Tolna Megyei Népújság, 1988. október (38. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-13 / 245. szám
OKTÓBER 13 CSÜTÖRTÖK Névnap: Kálmán, Ede A Nap kél 6.00 - nyugszik 17.02 órakor A Hold kél 8.52 nyugszik 17.37 órakor ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ: ROSTÁS ILONA Telefonszámunk: 16-211, melyen reggel 8 órától este 20 óráig hívható ügyeletes munkatársunk. Üzenetrögzítőnk száma: 16-211, mely 20 órától reggel 6 óráig rögzíti mondandójukat. Telexszámunk: 14-251, ez a vonal napközben él. CB-számunk: 18-as csatorna Népújság 1, AM-üzemmódon. Ezen szintén reggel 8 órától este 20 óráig lehet hívni szerkesztőségünket. Nyárias idő A várható időjárás az országban ma estig: Általában marad a napos, száraz idő, csak a nyugati megyékben lesz időnként erős felhősödés, valamint futó záporeső. Megélénkül, néhol megerősödik a déli, délkeleti szél A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között várható. T 130 évvel ezelőtt, 1858. októberben született Munkácson KARLOV- SZKY BERTALAN festőművész. Külföldi tanulmányai után Budapesten telepedett le (itt később festőiskolát is nyitott) és illusztrálással kezdett foglalkozni. Fényképhűségű rutinos képmásai hamarosan keresett arcképfestővé tették. Későbbi nagyméretű képein is miniatúraszerűen oldotta meg az arc részeinek ábrázolását. Számos művészeti díjjal tüntették ki. Néhány művét, idézzük: Női akt a műteremben, Odry Árpád a Hamlet címszerepében. Itt közölt képünk önarcképéről készült.- NEGYVENÉVES A KIOSZ. A jubileumra megyénk kisiparosainak termékeit bemutató kiállítás nyílik október 15- én a Kiosz tolnai alapszervezetének székházában.- A SZEKSZÁRDI KERTBARÁTKOR következő foglalkozása október 17-e helyett október 24-én lesz este hat órától, amikor Módos Ernő, az Aliscavin Borászati Közös Vállalat igazgatója a szőlészet idei eredményeiről számol be, és ismerteti az új borok kezelésével kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat. Ezután kerül sor a kertbarátok I. országos borversenyén sikeresen szerepelt Tolna megyei termelők részére az oklevelek átadására. * 175 évvel ezelőtt, 1813. október 13-án született HENSZLMANN IMRE archeológus, a magyar művészettörténet egyik úttörője. Az 1848/49-es szabadságharc bukása után Párizsba menekült, és itt adta ki feltűnést keltő munkáit az egyiptomi, a dór és a középkori építészeti módszerekről. Kásőbb hazatért, és itthon a székesfehérvári és a kalocsai ásatásokat irányította.- TAXISOFŐR GYILKOSÁT KERESI A RENDŐRSÉG. A Fejér Megyei Rendőrfőkapitányság eljárást indított ismeretlen tettes ellen, aki október 11 -én, kedden este Székesfehérvárott megölte Héger Ferenc 57 éves székesfehérvári taxisofőrt. Az ismeretlen elkövető felderítésére a rendőrség folytatja a nyomozást.- A TELEVÍZIÓ érdekvédelmi riportműsora. az Új Reflektor Magazin október 13-án, csütörtökön este 18 órakor sugározza azt az interjút, amelyet Nagy Sándorral, a SZOT főtitkárával készített. Az interjúban szó lesz a bérből és fizetésből élőket foglalkoztató aktuális kérdésekről, az érdekvédelem és az érdekérvényesítés új útjairól, módszereiről, s a szakszervezetek novemberi országos értekezlete előtt álló feladatokról.- DZSESSZKLUB. Szekszárdon, a tanítóképző főiskola kollégiumában október 14-én 19 órai kezdettel Hajdú István klubtag ad áttekintést a dzsessz világáról az érdeklődőknek „Kedvenc lemezeim” címmel. Balesetek Pécsett Treutz Ede 26 éves asztalos, pécsi lakos személygépkocsijával elütötte Egréber István 65 éves alkalmi munkás, helyi lakost, aki a kórházban meghalt. A vizsgálat eddigi adatai szerint a személygépkocsi-vezető figyelmetlenül közlekedett. Jakabszállás külterületén Marinko Zri- nusic 25 éves eltartott, jugoszláv állampolgár, eszéki lakos személygépkocsival az úttest szélén álló kivilágítatlan pótkocsinak ütközött. A gépkocsi utasai közül Predrag Malisevic 60 éves nyugdíjas, jugoszláv állampolgár, szabadkai lakos a helyszínen meghalt, a személygépkocsi vezetője és két utasa pedig könnyű sérülést szenvedett. A vizsgálat eddigi adatai szerint a személygépkocsi-vezető nem az út- és látási viszonyoknak megfelelő sebességgel közlekedett. A Tolna Megyei Tanácsi Kommunális Vállalat értesíti T. megrendelőit, hogy a jövőben kommunális szolgáltatását a vállalat központjában, telephelyein, illetve a helyi tanácsoknál leadott írásos, vagy telefonon történő megrendelés alapján végzi. (93) Múlik az idő...?-kaKészül a Fáy lakótelepi posta Tavaly év végén a Bonyhádi Városi Tanács szerződést kötött a Komplex Építőipari Kisszövetkezettel egy új postaépület elkészítésére a Fáy lakótelepen. Erre nagy szükség volt már, hiszen a városnak ez a része teljesen kiépült, és az új bolton, óvodán, iskolán kívül egy postára is igény volt. A bonyhádi Komplex kisszövetkezet az idei év kezdetén megkezdte az alapozást, felállította az épület falait. Jelenleg a belső munkák folynak - válaszfalazás, villanyszerelés - és ezzel párhuzamosan a tető „héjazata” is készül. A 12x12 méteres épület egyedi pultrendszerét szintén a kisszövetkezet készíti el, néhány gyárilag előállított bútordarabot kivéve. A Pécsi Postaigazgatóság finanszírozza a munkálatokat, amelyek 4 millió 600 ezer forintot igényelnek. Az épület átadásának a határideje november 30-a, de a kisszövetkezet már november közepén szeretné átadni az új postaépületet. FOTÓ: GOTTVALD Megtalálták Horváth Renátát A Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnüldözési osztálya szerdán őrizetbe vette Páll Lászlóné 33 éves foglalkozásnélküli dunakeszi lakost, aki alaposan gyanúsítnató azzal, hogy tavaly december 23-án a kora délutáni órákban a Budapest, VII. kerületi Halló Bár elől elvitte Horváth Remáta 2 hónapos csecsemőt. A gyermeket sikerült felkutatni, és jó egészségben találták. Az ügyben a BRFK tovább folytatja a nyomozást. LÁTTAM Egy szál virág, nem nagy dolog...? Érkezett szerkesztőségünkbe egy kis csomag, amelyet egy kedves olvasónk, Felsőnyéken lakó nénike küldött. Érdeklődéssel bontottuk fel a küldeményt, hogy ugyan mit is érdemeltünk meg, amiért express gyorsasággal érkezett a csomag. És láss csodát! A kis dobozkában egy csokor ibolya volt, gondosan körbetekerve vizes vattával, hogy az úton nehogy elhervadjon. A mellékelt levélkében pedig az állt, hogy valamelyik olyan munkatársunknak küldi a csokrot, akinek a napokban van a név- vagy a születésnapja. Meglepődtünk az ajándékon, de egyben nagy örömmel vettük, hogy eszébe jutottunk a néninek. A virág megfelelő helyre került, egy irodaasztalon illatozik, és mindenki, aki arra jár, megcsodálja. Köszönjük, hogy eszébe jutottunk! mr. Rendőrök az álesküvőn Hollywoodi filmbe illő trükkökkel lepleztek le az amerikai vámhatóságok egy bűnszövetkezetet, amely a kolumbiai ká- bitószercsempészek sok milliós jövedelmét „mosta tisztára”. A keddi floridai bejelentés szerint a világ hetedik legnagyobb kereskedelmi bankja volt benne az üzelmekben, amelyeket az amerikai, a brit és a francia hatóságok együttműködésével, kétéves agyafúrt munkával lepleztek le. A rendőrség eddig 50 embert tartóztatott le, s vádat emelnek a luxemburgi székhelyű, főként pakisztáni tulajdonban lévő Bank of Credit and Commerce International ellen. Nyomozók sora két évig dolgozott illegalitásban, a kábítószer-kereskedők pénzeinek forgatásában jártas alvilági figuráknak adva ki magát. A csel oly eredményes volt, hogy a minap az egyik álgengszter esküvőjére hívta meg a bűnszövetkezet vezetőit - akiket a helyszínen, vagy már a repülőtéren vártak az FBI emberei. ' Több amerikai városban, valamint Londonban és Párizsban vettek őrizetbe gyanúsítottakat. Az amerikai ügyész szerint főként a kolumbiai kokaincsempészek vagyonát forgatták országok és világrészek között úgy, hogy sem a pénznek, sem tulajdonosainak - így a kábítószer-maffiának se lehessen nyomára akadni. Ezúttal 32 millió dollár eredetét sikerült kimutatni. A módszert, hogy lehet ismételt átutalásokkal, a csekkek forgatásával a pénzt „tisztára mosni”, az említett bank embereitől kapták - vallotta az egyik vádlott. Az ENSZ kábítószer-bizottsága a jövő hónapban tárgyal ismét Bécsben a szervezett bűnözés elleni nemzetközi összefogásról. Ügyeletesünktől kérdezték Elsősorban a garanciális kismotorokat Javítják Egy olvasónk telefonált, hogy elvitte kismotorját a Szekszárdi Szolgáltatóipari Szövetkezet szerelőrészlegébe, mert az elromlott. A kismotort azonban nem vállalták, a garanciális javításokra hivatkozva. Böhm János műszaki ügyintézőhöz fordultunk válaszért: - Néhány éve kilenc szerelővel kezdtük a munkát, jelenleg ketten vannak Szekszárd és Bonyhád környékére összesen. A rossz alkatrészellátás és a rengeteg adminisztráció elveszi a szakemberek kedvét ettől a munkától. Ez a két ember pedig nem bír annyit dolgozni, ahány elromlott kismotor van, így elsősorban a garanciális javításokat vállaljuk, azokat is hosszabb határidőre, mert tele van a műhelyünk. Folyik az átrendező vágányok cseréje legfontosabb része a fordítókorong, melynek segítségével a mozdonyokat bármely vágányra be lehet vinni és vonatra való kijáráskor a megfelelő végével kiadni. Ez utóbbi a gőzösidőben volt jelentős. Az országban 1898-ban elsőként épült meg Dombóváron az ilyen elrendezésű fűtőház. A fordítókorong azóta „szédíti” fáradhatatlanul a mozdonyokat Természetesen az eltelt idők során több nagyjavításon, korszerűsítésen ment már keresztül. Ez történik ma is. Az elöregedett berendezés teljes felújítását a MÁV Miskolci Járműjavító Üzemének dolgozói végzik. Megújul a hajtóműberendezés, vasszerkezeti rész és rengeteg szegecset cserélnek ki. Mozdulatlansága idejére a körfűtőházban is csend honol, várva az újra indulásra. A szakemberek november végére ígérik a megindulást, amikor ismét - de már megújulva - kezdheti meg a fordító korong „szédítő” munkáját. BELES LAJOS Fotó: RAJCZI KÁLMÁN FelW ■ Wm W újítás (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Magyarországon a vasút fejlődésével egy időben egyre több helyen építettek fűtőházakat. A nagyobbak, a ma már klasszikusnak számító körfűtőházstílus- ban épültek meg, ahol a fedett javítóvágányok sora körgyűrű formában helyezkedik el. Az ilyen rendszer NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna Megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettesek: GYURICZA MIHÁLY és HAZAFI JÓZSEF. Szerkesztőség: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. - Kiadja a Tolna Megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS igazgató. - Készült: dms 7000 fényszedő rendszerrel, Saphir 96-os ofszet-rotációs géppel a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR igazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 43,- Ft, negyedévre 129,- Ft, egy évre 516,- Ft. - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. V. Készül az új postaépület