Tolna Megyei Népújság, 1988. november (38. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-26 / 282. szám

1988. november 26. 4 NÉPÚJSÁG IRODALOM - MŰVÉSZET Babits és Illyés szellemében E tájék élénkülő irodalmi öntudatáért Néhány hete megalakult a Ma­gyar Irodalomtörténeti Társaság Délkelet-dunántúli Tagozata. Pon­tosabban az országban hatodik­ként a Baranya és Tolna megyei tagozat is. Létrehozása és a szán­dék, hogy ebben a formában tevé­kenyen, eredményesen működjék is - ez részben a Társaság, rész­ben a helyi irodalompártoló erők, s főként a főiskola kezdeményezé­se. Az irodalomtörténet-írás - azaz egy egzakt, folytonosan elmélyülő tudás, azonosulás és történelem­értés - az elemző emlékezet fele­lőssége is. Éppen mert az értékek feltárásának, őrzésének, minősíté­sének küldetése. E munkát lehet végezni magányosan, de a próbája mindig a közös emlékezet, a társa­dalom szellemi öntudata. Követke­zésképpen a szeszélyesen búvár­kodó vagy rendszert, összefüggé­seket kereső hajlamokat, a kalan­dor kíváncsiságot, vagy az újdon­ságra érzékeny leleményt kon­centrálni, összegezni kell szakmai­lag is, esetenként orientálni, hogy igazán hatékonyan, a munkameg­osztás és információcsere legha­tékonyabb eszközeivel teljesíthes­se hivatását. Országszerte a megyékben a különböző irodalmi, kulturális, mű­vészeti folyóiratok, periodikák - így például immáron több mint egy évtizede a Dunatáj is - ezt a fel­adatot csak részben vállalhatják fel. Ugyanis az adott régióhoz la- zább-erősebb szállal kapcsolódó, vagy akár európai horizontú törek­véseknek, kutatásoknak, alkotói teljesítményeknek csak a repre­zentációját adhatják. Legyen egy- egy folyóirat a legkiválóbbakat tö­mörítő műhely - mindez még min­dig csak a jéghegy csúcsa. A szándékokat támogató, ambí­ciókat serkentő kutatói szövetke­zés, a Társaság ajánlata a szakmai munka konzultatív összehangolá­sára már a jéghegy lehetséges egészét célozzák. Ennek megfele­lően gondolkodnak hagyatékgon­dozás és filológiai elemzés, esz- széisztikus feldolgozás és elemző, teoretikus megközelítésmód ter­mékeny szimbiózisában. Termé­szetesen ott, ahol az ünnepi alka­lomra idelátogató jeles vendégek, írók, irodalompártolók és tudósok olyan emlékhelyet fedezhetnek fel ez idő tájt, mint Illyés Gyula ráceg- respusztai iskolamúzeuma, vagy az európai szellemiség levegőjét árasztó Babits-ház, ott ez a törek­vés eleve nem ingoványos talajra épül. Sokkal inkább egy erősödő tradícióra és egyre éberebb figye­lemre az élő irodalom jelenét ille­tően is. Legyen elég csak a Babits-ha- gyaték gondozásában évülhetet- len érdemeket szerző Vendel Mo- hay Lajosnéra, az lllyés-hagyaték feldolgozásán munkálkodó Vin­cellér Lászlónéra gondolni, az lly- lyés Gyula kutatásában mind­enekelőtt dr. Vadas Ferenc mú­zeumigazgatóra, azután az iroda­lomtörténész-író Csányi László szerkesztői munkásságára a Du­natáj című folyóirat arculatának megteremtésében, s nem utolsó­sorban dr. Szilágyi Miklósra, a ki­váló etnográfusra, aki később Bu­dapestre került. Ami e tájék élénkülő művészeti­irodalmi öntudatát illeti, a névsor természetesen hosszan folytatha­tó lenne a főiskolán tanító és Jó­zsef Attilát kutató dr. Horváth Bélá­tól a génius loci irodalmi vonatko­zásait történelmi léptékbe helyező Töttős Gáborig, a német irodalom, a költészet és a zene tájain baran­goló Drescher J. Attilától az 1848- as szabadságharc és az azt követő idők hiteles szépirodalmi legendá­riumát építő Ordas Iván íróig - hogy csak néhány nevet említ­sünk. A alakuló tagozati ülés idejére húsz Tolna megyei taggal - jobbá­ra a tanítást és a kutatást is hiva­tásnak tekintő tanárral - számol­hatott a Társaság. A szekszárdiak mellett például a bonyhádi Bayer Bélával, Kozák Lajosnéval, Gyünk­ről Schmidt Ibolyával, Váraljáról Kiamik Arankával, Tamásiból Hu­szár Juliannával, Pestiné Balogh Rózsával, Dombóvárról Rusvai Pé- ternével, Iregszemcséről Lajos Bé­lával, Paksról Tubáné Gábor Mar­gittal, Dunaszentgyörgyről Szege­di Anikóval. A szekszárdiak közt nem emlí­tettük még Németh Károly, Pap Ist- vánné, Szántóné Balogh Katalin, Wéber Antalné és a titkári teen­dőkkel megbízott Újlaki Csilla ne­vét, aki a tanítóképző főiskola fiatal tanársegéde. A tagozat megalakulásának je­lentőségét Toldi Lászlóné balaton- fűzfői tanár sorai is tanúsítják. Külön öröm és talán több a puszta véletlennél, hogy e sorok minderről ma, Babits Mihály szüle­tésnapján adhatnak hírt az olva­sóknak.- br ­„Szállj ki, lelkem, keresd meg hazámat!” A Magyar Irodalomtörténeti Társaság Veszprém megyei csoportjának képviseletében igen tartalmas előadássorozat részesei lehettünk a no­vember 10-12-ig megrendezett Délkelet-dunántúli Tagozat alakuló vándorgyűlésén. Irodalmi emlékhelyeket felkeresve, néma tiszteletadással adóztunk, koszorúinkat letéve az emlékművek talapzatára, és magvas tapasztala­tokat adó, szívhez simuló beszélgetésekben, tudományos, de mélyen emberi előadások keretében idézhettük meg Baranya és Tolna megyék két költőóriását, Babits Mihályt és Illyés Gyulát. A vándorgyűlés kuriózumaként említhetem pl. a szekszárdi napok egyik előadóját, aki igen mély benyomást gyakorolt rám. ö a Lomono­szov egyetemen végzett az ötévenként induló magyar szakon, s jelenleg az egyetem aspiránsa. Natalja Vasziljevnának hívják, orosz származású - családjában nincs magyar „beütés” -, csak lelki kapcsolat vezette őt nyelvünkhöz, irodalmunkhoz. Ezzel kapcsolatban említette néhány magyarországi kirándulását családjával, amikor is mély ismeretségeket kötött, barátokra tett szert. Majd elkezdett magyar költőket olvasni, és most kandidátusi dolgozatát készíti, melynek témája: Nyikolaj Sztye- panovics Gumiljov és Babits Mihály, a szimbolizmus reformátorai. Előadásának témája is ez volt. A huszonéves Natasa egyszerűsége, szerénysége, irodalmunk iránti szeretete a „lélektől lélekig” rejtőző erejű lelki kapcsolatok felszikrázása valami, eddig megfogalmazatlannal gazdagította emberségtudatunkat. Azzal is, hogy megtanultuk, hogyan lehet a csodát életelvvé varázsolni. Lám, Babitsosai egyidöben a „távoli” Pétervárott élt egy költő - az ak- méizmus híve -, aki témáiban, szereplőinek lelkületében, formai alapel­veiben egymástól eltérő földrajzi és társadalmi közegbén, illetve annak ellenére - a lélek azonos billentyűin szólít meg bennünket. Gumiljovot a szovjet irodalomtörténet reakciósnak bélyegezte akkor­tájt, hiszen ezt jelölték meg kivégzésének okaként is a lexikonok, mo­nográfiák. A mai idők rehabilitációs korszakában azonban feltételezhe­tően ő is átértékelődik majd az irodalmi köztudatban. A háromnapos előadássorozat egyébként - rendhagyóan - az aktua­lizálás jegyében zajlott. Mi, akik ott voltunk a Pécsi Akadémiai Bizottság reprezentatív díszter­mében, a frenetikus hatású - Vasarely Múzeumban „A horvát írásbeli­ség kezdetei” című kiállítás - megnyitóján, a szekszárdi Babits-emlék- házban, a simontornyai lllyés-kiállításon és Rácegrespusztán a Bara­nyában és Tolnában élő nép lelkesedését, hagyományőrző szándékát, tiszteletét tapasztalhattuk, s köszönettel tartozunk a megrendező szer­veknek, mert maradandó élménnyel gazdagítottak mindannyiunkat. TOLDI LÁSZLÓNÉ tanár, Balatonfűzfő Szatyrok és szobrok Bátaszék, Decs, Budapest, Dombóvár, Fadd, Kölesd, Gyönk, Szekszárd, Nagydorog, Bonyhád és folytathatnám a sort, hogy hány helyen nyílt képzőművészeti kiállítás a legutóbbi két, három hétben. Ezek csak a megyénket közvetlenül érintő települések. Kul­túráról lévén szó, e ténynek örülni kellene, hiszen napjainkban - és nem idézem tovább a sirámokat - épp ez az a terület, ahova a legke­vesebb pénz jut. Mondjuk, ugyanakkor egyre szaporodnak e ren­dezvények. Mi tehát a gond? Félő, hogy mindez csak statisztika, és a legolcsóbb programok egyike, így könnyen „letudható”. Ahány ház, annyi szokás. így a kiállítások rendezése, szervezése is eltérő módon történik. Ha a meghívók, értesítők milyenségét nézzük, akkor különösen így van ez. Akad, aki egyszerű papíron, stencilezve adja hírül szándékát. Másik véglet a színes képekkel illusztrált és egész életművet bemutató katalógus. Az is változó, hogy ezeket milyen elmekre, kiknek juttatják el. Vannak a protokollt szem előtt tartók, mások éppen ezt kerülik. Maga a kiállítás megnyitása külön fejezetet érdemelne. Általáno­san jellemző az időpont kiválasztása. Hétköznap, délután három és négy óra között. Ez munkaidőt érint. Aki el tud menni - mert bocsá­natos bűn képzőművészeti kiállításra kéretőzni -, örül. Akinek ez nem sikerül, bosszankodik. Mivel az érdeklődők többsége nő, álta­lában tömött szatyrokkal érkeznek, mert a bevásárlást is el kellett intézni. Szobrok, festmények, grafikák között sorakoznak a csoma­gok. Lehetne karikírozni a kialakult jeleneteket. Felületes fecsegések, fölvett mosolyok, udvariaskodó tekintetek, kőszöntgetések. Aztán amilyen gyorsan jöttek, úgy távoznak is, mert az élet nem a kiállítási termekben folytatódik. Ünneppé kellene tenni ezeket az alkalmakat. Megtisztelni az al­kotót és alkotást. Nem egy röpke félóra vagy óra erejéig. Olyan programokat szervezni a kiállítás és annak megnyitása köré, amely teljesebbé teheti az élményt, ami marasztalja, továbbgondolkodás­ra készteti a látogatót. A megnyitás lehetne vasárnap, amikor ünneplőbe öltözhetne a lélek és a test. Nem kellene havonta tárlatot rendezni, elegendő ne­gyedévente. A kevesebb néha többet jelenthet.-decsi­Padláson Kapfinger András felvétele Szomorú lány Takács Béla grafikája Barangolás Csányi Lászlóval Vajon hiánypótlónak szánta a Móra Könyvkiadó azt a tizenkét kö­tetes sorozatát, amelyben neves írók, költők mutatják be Magyaror­szág egyes tájait? Ha magunknak kell válaszolnunk, akkor igent mondhatunk, miközben a kiadó legfrissebb kötetét forgatjuk: Be­jártam Tolnát-Baranyát. A könyv szerzője Csányi László, Szekszár- don élő író. Miután igent mondtunk a kötet idő- és szükségszerűségére, azt is meg kell jegyeznünk az ismerte­tő elején, hogy szerencsésebb lett volna - a népszerű mondás he­lyett: Bejártam Tolnát-Baranyát - egy összefogóbb, a tartalmi vonat­kozásaira célirányosabban utaló címadás. Különösen akkor, amikor a közelmúltban hasonló szándék­kal vezérelt film (Bejártam Tolnát Baranyi) bemutatása után va­gyunk. Csupa ismerős helyen jár-kel a szerző és vezeti az olvasót Duna- földvártól az Ormánságon át Rác­egresig kanyarodva, át meg át­szelve a már említett két megyét. Mi az ami túlnő az idegenforgalmi ka­lauzok szintjén e kötetben? Az, hogy az-író szépirodalmi érdeklő­dése visszhangzik a sétákban. Ez­zel a kíváncsisággal lép a történel­mi helyszínekre, a tájházakba, mú­zeumokba, ahol a magyarok, svá­bok, székelyek, szerbek őrzött kul­túrájára tart tükröt. Csakhogy - és különös értékűvé éppen ez teszi a kötetet - nem marad a felszínen egy-egy település, tájegység ese­tében - hanem mélyebbre ás a múlt emlékeiben. Ez a kutatás rengeteg történelmi tényfeltárással jár. Sokkal több adatot sejtet az író birtokában, mint amennyit az adott terjedelem szer­kesztése engedélyezett. Olvasmá­nyossá, könnyen befogadhatóvá az teszi, hogy anekdotázó kedvvel szólal meg egy-egy állomáson. Tud hozzátenni a már ismert törté­netekhez új és újabb gondolatot. Ezek arra kényszerítik az olvasót, hogy ismét elinduljon a többször járt utakon, de immár azokkal az élményekkel, amelyekkel Csányi László gazdagította, Gottvald Ká­roly, Lantos Miklós és ifjú Rácz Endre fényképeinek közreadásá­val is. Mindez megegyezik a Móra Könyvkiadó sorozatszerkesztőjé­nek céljával. dkj. Babits Mihály Önéletrajz S néha a gondok rámcsengetnek. Éjjel fölébredek. Szobám olyan sötét, mint jövőm. Mellettem egy szegény madárka, beröpült hozzám, kezemből etettem, de miből török morzsát neki holnap? Kenyerem fogytán. Nem vágytam kalácsra, de vénül már a remetének ínye, s jaj elvétetik az is ami volt. Dolgozni? Csemetéim sorban álltak; méhkasom zeng még; de a kertben immár csak szolgát tűr, nem remetét a gazda. Jött, s fáim mellől ellökött a sáfár, szája ítélt, míg szeme reszketett lángom előtt. És én mentem a lánggal, s csüggedve mondtam: „Csillag ez, ki nézi? Jó lesz pompának és útmutatónak, megéri tán a fösvény kenyeret. ” Jaj, szegény csillagnak! Erdők égtek, annyi szikra hull még, mindegyik ragyogóbb a Szinusznál. Füst van, száll a szikra s a csillag elborul. Bús csillagom! eregy pályádon, s majd ha tűn a füst, csillanj fel újra a koromba-süppedt holnap előtt. Addig pólyázd be kényes fényedet - én majd, mint a büszke grófok, koronám eltakarva, két kezemmel kapát fogok ... Már itt az ősz, a föld már átázott újra. S jön a tél, hideg lesz: Bár vethetnélek földbe csillagom! (jobb, vattás rög közt, magnak, mint az égen, hol a meztelen Vénuszok vacognak).

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents