Tolna Megyei Népújság, 1988. december (38. évfolyam, 286-310. szám)

1988-12-23 / 305. szám

4 “ÍRíÉPCUSÁG 1988. december 23. Otthon is elkészíthetjük Ünnepi terített asztal A karácsonyi asztal akkor szép, ha mentes a túldíszítettségtől - tudjuk meg Várkonyi Henriktől, a szekszárdi Arany János utcai virágüzlet vezetőjétől, mi­közben bemutatta legújabb kompozí­cióját.- Legyen hely bőven az ételeknek és az asztalnál ülőknek egyaránt. Ezért tet­tem a csipkebogyóval, aranyszalaggal ellátott, zúzmarával bevont kis fenyő­gallyakat a sarkokra. A réz gyertyatartó­ban halványlila gyertyák vannak: meg­gyújtva igazi karácsonyi hangulatot va­rázsolnak a szobába. A fehér abroszra ­ezt el tudom képzelni halványkék vagy almazöld színben is - sötétkék szalvéták illenek. Fontos az étkészlet megválasztása: a porcelán tányérok mellett fanyelű evőeszközök taláhatók, ezzel is hang­súlyozva a természetességet. Jól kiegé­szítik az étkészlet-együttest a metszett, talpas kristálypoharak. Nos, ha a felsorolt, ugyanezen tárgyak nem is lelhetők meg minden háztartás­ban, hasonlóak bizonyosan. S ekkor máris megfelelő útmutatással szolgálhat a képen látható ünnepi terített asztal. Győri László: A kis púpos bogár A kis púpos bogár - azt aki púpja van! -, púpjában ugyebár, ugye amúgyosan valamit rejteget. A kis púpos bogár a púpjában eget, ugye, azt bugyolál, ugye, azt rejteget - azt aki púpja van! Eget, igen, eget, no hiszen ugyebár ég az is, ég az is, ami az égbe visz, ugye, amúgyosan: az a szárny, az a szárny, amit ő gyűröget púpja alá, a kis, a kis púpos bogár. Az a szárny, igen, ég, az a púp, igen, ég, ugye, amúgyosan - a kis púpos bogár hát eget rejteget. ♦ CSALÁD ♦ OTT! Ezt is meg lehet tanulni Mint mindent, a vesszőfonás fortélyait is meg lehet tanulni, s ha az első próbálkozások nem éppen mesterművek, az sem baj, a sikerélmény a fontos. A szomorúfűzet kivéve, sok­féle fűz alkalmas e munkához. A ken­der-, mandula-, cinege-, hamvasfűz, va­lamint a nemesített amerikai és az aranyfűz vesszői mind kitűnő alapanya­gok. Ha nem elég hajlékonyak, rugalma­sak, feldolgozás előtt beáztatják és ki­gőzölik ezeket, ez 5-15 napig tart, asze­rint hogy a levágott hajtásokat meddig tárolták és mennyire szárították ki. A kosárfonás legfontosabb szerszá­ma az éles kés, szükség van egy fakala­pácsra, ezenkívül a végek rögzítéséhez vékony drót, apró szegek, esetleg ra­gasztó és fonál szükséges. A munkafo­gásokat egy henger és egy gömbölyű formájú kosár példáján ismertetjük. 1. A henger alakú kosár attól függően, hol használjuk, lehet burgonya-, zöld­ség-, gyümölcstartó; szennyesruha-tá- roló; papírkosár, stb. Fenékvesszőinek száma páros, 6, 8 vagy több, a kosár nagysága szerint. A vesszőket legyező alakban, ke­resztbe fektetjük egymásra; a kereszte­zés helyét vékony vesszőkkel kötjük át. E kötéshez erősítjük egy-egy hosszú vessző kihegyezett végét, s körben ha­ladva fonjuk a kosár fenekét; a vesszőt felváltva hol felülről, hol alulról bújtatjuk át az aljon. Amikor a fenék elérte a kellő méretet, a vesszők szabad végeit felfelé hajlítjuk, s így oszlopok keletkeznek. Ezekre me­rőlegesen, tehát vízszintes irányban, kör alakban fonjuk a kosár falait úgy, hogy a kosár fölfelé fokozatosan szélesedjék. Amikor megfelelő magasságig jutunk, összehajlított vesszők végeit illesztjük a fonadékba; ezek a fülek. Mindegyik fül 3-4 vesszőből áll. Majd folytatjuk a fo­nást fölfelé. A peremet és a füleket vé­kony vesszőkkel fonjuk át. Fonás közben a vesszőket fakalapács- csal ütögetjük, hogy szorosabban si­muljanak egymáshoz. 2. A gömbölyű kosárhoz kiválasztunk két, teljes hosszúságukban egyforma vastag vesszőt (vékony végeiket levág­juk). Hosszuk a kosár kívánt nagyságá­tól függ; ez utóbbi lehet 50-60 centi át­mérőjű. A vesszőkből abroncsokat hajlí­tunk. Ezt legkényelmesebben úgy csi­nálhatjuk, ha sablonként kerek, vastag fahasábot, tönköt használunk. A vesz- szők végeit ferdén lemetsszük, és vé­kony szegekkel egymáshoz erősítjük. Az egyik abroncsot merőlegesen, ke­resztben ráerősítjük a másikra, a talál­kozási pontokat pedig vékony vesszővel ötször-hatszor átfonjuk. A vízszintes ab­roncs a kosár pereme lesz, a függőle­ges abroncs alja a kosárfenék alapja, ennek felső része pedig a fül. Ezután 4-6 vesszőt fele olyan hosszúra vágunk, mint amekkora az abroncs vesszői. Vé­geiket kihegyezzük, s az abroncsok ke- resztezési pontjaihoz erősítjük: átbújtat­juk az abroncsok keresztezési pontjai­hoz erősítjük: átbújtatjuk az abroncso­kat megerősítő fonadék alatt. Két-három vesszőt az alj egyik oldalán a perem alatt erősítünk fel, és a másik oldalon is ugyanennyit, a rögzített vesszőket, ame­lyeket oszlopoknak nevezünk, félkörív­ben meghajlítjuk. Miután így elkészült a kosár váza, hozzákezdünk a fonáshoz. Egy vékony vessző végét kívülről a kosár aljához il­lesztjük, behajlítjuk az alsó oszlop alá, majd kihúzzuk, azután megint belülre hajtjuk stb. A vessző ekként felváltva, hol az egyik, hol a másik oldalról fonja körül az oszlo­pokat, és így erősen tart. A peremnél a vesszőt visszahajlítjuk, és a fonást fönt­ről lefelé folytatjuk. A kosár fenekéhez érve, a vesszőt is­mét fölfelé hajlítjuk. Minden oszlopot két szomszédos vessző az ellenkező olda­láról fon körül. Amikor a vessző végéhez értünk, végét valamelyik oszlop mellett ferdén levágjuk, új vesszőt illesztve hoz­zá, tovább fonunk. A vesszőket nem a fe­néken, nem is a peremnél, hanem a ket­tő között, a kosár felületén kell összetol- dani. Ezt ismételjük, míg a kosár el nem készült. RAJZ ÉS SZÖVEG: B. K. Recept­ajánlatok Holsten söröző-étterem konyhafőnöke, Szőts Istvánná ajánlata Eröleves rántott borsóval: 25 dkg so­vány, darált marhahúst 1 tojásfehérjével egy evőkanál paradicsompürével összekeverünk, hideg vízzel felöntjük. 30 dkg leforrázott ritka marhacsontot és a húslevesnek való összes zöldségfélét (fűszereket) beletesszük, forrásig több­ször megkeverjük. Lehabozni nem kell. Lassú forralással 3-4 órán keresztül főzzük. Kis ideig állni hagyjuk, majd le­szűrjük. Lezsírozzuk, majd papírszalvé­tával a felesleges zsiradékot leitatjuk. Betétként rántott borsót adunk. 1 tojás­sárgával 10 dkg liszttel sűrű, enyhén só­zott palacsintatésztát készítünk, a fehér­jét habbá verjük. Nagyobb lyukú tészta­szűrőn keresztül bő, forró olajba csur­gatjuk. Aranysárgára sütjük, közvetlen tálalás előtt tesszük a levesbe. Hortobágyi húsos palacsinta: 40 dkg sovány sertéshúsból rövid lével pörköl­tet készítünk. A megfőtt húst ledaráljuk. Levéből tejfeles paprikás mártást készí­tünk. A mártásból egy keveset a ledarált húshoz vegyítünk, hogy kenhető legyen. Megtöltjük a palacsintákat, téglalapala^ kúra hajtjuk, paprikás mártással bevon­juk. Melegen tálaljuk. Töltött pulykamellrolád: 5 dkg apró kockára vágott szalonnát üvegesre pá­rolunk, majd hozzáadunk egy kis fej fi­nomra vágott vöröshagymát, 15 dkg gombát és 15 dkg csirkemájat lepirí­tunk. ízlés szerint törött borssal, majo­ránnával, finomra vágott petrezselyem­zöldjével ízesítjük. Ha kihűlt, 2 áztatott zsemlével, 2 tojással összekeverjük. 80 dkg lebőrözött, kicsontozott pulykamel­let felszeletelünk és kikloffoljuk, rá­tesszük a tölteléket. Szorosan felgön­gyölítjük, majd alufóliába csomagolva sütőben készre sütjük. Ha kihűlt, felsze­leteljük, párolt rizzsel és rácos burgo­nyával körítjük. Ecetes szilvabefőttet adunk hozzá. Gyümölcsbéles: Összevágunk apró kockára 2 szem hámozott almát, 2 szem Shakespeare - kötöttben Ki ne ismerné a Hamlet híres mono­lógját: ...to be, or not to be? Lenni vagy nem lenni? Nos, a divat szerint akár a pulóverre is kerülhetnek e híres sorok, mint azt a kötött modell ábrázolja. A pulóver 38-40-es méretre alkal­mas, hozzá 60 deka fekete és 25 deka fehér középvastag fonal, valamint két és feles és hármas kötőtű szükséges. Mintája: simakötés, színén sima, visszáján fordított szemek. A patentmin­ta: _1 sima, 1 fordított. Eleje, háta, ujja si­makötéssel készül, a fehér betűket utó­lag hímezzük rá a szemet utánzó öltés­sel. Háta: 152 szemre, két és feles tűvel kezdjük és 7 centit kötünk patentmintá­val. Ezután a 3-as tűvel simakötéssel folytatjuk, és egyenesen kötünk 77 cen­tit összmagasságig. Itt a középső 60 szemet leláncoljuk a nyakkivágás ré­szére, majd mindkét oldalon, minden 2. sorban 1 x3 és 1 x2 szemet lefogyasz­tunk. 79 centis összmagasságnál a váll szemeit lazán lefogyasztjuk. Eleje: Egészen a nyakkivágás 75 cen­tis összmagasságáig azonosan kötjük a hátával. Ekkor a középső 54 szemet le­láncoljuk, majd mindkét belső oldalon, minden 2. sorban 1x3,1x2 és 3x1 sze­met lefogyasztunk. 79 centis összma­gasságnál a váll megmaradt szemeit la­zán leláncoljuk. Ujja: A vékonyabb tűvel 74 szemre kezdve, patentmintával 5 cm-t kötünk, ezután a 3-as tűvel simakötéssel folytat­juk, s az első sorban egyenletesen elosztva 10 szemet szaporítunk (84). Az ujja ferde vonalához mindkét oldalon, minden 4. sorban 20x1, majd minden 5. sorban 8x1 szemet szaporítunk. 43 cen­tis magasságnál a szemeket lazán lelán­coljuk. A két ujját azonosan kötjük. Összeállítás: Az egyes részeket kife­szítjük, és nyirkos törülköző alatt szá­radni hagyjuk. A betűket a minta szerint ráöltjük az elejére és a hátára. A szöveg­ből egy részt az ujja elejére is ráhíme­zünk, a legfelső sorban kezdve és a kö­zépre elosztva. Összevarrjuk a vállát, az oldalát, és beállítjuk az ujját. Felszed­jük a nyakkivágás szemeit a vékonyabb tűre, és patentmintával 5 centit kötünk. A szemeket lazán leláncoljuk, a passzét a felére visszahajtva, saját szálával odaöl- tögetjük. BÁNYAI KATALIN 28 . 75 -II' V2 / 1/2 \ A 1 ujja / ”1 / I / Ö5 O CO C9 ' eleje + háta I __ <J) 1 / 16 ] 12 7 | 72 _________________________________________ körtét, 10 dkg meggyet (befőtt is jó), majd közben kikeverünk 3 tojás sárgáját 15 dkg porcukorral, hozzáadjuk az összevágott gyümölcsöt, 1 reszelt cit­rom héját és levét, 15 dkg diót, vagy de- jót, 10 dkg mazsolát, mokkáskanál fahé­jat, 1 csomag vaníliás cukrot,iodkg bú­zadarát. Majd lazán hozzákeverjük a 3 tojásból 5 dkg cukorral keményre vert tojás habját. A 30 dkg leveses vajastész­tát vékonyra kinyújtjuk, ráöntjük a masszát, felcsavarjuk, tojással megken­jük. Forró, majd mérsékelten meleg sü­tőben sütjük. Porcukorral meghintjük, majd melegen tálaljuk. A Tolna Megyei Vendéglátóipari Vállalat cukrászüzemének karácsonyi süteményajánlata Sacher szelet: Hozzávalók: 6 tojás, 6 tojássárga, 18 dkg liszt, 18 dkg cukor, 6 dl víz, 6 dkg kakaópor, 6 dkg vaj, 10 dkg tortabevonó. A tojást a vízzel és cukorral gőzön 50 C° -ra felmelegítjük, kihűlésig habbá verjük. Hozzáadjuk a liszttel elke­vert kakaóport, végül az olvasztott vajat. Zsírozott, lisztezett formában vagy tepsi­ben sütjük. Ha kihűl, kettévágjuk, ba- rackizzel megtöltjük, olvasztott tortabe- vonóval bevonjuk, szeleteljük. Mazsolás kenyér: Hozzávalók: 20 dkg vaj, 20 dkg porcukor, 4 tojás, 24 dkg liszt, 10 dkg mazsola, citromhéj, vaní­liás cukor. A vajat porcukorral habosra keverjük, hozzáadjuk a tojást, jól kike­verjük + liszt és lisztezett mazsola, cit­romhéj, vaníliás cukor. Zsírozott, liszte­zett formában sütjük, ha kihűl, szeletel­jük. Porcukorral hintjük. Készülhet ma­zsola helyett cukrozott gyümölccsel is. ❖ CSALÁD ❖ OTT n

Next

/
Thumbnails
Contents