Tolna Megyei Népújság, 1988. október (38. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-04 / 237. szám
/tolnáé Uegyel \I AZ MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJ. ummmmmmmm Eredményes háromnegyed évet zárt az MMG Tények, tervek, eredmények Az MMG Automatika Művek Szekszárdi Műszergyára a harmadik negyedévet is eredményesen zárta. Netto árbevételük 492 millió forint volt. Természetesen ez termelési értékben értendő. A vállalat tavaly és tavalyelőtt is az első lett azon a listán, amelyen az ország 100 vezető nagyvállalatát rangsorolták, és a „nettó árbevétel arányos része” a viszonyítási szempont. A tavalyi 540 millió forintos bevétellel szemben idén már 650 millió forintot irányoztak elő, amelynek 9 hónapra eső arányos részét (492 millió) már teljesítették. Ez húszszázalékos termelésnövekedést jelent. Horváth Endre a vállalat igazgatója elmondta, hogy ezt a gépek korszerűsítésével, folyamatos gyártmányfejlesztéssel érték el. A cég fő profilja a háztartási gépek kisautomatikai elemeinek, például bojlerek hőszabályozójának gyártása. Nemrég kezdték el egy új termék, a kazánhő- mérséklet-szabályozók gyártását, mivel ez iránt nagy a kereslet.- Ha nem figyelnénk a piac igényeire, soha nem értünk volna el ilyen nagymértékű fejlődést - hangsúlyozta Horváth Endre, majd a vállalat árpolitikájáról beszélt. Az alapanyagárak emelkedését úgy kompenzálja az MMG, hogy a termékek előállítási költségéből farag le. Ezt a „nyírbálást” többek között automata gépsorok beállításával tudták elérni. Az eddigi adatok azt mutatják, hogy a tőkés export a tavalyihoz képest mintegy 60 százalékkal nőtt, a szocialista országokba irányuló export pedig mindössze néhány százalékos növekedést mutat. Ahhoz, hogy a vállalat anyagellátása zavartalan legyen, és teljesíteni tudják exportkötelezettségeiket, 8 százalékos szaldónövekedést kellett előirányozni, vagyis növelték az exporthányadot az importhoz képest. A vállalat bérpolitikájáról beszélve megtudtuk, hogy az automatizálásnak köszönhetően évi 15-20 ember munkáját tudják pótolni. Ez segíti a vállalatot abban, hogy kevesebb, de magasabban kvalifikált munkaerővel rendelkezzen. Ezt részben a jelenlegi dolgozók továbbképzésével tudták elérni, másrészt új munkatársak felvételével, akik összetételüket tekintve leginkább jól képzett szakmunkások és nagy gyakorlattal rendelkező mérnökök, üzemmérnökök. Ajú- lius 1-jei béremelésekből ez kitűnik, ugyanis átlagban 7,5 százalékkal emeltek, de nagyrészt differenciáltan. A mérnökök, osztályvezetők, művezetők 10-15 százalék béremelést kaptak, a kiemelt szakmunkások 8-10 százalékot és a szakképzetlen munkaerő 5,5-6 százalékot. Hogy az elvándorlást megakadályozzák, a jó szakmunkásoknak 50-80 forint a bruttó órabérük. Burma Normalizálódik a helyzet A jelek szerint végéhez közeledik Burmában a hat hete tartó sztrájkmozgalom: a dolgozók többsége hétfőn megjelent munkahelyén. Előzőleg Saw Maung katonai kormánya ultimátumot intézett az ország lakosságához. A kormány kilátásba helyezte, hogy elbocsátják és börtönbe zárják mindazokat, akik október 3-a után távol maradnak munkahelyüktől. Az ellenzék becslése szerint hétfőn az alkalmazottak mintegy 90 százaléka vette fel a munkát. Rangunban az élet kezd visszatérni a megszokott kerékvágásba - megindult a városi közlekedés és kinyitottak az üzletek. Ugyanakkor hétfőn reggel Rangunban diákok kisebb csoportjai tüntettek a katonai kormányzás ellen, s a dolgozókat a munkabeszüntetés folytatására biztatták. A hét végén a kormány bejelentette, hogy törvényen kívül helyezi azokat a szervezeteket, amelyek tagjai kísérletet tesznek az államgépezet működésének megbénítására. Magyar-NSZK gazdasági tárgyalások Hétfőn a Kereskedelmi Minisztériumban megkezdődött a ma- gyar-NSZK gazdasági, ipari és műszaki együttműködési bizottság 10. ülésszaka Török István kereskedelmi államtitkár, illetve Otto Schlecht szövetségi gazdasági államtitkár vezetésével. Az NSZK- beli delegációban a magyar gazdasággal több évtizedes kapcsolatban álló cégek vezető tisztségviselői is helyet kaptak, köztük a Siemens, a Krupp, a Bayer és a Quelle szakemberei. A magyar tárgyaló küldöttség munkájában is számos vállalati szakértő vesz részt. A vegyesbizottsági ülés jelentőségét növeli, hogy egy héttel ezelőtt írták alá hazánk és az Európai Gazdasági Közösség kereskedelmi és együttműködési megállapodását és ennek előkészítésénél az NSZK fél számottevő támogatást nyújtott. A mostani tárgyalásokon a vendégek tájékoztatást kapnak reformtörekvéseinkről, a társasági törvény tervezetéről, és kiemelten kezelik a gazdasági együttműködés bővítésének lehetőségeit, különös tekintettel újabb közös vállalatok létrehozására. Grósz Károly fogadta a Világbank első elnökhelyettesét Grósz Károly, a Minisztertanács elnöke hétfőn a Parlamentben fogadta Moeen Ahmad Qureshit, a Világbank első elnökhelyettesét. A szívélyes légkörű megbeszélésen részt vett Pulai Miklós miniszterhelyettes, a Világbank magyarországi kormányzója. ■ ■ Ülésezik a Varsói Szerződés Katonai Tanácsa A Varsói Szerződés tagállamai Egyesített Fegyveres Erői Katonai Tanácsa Budapesten tartja soron következő, 38. ülését. A tanáskozára hétfőn hazánkba érkezett a Bolgár Néphadsereg, a Csehszlovák Néphadsereg, a Lengyel Néphadsereg, az NDK Nemzeti Néphadsereg, a Román Szocialista Köztársaság Hadserege és a Szovjet Hadsereg küldöttsége. A delegációkat Mórocz Lajos vezérezredes, honvédelmi minisztériumi államtitkár, valamint Tóth Tibor altábornagy, az MN vezérkari főnök első helyettese fogadta. A katonai küldöttségek röviddel megérkezésük után megkoszorúzták a Hősök terén a hazánk szabadságáért és függetlenségéért elesett Magyar Hősök Emlékművét, valamint a Szabadság téri Szovjet Hősi Emlékművet. A Katonai Tanács hétfőn délután megkezdte munkáját. Kárpáti Ferenc vezér- ezredes, honvédelmi miniszter az MSZMP Központi Bizottsága, a magyar kormány és a Magyar Néphadsereg vezetése nevében köszöntötte a Katonai Tanács ülésének résztvevőit, akik Viktor Kulikovnak, a Szovjetunió marsalljának, az Egyesített Fegyveres Erők főparancsnokának elnökletével ültek össze. A miniszter beszédében emlékeztetett arra, hogy a Katonai Tanács olyan időben ülésezik, amikor a világpolitikában bonyolult folyamatok mennek végbe. Ezek közül a legfontosabb kérdésben, a leszerelés témakörében a Varsói Szerződés, azon belül is elsősorban a Szovjetunió ragadta magához a kezdeményezést. Ezt igazolják a szovjet-amerikai csúcstalálkozók, a közepes és rövidebb hatótávolságú rakéták megsemmisítéséről kötött megállapodás, a hadászati támadófegyverek ötven százalékos csökkentéséről folyó tárgyalások előrehaladása, valamint az európai haderők és hagyományos fegyverzet csökkentését szolgáló tanácskozás előkészítésének eredményei. Mindezek mellett azonban - mutatott rá Kárpáti Ferenc - azt is világosan látni kell, hogy az enyhülési folyamat még nem vált visszafordíthatatlanná. Ezt igazolják, hogy a NATO vezető körei változatlanul folytatják korábban megindított fejlesztési programjaikat, keresik annak lehetőségét, hogy a leszerelésre, megsemmisítésre kerülő közepes (Folytatás a 2. oldalon.) érzetünk Emlékszem, 1968 táján, amikor a világ a párizsi campusokra, a nyugati diáklázadások ra tekintett, itt a kelet-európai régiónkban is felröppent egy szó: koegzisztencia. Párbeszéd egymással kibékíthetetlen ideológiák között a békés együttélés nevében? Nem fegyverletétel ez, amikor Che Guevara, Chon Bendit, Dutschke, Marcuse és Lukács György transzparens méretűvé nagyított neve zsongott a fejünkben, a marxizmus reneszánszát, az antikapitalista erők történelemformáló demonstrációját üdvözöltük minden tüntetésben, minden zavargásban, abban is, ami nem volt több szélsőbalos terrorizmusnál? Lenin Állam és forradalmát, Marx a munka értékelméletéről, a munka „külsővé-idegenné" válásáról szóló fejtegetéseit bújtuk, és akkoriban tanultuk meg például Jancsó filmjeiből is, hogy a saját vélt vagy valós forradalmunkhoz kapcsolható illúziókkal is leszámoljunk: hogy a hatalomátvétel, a forradalom logikája éppúgy nem nélkülözheti az erőszakot, ahogy a korábbi, vele szemben álló, feudális elemeket hordozó társadalom sem. A diákmozgalmak mintha egy lehetséges párbeszéd, egy újfajta szellemi internacionálé körvonalait is megsejtették volna velünk, egy akkor még illuzórikusnak hitt, de remélt közeledést, amelyhez közös világtörténelmi cél a kommunizmus hol elátkozott, hol egekbe emelt eszménye adott volna alapokat. Nemegyszer a konvergencia gyanújával beárnyékolt újfajta esély volt ez, az erőszak nélküli közeledés felködlő ideológiai kontúrjaival. Kimondta vagy kimondatlanul mintha azt reméltük volna: a nálunk gazdagabb nyugat megvalósulni látszó eszményeinket lám elkívánta tőlünk. Hogyan is hihette volna a többségünk úgy, hogy az ugyancsak reformként deklarált akkori, 1968-cal kezdődő években a régi sztálinista alapstruktúrán újraosztott szerepek is a régiek? És el is kényelmesedtünk, hiszen sokunk életkörülményei alakultak úgy, hogy kételkedés nélkül is hinni lehetett eszményeink megfellebbezhetetlen jószándékában. S most, ébredezve újabb másfél-két évtized ideológiai, politikai és gazdasági kábulatából, hol van már a másik 1968? Ágh Attila szavaival: merre van előre? A válasz közös kísérletünk. A válasz egy arcunkra szabott szocialista út választása lehet csak. Amelyhez szervesen hozzátartozik, hogy méltóképpen tudjunk búcsút venni a múltunktól - ahogy a Moszkovszkije Novoszty egyik cikkének a címével hívja fel erre a figyelmünket - hiszen ennek az „újratörténő’’ múltnak nem lehettünk valamennyien csak elszenvedői. Bármennyire is elidegenítőnek tetszik a megfogalmazás: a mai magyar társadalom és gazdaság jelenvaló és jövőbeni történetének kísérleti terepe ma elsők között a fejekben van, a társadalmi és egyéni tudat átrendeződésének dinamikájában, a legkülönbözőbb érdekeket ütköztető vita társadalmi méretű elfogadásában -, hogy jogi, politikai nagykorúságunk feltételeit kimunkálhassuk, eljutva a szocialista demokrácia - a népuralom - hatalommegosztáson alapuló tartalmaihoz. S hogy a gazdaságban is érvényesülhessenek a szocialita piacgazdaság nem 1988-ban kimunkált elvei. Most, 1988-ban a világ, ki-ki a saját nyűgével, örömével megáldva, egy lehetséges szocialista modell vajúdására is figyel. BÓKA RÓBERT Folyamatban a kazántermosztátok szerelése Finta József a hőszabályozókat vizsgálja