Tolna Megyei Népújság, 1988. november (38. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-26 / 282. szám

1988. november 26. HÉTRŐL HÉTRE - HÍRRŐL HÍRRE tÜÉPÜJSÁG 3 Néma szb-titkárok Meddig terjed a megújulás? Felgyorsultak az események, nap mint nap történik valami. A szakszervezeti mozgalom is megújulóban van. A tömegkommuni­kációs eszközök - így lapunk is - többnyire a szaktanács és az ága­zati szakszervezetek véleményét, állásfoglalását, megújulási törek­véseit közli. Gondoltuk, hogy ez is, mint megannyi más, az alulról építkezés alapján áll össze egésszé. Ezért is fordultunk 10 Tolna megyei szakszervezeti bizottsági titkárhoz az alábbi kéréssel: „Kérem az szb-titkár elvtársat, hogy 2-3 napon belül szívesked­jék ismertetni velünk az önöknél zajló eseményeket: a megújulási törekvés néhány mozzanatát, a dolgozók állásfoglalását, azt, hogy miképpen értelmezik a sztrájkjogot, az együttműködést a vállalat vezetőivel. Leírható-e a brigádmozgalom, a szocialista munkaver­seny, mi a véleményük a bérreformról?” A november 11 -én telexen és levélben leírtakra nem kaptunk vá­laszt a Dalmandi Mezőgazdasági Kombinát, a Paksi Állami Gazda­ság, a Patex Tolna Gyára, a Paksi Konzervgyár, az Orion Tamási Gyára, az AGRAM, a TÁÉV és a Simontornyai Bőr- és Szőrmefeldol­gozó Vállalat szakszervezeti bizottságának titkárától. Az okokat kutatva azt gondolja az ember, hogy szabadságra mentek az szb-titkárok, vagy nem voltak otthon az igazgatók, de az is előfordulhat, hogy ebben az időszakban még nem tudhattuk, hogy ki lesz a minisztertanács elnöke. Arra egy pillanatig sem mertünk és merünk gondolni, hogy a helyi közösségek és azok választott tisztségviselői még nem hallottak ezekről a kérdésekről, így aztán nem tudnak felelősen nyilatkozni. De akkor mi legyen a kérdéseinkkel? i/Stccc Személyi hírek Dr. Szigeth Ferenc, a Szék- Bíróság elnökévé az igazság- szárdi Városi Bíróság elnöke ügyi államtitkár dr. Balassa december 31-ével nyugállo- Máriát-megyei bírósági bírót- mányba vonul. A Szekszárdi november 1-jével kinevezte. Lecke Az első nap délutánjára plenáris ülést terveztek az országos KISZ- értekezlet szervezői. Bizonyára ar­ra számítva, hogy - mint az lenni szokott - a levezető elnökök meg­választása és a program elfogadá­sa „sima ügy” lesz. Mindenki ellen­vetés nélkül rábólint a napreindre, s vitára csak a kora este kezdődő szekcióüléseken kerül sor. Pillanatok alatt kiderült: ezúttal nem így lesz. Már az ügyrenddel kapcsolatban megoszlottak a vé­lemények, nem beszélve a tíz ki­sebb csoportban lezajlott eszme­cserékről. Rengeteg volt az eldöntendő kérdés, nézetegyeztetést igénylő problémakör, s még többféle az if­júság különböző rétegeiből össze­verbuválódott KISZ-tagok meg­győződése. Más követelés mellett kardosko­dott a farmeros szakmunkástanu­ló, más mellé tette le voksát a bőr­szoknyás kereskedőlány, s megint mást védett vagy támadott köröm­szakadtáig az öltönyös vállalati jo­gász. Ki aprólékosan magyarázva, ki szónokolva, ez szolidan, amaz erősen gesztikulálva próbálta megnyerni a jelenlévőket. Ha hagyták. Ugyanis éjjel egy óra volt a ki­szabott határidő, míg egy-egy szekciónak le kellett adnia összeg­zett állásfoglalását a szerkesztőbi­zottságnak, gátat kellett hát szabni a túl terjengőssé váló hozzászólá­soknak. Ezért négy percben állapi­: a vitakultúra tották meg azt az intervallumot, míg valaki a mikrofon előtt maradha­tott. Néhányan ennyi időt sem kap­tak. Ha a hallgatóság úgy ítélte meg, hogy az illető elkalandozott a tárgytól, ismétli önmagát vagy olyan nézeteket képvisel, amely nekik nem szimpatikus, egysze­rűen felemelték küldöttigazolvá­nyukat, kitapsolták, vagy mint az egyik szekcióban láttam, kis réz­csengőjével a vitavezető figyel­meztette: „megvonjuktőled a szót”. Kézfelemelés, kitapsolás szakl- tota félbe a másnapi plenáris ta­nácskozás több felszólalóját is. Akadt, aki először azt hitte, elsime- résül csapódnak össze a tenyerek, de aztán rá kellett jönnie, egysze­rűen nem kíváncsiak rá tovább. Voltak persze akik ugyanazt szaj­kózták mint előttük már jónéhá- nyan, de lehurrogtak figyelemre­méltó gondolatokat fejtegető kül­dötteket is. Hiába állapodtak meg abban, hogy a kisebbségi véleményeknek is helyet kell adni, a türelmetlen­ség, a tolerancia hiánya számos értelmes, megfontolandó javaslat előterjesztőjét is leparancsolta a szellemi küzdőtérről. Tény, hogy magasröptű eszme- futtatások helyett sokszor egyetlen percbe sűrítve is össze lehet fog­lalni a lényeget. Az is igaz, hogy al­ternatívák közöt egyszerű igennel és nemmel is lehet választani. Nem biztos azonban, hogy egy elképzelt szocializmus fő ismér­veit, vagy akár egy kívánatos új szervezeti rendszer körvonalait futtában, néhány odavetett mon­dattal kellene és lehetne felvázolni. Egyik kollégám, látva az üléste­remben olykor kaotikussá váló, parázs vitát, megjegyezte: a de­mokrácia ha parttalanná válik, anarchiába csaphat át. Ha a felek nem érvekkel alátámasztott szó­párbajt folytatnak, a másikra szinte oda sem figyelve csupán a magu­két hajtogatják, akkor ez tényleg így alakulhat. Megtörtént az OKÉ-n is. De ez bizonyos fokig érthető. Hisz a Székesfehérvárra érkezett diákok, munkások, értelmiségiek, katonanövendékek nem igen ta­nulhatták eddig meg a demokrati­kus nézetütközés helyes módját. Megfelelő teret biztosít ehhez a ta­nár-diák hierarchiára épülő isko­larendszerünk, vagy a tekintélyel­ven irányított gyárak, hivatalok? Mindannyian tudjuk: nem. Ez az értekezlet olyan fórum, rit­kán adódó lehetőség volt, ahol a megtorlás veszélye nélkül egyen­rangú társak előtt szabadon szól­hatott, szavazhatott, dönthetett minden fiatal. S ha mindabból, ami a két nap során elhangzott, több marad, mint néhány száz kilónyi papírtömeg, a megfogalmazott követelések érde­kében történik is valami, a találko­zó akkor is megérte, ha a kultúrált vitatkozást még egy kicsit gyako­rolni kell. Többszörös túljelentkezés Két helyszínen a Népújság Stúdió? Múlt szombaton jelent meg a Népújságban egy tudósítás, ami arról tájékoztatott, hogy januártól Szekszárdon újságíró előké­szítő stúdió indul. I- Mit takar a fogalom, újság­író-iskolának tekinthető-e a stúdió? - kérdeztük Tamási Já­nost, a stúdió vezetőjét.- Semmiképpen sem akarunk konkurálni az újságíró-iskolával. Arról van szó, hogy szűkebb ha­zánkban, Tolnában szeretnénk megteremteni az újságíráshoz, az újság formanyelvéhez értök mind szélesebb táborát. I- Úgy gondolom, aki ide je­lentkezik, az mégis elsősorban újságíró szeretne lenni...- Is, is. Az eddigi jelentkezések, levelek alapján elmondhatom, hogy sokan vannak, akik nemcsak ezért jelentkeztek. Mert például az a nyugdíjas bácsi, akinek tegnap olvastam a levelét, csak a szakma iránt érdeklődik. Vállalja a tanfo­lyamköltséget, szívesen eljön, de már nem akar újságíró lenni. Je­lentkezett olyan is, aki vállalatánál dolgozik, munkaköréből adódóan rendszeresen ír jelentéseket, leve­leket, és úgy érzi, stílusa csiszolá­sához hasznos lehet a stúdió el­végzése. Az üzemi lapok, a városi televíziók munkatársai közül is van már jelentkezőnk. Ugyanúgy azok a pedagógusok, akik riporter szak­kört vezetnek, az iskolarádiók szerkesztői is jelentkeztek. Sokan szeretnének a stúdió elvégzése után külső vagy belső munkatár­sunk lenni, amire meg van a lehe­tőség, sőt mondhatom a tanfolyam elvégzése ennek első lépcsőfoka. ■ - Kik jelentkezhetnek?- Középiskolás kortól felfelé bárki. Az előadásokat és gyakorlati foglalkozásokat hétköznap dél­után, úgy szervezzük, hogy lehető­leg ne ütközzön senki munkaide­jével. Eredetileg húsz-huszonöt fős csoport indítását terveztük, de már most annyi a jelentkező, hogy valószínűleg két csoportot indí­tunk. Egy ifjúságit a kora délutáni órákban és később egy másik, a dolgozók számára. De attól sem zárkózunk el, hogyha egy város­ban, például Dombóváron és a környékén lesz elég jelentkező, akkor ott kihelyezett tanfolyamot indítunk. Í- Hogy lehet jelentkezni az újságíró-stúdióra ?- Mint már leírtuk, személyesen, levélben, telefonon. Az előzetes je­lentkezőktől csak a címüket kér­jük. December elején mindenkinek postázzuk a tanfolyam részletes tematikáját, a tanfolyam költségé­nek befizetéséhez egy csekket és azt a kérdőívet, ami egyben a je­lentkezési lap is. Azok visszaérke­zése után döntünk a tanfolyam pontos időpontjáról, a jelentkező csoport beosztásáról. -ssy­Százezrek a kárlistán, meg életek A maga idejében megírtuk, hogy lebukott a telefonfülkéket fosztogató banda. Most úgy lát­szik, hogy Szekszárdon egy újabb sorozat indul. Feltörtek két újság­árus-pavilont, újabban pedig két telefonfülkét tettek tönkre. A per­selyekben ugyan még ötszáz fo­rint sem volt, de a kár ezrekre rúg, ami éves szinten százezreket tesz ki. És életeket tesznek tönkre, hi­szen, ha nem jön idejében a men­tő... Úgy látszik, némelyeknek semmi sem drága.-czs­Pénzvizsgáló szupergép Ellentétben azokkal az eddigi pénzvizsgáló berendezésekkel, amelyek mágneses érzékelőkkel működnek, Japánban most olyan készüléket fejlesztettek ki, amely egyszerre három - egymást kiegé­szítő - vizsgálatot végez a dollár bankjegyek ellenőrzésére. Elemzi, hogy a bankjegy miként engedi át az ibolyántúli sugarakat, megvizsgálja azt piros, zöld és kék színben, s megméri a pénz fényes­ségét ugyanezekben a színekben. Á készülékkel, amelynek működé­si sebessége másodpercenként 45 centiméter, hétféle névértékű bankjegy vizsgálható az 1 dollá­rostól a 100 dollárosig. Ha a gép hamis bankjegyet fe­dez fel, azonnal kidobja a sorból, s egyidejűleg riasztócsengővel és egy lámpának a felgyújtásával hív­ja fel a figyelmet. Újabban előfordul, hogy a hamis bankjegyek rajzolatát fortélyosan mágneses úton nyomják a papírra, de az új készülék - legalábbis a gyártója szerint - ezeket a hamisít­ványokat is kiszűri. Noteszlap Szerettem iskolába járni Mielőtt bárki strébernek gondolna, figyelmesen olvassa el újra a cí­met! Mert iskolában lenni, ott tanulni nem mindig, de iskolába járni nagyon szerettem. Kezdődött azzal, hogy házunk előtt már kisebb csapat várt a távo­labb lakó fiúkból. Jó korán elindultunk, hogy a másfél kilométerre lé­vő iskolába eljutva legyen időnk kibeszélgetni magunkat. Legyen idő felhergelni minden, a zárt kapuk mögül vicsorgó kutyát, télen egy­mást hóba lökni, csúszkálni, esetleg apróbb lovagias ügyeinket elintézni. Aztán folytatódott, ismétlődött mindez iskola után, amikor még az elkésés réme sem fenyegetett, így hazafelé az út lényegesen hosz- szabbra nyúlt - időben - mint iskolába menet. Esetleg korgó gyom­runk ösztökélt sietségre (mert persze akkor még nem volt menza), de a játék, az iskolából hazatartás öröme szokszor még az éhséget is elfeledtette. Ekkor volt idő kigúnyolni a párhuzamos utcában lakókat, újra megbeszélni féltett kis titkainkat és az utcát, a lakóhelyet megis­merni. Személyes ismerős volt minden fa, bokor, minden ház, ponto­san tudtuk, hol tartanak mérges kutyát, hol kell átmenni a másik oldal­ra, mert gyakran nyitva felejtik a kaput és hol lehet - mint írtam - bün­tetlenül pimaszkodni a bezárt kutyával. Uram bocsá' azt is tudtuk, hogy lehet májusi cseresznyével jóllakni a gazda beleegyezése, szü­léink tudta nélkül. Mindezek éhét elején, egyik reggel jutottak eszembe, amikor autó­val iskolába vittem a fiamat. Az utca, az iskola környéke valahogy megváltozott. Élettel teli lett, pedig máskor sem elhagyatott. Zúgó, füstöt okádó autók helyett a tiszta, sózástól még el nem csúfított hó­ban gyerekek jöttek szembe. Némelyikük szánkót húzott maga után, hangosan beszélgettek, nevetgéltek, örülve a télnek, a reggeli csi­korgó hidegben, a tiszta levegőnek. Máskor lépni sem lehetett a tolató, indexelő, forgolódó autóktól, most az úttesten csúszkáltak, játszottak iskolába menet a gyerekek. Az egész utcakép gyermekko­rom iskolájának környékére hasonlított. Mint apró patakok a nagy fo­lyamba, minden útirányból, utcából csillogó szemű, kipirult arcú gye­rekek siettek az iskola felé. Biztos, hogy előbb kellett felkelniük, mint amikor az apu az utolsó pillanatban, idegeskedve, félve az elkéséstől betuszkolta az autóba csemetéit, de talán megérte. Meg kellene kérdezni őket és talán nekünk szülőknek sem árt ezen elgondolkodni.- Tamási ­ítélni és küzdeni Sonkás, sajtos tekercsek, franciás hidegtálak, fehér és vörös borok az elegánsan dí­szített asztalokon. A fogadás vendégei szorosan a tányérok fölé hajolva, állva fogyaszta­nak, majd koccintanak és be­szélgetni kezdenek. Külön- külön kis körök alakulnak és folyik a szó. Arról, amiről a munkás az esztergapadnál fogyasztott tízórai közben be­szél: a mindennapi politika eseményéről. Gondterhelt arcok, kilátás- talanságba forduló kérdések. Világfájdalom mindenütt, a ki­mondott szavak panaszdalla­mai, sirámok. Piros szalvéták­kal törlik ivás előtt az ajka­kat, aztán ki-ki folytatja a meg­kezdett gondolatát a pártról, kormányról. A felelősöket ke­resők egyre hangosabban mormolják igazukat. Csak egyetlen fiatalember tűnik fel viselkedésével. Cso­portról csoportra jár pohará­val, gyermeki örömmel néz a társai szemébe. Mosolyog és árad belőle a beszéd: alkotás­ról, tanításról, arról, hogy hol­nap mit fog csinálni és majd azután jövőre... Csillog a te­kintete és mindig odább áll, ha valaki számonkéri a tegnap­ok mulasztásait olyanoktól, akik nincsenek jelen. Két férfi összefordul mögöt­te és próbálja megfejteni, mit rejthet ez az optimista sugár­zás. Egészen egyszerűnek tetszik a válaszuk. Ez a fiatal­ember megőrizte a hitét. Hisz a munkájában, annak örömé­ben, jövőjében, saját eredejé- ben és abban, hogy az érte­lem plántálható. Kiderül róla, hogy pedagógus és művész ember. Csak köröz, köröz a társaságban és itt-ott megáll­va megjegyzi: Ne ítélj, hogy ne ítéltess! Aztán tovább megy. A szomszéd csoportnál meg­emeli ujját: Küzdeni erőnk szerint a legnemesbekért! Kurjant és emeli poharát. Ilyen egyszerű volna? Eszembe jut a nyugdíjas tsz-elnök, aki egy pártbizott­sági ülésen mélységes csaló­dottan szólalt fel, hogy ő közel négy évtizeden keresztül hittel azon fáradozott, hogy a kol- lektivizált mezőgazdasággal olyan szocializmust épít, ami az unokájának is... És most rá­borították az asztalt, kiderült, hogy ez nem az igazi. Tudja ő, hogy szükséges a bírálat, kri­tika, ítélet, de a cselekvés előtt lenne jobb egyeztetni a véle­ményeket, amikor még lehet javítani. Micsoda dolog negy­ven év után a lerakottnak ki­mondott alapokat is fellazítani. Hiába való lett az élete? Küz­delme? Hogy nézzen az uno­kái szemébe? Mit tett? Minden ilyen rossz lett egyszeriben? Akik most ítélkeznek, ők is ott voltak!... Mi dolgunk tehát a világ­ban? Hagyni, hogy a belső derű átsugározzék dolgainkra! Nem igaz, hogy ez kihűlt volna belőlünk, hiszen amerre já­runk, kelünk faluban és város­ban emelkednek a családi fészkek. Ezeket nem építenék jövőkép nélkül! Miért nem valljuk be reményeinket? Miért nem hisszük, hogy van erőnk a küzdelemhez? Ahelyett, hogy pálcatörés­hez feszítgetjük izmainkat, a múltat mindenestül tiporva, in­kább a magunk által legne- mesbnek vélt cél felé lépnénk összeszorított fogakkal, egy­mást sem tévesztve szem elől. Nem holnap, de ma! DECSI KISS JÁNOS

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents