Tolna Megyei Népújság, 1988. november (38. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-19 / 276. szám
1988. november 19. TOLNA \ _ NÉPÚJSÁG 5 ■BBBBHaMMIHHBHi Élnek, ahogy élnek Lápafőn. A szóbeszéd és az újság, úgy mondják napról napra változik. Hol előrefut, esetleg elidőz, elmarad egy ideig az eseményektől, de olyan soha nem fordult elő, hogy valami módon ne tükrözné a jelent. Meglehet, nem mindig a valóság hű másaként, de torzítása, nagyot mondása, vagy elhallgatása is sokat mondhat az utókornak. No és az élesszemú kortársaknak... Ezen a tudomány által talán lekicsinyelt, kevésbé egzakt és körülhatárolható szemüvegen keresztül szemlélődünk. Miközben egy évekkel ezelőtt halálra ítélt község sorsát, a mindenkori megtartóerőt és a közösségi mágnest jelentő értelmiséget, kilátásait, megmaradt egyetlen képviselőjét kutatjuk fel, egy érdekes változásnak, a közelmúlt történelmének furcsa megméretésének lehetünk tanúi. Lápafő. A megye „viharsaroknak” nevezett zugában fekszik, lakossága soha nem haladta meg az ötszázat, a mai falufejlődésnek megfelelően 280-an lakják. Szakos és Várong között átmenő szerepet tölt be, utóbbival évtizedeken át szimbiózisban élt. Önálló tanácsa 1966-ig volt, majd Vá- ronggal került közös közigazgatásba, a székhely azonban Lápafőn maradt. A nagy településrendezési koncepció idején, 1970-ben mindketten Szakosra házasodtak, ettől kezdve azonban felcserélődött az egyforma nagyságú és súlyú két szomszéd szerepköre. A jövőt és egyetlen kapaszkodót adó termelőszövetkezet központja ugyanis Várong lett. Érdekes fellapozni a Tolna Megyei Népújság régi számait, 1965 óta milyen hírt ad az újság a megyeszékhelytől több mint hetven kilométerre lévő faluról. „Egy nap Lápafőn” címmel 1965. október 6-án az alábbi híradás szól róla: „Két gyerek poroszkál az utca közepén, azzal szórakoznak, hogy az úttestre kihullott gesztenyékkel fociznak, passzolnak egymásnak, és jól irányzott rúgással küldik az árokba. A tanácsház utcáján traktor kapaszkodik fel és fordul el jobbra, Szakos felé... Más mozgást nem látni, a délidő álmosítóan telepszik a falura. Kihalt a termelőszövetkezet székháza is, csupán a kis kapun belül dolgozik két férfi. Téglajárdát raknak le. Bent csak egyetlen adminisztrátort találni. Jó középkorú férfi érdeklődik, hol, merre van az elnök.- Borjádra ment a traktorokhoz. Elmúlt már dél, most már talán megjön... Tán egy negyedóra telik el, megérkezik Simon Ferenc. A gyenge téeszekről is akarnak írni? - kérdezi tréfásan, majd komolyra fordítja a szót.- Ugye, milyen szép napos időnk van? Ma be tudtuk volna fejezni a burgonyaszedést. Hogy miért nem fejezzük be? Egész éjjel esett az eső... Igaz, végezhettünk volna korábban is, ha ma egy hete nem törik el a kiszedőgép fogaskereke. Úgy vásároltuk a gépállomástól. De mivel már minden ilyen gépét eladta, nem tart ilyen alkatrészt. Próbáltunk kérni a szomszédos szövetkezetektől. Nekik sincs. Akkor telefonáltunk Szekszárdra, az Agrokerhez. Ott sem volt fogaskerék. Budapesten a gépellátónál szintén nem volt. Szerencsénkre ott mondták, hogy próbálkozzunk Nyíregyházán. így pénteken táviratilag rendeltünk meg kettőt...” 1966. február 20. Élménybeszámoló a nőkongresszusról. „Lápafőn a nőkongresszusról tartott élménybeszámolót csütörtökön este Takács Mi- hályné, a nőtanács megyei titkára... A minisztertanács elnökének kongresszusi felszólalásából idézve beszélt a földkerekség valamennyi asszonyának gondjairól, a háborúról és a békéről.,. A község vezetői beszéltek az idei év községfejlesztési tervéről, s ezen belül a község, a művelődési otthon és a középületek környékének parkosításáról, szépítéséről. Takács elvtársnő javasolta, hogy a művelődési ház udvarán a fiatalság részére építsenek táncteret. A község vezetői ezzel kapcsolatban elmondták panaszukat. Maholnap nem lesz fiatalság Lápafőn. Kevés a születés és a házasságkötés. Az elmúlt évben két házasságkötés volt, de ez sem hoz szaporodást, a fiatalok elköltöznek a községből." A hetvenéves KISZ-propagandista címmel 1967. március 4-én ezt olvashatták: „A lápafői Sütő Sándor bácsi méltán büszke lehet arra, hogy ez idő szerint ő a megye legidősebb KISZ-aktivistája. Az idén hetven éves és a fiatalok kérésére újból elvállalta a KISZ-szervezetben a propagandista tisztet... A falu művelődési háza, ahogy Sütő bácsi elmondta, pontosan megfelel a 400 lelket számláló falu igényeinek. De a Déryné Színház társulatának nem. Nekik nagyobb szabad tér kellene, ott nem tudnak előadásokat tartani. Máshonnan művészeket hozni meg olyan költséges lenne, hogy a bevétel nem fedezné az általuk kért összeget. így a televízión kívüli szórakozási lehetőséget is a fiatalok biztosítják. Évente egy-két alkalommal, de előfordul, hogy három alkalommal is tarkaestet rendeznek. Szerepelnek verssel, vidám jelenettel, tánccal. Ilyenkor a falu apraja-nagyja elmegy a művelődési házba.” 1968. március 17. „Az Ígéret útja... Lápafőt a Somogy megyei Igallal összekötő út. Eddig ugyanis mindig csak ígéretet kaptak a község vezetői arra, hogy az ősszel-tavasszal járhatatlan földutat a Tolna megyei részen is lekövezik. Az összekötő út kiépítése már csak azért is indokolt lenne, mert így jelentős kerülő egy-egy kaposvári utazás, ahova a községbeliek szakrendelésre járnak, teljes napot vesz igénybe.” Regény dióhéjban 1970. március 8-án. „... Amikor Sütő Andrásné részére a postás kézbesítette a Népköztársaság Elnöki Tanácsa levelét, sírva fakadt a tanítónő asszony, akit ritkán láttak sírni, pedig az öregség beköszöntével a betegség sem kerüli el a házat... Lápafő elmúlt 25 évének minden alkotásában benne van a keze. Új iskola, megújult orvosi rendelővel bővült a tanácsháza, háza van és új háza a kultúrának. Új, sárbafúlás nélkül járható járda, tűzoltószertár, autóbuszváró, az, hogy villany világít, hogy gazdag a községi könyvtár, hogy míg 1936-ban egy gyerek jutott innen az értelmiségiig, ma nemcsak addig jutnak el a fiatalok, hanem azon túlra, az egyetemekre, főiskolákra is...” Lám, az idő paradoxona. Ma kevesen kerülnek innen a felsőbb iskolákig, a kitaníttatott emberek pedig pánikszerűen igyekeznek tovább. Ezért is volt könnyű dolgunk, amikor diplomás embereket kerestünk Lápafőn. Az értelmiséget a mai napig ketten képviselik ebben a faluban, igaz, mint hallottuk, a tanárnő átmenetileg telepedett le csupán. Épül a családi házuk Dombóváron. A több szállal is ide kötődő Kardos László, a várongi termelőszövetkezet elnöke azonban úgy tűnik, hosz- szabb távon számol a maradással.- Itt születtem és az iskolák elvégzése után visz- szakerültem. Nagy volt akkoriban a szakember- hiány a téeszben, mindjárta mélyvízbe dobtak. Ma örülök ennek. A feleségem is idevalósi és bár felépítettünk egy házat Dombóváron, itt maradtunk a szülőknél. - Saját készítésű házipálinkát tölt és az asztalra gyönyörű áttetsző kocsonya kerül. Nem bosszankodik azon, hogy váratlanul, vasárnap délelőtt zavarják, megszokta már.- A téesz vezetői majdnem mind bejárnak, úgyhogy ha hirtelen baj van egy állattal, nekem telefonálnak. Helyben vagyok és talán jobban látom a gondokat. Előnye és hátránya is van ennek. Nem szívesen vállalta annak idején az elnökséget. Nem mintha a nagynevű előd, Tancsik Jóska bácsi után az elvárástól, felelősségtől félt volna. Főállattenyésztőként akkor jó eredményeket tudhatott magának és a tehenészeti telep akkor még saját erőből való felépítése nem teremtett kecsegtető pénzügyi helyzetet. A választást 1984. március 8-án tartották, ragaszkodott ehhez az előd, mert huszonöt évvel ezelőtt pontosan e napon szavaztak rá a szövetkezeti tagok. Az ő irányítása alatt egyesült egyébként 1968-ban a lápafői és a várongi téesz, együttesen sem haladta meg a földjük az 1500 hektárt. Boldogultak és boldogulnak azóta is. A munkalehetőséget és a településnek az egyetlen biztos támaszt jelenti a szövetkezet. Amint másutt tönkretehet egy települést a rosszul gazdálkodó és politizáló téesz, úgy a halálraítélteket megmentheti a jövőnek.- Gyürűfü sorsára jutottunk volna, ha a hetvenes években nem történik meg a betelepítés. Alföldi nagycsaládok érkeztek, vették meg az üres házakat kedvező OTP-vel, a téesz segítségével. Eza réteg azonban nem hasonlított az itteni gazdálkodó parasztokhoz, sokan tovább is álltak rövid időn belül. Egy kicsit ennek az öröksége, hogy ma is van egy része a tagságnak, akik a 25 mázsa kukoricát már előlegként eladják, aprójószágot sem tartanak, a paprikát a boltban veszik... Azt pedig teljesen kilátástalannak tartja, hogy az újabb törekvések szerint a szövetkezeti, nagyüzemi gazdálkodás helyett a magánszférában, önállóan boldogulnának ezek az emberek. Úgy tűnik, a paraszttá váláshoz is több generáció kell, hasonlóképpen más átrétegződéshez. Igaz, ma már csak azok jönnek többségében, akik pontosan tudják és vállalják a gazdálkodással járó fáradságot munkát Az elvándorlási hullámmal szemben, bár jóval szerényebb mértékben, de városokból is érkeznek ide. Nem hivalkodva, csupán mellékesen elejtett megjegyzésekből áll össze a kép, mivel járul hozzá mindehhez a szövetkezet- Nagy harcok árán, annak idején a téesz kezdeményezésére alakult meg az óvoda. Az illetékesek már majdnem hajba kaptak, amikor Józsi bácsi elővette a minisztériumi levelet... Két éve nagyon lecsökkent ugyan a gyerekek száma, ma tizenöt körüli, de 50 ezer forinttal támogatjuk, a dadát is fizetjük az óvodában. De mondhatom a vízhálózatot hétfő esténként a videót vagy a várongi mozit amit ingyenesen látogathatnak a helyiek. Ötven jegyet vesz meg minden előadásra a szövetkezet másként ráfizetéses lenne, nem üzemeltetné a vállalat Aztán tápboltot nyitottak, munkahelyi büfét üzemeltetnek, hogy ne ejtsen senkit kísértésbe a vegyesbolt féldecis kínálata, kedvezményes fuvarral és olcsó áruk boltjával igyekeznek a nem túl magas átlagkeresetű családoknak segíteni. Ez utóbbi kezdeményezés olyan jól sikerült, hogy a szomszédos Szakosról is gyakran járnak át a pedagógusok bálabontáskor. Ez a kapcsolat egyébként egyirányú, az iskolások utaznak a székhelyközségbe minden reggel. De miért is várnánk az értelmiség, pedagógusok, gazdászok összetartását, ha külön-külön se nagyon jellemző.- Nem összetartó az itteni nép - halljuk a 44 éves elnöktől. - Mindenki hajtja a maga dolgát nincs idő egymásra. A vidéki értelmiség is ennek rendeli alá az életét. Pedig ma az agrárszakembereknek kellene átvenni a régi falusi tanítók szerepét... A folytonosság hiányzik. Nem ad és nem kap eleget a lakóhelytől az értelmiségi falun. Nem kell tehát csodálkozni:- Újságokból, szakfolyóiratokból tájékozódunk, mivel nem tudunk kimozdulni, vettünk egy videót. Minden évben két hetet a Balatonon töltünk. A fiunk középiskolás, a mezőgazdasági szakközépiskolában tanul Kaposváron, hát megvagyunk... Igaz, féllábbal Dombóváron. Nem azért, mert menni akarunk, de tudja, kiszámíthatatlan, hogy alakul. Ma vezetőellenes hangulat van az egész országban és ha jól mennek is nálunk a dolgok, azért nem lehet tudni. Hát igen. Az elmúlt időszakban még ha csak az önkényesen választott két évtizedet tekintjük is viszonyítási mércének, mindig egy irányba vezetett a falu sorsa. Egyre lejjebb. Hogy mégsem tűnik mindez olyan tragikusnak, mint számtalan puszta, kisközség életében, az kizárólag a termelőszövetkezet áldozat- vállalásának tudható be. Ami persze nem egyirányú jótétemény, nyilvánvalóan a gazdaság érdeke, hogy dolgozói, az ott élő családok a lehető legjobb körülmények között éljenek. A közelmúlt falusorvasztó politikája tehát csak felemásan hatott Lápafőn. így is magával sodorta az egykori termelőszövetkezetet, tanácsot, iskolát, kultúrházat, életben tartva egy szegényes klubkönyvtárat, és a közintézményeket is rövidesen el lehet sorolni. A büszkén emlegetett posta, ahova már közvetlenül lehet telefonálni, az óvoda, az elöljáróság épülete és a málló vakolatú református templom. Ma is bánják, hogy rossz mestert fogadtak meg tíz évvel ezelőtt mert alig készült el, máris repedezett, pergett a külső réteg. Aztán egy vegyesbolt, táp- és olcsó áruk boltja, mindez a lápafői embereket szolgálja... Hogy mit szeretne Kardos László leginkább, ha lenne, aki kívánságát teljesíti? Közösségeket ahol az eltérő érdekek, törekvések mellett is megtalálják helyüket az emberek. És talán a közösségek közösségét, azt hogy ne kelljen ma is azzal a szemlélettel szembenézni: élnek, ahogy élnek Lápafőn... Takács Zsuzsa
