Tolna Megyei Népújság, 1988. november (38. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-19 / 276. szám

■ 6 Képújság MÚLTUNKBÓL I- Az egyik gobelinképén a fekete keretből a fényre kirepülő, vidám szitakötőt látni, egy má­sikon mintha a lejtő - pontosabban emelkedő! - kényszerítené a fölfelé haladó formának - embermadárnak? -, hogy ívelő szárnya le­gyen. Sziszifusz küzdelmének kontrája?- Igen, igen. I- Sárgák, pirosak, kékek, szelíd erő. Az él­ményvágy, az aktivitás és végül a kék nőies­ség, a befogadás színe. így együtt: kiegyensú­lyozottság, derű.- Azt hiszem, valóban kiegyensúlyo­zott vagyok, nyugodt, de a munkához szükséges feszültség nem hiányzik belő­lem. Dehát nem is hiányozhat, enélkül az ember nem tudna szívvel dolgozni. Olyan ez, mint a viszonzatlan szerelem, mindig több feszültséget ad a beteljesültnél.- ...és már maga a gobelin, mint műfaj is több a díszítőművészetnél - mondom ezt úgy, hogy azért a díszítés jelekkel teli absztrakt rendjét, például a keleti szőnyegek ősi motí­vumvilágát lebecsülhetnénk. De a művészi önkifejezés lehetőségének elismerését azért is fontos hangsúlyozni, mert többen emlí­tették, például az ugyancsak budapesti Oláh Tamás, hogy ekörül néha még szakmai berkek­ben is vita van.- A közös kiállítás, így a kölesdi kö­zös fellépés közvetett célja ez is: bebizo­nyítani, művekkel kétségtelenné tenni a műfaj létjogosultságát. A „Gobelin 14” néven ismert csoportosulás tulajdon­képpen itt, Tolna megyében rázódott igazán össze. I - Mint alkotóközösség?- Semmi előre meghatározható, piros vonallal meghúzható szellemi, eszmei cél nincs. Legfeljebb annyi, hogy az ember igyekszik határozott választóvonalat húz­ni az igényesség és az igénytelenség kö­zött... Mi inkább azt reméljük és a tárla­taink is azt fejezik ki - szándékunk szerint -, hogy milyen solfélék is vagyunk. Ez a közösség, ha így nevezhetjük, lazább szálakkal, de szabadon kapcsolódik egymáshoz, amelyben talán nem is a szűkén vett szakmai, hanem az emberi kapcsolatok a meghatározók. Az a tény, hogy most már néhány éve rendszere­sen találkozhatunk itt, Kölesden, és nem­csak a gobelinesek, de festők, szobrá­szok, sőt, legújabban író emberek is. Megismerkedünk egymással, számon- tartjuk egymást, barátságok szövődnek. I - ...és éppen ez jelenti a legtöbbet.- Igen, ez jelenti a legtöbbet. És persze azt is, amit a fővárosi hajszoltságban, a protokolláris kiállításmegnyitókban nem mindig talál meg az ember. Emlékszem a tavalyi, kölesdi kiállításon Erzsiké, Fertő­szögi Béláné szavaira. Akkor is azt érez­tem, hogy a munkák mögött emberekről és embereknek beszélünk... Talán ezért volt olyan fontos számomra, hogy szülő­földemen, Budafokon mutatkozhattam be először. Ehhez hasonló, nagyon jó ér­zés itt Kölesden, Tengelicen, Bogyiszlón töltött el.- Jörge Semprum egyik regényében, ha jól tudom, a Nagy utazásban kap igen erős hang­súlyt, hogy az ember a maga alkotta dolgaival - szoborral, képpel, írással, de mással is - nemcsak közölni akar valamit másokkal, ha­nem el is akar jutni hozzájuk. Hogy szinte sze­mélyes köze legyen a másikhoz.- Ezért is élmény itt lenni, és én ezért sem szeretek elvontan csak a „műről” beszélni, az azt létrehozó ember ismere­te nélkül. Bármit csinál, az az édesgyer­meke. Nagyon fontosak az emberi vonat­kozások. A képzőművészeti gimnázium­ban Perc Józsi Jenő és Szkok Iván voltak azok a tanáraim, akikkel nagyon jól tud­tam beszélgetni, a főiskolán Szilviczky Margit, Eigel István, Plesnivy Károly vol­tak rám nagy hatással. Szkok Iván a kor­rektúrái közben valósággal kivesézett. Ő volt az, aki rádöbbentett arra, hogy a fontos és kevésbé fontos dolgok közt vá­lasztani kell - és nekem kell megtanul­nom dönteni! Ö volt, akik rákérdezett: mi bajod van? És azt is, miért vagy te jeles ebből vagy abból a tárgyból - kárára annak, amire a képességeid szerint kon­centrálnod kellene? I - Nem vált ezzel az ördög ügyvédjévé?- Elgondolkodtatott. Mindenesetre - talán mindettől függetlenül is, nem tudom - nagyon fontosak számomra az igazi barátok, a család. A szűkebb közösség. Csak felnőtt fejjel jöttem rá, milyen sokat jelentettek a beszélgetések édesanyám­mal még gyermekkoromban. Ahogy a tésztát gyúrta. Fiatalon ismertem meg Pétert, a férjemet is, néha ma is hosszú órákig beszélgetünk.- Férje, Török Péter, fiatal szobrászművész, a Képzőművészeti Főiskola fiatal docense, az ön munkái megjárták már az NSZK-t, Fran­ciaországot, Budapest, Szombathely, Dombó­vár, Szekszárd, Kölesd, Szirák, Szeged kiállító­termeit, mind a ketten sikeresek, föltételezhe­tő, hogy baráti társaságnak, kapcsolatoknak sincsenek szűkében. Ugyanakkor a gobelinké­szítés nagyon magányos, szövőszékhez kötött foglalatosságnak tűnik. Türelempróbáló, ma­gányos robotnak.- Ez valóban így van, sokat ülünk a szövőszék mögött. Talán ebből is adó­dott, hogy 1985 óta minden hónap első péntekén találkozunk a Fészekben egy kis kötetlen beszélgetésre. Ami a sikert il­leti, én 1979-ben diplomáztam az Ipar- művészeti Főiskolán, gobelinszakon, és sorra nyertem a pályázatokat egészen 1984-ig. Amikor ez a folyamat egyszer csak megszakadt. Amikor egyszer csak újra kellett értékelni minden addig vég­zett munkámat. És csak magamban ke­reshettem az okokat. Í- Hogy miért találtatott egyszeriben köny- nyűnek?- Igen, hogy valóban kevés, amit addig csináltam. És csak munkával válthattam meg magam, és szükség volt arra is, hogy legyen időm bizonyos dolgokat vé­giggondolni, meditálni is. Ehhez egye­düllét kellett. A munka, ez a munka nem tesz abban az értelemben magányossá, ahogyan ezt a szót értelmezik. Aztán ott volt a házasság, jött a gyerek - és a kicsi is nagyon sokat formál az emberen. Ta­lán erre az időszakra esett az is, amikor fölmerült bennem a kérdés, hogyan ma­gyarázzam meg a világot a cseperedő gyermekemnek, hogy a világ szép és jó legyen számára, de a lábán is megálljon, a csalódásokra is fel legyen készülve. I- Hát persze ennek az élettel járó kettőség­nek az ellentmondásosságát nem lehet áthi­dalni. Mintha az érthető szülői elfogultságban volna egy kis maximalizmus is - ami tán szak­mai ártalom...?- Néha tényleg vádolom magam, hogy nem vagyok elég türelmes anya, türel­mes szülő. Szkok ugyan azt is megma­gyarázta, hogy nem lehet mindent töké­letesen csinálni. I- ...És ha véletlenül elhinnénk magunkról, hogy amit csinálunk az mind tökéletes, nem volna több önbecsapásnál.- ...Igen, és ezzel én sem áltatom ma­gam. Fia feszültség, idegesség halmozó­dik föl bennem, meg tudom beszélni a férjemmel. Van, amikor hangosan ki­mondva érzem csak, hogy az a gondolat az enyém. Vannak, amiket soha nem szoktam kimondani.- Soroljuk csak idea képzelet munkáját, ép­pen a gobelin ürügyén. Ahogy hallottam és lai­kusként is sejtem, nem lehet könnyű végig „fej­ben tartani” a véglegesnek szánt formát - tehát magát a képet hiszen abból mindig csak egy-egy részletet látni.- Egy csíkot. Ahogy haladunk előre a szövéssel. Azért készül a leendő képről tervvázlat is, de a szín, a forma később, menet közben változhat. Nagy méretek­ről van szó, az igazi, klasszikus gobelin három-négy négyzetmétereseknél kez­dődik. Valóban az egészet kell látni, a terv csak egy mankó. Atervről színes diát készí­tünk, amit rávetitünk a leendő szőttesre. A gobelin tulajdonképpen síkplasztika, sok­szor hosszú hónapok munkájával készül egy-egy darab. Rendkívül munkaigényes. Fia elkészül, akkor is csak úgy teljes, ha a tér is meg van komponálva körülötte. Ez alatt a tér alatt egy belsőépítészetileg meg­határozott, a kép hatását erősítő, ahhoz il­leszkedő teret kell érteni.- Laikus szemmel különösnek tűnik maga az alkotófolyamat, a munka. Eltervezünk vala­mit, vázlatunk, képünk van a végső célról, egész mégis olyan, mintha egy keskeny résen láthatnánk az erdőt magunk körül, és legfel­jebb egy térkép alapján tájékozódhatnánk. A gobelinkép hosszú ideig készül, minden arra csábít, hogy az ember eltérjen az eredetitől. Módosítson, javítson - kitaláljon még valamit.- Az utóbbi időben mintha mindig az első tervhez ragaszkodnék...- Eszembe jut egy zenei példa, Beethoven nagyon sok változatot készített, azt hiszem, ő volt az, aki valamelyik híres szimfóniájának - kilencediknek? hetediknek? - a kotta vázlata it, a változatokat egymásra préselődve találták meg a kutatók. És amikor óvatos aprómunká­val eljutottak a legelső vázlatig - kiderült, hogy szinte kottáról kottára egyezik a végleges, a ví­vódva megszült utolsó változattal.- Mivel hangsúlyozni keli, hogy a go­belin síkplasztika, a határozott elképze­lés kialakításához, de a változtatáshoz is nagyon jól kell ismerni, hogyan visel­kedik a választott szín, a fonal, az anyag. Flogyan verődik vissza a felületről a fény, hol lesznek saját vetett és önárnyékok - a fény, a fonalak összjátéka hogyan hoz­za mozgásba a formát. Szándékom sze­rint igyekszem nagy szerepet szánni a fénynek, sőt a napszakok váltakozására is építhetünk. Valószínűleg képi memória is kell ehhez, de hát tulajdonképpen az a helyzet, hogy amíg nincs megoldva egy probléma, addig nem is tudom kiverni a fejemből. Többségünk így lehet ezzel. Aztán ha már elkészül, én például már nem is érzem annyira a magaménak.- Ahogy itt Tengelicen, az alkotótáborban a kollégáitól hallom, Magyarországon csak nyolcvan-száz „hivatásos” gobelines lehet, Kölesd és Tengelic nagyjából az utóbbi másfél évtizedben végzetteket „hozta össze”. A 14-es szám emlékeztet ugyan arra, hogy „Gobelin 14” csoport első, e néven szereplő kiállításán hányán vettek részt, de Tordai Aliz írja, hogy a szám Jean Gobelin 1440-ben alapított fonal­festő műhelyének évszámát is felidézi. De va­jon a közönség mennyire ismeri a gobelint, kü­lönbséget tudunk-e tenni műalkotás és férc­munka között? .. - A kézzel szőtt falikárpit történetéről Örsi Zsuzsa tud a legtöbbet, aki szakok­tatónk, tanmühelyvezetőnk volt a főisko­lán. I- Ha a keleti szőnyegekre gondolok, évezre­des lehet a múltja. Ugyanúgy a nagy európai kultúrkörök - a görögség, Róma volt a közvetí­tője?- Igen, de Európa Flandriát és Fran­ciaországot tekintheti a klasszikus mű­helyének. Ősei közt ott van Egyiptom is. Kedvenceim a reneszánsz gobelinek. Mostanában ismét vonz a keleti orna­mentika, amit persze egy átírt, saját motí- vumrendszerként próbálok alkalmazni, és ehhez tartozik a zene is. A japán és az indiai szitárzene - szépségük talán a le­tisztultságukban, egyszerűségükben rej­lik. De hogy mennyire ismerik, értékelik a gobelint...? Nem szerencsés és igencsak félreérthető az árából kiindulni - néha óriási összegek hangzanak el a riportok­ban, interjúkban -, laikusnak nem mond sokat a belefektetett energiáról. I- Az időre, a szövőszékhez kötött, hónapo­kon át tartó görnyedésre gondol?- Megszokni se könnyű. De én nem er­re, nem is csak az időre, hanem a bele­fektetett szellemi energiákra gondolok, amit olyannyira hajlamosak vagyunk le­becsülni.- Itt, Tengelicen találkozhattam először Örsi Zsuzsával, akiről már esett szó, Hauser Beátá­val, akinek a régi Budapestet felidéző, kilenc hónapig készülő falikárpitját egy nagyszabá­sú canberrai kiállításra ajánlotta föl a Művelő­dési Minisztérium, Nyerges Évával, akinek a munkái közül - akárcsak Hajnal képei közül - az Egyesült Államokba is eljutott néhány, Oláh Tamással, aki reklámgrafikus is, Remsey Fló­rával, a neves gödöllői müvészcsaládból, a győri Gyimesi Ildikóval és a többiekkel, - fes­tőkkel és festőférjekkel, grafikusokkal és szobrász-feleségekkel. Eszembe jutnak Tordai Aliz a Gobelin 14-ről leírt, most már erre a tá- gabb közösségre is érvényes szavai: „Egy fo­nal mindig szakadóbb, mint tizennégy fonal, összesodorva.” így érzi, Hajnal?- Azzal a reménnyel együtt, hogy jövő­re ismét találkozhatunk ugyanitt - minél többen. Kezdjük már mindennapi esemény­ként kezelni, hogy különböző fórumokon olykor igen élesen fogalmaznak a felszó­lalók, s esetleg „kellemetlen” kérdéseket tesznek fel. Azt is hiszem, hogy ezzel együtt kezdi elveszíteni aktualitását a régi mondás: „Szólj igazat, s betörik a fe­jed”. Régebben mind a kettő előfordult számtalanszor. Az olykor élesen fogal­mazott kérdésre azonnal, a helyszínen kellett választ adni az illetékeseknek, s az is igaz, hogy néha betörték az igazmondó fejét. így volt ez például nem egyszer Szekszárd rendezett tanácsú város ese­tében is. A város vezetői a képviselőtes­tületi üléseken adtak olykor kényszerű választ, és ismerték el, vagy vitatták az in­terpelláló igazát. De még itt is valóságos bombaként robbant 1920. március 17- én dr. Fehér Lőrinc interpellációja „a vá­ros ügykezelése körül észlelt szabályta­lanságok vizsgálata" címszóval. Dr. Fehér Lőrinc elmondotta, hogy a város nem készítette el még az 1917-es zárszámadását sem, és folyó évben sincs jóváhagyott költségvetése, ugyan­akkor az ideiglenesen alkalmazottak száma messze meghaladja a háborús időkét, amikor a véglegesítettek többsé­ge a fronton teljesített szolgálatot. Rosz- szallásként közölte azt is, hogy az alkal­mazottak bére túl magas, s az általuk esetenként benyújtott útiszámla az elfo­gadhatónál lényegesen magasabb. „A város háztartásában nyoma sincs a taka­rékosságnak” - mondotta, majd így foly­tatta: „Tudtommal a város azért tart há­rom lófogatot, hogy a város lótartó gaz­dáinak fuvarszolgáltatási terhén könnyít­sen, azonban könnyebbülést nem ta­pasztalhat, mert a városi tisztviselők pri­vát céljaikra használják a város fogatait, hogy azokon a Leányvárba járjanak lum- polni és dombodba halpaprikásra”. A városi tisztségviselőknek ez túlságo­san sok volt. Az elnöklő helyettes polgár- mester az interpellált félbeszakította, a városi ügyész pedig széksértés ki­mondását kezdeményezte, azzal az id- nokkal, hogy sértegeti a tisztviselői kart... Különösen a „lumpolás” kifejezés váltott ki felhördülést. Csak hosszabb vita után folytathatta mondandóját dr. Fehér. Az első felszólaló, dr. Leopold Kornél úgy vélekedett, hogy a felsorakoztatott mulasztások nem jelentősek, nem kell ezekből ügyet csinálni, ezért hagyják a témát, helyette azt követeljék meg a tiszti­kartól, hogy a háború okozta rendetlen­séget számolja fel... A képviselőtestület azonban más véleményen volt. Bizottsá­got választott az ügy kivizsgálására. A városi tisztségviselők megdöbben­tőn hallgatták az interpellációt, s már az ülésen azon törték a fejüket, vajon ki szolgáltatott ki adatokat, mert ami el­hangzott, az mind igaz volt. Alig várták az ülés végét, hogy kiderít­hessék: ki volt az áruló. A tett nyomozás­ról a helyettes polgármester az alábbiak szerint tájékoztatta a főispánt: „...magamhoz kérettem a tanács ösz- szes tagjait, továbbá a pénztárnokot és ellenőrt, és felhívtam őket, hogy jelentsék ki becsületszavukra, hogy dr. Fehér Lő­rincnek, vagy bárki másnak szolgáltat­tak-e olyan adatokat, melyek a szóban forgó interpellációval összefüggésben állanak.” Tehát nem az volt a lényeg: igaz volt-e az interpelláció, hanem az, hogy ki volt a tettes... A jelenvoltak készséggel kijelentették, hogy sem szóban, sem írásban adatokat nem szolgáltattak ki. A pénztári ellenőr - Szűcs Ferenc - azonban vonakodott, azt állítva, hogy ő baráti körben folytatott be­szélgetést az interpelláció tárgyát jelentő témáról, s ezért nem adta becsületszavát. Megvolt tehát a tettes, aki a város veze­tőiről és gazdálkodásukról elmarasztaló, de igaz szavakat mondott. A helyettes polgármester kész volt „csekélyebb be­számítás alá eső hivatali fegyelmi vétség­nek” tekinteni Szűcs magatartását, „...de figyelemmel arra a körülményre, hogy az interpelláló úr a rendelkezésére bocsátott adatok felhasználásával a mai rendkívüli nehéz adminisztrációs viszo­nyok között az egész városi tisztviselői kar egyéni reputációját is mélyen sértő támadást intézett ellenünk”, ezért „a vá­rosi ellenőrrel szemben a megtorló intéz­kedéseket megtenni szíveskedjék” - kérte a főispántól a helyettes polgármes­ter. Azaz, törjék be a fejét az igazmondó­nak... A főispán kormánybiztos nem késle­kedett. Dr. Batlay elrendelte a fegyelmi vizsgálatot, s az ellenőrt felfüggesztette állásából. Igaz, mielőtt rendelkezett vol­na, magához kérette az ellenőrt, kihall­gatta. Tettét úgy minősítette, hogy meg­szegte hivatali esküjét, hivatali titkot árult el. Az ellenőr hiába hivatkozott arra, hogy amiről az egész város beszél, az nem mi­nősíthető hivatali titoknak, s minden be­csületes közéleti embernek kell ilyen kérdésekkel foglalkoznia. Hiába min­den... az eljárás megkezdődött. A fegyelmi alá vont tisztviselő, mit tehe­tett mást, mint megfellebbezte a főispáni határozatot a belügyminiszternél. A fel­lebbezésből újabb részleteket tudtunk meg. Baráti összejövetelen jelen volt a fe­gyelmi eljárás alatt álló polgármester dr. Szentkirályi Mihály is, aki a jelenvoltak előtt tett fel kérdéseket az ellenőrnek, aki, mit sem sejtve, pontos adatokat közölt. Elmondotta azt is, hogy egy-egy úti­számla összege meghaladja az egész évi költségvetésben ilyen célra biztosított összeget. Ezt hallotta és használhatta fel a későbbi interpelláló is, dr. Fehér Lőrinc. Az interpelláció ellen „a közgyűlésen je­len volt tisztikar feltűnően tiltakozott, majd széksértési jelenettel óhajtották a felszólalót elnémítani...„ olvashatjuk a fel­lebbezésben. A megbélyegzett ellenőr a saját nehéz helyzetében is kiállt az interpelláló védel­mére. Mint írta a belügyminiszterhez: „ha egy képviselőtestületi tag a városban közbeszéd tárgyát képező panaszokat felhozza, az még nem támadás” a tiszti­kar ellen. A belügyminiszter nem értett egyet az egy húron pendülő megyei és városi ve­zetőkkel. Úgy vélte, hogy nem történt hivatali titoksértés és feleslegesnek tar­totta a fegyelmi eljárást. Az ügy részlete­sebb vizsgálatához azonban bekérte az iratokat. Időközben Batlay helyett dr. Klein lett a főispán. Az új főispán úgy ér­tékelte az egész ügyet, hogy nem történt igazán semmi... 1920. szeptember 25-én a belügyben megfogalmazódott a döntés, amely nap­jainkban is eléggé korszerűen hat. Idéz­zük: „A közalkalmazottak illetményei ugyanis hivatali titkot nem képeznek, sőt a köz érdekében áll az, hogy a közalkal­mazottak mindennemű árandóságának megállapítása és kiutalványozása - mint általában a városok, községek gazdálko­dása - a legszélesebb körű nyilvánosság ellenőrzése mellett történjék. Az tehát, hogy Szűcs Ferenc egyes városi tisztvi­selők útiszámláit hivatalon kívül álló sze­mélyek előtt ismertette, a hivatali titoktar­tás megsértésének nem tekinthető. Két­ségtelen ugyan, hogy nevezettnek hi­vatali adatok közlésére a polgármester engedélyét kellett volna kieszközölnie, mindazonáltal ennek elmulasztása a fennforgó esetben nem szolgálhatott okul a fegyelmi eljárás elrendelésére.” Az indoklás magával hozta, hogy a bel­ügyminiszter megszüntette a fegyelmi el­járást. A fenti példa alapján kissé módosítani kell a cikk elején idézett mondást, mely szerint: „szólj igazat, s betörik a fejed” - ha nincs aki elkapja a fejet bezúzni len­dülő kezet. Ezúttal, ha fél esztendőnyi huza-vona után is, a belügyminiszter igazságot szol­gáltatott. Azt azonban mi már nem vizs­gáltuk, hogy Szűcs meddig töltötte be az ellenőri funkciót... Valószínűleg egy, általunk elítélendő mondást megjegyzett magának: „ne szólj szám, nem fáj fejem...” Nekünk valami másra lenne szükségünk, valahogy így: Szólj igazat, s nem fáj fejed. „...karhatalommal fel kell oszlatni...” A Magyar Tanácsköztársaság leveré­sét követően a megye főispánja vala­mennyi munkásmozgalmi szervezetet feloszlatott, megtiltotta azok működését. A Belügyminisztérium is - az újjászerve­zését követően - sorozatban adta ki a hasonló rendelkezéseit. 1920 tavaszán - közeledve május 1- jéhez - az alábbiakat rendelte el: „...tudomás és az alsófokú rendőrható­ságok megfelelő utasítása végett értesí­tem Méltóságodat, hogy folyó évi május 1 -én és az azt közvetlenül követő időben az eddig szokásban volt gyűléseket, fel­vonulásokat, körmeneteket, egy szóval május 1 -nek megünneplését czélzó min­dennemű összejöveteleket betiltom (...) amennyiben ezen tilalom dacára is gyű­lések, felvonulások, vagy körmenetek tartására kísérlet történnék, azokat kar­hatalommal fel kell oszlatni.” Április 29-én a belügyminiszter enyhí­tett a fenti rendelkezésén: amit a főispán ismertetett a járási főszolgabírákkal: „Hivatali elődöm által a szakszerveze­tek feloszlatása tárgyában 1899 szám alatt múlt évi augusztus hó 29-én kiadott rendelet hatályának épségben tartása mellett belügyminiszter rendelete folytán közlöm, hogy szakszervezetek, amennyi­ben kérik május elsején délelőtt 12 óráig zárt helyiségekben kizárólag szakszer­vezeti tagok részvételével gyűlést tarthat­nak. Vörös zászló, vagy más internacio- nális jelvény, díszítmény szakszervezeti gyűléseken nem használható.” Az idő rövid volt ahhoz, hogy a szak- szervezetek tudomást szerezzenek a belügyminiszternek erről a rendeletéről. Összejöveteleiket illegálisan szervezték. K. BALOG JÁNOS

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents