Tolna Megyei Népújság, 1988. november (38. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-09 / 267. szám

1988. november 9. ^PÜJSÄG 3 Holnap - halnap? Kiskapuk között Még az is lehet, hogy visszaéltem nem létező hivatali hatalmammal, nem is egy­szer. Kis honunkban ugyanis nem úgy megy az ügyintézés, hogy az ember tudja mit kell tennie, odamegy a megfelelő hivatalhoz, szervezethez, szolgáltató céghez és elintézi. Ennél nálunk minden bonyolultabb. Kezdődik azzal, hogy senki sem tudhatja pontosabban milyen papírra, mennyi okmánybélyegre, hány példányban, hány tanúval, hány igazolással, hova is kell először beállítania. Arról ugyanis szó sem lehet, hogy az intézmények, vagy akár egyazon intézmény fő- és alosztályai kicse­rélnék egymás között az információikat, és így szervezetek között keringenének az ügyiratok részadatai. Az állampolgár kering a hivatalok között, méghozzá jó hosszan, hiszen vagy ügyfélfogadás nincs, vagy ügyintéző. Akkor sem biztos, hogy jobban jár, ha van éppen ügyintéző, mert vagy kioktat­ják, hogy még annyit sem képes megjegyezni, mi a lakásának a helyrajzi száma, mert a Hivatalnak e szisztéma szerint van kartotékozva a másik hivatalnak szüksé­ges adat. Az nem tesz semmit, ha egy megelőző eljárásban, már ugyanannál az in­tézménynél ugyanazt az igazolást ugyanaz az állampolgár, ugyanarra a lakásra - anyja neve, családi állapota és pártállása sem változott közben, - már régen meg­szerezte és letétbe helyezte. Nem elég az, ha az adatok egyeznek, tehát egyeztet­hessek, sokkal fontosabb, hogy minden dossziéban legyen belőlük. Az állampolgár tehát tanácstalan, ideges, és beindul az őrült kör, aminek követ­keztében előbb-utóbb mindenki ideges lesz. Aki reggel az első ingerült szót ki­mondta, legkésőbb valakitől vissza is kapja. Az ügyintézés pedig tovább bonyolódik, az állampolgár pedig elkezdi keresni a kiskapukat. Nálunk az megy, hogy megkeresi azt a legközelebbi közös ismerőst aki legalább el tudja mondani, hogy mit kell csinálni, hol célszerű kezdeni és rendszerint azt is, hogy rá való hivatkozással kit kell felhívni telefonon. így aztán az ügyintézés menete még a saját bürokratikus tehetetlenségi nyomatékánál is sok­kal lassúbbá válik, mert ha a kétszintű igazgatást még nem is, de a kétszintű ügyintézést már bevezettük. Mi magunk, kényszerből. Mondom a példákat. Egy házban 16 lakás van, ebből legalább 10-ben már ég a gáz egy olyan terv alapján, amelyikben valamennyi lakás szerepel. Két típus van, kisebb és nagyobb, kétféle variációban. A szerelvények lehelyezése attól függ, jobbra vagy balra nyílik a lakás a lépcsőházból. Ez csupán azért érdekes, mert nem típusonként, hanem lakásonként fizettük meg a tervet. A következő év­ben újabb állampolgárok akarják beszereltetni a gázt. A már működő tervsziszté­mát természetesen engedélyeztetni kell. Az átfutási idő három hét. (Hol lesz ad­digra már a szerelő?) Kár magyarázni az engedélyezőnek, hogy a tervet már leg­alább tízszer engedélyezték, marad az átfutási idő. Telefon az igazgatónak, aki ráütteti a pecsétet ugyanazzal, akit előzőleg egyszerű állampolgárként az asszonynevemen hiába kértem a méltányos, ámde ésszerű eljárásra. Csekély a diadal, és biztosan megkapja érte a magáét az utánam következő ügyfél. Más. Útlevél kell a gyereknek osztálykirándulásra, gyorsan. Telefon, megtu­dom, hogy kinek is kell telefonálni. Megígéri, de azért oda kell menni mindkét szü­lőnek aláírni a gyerek útlevelét. Megyünk, aláírjuk, hosszú a sor, de folyton eltünedezik valaki. Vidám dolog, de azon a déli órán minden sorbanállónak volt protekciója. Az is tény, hogy mintegy 20 éves ügyfélként eltöltött pályafutásom alatt mindig a rendőrségen voltak a legtürelmesebbek és a legudvariasabbak, ha volt protekcióm, ha nem, ha tudták ki vagyok, ha nem. Az újságíró persze azt sem kerülheti ki - pedig egyáltalán nem ez a feladata - hogy ö intézzen el ügyeket másoknak. Sajnos, az esetek többségében el is tudja. Nem az állampolgárnak sajnos, hanem mindnyájunknak, hogy nem az számít kinek van igaza, hanem az, hogy ki kéri. Minden ilyen külön elintézett esetben az állampolgárok hosszabb-rövidebb sora elé állunk, és mintegy hátrébb lökjük a következőt. Az állampolgár természetesen hálás. Legutóbb például elég hosszan, de nem intéztem el valakinek semmit. Végül megjelent három szál virággal, és egy üveg itallal, mondván, hogy nagyon hálásak, mert a közel évtizedes lakáskálváriájuk során még nem fordult elő velük, hogy valaki is meghallgatta volna őket. Elfogadtam mindkettőt. Akkor én most a fent elmondottak alapján korrupt va­gyok, vagy az ügyintézést kellene egyszerűbbé és emberközpontúbbá tenni?- Ihárosi Ibolya ­Egy lebontott táposbolt ügyében Tápláljunk-e reményeket? Szekszárdon a déli városrész - Csatár és Cinka - lakói közel egyhetes türelmi idő után telefonáltak szer­kesztőségünkbe, hogy a környéket ellá­tó nagy forgalmú tá- posboltot október má­sodik felében egyszer csak bontani kezdték. A délre terjeszkedő város területelőkészi- tő munkájának része­ként az öreg házak le­bontása nem érhetett ugyan senkit váratla­nul, de a tápos várat­lan megszűnése így is sok idős embert érintett érzékenyen, hiszen a disznónak, aprójószágnak szükséges tápot csak az újvárosi vagy a decsi boltban tudják je­lenleg beszerezni. Ez annál is körülményesebb, mert sokan nem rendelkeznek szállításra alkalmas gépjárművel, legfeljebb kézikocsival. Boldis István, a boltot fenntartó Tszker Tolna Megyei Területi Központjának igaz­gatója érdeklődésünkre elmondta, hogy a városi tanács előzetesen nem értesítette vállalatukat az épület lebontásának idejé­ről, de keresik már az új bolt helyét, a meg­felelő épület kijelöléséhez a tanács segít­ségére is szükségük lesz. Korábban egy próbálkozásuk már volt - egy maszek által felkínált helyiséget a rendkívül magas bér­leti díj miatt kellett visszautasítaniuk A városi tanács termelési és ellátásfel­ügyeleti osztályának csoportvezetője, Jencski Ferenc elmondta, hogy az illető épület kijelöléséről, a Tszker-rel való megegyezésről műszaki osztályuknak kell majd gondoskodnia, s a tanács már fel is vette a kapcsolatot a bérleményt kereső vállalattal. A bontási munkákat bonyolító Tolnaber ez ügyben illetékes előadója, De- bulay Miklós arról tájékoztatott, hogy a bé­relt magántulajdonú tanya kisajátítása még az első félévben szabályosan lezajlott, üze­meltetését azonban - éppen a lakosságra való tekintettel - december végéig, szóbeli megállapodás alapján megengedték. A jel­zett időpontnál hamarabb bekövetkező te­rület-előkészítésre, az épület felszámolá­sára a Dédász sürgetően fontos kábelfek­tetési munkái miatt került sor. - br ­A legszellemesebb reklámszöveg em­beremlékezet óta a következőképpen hangzik: „Mondja, marha, miért oly bús? Mert itt a finom, jó pontyhús.” Ha a hal né­ma tátogását mostanában már megért­hetnénk, egész biztosan panaszkodna, minthogy nem azért nem kell senkinek, mert a marhahúst szívesebben fogyaszt­ják az emberek. Drága a halhús is, a mar­hahús is, a sertéshús is, így hát igaz az, amit nemrégiben hallottam: meg kell szo­kunk, hogy hússal nem lehet jóllakni. Fizetéskor több a vevő- mondja a kereskedő Néhány éve a halboltok előtt, különö­sen szombaton reggelente, hosszú so­rok kígyóztak: itt a Duna mentén szokás volt hetente legalább egyszer halászlét főzni. A halínyencek cserélték a recepte­ket: milyen hal adja a lé izét, jobb paszi- rozni, vagy egyszerűen csak belefőzni a törpeharcsát. Mostanság nincs sor a halüzletek előtt, s ennek az az oka, hogy 90, illetve 95 forintba kerül egy kiló hal. Egy négytagú családnak másfél kiló hal­ból kell főzni hallevet, ez közel 150 forint, s ahogy mondani szoktuk, ez még csak hal. Ennél még drágább a ponty, ha az ember nem az állami, hanem magánke­reskedőnél vásárol. Czikk Lászlót jogo­san tarthatjuk halnagykereskedőnek: a család több településen tart fenn üzletet, s alkalmi árusai a kisebb falvakat is jár­ják. A szekszárdi boltjában 103, illetve 105 forintért árulja a hal kilóját.- Miért ilyen drága az ön boltjaiban kap­ható hal? - kérdeztük Czikk Lászlótól.- Ennek egészen egyszerűen az az oka, hogy az Alföldön vagyok kénytelen megvásárolni a halat. A Tolna megyei üze­mek kezelésében lévő halastavak ugyanis büdösek, iszaposak, kivétel közülük a Dal- mandi Mezőgazdasági Kombinát ahol szakszerű a haltenyésztés. Itt nálunk kicsi­ben tenyésztik a halat, szemben az alföldi nagy gazdaságokkal, ahol ennek hagyo­mánya van, éppen ezért tiszta, jó ízű a hal. Nézze: csak egyszer adjak a vevőnek po­csolyaízű halat, az én boltomat messze nagy ívben elkerüli... Ezért nekem nagyon kell vigyáznom a minősére.- Hol, melyik alföldi gazdaságokban vásárolja a halat?- Hortobágyon, Biharugrán, Tiszafüre­den, Abádszalókon, Kiskörén, Poroszlón, Szegeden, Tömörkényben, Kelebián és Baján. Hosszú időn át kialakított, de meg­bízható a partnerhálózatom, olyan nincs, hogy bármikor is üres autóval jönnék ha­za. A hal egyébként igen kényes állat: a felfordult, kezeletlen, algával belepett, a bomlástermékektől büdös víz szagát be­veszi. Az ilyen halból készült étel ehetet­len, a vevő kiborítja, s ezzel több száz fo­rintot kidobott az ablakon. Kinek van erre mostanában pénze?- Ön mennyiért árusítja a halat?- Az Halért áraitól 10 százalékkal lehet eltérni. Ez az ár 95 forint, nálam 105 forint egy kiló hal. Nem lehet lejjebb vinni az árat, mert nem adja a termelő olcsóbban. Tartják az árat, s ha mi nem hozzuk el, vevők rá az osztrákok, a németek: há­rom-négy márkát adnak egy kiló halért.- Tapasztalható az önök üzleteiben is, hogy visszaesett a halfogyasztás?- Egyértelműen. Az éves halforgalom a kétharmadára esett vissza. Szemmel lát­ható, hogy fizetésnapokon ugrásszerűen megnő a forgalom, utána még legfeljebb egy hétig jönnek a vevők. Nincs pénzük az embereknek és ez meglátszik a halvá­sárlási szokásaikon is. Nem fizet a Halért - mondja a termelő A bonyhádi Pannónia Tsz-ben idén Folyamatosan alakulnak meg a hajó­gyári részvénytársaságok. A Ganz Danu­bius üzemei ugyanis a jövő év elejétől 7 részvénytársaságként műkődnek majd. Eddig a tiszafürediben, a fővárosban pe­dig a darugyárban került sor alakuló köz­gyűlésre, így az előbbi helyen a Daru- és Gépgyártási Rt., az utóbbin pedig a Ka­zán- és Gépgyártási Rt jött létre. Novem­berben a többi részvénytársaság is ki­alakul az angyalföldi, a népszigeti, az óbu­dai, valamint a balatonfüredi gyáregység­ben, továbbá Vácott a konténergyárban, így várhatóan mindegyik Ganz Danubius Rt.-t még az idén bejegyezhetik. A nagyvállalati központ a továbbiak­ban vagyonkezelő, holding-központként ősszel 12 vagon halat nem tudtak eladni. A Halérttel nem kötöttek szerződést, egy­szerűen azért, mert csupán 50-52 forint­ot kínáltak egy kilóért, ugyanakkor 90-95 forintért árulták a boltjaikban. Ez az arány jobbára változatlan, hisz öt éve is a 40 fo­rintért átvett halat 75-ért adták el nekünk vásárlóknak. Mindezt a tsz főállatte­nyésztőjétől, Fábián Ferenctől tudjuk meg.- Az ár valóban alacsony, de az sem ki­fizetődő, ha ilyenkor ősszel nincs lehalá­szás, s a tóban kénytelen telelni a hal.- Mi mindezek ellenére szerettünk vol­na szerződést kötni a Halérttel, hozzáve­tőleg 2,5 vagon piaci pontyra és 1 vagon kétnyaras nyújtási pontyra. A szerződés mégsem jött létre, elsikkadt a Halért iro­daházában. Mint utóbb kiderült, azt az ügynököt, akivel tárgyaltunk, időközben el is zavarták a Halérttől. Az élőhalosztály vezetőjével, Veres Miklósnéval beszél­tem, aki idén tavasszal közölte: az igaz, hogy az ügynök nem közvetítette a szer­ződést, de ettől függetlenül egy deka ha­lat sem vesznek át tőlünk. Korábban ve­vőnk volt a paksi, a tolnai halászati tsz, a Halinnó, a Halforg és a mohácsi halászati tsz is. Idén körbetelefonáltam valameny- nyiükhöz, de hal senkinek sem kell.- Ilyen „piaci” helyzetben nem lehetne engedményes halvásárt tartani? Évekkel ezelőtt ősszel olcsóbb volta hal mint más­kor.- A halastónál most is 70 forintért ve­heti a halat, aki arra jár. Ennél olcsóbban adni egyszerűen nem lehet. A legkisebb értékesítési átlagár, ami elfogadható, 60-70 forint. Igen magasak a takarmány­költségek, a szaporítóanyagról nem is beszélve. Intenzív haltenyésztés folyik itt nálunk, s úgy néz ki, hiába vetettünk idén, nem lesz aratás, azaz lehalászás. A karácsony hozhat némi fellendülést, de még így is szerencse, hogy télen bever­mel a hal, a hőmérséklet csökkenésével kevesebb a tápanyagigénye, nem kell etetni, csak lékelni a tavat, ha befagyott. Befagyott a piac - mondja a Halért A hazai halértékesítés „nagyhatalma” a Budapesten székelő Halért, melynek mint minden kereskedőnek, az az érde­ke, hogy a lehető legolcsóbban vegye meg az árut, s a lehetni legdrágábban ad­ja el. A Halért ebben elérte a nagymesteri fokozatot: a termelőtől 65-75 forintért ve­szi meg a halat, s kilónként 20 forinttal többért adja el - nekünk. A már említett élőhalosztály-vezető, Veres Miklósné el­mondja, hogy csak azt a halat veszik át, amire szerződtek, a bonyhádi Pannóniá­nak pedig nincs szerződése. Egyébként pedig: idén mindenütt sok a hal. Az élőhalosztály vezetője különben nincs felhatalmazva arra, hogy nyilatkoz­zék a sajtónak, így az áruforgalmi főosz­tály vezetőjével, Leitner Ervinnel folyta­tom a beszélgetést. Ami mellesleg majd­nem elmarad: a főosztályvezető ugyanis kételkedik abban, hogy a megyei lap munkatársa tartja a vonal végén a kagy­lót. Vajon ki más lehetne? Halkémnő? Titkos halügynök? Ellenséges szerveze­tek által jó pénzért felbérelt árellenőr? Nem tudni, mire gondolhat. Az viszont kiderül; mind a hal mennyi­ségéért, mind pedig az áráért nem má­sok, mint a termelők a hibásak. Tudniillik a három év óta olyan magas árat kérnek a halért, hogy nem lehet megfizetni és nem kell a piacnak. Most még nem haj­landók „ármérsékletre” az üzemek, de kénytelenek lesznek, ha nem tudják eladni a halat. Őszi halvásár? Lehetetlen. Utoljára 1974-ben volt ilyen. Manapság kedvezményes akciót szervezni nem éri dolgozik, részvénytöbbséggel rendelke­zik mindegyik Rt.-ben. A többi részvé­nyes bankokból, biztosítótársaságokból, ipari és külkereskedelmi vállalatokból kerül ki, ilyenek például a Hajtómű- és Festőberendezések Gyára, az Egyesült Villamosgépgyár, a Metallimpex, a Tran- selektro és esetleg a Technoimpex is. Egyelőre külföldi részvényest, mint alapí­tót nem jegyeznek, de a későbbiekben, részvényeladáskor erre is lehetőség kí­nálkozik. A balatonfüredi és az óbudai te­lephelyek iránt osztrák, svájci és svéd tő­kés társaságok is érdeklődtek már, sőt a hajógyáriak a nemrég véget ért ASTA- kongresszuson is tárgyalásokat folytat­tak amerikai cégekkel. meg, mert nemcsak az önköltség magas, hanem a járulékos költségek is: a lehalá­szás, a szállítás, az árusítás. Pontyból ma Magyarországon túlter­melés van, ugyanis igen sok gazdaság rendezkedett be néhány éve halterme­lésre. Amikor nem volt elég hal, felverték az árat, most, hogy sok a hal, senki sem enged az árból. Inkább vállalják, hogy a tóban teleltetik a halat, s a húsvéti asztal­ra kerül belőlük valamennyi. A hal szabadáras - mondja a halászati felügyelő- Mennyivel több a hal az idén, mint a más esztendőkben volt? - kérdeztük Pal­kó Ferenctől, a Tolna Megyei Tanács halá­szati felügyelőjétől.- A MÉM felmérése szerint 8-10 szá­zalékkal. A lehalászás október elején kezdődött, s van ahol el sem kezdték, mert nem tudják eladni a halat. Tolna me­gyében 19 gazdaság foglalkozik halá­szattal, s jelenleg 20-25 vagon hal sorsa nem tisztázott. A tárolással is van gond - sok helyütt már kifizették a halat, de nem viszik el, a tavakban tárolják. ATamási Ál­lami Gazdaság több üzemmel, a nagy- mányoki, a felsőnyéki, a tamási Széche­nyi Tsz-szel együttműködési megállapo­dást kötött - gondoskodik az értékesí­tésről.- Baj van tehát a termelésszervezéssel, az értékesítéssel, a tárolással az idén. Más években a halról nem beszéltünk ennyit, annál többet főztünk belőle ízletes éteteket...- Pedig tavaly is ugyanennyi hal volt, mint idén. A hal a keresetekhez képest drága, éppen ezért csökkent a halfogyasztás. Az embereknek kevesebb a pénzük, szü­retkor is inkább csülköt főztek ott is, ahol korábban halászlevet tettek az asztalra.- Károsodik-e a hal, ha télen a tóban marad?- Tárolási veszteséggel egyértelműen lehet számolni, s megvan az a kockázat is, hogy a sekély tavak szinte fenékig be­fagynak, s ezáltal megszűnik a hal élette­re. Bonyhádon mélyek a halastavak, te­hát ezzel a veszéllyel nem kell számolni. Télen nem eszik a hal - mivel a takar­mányigénye a hőmérséklet függvénye, tárolási veszteséggel lehet számolni, ami az élősúly jelentős hányadát teheti ki.- Nem lehetne mérsékleni ilyen körül­mények között a fogyasztói árat?- De igen, lehet, hisz a hal szabadáras termék, kizárólag a kereskedőn múlik, hogy mennyiért adja. Csakhogy. Ebben a kereskedő nem érdekelt, hisz ha keve­sebb árut ad el magasabb áron, akkor is a pénzénél marad - ráadásul kevesebb fáradsággal. * ’’Holnap, halnap.” „Egyen halat, leg­jobb falat” - biztatnak a reklámfeliratok. Az egy főre jutó halfogyasztás a legma­gasabb Japánban: évi tíz kiló, míg nálunk csupán 2,5-3 kilogramm. Japánban azonban nemcsak halfogyasztásban áll­nak a világon első helyen... A hal egyébként a világ legjámborabb állata, és ráadásul: néma. így aztán a kö­rülötte zajló zűrzavarba semmi beleszó­lása nincs. A régi jogi formáció szerint ugyanis a süket és a néma szóbeli szerződést nem köthet, hisz itt ünnepélyes szóbeli kér­dés, és azzal egybehangzó felelet kell, hogy elhangozzék... D. VARGA MÁRTA A szervezeti változástól azt várják, hogy valamennyi átalakuló vállalat meg­áll majd a saját lábán. Az egyes gyáregy­ségekben eddig felgyülemlett 1,5 milliárd forintnyi adósságot a vagyonkezelő köz­pont átvette és törleszti, mégpedig a vár­ható részvényhozamokból. A Ganz Danubiusból az idén mintegy 500 dolgozó ment el, tehát a szervezeti változás ez esetben nem jár létszámle­építéssel, sőt, a dolgozók megtartása a cél. Egyedül a központi irodák apparátu­sát csökkentik több száz fővel, őket is át­irányítják az egyes részénytársaságok- hoz és az ugyancsak újjászerveződő szolgáltató, számítástechnikai kisszerve­zetekhez. Hajógyári részvénytársaságok Lesz-e helyette új - és ha lesz, mikor?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents