Tolna Megyei Népújság, 1988. november (38. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-26 / 282. szám

1988. november 26. ^PÜJSÁG 5 ÉRDEKESSÉGEK - ^FURCSASÁGOK Képes technikatörténet A vontató Aveling és Porter vontatója 125 évvel ezelőtt 1863-ban pró­bálták ki az angliai Rochesterben AVELING és PORTER feltalálók ál­tal szerkesztett közúti vontatót. Az eseményről a korabeli Illustrated London News képes hetilap így írt: „17-én Aveling által szabadal­maztatott közúti vontatót próbáltak ki az orosz kormány képviseleté­ben megjelent Nyikolaj Szkariatyin kapitány jelenlétében. A vontatót az oroszok hajógyáraikban kíván­ják használni. Szkariatyin kapitány megelégedését fejezte ki a motor teljesítménye felett.” A lap megjegyezi, hogy a máso­dik vontatót a szászországi Chem­nitz (ma Karl Marx Stadt) moz­donygyára részére készítik el. Napóleon fogkeféje Napóleon egykori francia császár aranyberakásos fogkeféje, 39 ezer márkáért, azaz mintegy 21 ezer dol­lárért kelt el a Hermann Historica cég árverésén. A becses, ám újólag használatra meglehetősen alkal­matlan higiéniai eszközt egy angol tiszt zsákmányolta a császár végső bukását eredményező vereség után a Waterlooi csatamezőn. Fogyóban az északi-tengeri kőolaj Nagy-Britannia északi-tengeri kőolajmezőinek termelése az évti­zed végére annyira csökken, hogy az országnak már kőolaj-behoza­talra lesz szüksége. A mai kiterme­lési eljárásokkal - ebben már a víz besajtolása is szerepel - a 8,2 mil­liárd tonnára becsült északi-ten­geri kőolajvagyonnak mintegy 42 százaléka, vagyis megközelítőleg 3,4 milliárd tonna hozható a fel­színre. Érthető ezért az a törekvés, hogy további - úgynevezett foko­zott kőolaj-kihozatali - eljárások­kal igyekeznek a készleteknek leg­alább a felét kitermelni. Evégett a Shetland-szigetektől északkeletre 160 kilométeres távolságban lévő Brent kőolajmezőn a Shell és az Esso kőolajtársaságok nagysza­bású, közös kísérletbe kezdtek. A telepben a kőolaj felületi fe­szültségét vegyi anyag besajtolá- sával kívánják csökkenteni, s ezál­tal elősegíteni a kőolajáramlást. Azt tervezik, hogy e célra nitrogén­gázt használnak majd fel. A nitro­géngáz hivatott pótolni a földgázt, mert annak zömét eladták a Brit Gázvállalatnak. A nitrogéngáz a földgáznál kevésbé keveredik a mezőben levő folyadékkal, ám mi­helyt bejut a vízzel elárasztott kő­olajmezőbe, a tárolókőzet pórusai­ban rekedt kőolajat lefelé irányuló mozgásra készteti. A nitrogéngázt a levegőből kívánják kivonni, ám az ehhez szükséges tengerparti léte­sítmények költségét 1,4 milliárd fontra becsülik. A repülés biztonságáért Néhány éve egy terrorista egy Londonból felszálló izraeli repülőgépet akart a levegőben felrobbantani. A robbanóanya­got egy kettős fenekű bőrönd­be rejtette el. Mint emlékezetes, a merénylet tervét az utolsó pil­lanatban meghiúsították. Ez az eset adta az ötletet egy skóciai tanárnak arra, hogy olyan - könnyen mozgatható - eszközt készítsen, amellyel gyorsan felderíthető, hogy va­lamely bőrödnek kettős feneke van-e. A Scot gange nevű esz­köznek két, anódosan oxidált alumínium „lába” van. Az egyik a bőrönd külső, a másik a belső mélységét méri. Az eszköz már 1 centiméteres különbséget is kimutat. Ha ilyent észlel, elekt­ronikája riasztja a poggyászel­lenőrzőket. A tanár ugyanennek az esz­köznek olyan változatát is elké­szítette, amellyel az autók és a hajók üzemanyagtartályának esetleges kettős feneke derít­hető föl. ■ ■ Üvegpiramis bejárat Nagy a forgalom Európa legnagyobb, gyalogosoknak fenntartott terén, a Cor Napoleon a sok vitát kiváltott, a Louvre Múzeum be­járatául szolgáló üvegpiramis előtt, amelyet ezen a napon nyitott meg ünnepélyesen Francois Mitterrand francia elnök. „Embervédelem” és állatvédelem Az utóbbi időben világméretű tendencia, hogy különféle egyesü­letek fellépnek egyes állatok kísér­leti felhasználása ellen, az állatok esetleges szenvedésére hivatkoz­ván. Tárgyilagos megítélések sze­rint azonban az állatkísérleteknek egyik napról a másikra való meg­szüntetése beláthatatlan mérték­ben visszavetné az orvostudo­mányt és a gyógyszeripart. Ám az is igaz, hogy az „embervédelem” és az állatvédelem szempontjainak egyeztetésével egyre inkább az al­ternatív lehetőségek irányába kell fordulni, vagyis - ahol lehet - a Tengeri malacokkal végzett immunológiai állatkísérlet. E kutatási területen pillanatnyilag még nem nélkülözhetők a kísérleti állatok. mind fejlettebb technikát kell igénybe venni az állatok kímélése céljából. így például a korszerű elektroni­ka segítségével ma már prognosz­tizálhatók egyes molekulák várha­tó farmakológiai tulajdonságai. Vagy számítógéppel meg lehet mondani, milyen lesz egy megha­tározott hatóanyag koncentrációs görbéjének a lefutása a vérszint­ben, az adagok és a bevételi idő­szakok függvényében. Emellett az élő szervezet egyes részjelenségei ma már jól szimulálhatók technikai eszközökkel is. Ismeretesek olyan modellek, amelyek a szív- és ér­rendszer, a tüdők, a gázcsere, a vesék, a folyadékháztartás, az elektrolit-kiválasztás területén használhatók. Nem utolsósorban e gépek jelentős memóriakapacitá­sa is segit az állatok kímélésében: mivel minden adat jól tárolható, feleslegessé válik az állatkísérlet megismétlése csupán azért, mert adatai nem kereshetők gyorsan elő. Audiovizuális elektronikus eszközök alkalmazásával pedig je­lentősen csökkenthető az oktatási célú állatfelhasználás. A kutyák nyomában Nosztalgia Párizsban minden áldott nap 200 ezer kutya végzi az utcákon kis és nagy dolgát, és ez alaposan meglátszik a járdákon. A gyakorlott párizsiak rutinosan kerülgetik a kupacokat, ügyesen kacsázva a tócsák között. A turisták azonban többnyire gyakorlatlanok ebben a szlalomozásban, és így gyakran kerül nem kívánt teher lábbelijük talpára, oldalára, nem beszélve a szandálosokról... „Egész nap a cipőmet törölge- tem” - kesereg egy angol turista­nő. Az egyébként sok szép látniva­lóval büszkélkedő francia főváros illetékesei természetesen szintén „jártasak” a problémában, és több mint száz fiatalt szerződtettek a megoldásra, hisz nem kis dologról van szó. Csinos zöld-fehér uniformisba öltözve, kezükben motorkerékpár­szerű porszívóval és nagyon éber szemmel járják a járdát. Ahova kell, azonnal lecsapnak, s ügyes kis szerkezetük, a kutyapiszok-szip- pantó pillanatok alatt eltünteti a szükség diktálta nyomokat. Az a csövön keresztül egy fertőtlenítő puttonyba kerül, hogy azután majd este sterilizáltan zúduljon a város szennyvízcsatornájába a napi „gyűjtemény”. „Kemény munka ez, s nem leányálom” - ismeri el Erich Douarche, Párizs egyik ürülékeltá­volító központjának vezetője. Összesen három ilyen intézmény működik a francia fővárosban, és szinte kizárólag huszonéveseket alkalmaznak. Egy „kupacpucolóra” naponta 400-600 halmocska jut, évente 3 tonnát mozgat meg. Párizs köztisz­tasági kiadásainak két százalékát a kutyák viszik el, s az arány emel­kedik; hamarosan megnyílik a ne­gyedik központ. Szükséges. Franciaországban 9 millió kutya él, minden harmadik család tart egyet. Az időseknek társ, sok fiatal pár pedig az együtt­élést azzal kezdi, hogy kiskutyát vesz, egyfajta gondoskodási előta­nulmányként a majdani gyermek- áldáshoz. És, hogy milyen a kupacvadász szakmai tekintélye, kapkodnak-e az állásért? Pár éve, még a „lapát/ kefe-korban” lenézett volt ez a fog­lalkozás, ám az ürülékszippantó emel a presztízsen. Persze még mindig akadnak olyan „kollektorok”, akik nem verik nagydobra szerelmük előtt, hogy mivel keresik mindennapi kenye­rüket. Ausztrália, Sydney. Század eleji stílusú öltözéket viselő hölgy sétál romantikus, ve- randás lakóházak előtt az eu­rópai kultúra jegyeit őrző, legnagyobb ausztrál város egyik negyedében. Naiv kérdés- Mama, László megcsalt! Megbocsáthatok neki?- Megbocsátani lehet, de elfelejteni nem. A hét karikatúrája Régi igazság VÍZSZINTES: 1. A „bundák korában” újból időszerű ó-tes- tamentumi gondolat első ré­sze. (Zárt betűk: V. G.) 14. Apró mocsári madár. 15. Lopva fi­gyel. 16. Hegyes orrú üreglakó. 17. A gondolat második része. (Zárt betűk: K. I. A.) 19. Párat­lan dákó! 20. Sérülés. 21. Csehszlovák származású amerikai filmsztár (Hedy). 23. Aláírások utáni rövidítés. 25. Védelmező. 27. Kisasszonyok, akik nászáról Ady írt verset. 28. Árvíz elleni védelem. 29. „Hiá­nyos” macskabeszéd. 31. Mű­tétet végző. 34. Leáll a műkö­dése. 36. Ének. 37. Magatok. 38. Fuvola rövidítése zenekari partitúrákban. 39. Halom, ku­pac régies szóval. 40. Aki kedv­telésből ír. 42. Fővárosunk rövi­dítése. 43. Lám. 44. Kutyabe­széd. 46. Karbonilcsoporthoz csatlakozó szénhidrogén ve- gyület. 47. Világhírű amerikai mezzoszoprán (Rise). 49. ... poetica. 50. Mauna ... (vulkán). 52. Kaszáló. 53. Váci Izzó ... (klub). 55. Faék közepe! 56. Dán sörmárka. 57. A Száva mellékfolyója. 59. Az NDK két­harmada! 61. Lassan az enyé­szeté lesz. 64. Aki látta az ese­ményeket. 67. Kutyáért fizettük. 68. Részlet. FÜGGŐLEGES: 1. Rangjelző szócska. 2. Római 1004. 3. Pénzzé tesz. 4. Trópusi gyik. 5. A földbe rejtő. 6. Balkezes. 7. Ruha tartozéka. 8. Egykori falu­sias megszólítás. 9. Tisza ... (szabolcsi község). 10. Csa- hos. 11. Trinidaddal közös ál­lam. 12. Apró folyóvíz. 13. Za­bolátlankodás. 18. A gondolat harmadik, befejező része. (Zárt betűk: É. U. 1.1. Y.) 22. A tetejére. 24. Fejfedő. 26. Bizo­nyos irányba. 27. Angol zene­szerző (Frederick, 1862-1934). 30. Német óra! 31. Félvállról mond. 32. Kettőzve: szülő. 33. Angol képes folyóirat. 35. ... szabad Jupiternek ... 38. Nö­vényvilág. 41. Görög betű. 45. A fordítottjával együtt női név. 47. Belga légiforgalmi társaság. 48. Visszavonhatatlanul. 51. Európa része! 53. „Góg és... fia vagyok én” (Ady). 54. Három királyunk neve. 57. Tisztelettel szólít meg. 58. Finom itóka. 60. Tanuló. 62. Amőba része! 63. Kecskeméti sportegyesü­let. 65. Azonos betűk. 66. ... Bence (Nyírő-regény). 69. Az asztatin vegyjele. Megfejtésként beküldendő a vízszintes 1., 17., és a függőle­ges 12. számú sorok a Tolna Megyei Népújság szerkesztő­ségének címére: 7101 Szek- szárd, Liszt F. tér 3. Pf. 71. Be­küldési határidő: december 2. A borítékra, levelezőlapra kér­jük írják rá: Rejtvény! A november 12-i rejtvény he­lyes megfejtése a következő: Aki sokat beszél, keveset mond. A helyes megfejtést beküldők közül könyvet nyertek: Molnár Gyula 7056 Szedres, Ady E. u. 44., Szabó Csaba 7200 Dombó­vár, Ady E. u. 52., Kern Tímea 7030 Paks, Április 4. u. 81., Alb­recht László 7130 Tolna, József A. u. 9., Benke Valéria 7100 Szekszárd, Mészáros L. u. 7.- Képzeld, már megint panaszkodnak az alattunk lakók!

Next

/
Thumbnails
Contents