Tolna Megyei Népújság, 1988. november (38. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-03 / 263. szám
1988. november 3. Képújság 3 Megértjük, de...- Meglátja, egyszer még elveszik Szekszárdtól a megyekszékhely címet - telefonál egy kedves olvasónk. És sorolja azt is, hogy mire alapozza feltételezését. Olvassa lapunkban, hogy a szűkös körülmények ellenére mindenhol van fejlődés, mindenhol építkeznek. Egyik nap tornacsarnok, máskor egy új üzlet, aztán meg egy útszakasz átadásáról adunk hírt, mindenekelőtt Dombóvár és Paks gyarapodásáról lehet sokat hallani, de fejlődik megyénk többi települése is. Szekszárd viszont megyeszékhely voltához képest nagyon elmaradott. Itt nincs egy rendes bevásárlóutca, ahelyett, hogy üzletek sorakoznának a Széchenyi utcában - mint más városokban szokás - itt egyik irodát alakítják ki a másik után. Még a Korzó áruház is oda „hátra” került, a vasbolt is eldugott helyre költözött a központból, alig lehet a várost nem ismerőket útbaigazítani, amikor felőle érdeklődnek. Itt még talán a valutára sem tartanak igényt, mire is költené az idegen, mikor nincsenek igazán rendes üzletek - mondja. Ha a város, az elmaradt vagy megvalósult létesítmények kerülnek szóba, akkor néhány mondat után feltétlenül előjön a tehó is. Olvasónk is vitatta nagyságát, fölvetette létjogosultságát és ami a legfőbb; mire költik? Ezzel kapcsolatban persze másokat is tudnék idézni, egy Bottyánhegyi olvasónk például az ő lakótelepét érzi „mostohagyereknek”, ahová már most - a tél előtt - sem megy föl időnként a busz, ahol nincs egy rendes üzlet, ahol hiányzik minden szolgáltatás, ahol olyan gondozatlan az egész környék, hogy elszomorító még az arra járónak is, hát még az ott lakónak.- Megértem, hogy a főútvonalak mentére többet kell fordítani, de mi is emberek vagyunk, mi is szeretnénk szép, rendezett körülmények között élni - mondja. Igen, megértjük. Többnyire megértjük, hogy mi semmilyen szémpontból nem élünk a főútvonalak mellett. Különösen nem a Bottyánhegyen, de egész Szekszárdon sem. A legkisebb megyeszékhely vagyunk, nem várhatjuk, hogy a történelmileg kialakult lemaradást egyszerre be tudjuk hozni. Szekszárd nem egyetemi város, nem vízparti város, műemlékei nem vetekedhetnek más településekéivel, itt nincs atomerőmű, nem jelentős a turizmus... És főleg a pénz, az nagyon kevés. így hát megérthetjük, hogy nekünk nem futja a belvárost gyönyörűen rendbetenni, mint Pécsnek, itt nem lehet olyan jól vásárolni mint Baján, itt nincsenek hangulatos szórakozóhelyek, mint Egerben, az itteni bort nem ihatjuk vendégmarasztaló borozóban, mint Móron... Megértjük, de... A pénzben máshol sem bővelkednek. Van hasonló nagyságú település több is az országban. Másutt sincs mindenütt kimagasló idegenforgalom, nem nyüzsögnek minden városban a diákok, nem épült minden település forgalmas csomópont mellé. Valami mégis más városaink többségében. Olvasóink szerencsére gyakori telefonjaiból érzem, hogy nem csak én látom úgy - de ha így lenne is megkockáztatnám: másutt nincs ilyen álmosság. Kollégám tősgyökeres szekszárdiként mondja, hogy hagyománya van itt egy olyan - bizonyára a viszonylagos jómódból fakadó - elégedettségnek, ami legalábbis nem ösztönözte forradalmi változásokra az itt élőket. Nagyon sok múlik a lakosságon, hogy akarják-e a szebbet, a jobbat, az újabbat, hogy lépést akarnak-e tartani a világgal. S ha akarják, akkor tenni is képesek-e érte. De hiszem, hogy többet számít a vezetők tettrekészsége és - képessége, akik munkájukkal feledtethetnék, hogy nem élünk a főútvonalak mentén— ri A Magyar Környezetvédelmi Egyesület felhívása Hazánk környezetállapotáért elnevezéssel mozgalmat szervez a Magyar Környezetvédelmi Egyesület. Ennek intézőbizottsága a közelmúltban tartott ülésén arról is határozott, hogy felhívással fordul a környezetvédelemért tenni akaró állampolgárokhoz, intézményekhez, érdekképviseletekhez, egyházakhoz, hazai és nemzetközi kulturális, szakmai, társadalmi, politikai szervezetekhez. Évről évre meghatározzák a mozgalom tennivalóit. Az idei célok között szerepel például, hogy javaslatot dolgoznak ki a környezet védelméről szóló 1976. évi II. törvény korszerűsítéséhez. E munka része, hogy széles körben tájékozódnak a lakosság, a környezetvédő körök, egyesületek véleményéről. A Magyar Környezetvédelmi Egyesület kezdeményezi, hogy a törvény részletesen szóljon a lakosság, a környezetvédelmi egyesületek jogairól is. így például arról, hogy a helyi vagy az országos kérdésekben az illetékes szervek - ha a lakosság vagy az őket képviselő egyesület ezt kéri - kötelesek legyenek hiteles, megbízható tájékoztatást adni a környezetszennyező hatásokról. A feladatterv utal arra is, hogy a lakó- és a munkahelyi közösségek fordítsanak nagyobb gondot környezetük szépítésére. Hazánk az évezred végéig több jeles jubileumhoz érkezik, így a honfoglalás 1100., az államalapítás és a kereszténység felvételének ezredik évfordulójához. Addig javulást kellene elérni környezetünk állapotában. Emlékhelyeink megbecsülésével, az önmagunkkal és környezetünkkel szembeni igényesség növelésével érhető csak el, hogy az ezredfordulóra társadalmunk a civilizáció, a kulturáltság magasabb szintjére emelkedjék, az emberi élet méltóságához illő környezetet teremtve az egész országban - állapítja meg a Magyar Környezet- védelmi Egyesület felhívása. Dollárért vagy rubelért? Teljesülő(?) exporttervek Elmaradás a húsiparnál, tengeren túlra tör a Botond Közeledik az év vége. A legjelentősebb exporttevékenységet folytató Tolna megyei vállalatok közül kettőt kerestünk fel, hogy megtudjuk, hogyan áll az idei exportmérlegük, túlteljesítés, avagy elmaradás várható a tervezetthez képest. Megyénk legnagyobb exportot lebonyolító vállalata a Szekszárdi Húsipari Vállalat. Tavalyi exportjuk 1 milliárd 582 millió forint, ebből a tőkés 1 milliárd 338 millió, a szocialista pedig 244 millió forint volt, az idei évi várható 1 milliárd 445 millió, amiből szocialista bevétel 244 millió forint lesz. Ahogy az a számadatokból is látszik, a vállalat exportbevétele visszaesett. Ennek okairól Waffenschmidt János, a vállalat gazdasági igazgatóhelyettese a következőket mondta:- Már az év elején látszott ez a visszaesés, főleg a Szovjetunió felé irányuló dollárelszámolású exportunk nagyságán, ami főként jövedelmezőségi szempontokra vezethető vissza. Az igaz, hogy a húsiparnak mind a dollár, mind a rubel elszámolású exportja igen jelentős támogatással bonyolítható, de a szocialista exportnál a szerződéskötésekre vonatkozó árakat mindig az elmúlt öt év átlagárainak figyelembevételével kell kiszámítani, ami azt jelenti, hogy messze a világpiaci árak alatt adunk el. Természetesen az ezekért a termékekért behozott ellentételek is alacsony áron jönnek be, de ezen árak és a forgalombahozatali ár között egy olyan nyereség keletkezik, ami ezzel az exporttal nincs párban. Tehát sokszor csak idézőjelben használhatjuk, hogy a húsipari export támogatott. A tőkés exportnál az okoz gondot, hogy ott az agrár- és az élelmiszergazdaság termékei lényegesen magasabb támogatásban részesülnek, mint Magyar- országon. így például az USA-ban ez 49 százalékot, a Közös Piac országaiban 35 százalékot jelent, szemben a hazai 14 százalékos támogatással. Tehát nekünk az ilyen alacsony árszínvonalon megjelenő termékekkel kell versenyeznünk. A versenyheíyzet helyett inkább támogatási versenyhelyzetről beszélhetünk. Magyarországon pedig egyre kevesebb a lehetőség arra, hogy erre pénzt áldozzanak, ezért elkezdődött a magasabb támogatással rendelkező termékeink leépítése.- Emellett - folytatta Waffenschmidt János - a támogatási kulcsok kialakítását követően a bőrös félsertés az év indítása után kedvezőtlen pozícióba került, ráfizetésessé vált, így a tervezetthez képest 20 ezerrel kevesebbet vágunk, tehát az előző évihez viszonyítva kisebb árualap áll a rendelkezésünkre. Az export- csökkenésünkről annyi még elmondható, hogy tulajdonképpen a tőkés exportunk csökkentésének az oka főként az volt, hogy a vállalat nyereséges tudjon maradni, emellett az is szerepet játszott, hogy a húsiparnak elsődlegesen belföldi piacra kell termelnie. A Szekszárdi Húsipari Vállalat egyik legjelentősebb piaca az amerikai, ahová 5000-5300 tonna közötti készterméket szállítanak. Ezt a piacot csak úgy tudták megtartani, hogy az általuk tervezett árakhoz viszonyítva 10-15 százalékkal kedvezőtlenebb áron adták termékeiket, mivel az ottani hatalmas szárazság miatt a takarmánytermelés visszaesése következtében megemelkedett a vágások száma, ami magas túlkínálati pozíciót jelent. Várhatóan azonban ez csak átmeneti lesz. Érdekességszámba megy kuvaiti exportjuk, mivel a szarvasmarhákat az ottani vallási rituális szokásoknak megfelelően kell levágni, ami ugyan kevésbé termelékeny, de úgy végzik, hiszen egy nagyon jól fizető vevőjükről van szó. Az exportot illető fejlesztéseik szerény mértékűek, mivel a vállalat nyereségéből nem telik arra, hogy látványos beruházásokat végezzenek. A tavalyi 200 millió forintos nyereségünkhöz képest az idén 50 millió forint várható, aminek a felét exportbevétel teszi ki. Ami pedig a jövőt illeti, hogy tudják-e tartani idei évi exportjuk nagyságát, nem túl rózsásak a kilátások. A szovjet piac nagyon bizonytalan, mivel a felvásárlási árak növekedése mellett a takarmányárak is növekedni fognak - ami természetesen termékáremelést is eredményez -, de az exportnál előreláthatólag nincs lehetőség árnövelésre. A Közös Piac országainál készletleépítésekről szól a fáma, ez pedig a szovjet eladási lehetőségeket is megnehezíti. De a jövő évre mindezektől függetlenül kell felkészülniük. A bonyhádi Botond Cipőgyár a vállalásait minden évben túlteljesítette. 1988-ra 58 millió forint értékű exportot vállaltak, a harmadik negyedéves szintre konvertibilis exportjuk árbevétele a 71 millió forint, szocialista piacra történő exportjuk pedig a 80 millió forintot már meghaladja. Az export teljes árbevételük 61 százalékát jelenti. A gyár megpályázta az export- ösztönző támogatást 1986-ban, így évről évre fokozatos termékfelfutást vállaltak. Szocialista exportra több mint 700 ezer pár cipőt gyártottak 11 millió rubel értékben. Legnagyobb vevőjük a Szovjetunió, kisebb mennyiségben az NDK. A szocialista export gazdaságosságát illetően dr. Sós Csaba, a cipőgyár gazdasági igazgatóhelyettese a következőket mondta:- Ha a tavalyi évet nézem, akkor még gazdaságos volt, de az idén ez már nem mondható el. Várhatóan 600 ezer pár körül tudunk majd csak teljesíteni, mivel a leggazdaságtalanabb termékeket le- mondtuk. Ennek oka, hogy a Szovjetunió azért a termékért, ami nekünk 16-17 rubelbe kerül, csak 10 rubel körül fizet. Ez a KGST-n belüli egységes áralakítási terv következménye. Ehelyett más tevékenységet fogunk végezni, főként hazai cipőgyáraknak vállalunk bérmunkát. Mivel a piacon jelentős érdeklődés mutatkozik a klasszikus rámán varrott cipők iránt, dr. Sós Csaba elmondta, hogy exporttevékenységük fejlesztéseként kidolgozták ezt a technológiát. Jelenleg mintázzák az ilyen termékeket és fokozatosan mutatják be partnereiknek. A hagyományos varrott termékük, az úgynevezett gojzer cipő könnyebb és hajlékonyabb, ezáltal eladhatóbb változatát fejlesztették ki. Mivel az osztrákok részéről érdeklődés mutatkozik korcsolyacipő és fröccsentett sícipőhöz cipőbelső iránt, megkezdték próbagyártásukat.- Nemcsak a konvertibilis piacon újítunk termékeket - mondta dr. Sós Csaba, hanem célunk ez a belső és a szocialista piacon is. Októberben a tambovi cipőgyár, bőrgyár és kereskedelem képviselője járt nálunk és várhatóan 30 ezer pár cipő gyártására - ami a következő években 100 ezer párra futhat fel - fogunk szerződni, cserébe pedig készbőrt és nyeresbőrt kértünk. Ezzel is a rubelexportunk gazdaságosságát kívánjuk javítani. Szeretnénk az amerikai és a kanadai piacra is betörni. Korábban a Rock- port nevű amerikai cég több hazai gyárral is tárgyalt egy sétálócipő gyártásáról, amit inkább a Távol-Keletre vitt. De mivel onnét a szállítási biztonság és a minőség nem megfelelő, valamint egyes fejlett országok nem rendelkeznek olyan mérvű támogatással a kereskedelem terén, mint korábban fejlődő országként, ez az amerikai vállalat újra az európai országok felé fordul. A cipőgyár a Salamander cégnek végez csak bérmunkát, a tavalyi napi 1100 párral szemben az idén 1700 párra emelte a napi mennyiséget a nyugati cég. Ezt a munkát 416 dolgozójuk végzi. Kis szériákban dolgoznak, mivel több esetben 100 pár alatti igényei is vannak a megrendelőnek. De sajnos ezeket a cipőket a hazai Salamander boltban nem árusítják. HERBECK E. Őrlődő malmaink Nyolc malom működik összesen megyénkben, ma, 1988-ban. Régi malomépületet azonban falvainkat járva szép számmal láthatunk még. Néhányat közülük felújítottak és új funkcióval láttak el, a többiek elhanyagoltan, siralmas állapotban várják a pusztulást Sorozatunkkal ezen jeles ipartörténeti emlékeket mutatjuk be. Felhívjuk rájuk a figyelmet Hátha még megmenthetők. A beörlés során még sok igazítani- való van Dunaföldvár A dunaföldvári malom elődje, Reiter Ferenc „piramis” gőzmalma, 1884-ben épült. Tulajdonosa a mai malom első falait 1916-ban emeltette, de mivel kevés volt a pénze, 1918-ban Dunaföldvári Hengermalom és Ipari Részvénytársaságot alapított. Az így szerzett töke segítségével 1921 -re befejeződött az építkezés. Az 1933-as válság idején a részvények többségét Schwab János, a Bácsbokodi Hengermalom RT tulajdonosa vásárolta meg, s ezzel át is mentette a malmot az úgynevezett „balettás” éveken. Az üzem fennmaradása érdekében igyekezett „több lábon állni”, több száz sertést hizlaltak „melléküzemágként”, s tésztagyára, közfürdője is volt. A legnagyobb fellendülést a Duna-híd avatása jelentette, mert attól kezdve a „túlsóféli” parasztok is hozhatták az őrletni valót. Szitkovics Sándor elbeszélése szerint - aki lévén az almolnár fia, a malom udvarán álló szolgálati lakásban született - a piaci napok előbb húsz-harminc kocsi is állt az udvaron. A gazdák a malomban éjszakáztak, s másnap mire eladták portékájukat vagy bevásároltak, lisztjük is elkészült. Ebben az időben egébként a telepnek egy saját keménygumis kocsija is volt, amivel a fővárosi és Pest környéki lisztüzleteket látta el. így a dunaföldvári malom átvészelte a háborút is, ami különben a „rejtőzködő” kismalmoknak kedvezett. Az első hároméves terv indulásakor 1947-ben Tolnában mindössze 16 üzem foglalkoztatott 20 főnél több dolgozót, köztük egyetlen malom, a dunaföldvári. Államosítása 1949 decemberében történt. Az ötvenes években átszerelték, teljesítménye napi három vagonról négy és félre nőtt. A megye második legnagyobb malma idén nyáron hosszabb ideig állt, az évi rendes karbantartással együtt felújították. Három dupla szitasort szereltek be, a hengerpadokat leparkettázták, a faoszlopokat körbelambériázták, női-férfi öltözőket, zuhanyozókat építettek. Az átalakítástól az eddigi 6 vagonos teljesítmény növekedését várják. Termékeikkel a megyében nem igen találkozunk. Megrendelőik: Komárom megye, a budapesti központi lisztraktár, a Dunakeszi Konzervgyár, a Gyermelyi Tésztagyár és húsz maszek pék, többek között Dunaújvárosból, Szabadszállásról, Sárbogárdról. CSER ILDIKÓ Fotó: GOTTVALD KÁROLY Varga István hengerőr Két éve tatarozták
