hozták be először, s bár eleinte igen lassan terjedt, ezt a folyamatot a rossz gabonatermést adó évek felgyorsították. Európában jelenleg az írek, az angolok, a belgák, a hollandok és a németek fogyasztanak a legtöbbet a burgonyából. A szakemberek jelenleg azzal próbálkoznak, hogy egy úgynevezett „szuper burgonyát” fejlesszenek ki, amely segíthetne az afrikai éhínség felszámolásában. A kísérleti telepeken már termesztenek egy olyan fajtát, amely az eddigieknél jóval rövidebb idő alatt, .100-130 helyett, hatvan napon belül teljesen kifejlődne. Nyelvében él a nemzet A helyes megfejtést beküldők közül könyvet nyertek: Bérces Lászlóné 7130 Tolna, Piac tér 3., Egyed Sándor 7047 Sárszentlőrinc, Arany J. u. 6., Lisz- kainé Vas Lídia 7132 Bogyiszló, Ifjúság u. 3., Zsiga József 7051 Kaj- dacs, Dózsa Gy. u. 566., Élő Lajos 7200 Dombóvár, Kölcsey u. 32. KISPÁL JÓZSEF A hét karikatúrája- A felvilágosító oktatás megtanít bennünket, lányokat, hogy használjuk a szexet mint fegyvert... Kairói opera