Tolna Megyei Népújság, 1988. december (38. évfolyam, 286-310. szám)
1988-12-28 / 308. szám
1988. december 28. NÉPÚJSÁG 3 Kamarai döntés az országemblémáról A Magyar Gazdasági Kamara ügyvezetősége döntött arról, hogy a jövőben milyen ország-emblémát használnak a külföldön megrendezendő magyar gazdasági napok, kulturális rendezvények, kiállítások, bemutatók alkalmával. A kamara a Magyar Hirdetővel együttműködve két évvel ezelőtt pályázatot hirdetett megfelelő országjel elkészítésére. A pályázatra 24 grafikus 98 alkotást küldött be. Közülük a szakmai bizottság nyolcat talált megfelelőnek arra, hogy jeles eseményeken az ország jelképévé váljon. A tesztelés és a közvéleménykutatás eredményként három embléma maradt versenyben, s végül a kamara ügyvezetősége Schmal Károly grafikusművész alkotását fogadta el. Ez a Lánchíd fő kontúrjait ábrázolja, piros-fehér-zöld színekkel. Az emblémát Hungary felirattal látták el. A jelet a Magyar Gazdasági Kamara az exportra kerülő termékek származásának jelölésére is felhasználni javasolja. Új gyártósor A Kőfaragó és Épületszobrászati Vállalat siklósi üzemében megkezdte folyamatos termelését hazánk első vékony nemeskőlap gyártósora. A húszmillió forint értékű olasz gépsor segítségével az értékes márványból és más nemeskőből több és fajlagosan olcsóbb burkolólapot lehet nyerni, minta hagyományos módon. Egy köbméternyi siklósi márványból a korábbi felületnek a kétszeresét lehet készíteni. A vékony kőlapok nemcsak padlózatként hanem falburkoló nemes csempeként is használhatók. Egy hozzászólás kapcsán A tanulás és a tiltakozás nem zárja ki egymást (Folytatás az 1. oldalról.) Gombos Bertalan azt hangsúlyozza: „A tanulás és a tiltakozás nem zárja ki egymást”. Szerinte az egyetemi és a főiskolai hallgatók egy része nagyon alaposan ismeri a magyarországi egyetemi oktatás problémáit, illetve az oktatás és a diplomás pálya közötti kapcsolat gondjait. Ez vonatkozik tantervi kérdésekre, vonatkozik az egyetemi, főiskolai oktatás anyagi feltételeire, vonatkozik a diákok életkörülményeire, például az ösztöndíjra, szociális juttatásokra. A hallgatók másik része csapódik a tájékozottakhoz, csak egy „jó buli” kedvéért vesz részt az egészben. „Ezért megértem a tiltakozás ellen hangolódott közvéleményt, mert ök ez utóbbiból indulnak ki, noha nem az ő szerepük a lényeges... Erről a kérdésről beszélni nem könnyű, mert sokféle egyetem van sokféle oktatási iránnyal és számtalan problémával. Különbség van az egyetemek és a főiskolák között, s az egyetemek oktatása között is akadnak különbségek. Például van, ahol a gyakorlati oktatás túlsúlya a jellemző, másutt pedig az elméleti”. Emlékeztetett arra is Gombos Bertalan, hogy a követelések tulajdonképpen egyöntetűek, mint például az órák látogatásának csökkentése, illetve bizonyos óraszámok csökkentése. Mindez teljesen indokolta nagyrészt elméleti oktatást folytató intézményeknél. Példának hozta a bölcsészeket, akiknek az óralátogatás kötelező előírása miatt egyszerűen arra nincs idejük, hogy a maximális tantervi követelményeknek - beleértve a kötelező irodalom elolvasását - fizikai képtelenség eleget tenni. Ezt hallva az emberben óhatatlanul fölmerül a kérdés: Az óralátogatással kapcsolatban mennyiben érvényesülhet a demokrácia? Gombos Bertalan szerint sem értelmezhető általánosan a dolog, hiszen vannak olyan oktatási formák, s vannak az oktatásnak olyan részei, amelyek előadásainak hallgatását nem kellene kötelezővé tenni, hiszen kitűnő jegyzetek állnak a hallgatók rendelkezésére. Példaképp a pedagógusoktatás jól kimunkált pedagógiai részét említette. Azaz az elmélet megtanulható, amihez a már kötelező gyakorlatnak kell kapcsolódnia. Viszont a filozófiánál szükség van az előadásokra, de a hallgató dönthesse el, mennyire látogatja az előadásokat. Hogy ki, mit sajátított el a tárgyból, az más módszerrel is utolérhető: például a vizsgán. Persze, az egyetemeken, főiskolákon tanulók kérése nem ennyire egyszerű e téren. Hiszen, mint tudjuk, más előadások hallgathatását is szeretnék, azaz a választhatóság lehetőségét igénylik lazább tanterv alapján. Erre a nyelvtanár az Amerikai Egyesült Államokban tanuló szovjet diákok példáját hozta, akik nagy meglepetéssel, ugyanakkor elismerően nyilatkoznak a hallgatható előadások választékáról.- Úgy látom, hogy alapvetően a döntés lehetőségét is hiányolják nehezményezve azt, hogy őket gyerekként kezelik. Szigorúan beprogramozzák őket: heti harmincvalahány órát kell hallgatniuk, s ezekre rengeteget kell készülniük. A szigort és a direkt irányítást érzik terhesnek - teljes joggal. Mert az emberi teljesítőképesség olyan, hogy vannak időszakok, amikor az elme többre képes, van, amikor kevesebbre. Van, amikor rövid idő alatt nagyot fejlődik az ember szellemileg, s van amikor alig... Tehát ki kellene elégíteni az egyéni sajátosságokat e „biztonsági szelep” által. Természetesen ezt anélkül mondom, hogy belemennék az oktatás tartalmi átalakításába. Mert arra is nagy szükség lenne! Az egyetemisták szociális és anyagi helyzetét is elkeserítőnek tartja Gombos Bertalan, s ezt más szocialista országokéval hasonlítja össze - például az NDK- val, ahol még lakást is biztosítanak nekik, mégpedig „felnőtt módon”. S nyugodtan készülhetnek a diákok a pályájukra és az életre, s még attól sem kell tartaniuk, hogy elhelyezkedési gondjaik lesznek.- Súlyos gondot jelent szerintem a felnőtté válás folyamata is, hiszen a magyar diákok anyagilag szüleiktől függenek. Eleget tesznek a szülői sugallatoknak, mert amennyiben nem, akkor háládatlan gyerekek lennének. Ez a későbbiekben jelent óriási törést, hiszen az iskolát elvégezve rájuk zuhan az önállóság, amivel gyakorta nem tudnak mit kezdeni, és extrém körülmények közé kerülnek. Ennek igen sok vonzata van, amit most nem hiszem, hogy fel kellene sorolni. Végezetül arra kértem Gombos Bertalant, hogy a diákság tiltakozását valamiképpen definiálja a saját felfogása szerint. Másképpen: örülhetünk-e, hogy a tanuló fiatalok átlátják saját helyzetüket, avagy tiltakozásuk kicsit „divat” is manapság?- Megpróbálom objektiven szemlélni az eseményeket. Ez nagyon könnyű, hiszen közvetlenül engem nem érintenek. Abban, hogy ez „most” robbant ki, abban a magyarországi közhangulat jelentős szerepet játszott. Ellentmondás lenne, hogy bizonyos tiltakozásoknak teret engedünk, másoknak pedig nem, hiszen a feszültségek oka mindenütt ugyanaz, azaz a társadalom perspektívátlansága.- A diákság tiltakozásának mi lehet a végkifejlete?- Az eredményesség szempontjából nem a legjobb „pillanatot” választották, ahogyan ez sok másra is vonatkozik. Attól tartok, hogy valamiféle kompromisszum alakul ki, hiszen az ország vezetése olyan helyzetben van, hogy mindenütt valamit enged... Csakhogy az engedmények adása nem biztos, hogy a lényegi dolgokhoz közelít. Hogy mi lenne e témában a lényegi dolog? Biztosítani az egyetemeken egy viszonylag szabad hangulatot, alkotó légkört, helyre kellene állítani a tanulásnak és a tudásnak az értékét, az eredmények alapján kellene megmutatni az életben a perspektívákat... V. HORVÁTH Kalózprogram, olcsón Kell nekünk a számítógép? “ _ Hol a hiba?^“1 Vészjelző taxiba (Folytatás az 1. oldalról.) Vegyünk egy költségvetési intézményt (ez a legjellemzőbb példa). Az igazgató agilis, fiatal munkatársai nyomására vagy saját kútfőből merítve úgy dönt, itt az idő, nem dolgozhatunk tovább hatékonyan számítógép nélkül, s nosza, a gondolatot tett követi: megveszik a berendezést. A fiatal munkatársak önbizalommal és tettrekészen kezdenek ismerkedni vele, megszerzik a legfontosabb felhasználási programok kalózmásolatait, mert hiszen felesleges 2-300 ezer forintot kidobni egy programra, amikor ingyen is elérhető. Igen ám, de a programok angol vagy német nyelvűek, használati utasítás nincs, nehezen boldogulnak vele. Eltelik egy-két év. A kezdeti lelkesedés lelohadtával vagy készül valamiféle saját program, ami igazából nem elégíti ki az intézmény igényeit, vagy rájönnek, hogy nem versenyezhetnek a profi programozókkal. Fel kell venni egy programozót! Felveszik. Ismét elmúlik egy-két esztendő mire a programozó megismeri az intézet munkáját és megírja a megfelelő programokat. Úgy tűnik, minden sínen van, már csak a megfelelő embereket kell kijelölni, akik az adatokat nap mint nap beütik a gépbe. Ott van mindjárt a raktáros, hiszen az teljesen nyilvánvaló, hogy a raktárkészlet nyilvántartását számítógéppel kell vezetni. Aztán az intézet különböző osztályairól is ki kell jelölni egy-egy embert, aki az ott keletkezett adatokat, eredményeket majd a számítógépre viszi. Ám a dolgozók ellenállnak. Hiszen mennyivel egyszerűbb egy kartonon kijavítani vagy beírni egy számot, mint megtanulni a számítógép kezelését, bekapcsolni, megvárni míg betölti a programot, majd bepötyögtetni az illető adatot. Őket senki nem kényszerítheti arra, hogy ezentúl kétszer-háromszor annyit dolgozzanak a számítógép miatt, mint eddig. így hát fel kell venni néhány érettségizett fiatalt, akik majd az intézetben keletkező adatokat gépre viszik. Ez a fejlődési folyamat némi időeltolódással, de lezajlik az ország összes hasonló intézményében, csak az intézetek saját fejlesztésében készült programok nem lesznek egyformák (kompatibilisek), így nem tudnak adatokat cserélni egymással, csak a régi módon, papíron. Az intézeteknek időről időre jelentéseket kell küldözgetniük a felettes országos hatáskörű intézményeknek, és ha már van számítógépes adatnyilvántartás, akkor üdvös lenne a jelentéseket mágneslemezen küldeni, megspórolva ezzel rengeteg papírmunkát, hiszen a gép pillanatok alatt képes az adathalmazokból különböző összesítéseket készíteni. Igen ám, de a felettes szerv nem tudja fogadni ilyen formában a jelentéseket, mert nincs számítógépük, vagy nem olyan számítógépük van, vagy olyan számítógépük van, de más, a többivel nem kompatibilis adatbázis-kezelő programot részesítenek előnyben. Hát ez a kép eléggé lehangoló. Nem mondom, hogy a jelenség általános, de sok olyan példát tudnék említeni, ahol a számítógépek beszerzésével sem munkaerőt nem tudtak kiváltani, sem a tevékenységet hatékonyabbá tenni, sőt! Akkor hát kell nekünk tulajdonképpen a számítógép? Kell! Mert nem a számítógépben van a hiba, hanem bennünk. Meg kell tanulnunk racionálisabban használni őket, hogy igazán a hasznunkra legyenek, hogy kifejthessék képességeiket. Nagyrészt még az ismerkedés korszakában vagyunk, annak minden problémájával, buktatójával, de ezt az ismerkedési, tanulási korszakot nem lehet kihagyni, átugrani. Ezt az utat végig kell járni, hogy a számítógép jól használható eszközzé, termelőeszközzé váljon a kezünkben. ÁRKI ATTILA A BRG Mechatronikai Vállalat rádiótechnikai gyára olyan URH adóvevő rendszert fejlesztett ki, amely támadás ellen védi a taxisokat. A kocsiba beépített rádiót egy rejtett kapcsolóval hozhatja működésbe a gépkocsivezető. Az adó-vevő nemcsak vészjelzést ad le, hanem ugyanakkor a taxi azonosítási kódját is továbbítja a diszpécserközpontnak. A készülék természetesen az alapfunkciót is ellátja, segítségével irányíthatják a központból az úton lévő kocsit a fuvart kérő címére. A sajátos fejlesztésű vészjelzőt december végén próbára adta ki a salgótarjáni gyár a Volán Touristnak és a Rádió Taxi vállalkozásnak. (Ezt megelőzően Indonéziába küldött ki belőle mintakollekciót.) A gyártásra a salgótartjáni gyár felkészült, a vészjelzőt a jövő év elejétől sorozatban készíti. Pac-Man formájú együléses autó Essen, NSZK: A közkedvelt számítógépes játék figuráját, a Pac-Mant formázza az együléses autó karosszériája, amelyet a decemberi esseni autókiállításon mutattak be. A Buick V-6-os turbófeltöltésü motorral meghajtott autót a Los An- geles-i Jay Ohrberg tervezte.
