Tolna Megyei Népújság, 1988. november (38. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-15 / 272. szám
1988. november 15. "rsíÉPÜJSÁG 3 Duna-parti gondolatok (2.) Közelítések és távolítások Vajon ez a főnöki szemöldökráncolás késztette a paksi poigárt az el___:__________________lenállásra? Vajon az atomerőmű építői, és később az üzemelői, akik letelepedtek itt Pakson, akartak-e paksivá válni? Ez a kérdések kérdése, itt a Duna-parton, ahol egy kellemes halvacsora emléke ködük fel, ahol először találkoztam olyan paksi emberekkel, akik igenis büszkék voltak a leendő atomvárosra. Dévai Lajos és barátai már álmodoztak, pedig csak a „Holdon” volt még meg a város, az erőmű... és a mosolyra okom is volt: én már évek óta „belaktam” az első atomos épületet Szekszárdon. Mivel az első nekiindulásnál Szekszárdon, a Széchenyi lakótelepen kezdték el építeni a leendő üzemeltetők lakóhelyét. Ebből a nekibuzdulásból készült el Szekszárd „ékessége” a 160 lakásos bérház, boldogan élt benne egy falunyi ember. Olyan ember, aki csak annak köszönhette 1969-ben a lakáshoz jutását, hogy egy időre lekerült a napirendről az atomerőmű építése. Akkor még Dévai Lajos barátom sem tudta, hogy ő az építkezésen fog műveze- tősködni, én sem azt, hogy évekig írnom kell a Tolna Megyei Népújságban a „huszadik század nagy munkájáról”. Vidámak voltunk, évődtünk egymással és kitűnő hallét ettünk. Természetesen eszembe jut a paksi ember életrevalósága is. Mesélik, hogy az első nekibuzduláskor a hetvenes évek elején sokan „kaptak észbe” Pakson és nevelték a hízókat, töltötték a kolbászt, hurkát, tartották a sonkát, szalonnát, mert jönnek az építők és azok úgyis mindent felfalnak. Az építők jöttek és mentek, a rengeteg disznóság pedig maradt. Vele együtt a düh, a méreg, az átkozódás. Aztán eszembe jut egy újságcikk 1977-ből, ami bizonyos mendemondák letörését volt hivatott. Csak egyetlen részletet másolok ide ebből az írásból: „A nagy építés hírét nem csupán igaz öröm, de itt-ott megalapozatlan mendemondák kísérik. Sokan tudni vélik, mi több, határozottan állítják, hogy az erőmű építői veszélyességi pótlékot (???), ötezertől ötvezener forintig terjedő összegű „hűségjutalmat” kapnak előre. Ismét mások azt mondják, hogy az építők egy esztendőn belül távfűtéses lakást kapnak. Nos, efféle kedvezményekről még beszélni is kár. Az igazság annyi, hogy az építésben részt vevő vállalatok a törvény adta kereteken belül jelentős kedvezményekben részesítik - nem a jelentkezőket, hanem azokat, akik becsületesen helytállnak a vállalat munkájában." Ehhez nem kell kommentár. Könnyű lenne csak fekete-fehérben ábrázolni a világot. Csak a jót és a rosszat megismerni, megismertetni. Csak hát mi a jó és mi a rossz? Ki a jó és ki a rossz? Felötlik egy 1980-as tortúra előttem, amit végig élnem, küszködnöm, szenvednem kellett. Az Élet és Irodalomban jelent meg 1980. szeptember 27-én Atomnyi Paks című riportom. Egyetlen írásomra sem jött még annyi reagálás addig, mint erre. Hazugnak és felelőtlennek neveztek. A szocializmus kerékkötőjének. Szándékosan élezem az ellentétet az atomerőmű építői és az őslakosság között, mondták. Pedig csak olyat írtam, amit igaznak véltem, amit sok-sok barátom megerősített. íme a riport néhány jellemző részlete: „A kis H.-ben (akkor kiírtam a nevét, ma már nem fontos) nagy indulat buzog. Született paksi, minden reménye, hogy egyszer sikerül becseleznie a csapatot az NB ll-be. Évekkel ezelőtt vállalta az intézői szerepkört, ő kilincsel, kér, valóságos mindenes. A kis H. jó szervező és mindenekelőtt lokálpatrióta. Rajongása a fociért eltörpül a „jöttmentek” iránt érzett ellenszenve mellett. Most éppen a Béke étteremben szónokol:- Mi, paksi őslakosok mindent megteszünk a városért. A történelmi városmagért. Ez a miénk. Nekünk idegen az atomváros, oda a lábunkat sem tesszük be szívesen. - Hatásszünetet tart, de miután senki sem helyesel, folytatja: - Csak szólni kell az öregeknek, és itt állnak másnap sorban lapáttal a kezükben. Csekélyke nyugdíjukból gyűjtésre is hajlandók, hogy fönnmaradjon a mi Paksunk. Itt vagyunk itthon, a város szívében, a történelmi falak között. A kis H. nem tudja, hogy a településnek nincs nagy történelme: mindössze annyi a nevezetessége, hogy itt állt Lussionium, a római tábor. A volt Erzsébet Szálló, a mai Béke étterem csak egy kis jóindulattal nevezhető történelmi műemléknek, bár tatarozásában a Műemléki Felügyelőség is segített. A jelek szerint a kis H. nem tudja, hogy a csapat a nemzeti bajnokságba csak az atomerőmű jóvoltából kerülhet, valamikor. Az „öreg” város azért érdemel elismerést. Ódon házai tavaly január óta megszépültek, a zsúfoltság eltűnt. Szabaddá tették a templomteret. Ezért buzgólkodni, lelkesedni, cselekedni, dicsérendő dolog, de a kishegyi atomvárost tisztelni kell - nélküle sohasem lett volna pénzük az óvárosra. A kishegyi atomváros zsúfolt. A Ragacs (becsületes nevén Munkás bisztró) előtt a csuklós buszok a nap minden időszakában ontják a munkásokat. A fáradt emberek első állomása: a Ragacs, sorra szaladnak át.az úttesten, a bejárati ajtó előtt torlódnak először. A blokkra várni kell, a frissen csapolt sörre ismét. A lengyelek eleve rendelnek egy-két ládával, s lefekvésig nincs gond. A másik terem tulajdonképpen azonos a köpködővel. Függöny választja el »csupasz asztalokat a fehér damaszt abroszosoktól. Arra az oldalra még véletlenül sem téved munkásember. A cigánylányoknak megnőtt az ázsiójuk. Rátartian sétálgatnak az asztalok között. Néha kinyúl utánuk egy-egy kéz. A pár egy-két üveg sör elfogyasztása után szépen kiballag. Negyedóra múlva - mert gyorsan megy itt minden - az utcalány újra ott sétál a tömegben. Tíz és fél ezer fiatal férfi dolgozik Pakson, java részük feleség nélkül, itt minden mennyiségben elkél a poshadt sör, meg a nő...- Tegnap este meghalt egy fiatalember. Saját piszkába fulladt, nemrég meg a negyedik emeletről ugrott ki egy asszony a lányával - T. József - (nevét az Élet és Irodalomban teljesen kiírtam, most nem tartom fontosnak, inkább a jelenségre kell figyelnünk H. J.) - a lakatos traktál rémtörténeteivel. Betelepülő, de a kocsmában még nem láttam. Céltudatos ember. A paksi letelepedés jó üzlet neki. Szekszárdon volt egy családi háza, kis birtoka a Mözsi-he- gyen. A PAV karbantartó részlegénél helyezkedett el 4200 forintért, fél év múlva kapott lakást. A szekszárdi ingóságok értéke szépen a bankba vándorolt. (Elkerülendő a későbbi vita: kevesen kapnak Pakson lakást, de a nélkülözhetetlen szakemberek meg az ügyesek itt is előbb jutnak a kulcshoz.) T. a járdán várakozik, együtt megyünk az építkezésre... Lefelé lövet riport elözö fejezeteiben az építkezést mutattam be. H. J.)- -----------------------borzongás fut végig rajtam. Átérzem a tavaly nyáron Sopr on környékéről érkezett új ember történetét. Az első héten éjszakás volt az a brigád, ahova szerződött. Egyszer csak eltűnt a többiek szeme elől. Társai először arra gondoltak, hogy elálmosodott, meg hát néha szükség is ráveszi az embert, hogy félremenjen... Nyugodtan dolgoztak tovább. Eltelt egy óra, aztán még egy, az újonc nem került elő. Fele sem tréfa, mondta a brigádvezető. Keresték a többiek a betonrengetegban. Nem lelték sehol. Hajnaltájt került elő a soproni ember. Eltévedt. Az első tíznapos „munkahét” után, már nélküle jöttek vissza a többiek. (Folytatjuk) HAZAFI JÓZSEF „Égethető” gondok Lesz-e szén a kistelepüléseken? Évtizedek óta tartó gyakorlat szerint Magyarországon a szilárd tüzelőanyagok - az egyszerűség kedvéért maradjunk a szénnél, de hasonló a helyzet többek között a fánál is - alacsonyabb fogyasztói áron kerülnek forgalomba, mint amekkora a termelői áruk. A különbséget a költségvetés téríti meg árkiegészítés formájában a tüzép-telepeknek, amelyek a bányáktól megvásárolt szenet részben saját maguk forgalmazzák, részben pedig az áfészeknek adják el. Ez utóbbi esetben akkor van lehetősége a tüzépnek árkiegészítést visszaigényelni, amikor a szenet már eladta, azaz bizonyos, viszonylag rövid ideig - mert a szövetkezet kötelezett a tüzelőanyagot minél előbb tőle megvásárolni - „áll benne” pénze. Ennek finanszírozására esetenként hitelt kell fölvennie, annak kamatait viselnie. Az Így fölmerülő többletköltségek a tüzép árrésébe annak idején béepítésre kerültek. Attól, hogy vagy negyven évig e gyakorlat szabályozta a forgalmazást, az még lehetett persze rossz. Legalábbis valószínűleg így találták, mert hiszen egy minisztertanácsi rendelet, 1989. január elsejétől változtat az eddigi renden. Csapó Jenőtől, a Mészöv elnökhelyettesétől megtudtuk, hogy ezentúl minden szenet forgalmazó kereskedelmi vállalat a bányáktól vásárolja termelői áron a szenet és a lakosságnak való értékesítés után igényelheti vissza az árkiegészítést a költségvetéstől. „Na és?” - mondhatnánk, mindez a forgalmazók ügye, minket, szénnel tüzelő állampolgárokat csak az érdekel, hogy kapjunk szenet, ha vásárolni akarunk. Nos, éppen ez forog veszélyben, elsősorban a kistelepüléseken. Az áfészeknek a fogyasztói áron felüli 50-80 százaléknyi dotációt is ki kell fizetni a szénért és csak az eladás után - ami nem folyamatos az évben, van „holt” időszak - igényelheti ezt vissza, addig 18-19 százalék hitelkamatot kell viselnie az eddigiekhez képest megnőtt készlet- érték finanszírozására. Ez a megyében évente 5-6 millió forint kamatköltséget jelent az áfészeknél, ami 60 millió forint értékű szén - a megye tüzelőszükségletének 40 százaléka - forgalmazásának teljes hasznát elviszi. Ezt a többletköltséNagyszékelyben még jó az ellátás. Sallai Sándor fölvásárló éppen az újabb szállítmány mecseki brikettet veszi át get - miként a tüzé- pekét - nem ismeri el az áfészek árrése. Nem semmiség a dolog anyagi oldala, mégsem - a ráfizetés ellenére sem - szüntethetik meg az áfészek a szénforgalmazást tüzelő- és építőanyagtelepeiken, de a szerződéses formában üzemelőknél már más a helyzet. A 17 Tolna megyei áfész-telepen kívül még több mint 50 községet elláttak eddig szénnel a szövetkezetek olyan módon, hogy a nagy tételben kiszállított szenet a kistelepüléseken élő fölvásárló boltos „kimérte”, mégpedig a gyakorlat szerint bizonylat - számla - nélkül. Ez a jövőben járhatatlan útnak tűnik, mert a számtalan árkiegészítési kulcs és a visszaigénylési gyakorlat pontos, naprakész nyilvántartást igényelne, ami- úgy tűnik - nem megoldható, ehhez nincsenek meg a kis falvakban a feltételek. Ismét egy az íróasztal mellett hozott, a gyakorlatot figyelmen kívül hagyó döntések közül. Amin még van mód változtatni, hogy jövőre ne csak azt konstatálhassuk, hogy a falvak jó részében nem lehet szilárd tüzelőanyagot kapni. Ismét a pincehelyi gáztöltőről A pincehelyi propán-bután üzemben folyó rekonstrukciós tevékenységről a lakosság gázellátására tett intézkedésekről beszélgetünk - nem első alkalommal - Har- sányi Zoltán üzemegység-vezetővel.- Kezdjük a múlttal, mondjuk a másfél évtizeddel ezelőtti előzményekkel.- A pincehelyi töltőüzem - emlékezik az üzemvezető -1970-71 -ben épült. Akkor a várható kapacitás 25-30 ezer tonna gázpalackozás volt évenként. A technológia korszerűtlen és elmaradt az országos gyakorlattól. Nagy volt a kézi-fizikai munkaigény. Az játszott döntő szerepet a telepítésnél, hogy munkát biztosított a környékben élőknek. Az eltelt 14-15 évben jelentős változások történtek. Erre a vidékre telepített ipart a Tema- forg, a Páva, az Orion, a Vegyépszer ez a munkaerőre nagy elszívó hatást gyakorolt. Az 1977-78-as rekonstrukciós munkák az üzem képét megváltoztatták ugyan, de az elavult technológia megmaradt a nehéz fizikai munkával együtt. Időközben változott a fogyasztók száma, szokásaik, a gázkör miatt módosult az ellátási terület, nőttek az igények, elérték a 34-35 ezer tonnát évente.- Ez már nyilván indokolta a rekonstrukciót?- A gázszolgáltatási főosztály egyetértett azzal az előterjesztésünkkel, hogy szükséges a bővítés, kiegészítés. Erre két változatban javasolt megoldást. Egyik szerint a meglévő töltőépület átalakítása egy 16 mérleghelyes karusszellel, évi 27 ezer tonna gázpalackozással, napi 2 műszakban, a pincehelyi ellátási körzet szűkítésével. A másik megoldás, hogy új épületben egy 24 mérleghelyes karusszellel évi 40 ezer tonna palackozással, napi 2 műszakban. Az iparági zsűri 1985 májusában ezt a második javaslatot fogadta el, azzal a feltétellel, hogy a nyo- máspróbázást külön beruházásban kell megvalósítani.- Hol tart jelenleg a munka?- Tekintettel arra, hogy a töltőüzem gépi berendezései gyakorlatilag csak nyugati importból szerezhetők be, ennek átfutási ideje viszont hosszadalmas, vállalatunk azt a megoldást választotta, hogy a rekonstrukciós munkákat még 1987 tavaszán megkezdtük, nem várva a technológia végleges kiválasztását.- Nem volt ez megalapozatlan lépés?- A rekonstrukciós programot úgy alakítottuk ki, hogy az első ütemben az új töltőcsarnokot kiszolgáló berendezések cseréjét, illetve létesítését végeztük el. Ezek a berendezések szinte teljes mértékben hazai termékek, így beszerzésük viszonylag egyszerű volt. A megoldás előnye, hogy a már elkészített egységek folyamatosan csatlakoztathatók a régi üzemcsarnokhoz is, így azok már az átmeneti időszakban is bevonhatók a termelésbe. Nagyobb kapacitásuk, valamint magasabb üzembiztonsági szintjük azonnal kihasználható. Sok problémát okozott a nem megfelelő tervezői munka. Úgy döntöttünk, hogy ezúttal nem bízzuk a tervezést az Olajterv Vállalatra, hanem megoldjuk vállalaton belül, esetenként megbízásokkal. A hőellátási központot 1987 őszén rövid idő alatt sikerült kicserélni. Elkészült a palackszállitó konténerek tárolótere. A szabadtéri vezetékeket - gőz, sűrített levegő, gázvezeték - kicseréltük. Elkészült még az új kompresszorhelyiség, telepítettünk két 6 köbméteres légtartályt. Az áramkimaradások áthidalására beszereztünk egy dízel áramfejlesztőt. Felépült az új üzemviteli épület, így emberibb körülmények közé kerültünk a faházból. Az üzemcsarnok épületét még a tél beállta előtt fedél alá akarjuk hozni. Terveink szerint az üzemcsarnok 1989 tavaszán elkészül és megkezdődhet a technológiai szerelés.- Milyen döntés született a technológiai kérdésben?- Magyarországon eddig a dán Cris- plant cég telepítette az összes töltőüzemet. Ajánlatuk viszont jelenleg isjórészta 20-25 évvel ezelőtti technológiára épül, így más megoldást is választottunk. Legfontosabb partnerünk az osztrák Ninnelt cég lesz, de más gyártók is kínáltak korszerűbb berendezést. Amennyiben váratlan importkorlátozás nem jön közbe, reális esélyeink vannak, hogy 1989 második félévében beindíthatjuk az új üzemcsarnokot.- Felvetődik a kérdés: zavartalan lesz- e a lakosság gázellátása a munkálatok ideje alatt?- A rekonstrukció során rátértünk a konténeres palackszállításra. Ez a szállítási mód megkönnyíti az üzemen belüli anyagmozgatást, de kedvezőbb a közúti szállításban is. Kisebb hiányok esetenként előfordultak, de nem termelési, hanem szállítási okok miatt. Javult a pincehelyi Volán-kirendeltséggel a kapcsolatunk, a téli csúcsszezon előtt egyeztető megbeszéléseket tartunk, összehangoljuk feladatainkat.- Az új üzem belépésével megnyugtatóbb lesz tehát a lakosság gázellátása.- Igen. Ebben az átmeneti időszakban viszont csak jelentős túlórával és vgmk működtetésével tudjuk termelésünket a kívánt szinten tartani. Bízunk benne, hogy az előttünk álló tél folyamán nem lesznek gázellátási zavarok. -dkjA Dél-dunántúli Tüzép szekszárdi telepére vagonban érkezik a nagymányoki brikett, amit a Tüzép továbbra is változatlan feltételekkel forgalmazhat
