Tolna Megyei Népújság, 1988. október (38. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-29 / 259. szám
4 nÉPÜJSÁG IRODALOM - MŰVÉSZÉI 1988. október 29. 4 Két együttesünk becsei sikere Szekszárd és a jugoszláviai Becse kapcsolati hosszú évekkel ezelőtt kezdődtek, amikor néhai dr. Partos János karnagy és a becsei zeneiskola tanára, Rácz Attila barátsága, egymás iránti elkötelezettsége jó alapot jelentett a későbbi hivatalos testvérvárosi kapcsolatnak is. Évek óta tartó barátság fémjelzi a szekszárdi Pedagóguskórus és a becsei kamarakórus kapcsolatát is. Ennek jegyében utazott a kórus október 14-én Becsére, hogy kiegészülve a Szekszárdi Kamara- zenekarral - hangversenyt adjon a testvérvárosban. A pedagóguskórus, annak ellenére, hogy fennállásának több, mint húsz éve alatt nem kevés szakmai és egzisztenciális gonddal küszködött, Tolna megye zenekultúrájának markáns képviselője, annál is inkább, hiszen egy zenében jártas, azt aktívan művelő, bármilyen szakos pedagógus jelentőségét itt felesleges lenne hangsúlyozni. Különösen fontos ez most, amikor művészeti együttesek válságának, felbomlásának időszakát éljük. Talán közhelyszámba menne, ha itt most a nagyszerű vendéglátást, vagy a szervezés kifogástalanságát emelnénk ki, inkább azt hangsúlyoznánk, hogy a kórus karnagya, Kamarásné Sinka Márta itt debütált teljes estét betöltő műsorral, szép sikerrel. Bízvást mondhatjuk, hogy a kórus sorsa jó kezekben van, szakmai-művészi továbbfejlődését a karnagy hozzáértése, zenei és emberi kvalitásai garantálják. Műsorukban - hagyományosan - több zenei stílus- korszakot fogtak át, reneszánsztól kortárs magyar szerzőkig. Ez (gy is van jól, hiszen a merítési lehetőség óriási, a zenetörténet e műfajában talán a leggazdagabb. A Szekszárdi Kamarazenekar ezúttal először kilépett saját keretei közül, és „könnyedébb” hangvételű műsorával szerzett örömet testvérvárosunk közönségének. E könnyedség azonban komoly szakmai feladatot hordozott magában, hiszen a műsort indító Pizzicato polka valóban igen kényes, már attól is, hogy közismert. A zenekarjövő májusi „Északi szerzők” műsorának mintegy előzeteseként ezután két Sibelius-művet szólaltatott meg, majd Corelli bájos hangvételű három darabjával zárta a műsorát. Földesi Lajos emberi és művészi erényeit e hasábokon már sokszor méltattuk, sugárzó zeneisége ezúttal is magával ragadta zenekarát és közönségét egyaránt. A hangverseny végén a két együttes Händel Ünnepi zsoltárával köszöntötte a jubiláló jugoszláv kórust és zeneiskolát. Az összegezés: Remekül eltöltött, szép szakmai sikert hozó két nap; bizonyítékául annak is, hogy a kapcsolatok elmélyítése, a barátság igazi tartalma - akár szerbül, akár magyarul nyilvánul meg - ott válhat igazán emberivé, ahol egyik nyelv sem tilos. THÉSZ LÁSZLÓ Villányi László: Az egészben a legszomorúbb, hogy erről már te se tudsz; nem többre, ötvenegy centire, lebegtünk a föld fölött; az emberek megálltak a járdán, kezüket hiába húzta gyermekük; aztán egy férfi érkezett, leguggolt: nézzék, ökörnyálon egyensúlyoznak; erre mindenki megdőlt, elhajolt, és abban a szögben csillant a fonál; csalódottan folytatták útjukat, s mi, nevetve, a földre ugrottunk. Egy amatőr kiállítás ürügyén Malaszt nélkül Egy régi épületben szerényen meghúzódó kiállítóterem valahol egy dunántúli kisvárosban: a Dombóvári Galéria. A városba először látogatónak idetalálni se könnyű. A dombóvári amatőr képzőművészeti táborban készült, idei, nyári munkákból láthatott válogatást, aki betért ide. A képek ezekben a napokban már Szekszárdon, a Babits Mihály megyei művelődési központban láthatók. Halmosiné Szita Veronika színes fái, Feczer Ernő lírai akvarellje, Minker Tibor szálkás, darabos nagyvonalúsága, expressziv filcrajza a környező dombos-tanyái táj ihletésében, Somfalvi Ákos egyvonalas lététéi, Molnár György színes krétával rajzolt portréi, férfi- és női aktja. Csak a műhelymunka legfénylőbb forgácsai. Impressziók, pillanatfelvételek. Kobela Rita elpihenő olvasó nője, Takács Tamás erőteljes kon- túrú, dinamikus szénvázlatai feszültséggel és mozgással telítetten, Balázs Andor Gábor a tér atmoszféráját is megteremtő kom- pozlciós érzékenysége, Németh István festői hatású kubisztikus kísérletei, Falusi Csaba mélyebb tónusai, Skultéty Erzsébet impresz- szionisztikus líraisága. Amatőrök? Igen amatőrök. Amatőrök és profik, műkedvelők és hivatásosak közt csak a modern korok tehetnek kérlelhetetlen, hiú, jobbára kibékíthetetlen különbséget. Csak a modern kor játszhatja ki egymás ellen a parnasszusi gőgöt és az önkifejezés, önmegvalósítás - fogalmazzunk inkább úgy, hogy önkiteljesítés - szerényebb szándékait. Azért is, mert egyre többen tehetik, hogy rajzojnak, írnak puszta kedvtelésből. És azért is, mert az egymásra-fenekedés- ben az önjelölt, meg nem értett zseni és a közízlést rombolva szolgáló sikeres kontár gőgje is találkozhat. A mesterség tisztelete és egy általánosabb értelemben vett alázat - nem alázkodás! -, amely a világ minél teljesebb, sokoldalúbb befogadására, elsajátítására nevel: lélektani kulcspozíció az értékteremtéshez. És minél manipulálFalusi Csaba tájképe tabb és sznobisztikusabb az elmélet dühe - lásd Tom Wolfe „Festett malaszt" című híres-hírhedt pamfletját -, annál szabadabb a szárnya annak az eszmének, amely a művészet csinálását az ember természetadta, önmegkülönböztetés nélküli, kiváltságok nélküli jogának, magától értetődő önkifejezési lehetőségének tartja. Most nincs módunk végigjárni e következtetést megelőző gondolat lépcsőfokait, de enélkül is kétségtelen, hogy az elmélet jobbára az úgynevezett Magas Művészet óu- rasága körül járja legszívesebben a táncát, néha méltatlanul elfeledkezve az amatőrizmus szerepéről, esélyeiről és jelentőségéről életünkben. Minden rosszhiszemű becsvágyaitól megszabadult, önnön lehetőségeit tisztán látó „amatőr” szellemi-erkölcsi mozgások lendltője, erjesztője lehet. Ez a tárlat a maga öntömjén nélküli, szolid összbenyomásával számomra ezt a következtetést is adta.- br Százötven éve született Bizet, a Carmen zeneköltője Azt is mondhatnánk, Bizet sorsa tipikus művészsors. Mint oly sok pályatársát, őt is elkerülte életében a siker. Mellőzöttség, anyagi gondok, bukások, meg nem értés kísérték életét. Művei halála után kezdték meg diadalútjukat. Bizet a zenetörténet egyik legtragikusabb sorsú alkotója volt - irta róla Pernye András. - Egy-két kivételtől eltekintve, minden műve megbukott, mivel kora nem értette meg fontos stílusreformjait. Jelentősége abban áll, hogy realista, életszerű művészetet szegezett szembe a francia nagyopera stílusával. Igaz, a nagyközönség ma is, mint egyetlen opera, a Carmen ze- nerszerzőjeként ismeri Bizet nevét. Pedig a Carmen már az életmű betetőzése. Amikor 1875 márciusában bemutatta a párizsi Opera Co- mique, a mű csendben, közönséges kritikai visszhang nélkül megbukott. Ez a kudarc az amúgy is gyenge egészségű zenerszerzőt annyira megrendítette, hogy nem sokkal később, 1875 júniusában meghalt. Ám nem telt el egy fél év sem Bizet halála óta, amikor a bécsi opera diadalra vitte a Carment. És ettől kezdve az európai operaszínpadok kedvelt repertoárdarabja lett, dallamai meghódították a közönséget és a kritikusokat. Gyakran és sokféle felfogásban adták elő a müvet. Budapesten egy évvel a bécsi bemutató után tűzte műsorára a Carment az Operaház. A Carment aztán sokan és sokat méltatták. Egyik kritikusa szerint Bizet fő műve, a Carmen úgyszólván elődök nélküli remekmű. A német későromantika és a francia koraimpresszionizmus zenei hatásai mellé a francia naturalista dráma színpadtechnikája és problematikája társult: a Carmen színpadán kisemberek jelennek meg, gesztusaik kevésbé fennköltek, de sokkal szenvedélyesebbek. Carmen (szinte a hisztériáig feszített) figurája már-már széttöri a francia operaformát; a cselekmény egy- bekovácsolását már csak a zenekar tudja biztosítani időről időre visszatérő motívumokkal és egy- egy jelenet vagy ária szigorú formájával. Nietzsche Wagnerből kiábrándulva gyógyírként a Carment javasolta, mint üdítő déli zenét, amely megszabadít a nedves észak nyomasztó bűvöletéből. (Annál is furcsább ez az ellentétérzékelés, mert kritikusai Bizet Carmenjét és a korábbi Djamileh című egyfelvo- násos operát” „zá'bolátlan wagne- rizmusa" miatt utasították el.) A Carmen diadalútja nyomán sorra kerültek elő a feledés homályából Bizet művei, operái, a Gyöngyhalászok, a Djamileh, az Arles-i lány. A ma is népszerű C- dúr szimfóniája, amellyel 1855- ben kezdett Bizet foglalkozni, de csak 1935-ben mutatták be. Számos műve, köztük keringők, nyitányok, kórusművek, fúgák, prelű- dök, dalok, csakúgy mint a Csodadoktor című vigopera, máig kiadatlan. A most 150 éve, 1838. október 25-én született Georges Bizet-t a múlt század egyik legnagyobb francia zeneszerzőiéként tartja nyilván a világ. Zenészcsaládban nőtt fel, s már kilencévesen a párizsi Conservatoire növendéke a zongora és zeneszerzés tanszakon. Tanárai voltak többek közt Gounod és Halévy. Halévy később is egyengette Bizet pályáját és leányát is feleségül adta a zeneszerzőhöz. A konzervatórium elvégzése után Clovis és Clotilde című kantátájával elnyerte a Római-díjat. Olaszországi tartózkodása idején mutatták be Párizsban első operáját, a Csodadoktort. (Az Opera Co- mique által hirdetett pályázaton 78 pályamű közül Bizet és Lecocq nyerte a megosztott első díjat.) 1860-ban Bizet visszatért Párizsba. Anyagi gondok, meghiúsult bemutatók, félbe maradt művek (Rettenetes Iván című opera) jelzik ezeket az éveket. Ekkor született egyik fő műve, a Gyöngyhalászok, amely bemutatója után csak 18 előadást ért meg. A zeneszerző halála után viszont annál népszerűbb ez az opera is. És végre egy kis siker, a Walter Scott novelláján alapuló opera, a Perth szép leánya a Theater Liri- que-ben. Ám a Musset novellájából készített Djamilah bemutatóját már csak tíz előadás követi. Ekkor készül Bizet másik remekműve Az Arles-j lány című melodráma. Sikere ennek sem volt akkor. Jobb fogadtatásra lelt Az Arles-i lány zenei anyagából összeállított szvit. Aztán következett a Carmen, Mérimée novellájából. Bizet rendkívüli lelkesedéssel és gyorsan dolgozott. Két hónap alatt hangszerelte az 1200 oldalas partitúrát. S az eredmény? Közöny, a szerző halála után viszont fantasztikus siker. Bizet neve összeforrott az operaszínpaddal, a Carmen máig tartó diadalmenetével. K. M. HATTYÚK Fotó: Gottvald Károly Bertók László: A valóságnak nincs neve Többé ugyanúgy sohase de mindig akkor s ugyanott odaképzelem a napot ahol lennie kellene megyek tehát visszafele mint a legyengült állatok zizegnek a viszonylatok látszik a fák lehellete ami velem tart a mese s hogy azért is itt maradok mert ahol a csorda robog az csak a mese közepe s a valóságnak nincs neve csak ősz van tél van hazudok. Fotó: Sörös M. Stúdiumok - részlet a szekszárdi kiállításról
