Tolna Megyei Népújság, 1988. december (38. évfolyam, 286-310. szám)
1988-12-03 / 288. szám
6'NÉPÚJSÁG SPORTVILAG 1988. december 3. A nehezedő Botos-leckék közepette: „Még markánsabb támadófocival bevenni az NB II. várát” „Nincs nevető harmadik" Elásva már az a bizonyos csatabárd az őslakos paksi szurkolókkal? Botos Antalnak, az NB lll-as listavezető Atomerőmű SE edzője bátran tehet egy sétát az óvárosban is anélkül, hogy különösebb „veszély” fenyegetné?- Azért nem kell annyira túldramatizálni a helyzetet. Az idő múlásával elcsendesetek azok a bizonyos hullámok, amelyeket a túlságosan PSE-érzületű nézők kavartak. Ezt abból gondolom, hogy az őszi idény utolsó mérkőzésén idehaza a Mázaszászvár elleni mérkőzésünk után a 6-1 jóvoltából már olyan vélemények is elhangzottak, „hogy gyerekek, legközelebb is ide kell jönni, van foci, vannak gólok”. Megannyi szidás, intrika után ezt is megértük: van dicsérő szó.- Attól tartok, hogy ez az ASE-imaget is sugalló kinyilatkozás sokaknak megint nem fog tetszeni. Tekintettel arra, hogy egy évvel ezelőtt egy kalauzolást is vállaló helybeli úgy nyilatkozott a Képes Sportban a Paks sortját taglaló cikkében, hogy a futball az fönn a PSE-nél terem, az „Atomnál” pedig jobbára mindenki arra fut, amerre a labda van. mint mi, s csak gólkülönbség dönt a javunkra.- Fél is tőlük a tavaszi versenyfutásban, hogy visszavágnak mindjárt a második fordulóban az őszi vereségért, és ezt a lépéselőnyt kiegyensúlyozott teljesítménnyel a bajnokság végéig megőrzik?- Félelemről egyáltalán nincs szó, de tény, hogy óriási rivalizálás várható a két paksi csapat között az elsőségért. I- Ami még olyan rút arcul- csapásként is érheti a paksi futballt, hogy nevető harmadikként kilép vagy a Mázaszászvár vagy pedig a Bóly.- Vagy két hónappal ezelőtti esélylatolgatáskor még én is ezen gondolkodtam, de ma már azt mondom: nincs nevető harmadik. Az NB III. Dráva-csoportjának fő kérdése: ASE vagy PSE? I- A bajnoki rajt előtt azért még óvatosabban fogalmazott.- Igen, dobogós helyezésekről beszéltem, de legbelül azért az első hellyel kacérkodtam.- Tavaly még nem ismerhettem behatóan a paksi csapatokat, de ez utóbbi megállapítás is egy, a realitásokkal nem számoló szélsőséges vélemény lehetett. Ami a kérdés első felét illeti: ha én valami pozitívat mondok csapatomról, akkor miért kell ezt úgy értelmezni is, hogy azzal a szomszédvárat becsmérlem, netán kisebbítem. Én maximálisan elismerem a PSE tudását, játékerejét, látszik, hogy több éve már együtt vannak, adva a gerinc, ami köré lehet építeni. Nem véletlen gyűjtöttek annyi pontot,-Hogy ez a „ félidőben ”megvan, abban játékosok, vezetők egyöntetűen nagy szerepet tulajdonítanak az újdonsült vezető edzőnek, Botos Antalnak.- Nézze a nyáron elkezdtünk valamit, elindultunk egy úton. Először is fizikailag alapoztuk meg a sikert. Tulajdonképpen az őszi idény első felében amikor hétről hétre zsinórban nyertünk, nem csináltunk semmi különöset, egyedit, ránkjel- lemzőt, csupán mindig egy góllal többet rúgtunk, mint az ellenfél. Ez volt az az időszak, amikor játékosaim érezték, hogy többet tudnak futni, gyorsabbak, erősebbek az ellenfeleknél, s ez az eredményességben is megmutatkozott ebben az osztályban. De ez az ASE még nem tetszett. I- De az már igen, amelyik a későbbiek során kezdett mutatni valamit az együttes támadás és védekezés tudományából?- Igen, kezdtek felépülni az akcióink, hozzáláttunk egy alapvető támadó futball kialakításához.- Úgy gondolom, ezt leginkább a jobb oldalon sikerült megvalósítani. Az Ignácz - Mi- kő lies - Juhász hármas jóvoltából összeforrott csapatrészekről is beszülhetünk:- Igen, itt volt lendületesebb, folyamatosabb, végül is támadóbb a csapatjátékunk. A másik oldalon is megpróbálunk előrelépni. Egyébként az idény második felében már kezdtünk játszani, ekkor már nekem is kezdett tetszeni a csapat. Az már egy más kérdés, hogy erre az időre tehető a ponthullatás, ekkor ért utol bennünket az üldözőboly.- Ekkor éri utol az ASE-t egy tipikus magyar betegség: sok helyzetből csak kevés gól van, viszont érvényesül a focisors: a kapujához szegezett ellenfél az első vagy második térfélátlépés után azonnal betalál..- így festett a kép a Szigetvár és otthon a Bóly ellen. Hat pont bánta. Keveslem a mezőnyfölények és a helyzetek sokasága után elért góljaink számát. Ez egyúttal a csatárjátékunk kritikája is. Ebből a sorból csak Juhásszal vagyok maradéktalanul elégedett, az eddigi favorit, Vörös összességében ezen az őszön csalódást okozott. Vetővel, amig játszott, elégedett voltam, de sajnos a leigazolása körüli hercehurca miatt az idény nagy részében már nem állt rendelkezésünkre, februárban viszont leszerel, így ismét csatasorba áll. I- Ha már az egyéni teljesítményeket is érintettünk, a többi csapatrészben mi a helyzet ezen a téren?- Van két jó kapusunk, közülük is Hornyákkal voltam elégedettebb, de a Bóly ellen kapott, végül is vereségünket jelentő gólért hibáztatom.- A védelemből ki kell emelnem Debreczenit és Ignáczot, ez utóbbi fiatal játékos számomra az ősz egyik legkellemesebb meglepetése volt. Elégedett voltam Somodi- val és Fritzcel is. A középpályán már van egy magasabb osztályban is hadra fogható, irányításra képes ászunk Nagy Lajos személyében, aki mellé gyakran fel tudott nőni Mikolics, Porga és Takács is, de amit az ősszel mutattak annál - merem remélni - még több van mindegyik játékosban. Ezzel véletlenül sem azt akarom mondani, hogy elmaradtak a várakozástól, hiszen, ellenfelektől függően másmás szerepkör jutott nekik egy- egy mérkőzésen. Egyébként a hozzáállással, a küzdőszellemmel az úgynevezett kiegészítő embereknél is elégedett vagyok, nem lesz összeomlás, ha netán több kulcsember nem játszhat egy-egy mérkőzésen. ■ - Merre tovább ASE?- A még markánsabb támadófut- ball mind tökéletesebb megvalósításáért edzünk, dolgozunk és mindeközben nagyon bízom abban, hogy bevesszük az NB II. várát Csakis ez lehet az igazi cél! BÁUNTGY. Hexás hírek Harkányban rendezték a IX. Magyar Tízek Bajnokságot. Az első helyet az exgyőztes Botkó Imre (Miskolc) szerezte meg 7 ponttal. Egyébként az első öt helyezett részt vehet a jövő évi szovjet bajnokságon. * Buzási, Mackowiak, Volkov vagy Rudolf nyeri az I. Hexasakk Világ Kupát? Ezt a kérdést a december 13-18. között Poznanban megrendezendő első nyílt nemzetközi lengyel bajnokság hivatott eldönteni. A rangos eseményre, amely egyben a világkupa utolsó fordulója is, Magyarországról Botkó Imre, Rudolf László, Buzási József és Sziráki László kapott meghívást. Botkó kivételével mindhárom magyar versenyző esélyes a végső győzelemre is. Jelenleg Buzási (SZÜV) 12 ponttal vezeti a mezőnyt. * Buzási sikerék hozta a Szabadkán lezajlott IV. Víkend Torna viadal. A második helyre nagy meglepetésre a klubtárs, Lódi László került, aki Sziráki legyőzésével jutott a döntőbe. Ugyanitt mérte össze tudását a Szabadka és a SZÜV csapata, s a kétfordulós mérkőzésből 5-3, 5-3 arányban a SZÜV került ki győztesen. Irha — firka Ott hibáztam, hogy az edzői táskában volt az a háromszázezerforint. Gondoltam talán azért, mert Zalaegerszegtől elég messze van Győr és ha a fiúk megkívánnak egy-egy Colát vagy fagyit, hát jó, ha az embernél van egy kis aprópénz. Pre- sze Uerendezhettük akarom mondani persze lerendezhettük volna a dolgot máshogy is, hiszen ismerjük mi azt a nótát, hogy: ha nnichcsen pénzem... De én egyáltalán nem gondoltam ilyesmire. Egy csapat adjon magára. Meg egy edző is. A csapatkapitány suttogott valamit, de mondom, csaknem vetik el annyira a sulyokot. Suttogtak, suttogtak, de ma annyi minden van a levegőben (talán oxigén is-a szerző). Én mondtam is a fiúknak, mikor Győrben megkapták a pénzt, hogy nem kell föltűnősködni, a pénzt két kézzel dohány/. Bár tudatában voltam annak,hogy mire akarják felhasználni, de mindjárt gondoltam, hogy ma egy rendesebb szőrme hat- van-hetven ezer is megvan... tizenegyszer annyi az akármeny- nyi. Gondoltam ott a sok szotyiárus, meg lehet, hogy ott lesz a Kalap is és akkor vehetnek a fiúk Fruttit meg rágót... Szóval teljesen tiszta és fair meccs volt. A győri játékosok is teljesen ki voltak akadva, hogy miért kapják ők a pénzt. Annyira ki voltak akadva, hogy nem is tudták mit csinálnak. Eltették a félmilliót, merthogy a fiúk még tettek hozzá, mert a hátvéd, a bal ázsiója egy kicsit megemelkedhetett. Hát, hogy szólni..? Hát lehetett volna, de gondoltam mé’ szőly szám? Hogy fájjon a fejem? Egy edzőnek különben sem az a feladata, hogy a fiúk játékát elrontsa. Hát nem? czakó Start kondiverseny Két faddi bajnok az országos döntőn A Testnevelési Főiskolán rendezték meg a nevelőotthonok és intézetek Start Sport- egyesületének harmadikországos kondicionáló versenyét. A héthónapos, napi rendszeres próbatételbe hetven nevelőotthon közel nyolcezer gyermeke kapcsólodótt be. Az országos döntő keretében 130 fiatal mérte össze erejét öt korcsoportban. Tolna megyét az előzetesen elért eredmények alapján a faddi nevelőotthon négy tanulója képviselte. Az időjárás miatt az eredetileg nyolc számból álló verseny hat számra zsugorodott, a két futószám elmaradt. A faddi lányok szép eredményeket értek el: 1975-76-ban születettek között: 1. Bukros Erzsébet 1977-78-ban születettek ban születettek között: 1. Reiminiusz között: 2. Orsós Eszter. 1979-80- Piroska. 2. Balogh Erzsébet. Megszakadt Lendl győzelemsorozata Meglepetés meglepetést ér New Yorkban, a férfi teniszezők Mesterek Tornáján. Szerda este, az első fordulóban a világranglistát vezető svéd Mats Wilander kapott ki, csütörtök este, a második körben pedig még nagyobb szenzáció született: a csehszlovák Ivan Lendl vereséget szenvedett az esélyesek között egyáltalán nem jegyzett svájci Jakob Hlasektől. A 24 éves Hlasek - aki Lendlhez hasonlóan Csehszlovákiában született - a döntő játszmában még 4-2-es vesztésre állt, ám volt lelkiereje fordítani, s így megnyerni a 2 óra 32 perces maratoni mérkőzést. Lendlnek szép sorozata szakadt meg: a Mesterek Tornáján sorozatban háromszor diadalmaskodott, s megszakítás nélkül tizennégy mérkőzést nyert. Az utóbbi három évben mindössze egyelen játszmát vesztett a Madison Square Gardenben! Szombat Vasárnap KOSSUTH RÁDIÓ 8.30: Családi tükör. 9.05: Színes népi muzsika. 10.05: Ismét - a javából! 12.30: Pick szalámi és gyulai kolbász. 13.00: Klasszikusok délidőben. 13.49: Énekeljünk együtt! 14.20: Mindennapi irodalmunk. 14.50: Wagner: Lohengrin. 15.00: A világlira gyöngyszemei. 16.00:168 óra. 17.30: A szülőföld muzsikája. 18.45: Szemle. 19.05: Nevek ürügyén. 20.05: Töltsön egy órát kedvenceivel. 21.05: Operettslágerek. 21.39: A karcsú deréktól Shakespeare-ig. 2225: Európa hangversenytermeiből. 23.48: Spirituálék kórusátiratban. PETŐFI RÁDIÓ 8.11: Népszerű muzsika. 9.05:Tövisekésvi- rágok. 10.00-12.00: Oxigén. 12.10: Jó ebédhez szó a nóta. 13.05: Miska bácsi levelesládája. 14.00: Színről színre. 14.40: Tudósítás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 15.10: Szuperett 17.05: Újdonságainkból. 17.30: 4x4. 18.30: Könnyűzene Jugoszláviából. 19.05: A Magyar Rádió nemzetiségi népzenei fesztiválja. 19.56: Sanzonok. 20.19: Kargala. 22.30: .Gabriel country-hangversenye. 23.15-0.14: Éjszakai klub. BARTÓK RÁDIÓ 8.19: Hangverseny a Lahti orgonafesztiválon. 9.23: A lipcsei Rádióénekkara énekel. 9.34: A kamarazene kedvelőinek. 10.30: Slágerlista. 11.00: Hangfelvételek felsőfokon. 11.59: Magyar művészek operafelvételeiből. 13.05: Kívánságműsor szombaton.. 14.05: Beethoven: D-dúrszonáta. 14.30: Hi-Figyelő. 15.00: Lemezbörze helyett 15.55: A Magyar Rádió Bizet-cik- lusa. 16.33: Mirella Freni és Franco Bonisolli énekel. 17.15: Aranyalbum. 18.30: Mindennapi irodalmunk. 19.05: Tenor-kulcs. 19.33: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót 22.00: Schubert: a-moll vonósnégyes. 22.30: Vesztőhely. PÉCSI RÁDIÓ 8.00-10.00: Jó pihenést A Pécsi Stúdió információs, szórakoztató magazinja. Szerkesztő: Balogh Zoltán. 18.30: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 19.00: Nemzetiségeink zenéjéből. 19.05-19.35: Német nemzetiségi műsor. MAGYAR TELEVÍZIÓ 8.25: Tévétoma gyerekeknek. 8.30: A Szegedi Körzeti Stúdió szlovák nyelvű nemzetiségi műsora. 9.00: Képújság. 9.05: Hármas csatorna. 9.50: Eduárd és barátai. 9.55: Tűzkereső. 10.00: Perpetuum mobile... 10.30: Hol - mit? 12.00: Képújság. 14.35: Képújság. 14.40: Van benne valami. 15.20: Betűreklám 15.25: Az élő bolygó. Angol ismeretterjesztő filmsorozat 16.20: Könyvek a kamera előtt 17.00: Híradó 17.25: Bolgár fafaragás. 17.40. „...Ha egyszer erre hoz szerencséd...” 18.40: Családi torna. 18.55: Csip-csup csodák. Holland rajzfilmsorozat 19.1 0: Esti mese. 19.30: Híradó. 20.30: Vers mindenkinek. 20.35: Ahogyan élni szeretnék. 22.10: Képes nóták. 22.40: Jegy Rómába. 23.40: Híradó 2. II. MŰSOR 14.55: Képújság. 15.00: Az országos szak- szervezeti tanácskozásról jelenjük... 16.00: MOVI-Krónika. 16.10: Kék fény. 17.40-18.15: Nyelvleckék. Orosz nyelvlecke. 17.50: Angol nyelvlecke. 18.15: Házi-barát 18.30: Rockstúdió. 19.30: Kóborlás a nyugati parton. 20.00: Képújság. 20.05: A vulkán alatt Amerikai film (Feliratos!) 21.55: Egy 20. századi magyar értelmiségi pályaképe. (Benda Kálmán 75. születésnapjára) 23.05: Benatar. Amerikai zenés film. 24.00: Képújság. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 8.55: Műsorismertetés. 9.00: Válogatás a művelődési programból. 10.30: Hírek. 10.35: Hogy volt! - éjszakai program. 15.25: Műsorismertetés. 15.30: Népi muzsika. 16.00: Hét tv- nap. 16.45: Hírek. 16.50: Tv-kalendárium. 17.00: Jugoszláv kosárlabda-bajnokság. 18.30: Szívélyes üdvözlettel - dokumentumadás. 19.15: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv- napló. 19.50: Sport 19.53: Időjárás. 20.00: Fenntartott idő. 20.15: Játékfilm. 21.50:Tv-nap- ló. 22.10: Éjjel, is nappal is - éjszakai program. 0.10: Hírek. II. MŰSOR 15.25: Műsorismertetés. 15.30: Hogyan legyünk együtt 16.00: Játékfilm gyermekeknek. 17.30: Előadás gyermekeknek. 18.50: Több, mint játék - drámasorozat 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.15: Zenés est 21.45: Hírek. 21.50: Adás a kultúra köréből. 22.20: Sportszombat SZOVJET TELEVÍZIÓ 4.30:120 perc. 6.30: Műsorismertetés. 6.35: Gyermekműsor. 7.05: Az udmurt dal-és tánc- együttes műsora. 7.45: Mi illik, mi nem? 8.15: N. Vlaszenko zongorázik. 8.40: Balesetmentes közlekedés. 9.15: Orosz népi hangszerek zenekarának műsora. 9.45: Országos olvasói konferencia. 11.00: A szocializmus országaiban. 11.30: A világ népeinek művészete. 12.00: Lakáskérdés Habarovszkban. 12.30: Hírek. 12.40: Az állatok világa. 13.40: J. German: Hideg tenger. 14.25: Rajzfilmek. 15.05: Nemzetközi műsor. 16.05: Fekete fülű fehér Bim - film, 1 -2. rész. 19.00: Híradó. 19.40: Az amerikai TBC tévétársaság műsora. 22.55: Hírek. 23.05: Magánélet - film. 23.43: Hírek. 23.48: A. Bajanova énekel. A MŰHOLDAS MŰSOROK KÉT HÉTRE ELŐRE MEGTALÁLHATÓK A KOSSUTH RÁDIÓ 8.30: Énekszóval, muzsikával. 9.00: Helyettem írták... 10.05: Öt kontinens hét napja. 10.20: Örökzöld dallamok. 11.00: Gontolat-jel. 12.25: Harminc perc alatt a Föld körül. 12.55: Népdalkörök pódiuma. 1320: Mit üzen a rádió? 14.10: Művészlemezek. 15.00: Üdvözlet az olvasónak. 16.05: Bajazzók. 17.00: „Magyar hipnózis”. 17.30: Komoly zenei lemezlovas. 18.47: Remekírók hangszalagon. 19.40: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét 22.15: Lovro von Matacic vezényel.23.30: Nicanor Zabaleta hár- fázik. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Játék a könyvtárban. 9.05: Sikerteme- zek. 10.00: Hot Club. 12.03: Közvetítés bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. 12.08: Jó ebédhez szól a nóta. 12.55: Tudósítás bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. 13.05: Mikrofon-próba. 14.00: A Gyermekrádió bemutatója. 15.05: Táskarádió. 16.00-20.09: Poptarisznya. 20.09: A Magyar Rádió nemzetiségi népzenei fesztiválja. 21.05: Társalgó. 22.30: Popzene Párizsból. 23.10: Lemezek a tegnap slágereiből. 23.52-0.14: Leonyid Csizsik zongorázik. BARTÓK RÁDIÓ 8.13: David Ojsztrah felvételeiből. 9.08: Edita Gruberová énekel. 921: Új lemezeinkből. 10.05: Új zenei újság. 11.00: A Berlini Filharmonikus Zenekar hangversenye. 12.36: A Magyar Állami Operaház rézfúvós kvintettjének felvételeiből. 12.55: Kis magyar néprajz. 13.05: Ötkontinens hét napja. 1320: Részletek Debussy operájából. 14.10: Rockújság. 15.07: Romantikus muzsika. 16.00: Rádiójáték-Szín. 16.55: Új lemezeinkből. 17.30: A Nemzetközi Rádióegyetem műsorából. 18.00: A Magyar Rádió és Televízió énekkara kórusműveket énekel. 18.30: Na matemjem jeziku. 19.05: In der Muttersprache. 19.35: Zenés játékokból. 20.00: Az éteren át.. 20.45: Diszkotéka. 21.45: Slágerfilmek - filmslágerek. 22.30: Rádiószínház. 23.20: Toronyzene Pezel-műveiből. PÉCSI RÁDIÓ 9.00-11.00: Vasárnapi magazin. Szerkesztő: Somogyvári Valéria - Szerkesszünk együtt Zenés műsor a hallgatók kérésére. A mikrofonnál: Lenk Irén. 18.00: Esti zene, sport, információk. Szerkesztő: Balogh Zoltán. 18.30: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 19.00: Nemzetiségeink zenéjéből. 19.05: Német nemzetiségi műsor. 19.35-21.05: „Gruss und Kuss” Radio Budapest zenés riport-, üzenet- és kívánságműsora külföldi és hazai németek számára. Szerkesztő: Helga Hartmann. MAGYAR TELEVÍZIÓ 8.50: Tévétoma gyerekeknek. 8.55: Óvodások filmműsora. 9.10: Képújság. 9.15: Tom és Jerry. 9.35: Rakoncátlan felnőttek. 10.00: Tűzkereső. 10.05: Mi legyek? 10.45: Mi-tu-ház. 10.55: MTK VM - Bp. Honvéd bajnoki labdarúgó-mérkőzése. 12.45: Hírek. 14.30: Képújság. 14.35: RTV Közönségszolgálat 14.40: Shoo poy, gyere haza. Amerikai rajzfilm. 16.00: Betűreklám. 16.05: Szerelmi kódex. Angol-magyar koprodukció. 17.10: Delta. 17.35: Nézzük együtt 18.15: Röntgen. 18.20: Családitoma. Egy perc Dörmögő Dömötör. 18.25: Meséről mesére. 19.00: A HÉT. 20.00: Híradó. 20.10: Magyar évszázadok. 20.30: Ahogyan élni szeretnék. Francia tévéfilm II/2. rész. 22.00: Telesport 22.45: Hírek. II. MŰSOR 9.00: Bath vizei. Angol dokumentumfilm. 9.35: Szomszédok. Teleregény. 10.05: Oktatás és történelem. 10.45-11.45: Jókai Mór: Mire megvénülünk. Tévéfilmsorozat VI/6. rész. 14.00: Képújság. 14.05: Tükörkép. 15.35: A nyelv világa. 16.05: Telis-tele videó. 16.20: Színház az egész világ. Angol filmsorozat 17.15: Az országos szakszervezeti tanácskozásról jelentjük... 18.15: Gondolkodó. 19.00: Tokaj Express nemzetközi párbajtőr-verseny. 20.00: Gyémántdijasok fesztiválja ’87. Belga zenés film. 20.20: Képújság. 20.25: Nemzetközi te- remeross-verseny. 21.20: Parabola. 21.50: Énekeljünk. 22.00: Bestseller. Lengyel tévédráma. 23.35: Képújság. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 9.30: Barázdák - faluműsor magyar nyelven. 10.00: Csehek és szlovákok krónikája. 1020: Hírek. 10.30: Vasárnap délelőtt gyermekeknek. 12.00: Mezőgazdasági adás. 13.00: Pályaválasztás - művelődési adás. 13.30: És ebben az évben - művelődési adás. 14.00: A Nie men folyó - filmsorozat 14.50: Komolyzenei adás. 15.35: Dokumentummozaik. 17.10: Játékfilm. 18.55: Rajzfilm. 19.10: Tv-fortuna. 19 21: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Dekna - drámasorozat 20.50: Játékfilm. 22.30: Tv-napló. 22.50: Éjjel is, nappal is - éjszakai program. 0.50: Hírek. SZOVJET TELEVÍZIÓ 6.00: Hírek. 6.15: Aerobik. 7.00: Dokumentumfilm. 7.20: A Sportlottó sorsolása. 7.30: Ébresztőóra. 8.00: Hazámat szolgálom. 9.00: Zenés műsor. 9.30: Világjárók klubja. 10.30: Zenebutik. 11.00: Falusi óra. 12.00: Egészség. 12.45: Találkozás V. K. Gyacsenko pedagógussal. 14.15: Arszlan kalandjai - film, 2. rész. 1525: Fotópályázat 15.30: Louvre 7. rész. 16.00: Nemzetközi panoráma. 16.45: Filmelőzetes. 17.45: Társastánc gálaműsor. 19.00: Híradó. 19.40: A f ála folytatása. 20.55: Rajzfilmek felnőtteknek. 125: Hírek. 21.40: Jövedelmező állás - film. 22.52: A Moszkvai Virtuózok kamarazenekar műsora. A MŰHOLDAS MŰSOROK KÉT HÉTRE ELŐRE MEGTALÁLHATÓK A CIMU LAPBAN. SUPER CHANNEL 7.00: Rajzfilmek, gyermekműsorok. 10.00: Mi újság a popzene világában? 11.00: Videokli- pek a legnépszerűbb rocksztárokkal. 12.00: Mi újság az európai mozikban? 12.30: Sorozat egy jóképű kincsvadászról. 13.00: Vígjátéksorozat két vállalkozó kedvű ügyvédről. 13.55: Amerika sportja. 15.00: Teherautó- és traktorverseny. 15.30: Profi golfozók híres emberekkel mérkőznek. 16.30: Sportösszeállrtás. 17.30: Heti toplista. 18.30: Szakácslecke. 18.55: Vígjátéksorozat 19.25: Dokumentumfilm-sorozat a némafilmgyártásról. 20.30: „Vérfolt a napon” - játékfilm. 22.20: „Üdvözöljük Winfield ben”. 23.15: Late night movie: Cisco Pike - játékfilm. 1.00: A legújabb lemezalbumokról, CD-lemezekről, film- bemutatókról és koncertekről. SKY CHANNEL 8.00: A Sky gyermekporgramja. 12.00: Holland popzenei műsor. 13.00: Holland popzenei műsor. 14.00: Észak-amerikai slágerlista. 14.30: Magazinműsor a fiatalokról. 15.30: ösz- szefoglaló az ausztráliai Aranykupa labdarúgóbajnokságról. 16.30: A világ motorsportja. 17.30: Angol slágerlista. 18.28: Hírek. 18.30: „Kék villám” - akciófilm-sorozat 19.29: Hírek. 19.30: Big Valley - westemsorozat 20.30: Pankráció. 21.28: Hírek. 21.30: Rendőrtörténetek. 22.28: Hírek. 22.30: Angol poplista. 0.30: Észak-amerikai slágerlista. THE ARTS CHANNEL 1.00: „A skarlát betű”. 2.00: Kipling. 3.30: Polka Childrens Theatre. 3.45: Éjszakai hangszeres muzsika. 6.30: Műsorzárás. CIMU LAPBAN. SUPER CHANNEL 7.00: Rajzfilmek, gyermekműsorok. 10.00: Az utóbbi évek legsikeresebb slágerei. 11.00: Videoklipek a legnépszerűbb rocksztárokkal. 12.00: Vígjátéksorozat egy ausztrál vizsgálóbíróról. 13.00: „Meg vagyon írva” - fontos témákról vallásos szemmel. 13.30: Nemzetközi motorkerékpár-verseny. 14.30: Profi kosárlabda Amerikából. 15.30: Az amerikai egyetemek futballcsapatainak mérkőzései. 16.30: Mi újság a popzene világában? 17.30: A világ eseményeiről vallásos szemmel. 18.00: Vetélkedő. 18.25: Futball-összeállítás. 18.55: Magazinműsor. 19.55: Mai vendég: Marisa Berenson. 20.30: „A beépített ember” - játékfilm. 22.00: Az európai üzleti élet legfrissebb eseményei. 22.30: A hét kosárlabdahírei Amerikából. 23.00: A legújabb lemezalbumokról, CD-lemezekről, filmbemutatókról és koncertekről. SKY CHANNEL 8.00: A Sky gyermekprogramja. 12.00: Popzenei műsor. 13.00: Német popzenei műsor. 14.00: Észak-amerikai slágerlista. 14.30: Ösz- szefoglaló az ausztráliai Aranykupa labdarúgóbajnokságról. 15.30: Öregfiúk teremfoci-bajnokság Rotterdamban. 16.30: Divat Párizstól Tokióig. 17.00: Vígjátéksorozat 17.30: A Sky eurolistája. 18.28: Hírek. 18.30: Technikai éstu- dományos újdonságok. 19.28: Hírek. 19.30: Sorozat - a bionikus erejű Jamie újabb kalandjai 20.28: Hírek. 20.30: Az 30 év legsikeresebb vígjátékai. 22.28: Hírek. 22.30: Szórakoztató sorozat 23.30: Beszélgetés hírességekkel. 0.00: A Sky eurolistája. A faddi lányok: (hátul) Bukros és Orsós, (elöl) Balogh és Reiminiusz