Tolna Megyei Népújság, 1988. november (38. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-22 / 278. szám

1988. november 22. nlÉPÜJSÁG 3 Duna-parti gondolatok (7) Közelítések és távolítások Kemény lecke volt ez a Városnak. Minden egyes polgárának. Csak ---------------------------------------------------------azok, akik időben elszegődtek az atomhoz, vi­selkedhettek másként, mert kivételezettek voltak. De, aki maradt a konzervgyár­ban, annak máról holnapra megnövekedett a munkája, és még kevesebb bért is vihetett haza, mint az a társa, aki elment az atomhoz. Hihetetlen nyomás neheze­dett a vezetőkre, hiszen beindult a bérverseny, a jobb szakmunkások hamar oda­vágták: „Akkor elmegyek...” T ermészetesen ennek ma már van eredménye, mert mára már világosan látsza­nak az erővonalak, az ellentéteknél sokkal erősebb az összefogás. A város gaz­dálkodó egységei - kevesebb létszámmal - egytől egyig eredményesen működ­nek. Az atomerőmű „szorításában” megtanultak alkalmazkodni, melynek ered­ménye, hogy jóval magasabb a bérszínvonal Pakson, minta megye más települé­sein. Az előbbiek objektív okok, de mégis kell erősen érzelmi alapon is vizsgálód­nunk. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy közben a „jöttmentek” is paksivá váltak. Ma már nem ürül ki a város hétvégeken, mert a fiatalok elutaztak a szülők­höz, a barátokhoz. Ma már van helyben barát, szőlő vagy kertszomszéd... és ha már két ember leül a fehér asztal mellé és koccint a csillogó homoki fehérrel, akkor ott már nem lehet, és nem is lesz ellentét. Németh Imre bácsi, a város helytörténésze idézi a paksi parasztság 1852-ben írt levelét a megyefőnökhöz. „...Úgy vagyunk, mint az elhagyott és minden gyám nélkül való gyermek, kinek semmi pártfogolása sincs. Városunk választott gazdája olyan, aki a polgári dolgo­kat nem érti. Helyette a megyefőnök lenne szives egy értelmes, polgári dolgokhoz jártas gazdát kinevezni...” Nem indok nélküli a fenti idézet. Még akkor sem, ha tudjuk: a város mostani ve­zetői új stílust hoztak, „felpörgették" a helyi demokrácia fórumait, az atomerőmű vezetőivel is egyetértésben vannak. Igazságtalanok lennénk, ha nem mutatnánk be, hogy milyen gondjai lehettek a korábbi években a városi tanács, vagy a városi pártbizottság első számú vezetői­nek. Ha csak azt a tényt vesszük alapul, hogy a megye - ez alatt a vezetőket kell érteni - sem mindig támogatta tettekben a helyieket. Azért mondom azt, hogy tettekben, mert bármilyen dokumentumot olvasok, abban az áll: „Kiemelt figyel­met fordítunk Paks városra”. Ugyanakkor több esetben is előfordult, hogy néhány dologban hátrányos megkülönböztetés érte Paksot, mert azt gondolták Szekszár- don, hogy az ügyet majd elrendezi az atomerőmű. Vannak személyes élményeim is, igaz, hogy a korábbi évekből. A jobb sorsra érdemes Erőmű Beruházási Vállalat szocialista brigádjai indították el az uszodaépítés „lavináját”. Fiatal építé­szek felajánlották, hogy társadalmi munkában megtervezik a létesítményt, szere­pet vállalnak az építésvezetésben, sőt, a munkában is. Ehhez több fizikai brigád is csatlakozott. De Pakson az ötletet nem fogadták kitörő lelkesedéssel, mondván, a tervekben nem szerepel és pénz sincs rá. Akkor én személyesen kerestem fel több városi és megyei vezetőt, hogy „bűn kihagyni ekkora lehetőséget". Szek- szárdon a egyik megyei vezető azzal küldött el: „Minek Pakson uszoda, mivel most épül a szekszárdi, az atomerőmű vezetői és mérnökei pedig amúgy is Szek- szárdon laknak majd.” Valószínű, hogy ilyen közegben a mai vezetés sem tudott volna nagyobb ered­ményt elérni, vagy ha igen, akkor azt is rengeteg munkával. Mint ahogy azt sem tudták volna megakadályozni - mert a pécsiek előbb ébredtek, mint Tolna megye -, hogy az atomerőmű-építkezés ürügyén a pécsi kórházak lettek „atomosítva”. Valószínűleg nehezen lehetett volna megtartani a szülőotthont. Annak megszün­tetését a helyi lakosság egyértelműen a város vezetőinek a „nyakába” varrta. Ma már egy választási időszakban egyetlen vezetőre sem szavaznának a polgárok, ha ilyen veszteséget el tud tűrni. Pedig a Csók doktor által vezetett szülőotthon messze földön híres volt. Magam is tapasztaltam az intézmény emberközeli légkörét, hiszen a lányom 1971-ben ott született és tökéletes ellátásban volt részük. Visszatérve az előző gondolathoz, a mai vezetők sem tudnak mit tenni néhány rendelkezés esetében. A tanács normatív bevétele az állandó lakosság arányá­ban van meghatározva. Az öt Tolna megyei város közül Szekszárd kiemelésével 1200 forint/fő, majd Tamási, Bonyhád, Dombóvár és Paks 750 forint/fő. A számí­tást az 1985. január 1 -jei létszám alapján határozták meg, mely 18 745 (ma a vá­ros lakónépessége 25 ezer körül van). A különbözetre 1985 óta a város nem kapott egyetlen fillért sem. Egyértelmű, hogy ez az elosztási forma hátrányo­san érinti a várost. Lehet hozni más példát is: A szakközépiskola létesítésénél a megyei tanács a fejlesztési bank által igazolt számla összegéből még mindig nem utalt át a város­nak 35 millió forintot. Ez a pénz azért járna a városnak, mert középiskola építésé­nél a helyi és a megyei források 50-50 százalékban osztódnak meg. Messze távolodtunk a Dunától. Pedig a parton béke honol. Ragyogóan süt a nap, a bárkán vidáman mérik a halat, a vízi rendőrök rocsója néha elindul és vé­gigpásztázza a folyót. Azt mondják, mostanság mintha tisztább lenne a víz is. Annyi bizonyos, hogy a paksi halászok elindultak kecsegézni egy évvel a nagy hal kifogása után - ame­lyik a szerencsétlen szállítás miatt Budapestre utaztában elpusztult -, és nem fog­tak annyit, amit vacsorára megfőztek volna, ha kecsegepaprikást szerettek volna enni. Elmerengek azon, hogy Kiss István kétszeres Kossuth-díjas és Rácz Zoltán épí­tész barátom egy különleges, építészetileg is kiemelkedő parkot szeretnének lét­rehozni. Ahogy mondják, messze földön híres munka lenne, ha... Már a mánál és a jövőnél tartunk. Paks város tizedik évében. Mert-------------------------------------------------------------------város lett csak azért is - ez a mondás Miskolczi Miklós írótól ered, aki Dunaújvárosnak szentel ezzel a címmel egy köny­vet. Igen, a várossá válás nemcsak anyagi javakból áll. Az ottlakók alkotják a vá­rost. Számomra ez a legfontosabb. Hiába lenne itt minden szupermodern, akkor sem biztos, hogy a szellemiség megtelepedhetne, tapasztalatom szerint sok-sok magyar városban nincs szellemiség. Elfelejtettek karaktert teremteni, el­felejtkeztek az emberekről... arról, hogy megteremtsék a város közösségét és ne maradjanak meg 30-40, vagy akár 100 ezer egyed egymás mellett élésének szintjén. (Folytatjuk) HAZAR JÓZSEF Új kiállításra készül a Munkásmozgalmi Múzeum Az 1950-es évek első félét, a sztáliniz­mus magyarországi időszakát felidéző kiállításra készül a Munkásmozgalmi Múzeum. A tárlat nem vállalkozik majd a korszak társadalmi, politikai, gazdasági életének teljes körű áttekintésére, célja, hogy a sztálinizmus hazai megnyilvánu­lásait, jellegzetes vonásait mutassa be il­letve érzékeltesse a tárgyi emlékek, a fennmaradt dokumentumok segítségé­vel. Horn Emil, a bemutató rendezője az MTI munkatársának elmondta, hogy ha­zánkban most állítanak össze először ilyen jellegű tárlatot. Az intézmény a leg­újabb kori magyar történelemre vonatko­zóan a leggazdagabb tárgyi anyagot mondhatja magáénak, s így lehetősége van arra, hogy sajátos múzeumi eszkö­zökkel villantsa fel a Rákosi és Sztálin ne­vével fémjelzett éveket. Nem az időrendet követi majd a feldolgozás: a tárgyak egy­másmellettiségével, tematikus csoporto­sításával a kor sajátosságait a hétközna­pok tükrében kívánja visszaadni, érzé­keltetve a személyi kultuszt, a hibás gaz­daságpolitikát, a törvénytelenségek és üldöztetések világát, az általános bizal­matlanság légkörét. Az elképzelések szerint a bemutató egyik témakörében, a személyi kultuszra utaló tárgyak, fotók, írásos dokumentu­mok között lesz látható egy válogatás azokból az ajándékokból, amelyek Rá­kosi Mátyás 60. születésnapjára készül­tek, s amelyek részben a Munkásmoz­galmi Múzeum birtokában vannak. Kiál­lítják majd annak az egykori, 11 méteres monumentális Sztálin-szobornak egy darabját is - a szobor csaknem egy mázsát nyomó jobb kezét -, amelyet a közelmúltban vett meg egy magángyűj­tőtől az intézmény. Magyarkeszi a magyarkeszieké A tanácsülés dönt Levetek ide is, oda is A Magyarkesziben uralkodó közálla­potokról, ezen belül Gábor József ta­nácselnök és Vida Péter vb-titkár viszá­lyáról írtunk „Magyarkesziben mindig történik valami” címmel az 1988. október 8-i számunkban. A községből előtte is jöttek már levelek hozzánk és a megyei tanácshoz, talán valamivel nagyobb számban, mint más közséből. Utána pedig megindult a leve­lezés a cikkben szereplő témákról és személyekről. Bay Endre, a megyei tanács személy­zeti osztályának helyettes vezetője vezet­te azt a vizsgálatot, amit tulajdonképpen Vida Péter indított el. Ennek eredményé­ről szerkesztőségünket is tájékoztatta, majd jelen lehettünk azon a végrehajtó bizottsági ülésen, ahol erről a testületet is informálta. * Az első levél a községi pártszervezet­nek szólt. Ebben Vida Péter kérte, hogy tűzzék napirendre a közte és az elnök kö­zötti megromlott munkakapcsolatot. Többek között azt, hogy az elnök hatás­körét túllépve tudta és beleegyezése nél­kül intézkedett, arra inspirálja a szak- igazgatási szerv dolgozóit, hogy azok a kiadományozási előírás megszegésével, nevében, több esetben jogszabálysértő módon, a tudta nélkül felszólításokat, letiltásokat küldött ki. Ezek miatt a vb-tit- kár a „szakig, szerv jogszerű irányításá­ban gátolva van”, hiszen jogkörét folyton és tendenciózusan elvonja az elnök. Kertész István párttitkár, a termelőszö­vetkezet brigádvezetője, egyúttal a ta­nács vb tagja és társadalmi tanácselnök­helyettes ezt nem vállalta, hiszen a párt- szervezeteknek nem dolga a tanács ügyeiben dönteni, és módja sincs arra, hogy a szakmai munkát megítélje. Éppen ezért a levelet megküldték Tamás Ádám- nak, a megyei tanács elnökének. Természetesen a pártvezetőség meg­tette azt, amit kötelessége volt. Mint a kí­sérőlevélből kiderül az utóbbi fél éven több esetben próbálták megbékíteni a tanácsi vezetőket, négyszemközti, majd együttes megbeszéléseken, a városi pártbizottságnak is jelezték a problé­mát, akik szintén „leültették” a tanács ve­zetőit többször is, de minden eredmény nélkül. A megyei tanács elnöke a lefolytatott vizsgálat alapján válaszlevelet irt a párt- titkárnak. Az összegzett vélemények alapján meg lehet állapítani írja: „A kiala­kult vezetők közötti megromlott kapcso­latért mindketten felelősek. A torzsalko­dásnak és hatásköri elhatárolódás kere­sésének a tanácsi munka végzése, a tes­tületi tagok, az egész község látja kárát. A testületi ülések a két vezető küzdelmé­nek terévé váltak. A személyeskedések egymás tetteinek gyanakvó vizsgálata, félremagyarázás, esetenként az illeté­kesség vitatása jellemző. Tényként álla­pították meg, hogy Vida elvtárs 1987. au­gusztus 1 -jétől amíg egy évet töltött a vb- titkári tisztségben és 1988-ban - közel három hónapos betegsége után - már elpályázott, és bíztató ígéretre építve, nem vett részt teljes energiával a munká­ban. Csak pályázata elutasítása után a idézett időpontban (szeptember 30-án) kérte, hogy a tanácselnök jogköreit ne vonja el. Megromlott munkakapcsolatuk rende­zése, helyreállítása megítélésünk szerint nehéz feladat, az állapot fenntartása vi­szont megengedhetetlen - írja többek között a megyei tanács elnöke. Tájékoztatásul azt is közölte, hogy ok­tóber 26-i keltezéssel ismét levelet kap­tak a községből, amelyet Kukucska László és még 33 helybeli lakos írt alá. Az aláírók újabb vizsgálatot, az újságíró be­vonását, falugyűlés összhlvását, a titkár lemondásának megakadályozását kérik. A végrehajtó bizottsági ülésen Bay Endre a megyei tanács képviseletében minden levelet ismertetett. Ezt követően mintegy két és fél órán keresztül a két ve­zető egyebet sem csinált, mint illusztrá­cióját adta mindannak, amit a cikk és a vizsgálat megállapítottak. Vita, vádasko­dás, gyanakvás mindkét részről, magnó­ra felvéve. Most, hogy már tudják, hogy a „háború" élesben megy és vagy egyikük, vagy mindketten elkerülnek jelenlegi posztjukról, még mindig nem a megértés, a kompromisszum útját keresik, hanem éppen ellenkezőleg, győztesen akarnak maradni a „csatatéren”. A már most is vesztes felet úgy hívják: Magyarkeszi. Ahonnét más levelek is érkeztek. Két névtelen, amelyekkel nem érdemes fog­lalkozni márcsak azért sem, mert tartal­mukban azonosak a másik kettővel. Eze­ket aláírták ugyan, de a kimerítő és évek óta tartó helyi háborúk miatt úgy döntöt­tek, hogy kilétük mindaddig maradjon ti­tok, amíg „igazi változás” nem lesz a köz­ségben. A két név valódi, ennek utánajártunk, de kérésüket tiszteletben tartva idézünk belőlük, mostmár csak tartalmilag. Jogos a kiváltság érzése a tanácson dolgozók részéről, hiszen a termelőszövetkezet­ben is hajlamosak figyelembe venni pél­dául az előre leadott húsigényeket a kényszervágáskor. Miért kell Magyarke­sziben egy-két évente vb-titkárt cserél­ni? Azért, mert a tanácselnöknek egyik sem felelt meg. „Ha évek óta nem .volt szabadságon - mint nyilatkozta - ho­gyan épült fel a háza Tamásiban és mi­ként jut ideje vadászni? Csak nem mun­kaidőben?” - kérdezik a levélírók. Tanul­ságokat is megfogalmaznak: „Nekem az a véleményem, hogyha egy vezető nem tud elmenni szabadságra, mert nem meri a feladatokat rábízni a beosztottaira, nem való vezető beosztásba.” „Vagy olyan beosztottakat vesz maga mellé, akik önálló feladatra alkalmatlanok?” „De, én úgy gondolom és tudom - írja egyikük -, hogy a magyarkeszi emberek sem bu­tábbak a többi falusi embernél.” Ez utóbbi megjegyzés teljesen biztos ténymegállapítás. Ide kívánkozik ugyan­akkor a végrehajtó bizottság összetételé­nek ismertetése, a nevek jelen esetben mellékesek, a faluban úgyis ismerik őket. Tagja tehát a testületnek a két inkriminált vezető, a tanácsi intézmények élelme­zésvezetője, az útfelügyelő. Mindezt nem magamtól vettem észre az ülésen, hanem Kertész István, párttit­kár vb-tag tette szóvá, mondván, hogy ő itt az egyetlen a tanácstól független em­ber. A két tanácsi beosztottól nem igazán várható el, hogy állást foglaljanak, jelen esetben a főnökeik viszályában. Más esetekben is kétséges, hogy tudnak-e, akarnak-e, képesek-e és ha igen, melyik tanácsi vezetővel ellentétes álláspontot elfoglalni. Az összetétel tehát több, mint furcsa. De, hát ez igazán nem különle­gesség, hiszen például a szekszárdi ta­nács v. b. is határozatképes akkor, ha ott van a négy tisztségviselő és három ta­nácstag. Mindezek alapján az újságírónak is van kérdése. Mi indokolja, hogy húsz kö­rüli tagot számláló tanácsok esetében még külön végrehajtó bizottság működ­jön? Mi akadálya annak, hogy egy ekko­ra testületet akár havonta össze lehes­sen hívni? A kérdés nem költői, tehát válasz is van rá: semmi. A levelekben feltett kérdésekre pedig nem az újságírónak kell válaszolni, ha­nem a magyarkeszi tanács tagságának. Hogy miért, arra korábbi írásunk is vá­laszt adott, de benne van a megyei ta­nács elnökének levelében is. „...az a vé­leményem, hogy az ügy elbírálása az 1988. november 9-i vb-nek, majd pedig a december 16-i tanácsülésnek a felada­ta.” Nemcsak feladata, de kizárólagos jogköre is a tanácsnak, hogy tisztségvi­selői sorsáról döntsön. Elvégre Magyarkeszi a magyarke­szieké. IHÁROSI IBOLYA Uj telefonközpont Szolnokon * Befejeződött a Magyar Posta legnagyobb - egymiUiárd forin­tos - idei beruházása, a tizenöt­ezer vonalkapacitású központ építése. A minden részletében korszerű, új távbeszélőközpont kapacitása éppen a duplája a már rég elavult réginek. Szol­nok telefonellátásának javítá­sán kívül lehetővé teszi, hogy Jászberény, Martfű és Újszász előfizetői is csatlakozzanak az országos távhívóhálózathoz. *

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents