Tolna Megyei Népújság, 1988. december (38. évfolyam, 286-310. szám)
1988-12-24 / 306. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! AZ MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Mi«■* Ml MMMMMMMMM MA Boldog 1988. december 24. SZOMBAT XXXVIII. évfolyam, 306. szám karácsonyt! ÁRA: 2,20 Ft Fo rd u la ta in k Karácsony van. A kereszténység legnagyobb ünnepe, amelyen Jézus Krisztus születését, a második isteni személy megtestülését ülik meg immár 1650 éve minden esztendőben. Tehát nem húsz, hanem csak tizenhat és fél évszázada, mert a segítőnek (Jehosua) és fel- kentnek (Kriosztosz) is várnia kellett a maga idejére, arra, hogy születésének dátumát egységesen értelmezzék. (Az ünnep természetesen nemcsak a hívőké, hanem minden jóakaratú emberé.) Mondhatni, nincs új a Nap alatt. Viták, eltérő nézetek és felfogások nemcsak ma vannak, hanem mindig is léteztek és vagy föloldódtak valamilyen bölcs kompromisszumban vagy egyszerűen győzött az, akinek nagyobb hatalma, ereje volt. Okos kiegyezések, váratlan és előre kiszámítható fordulatok váltogatták egymást a történelemben. Arra, hogy mi jelenti a fordulatot és az mikor következett be, sokszor csak utólag döbbenünk rá. Álltam a kis falusi óvoda nagy termében, az összecsi- rizelt színes papírdíszekkel teleaggatott karácsonyfa alatt, szemben velem a hatalmasnak látszó tömeg: a társaim, a szülők, az óvónénik. Vékony hangon kántál- tam a gyermeteg rigmust: „Keresem a kis angyalkát karácsonyfa ágon (itt sincs, ott sincs), seholse találom..." Sajnos, nemcsak a kis angyalkát, de a vers fonalát se találtam. Azért a következő esztendőben is szerepelhettem, igaz nem karácsonykor, hanem néhány héttel korábban szavaltam, hogy „November 7 (minekünk) pirosbetüs ünnepünk...” A két versmondás között még egy év sem telt el. Természetesen akkor fogalmam se volt arról, hogy az a háromszázvalahány nap a fordulat éveként került a történelemkönyvekbe. Hogy mi fordult mibe? Serdü- letlen gyerekeim kérdezték minap az ötvenes évekről. Mondtam nekik valami ilyenkor szokásosat, aztán amikor a család már az igazak álmát aludta, előkerestem az ágyneműtartó legmélyéről az apám nevére kiállított kis füzetet. Az a „címe”, hogy Beadási könyv. Hat hold szántó, négy hold rét az egyik oldalon. A másikon tíz mázsa búza, két mázsa árpa, két mázsa zab, nyolc mázsa kukorica, egy mázsa bab, két mázsa napraforgó, hat mázsa krumpli, másfél mázsás hízott sertés, tizenöt kiló baromfi, ugyanennyi tojás, nyolc hektó tej. Majd ha nagyobbak lesznek, úgyis megtalálják a 28 oldalas leltárt, akkor már talán meg is értik. Most hiába próbálnám elmagyarázni nekik ezt is, meg azt is, hogy miért emlékszem máig a végrehajtó piros svájcisapká- | jára, azon a „villámhárítót” egyenesen tartó lyukas két- filléresre, apám bicskát markoló öklére, anyám kétség- beesett szemére, a rendőr sötétkék egyenruhájára, fényesre vikszolt fekete csizmájára. Azt se tudják, hogy merre volt az Ágastó, a tízholdas birtok, ahol a jegenyefák árnyékában heverészve rajtakaphattam a vakondot, amint a fekete földet túrva építgette piciny várát, és ahonnan a dűlőút forró nyári porában lusta voltam eltrappolni a Tizenkétöles út kanalas kútjáig a cserépkorsóval, inkább megbuggyantottam a töltés alatt átszivárgó szép, tiszta fakadóvízben. Meg akkor már azt is el kellene mondani, hogy végül is a tanácselnök kölcsön- j pénzén vett süldővel adtuk meg az államnak, ami az államé, és hogy mennyire elcsodálkoztam, amikor a hozzám hasonló falusi gyerekekkel együtt először láttam meg a Balaton nem kék, hanem inkább áttetszőén zöld, akkor még nem habzó, algáktól nem zavaros vizét. Fordult a világ, hol erre, hol arra. Voltak félfordulatok, be nem fejezett irányváltások is. Ezeknek talán egyetlen közös vonása, hogy akik fordították, ritkán kérdezték meg a leginkább érintettek véleményét, azokét, akiknek a bőrére ment az olykor halálosan komoly já- ték. Most más a helyzet, aki akarja, mondhatja a ma- | gáét. Hogy ez kakofónia vagy a harmónia felé vezető út? Reménykedjünk, hogy az utóbbi. Egyik ismerősöm mesélte, hogy egyszer szekszárdi apósát faggatta, aki parasztemberként élte le az életét: hogy volt, mi volt ’56-ban. „Tudja a fene - válaszolta az öreg. - Nem értem rá én ilyesmivel foglalkozni. Vetni kellett azokban a napokban.” A szó átvitt értelmében vetni kell ma is, hogy holnap arathassunk. A Messiás - a hívő emberek így tudják - eddig csak , egyszer jött el, ha másodszor is eljönne, az ennek a vi- ; lágnak a végét jelentené. Azt hiszem, szükség van egy más, jobb világra, de . semmi esetre sem egy világvége árán. GYURICZA MIHÁLY Csepeli Szabó Béla: Az emberiségről Az emberiség addig él, míg célja van és hite önmagában, míg tiszta tűz és gondolat fogan szívében, homlokában míg alkotni, lelkesedni tud, lobogva, meg-megújúlva, szakadatlanul, s ha a romlásból önmagát kioldva az erkölcs szépségéhez igazul -, míg küzd és úgy küzd, hogy törvénnyé válik, e világban a béke és rend -, A , . ha lámpásként a józan ész világít, úgy meghódítjuk a végtelent, de elveszünk, el, el mindannyian, ha nem törünk új s új bércekre bátran! ■ Az emberiség addig él, míg célja van, és hite önmagában...
