Tolna Megyei Népújság, 1988. november (38. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-18 / 275. szám
1988. november 18. NÉPÚJSÁG 3 Duna-parti gondolatok (5) Közelítések és távolítások Pakson mindenkitől elvárták - elvártuk - hogy azonnal azono-----------------------------------------------------------süljön az atommal... az erőművel, m ert csak kinyilatkoztatásokat hallhattak. A veszélyt elhallgatta mindenki. Magam is többször idéztem olyan jelentéseket, amelyek elbagatellizálják a veszélyt. A csikócsapat című könyvemben a következők is szerepelnek: „Nincs szenzáció, pletykahadjárat, félelem... tíz hónapja együtt élnek a működő atomerőművel. Ez a tíz hónap bebizonyította, hogy ugyanolyan termelőegységnek kell tekinteni, mint bármilyen más gyárat. Csak annyi a különbség, hogy a konzerv elrakását el lehet képzelni még akkor is, ha egyetlen üveg befőttet sem készített az illető otthon, saját fogyasztásra...” ...Az atomerőművek baleseti veszélyességét - végezetül - egy másik oldalról megközelítve, még a következőképpen jellemezhetjük a Rasmussen-jelentés szerint: annak valószínűsége, hogy egy ember a földön 100 atomerőmű együttes működésének következtében haljon meg, körülbelül azonos azzal a valószínűséggel, hogy ezt az embert egy meteor üsse agyon!...” Megnyugtató. Csak azt nem tudtuk még, hogy majd egyszer lesz egy Csernobil és emberek pusztulnak el sugárfertőzéstől. Nem is kell ezzel a dologgal foglalkozni. Hiszen állíthatom, hogy a paksiak nem foglalkoztak az esetleges sugárfertőzés eshetőségével. Emlékszem, hogy nyugdíjas nénik és bácsik kíváncsiskodtak, mentek ki az „atomhoz” és egyáltalán nem foglalkoztak a veszéllyel. Egyszóval: soha többet nem lesz olyan város ebben az országban, amelynek lakói ilyen fegyelmezetten elviselik az atomerőmű létét, mint a paksiak. Valószínűleg a kezdeti ellentétek gyökere máshol van. Amit végül is mára sikerült feloldani, és mindannyian - inkább írjuk a többséget - azt érzik Pakson, hogy szükségük van az Atomerőmű Vállalatra, a vállalatnak pedig a városra. Harmonikus együttműködés keretében mindkét fél csak gyarapodhat, mint ahogy eddig is gyarapodott. Itt a Duna-parton ülve is kellemesebb a szépre, a kiemelkedően emberire gondolni. Az első oldalak egyikén Dévai Lajost, paksi fiatalembert, barátomat említettem, aki a hetvenes évek elején büszke volt arra, hogy Pakson atomerőmű épül, hogy ez a település lesz az atomváros. Mert tudta, hogy felemelkedést hoz a város lakóinak és személy szerint neki is. Azóta többször beszélgettünk, kicseréltük gondolatainkat a városról. Ezeken a beszélgetéseken ott volt édesanyja - sajnos, azóta már meghalt -, a konzervgyár párttikára, édesapja, a kiegészítő parancsnokság parancsnoka és felesége, aki azóta a konzervgyár személyzetise. Tőlük tudok sokat a városról. Azt is elmondták, amikor dühösek voltak, amikor látták a kishitűséget a város vezetőiben, amikor érezték az atomerőmű dolgozóinak felsőbbrendűségét jelezni kívánó nagyképűséget. Mert nem szabad eltitkolni: jöttek ebbe a városba olyan emberek is, akik lenézték a „falusiakat”, akik jó üzletnek tartották Paksot, akiknek lakásuk volt Dunaújvárosban, Százhalombattán és Leninvárosba'n, de elfoglaltak Pakson is egy lakást. Voltak olyan budapesti vezető emberek, akik szobát tartottak fenn Pakson a két műszaki szálló egyikében, mert Paksra voltak bejelentve és ezért a fizetésük 20-30-40 százalékát kapták meg pluszként és jó, ha havonta egyszer „leugrottak” az építkezésre. Persze, ezek a beszélgetések sok-sok emberrel folytatódtak. Egyik legszebb emlékem s máig ható élményem: találkozás Vaszkó Péter munkásemberrel, akit 1983-ban a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntettek ki. Amikor meghallottam a hírt, hogy ilyen magas kitüntetést kapott és ő Pakson él már évtizedek óta, megkerestem és bemutattam a Tolna Megyei Népújság olvasóinak. Az írás még most is aktuális és talán segít dilemmánk feloldásában is, amiben választ keresünk arra, hogy miképpen simult össze az atomerőmű és a város, s lett egységessé tíz évvel a.városi rang elnyerése után. „Vaszkó Péter egybeszabott, sűrű ember. Mesélnek az arcán a ráncok. Szemüvege mögül két fáradt szemgolyó látszik. Az egész ember csupa türelmetlenség. Az ő élete nem fontos, nem is beszél róla szívesen.- Kínos az életéről beszélni? - kérdezem.- Nem, nem, csak... semmi különös nem történt, csak tettük a dolgunk! Vaszkó Péter a Békés megyei Endrődön született, mint nagyon sok paksi, akik a negyvenes évek végén telepedtek ide, főleg Dunakömlődre. Apja cselédember volt.- Kondáskodtam, majd lakatosinas lettem. A felszabadulás után ide költöztünk. Nyakig merültünk a munkába. A földrendező bizottságban dolgoztunk, gépállomást szerveztünk, tagosításokban vettünk részt Németkéren és Dunakömlődön. Két mondat, s még egy: „Főgépész voltam a bölcskei gépállomáson. 1952 májusáig.” A következő állomás Pentele, v?gy in*ább m°n^í9yvs?áin' . ____________________________________: város. Muvezetőskódik a Teherfuvarozó Vállalatnál.- Ott nem számított sem a gép, sem az ember a TEFU elnyűtt két év alatt három garnitúra kocsit. Egyszer aztán hívatták a pártbizottságra. Választhatott Kanacsra vagy Gerjen- be megy állami gazdaságba.- És aki maradni akart?- Mondom, két lehetőség volt.- Tehát önként választotta Kanacsot.- Tehát: - s először mosolyog a beszélgetésünk alatt. Az ellenforradalom után visszament Sztálinvárosba, a felújító műhely vezetője lett, tíz évig ingázott Kömlőd és Dunaújváros között. Aztán visszajött a tsz-be, majd Faddra, s végül: „Elcsaltak az atomhoz 1975-bén...- ... Lát valami hasonlóságot a két nagy építkezés között?- Sajnos. Itt is sok megy veszendőbe. Meg azt érzem, hogy a pénz vezérel mindent. A hanyagság, a pocsékolás ellen többször szóltam már. De azért itt jobb az embernek. Tisztességesen megfizetik őket, rendesek a szállások... minden más. Csak nagy hibának tartom, hogy könnyű elhárítani a felelősséget, s néha a sok bába között elvész a gyermek...” (Folytatjuk) HAZAFI JÓZSEF Az egészségügy reformjáról Fokozatosság - Színvonalas ellátás Érdekeltség Interjú őr. Molnár Ádámmal, a megyei kórház főigazgató főorvosával Reformra készül az egészségügy is. Erre elkészültek a tervek, a megújulási program az átrendeződés folyamatát is látni lehet már. Igaz, a konkrét anyagi háttér még nem biztosított, ez ügyben az év végén várható döntés. Az, hogy e szükséges reformra milyen összeget képes biztosítani egészségügyi kormányzatunk, jelenleg még nem látható. Az viszont igen, hogy az bármennyi is lesz, azt okos, megfontolt gazdálkodással kinek-kinek magának, azaz az adott egészségügyi intézménynek kell kipótolnia. Megnyugtató, hogy a reform nem máról holnapra indul, hanem egy-másfél éves reformkísérlet előzi meg, amelynek során kialakuló modellek, tapasztalatok lesznek a kiindulópontjai az igazi reformnak. Másképpen: a bevált módszereket továbbfejlesztik, a helyteleneket elvetik. A kísérlet a jövő év elején „élesben” indul az ország tíz kórházában. Közöttük megyeiként a szekszárdiban, városiként pedig a dombóváriban. Az elképzelésekről, a várható gondokról és eredményekről is természetesen a reform realitásáról beszélgetünk dr. Molnár Ádámmal, a megyei kórház főigazgató főorvosával.- Mi az, amit a dolgok kibontása előtt nyomban leszögezne, azaz aminek előrebocsátása feltétlenül szükséges a témáról való beszélgetéshez?- Azt, hogy az egészségügy reformja, ahogyan a társadalmi és politikai is, kényszer. De ezen nem egy drasztikus átalakítást kell érteni, hanem fokozatosságot, s nem azt, hogy szakítanunk kell mindennel, ami régi, ami bevált, hanem a megújulást azoknak a beépítésével, alkalmazásával, mellettük pedig a megújhodás feltételeinek kialakításával, majd biztosításával kell elérni. Persze, mindehhez feltétlenül szükséges az alapvető szemléletváltozás, de nemcsak az egészségügyben dolgozók, hanem a lakosság részéről is.- Az egészségügy még ma is a régen kialakult merev struktúrában dolgozik...- Sajnos, egészségügyünket korábban - itt-ott még ma is - az extenzív bővítés jellemezte, azaz e bővítés bűvkörében éltünk, s ez elfedte az adott korszakban lévő bajokat. Bár ez az alapvető hiba már úgy tíz évvel ezelőtt is látható volt, ennek ellenére nem kezdődött el a változtatást célzó folyamat. A struktúra valóban merev. Ezt úgy kell érteni, hogy a kórházak alapegysége az osztály. Ezt ugyan a reform nem támadja, de sokunk szerint ez az alapegység a mostani felállásban mégsem jó. Egymás érdekeit figyelembe veszik ugyan az orvosok, az egyéb egészségügyi dolgozók és a betegek, vagyis egy bizonyos tekintetben egyensúly van, de csak addig, amíg valakinek az érdeke nem sérül.- A keretgazdálkodás az egészségügyben is a pazarlás okozója?- A keretgazdálkodás általában rossz, ugyanis az adott keretet gyakorta mindenképpen elköltik, megvásárolják azokat az eszközöket is, amire nincs szükség. Persze, ebben a tartalékolás szándéka is benne van, csakhogy minden szinten többféle tartalék is van. A kórházakban van például úgynevezett raktári tartalék, osztályos tartalék. Az utóbbival gyakran előfordult, hogy amortizációs időn belül nem került felhasználásra. Tehát ezeket a minimumra kell csökkenteni, bár teljesen kiküszöbölni nem lehet.- Gondok vannak a bázisszemléletű költségvetéssel is?- Igen. Mert hiába magasabb a költségvetés összege az előző évinél, az tulajdonképpen mégis alacsonyabb. Az úgynevezett „0” bázisú költségvetés a korszerű, de valójában nem létezik. Jó lenne, ha a mérhető teljesítmény befolyásolná a költségvetést. A reformban ez lesz az első és elemi lépés a mellett, hog precízen megszámoljuk, hogy mi mindenünk van.- A „mi mindenünkbe”, sajnos, beletartoznak a kis, korszerűtlen kórházak, sőt, a szülőotthonok is, amelyek felszámolását ellenségesen fogadják az emberek.- Reménykedtünk és reménykedünk, hogy javul a színvonalas egészségügyi ellátáshoz való hozzáférhetőség, de az említett intézmények ez ellen vannak. Úgyhogy igen fontos áttörni bizonyos hiedelmeket. Mert az állampolgárok többsége úgy gondolja, hogyha lakóhelyén van például szülőotthon, attól jobb lesz az egészségügyi ellátása, mintha ötven kilométerre kellene utazni szülni. Pedig helyesen bizonyos régiókban kellene gondolkodni, hiszen világos, hogy egy nagyobb kórház vagy klinika fölszereltsége jobb, tehát az ottani ellátás a színvonalasabb. Persze, szó sincs arról, hogy ezeket a kis intézeteket el kell adni! Hanem például szociális célú egészség- ügyi otthonokká alakítani.- Ha már megint a szemléletváltozásnál tartunk, úgy gondolom, itt kellene megemlíteni a társadalom által elismert hibák hatását az egészségügyre, amiről nem is régen beszélgettünk.- „Az egészség mint érték” szemléletet kell erősíteni az emberekben. Tudatosítani kell a megelőzés fontosságát és a teendőket, ugyanakkor küzdeni az előítéletek ellen. Le kell szögezni, hogy a neurózis korunk betegsége. Nem megbélyegző, ha valakinek úgynevezett kis- pszichiátriai kezelésre van szüksége, s itt hangsúlyozom, hogy ebbe a „csoportba” tartozik egyes szakemberek szerint az állampolgárok negyven (!) százaléka. Egyébként a neurózis okozója igen gyakran a túlmunka, a túlvállalás, a haj- szoltság.- Az előbb említette, hogy milyen fontos és milyen alapvető lenne a teljesítmények mérése az egészségügyben is.- Már szinte közhelyszámba megy, hogy az egészségügyben nem számit a teljesítmény, illetve hogy az az osztály- vezető főorvos szakmai ambíciójától függ. A teljesítmények ettől függetlenül is mérhetőek - nálunk már ezt teszi a Gyógyinfok -, de erre ki kell dolgozni a megfelelő rendszert. S az volna jó és célszerű -, ismétlem, ha a mérhető teljesítmény alapvetően befolyásolná a költség- vetést. Itt szólni kell az egészségügyi dolgozók érdekeltségéről. Ugyan az érdekeltség az egészségügy finanszírozási reformjában varázsszó, de ezzel még nem lehet mozgósítani a dolgozókat az osztály érdekében, csak akkor, ha a saját érdekükkel szinkronban van. Tehát ki kell alakítani a belső érdekeltséget, ami igazságos elosztást jelentene. Az önként vállalt modellben ennek kialakítása súlyponti szerepet kapna.- A szakmapolitikai célokra épülő reform még miben tervez változtatást?- A reform a progresszív ellátás - mely a jelenlegi gyakorlatban közel sem teljes- újrafogalmazását tűzi célul. Ezenkívül foglalkozik azzal, hogy milyen ellátási formákat lehet bevezetni, illetve a régiek közül melyeket lehet és érdemes felújítani... A reformkísérletben a finanszírozási formákról is szó esik. Ebben a vegyes a legjobb, tehát az, amiben benne van az állam, az intézmény és az állampolgár is. A várhatóan bevezetésre kerülő finanszírozási rendszer alapja a fekvőbeteg-ellá- tásben az amerikai módszer itthoni adaptálása lesz. Vagyis egészen egyszerűen megfogalmazva: a betegségeket bizonyos szempontok szerint csoportokra osztják fel, s a gyógyítás „finanszírozása” nagymértékben ettől függ.- Kérem, hogy az egészségügy egy másik gondjáról, a hotelszolgáltatásról is szóljon.- Ennek színvonala napjaink gondja. Ugyanis, mint ismeretes, ötven évvel ezelőtt a betegek a kórházban az otthoninál jobb körülmények közé kerültek. Ma egy jó néhány évvel ezelőtt épült kórház képes csak az otthonihoz hasonló körülményt biztosítani. Már a kísérletbe is „belép” a megkülönböztetett ellátási forma, de egyértelműen csak a beteg elhelyezésére vonatkozik. Az egészségügyi ellátás színvonalának egyformának kell lennie minden beteggel kapcsolatban.- Végezetül azt kérdezem meg, hogy az ön véleménye szerint van-e realitása a reformnak...- Igen, van. De ismét hozzáteszem, hogy a modell alakítja a későbbi gyakorlat feltételeit! Ezenkívül minden intézménynek saját magának kell „házon belül” átrendeződnie, s az igényeknek a reform szellemében eleget tennie. Erre annál inkább szükség lesz, mert a reform bevezetésekor megváltozik a területi elv, azaz a területi korlátokat feloldják. Ha kicsit durvábban fogalmazunk, akkor azt mondom, hogy egészséges verseny alakulhat ki a gyógyító intézmények között- mindannyiunk hasznára.- Köszönöm a tájékoztatást. V. HORVÁTH MÁRIA Oktatómodell Atomerömüvi oktatómodellt készítenek lengyel megrendelésre a Gyár és Gépszerelő Vállalat székesfehérvári telepén. A 1:20-as kicsinyítésű modell az atomerőmű hűtő-védelmi rendszerének kicsinyített mása. A jelenleg szerelés alatt álló, részeire szétszedhető oktatómodell az év végére kerül a megrendelőhöz. Növekszik az érdeklődés a magyar lovak iránt A jó élettani hatású lóhús iránt növekszik az érdeklődés külföldön - ezt igazolják az exportáló magyar vállalatok adatai is. Már tavaly javultak az értékesítés lehetőségei, mivel az árak külföldön emelkedtek, és az importáló országok erre az állatfajra, illetve annak húsára nem szabtak ki számunkra előnytelen vámokat, és ezt ki is használták a magyar külkereskedők. 1987-ben összesen 11 500 lovat adtak' el külföldön, zömmel vágólovat és vágócsikót, de szép számmal keltek el te- nyész- és sportlovak is. Tavaly összesen 400 millió devizaforint bevétele származott az országnak az értékesítésből, mintegy 20 százalékkal több az egy évvel korábbihoz képest. 1988 végleges eredményei még nem ismeretesek, annyi azonban máris biztosra vehető, hogy a tavalyi teljesítményt sikerült túlszárnyalni: mindent egybevetve várhatóan 12 ezer állatot adtak el külföldi partnereknek. Különösen nagy az érdeklődés az olasz kereskedők részéről, akik jelenleg is szinte korlátlan számban vennének magyar vágólovakat. Emellett például az NSZK-ból és Ausztriából is érkeznek lókereskedők és magánszemélyek is, munka- és hobbilovak kiválasztására, megvételére. Az előzetes adatok szerint az idei bevétel ebben az ágazatban ezúttal is meghaladja majd a 400 millió devizaforintot. A lóeladás háttere azonban meglehetősen bizonytalan, ezt a statisztikai adatok bizonyítják. Túlságosan kevés csikó született ahhoz, hogy ilyen nagy számban adjanak el „kész” állatokat külföldön. Ebben az esztendőben - előzetes adatok szerint - 6700 csikó jött világra az országban, s -ezzel összevetve a kiviteli adatokat máris lemérhető: tovább tart a lóállomány apadása. Figyelmeztető továbbá, hogy a nyilvántartott 39 ezer kancából tavaly mindössze 14 500-at vem- hesítettek, s végül is a „frigyeknek” még a feléből sem származott utód.
